Mickey webnaplója

A nap hangulatát Weöres Sándor versének elejével tudom leginkább jellemezni.
Téma és variációk 
Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik.
Ma osztálytalálkozó volt. Csupa sugárzás, összejöttünk Pilisvörösváron, remekül töltöttük az időt, korunk az a rabkocsi, amely összefog és szabadulásért kiált.
Mindent összevéve örültünk egymásnak és mindenki mindenkit nevén tudott szólítani. Ez azt is jelenti, hogy valamit megőriztünk hatvan évvel korábbi fizimiskánkból.
Megbeszéltük a lényeges és lényegtelen témákat.
Élünk, és még észnél vagyunk. Ez jó.

Kedvelem a kínai mahjongg játékot, amelyet egy mítosz szerint Konfuciusz fejlesztett ki Kr.e. 500. körül. Kerestem, a játék filozófiáját. Nem sok mindent találtam.
Ilyeneket:
A mahjongg három legfontosabb köve három sárkány, amelyek az erényeket jelképezik.
A piros, a zöld és a sárga a jóakaratot, az őszinteséget és a szülők iránti tiszteletet, szeretetet.
Ez már önmagában is szép.
Konfuciusz a játékot „Fecskének” (Mahjongg) nevezte el.
Ezeknél az információknál többet nem tudtam meg a játékról.
A mahjongg jól reprezentálja a véletlen elosztást.
A torony kövei – legalábbis látszólag (vagy ténylegesen?) – esetleges sorban rakódnak egymásra. A cél a torony 72 párjának a szabályos és maradéktalan lebontása.
Ez hol sikerül, hol nem.
Inkább nem.
Az ember szembesül képességei határaival.
Látványosan igensokismeretlenes egyenlettel kell(ene) megbirkóznia.
Ha jól számolom, tizennyolcszor négy különféle kő megfelelő sorrendben történő lebontását kell végrehajtani. Ű
Nem hiszem, hogy holt biztos tipp volna tökéletes megoldásra.
Teszem azt, előfordulhat az a szélsőséges eset, hogy a torony tetején lévő kő alól kandikál ki a többi három azonos. A lebontás eleve kudarcra van ítélve.
Hány esetben fordul elő az is, hogy az utolsó kövek alatt lapul egy vele azonos.
Ez akkor is megmarad magnak, ha minden más követ sikerült eltávolítani.
A teljes vagy részleges sikernek csak valószínűsége van.
Lehet a játék kivitele tökéletes, lehet, hogy négy-öt páros a táblán marad, ami normális. Eladdig, hogy egy szörnyű újra osztás gyors kudarchoz vezethet.
Már ha kudarcnak éli meg a játékos. Én inkább hajlok arra, hogy kihívás, ami a nehézségek ellenére is további  küzdésre serkent.    
Amit a kínai nyelv nem tud így artikulálni, mert nem operál igeképzéssel: Jó mahjonggozást!

Reggel agyserkentőként
háromféle szózat játékkal,
egy kb. százrészes puzzle összerakásával és
a mahjongg elemek lebontásával csiszolom elmémet,
megfigyelőképességemet,
mintegy az álmot kiverve a fejemből.
Ugyancsak reggel felkeresem a fürdőszobát.
A fürdőszobában Karinthyre emlékezem.
Az Utazás a koponyám körül c. munkájában beszámol róla, hogy gyakran lett rosszul.
Egy alkalommal, amikor hányni kezdett, a mosdó feletti tükörben meglátta, hogy milyen grimaszokat vág.
S elkezdett magán nevetni.
Ha van humor, könnyek közt kacagás, akkor ez az.
Hasonlóról magam is beszámolhatok.
Még csak hányni se kell hozzá.
A mosdó melletti kampón lógó törölközőhöz közelítve muszáj meggörnyedni, s úgy megtörölni csurom vizes arcomat.
Ám az esetek jó részében kiszabadul a törlő fogságából, s immár kiegyenesedhetnék, de nem teszem azt híve, hogy még mindig a kampóhoz van pányvázva a kendő.
Ez a fölösleges alázat engem is mosolyra fakaszt.
*** 
A házasság hasonlít a vajas lekváros kenyérhez. A vaj és a gyümölcslekvár nagyon más állagú, más ízű, más tulajdonságú kence. Mégis valamiféleképpen összetartozhatnak, átmehetnek egymásba, új minőséget alkotva a kenyér tenyérnyi tetején, miként Ádám és Éva az Isten tenyerén avagy az Éden közepén. Ennek legalábbis az esélye megvan. Persze avas vaj és penészes lekvár nem igazán alkot fogyasztható egységet.
***
Manapság nagyon sok a baljóslatú felhang a napi hírekben, miszerint a végzetébe rohan a civilizáció.
A pártok fenekednek,
a birodalmak úgyszintén,
a misztikusok isteni beavatkozást kérő imára szólítanak fel.
Hogy mi lesz ebből?  

Tíz év kihagyás után újra belefutottam egy zulu kórusba (Siyahamba). Azonnal befészkelte magát a fülembe, ebéd közben, ebéd után azóta egyfolytában szól bennem. Maga a dal mozgalmas és megmozgató. A youtube-on sokféle változatban fent van. Többfélét meghallgattam közülük. Néhány feldolgozás alig hasonlít az eredetire. Jó példája annak, hogy egy nótát hányfelé lehet cincálni, és arra is, hogy hogyan lehet elrontani gyengébb változatokkal.
***
Mostanában több előadás foglalkozott azzal, hogy a gyerekek az irdatlan információs dzsungelben figyelemhiányosak lesznek, (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar). Lehetséges okaként többfélét emlegetnek. 
A gyerekek is hozzáférnek a nem nekik szóló hírekhez, mégpedig sokkal több információhoz, mint amit megemészteni képesek. Okoseszközökkel vannak körülvéve, miközben társakra, társaságra, szordinált minőségű és mennyiségű információkra volna szükségük és sok-sok játékra. Arra, hogy meghallgassák őket, és egy szerető közeg adjon biztonságot ahhoz, hogy személyiségük szépen fejlődjön. A tanácsadók ezeket szorgalmazzák.  
Felmerül a kérdés, hogy a felnőttek világára nem ugyanez a jellemző?
A mérték nélküli, többnyire felesleges vagy kifejezetten ártalmas tartalmak körbezsonganak mindenkit, ha nincs résen. Hányszor kaptam rajta magam, hogy egy-egy mozgalmas videónál lehorgonyzok, és észre se veszem, hogy már egy következőre ugrik, egy ugyanolyan mozgalmas videóra. A felnőttek se képesek jól megemészteni a tudatukra ható nagyon eltérő színvonalú és nagyon eltérő fontosságú információkat.
De még ennél is lényegesebb, hogy a szellemi (tudati) szintünk maximálisan le van terhelve, és így nem marad elég figyelmünk a szemmel nem érzékelhető valóság befogadására. Nevezzük hitnek, vagy spiritualitásnak.
A hit előbbre való a tudásnál, ez volna a helyes sorrend.  
A hitre vonatkozó örök érvényű kinyilatkoztatás helyre tenne bennünk sok mindent. Bizalommal tekinthetnénk az egyre bizonytalanabb jövőbe. Kár, hogy ennek ellenére figyelmünk jobbára lehorgonyoz az ideig tartó javakkal való bajmolódásoknál. Idősödve rá kellene döbbennünk, hogy valamikor ugyanúgy mindenféle javak nélkül távozunk ebből a világból, ahogy annak idején megérkeztünk a földre.         

   

Annak idején gimnáziumi magyartanárunk néhány alkalommal hatost (nála megfelelt két ötösnek) ígért annak, aki megfejti az általa feltett kérdést. Egy alkalommal ezt a talányt szegezte nekünk: Mit jelent ez a kijelentés: Hatóságilag tilos.
Sokan törtük rajta a fejünket. Kinek ne kellett volna két magyar ötös? Ám egyikünk sem tudta megfejteni a feladványt. Nem is kapott se ki hatost érte, hacsak tanárunk nem adott saját magának. Szerinte azt jelenti ez a tiltó felirat, hogy hatóságilag ugyan tilos, egyébként viszont szabad.
Lehet, hogy igaza volt. Értelmezés kérdése.
***
Mindez azért ötlik fel bennem, mert mostanában többször elhangzott különféle közéleti személyiségek szájából egy közhely, amely többféle alakban létezik.
- Őszintén mondom…
- Őszinte leszek…
- Legyünk őszinték…
Nekem mindenféle változata azt súgja: Eddig nem voltam őszinte, nem voltunk őszinték? Na, de most aztán…; Miért? Eddig hazudtunk? Stb.
Elég szerencsétlennek tartom a szóhasználatot. Öngóljellegűnek vélem.
Igaz, hogy Szent Pál is mond hasonlót: „igazat mondok, nem hazudok”. (1Tim 2,7)
Nemde felesleges, hiszen eddig sem hazudott.
***
A szózatjáték három változatával szórakozom. Az egyik megoldásai sokszor hamisak. Olyan ötbetűs a megoldás, amilyen szót a magyar szótárakban nem találok. Legutóbb ezt kellett volna kitalálnom. GÓBOR.
Erre aztán nem gondoltam.
Becenévként ismert, de úgy is csak szűk körben. 

Nekem a Balaton a Riviéra – énekelte Marót Viki, akinek Zamárdiban állt a nyaralója. Nem is énekelhetett mást, hiszen a magyarok jószerével még szoc. országokba szóló útlevelet se kaptak, csak módjával. Hogy is jutott volna a Riviérára.
Mindenesetre a Balaton az irodalmárok és egyéb művészek által igen kultivált hely volt, s ma is az.
A minap megírtam, hogy a pályaudvar megafonja hogy skandálta végig a balatoni településneveket, ahol a vonat megáll. Ez a felsorolás egyfajta egyszerű emlékezés a Balatonra.
Lehetséges más is.
Akik körbebiciklizték a Balatont, azoknak megint más élményeik fűződnek az egyes településekhez.
A számosnál számosabb lehetőség közül most egy rövid és meglehetősen hiányos tallózást végezve településnevekhez rendelek művészneveket, így emlékezve azokra, akik nekem valamiért fontosak, párosítva azokkal a helységnevekkel, ahol megfordultak, ahol nyaralójuk volt, ahol éltek.   
 Mottó: „A kastélyhoz óriási park tartozik, felettünk a szigligeti vár romjai s alattunk a Balaton csodás, ködös tükre. Hát, aki itt nem tud dolgozni, illetve alkotni, az vagy nem író, vagy hülye, vagy mind a kettő”
– jegyzi fel a szigligeti alkotóházról Fekete István.
Akkor hát jön a hiányos felsorolás.
Az északi oldalon:
Balkatonkenese: Pilinszky J.
Balatonakarattya: Kodolányi János, Veres Péter
Balatonfüred: Lipták Gábor, Déry Tibor, Jókai Mór, Lator László, Egry József
Becehegy: Takács Gy.
Sajkod: Borsos Miklós, Németh László   
Tihany: Passuth László, Illyés Gyula
Balatonszepezd és B. györök: Bertha Bulcsú
Kékkút: Váli Dezső
Révfülöp: Csorba Gy.
Badacsonytomaj: Tatay Sándor
Salföld: Somogyi Győző
Badacsony: Kisfaludy S.
Badacsonytördemic: Herczeg Ferenc
Szigliget alkotóházban sokan.  Csak néhány név: Esterházy, Weöres, Vas I., Nemes Nagy, stb.
Marcali, Bélavár: Bernáth Aurél.
A déli oldalon:
Siófok: Karinthy F.
Szántód: Tüskés Tibor, Pálóczy H. Ádám
Balatonföldvár: Móra F.
Balatonszárszó: József Attila, Rónay Gy, Kormos István, Csukás István, Kányádi S.
Fonyód: Fodor András
A lista természetéből adódóan igen hiányos, viszont ki-ki kiegészítheti kedvére az általa ismert művészek és települések neveivel.

- A Biblia az a könyv, amely lett és amely fennmarad az idők végeztéig. Miért is? Mert Jézus, aki nem írt le semmit, kijelentette, hogy a világ elmúlik, de az ő igéi el nem múlnak. 
- A többi könyv sorsa már egy fokkal bizonytalanabb. Vagy fennmaradnak vagy nem, mert leég a könyvtár, amelyben tárolták.  Az alexandriai könyvtárat felgyújtották, mondván, ha a könyvek tartalma benne van a Koránban, akkor minek a sok könyv, ha pedig nincs benne, akkor kifejezetten káros is. Néhány évtizede leégett a lyoni könyvtár is. Tehát a könyvek megőrzése korántsem biztos.
- A folyóiratok egy része évenként bekötve szakkönyvtári polcokra kerül, de előbb-utóbb a benne foglalt cikkek érvényüket veszítik, és ha mégse, akkor is előfordulhat, hogy hely hiányában lapátra kerülnek.
- Még rosszabb helyzetben vannak a napilapok. Hamar fidibuszként végzik, esetleg a budiban. Bár akad érdekes kivétel is. Árverésre került az a Szabadnép, amely hírül adja, hogy 6:3ra kikapott az aranycsapattól az angol válogatott.
A számítógépekre tett anyagok addig élnek, ameddig a szerverhiba le nem selejtezi őket. Lehet külső tárakkal operálni, mindenesetre sokkal bizonytalanabb a sorsuk a nyomtatott kiadványokénál. Belátható, hogy az egyre korszerűbb szoftverekkel operáló masinák a régi szövegeket már alig, avagy egyáltalán nem képesek értelmezni, visszaadni.
Ez alól egy kivételt ismerek. VD.-ét, akinek a blogbirodalmát a Széchényi Könyvtár tárolja kinyomtatva és elektronikusan is.                 
- Persze előfordulhat, hogy az Arcanum valamiféle okból néhány vége-hossza nincs blogot feldolgoz és megőriz. Ennek a valószínűsége azonban a nullához közelít.
Így múlik el a múlt dicsősége, így foszlik szerte a mindenkori jelen összes lenyomata.
Talán annyi haszna van a blog műfajnak, hogy ország-világ elé tár olyan gondolatokat, amelyek blog hiányában meg sem jelentek volna a nyilvánosság előtt.   

Sógorunk, Varga László püspök, aki Laci atya néven naponta twitteren szólítja meg követőit, augusztus 30-án ezt a tweetet közölte:
Aki kész elengedni "kincseit", a hatalmát, hírnevét, hangulatát, hasznát, az megnyeri a legnagyobb kincset: Isten országát.
Kijelentésének megvan az evangéliumi mása, mégpedig a hegyi beszédben: Ahol a kincsed, ott a szíved is. (Mt 6,21) A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol a moly nem rágja szét, a rozsda nem emészti el.
Van időm elgondolkozni a kijelentéseken. A nyugdíjas tevékenységei eltérnek azokétól, akik főállásban képesek dolgozni. Egy öreg jezsuita elvesztette járóképességét súlyos cukorbetegsége folytán. S amikor azon gondolkozott, hogy ilyen körülmények között miféle tevékenységet vár tőle a Teremtő, arra az eredményre jutott, hogy azt várja tőle, hogy már ne csináljon semmit. Alighanem kezét ölébe fektette, és imára kulcsolta.
Az ember szembesül vele, hogy kincsei megváltoztak. Próbálja elengedni vagyontárgyait, ha voltak, próbálja elajándékozgatni összegyűjtött értéktárgyait, hogy minél kevesebb rendetlen ragaszkodás tartsa hatalmában. Annyit tehet, hogy megosztja másokkal, amije van. Legyenek azok tárgyak, szolgálatok, emlékek, maximák, de még a viccek is. Ezeket oszthatja, ha már szorozni nem képes.
Talán ilyen kincsekre gondolt a jó páter. Az elengedés az a fajta decrescendo, amelyről már oly sokszor írtam. („Ez nem megy magától, ezt meg kell csinálni.”)
***
Néhány napja baleset történt. Lányka unokánk, R. (4) beütötte az arcát a járólapokba. Tejfogai elmozdultak, fájt az ínye. Nagyon sírt, majd lassan-lassan elcsendesedett. Ám, amikor megtudta, hogy a fogorvosnak meg kell mutatni, hogy mi történt vele, kétségbeesett sírásba kezdett. Azt mondogatta egyre, hogy nem megyek, nem megyek, nem megyeeek.
Ellenkezése hibavalónak bizonyult. E. felkapta és elindult vele a fogorvoshoz.
Van abban valami komikus, hogy a két bátyja, akiknek velem ellentétben jó a hallásuk, hallották R. szűnni nem akaró hangicsálását, és közvetítették, hogy hol halad pórul járt húgocskájuk a mamával. Most az utca végén járnak,
most a temető sarkánál,
most az óvodánál vannak.
Most közel a rendelőhöz.
Most csend van.
Mondom: Most beérkeztek a rendelőbe, ahol azonnal fogadják őket.
Hála Istennek R.-nek komolyabb baja nem történt.
Valahonnan ismerősnek tűnt ez a helyzetjelentés.
Hát persze. A hét mesterlövészben esik szó arról, hogy a felhőkarcolóról lezuhanó embert látják a szemközti házból és meg-megjegyzik, ahogy elhalad az emeletek előtt:
Eddig még jó,
eddig még jó,
eddig még jó…

Mivel megannyi élmény köt a Balatonhoz, a Balaton különféle településeihez, részint mint országos bolthálózattal rendelkező cég egykori munkatársa számos pavilont és boltot kerestünk fel nyáron is.
Részint azért, mert beutalóval és anélkül oly sok helyen megfordultunk a tó északi és déli oldalán.
Mikor csaknem minden település nevét felsorolom az alábbiakban, folyamatosan hallom a pályaudvari megafon monoton hangján a neveket, csaknem azonos felsorolásban, amint itt következnek.
Fülembe cseng Balaton… Balaton… Balaton… Balaton….
Tehát   
Balatonaliga, Balatonvilágos, Balatonszabadi-Sóstó, Balatonszabadi-Sóstófürdő, Balatonszabadi, Siófok, Balatonszéplak, Zamárdi, Szántód,  Balatonföldvár, Balatonszárszó,  Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód, Alsóbélatelep, Balatonfenyves, Balatonmáriafürdő, Balatonkeresztúr, Balatonberény, Balatonszentgyörgy.
Vagy a profán-litánia második versszaka:
Balatonfőkajár, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Csopak, Balatonarács, Balatonfüred, Aszófő, Balatonudvari, Balatonakali, Zánka, Balatonszepezd, Révfülöp, Badacsonyörs, Badacsonytomaj, Badacsonylábdihegy, Badacsonytördemic, Szigliget, Balatonederics, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Gyenesdiás, Keszthely, majd lehangolásul: Fenékpuszta.
Ez utóbbi úgy hangzik, mint a puszta fenék.
De ha már, akkor ideírom azt is, amelyik név a legjobban tetszik: Balatonszepezd. Soha nem nyaraltam ott, soha nem álltunk meg Szepezden. A név mégis úgy hangzik, mintha lenge szél csattogtatná a vitorlát vagy a vitorlás zászlaját.      
Végül Balatonaliga.
Nevéről azt írja az etimológiai szótár, hogy Aliga eredetileg csárdanév. Ez lett a település neve. Alig-áll csárda, azaz rozoga épület, tréfás név, mint Becsali, Ebkérdi, Huggyantó, Nekeresd, Kutyakaparási csárda stb…

Móra vátesz volt, vagy csak beteljesítette a Prédikátor szavait: Ami most, van az lesz később is. Ami most van, az volt már korábban is. Erről már írtam.
Most folytatom… és tán utoljára.
1930-ban ilyeneket vet papírra az író, aki kérdi a gazdaembert:
„- Mennyit ér az a kétezerkétszáz négyszögöl telek?
- Úgy számították a múltkor a bankban, hogy kilencszázhúsz pengő az értéke.
- És mennyi váltságot fizet érte?
- Hatavnhat pengőt minden esztendőben. Ötvenkét esztendeig.
- Tudja-e, mennyi pénzt az?
- Tudja a Jóisten. Igen sok lehet.
Mondom: 3432 pengő.
Elneveti magát, mint az értetlen gyerek, ha valami megfoghatatlant hall. Legjobb is ezen nevetni. Ha az ember nevetni nem tudna, megfulladna.”
Eddig az idézet.
Nekünk két nevezetes aktusunk esett a bankkal a kétezres években. Egyik is, másik is hiteltörlesztéssel függött össze. A hitelek visszafizetése havi részletekben történt, s a befizetők azt tapasztalták, hogy árfolyamváltozás miatt a befizetni való összeg a törlesztések ellenére egyre emelkedett. Nesze neked, svájci frank-alapú hitel. Mindkét esetet rövidre zártuk azzal, hogy rendeztük a tartozást. A bank ezt azzal vette tudomásul, hogy plusz két hónapi részlettel megtetézte a fizetnivalókat.
Így lettek szememben hiteltelenek a hitelbankok egyszer s mindenkorra. Mohóságuk kimerítette a tisztességtelenség fogalmát. 
***
Egy másik idézet, melyet jó kilencven éve írt le.
„Megérdemli-e az emberiség az istenhitet, kicsiny falusi templomait, amelyekre tüzet dobott, és világvárosi dómjait, amelyekből ágyúfedezéket csinált…” Majd hosszas fejtegetés után arra a megállapításra jut, hogy „az emberek világában ma sűrűbb a sötétség, mint valaha volt”.
Az ukrán-orosz csetepatéban nem így történik az ágyúfészkekkel, nem rosszabb a világ helyzete, mint valaha volt? A kérdés legalábbis jogosan feltehető.
***
Mindig meghal valaki. Aug. 31-én pl. M. Gorbacsov. Nyugodjék békében!