Mickey webnaplója

Megköszöntem Szabó Ferinek a héten érkezett küldeményét, a Két kiáltás között címmel megjelent összegyűjtött verseit (1981–2022).
A poszt nem alkalmas arra, hogy helyén értékeljem az 500 lapos verskötetet. Megtették ezt már különben mások, akiknek az a sommás véleményük, hogy a jezsuita költő, író, egyetemi tanár alaptémája az Erósz és a Thanatosz köré szerveződik-csoportosul. A halál és a szerelem mágnesként vonzza érdeklődését, líráját.
Istenes versei szépek, gyakran zsoltár-parafrázisok.
Ami visszatérő megállapítása valamennyi értékelőnek – én is így láttam és így látom: A sokféle tudományos és művészi tevékenységet folytató Feri atya leginkább lírájából ismerhető meg. A legőszintébben szól saját belső világáról és a világhoz fűződő sokféle kötődéséről. Utóbbit bizonyítja, hogy számos versét ajánlja különféle személyeknek, hol kiírva az illető nevét, hol monogramjával utalva kilétére.
Megjegyzem még, hogy az idő szót rendre nagy kezdőbetűvel alkalmazza, ami arra utal, hogy megfejthetetlen talányként tekint erre a dimenzióra. (Az is.)
Itt be is fejezem szűkre szabott ismertetésemet, néhány sor erejéig megidézve a vaskos gyűjteményt.
RÓZSÁM…
Máris lankad a lágy szirompólya
mely dajkálja az illanó illatot
egy pillanatra és visszamarad
a tovatűnt titok fájó emléke:
az ellobbant szerelem hamva…
Másutt:     
…most, hogy öregszem és látom:
sorra halnak ismerősök – fiatalabbak!
sőt még barátaim is távolodnak
(hisz megvan saját gondjuk-bajuk
miért vennék vállukra másokét!)
ezt kérdezem: ki lesz végül velem
ha a rám váró Kapuhoz érkezem?
Lám, a két téma az általam véletlenszerűen kiemelt versrészletekben is előjön.
Amit a verseskötet megérkezése kapcsán hangoztatni szeretnék: Szabó Feri kézírása tisztes korában is harmonikus és tetszetős. Le is fotóztam dedikációját.
Mivel a Távlatok szerkesztőségében vittük számítógépbe Feri Torpedo írógépén lekopogtatott verseit, utólag bánom, hogy ezek az írógépelt lapok a papírkosárban végezték. Egy költő verseinek születése, az olykor előforduló javításokkal együtt irodalomtörténeti értékű csemege. Milyen jól mutatna egy olyan kötet, amelyben belül, vagy esetleg a címoldalán egy születő vers képével találkozhatna az olvasó. Pótolni kellene, ha lehetséges.
***
Szuszogva megmászva a lakásunkhoz vezető huszonhét lépcsőt, izomlázszerű érzéssel a lábamban az jutott eszembe, hogy nevemet feltűnés nélkül Gyorgyovich Miklósról Posztkovid Miklósra lehetne magyarosítani.    
Milyen jól hangzana, és mennyire igaz is volna.

Befejeztem Karinthy Ferenc 1973-ban írt munkájának (Leányfalu és vidéke) olvasását. Testes a kötet, jó 500 oldal terjedelmű, és sokféléről szól. Leginkább Cini életének egy-egy szeletkéjéről.
Hogy miért szeretem stílusát?
Mert azon a nyelven ír, amelyet én is beszéltem kortársaként.
Mert szellemesen fogalmaz.
Mert azok a földrajzi helyek részben ismertek előttem, amelyekről anekdotázik, (pl. a Lágymányos, pl. a Dunakanyar.)
Tud újat mondani.
Nem tudtam, hogy a 35-ös stuka (villamos), amelynek nálunk, Albertfalva kitérőn volt a végállomása, nevét honnan kapta. KF leírja, hogy ennek a típusnak a motorhangja olyan volt, mint a német zuhanórepülőgépnek, a Sturzkampffliegernek. ebből lett a Stuka rövidítés, miként az Unterseebootból az Uboot, a rohamcsónakból a rocsó, a magánszektorból a maszek.
Jellegzetes humorát is megidézem: Marci fia Párizsba készül. Az író így búcsúzik tőle: „kezét csókoltatom a milói Vénusznak.”
Hosszan és érzékletesen számol be az 1965-ös dunai árvízről.
Ugyanígy elidőzik amerikai benyomásainak a bemutatásán is. Akkor volt kint, amikor a WTC ikertornyát felhúzták. Mivel 1992-ben elhunyt az író, nem érte meg a tornyok pusztulását.
Több ízben járt Amerikában. Ekkor (1970-ben) nekem még keleti útlevelem se volt. Azért lettem lapátos katona, mert leveleztem kint élő rokonainkkal.
Egy nyelvtani elemzésben írja: „még bántóbb az az éneklő hangsúly, a szóvégek felrántása, mely mintha kérdőjelekkel tűzdelne teli minden mondatot.”
Aki a mondat végén emeli fel a hangmagasságot, tapasztalatom szerint azért teszi, hogy jelezze: Még nem fejeztem be!!! De mivel minden mondata vége felfelé kunkorodik, az embert elszomorítja: Ez soha nem akarja befejezni mondandóját.
Azt is írja a közhelyekről, hogy aki közhelyet használ, abból „hiányzik az eredetiség, de mindent elkövet, hogy eredetinek lássék”.
(Szerintem a mindent elkövet is közhely. Szoktam mondani, hogy nem lehet mindent elkövetni, de nem is kell, elég néhány célra vezető dolgot elkövetni egy ügy sikere érdekében.)
Mástól még nem olvastam, nem is hallottam:
Kacsapecsenye pecsenyekacsából
Kecsepacsanya pacsanyakecséből
Pacsakecsenye kecsenyepacsából
Pecsekacsanya kacsanyapecséből
Tetszik.
Magam is szeretek szavakkal zsonglőrködni.
Hadd folytassam: pecsekecsenye kacsanyapacsából…
***
Szent István ünnepe.
Zászló kirakva.
Lobogófelhúzás megtörtént.
Légi bemutató elmaradt.
Tűzijáték halasztva.
Viharos esőzés elmaradt.
Traktoros felvonulásból semmi se lett.
Bazilika előtt hatalmas tömeg, Bent szentmise.  
Másokat tüntettek ki. Nem baj. 

Tegnap megérkezett a hidegfront, és megszakította az immár hét hónapja tartó szárazságot. Messziről szinte állandóan villogott az égbolt a cikázó villámoktól, de a közelben kevés villám csapot le, és okozott nagy robajt a villogást kísérő  dörgés.
Ma augusztus 20. van, Cs. születésnapja, Isten éltesse őt.
Ma folytatódik a hidegfront sűrű sötétséggel, egy hatalmas közeli villámmal, hozzá tartozó csattanással. A gondos ünnepi előkészületek rendre meghiúsulnak a viharos időjárás folytán. Tegnap este nyolckor zárórát rendeltek el a mesterségek utcájában, hogy megelőzzék a nagyobb károk keletkezését. Ma délelőtt elmaradt a légi parádé a Duna felett. Kétséges, hogy a tűzijáték 40 000 pukkancsából egyet is fellőnek este.
A szemközti kert almafa gyümölcseinek a fele a földön hever. Leverte a szélvihar. A látvány kapcsán egy rég énekelt nóta szövege jutott eszembe:
Ádámot az Isten igen kedvelé
Az almáért mégis jól megbünteté,
Minden fia, lánya pokolra kerül
Ha a nagy Úristen meg nem könyörül.
 Alleluja, Kyrie, Christe eleison!
Amilyen időket élünk, nagy bajok várnak ránk, ha a nagy Úristen meg nem könyörül rajtunk. Kyrie…
Ennünk azért kell. A konyhában T. elindította a főzést. Felkapcsolta a csap feletti neont. Kettőt villant mielőtt állandósult a fény. Első meglepetésemben kitátottam a szájam, közel lecsapó villámnak gondolva a fényt. Nem akartam ugyanis a dörgéstől megsüketülni.      
***
Azt mondta az orvos, hogy a covid utóhatásai izom- és mellkasi fájdalmak, fáradékonyság, légzési problémák. Némi agyi károsodás sem kizárható. Én tapasztalom ezeket. Hipochonder vagyok.  A szaglás romlása szintén posztkovid tünet. A nagyanyám 70 éve megállapította, hogy a bunkósorrúaknak jó szimatjuk van.  A szaglásom ellen viszont semmi kifogásom nem lehet. 
Úgy látszik, én is bunkós orrú vagyok. 

Találtunk egy szórólapot a postaládánkban. Azt próbálja értésünkre adni, hogy
PÉNZROMLÁS = FIDESZ. Továbbá, hogy „NE SZAVAZZON …ra, A PÉNZRONTÓ FIDESZ JELÖLTJÉRE!”
Meddig kell ezeket a szemtelenségeket eltűrni?
Netán nem-é OV miatt tört ki a háború a szomszédban? 
Netán OV a kontinentális mértékű aszály oka? 
Netán OV és a fidesz szabadította a covidot a világra?
Netán OV felelős a Rajna drasztikus vízvesztéséért?
Van még valami el nem skandált szamárság?
Úgy látszik, igen.
Öles plakát hirdeti: REZSINÖVELÉS = FIDESZ
Erre megboldogult matematikatanárunk azt mondaná: „IGAZ, HOGY NEM IGAZ!”
Nem kellene már abbahagyni?
Nem telik többre?
A hülyítés régre megy vissza. Pl. M. Twain írja történelmi regényében (Koldus és királyfi), hogy egy nőt azzal vádoltak meg, hogy esőt csinál azzal, hogy lehúzza a harisnyáját. A tömeg ki akarta végeztetni. Minek?
Jézust meg akarják kövezni. Ő megkérdezi: Melyik jótettemért akartok megölni?     
Nem unalmas már a gerjesztett politikai halandzsa?
Olvasom, hogy a gazdák tüntetni kívánnak nemzeti ünnepünkön, a pedagógusok béremeléséért -   mintegy Bp. közlekedését ellehetetlenítve. Épeszű gazda ilyet nem tesz. Azonnal felmerül, mekkora pénzzel veszik rá a traktorosokat egy ilyen őrültségre?
Jut eszembe az a kiskölök, aki húsz évvel ezelőtt nagy bátran a Práter utca úttestén elállt egy sávot, megállásra kényszerítve az arra autózókat. Rákiáltottam: Ha nem kotródsz el onnan, fenékbe rúglak!  
Elkotródott.
Quousque tandem abutere Catilina patientia nostra? – tette fel a kérdést egykor Cicero.
Meddig kell még a többségnek a szemtelenkedő kevesek pimaszságát eltűrni?

Szegény, mint a templom egere – tartja a szólás, és nem is téved. A templom egere vagy éhen pusztul, vagy elrágcsálja a gyertyát, tudom is én, mit, és
folyamatosan kopog a szeme az éhségtől, amíg csak él,
vagy amíg ki nem slisszol a bejárati ajtón
(esetleg amíg meg nem fogja a pap macskája). 
Megfigyelésem szerint az állatvilágban akad koplaló társa, éspedig úgy vélem, hogy a pók-fauna az.
A pókok jelenetős része éhen pusztul, és még az is lehet, hogy ezek a nyolclábúak járnak jobban.
Az idei év különösen is irgalmatlan a pókokhoz. A több mint fél éves szárazság ellehetetlenítette a pókok eledeléül szolgáló apró szárnyasok szaporodását.
Ilyen évre nem emlékszem korábbról.
Idén alig láttam szúnyogot, a legyek is kisebb létszámban szemtelenkedtek.
Ami meg a pókokat illeti, dolgavégezetlenül gubbasztottak gonddal szőtt hálóikban, egyre slankabban, el a kiszáradásig.
Hogy miért jártak ezek jobban?
Azért talán, mert póknak lenni halálosan unalmas.
A pók magányos, mert vadászterületén nem szívesen lát idegent.
A pók a telefonja a háló, amivel a sarkokat telefonja.
A pók egész nap unatkozik, mint a vadász, amelyik „csak ül, csak ül a bokorban, de nem jön semmi”.
Mivel éhes a pók, egyre kevésbé van kedve mozogni. Nem tudom, hogy létezik-e az a pillanat, amikor már hiába kerül a hálóba apró rovar, miegyéb, a póknak már arra sincs ereje, hogy ledöfje mozgó ennivalóját.
Nem irigylem a pókokat.
A hímeket különösen nem.
A nőstényhez közeledés sokuknak az életébe kerül, mert a nőstény végez velük. Kell a fehérje az utódoknak, és saját magának is. A hím ez okból néha eltakaríttatik.
A pókok úgy viselkednek tehát, mint az imádkozó sáskák.
Jelszavuk: Úgy szeretlek, majd megeszlek.
Illetve eksztázistól remegve: MEGZABÁLLAK!
***
Gárdonyi Egri csillagok c. regényéről így nyilatkozik Balázs Géza nyelvész:
„…mesterien felépített, a figyelmet fönntartó fordulatos kalandregény, sőt ennél is több: hősregény, Bornemissza Gergely és egy kicsit Dobó István regénye, valamint: magyarság-regény. Ezért kell minden felnőttnek is el- vagy újra olvasnia.” 
Váli Dezső nem kedveli: „Egri csillagok. Diákkrimi; olvastatja magát. Azonos önmaga szövegével, nem több. … Elcsesztem egy hetet meg ezerötszáz forintot evvel az Egri csillagokkal. Illetve csak 750-et, mert a felét elolvastam. Valami padon ott kell felejteni. Úgy olvastatja magát, ahogy a cukrosdobozra szoktak rájárni. Suhogó kaftánok, csillogó kardlapok, lódobogás.”
Én nagyon becsülöm.

Szívesen olvastam Kosztolányi nyelvészeti cikkeit, és most is szívesen olvasom, amit Karinthy Ferenc elmond nyelvész szakcikkeiben.
Azzal együtt áll közel hozzám a nyelvszerkezet érdekességeivel foglalkozó munkák sokasága, hogy Kolozsvári Grandpierre Emil fitymálja a nyelvészeket, mondván, hogy nyelvész az lesz, aki íróként sikertelen. Meglehet. Úgy tekintek a nyelvészetre, mint a szemiotika (jeltudomány) sajátos részére. Mindig is vonzottak a jelképek, jelek, rejtvények. Egyik kedves könyvem Gárdonyi Titkosnaplója volt. Ebbe írogatta azokat a szavakat, amelyeket ő talált ki, amelyek megtetszettek neki. Ma már persze illúzió, hogy komolyabban foglalkozzam ezekkel a kérdésekkel, de hogy továbbra is vonz a terület, az kétségtelen.
Ma jót mosolyogtam a felesleges ragokról szóló írás olvasása közben.
Őtet – mondja, aki nincs megelégedve a rövidke szóval. Nyomatékosítja.
Kelletett – mondja, aki nem hiszi el, hogy a kellett is elégséges a múlt idő jelzésére.
Nekije – mondja, aki nyomatékot akar adni mondandójának.
Nálamnál nincs különb legény – mondja, aki nem hiszi, hogy épp elég hangsúlyos volna a nálam szó.
Emlékezetem szerint gyakori a diáknyelvben. Talán azért is, mert kevés mondandóját így kívánja megszaporítani a kevésbé felkészült nebuló. Vagy ki tudja?  
A vakond helyett használt vakondok szóval más a helyzet. Régen vakandok volt, majd vakondok lett, s ez tisztult le vakond szóvá.
Azt hiszem, van még néhány ilyen szó. Zsarát – zsarátnok.
***
Bő egy évtizede a Napút folyóiratnak felajánlottam, hogy tallózhat a 2006 óta vezetett blogomban, ha publikálni kívánja. Az év első számai általában humorra voltak kihegyezve. Választásuk a Répa c. mesefeldolgozásomra esett. Újabb megkeresésre aztán nem került sor, illetve néhány internetes Festschriftbe kértek tőlem anyagot.
Sajnos már megszűnt a folyóirat nyomtatott formában.

A globalizáció során a piacok, a nyelvek kontaktusba kerülnek, változásokat idéznek elő. 
A Spar-üzletlánc boltjai használják a BUDGET-márkajelet.
(Már a Spar szó is a megtakarítás igével tart kapcsolatot.)
A német szótár ismeri a Budget szót (költségvetés) és két kiejtési módot javasol: a franciát - büdzsé és az angolt - badzsit). Gyanítom, hogy hozzánk a franciából került, elég csak arra gondolni, hogy a magyar szófordulat így szól: Belefér még a büdzsébe? De meglehet, hogy némi idő elteltével azt fogják kérdezni: belefér-e a badzsitba?
Hasonlóan sokan az Auchan (fr. vörösbegy) szót osan helyett az angol óceán mintájára ósnnek ejtik.
Lévén francia az üzletlánc, itt csak az osan ejtés helyes.
Megjegyzem szélsőséges esetként hallottam már madaras Tesconak is titulálni.
A Tescot Szeged térségében néhányan töszkónak mondják.
***
Karinthy Cini írja, s én mélységesen egyet értek vele:
„Kialakulóban van nálunk egy esztétikai tolvajnyelv, kritikai zsargon, melyen a beavatottak társalognak egymással, de az olvasó nem érti. Keresett, bonyolult, nyakatekert stílus, rengeteg előkelően hangzó műszóval, a műveltség, kaszthoz tartozás fitogtatása, ám a mélyén nincs semmi; halandzsa, szürke, unalmas hülyeség az egész, az ötlettelenség, szellemi impotencia elkendőzése, félelem a világos beszédtől, nehogy valami ideológiai hiba csússzon a szövegbe… elharapódzott nálunk ez  dagályos, nagyképű, az igazi problémákat megkerülő semmitmondás, s milyen szerepe van a tiszta elvek és gondolatok elködösítésében…”
Tavaly hoztam rá példákat, mert ma is terjeng széltében-hosszában:
diskurzus, narratíva, konnotáció, paradigma, konfrontáció stb. 

Többször elméláztam azon, hogy az ember – ha úgy tetszik – két félből áll. Van a feje, és van a többi része, amely a fej alatt leledzik: nyak, törzs, végtagok.
A fej a főnök, a többi a kiszolgáló személyzet.
A fejen van a legtöbb érzékszerv.
A fejen vannak az érzelmi állapotot híven kifejező gesztusok.
A fejben van a gondolkozásra alkalmas agy, a látásra alkalmas szem, a hallásra alkalmas fül, a beszédre, éneklésre, fájdalom esetén ordításra alkalmas száj, amely még nevetésre vagy sírásra is állhat.
A fejen található a lelkiállapot kifejezésére is alkalmas hajzat, amely lehet a jól fésülttől a teljesen ziláltig, a kopaszságtól a különféle színekre festettig sokféle.
A fej mozgósítja a testet: állásra, egyensúlyozásra, haladásra, mindenféle mozgásra.
A fej alapján mondunk véleményt a látott emberről. Mert fontos a fejforma, a kifejezés értelmessége, vonzó vagy taszító sugárzása. Sokat tudnának mesélni erről a festők, a szobrászok. Ha el van találva a fej, akkor megvan a lényeg. A test kevéssé változatos.
Persze van jó alakú, és előnytelen alkatú test, de a lényeg a tekintetben leledzik.
***
Nyelvelek.
Nem is tudtam, hogy a digó szó az olasz dico (mondom, ide figyelj) szóból ered.                  
Egy fotómat nemrégen így jellemezte egy 56-os disszidens: kassa.
Aki elhagyta a magyar nyelvterületet, annak a szavajárásából következtetni lehet a távozása előtti korra. Ki mondja ma már, hogy stöfe, klafa, stőr, skac, pofa, nuku, smafu, kiesek a csukámból, jampec, magyar pénzre átszámolva… és még igen sok retro szó és kifejezés.
Akik távoztak, az adott ország nyelvét ragozzák nem egyszer magyar toldalékkal. Ékes példája egy kanadai magyar szóhasználata, aki azt mondta: „ring a bellem”, azaz szól a csengőm.  
A tolvajnyelv folyton változik, a klasszikus pedig csak igen lassan.
***
Néhány unokánk fejlett mimikával rendelkezik. Csaknem predesztinálja őket a színészi pályára, noha nem tudok róla, hogy a felmenőink között lettek volna színészek.  

Karinthy Ferenc leírja, hogy az iskolába látogató szakfelügyelő az érettségi előtt álló diákokat megkérdezte, hogy ki mi akar lenni. Amikor egy túlkoros gyerektől kérdezte, hogy mit akar csinálni érettségi után, a gyerek azt mondta: török követ.
- Hogy érti ezt, fiam? 
- Úgy hogy kőtörő leszek, és török követ.
Az én történetem hasonló: arról szól, hogy egyik társunk Bécsben megműttette magát, és egy üvegcsében hazahozta méretes epekövét. Mikor együtt volt a társaság, így szóltam: - Mutasd már!!!
- Kit? Mit?
- …a bécsi nagykövet.
***
É. tegnap kiállt beszélni egy hatalmas tömeg elé. Úgy kommentálta, hogy jól sikerült az előadás, de előtte majdnem kiugrott a szíve. Igazán neki szerettem volna elküldeni KF rövid krokiját (Egy kis lámpaláz), de ha már le kell másolnom, akkor ide írom:
„Palotai Erzsi betámolyog a Művész eszpresszóba… Ajka reszket, arca a púder alatt is lila, haja dúlt, hosszú ujjai görcsösen kapaszkodnak a széktámlába. Ma lesz a szavalóestje; három napja nem alszik, nem eszik, most jön a főpróbáról, rohan a fodrászhoz. A színház szervezője is itt feketézik, eléje siet.
- Művésznő, ilyen még nem volt! A jegyek rég elfogytak, a pénztár ostrom alatt, pofozkodás, verekedés, rendőrt kellett hívni. Már arra gondoltunk, kinyittatjuk a tetőt, akkor az udvari körfolyosóról is nézhetnék. Szünet nélkül cseng a telefon, én már nem bírom, megszöktem, hiszen a Erkel Színház is kicsi volna, ha maga szaval, esküszöm, nekem sincs helyem, majd beállok az ügyelő mellé…
Erzsi kezében remeg a csésze, hozzá-hozzákoccan a fogához, szeme rebbenve néz el a szervező mellett.
- És mondja, drágám, van valami érdeklődés?  

Hatvan éve a gimnáziumba igyekezvén egy zöldséges előtt vitt el az utam. Nem tudtam, a Szentkirályi u.-i házszámot (20.), csak azt, hogy a Bródy F. u. sarkán állt az áruda. Most Karinthy Cini kötetét olvasom, aki felhívja rá figyelmemet. A zöldséges-fűzfapoétát, mint írja Schwartznak hívták, és ontotta magából a csasztuskákat. Az üzlet falai és a gyümölcsös rekeszekre applikált feliratok népszerűsítették a kereskedő kecskerímeit. Én nem kérdeztem, de KF igen, hogy hogyan keletkeznek ezek a néhánysoros bökversek. Schwartz úr lakonikus válasza: Írom vers, ahogy jön.
Ilyenekbe botlottam bele:
Ha jó forintját megbecsüli,
úgy árainkat megfigyeli.
***
Vétkezik, aki
ebből nem étkezik.
***
Öröme lesz,
ha ebből vesz.
***
Sütni való tök
Édes mint a méz, A szem csak idenéz
Még ma vegyen s ebből egyen
***
Karinthy tovább részletezi:
A retek finom és guszta
Étvágyát olcsón, jól megússza.
***
Ha friss lencsét a tűzhelyre tesz,
Pompás ebédje percek alatt meglesz.
***
Jobban teljesíti a normát,
Ha fogyaszt sok csemegetormát.
***
A királyok megszöktek,
A császárkörték megjöttek.
***
Fogadjunk mindenkit szeretettel
Segítsük is egymást tisztelettel
Átlag minden ember érzékeny
Azért is legyen előzékeny.
***
Ha vérkeringése nem elég pontos
Úgy a fokhagyma fogyasztása fontos.
***
Ha reggel emésztése nem elég pontos
Úgy az aszaltszilva fogyasztása fontos.
***
A dohányzás az állam részéről nagyon jó bolt
Ha abba bírja hagyni, a tüdején nem lesz majd folt.
***
Ha utazol, s átadod helyed az öregnek,
Ne gondolj, fiam, hogy kinevetnek.
Igen nagyon megtisztelnek,
Megdicsérnek, megszeretnek.
***
Ha igazságtalanságot lát, szóljon,
A becsületért igenis hódoljon.
***
Hitelt szívesen nyújtok, ha jó információt kapok
és kamatot nem számítok, boldog vagyok, ha adhatok.
Remélem, sikerült maradéktalanul összegereblyézni a Schwartz-összest.