Mickey webnaplója

- Nagyszüleink a tyúkokkal mentek feküdni, igaz, hogy velük is keltek.
- Öreganyánk: Tegyétek el magatokat holnapra, holnap is nap lesz. Aztán egy időponttól neki nem, csak nekünk lett másnapunk. Aztán szülénknek sem, csak nekünk lett újra nap, aztán nekünk sem, csak…
- A reggeli himnusz is megemlékezik a késő estéről, éjszakáról. 
Hogyha a nap majd távozott,  
s az óra újra éjt hozott
lemondásunk szent éneke,
legyen az Úr dicsérete….
- Az egykori öregasszony esti imája: Jézus segíjj!!!
- A napszaknak megfelelő köszönés: Adjon Isten jó estét! Pálinkás jó estét! Jó estét! ...estét! …’stét!
- Esti himnusz: Immár a nap leáldozott, Teremtőnk kérünk…
- Este van, este van, ki-ki nyugalomban… PS
- Este jó, este jó, este mindig jó…ZZ
- Vecsernij zvon… 4x – énekli az orosz kórus.
- Erdő szélén estvéledtem... énekeljük mi.
- Szellő zúg távol, alszik a tábor…énekeltük a tűz körül.
- Húzom az időt. Nem jó hamar lefeküdni, úgyis kidob az ágy néhányszor, s kora reggel.
- A délutáni műszakból hazaérkezett Györfiné: ÚÚÚ tunnék alunni!!!
- A kórterem neonjai éjjeli fényre váltanak.
- A gázgyár órája világtani kezd.
- Felfénylik a holdvilág.  Beethovent megihlette egy szonáta erejéig.
Meg is hallgatom az első tételt. https://www.youtube.com/watch?v=4Tr0otuiQuU
Aztán ömlenek az asszociációk, Egy éj a kopár hegyen, Eine kleine Nachtmusik, Chopin noktürnök… Ajjaj, a legjobb, ha abbahagyom az estével kapcsolatos gondolatfoszlányok sorolását.

Persze. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
Miután beléptünk az EU-ba, kissé változott az attitűdünk, a hozzállásunk a nemzetközi kapcsolatokhoz.
Abban az időben (in illo tempore) felkérést kaptam, hogy írjak a periodikába megemlékezést az ünnepről. Megtettem. Máig emlékezem rá, hogy kicsit megtorpantam a megváltozott szituációt végiggondolva. 
Egy történész megemlítette, hogy ez a nemzeti ünnep mindig is az ellenzéki gondolkodásúaké volt. Nem vitatom igazát.
Ezen a napon emlékezni kell 1848-ra, amikor felkeltek a regnáló hatalom ellen.
Ezen a napon polgári engedetlenséget kell szimulálni,
el kell foglalni a Bastille-t,
fel kell menni Budára a Helytartótanácshoz,
ki kell szabadítani Táncsicsot,
be kell venni a Téli palotát,
el kell űzni Metternichet,
meg kell futamítani Jellasicsot,
vagy legalább a Kossuth-nótát el kell énekelni. 
Március 15. van.
Délután OV elmondta ünnepi beszédét s helyzetértékelését a Duna bal partján, az országház előtt, 2-300 000 ember előtt, akik a békemenet résztvevőiként érkeztek oda.  
Ezzel párhuzamosan a Duna jobb partján, kb. 3000 ember előtt az ellenzékiek, Iványi Gábor, Dobrev Klára, a lengyel Tusk, Jakab Péter, Karácsony G., Márky-Zay s még néhányan elmondták, hogy a fidesz lop, csal, hazudik, kizsákmányol és egyébként se ért semmihez.
Én türelmesen végighallgattam a mindkét rendezvényen elhangzottakat.
Miként szerda reggel a templomban az olvasmányt is. Inkább utóbbit idézem szó szerint:  
- Rajta! Szőjünk összeesküvést Jeremiás ellen, mert nélküle sem fog hiányozni a törvény a papnak, sem a tanács a bölcsnek, sem a beszéd a prófétának!
Gyertek, verjük meg a saját nyelvével; úgy, hogy gondosan megfigyeljük minden szavát. 
- Figyelj rám, Uram, és halld meg ellenségeim szavát! 
Vajon rosszal szokás-e fizetni a jóért? Miért ásnak hát vermet nekem?
Emlékezzél! A színed elé álltam, hogy közbenjárjak értük, és elhárítsam a haragodat róluk.
                                                                                                                  (Jer 18,18–20)
***
Reggelre kelve az autók sivatagi homoktól voltak koszosak. Mise után segítségemre jött egy kis tavaszi eső. Egy ronggyal lemostam a karosszériát, majd alig tudtam az emeletre felkecmeregni. Fájt minden izmom, forgóm. Ez a rohadt covid! – mondtam. Úgy válik szállóigévé ajkamon, mint a Hyppolit a lakáj kocsisa részéről a rámutogatás: Hippodron.   

Valamikor, amikor én még jó negyvenes voltam, készítettem egy elemzést a pártok választás előtti szerepléséről. Ez majdnem meg is jelent a Távlatokban, és teljesen megjelent az IGEn c. lapban. Akkor azt rögzítettem, hogy ha a az emberek a plakátok szellemességére tekintettel szavaznának, akkor a FIDESZ lenne a befutó. (Mint tudjuk, Horn lett befutó az abroncsos fejtámaszával.)
Az idei parlamenti választásokon hasonló okokból alighanem a Kétfarkú kutyapárt lenne e győztes!
A plakátokon szerepel a kétfarkú kutya, amely inkább rókára hajaz – az itt következő szlogenekkel:
- Örök élet + 20 év!
- Legyen minden jobb!
- Bármit megígérünk!
- Az élet szép.
- Ő jobban fél tőled, mint te tőle.
- Ne kelljen dolgozni, de legyen pénz!
- 93%, hogy nem fogunk lopni!
- Örök élet, ingyen sör, adócsökkentés!
- Több mindent, kevesebb semmit!
- Választóink 100%-a ránk szavaz!
- Olyan aranyos, biztos nem akar lopni!
- Ellazul, mélyen a szemembe néz, ránk szavaz!
                                Magyar kétfarkú kutyapárt
Sajnos, ez komolyan vehető programnak édes kevés. Mindenesetre jót mulattam rajta.
Mi meg „a magyarok Istenére esküszünk, esküszünk”, hogy voksolni mind elmegyünk.
Ha Isten is úgy akarja!
Addig is napsütéses, derűs, jó hangulatú nemzeti ünnepet Mindenkinek!

Gondola-tok; gondol a tok; Gond. Hol a tok?; gondolat ok… (Gyorgyovich! Már megint játszik óra alatt.)
Azzal a gondolattal játszom, hogy úgy vélem, a legtöbb embernek van valamiféle ideája, ami szerinte nagyon fontos megállapítás élete folytatásához.
Mikszáth írja: „…egy szép asszony kért meg, hogy írjak valamit az emlékkönyvébe…, beírtam ezt a mondatot: »Az író olyan, mint a havasi kürt; csak messziről jó hallani«.”
De hát, mint említettem, minden embernek vannak vezérgondolatai.
Minden embertől lehet idézni.
Minden embertől nem fogok idézni, de néhánytól igen.
- Járj az Úr útján egyenesen, és ne gyötörd a lelkedet. (P. Szent Pio)
- A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett.
Az Úr tette azzá, s csodálatos a szemünkben. (zsoltár 118,22)
- Ne azt keressétek, hogy mit tehet értetek a haza, hanem azt, hogy ti mit tehettek a hazáért. (J.F.K.)
- Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetemnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.” (Antall József)
- Csak semmi sport. (W. Churchill)
Három tőlem:
- Nem kezdek új életet. Még a régit se fejeztem be!
- Csak addig bírjam ki élve, míg meg nem halok.
Ide veszem azt is, amit tegnap írtam:
- Isten 7 933 200 ezer-ismeretlenes egyenlettel dolgozik, és MEGOLDJA. Minden az ő tervei szerint alakul, csak nem látjuk át. (Gy.M.)
***
Három napja hadat üzentem a nagy hasamnak. Próbálok jelentkezni az eredménnyel, s ha lehet, nem a kudarcaim bevallásával. Egyelőre a 115 kg-ot sikerült hárommal redukálni. De még mindig szűk a pantallóm derékban.
***
...és most ki a trikolorokkal a házak falára, március 15. előtt állunk.
Sehonnai bitang ember, Ki most ha kell, halni nem mer - írta a lánglelkű Petőfi.
Sehonnai bitang ember, ki most ha mer, halni nem kell - igazítom korunkra a sorokat.   

- Ma mesélte Mica, hogy a vonaton egy kislány azt kérdezte anyjától, hogy nagy kukija van annak a bácsinak, aki a másik ülésen ül? A kérdés elég pikáns, de nem egyedi.
- Évtizedes anekdota, hogy a kisgyerekre rászóló anyának így riposztoz a pákosztos: Na, és amikor apának mondtad, hogy ne pisiljen a csapba, szót fogadott?
Van ez így.
De még érdekesebb történés az, amikor az ember előbb száll le a villamosról, mint szeretne.
- Velem ez akkor fordult elő, amikor a 33-as villamossal utaztam Óbuda felé. Karinthy humoreszkjeit olvastam (Csodapók) tömött villamoson. Amikor a Dagályhoz ért, szétvetett a nevetés. Azonnal leszálltam, nehogy azt higgyék, hogy megőrültem.
- Egy alkalommal a 106-os busszal utaztam, amikor a géphang bemondta, hogy Árpád-híd, HÉV-állomás, én félreértettem, azt hívén, hogy végállomást mondtak, s gyorsan leszálltam. A név azért megtévesztő, mert mindenki HÉV-megállóknak titulálja a HÉV-megállókat. Valaki – okostojás – kitalálta, hogy ezután HÉV-állomás lesz a nevük.
- De velem ellenkező eset is előfordult. Éjszakai műszak után elaludtam hol ülve, hol állva a trolin, a villamoson. Utóbbin egyszer a végállomáson ébredtem, a szokatlan csend ébresztett fel.
- Egy alkalommal gázcsövet vettem, s trolira kapaszkodva vittem haza. Az ülés mellett függőlegesen tartottam, hogy a legkevesebb fennakadást okozza. Egy idős hölgy belekapaszkodott, az hívén, hogy kapaszkodó rúd. Rájővén tévedésére elnézést kért. Persze nem történt semmi. Inkább csak mókás volt.
- Apám mesélte, hogy valaki szellentett a tömött villamoson, majd a következő megállónál sürgősen távozott. Utána kiabálta egyik utastársa: Hova, hova, uram, legalább segítene a büdösség elfogyasztásában, ehelyett leszáll. Milyen pofátlanság már ez? (És ha nem az az ember volt, aki leszállt?) A kérdés jogos volt, és ott terjengett a penetráns szagú levegőben.
- Szórakozott professzor lehetett az a pasas, aki a vészjelzőgombot nyomta meg a leszállásjelző helyett.
- Vonaton fordult elő velem, hogy az automata ajtónyitó elromlott, s majdnem fentmaradtam a vonaton. A vonat nem vár… hallottuk a slágerben. Én szerencsémre elértem a következő ajtót, s leszálltam. De mással előfordult, hogy Mosonmagyaróvárt nem tudott leszállni időben, s Hegyeshalomig vitte a szerelvény. Kérdés, ki a hunyó. Az utas, aki kénytelen volt tovább utazni, vagy a vasút, amely ellehetetlenítette, hogy az utas időben célba érjen? Ki fizette meg a visszautat?
Mindenkivel előfordulhat.
Előfordult veled is?
***
Isten ma 7 933 103 ezer-ismeretlenes egyenlettel dolgozik, és MEGOLDJA. Minden az ő tervei szerint alakul, csak nem tudjuk átlátni. Ha lehet, békét kérünk és megújulást!

No, nem a Hitchcock-film beli madarak, nem azok a kíméletlenül támadó, csipkedő félelmetes madárrajok, amikre emlékezni akarok. Inkább az induló kikelet bizonytalanságát mindinkább feledő madarak megérkeztéről. Valahogyan a melengető nap hatására egyre több fajta madár uralja a légteret, a környező fákat, a rét gyengén terített asztalát.
Nyugdíjas éveimben több időt szentelek a balkonon való üldögélésnek, s van időm megfigyelni a madarak röptét, ágacskák gyűjtését a fészekrakáshoz.
Nincs nálunk nagy bősége a fajoknak. A fogyatkozó verebek mellett a cinkék ágakról elpattanó repülését látom, a szarkák térnyerését, a galambrajok csoportos repülését, a vetési és dolmányos varjak kosztolását a réten, s hajnaltájt már a rigók is szót kérnek. Néha pedig egy-egy tőkésréce-pár húz át a légtéren, a patak felett elröpülve.
A madarakról szólva nem feledhetem, hogy a Hármashatárhegyre kapaszkodván, s magam mögött hagyván egy öttagú kutyafalkát (nem lehettek éhesek) az erdőben találtam magamat, ahol madárkoncert fogadott. Nekem, városi embernek feltűnt az a hangosság, ami az erdőből szólt. Persze nem ismertem fel a füttyögők fajtáit.
Ezekhez hasonló élmény talán csak a Bükkben adatott, ahová táborozni indultunk, és ahol az erdei ösvény ugyancsak madárdaltól volt hangos.
A lakótelepen a legszebben a feketerigók hangicsálnak. Néhány év óta ugyan nem hallom azt a hímet, amelyik a szovjet himnusz első hat hangjával indította trilláit. De az újak is érdekesek. Legalábbis szeretnék, ha a tojók figyelemre méltatnák.
***
Olvasom az Országút c. lapban.
Kellékdal: [Badarka]
Tüzesen süt le a nyárinap sugára
az Örs vezér téren álló IKEÁ-ra.
Felesleges dolog sütnie oly nagyon
Az IKEA-nak légkondija vagyon.
(Orbán János Dénes)
A szerző a János vitéz első versszakát igazítja a jelenre.
(Én nagybetűkkel szedtem volna a SUGÁR szót is, hiszen az Örs vezér téren működik ez az üzletközpont.)
Magam a 80-as években egy népdalt igazítottam saját szituációmnak megfelelően szövegének felhasználásával. (Az alapszöveg: Kis pej lovam az út mellett / mind lelegeli a füvet, / ne félj pejkó, nem vagy árva, / együtt megyünk a vásárba.)
Miklós fiam az út mellett
mind meglocsolja a füvet.
Ne félj Miklós, nem vagy árva,
együtt megyünk a SUGÁRba.

Mától kezdve folytatom a régi életemet. Eddigi gyakorlatom szerint Atkins diétával
25 kilót fogytam, majd visszahízás után más módszerrel
14 kilót. Mert megint visszahíztam, paleoketogén módon
28 kilót fogytam. Hosszas torkoskodás után sikerült visszadagadnom. Utóbb újra fogytam
15 kilót a szívgyógyász intelmeinek megfelelően. Mikor sikereimről beszámoltam neki, újabb
15 kiló fogyást rendelt el. Az orvos időközben elhunyt, én meg nem fogytam, hanem híztam
15 kilót. Ami sok, az sok. Sokallom a
115 kilót. Újra próbálkozom.
Ez a harc lesz a végső, habár koplalással jár!
Még egy gondolat: Szőnyi Zsuzsa könyvében (A Triznya-kocsma) említi, hogy Huszárik Zoltán rendezőtől kérdezte Triznya Matyi: „milyen bort töltsön neki, fehéret vagy vöröset? Legalább ásványvizet igyál! »Nem, köszönöm – mondta Huszárik –, bennem már a víz is fröccsé válik«.”
Ez a kitétel kísért állandóan, amikor fogyózom. Bennem egy pohár tej, egy szelet kenyér is hájjá nemesül. Pedig enni kell. De hamar elfog a harctéri lelkesedés, és szívesen elmerülök az ízek harmóniájában. Na jó, csak egy Túró Rudi, csak egy Balaton-szelet, csak egy kanál méz, csak egy… Aztán kezdhetem elölről a kúrát. Ami megszívlelendő ilyenkor, talán inkább az a mondás, miszerint lehet, hogy keveset eszel, de többet annál, ami fogyásodhoz kellene.
***
Amikor beköltöztünk, néhányan elég hamar eladták lakásukat. Egy fogorvos kezdett el dolgozni a mellettünk álló lakásban. Telt múlt az idő, s megtudtuk, hogy nyugdíjba vonul. Megszűnt a jó világ. Hiszen csak átkopogtunk, ha szolgáltatására szorultunk.  
Amikor beköltöztünk, bejelentkeztünk a körzeti orvoshoz, dr. UGy.-hez. Telt-múlt az idő, 30 év is eltelt, s egyszer csak megtudtuk, hogy nyugdíjba vonult. Másik hölgy követte az orvosi székben, dr. M.K. Ő laborba küldött beutalóval, s kérte, hogy menjek el még a szemészetre, az Idegsebészeti Klinikára kontrollra, a dietetikushoz kontrollra, valamint kardiológushoz. Beutalót nem mellékelt a kívánságlistája mellé. Biztosra veszem, hogy néhány hely nem fogadna beutaló nélkül. Laborban és kardiológiai kontrollon voltam. A másik kettőn nem. Mivel dr. M.K. fiatal, úgy véltem, hogy halálom után is itt dolgozik még évtizedekig. 
Nem így lett. Valamiért távozott. Most új doktornő van.
Megrendszabályoztatásom új szakaszba kerül. 

A háborúság egyidős az emberiséggel, amióta Káin megölte öccsét. Voltak kis csetepaték, és voltak világméretűek.
A gyerekek körében elég ok többnyire, hogy „szidta az anyámat”. Ide idézek egyet (Twain: Tom Sawyer kalandjai) a megszámlálhatatlan sokból. Javasolt szereposztás:
Tom - Putyin,
új fiú - Zelenszkij,
vagy tetszés szerint megfordítva.
„Tom megszólalt:
- Gyáva kutya vagy. Ha szólok a bátyámnak, a kisujjával földhöz vág, és igazán szólok is neki.
- Azt hiszed, félek a bátyádtól? Az én bátyám erősebb nála, ha akarja, úgy átlódítja a te bátyádat a kerítésen, hogy csak úgy nyekken. (Mindkét báty légből kapott volt.)
- Hazudsz.
- Azért, mert te mondod...
Tom egy vonalat húzott a porban a nagy lába ujjával, és azt mondta:
- Ha át mersz lépni ezen a vonalon, úgy megverlek, hogy kiesik a szemed. Na, lépj át, ha mersz!
A másik azonnal átlépett rajta.
- No, hadd lássuk azt a verést! - mondta.
- Te, jobb, ha nem lökdösődsz, mert megjárod.
- Neked járt a szád, hát mi lesz?
- Isten bizony, két centért megvernélek.
Az új fiú elővett két centet a zsebéből, és gúnyosan nyújtotta Tom felé.
Tom kiütötte a kezéből.
Erre egy pillanat alatt egymáson hempergett a két gyerek a porban, mint két összeakaszkodott macska. Percek alatt összevissza szaggatták egymás ruháját, lekarmolták egymás arcát, beverték egymás orrát: tele porral és dicsőséggel. A gomolyag végre alakot öltött, és a csata ködén át megjelent Tom, amint maga alá gyűri az új fiút, és ököllel döngeti.
- Mondd, hogy elég! - lihegte.
Végre az idegen kinyögte:
- Elég! - Mire Tom eleresztette, mondván:
- No, most megkaptad a magadét. Máskor nézd meg, kivel pofázol.”
Így néz ki kicsiben. Nagyban még sokkal rondább. Nem lehetne, hogy a szemben álló felek inkább szkanderezzenek?
***
Hajnal előtt arról írtam, hogy szemben velem, a falon egy nano-súlyú pók kapaszkodik. Nem öltem meg. Délelőtt „felkövetkezett” a mennyezetre, és nem szédül le tótágast állván.
Mit remél? Hogy fent több kaja kínálkozik?
***
Dominak ma van a névnapja. Isten éltesse! Beceneve szolmizálható. Do-mi. Ha nagykorú lesz, a szolmizálás így bővíthető: Do-mi, mi-ti-szó???
***
Látom, hogy a spanyol nemcsak Algéria helyett ír Argeliát, hanem tévéjükben látom, Ukrajna helyett is Ucraniá-t, Sanghai helyett Shangait ír. Sajátos ez az ismétlődő hangzócsere.

Most a hátsó szobába menekültem ágyamból, mert ha fekszem, többnyire úgy eldugul az orrom, hogy kínlódva veszem rajta keresztül a levegőt. Mocorgásom zavarhatja páromat alvásában.
Most 2.27’-kor a számítógép előtt ülök, és posztomat gépelem.
Most a szemközti falra egy aszott pók támaszkodik. Hozzá képest a templom egere dagi. A pók, ha tudna gondolkozni, azt gondolhatná, hogy övé a mindenség, azon belül ez a szobafal is. S nem érti, hogy én mit keresek a birodalmában.    
Most is zúg a fülem. Valamikor nem így volt. Ha abbahagyná, süket csöndet élnék meg?
Most öcsém és felesége valószínűleg repülőgépen várja, hogy megérkezzenek az USA-ba, ahol laknak.
Most a másik szobában M. unoka behúzta a függönyt, nyugovóra tért. Tegnap Záhonyban készített dokumentumot társaival a menekülthelyzetről.
Most, mint üstökös, egy az éjszakában rohanó taxi fényei húztak csíkot a sötétségben.
Most ülepedik le bennem az Emmánuel közösség esti podcastja, főpapjaink gondolatai, megfogalmazásai, akik a békéért könyörögtek, s osztották meg velünk tudásukat.   
Most arra gondolok, hogy a taizéi ima ritmusa, alaphangon mondott szövege megjelenik a miatyánkéban. Da pacem, Domine… mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…  
Most hogy ülök, jobban szelel az orrom, s így tudnék aludni, de ha lefekszem, eldugul a berendezés.
Most az éjszaka csendje vesz körül, és nagy-nagy békesség. Bár a világ minden részén csend volna és békesség.
Most tartok tőle, hogy két szláv nép fenekedése folyik. Keleten felvillanások és dörejek utalnak az elszabadult pokolra. Meddig még? Bár több eszünk volna már.  
Most eszembe jut Camus 1956-ról szóló megemlékezése: A Nyugat papucsban ül a tévé előtt, s konstatálja a magyarok vére hullását. Minta ismétlődne a történelem. Nálunk béke van, még ha eléggé dinamikus is ez a béke. Nem úgy a világ más pontjain. Valahol mindig folyik az öldöklés.
Most az adakozás ideje van itt. Közbenjárás a béke megteremtéséért. Anyagi és szellemi segítség a bajbajutottak megsegítésére. Adakozás. A fölöslegből? Sok vagy kevés a felajánlott összegünk?
Most az egyszer átutaltunk egy összeget. Lehetett volna többet, lehetett volna semmit. Hol itt a mérce?
Most eszembe jut, hogy egy békásmegyeri család feje a megélhetésüket veszélyeztette, mert a világ másik végén előforduló ínségeseket erejét meghaladó mértékben támogatta. Teréz anya intése: Adj, amikor fáj, s annyit, hogy ne fájjon.
Most ráerősít az előbbiekre a hamis buzgóságot elítélő Prohászka. Amikor egy sokgyerekes asszony elmondta neki, hogy misszióba akar menni családja hátrahagyásával, a püspök kikelt magából: Meg van őrülve? Nem ismeri fel helyét a társadalomban? Hogy is jut ilyen kerge gondolatra?.
Most az utasoknak épségben való megérkezést, a küzdőknek megbékélést, az üldözötteknek és menekülteknek menedéket, az éhezőknek betevő falatot, a békétleneknek megnyugvást, a fáradtaknak jó pihenést kívánok.
Most mindjárt három óra. Felrakom a FB-ra éjjeli gondolattöredékeimet, és szuszogok még három órát.
Ennyi. Csapó.

Szembesüljünk az el nem váló igekötősnek látszó, vagy valóban igekötős igékkel.
Pl. szembesül – nem sült vele szembe;
kiabál – velem ne abáljon ki!;
felhőz – kapcsolatunkat nem hőzi fel semmi;
befolyásol – ez nem folyásolja be kettőnk viszonyát. (folyásol igénk sincs).
Főnévből latin mintára alakultak ki a kivitelez és a kifogásol igék.
Nem mondhatjuk: öltönyöd nem fogásolható ki.
De azt se, hogy „hogy te vitelezed majd ki a házadat?
A sorba beilleszthető még a felvételizik, kivételez, felügyel ige is:
Holnap vételizel fel?
Ne vételezz ki senkivel!
Ügyelnél fel a rendre!
A csúcs alighanem annak a magyarul tanuló papnak az esete, akit megrágalmazott valaki. A pap így replikázott: Ugyan már, ne galmazz engem rá!
***
Hétfőn hasonkorúakkal találkoztunk. Beszélgettünk erről-arról. Sápítoztunk a korunk előrehaladottságából következő kopásokról. Közbeszóltam:
- Úgy kell nekünk! Minek születtünk meg olyan hamar?
*** 
A baráti találkozó rendben megtörtént, volt ilyen tál, olyan tál, ettek, ittak a vendégek. Már elindult az eleje, amikor kiderült, hogy egy elkészített csemegetál érintetlen. Tele sajtszelettel és kolbászkarikákkal. A kármentésnek egytelen útja látszott láthatónak: Mindenki vigyen az ételekből. Nem győzzük megenni. Cs.-t is kértem, hogy vigyen haza egy jó adag kolbászt. Ő tiltakozott: Ha nem is vegtariánus, de nem eszik húst, csak nagyon ritkán.
De Cs. – mondom neki –, most böjt van, az önlegyőzés ideje. Egyél kolbászt önmegtagadásból!