Mickey webnaplója

Nem is tudom, hogy mihez hasonlítsam. Olyan-e, mint egy méhkas, vagy inkább mint a darázsfészek? A nagycsalád minden kiscsalád-része felveszi a ritmust. Ti mikor jöttök? Hozzátok a…? Ne inkább mi hozzuk el? És a férjed mikor jön? De jó lesz…stb. száll az éterbe megannyi WhatsApp-közlemény.
Hát igen.
Eddig mindig jó volt.
És talán ezután is.
Bár óhatatlan a társaság darabokra esése.
Hiába a legkényesebb szegmensek pontosítása. A hivatás, a vállalt munkák, a tanulási időszakok eltérő volta, a háztatarozás, és ki tudja, még miféle – pl. vírushelyzet alakulása – beleköp a levesünkbe.  Mégis azt gondolom, hogy a generációk felnövekedése hozza az egyre nehezebben megvalósuló alkalmazkodást. Ráadásul el kell fogadnunk, hogy jól van ez így.
Jó 50 éve van nekünk egy Fiskars-sajtszeletelőnk (a „sajtvágó”). Mondom a feleségnek: Ha mi meghalunk, és még összejönnek a családok közös találkozóra, nem a tábortüzet, hanem az ötven éves sajtvágót fogják körül ülni. Az lesz a totem, a legáltalánosabban, leghosszabb ideje használt eszköz. Bár egy öreg amerikai asztali ceruzahegyező ugyanígy igényt tarthatna erre a megbecsültségre.
Hogy ki mit ül körül, az igen változó.
Vannak akik a mesemondót ülik körül,
vannak akik a szóló zenészt,
mások a celebet,
az ismert embert,
a tekintélyest ülik körbe,
a messziről jövő embert,
a viccmesélőt,
s pl. a melósok – tapasztaltuk – a tömbbe tömörült sót ülték körül, és dörzsölték hozzá a zöldpaprikát - mikor mit. 
***
Tehát egyre nehezebb az időegyeztetés. Van, aki hétfőn, van, aki csak kedden csatlakozik a csoporthoz, s akad olyan is, aki egyelőre nem tudja, mikor fog ráérni, de vágyik az együttlétre.
Ilyen körülmények között nehézségbe ütközhet akár csak egy összcsaládi fotót összehozni.
Bár áthidalható egy photoshoppal.   
***
Évek óta kísért, hogy Bernáth Aurél kötetének (Így éltünk Pannóniában) két balatoni epizódját felolvassam. Mind a kettő hátborzongató. Az egyik egy padláson végigrettegett vihar, a másik egy veszedelmes átkelés csónakkal a Balatonon égi háborús körülmények között. Korábban nálam volt a kötet, most azt terveztem, hogy kinyomtatom elektronikusan, de nem szerepel a MEK-ben. Hozhatta volna az Országút c. periodika balatoni száma.

Annyiszor elhangzik, hogy „az Isten szeretet”. Ez nem attribútuma János evangelista szerint, hanem az őt abszolúte meghatározó tény. Tehát az abszolút Levő maga a tiszta szeretet. Azonnal mellé kell tenni Jézus tanítását: Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen, és éljen.
Következőleg Isten élvezi, örömét leli benne, és kifejezetten szereti az emberek sokféleségét. Az, hogy nem vagyunk egyformák, annak az az elégséges oka, hogy a sokszínűség életszerű, az egyöntetűség maga a szürkeség. Varietas delectat. Monotónia untat.
Ha tehát Istentől akart valóság, hogy más és más karakterűek legyünk, más és más tulajdonságokkal rendelkezzünk, akkor az ő akaratával megy szembe a hozzánk képest másként gondolkozók örökös elmarasztalása, a kritika, a „csak nekem lehet igazam, csak úgy jó, ahogy én gondolom”, ne adj Isten, „azért csak úgy jó, mert én úgy gondolom” merevsége. Ez gőg, ez makacsság, ez élet nélküli.
Az emberiség két nagy tábora egyike alighanem egyet ért ezekkel a gondolatokkal. Ők úgy gondolják, hogy az a jó vita, amit el sem kezdtek.
Ám a világ másik fele éppen ellenkezőleg: Mindent érvekkel kell védeni, alátámasztani, és vitákon keresztül elérkezni a megfelelő döntésig. Ennek azonban volna egy feltétele, éspedig az, hogy a viták során kialakuljon valamiféle közös platform. No, ez ritka, mint a fehér holló.
Az anekdotabeli rabbi pl. nem szerethette a vitát. Miért is? Elmesélem.
Csöngetnek. Samesz ajtót nyit. Kohn bejelentkezik, hogy elmondja a rabbinak: Grün igaztalanul bánt vele, amiért is jogosan tartja Grünt egy gonosz aljas embernek. A rabbi Kohn kifakadására így összegezi mondanivalóját: Kohn, neked teljesen igazad van.       
Kis idő múltán újra csengetnek. Samesz ajtót nyit. Immár Grün jelentkezik be, hogy elmondja a rabbinak: Jól kitolt vele Kohn, becsapta, amiért is jogosan tartja Kohnt egy gonosz aljas embernek. A rabbi Grün okfejtését hallva így összegezi mondanivalóját: Grün, neked teljesen igazad van.       
Grün el, samesz belép. Rabbi! Nem térek magamhoz, Kohnnak is meg Grünnek is azt mondtad, hogy neked teljesen igazad van…
Mire a rabbi: Samesz, neked teljesen igazad van.   
Végül idézem Chestertont is, aki nem tartja egészséges mentalitásnak, hogy másokat akarunk megváltoztatni, a magunk szeszélyei szerint átalakítani. Nem fog sikerülni. Így ír:
„Ön kiszabadíthatja a tigrist a ketrecéből, de kérem, ne szabadítsa meg a sávjaitól. Ne szabadítsa meg a tevét a púpjától, mert attól szabadítja meg, hogy továbbra is teve maradjon.” (in: Igazságot)
***
Hajnalban az erkélyben szemlélődtem, amikor a semmiből egy tucat vadkacsa húzott át a házunk fölött és tűnt el kötelékben. Persze nem volt velem a kamera. Később körberepkedett egy atalanta lepke.

A lódarázsról mindent megtudtam, miután észleltem, hogy alattunk két panel közt húzódó résbe befészkelték magukat. Hogy mekkora üreg tátogott a szigetelés mögött, azt csak ők tudják, meg akik összeszerelték a betonelemeket annak idején. Megtudtam, hogy a lódarázs csak akkor támad, ha ellenséges mozgásnak érzékeli a kiszemelt személyt. Jelenlétükben lassan, óvatosan kell mozogni. Ha mégis megtámad egy, vöröshagyma levét vagy más savas dologgal enyhíthető a szúrt seb okozta fájdalom. Aki allergiás rá, annak ez is kevés. Orvosi, gyógyszeres segítségre van szüksége, mert a lódarázs halált is okozhat.
Arra lettem figyelmes tavasszal, hogy az említett repedésbe bebújik egy 4-5 cm-es darázs. Nyárra létszámuk úgy felszaporodott, hogy mint egy forgalmas reptéren állandósult az éppen landolni és elstartolni kívánó egyedek találkozása a rés nyílásában.
Megtudtam, hogy a darázs egy szezonra van tervezve, de ha az anya eredménnyel áttelel, akkor kezdődik elölről a cirkusz.
Summa summárum a szomszédunk méhészt hívott, aki gyilkos port szórt a fészkükbe. A mozgás megszűnt, darázstetemek borították a fehér méregport.
***
Ezek az állatok!
Hatpettyes katicát és sokpettyest is láttam már, hat lábút is, de egy lábút eddig még nem. Az erkély mellvédjén várta sorsa beteljesülését. Felfordítottam. Kalimpált az egy lábával. A többit vélhetően a szorgos hangyák tépték ki, ették meg. Megváltottam a további szenvedéstől. Egy pillanat alatt kimúlt, még annyit se mondott, hogy félkalap vagy hogy ripityom, de még annyit se, hogy nyikk.       

...azt nem tudom, de a metropol júl. 13-án azt írja, hogy az ELTE szakembere, egy járványmodellező jósolja: jön a 4. covid-hullám, amire felkészül a kormányzat. Mint megjegyzi: „Ne legyenek illúzióink. Fel kell készülni erre akkor is, ha ez nem lesz annyira intenzív, mint az eddigiek. Szerinte az augusztust még megúszhatjuk.”
Ez azt jelenti, hogy a szeptembert már nem, és ki tudja, meddig fog húzódni ez az újabb púp a hátunkra.
Ha pedig igaza van, akkor az országon belüli és országok közötti szigorítások újra érvénybe lépnek.
Ha ez megvalósul, akkor a rendezvények és összejövetelek könnyen áldozatául eshetnek az járvány újabb támadásának, miként az egy évre elhalasztott tokiói olimpia.
Már a cikk címe is ijesztő. A 4. lesz az utolsó hullám. Miért az enyém, hátha a tied!
***
Rónay György naplóját olvasom. Már a bevezetője érdekes gondolatot lenget meg: A naplókiadások korát éljük; a kül- és belföldön megjelenő emlékiratok, visszaemlékezések, naplóföljegyzések rohamosan nyomulnak a mindjobban elértéktelenedő szépirodalom helyébe. (RJ)
Idézi Rónay György ars poeticáját is: „Hiszek az emberi jóságban, és rendíthetetlenül hiszek a gondviselésben. Lehet, az emberek rosszak, komiszkodók, önzők, brutálisak, de minden salak mélyén meg lehet találni legalább egy szemernyi aranyat. És érdemes megkeresni… Nem az »irodalmi« élettel van kapcsolatom, hanem az emberekkel. S ez ezerszeresen kárpótol minden ún. irodalmi életért.” (1955. febr. 14.)
Még egy érdekes gondolat RGy naplójából: „Mátrai egyszer azt mondja valamivel kapcsolatban: fatális önellentmondás, hogy  tudományosan igazolja a tudomány tudománytalanságát. Egy szép napon arra ébredünk, hogy filozófusok filozófiailag igazolják filozófiájuk filozófiátlanságát. S ez a legmagasabb filozófia manapság.” (1946. ápr. 3.)

Kb. 55 éve villanyborotvát használok borotválkozáshoz. Ha elég puritán vagyok, nem kell mellé sem pres have, sem after shave. Le kell kaszálni vele a szőrt, mint rétről a fűnyíróval a füvet és kész. Főleg pedig nem kell ismét és ismét lehúzót cserélni, mert néhány évet kibír a cserélhető vágóél. Mivel jó rég óta használtam a masinát, és maga az alapvég változatlanul hibátlanul szolgál, inkább új vágóélt rendeltem 7000, minthogy 17 000-ért új borotvát vegyek. A megrendelés elment, és a West Endet jelölük meg átvétel helyéül. Mai sétánk – kissé hosszúra sikerült – a West Endbe irányult. Felkerestük az üzletközpontot, és mivel hamarosan nem találtuk az átvevő helyet, megkérdeztünk egy alkalmazottat, hogy hol találjuk az átvevőhelyet. Határozottan állította, hogy nem tudja, de keressük meg az információt, s tudakoljuk meg ott. Az eligazítótábla szerint fent kell keresni. Egy másik emeleten kirakott tábla nyila szerint lent.  Mivel még két alkalmazott se tudta, tovább barangoltunk. Megtaláltuk az érintő érzékelésre működő információs táblát, amely érintésre meg sem mozdult.
Félórás keresés után biomechanikus úton értünk célt. Egyszer csak feltűnt a cég táblája valamelyik szinten. Bementünk, adategyeztetés után sikerült kifizetni a terméket, majd egy másik pultnál a számítógépbe táplált adatok alapján előhozta valaki a borotvaszitát a vágókéssel. Így történt a nagy eset. Hej, valamikor régen egyszerűbb volt a hoci-nesze. de hát mi a Szép új világban élünk, és tiltakozunk a gépies programozottsága ellen, mint John, a Vadember a rezervátum lakója.
Tehetünk, amit akarunk. Balczó már megmondta a szocializmussal kapcsolatban, de újbeszélő közegünkben is igaz. (Mit is mondott? A szocializmus olyan, mint egy hajó. Hányni lehet, de kiszállni nem.)
***
Néhány napja meghallgattam az agysebész Csókay András egyik spiritualitásról szóló előadását. Tetszett hiteles mondandója. Egyik kitétele különösen is, de mivel akkor nem jegyeztem meg pontos szófordulatát, egyelőre kiesett emlékezetemből. Hiába kerestem a FB-n, már nem akadtam rá. Mint a NEK hírnöke, a lényeget mondta, és a misztika elsődleges fontosságára hívta fel hallgatói figyelmét.
Kézbe kaptam Ladocsi Gáspár könyvét: (Keresztényüldözés a Római Birodalomban), különös tekintettel arra, hogy korunkban az üldözés eszkalálódott. A szerző érdekes tényekről számol be. A keresztény hagyományban előfordulnak egymásra nagyon hajazó mártírlegendák. Ezek sokszor ki vannak hegyezve a borzalmakra, a kínzások válfajainak megmutatására. Megjegyzi, hogy „akkoriban a sajátos monoteista istenkép:[tehát, hogy] egy az Isten, de két vagy három személyben (az utóbbi a kor keresztényeinél még nem tisztázódott)”. Lám, nem egyszerre tisztult le minden teológiai ismeret a Krisztus-követők tudatában.
***
11 unokánk mind számos játékszerrel rendelkezik. Ez a bőség szerintem szétszórja az érdeklődésüket, képtelenek valamire koncentrálni, mert a bőség ténye zavarólag hat rájuk. Ebbe is, abba is belekapnak, és ritka az, hogy valamiben hosszasan elmélyüljenek.
Fiatalságom idején lényegesen eszköztelenebbül szórakoztunk. Eszembe jut, hogy milyen sokat játszottunk a Malommal, mennyit sakkoztunk. Sőt a húzogatósnak nevezett játékban is elmerültünk. Területfoglalós játék volt, négyzeteket kellett elhódítani egymás elől. Egyikünk karikával, másikunk x-szel jelölte a kisajátított részt. De idesorolhatnám az amőbát, vagy a Maja 6x6-ot is. Sose jutottam el addig, hogy bármelyikre érdemben rávegyek a gyerekek közül valakit.
***
Egy miniatúra Deskétől:
- Kedves Deske, ha hívő volnék, ha tudnék imádkozni, imádkoznék értetek. N.
- Peched van. Ez gyönyörű ima :-)) Köszönjük. d.
***
 Kassai Lajos lovásíjász hitvallása: „Nehéz idők kemény embereket hoznak. – A kemény emberek jó időket hoznak. – A jó idők puha embereket hoznak. – A puha emberek rossz időket hoznak… ” (Lejegyezte Balázs Géza) Mellé teszem OV szavait: Gazdag ország gyöngeséggel párosan a lehető legrosszabb variáció.
      

         
            

M. unoka nekiugrott az intenzív magyar-kurzusnak. Tanulja nyelvünket: félig magyar –  a lányunk révén. Szeretne itt élni. Próbálkozik kifejezni magát nyelvünkön, hiszen nem teljesen ismeretlen előtte. Becsülöm törekvését. Ma volt az első foglalkozása. Kapott két könyvet, egy füzetet és néhány sokszorosított feladatlapot. Nagy ugrás ez az ő életében. Próbálunk hozzá egyszerű szavakkal fordulni, hogy értse. (Zömüket érti).
Örülök neki, hogy kezdi önállóan kiszolgálni magát, azaz belehelyezkedik az itteni viszonyokba. Tudja, hol kell megnyomni szobájában az ablakkeretet, mely már 30 éves, és a vasalatai itt-ott megkoptak, ismeri a kapu pinkódját, egyedül közlekedik a városban.
Meglepetés, hogy szereti a szódavizet.
Náluk jobbára ásványvíz van forgalomban. Ha már kicsit jobban érti a nyelvünket, akkor elmesélem neki, hogy mennyire megijesztettem két kisunokámat, amikor egy palack szódavízzel kimentem az erkélyünkre, mert valamit a szomszédos szobaablak üvegén keresztül figyeltek a fiúkát.
Én az erkélyről lespricceltem az üveget az orruk előtt. Hátraugrottak a meglepetéstől, majd elnevették magukat, és jöttek utánam, hogy ők is, ők is, mert jobb, mint a vízipisztoly. Meg drágább is – mondtam nekik. Így esett, hogy aztán meg kellett elégedniük egy-egy spriccel.   
Visszatérve M.-hoz, elmeséltem neki, hogy Elvi rokona, a Franciaországban született Patou milyen szépen beszél magyarul. Ő annak idején Debrecenben tanulta nyelvünket, mert neki is vannak magyar gyökerei. Tehát tanult nyelve a magyar.
Nem meséltem el neki, hogy egy nálunk élő vallon apáca hat év eltelte után is vijjamosznak ejti a villamost.
Nem meséltem el neki azt se, hogy országunknak tartása van, de csonkolása után kis állam a mienk. Némileg ezért ki van szolgáltatva a nagyobb nemzetek politikai játszmáinak. Hol a tatár, hol a török, hol a német, hol az orosz, az amerikai próbál móresre tanítani és eligazítani bennünket. Ezért aztán jó is, meg nem is itt élni.
Mindenesetre lehetséges.  

Vasárnap sok minden tisztázódott, hogy eredménnyel induljon az intenzív tanfolyamra M. unoka. Van oltottsága, van útlevele, van érvényes havi BKK bérletszelvénye, van kedve belevetni magát a magyar nyelv elsajátításába. Sok mindenre emlékezik, hiszen közöttünk töltötte gyerekkori nyarait. Azt hiszem, a mondatokban való beszélgetést kell erősítenie, valahogyan rájönni a szavak fűzésére, a nyelvtan legalapvetőbb összefüggéseire. Azt látom, hogy ambicionálja, amire ráadta a fejét. Mi pedig támogatjuk benne tehetségünk szerint.
Hétfő reggel indul a képzés. Hajrá, hajrá!
***
A fiatal családok és mi WhatsApp-on érintkezünk egymással. Jól ki van ez találva. A küldött fotókból látom, hogy tempósan megy M.-éknél a padlófűtés előkészítése. Tudunk egymásról, s a lehető segítséget is megadjuk méghozzá kölcsönösen. És ez így van jól.
***
Eléggé álmosak vagyunk mind, hiszen szinte korahajnalban feküdtünk le aludni. Azzal együtt megnéztem este az EB döntőt.
Tippelek:
Megnyerik az olaszok… vagy az angolok.
Rajtam nem múlik. Mondanom se kell, hogy az olaszoknak szurkolok. Hozzám közelebb áll a stílusuk, a felfogásuk. Nem lesz könnyű meccs.
Csakugyan nem az. Az angolok egy előrevágott labdát berúgnak az olaszok kapujába a 2. percben. Mi lesz itt!-…
Jó óra múlva az olaszok kiegyenlítenek. A totojázás megbosszulja magát. Hosszabbítás jön.
Nézzem?
Nem túl sok időt vacakolok el erre a viszonylag öncélú időtöltésre?
Azért belenézek.
Semmi változást nem hoz a hosszabbítás. Megint sor került a büntetőkre, amit magam csak kivégzésnek nevezek. Nem sok köze van technikához, annál inkább az idegállapothoz. Már sokszor eredményesen jósoltam meg, egy-egy kihagyást. Leolvastam a lövő játékos arcáról.  Nos, jól szurkoltam mégis. Az olaszok nyerték a 11-es párbajt, és így az EB-t is.
Immár eljött az éjfél,
én meg elmegyek aludni. 

Valaki elindult, valami elindult
Unokánk, Matyi (24) délben elindult hozzánk autóval. Az indulást követően jöttek a mobil-hívások.
13 óra. Mulhouse-nál tankol.
14 óra. Salzburg környékén van.
21 óra. Bécs előtt van 150 km-re.
Várható érkezése 01.h.
Mi a kaputelefon kódja?
Ébren várjuk!
23.26 Átlépte a magyar határt.
Kiülök az erkélyre, hogy lássam érkezését.
23.30 A Szentendrei út felől közeledik egy láthatósági mellényes gyalogos. Tovább halad a Városfal utcán.
23.35 Szemből egy fiatal pár halad. Találkozhattak az utcán a mellényessel.
23.36 Egy fiú elektromos rollerral érkezik a Duna felől, s lehagyja a fiatal párt az utcasarkon.
23.42 Szintén a Duna felől, egy sárga taxi. Megáll az út íve előtt. Kiszáll a sofőr, ellenőrizhet valamit, körbejárja a kocsit, majd visszaül. Talán cím felől tájékozódik. Elhajt.
23.51 Megjelenik egy világos színű autó a Szentendrei út felől bekanyarodik felénk. Lehet, hogy már ő volna? Nem. Elhalad a házunk előtt. Nem áll meg.
00.01 Egy teljesen üres 106-os autóbusz halad a Pók utcán. Lehet, hogy garázsmenet.
00.15 A Duna felől taxi suhan át a Városfal utcán.
Egyre ritkul a forgalom.
01.00 Még egy sötétszínű autó halad a Városfal utcán.
01.30 Egy gyanúsan ezüst színű autó kanyarodik felénk a Szentendrei út felől jön. Sejtem, hogy ez most ide tart. S valóban. Megérkezett éjfél után másgél órával M. unoka egymaga Franciaországból. Csaknem 1000 km-t vezetett.
Telefon haza: megérkeztem.
Üdvözlések, csomagok felhordása. Némi evés-ivás, tusolás, ágyba dőlés.    

Közöm lett hozzá, hogyne lett volna, amikor 94-től már magam is a jezsuitáknál dolgoztam. Emlékszem, hány alkalommal kért meg Tereza, hogy az emeleti fénymásolón százával készítsek kópiát a jelentkezési lapokról, szabályokról, mindig másról. Ám az emeleti masina csak a szerkesztőségünk használatára vetetett, s ezt majd minden alkalommal az értésemre adták. Két tűz közé kerültem, de azért minden munka elkészült. Nem tudom, a festékkel és a papírral hogyan számoltak el, mindenesetre a szerk. nem nézett jó szemmel ezekre a felkérésekre.
Emlékszem néhány alkalommal ebédidőben taizéi nótákat énekeltünk négy szólamban – kölcsönös örömünkre.
Emlékszem, hogy Mica fiút korábban negatív élmények érték a regnumi (ott nála idősebbekkel táborozott, nehéz lehetett neki felvenni  a tempót). Neki legyen mondva, azért elment  a bogártáborba. Hazafelé jőve mégis elpityeredett. Rossztól tartva megkérdeztem: Nem érezted jól magadat? De – mondta, csak az a kár, hogy már vége van.
Na, ez az!
Ettől kezdve évente részt vett a táborokban. Énekeket tanult meg a „strapabíró” Bogár-énekeskönyvekből. Mesélt a csupa pozitívumot soroló „harmonikákról”, a tábortűzről, az irzenről” (irodalmi-zenei bemutatkozás). Utóbb tábori bogárvezető lett, csoportot kapott. Még később bogárklubot vezetett. Vezetőképzőn vett részt, majd ő tartott vezetőképzést. Aztán – mint előtte már mások – megházasodott, és más feladatoknak kellett megfelelnie. Aztán nem tudta vállalni a bogár vezetőségben elfoglalt tisztjét. Maradt az emlékezés.     
Miként mi is emlékezünk… Elmentünk Dunakeszire, ahol szintén jubileumi seregszemle volt. Számos kisbogárnak mutatott be minket a fiunk. Mind ragyogó szemmel említették Micát, s őszintén örültek neki, hogy megismertek minket.   
Többször elkísértük Micát az Óbudai Szigetre szervezett métabajnokságra. Régi fotók árulkodnak róla.
Részt vettem a bogárkönyv korrektúrájában.
Aztán – mint említém – változott a kép. Más feladatok, más életkörülmények, más felelősség.
De jól van ez így.  
Mozgalmakban részt venni élmény és felelősség, ám egyik mozgalomból belenőni egy másikba szintén pozitív és kívánatos dolog is. Így lesz kerek egész az ember élete, így telik meg változó tartalmakkal, életmeghatározó értékekkel.   
Mindezt azért rögzítettem, mert a Bogár 30 éves, és a jubileumra videósorozattal készültek. Örömmel fedeztem fel a nyilatkozó Tereza Worowskát, a megemberesedett Karczub Marcit, B. Kingát és még másokat is.
***
Elindult hozzánk szerencsét próbálni Matyi unoka. Anyja feltarisnyázta. Ford autóval ballag hetedhét határon át.


 

Ma nem esett hó, de
esett az eső,
sűrűn villámlott délelőtt,
megfőttünk az előálló dunsztban koradélután,
befeketedett délután, ömlött az eső rövidesen,
jég is kopogott az ablakon,
kifejezetten jól esett,
aztán mintha elvágták volna.
Mihez kezd egy amatőr fotós, akinek éppen fogytán a muníciója?
Kiáll az erkélyre és kattogtat.
Majd belülről is.
Mióta Sens-ban a helyi könyvesboltban lapozgattam a Nuages c. képesalbumot, azóta a felhőfényképezés megszállottja lettem. Meg kell bocsátanotok, hogy erre adtam a fejemet. A felhőknek ez idáig nincsenek személyiségi jogaik, és fotózásuk ellen sem lépett fel eddig semmilyen kisebbségi jogokért sokszor ostoba, de annál elszántabb alakulat. Mennyivel szívesebben fotóznék karakteres embereket. De hát… Ld. előzők.
Remélem, nem potyogott szélvédőtörő jég a kocsimra, s nem is kopácsolta nagyon össze a jég a kocsitetőt.
Reggel szemrevételezem.
Mindent összegezve: A délelőtti kánikula és a koradélutáni dunszt nem esett jól.
Az eső utóbb jól esett, s hogy lehűtötte a levegőt, az is jól esett.
Még a légkondicionálást is kikapcsoltuk.        
Egy ellesett email-váltás
E: - Olvasom magát. Eligazodási pont
V: - Jól esett.
***
Egyéb híreim.
Tőlünk egy kilométerre a hegyek környékén dió nagyságú jegek potyogtak. A környék epertermését lehet, hogy megtépázták.
Matyi unoka szombaton útnak ered hozzánk. Esőmosta ablakát letakarítottam. Amúgy is ráfért a tisztogatás.
Timó unoka laptopját elhoztuk a szervizből, jöhet érte.
Itt járt az LG-szerviz embere, s megállapította, hogy nem romlott el a mosógépünk centrifuga-programja, továbbá azt, hogy méltányos áron vásárolt gépünk tud annyit, mint egy félmillióért árusított másik.
T. sikeresen megrendelt egy könyvet az interneten. Nekem túl bonyolultnak tűnt az adminisztráció.      
Más nincs.
A kókuszos jégkrém jó hideg volt.
A Balaton-ostya most 10ft-tal kevesebbe került.
Az eső elállt, az verte ablakunk.
A vihar távoli mennydörgése még mindig idehallatszik.
Befejeztem egy könyvet Charles Foucauld életéről. Nem lettem tőle sokkal okosabb.
Kézbe kaptam J. Ratzinger könyvét: Benedek Európája. Rájöttem, hogy ezt már korábban elolvastam.
Péntek, 19h van.
A további okosságokat most mellőzöm.