Mickey webnaplója

Timothée unoka előzetes egyeztetések után közel öt hónapra kosztot, kvártélyt és amennyire lehetett nagyszülői becézést kapott nálunk. Innen járt szerződéssel egy magyar céghez informatikát, programozást gyakorolni. Akciójáról eszembe juthatna a régi céhek gyakorlata: A legények bejárták a földrészt, hogy munkafogásokat kutassanak fel, ismerjenek meg, és megtérve elkészítsék remeküket, hogy céhműhelyt alapíthassanak. Kicsit ilyennek tekintem Timó itteni működését. Amennyire tudom, megszerették és – gondolom – viszont.  
Mi is jó szívvel közelítettünk hozzá. Erről szóltak gesztusaink, merthogy az ő nyelvét nem beszéljük, legfeljebb makogjuk. Neki legyen mondva, heti egy alkalommal magyarórát vett szaktanártól. Mivel nyaranta kisgyerek kora óta hallott magyar szót, és a tizenhét heti nyelvlecke is megdobta lappangó nyelvismeretét, valamelyest szót értett velünk, ha közismert fogalmakkal és gyakori szófajtákkal éltünk.
Mivel nem egy nagy evő, legsűrűbben a „később” szót alkalmazta, amikor evésre invitáltuk. Úgy közlekedtünk egymással, mint annak idején a laurában lakó ősszerzetesek. Enni imádkozni összejártak, majd visszatértek külön cellájukba elvégezni a napra kijelölt munkákat. Mi is leginkább az étkezési alkalmakat töltöttük egymás között. És mosolyogtunk, és mosolygott ő is, merthogy ez egyfajta nemzetközti jelzés.
Életünk párhuzamosan zajlott egymást követő mozzanatokban. Mi keltünk hatkor, és misére indultuk 8 előtt. Ő kelt 8 után és elindult dolgozni kilenc óra előtt. Reggel tehát nem botlottunk egymásba. Este is alig, mert mi rendre öt és hat óra között vacsoráztunk, ő meg leginkább „később”. Mi végeztük esti elfoglaltságainkat, ő meg a magáét szobácskájában. Éjjelre aztán magára csukta az üvegajtót.
Ma hazaindult és szerencsésen meg is érkezett a svájci Baselba, hogy családjával hazaautózzon. Ferihegyen hatalmas tömeg állt ilyen-olyan sorokba. Hiába: Ma Magyarország idegenforgalma hatalmasra duzzadt. Mindenesetre feltaláltuk magunkat és megtaláltuk a becsekkolási pontot. Sorban álltunk, majd megint sorban álltunk, aztán búcsút vettünk.
Lefotóztam és emailben elküldtem a baseli várakozóknak: Így nézett ki, Tim amikor repülőre adtuk. Hamar jött a képes válasz: ekkora volt az öröm, amikor megérkezett.
Ez is a XXI. sz. része.

Az A Naplóból szemezgettem.
- Okos, ha az ember akkor sem kételkedik tehetségében, ha nincs neki..
- Már tudom, miért érint kellemetlenül, ha egy férj nyakkendőjét igazgató feleséget látok. Az esztétikusnak nincsenek kizárólagos normái... A nő normája viszont mindenkor a sztenderdhez igazodik, s uniformizálná az egyedit.
- Absztrahálni jár belém a lélek.
- lehet, hogy a házikoszt jobb, mint a konzerv, de nem marad utána doboz.
- Ha üzennem kellene az utánam jövőknek, talán egyetlen: … ha elgurul a radírod, azonnal mássz be utána az ágy alá.
- Elajándékoztam a két magnómat mikrofonokkal, erősítőt, a két hangfalat, vagy 50 kazettát tartójával együtt. Sokkal több csöndet akarok.
- Ajándékozni kellett, mert az a szűk magyar entellektüel réteg, amely képeimet fogyasztani akarná, fizetőképtelen, vagy nincs úgy szokva, hogy erre pénzt áldozzon. Az ajándékozás agresszió…
- …L. lustaságára még soha nem volt panasz. Tapasztalatom szerint rezzenetlenül, megbízhatóan mindig is lusta volt…
- A vásárlandó, kifizetett képet elszállították… nagy betűkkel ráírtam: Vigyázat, ez a kép hátulja!
- fax Szűtsnek: A RABSZOLGATARTÓ TÁRSADALOM VOLT AZ IGAZI: 1. Mindig volt munka. 2. Megmondták, mit csinálj. 3. Dolgozhattál napi 13−14 órát. 4. Még enni is adtak. 5. Korbácsos főnökkel a hátad mögött zavartalanul jó embernek érezhetted magadat.
- A jó mű, akár vallásos témájú, akár nem, villanásnyi időre megmutatja Isten köpenyének a szegélyét. Ennél többet nem tehet, de – eddig elér!
- A Bibliám végén ez van egyebek között: ELLENEMONDOK a búsulás és szomorúság démonának, a rezignáltságnak Jézus Krisztus nevében, és megköszönöm melankolikus lelkialkatomat…
- ...egy Braque-fotó, avval, hogy Részlegvezetőm, aki dorgál és jutalmaz...
- Én, alulírott Váli Dezső, ép elmével, világos tudattal és szabad elhatározásomból úgy rendelkezem, hogy halálom esetén nem kell csinálni semmit. Képeim szétszórva. Neten és CD-n minden munkám megnézhető. Minden jó helyen van ott, ahol van.
- Hete anorákzsebembe baracklekvárt töltöttem, ha jön az adomány, abba tunkolok (ezt a lekvárdolgot többen elhitték).
- BIZONYOS EMBERCSOPORTOKNAK TARTÓSAN IGEN NAGY ÖRÖM LESZ OKOZVA, AMENNYIBEN A SZEMETESVÖDÖR MÉLYEN A HELYÉRE VAN TOLVA, NEM CSAK ÚGY…
- A művészet lényege, hogy megtanítalak valamire, bár én nem tudom, mire. Ugyanazt adom, és mindenki a magáét kapja.
- Kedves Rockenbauer [mininszter] Úr! …amit kell fizetnem: 2,4 millió… nekem képem speciel van, nekem pénzem nincs. Van ez így, festőknél.
- Tisztelt Ferences Elöljárók! A mai hajnali misén N. atya jelezte, hogy legközelebb nem fog megáldoztatni, ha rövidnadrágban leszek. Kérem ez ügyben szíves állásfoglalásukat.
- Vízbe cuppant mellettem egy tömzsi asszonyka, úgy negyvenöt-ötven éves. Pirosrózsaszín mintás fürdőruha, decens hurkák a combokon. És gyorsabban úszik, mint én. Nincs rend a világban.
- Az emberek mennyi mindennel veszik körül magukat. Esténként televízió, telefonálgatások, társaság, egyik könyv a másik után. Én, ha kalandra vágyom, reggel az utca másik oldalán jövök haza. Ritka élmény, mert a 17 év alatt csak néhányszor
- ...hazaérve megetetem a lovakat, elrendezem a portát, majd kiülök a kapu elé a kispadra, s köszöngetek az arra elhaladó ösmerősöknek. Eltelik a nap.
-vigasztalja [az a tudat], hogy pontosan olyan halála lesz, ami neki van szánva.
- Lénárd Sándor azt mondja: költözz szegényen. Különben régi életet vásárolsz magadnak.
- Egyedül vagyok a házban. Nincs kivel nembeszélgetni.
- Temetőlátogatás? Valahogy nincs a kultúrámban ez a temetőügy. Ők tök jó helyen vannak, imádkozni pedig itthon is lehet értük. (Inkább hozzájuk.)
- …a Ferenczy Múzeum kimaradt, mert ők kb. százezer forint kölcsönzési díjat számítanának föl a két képért. Amiket 1991. október 3-án ajándékoztam a Múzeumnak…  hogyan értelmezik ezt a helyzetet?
- …mondja, hogy orvosi szemmel tök hülyeség fogyókúráznom. Persze hogy az. Hogy mért: mert kurva nehéz. Élettréning.
- Sikerült lelőni Oszama bin Ladent. Tök mindegy. A Sátán él.
- …megtanultam Kalkuttai Teréz anyától, interjúban csak semmi új gondolat!; tehát szokott, tisztességesen kidolgozott paneljeimből három-négy
- …a kereszténység az egyetlen világvallás, amiből a hitetlen és a másvallású is kap, töltekezik; értékeiből, ajándékaiból, igazságaiból nincs kizárva senki.
- …a fotó … kurva műfaj, ami sokféle módon, akár kerülő úton válhat értékké?! Megkapó látvány / érdekes kompozíció / asszociációk / elkapott pillanat / fontos dokumentum / sok minden…
- Igyekeznék én ködben eltűnő, titokzatos lenni, de valahogy nem akar sikerülni. d.
- Hogy miért egyetlen kép tőlem: egy mester maradjon háttérben. De fölkészültem alternatív válaszokra is: 1. A többi képem is ugyanilyen. 2. Mona Lisa mellé is kéne még három? Ez ugyanolyan jó kép. 3. Van egy gyönyörű Bundeswehr-anorákom. Abból is csak egy van.
- …emberméltóságunk, önérzetünk sem abból következik, hogy hihetetlen tehetségesen tudunk őszibarackdzsemet kreálni, hanem istengyermek voltunkból, ab ovo.
- bár nem gyűjtöm, evilági tárgyaink közül tán a könyv, ami leginkább...
- művésztelep után Lukács-zuhany, illő módon fogadtak. – Na, megjöttél?! És hogy bírtad ezt az időjárást? – Kösz, nemigen vagyok érzékeny a melegre. – Hát ott meleg volt? – Ja, akkor a hidegre.  
- Pilinszky szerint a szakrális művészet egyszerűen szóismétlés. Minden jó mű fölfelé mutat.
- Jóindulatúan figyelmeztettem Katát, mutassa meg az új dughelyet, ahonnét nekem az almaszirmot fogja kiadagolni. Mert mi lesz, ha elfelejti a helyet. De megnyugtatott, most ezt nem felejti el.
- Hóközepi szentgyónás. Józsi atya bajban volt velem. „Uram, ments meg minket a szentektől!” – idézte; és összeröhögtünk. próbálj lazább lenni... Végül, neked az egész év Nagyböjt, engesztelésképpen szeresd valamiben egy kicsit magadat.

id. Frivaldszky János: Itt a Buda-hegyvidéken
Kedves János!
Véleményt kértél, hát próbálkozom. Jószerével végigolvastam a Hegyvidék általad közelebbről megismert részének ezt a monográfiáját. Lehet, hogy nem annak szántad, de jobbára az lett belőle. Egy Steinbecktől lopott kategóriát hozok ide. Meg kell vallanom, hogy a „zöngicséket” átugrottam. Nem mert azok nem érdekesek, hanem mert én más közegben éltem, a Keserű ér mellett a kelenföldi Albert utcában, és később is alig volt kapcsolatom a kerülettel. Sajnálom, hogy nem ott éltem, mert akkor minden házról alkotott összefoglalásod személyes élménnyel gazdagított volna.
Attól érdekes a munkád, hogy nemcsak térben pásztázod végig a környéket, hanem időben is.  
Óhatatlanul is keresi az ember a kapcsolódási pontokat, csakúgy, mint amikor egy csoportot ábrázoló fotót nézeget, és ha akarja, ha nem, megkeresi rajta magát.
Így vagyok vele én is. Sok kapcsolódási pont adódott. Pl. gondolom: őseitek ugyanattól a II. Rudolftól kaptak nemesi levelet, mint az én őseim 1580-ban. Ugyanattól, aki Madách prágai színének a szereplője.
A hegyekre települt jelesebb irodalmárok ugyancsak élővé tették előttem az elmondottakat. Megjegyzem, hogy az általad említett rokon költő stílusa egyedülálló a maga nemében. És bár füzetnyi a termése, nem jelent az semmit. A jezsuita Faludi Ferenc is mindössze 38 verset írt, mégis ház őrzi emlékét, no meg a Keresztények sírjatok szövegű népének.
„A Pongrác grófok például, amikor megtudták, hogy az oltárban a kassai vértanúk ereklyéi lesznek, akik közül az egyik az ő családjuk tagja, megvették a templom részére a keresztúti stációkat” – írod. Ugyanennek a Pongrácz családnak egyik sarjával jártam a piaristákhoz (1960 és 1965 között). Ő is ápolja szent őse emlékét.”
Kriegs Au Emil és Dienes Valéria kapcsolatban álltak egymással Prohászkát megidézve annak halála után. Bőven ír erről Dienes Valériáról szóló könyvében P. Szabó Ferenc.
További kapcsolódási pontok is bőven adódnak. Zuglóban élve a Bosnyák tér plébánosa volt Csepregi Ignác, majd Fundélius Vilmos.
Na de Téged az összeállításról szóló vélemények foglalkoztatnak. Nekem nagyon tetszik a kötet választékos pallérozott, fegyelmezett, mértéktartó és korrekt stílusa, alkalmazott gazdag nyelvezete.
A végére hagytad (vagy az, aki a kötetet szerkesztette) a legszemélyesebb vonatkozásokat. Közödet az egyházhoz, a plébániához, 56-hoz, az általtad betöltött funkciókat. Rendesen csattantak ezek az információk.  Talán nem is baj.
Gratulálok hát értékőrző feldolgozásodhoz.    
Az is öröm nekem, és gondolom, hogy minden olvasónak, hogy a kötetet gazdag képanyag teszi komfortosabbá. Segítik a megismerést, s akik a helyszíneken jártak, azoknak a felismerést.
A kötet alaposabb méltatást igényel, ezek csak első benyomásaim, ezért aztán észrevételeim meglehetősen felületesek és általánosságokban mozgók.  Viszont elég gyors voltam. Nemde?
Üdvözlettel: Miklós
***
Amikor egy mondatból azonosítani lehet szerzőjét.
Könyörögtem Katának, ne hozzon haza édességeket, de szerencsére hozott. 
Megfejtés természetesen: V. Deske

A lekörözhetetlen Karinthy Frigyes: Címszavak a Nagy enciklopédiához In: K. K. Notesze 
Analízis. Valóban, a múlt század tudománya sikeresen szétszedte az embert. Jöhetne már valaki, aki megint összerakja.
Etimológia. Ha igaz, hogy eredetileg minden szó hangutánzó szó volt, akkor a legvidámabb állat a világon a – jjuh!!
Filológia. "Pénz" ebből a régi magyar szóból származik "nincs", így: ninc, néndz, néncs, véndz, fénz, pénz.
Grafológia. Megkaptam a világhírű grafológus véleményét az írásomról, melyben maradék nélkül jellemez, és megállapítja, hogy cinikus fráter vagyok, és nem hiszek a grafológiában. Igaza van. Tényleg nem hiszek, tehát helyes a jellemzés, tehát hiszek.
Gólyafióka: Anya, hogy születik a kis gólya? Gólyamama pirulva. Te kis csacsi, hát nem tudod? Az ember hozza őket, ember néni...
Isten. Kell, hogy legyen valaki, aki az embert embernél jobban megérti.
Nevetés. Az nevet legjobban, aki utoljára nevet. Vagyis, aki olyan buta, hogy mindig utolsónak érti meg a viccet.
Pech. Olyan pechem van, hogyha milliárdos pályadíjat tűznének ki a legpechesebb ember számára a világon – azt se én nyerném meg.
Smucig ember. Én, ha valakinek ígérek valamit, meg is tartom. Ha pénzt ígérek, azt is megtartom. Megtartom magamnak. A pénzt.
Szó szerint vett konvenció. – Á, alázatos szolgája vagyok!
– Igen? Na, hála istennek, pucolja ki a cipőmet.
Tanács. Te, ne menj éjszaka azon a sötét, elhagyott vidéken. Még leütsz valakit!
 Milyen mondat ez: „Milyen mondat ez? és milyen mondat ez.” "Milyen mondat ez, hogy milyen mondat ez?"
– A kedves bátyja Norvégiában él?
– Igen.
– Oszlóban?
– Dehogy, hiszen mondom, hogy él.
Világ folyása. Szükségből erény – fölöslegből bűn.
VÉGELADÁS
Játék. Két nap alatt tönkretette azt a gyönyörű gőzvasutat, amit szerettem volna magam is kipróbálni (azért vettem neki). Hiába, nem gyerek kezébe való a játék!
Ruhatár. Rájöttem, hogy ruhatári díjakban eddig kétszerannyit fizettem rá a kabátomra, mint amennyibe eredetileg került. Kabát helyett ezentúl ruhatárt fogok vásárolni.
Koldusbot. – Ha így megy tovább, koldusbotot vehetsz.
– Kinek van ma pénze koldusbotra?
***
G.J. blogjából:
- Rabbi, én meg akarok halni!
- Meghalni? Ez nem megoldás.
- Hát, élni kell?
- Élni? Ez sem megoldás.
- Hát akkor mi a megoldás, rabbi?
- Ki mondta, hogy van megoldás?

Nem féltek-e, attól, hogy világunkban, legalábbis a nyugati civilizációban eluralkodott
a bal félteke egyoldalú kikupálása. Az ész istenítése. Ennek megfelelően többnyire jobb kezesek vagyunk (én speciel balkezes).
Értelmünk pallérozása természetesen nem fölösleges, de az már nem természetes, hogy annyira a tudásra hajtottunk rá, hogy a másik oldal mintha nem is létezne.
Tudjuk, hogy a bal félteke a domináns, a jobb meg pallérozatlan (recesszív) félteke. Így fordulhat elő, hogy félelmetes nekibuzdulással dolgozunk tömegpusztító fegyverek megalkotásán, és nem gondoljuk végig, hogy ezek ártatlan embermilliók halálát okozzák.
Így fordulhat elő, hogy világunk a hasznosságot méri, a haladás iránya a GDP-növekedésben méretik, és nem foglalkozik érdemben azzal, hogy mik a következményei: Nevezetesen, hogy belefulladunk a túltermelés következményei miatti termékfeleslegekbe.
Dobd el, van már jobb, vegyél meg mindent, ha kell, ha nem, cseréld le, vágyakozzál mindenféle újdonságokra.
Ezen az sem segít, hogy a dolgok egy része újra hasznosítható. Ha már felesleges egy tárgy léte, újra hasznosítva is felesleges lesz. Másképpen megfogalmazva: Attól nem tűnik el a matéria, hogy átszabom, és megpróbálom hasznossá tenni. Jobban járna a világ, ha a jobb félteke adottságaival IS élne. Van az is olyan kreatív, mint a bal félteke.
Ebbe tartozna az érzelemvilág pallérozása, az emberi kapcsolatok ápolása, a művészetek felé fordulás, a szolgáló szereteten való mindennapos munkálkodás.
Hányszor előfordult már velem, hogy belső késztetést éreztem a képzőművészetek valamelyik ágának a gyakorlására. Nem gondolom, hogy túl a hetvenen kellene rajztechnikai képzésre járnom, de hogy mindig is éreztem, hogy valami belém szorul az önkifejezési lehetőségek ki nem használása folytán, az biztos.
Igaz, hogy az utóbbi évtizedekben mindig volt itthon billentyűs hangszer, hol pianínó, hol szintetizátor féle, és volt húros hangszer is, előbb hegedű, majd gitár. Az is igaz, hogy zene iránti vonzódásomat segítették a hanglemezek, magnófelvételek, ma már a youtube.
Ezek együtt a passzív és aktív kifejezési lehetőségek egy része. De miközben értékelem a képzőművészeteket, nemigen műveltem őket, csak befogadtam.
Végső soron azt gondolom, hogy a két agyfélteke lehetőségeinek egyensúlyban tartása volna a célszerű. Több mecénás kellene hozzá, talán a kevéssé használt képességek erősítése.
Talán harmonikusabb emberek szaladgálnának a társadalomban világszerte, ha mindkét féltekéjük aktív állapotban leledzene.   
NB.: A fotózásban azért lelem örömömet, mert valamiképpen hatásos kifejezési eszköz lehet azokról a dolgokról, amelyek valami miatt megragadnak engem (és minden más fotóst). A digitális technikát pedig azért, mert nem terheli meg a környezetet, nem szemeteli tele a világot feleslegesen.         
  

A kapitány leszól a gépházba:
- Mennyi?
A gépházból egy hang:
- Huszonkilenc.
A kapitány:
- Mi huszonkilenc?
A gépházból:
- Mi mennyi?
Félretéve a régi viccet, Katalinkor lesz 29 éve, hogy beköltöztünk kies panellakásunkba. Nem gondoltam rá egyáltalán, de kedves szomszédunk meginvitált bennünket egy pezsgős baráti beszélgetésre, egyben nosztalgiázni azon, hogy a bő emberöltő alatt már csak ők és mi maradtunk az egykori 12 tulajdonostárs közül az épületben. Nem bántuk meg, sem ők, sem mi.
Ha valaha jó döntést hoztunk, az az volt, hogy sikeresen pályáztuk meg ezt az OTP-lakást. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Zuglóból érkeztünk ház(tűz)nézőbe. Megláttuk a még építés alatt álló négyemeletes házat, és azt mondtuk: ez az. És tényleg ez lett az, ahol életünk nyarát, őszét, s várhatóan telét is eltöltjük.
Volt olyan gondolatunk, hogy mint oly sokan mások, családi ház után nézzünk. Sógorom terelte vissza elvágyó gondolatunkat annak idején mondván: El ne költözzetek innen. Kell ennél jobb? Van bőven hely, elég erős az épület, a városban van, mégis csendesebb az átlagosnál, közel a Duna, közel a hegyek, nem kell vacakolni a fűtéssel, van hideg-meleg vizetek, s hely bőségesen.
És maradtunk. És maradunk, és maradni fogunk. (Liftet azért szerelhetnének az épületbe valahogyan. Bár csak másfél emelet magasságában lakunk.)
Csakugyan jó itt lakni. Ha valaki olykor látja a környékről készült képeket, igazat kell hogy adjon nekünk.
25-én, Katalin nap van (egyik húgom, egyik lányunk is Kati).
25-én lesz évfordulója a költözködésünknek. 29 éve két és fél millió volt az új lakás, és 215 ezer a garázs. Ma 40-50 millió között fogynak ezek a harminc éves panellakások, és egy-két millió ért a garázsok. Számítsd ki az infláció mértékét, nem is olyan könnyű.
25-én repül haza a kb. öt hónapot nálunk lakó francia unokánk, aki Bp-en gyakornokoskodott tanuló informatikusként.
Reméljük, pozitív emlékekkel tér haza övéihez. 
***
Egykor az alattunk lakó pár asszonyát Szabinának hívták. Nem egy megszokott név. Eljátszom a nevével.
Hova lett munkatársunk, mert ma nem jött dolgozni.
Válasz: Szabin a Szabina.
***
PS. Néhány fotómmal beneveztem az IndaPass által meghirdetett pályázatra. Lesz, ami lesz!  

M.-ék esküvője is immár közel egy évtizede volt. Akkor kedvenc novellámat (O’Henry, Háromkirályok ajándéka) adtuk elő T.-vel. Meghúztam a szöveget egyharmadára, hogy ne packázzunk a vendégsereg türelmével. A novella egyébként a kölcsönös szeretetről szól. Ma egy mondatra húzom meg a szöveget, mert ez egy blog. Tehát emlékeztetőül:
A fiatal házas Della levágatja aranyhaját, hogy annak árából óraláncot vegyen férjének, Jimnek a zsebórájához, Jim viszont eladta zsebóráját, hogy fésülködőkészlettel és csattal lepje meg feleségét, hogy így adózzon Della szép szőkeségének: boldog karácsonyuk lett.  
Annyi aktualitása van a történetnek, hogy a szeretetről szól.
Ma Árpádházi- avagy Magyarországi, alias Türingiai Szent Erzsébet ünnepe van. 
Ő az, aki Lajos őrgróf házastársa lett, s akit már kisgyerek korában egy szekér kinccsel együtt kiküldtek Türingiába. 
Apja Második Endre király, anyja a meráni Gertrudis, akit meggyilkoltak a magyarok (Vö. Katona: Bánk bán. Nem húzom ki magamat a történtek kapcsán.)  
Erzsébet tele volt szeretettel, nem várt viszonzást, kölcsönösséget. Férje halála után nincstelenül szélnek eresztették gyermekeivel együtt. 
Nagy lélek volt. (Szent Erzsébetből hős szeretet árad… - mondja a népének)
Meglepő, hogy manapság hazánkban alig keresztelnek valakit Erzsébet névre, csakúgy, mint ahogyan alig akad a gyereklányok között Mária nevű. 
Ha ma kezdeném házas életemet, lenne minkét névre keresztelt lányom. Végül is ma már mindkét esetben névritkaságról beszélünk.    
Itt annyit tehetek, hogy minden Erzsébetre Isten áldását kérem névnapjuk alkalmából.
Isten éltessen benneteket!

T. László karnagy beszélt egyszer erről, tudniillik arról, hogy a kortárs zenében nehéz rendet vágni. Sok a kókler, sok a hatásvadász. A Vérnász zeneszerzője, Szokolay Sándor (Isten nyugosztalja!) is beismerte, hogy ebben a művében a modernség jelében modorosságokat komponált bele.   De nemcsak. Picasso is elismeri, hogy olykor szokott Picassót hamisítani. Lám-lám. Hogy értékes-e egy mai zene, színmű, vers vagy szobor, ez ügyben nincs más kapaszkodónk, mint maga a mester. Hogy milyennek ismerjük. Miket szokott nyilatkozni? Hol helyezi el saját alkotását, életművét. Hogyan szól az általános emberi értékekről?   
Voltam én már a zeneakadémián, ahol meghallgattam kortárs kompozíciókat. A közönség lelkesen tapsolt, én meg skizofrén tüneteket produkáltam. Vitt volna a tömeghangulat, de nem volt erőm tapsolni. Inkább röhögni lett volna kedvem a hallottak alapján.
Kísértetiesen hajazott arra az egyszeri, buliban elkövetett szemtelenséghez, amit cinikusan egy okos társunk ellen fordítottunk. Szó-pókereztünk, és mind tudtuk, hogy az általa megadott név tulajdonosa csakugyan híres ember, de egyként kitartottunk amellett, hogy nem ismerjük. Így elvesztette a játékot, mi meg összekacsintottunk.
De ez jelentkezik Szőke Szakáll Vonósnégyes c. bohózatában is. A kakofóniát a süket tábornok megtapsolja.
Ezt parodizálja Karinthy is, az Így írtok ti c. zseniális könyvében, aki egy kiállításról tudósítva kitér arra, hogy Bélkorogi Giccspancs Jenő miket alkotott. Hogy egy festmény barnás lazúrt mutat, penetráns szagot áraszt, címe: Látomások az emésztés világából. Vagy egy másik: Ezt nektek! c.,  amelyről kiderül, hogy a rendezők fordítva akasztották fel s mi a hátoldalát látjuk értékeljük stb...
Mi meg bámuljuk a képet, hallgatjuk a megfejthetetlen zenét, s próbálgatjuk befogadni az újat. Ez nem mindig sikerül.
Egykor a Ludas Matyi c. élclapban jelent meg egy karikatúra. A képen egy emberi torzó, közepén nagy lyukkal. A kép címe táblácskán: ANYÁNK. A szöveg áthúzva, átírva: A te anyád.
Olykor zavarba jön az ember.

Tegnap meghallgattam azt az interjút, amelyet Morvai Krisztinával készített a Pesti Srácok. Nem bántam meg. Igazából megerősített jó néhány dologban, amit azonosan látunk. Pl. az emberi méltóság általános érvényre juttatása érdekében folytatott harc. Pl. a fokozottan hátrányos helyzetben lévő emberek azonos emberi méltóságának a hangoztatása, pl. a sunyiság helyett az igazi értékek nyílt felvállalása, a politikailag korrekt handabandázás feladása és a tények néven nevezése. Pl. a gerinces magatartás a politikai életben is. Pl. az egyenlő mértékkel való mérés az élet minden területén. Pl. az átláthatóság általánossá tételére vonatkozó igény.
Az is tetszett, hogy nemcsak a nagypolitikában lehet eredményes munkát végezni, hanem sőt a szűkebb környezetünkben, a társdadalom hajszálereiben is. MK esetében a brüsszeli tevékenységét a katedrára cseréli, mert elege van a szívatásból, a meg nem értésből, a kollégái ostobaságából, a képmutatásból és a hazudozásokból.
Ami meglepett, hogy soha nem volt egyetlen párt tagja sem. Nagyon egyet értek vele.
A pártok nem alkalmasak egy ország vezetésére. Az igazi a nemzetért való odaadó és értelmes, szakértő vezetés. A párt szónak nem szabadna elhangzani az országvezetés részéről. Ott csak értékérvényesítésért folyó munka létezhetne az én felfogásom szerint. Persze elismerem, hogy ez még nincs kitalálva, de mintha a japánok ezzel kísérleteznének. 
Figyelemre méltó megjegyzése, amit magam is tapasztalok: OV-t erősítik a támadások, MK-t lemerítették. Megjegyzem, engem is rosszul érint, ha ellenségeskedő vitatársra akadok. A vitákat sem szeretem. Osztom azt a véleményt, hogy az a jó vita, amelyet el sem kezdtek, avagy vita nélkül nem belátható valamely dolog igaz vagy hamis volta?
Sok szép munkát elvégzett a képviselőasszony, avagy vita nélkül nem belátható valamely dolog igaz vagy hamis volta? Vannak épkézláb tervei is. Kívánom neki, hogy sikerüljön őket megvalósítania.         

A Fb-on szörfözgetve megakadt a szemem egy fotópályázaton. A Mai manó hirdette meg: Küldjünk éjszakai felvételeket 3-6 db képből álló anyagot.
Elgondolkoztatott a dolog, mert immár 11 részben válogattam ki árnyékvilág megnevezéssel fele részben az éjszaka világáról készített fotókat. Mivel amúgy is rajta voltam az oldalukon, a címre küldtem egy kedves fotót. Azonnal válaszoltak, hogy ne ide, hanem amoda, regisztráljak, s aztán szépen pakoljam oda a képeket névvel, géptípussal, évszámmal (újraoltási bizonyítvánnyal), fogadjam el a nevezési feltételeket, és kész. Volt ott IndaPass, miegymás, sikerült is két képet odavarázsolni, de nem találtam lehetőséget a megnevezésre, és egyáltalán a képek nacionáléjára.
Így jártam már korábban is a Római parti pályázattal. Alkalmasint meg se kapták a képeket, legalábbis nem érkezett tőlük semmiféle válasz a küldeményemet illetően.
Úgy gondolom, hogy jó szemem van a témakiválasztást illetően. Az akadémikus kívánalmaknak alighanem nem felelek meg, vagy nem mindig, és ha igen, az csak a szerencsés egybeesés műve. Mégis érdekelne, hogy a hivatalosságok hogyan értékelik azokat a felvételeket, amelyeket méltónak gondolok a megmérettetésre.       
De hát, gyanítom, hogy ez nem az én világom.
Marad a közmondásos lövés a sötétbe. Hátha mégis jó az, amit művelek. Ha másra nem is megmutatja Isten szép világának egy-egy részletét, epizódját.
Az angyalföldi villanytelepről készült esti felvétellel kívántam pályázni.