Mickey webnaplója

Komoly
VL pp. gondolata: „Jézus hív ma is, keressük meg hol lakik, térjünk be hozzá, és maradjunk nála. Pihenjünk meg a közte és köztünk lévő kapcsolatban. A kapcsolat az ima lényege!” 
Vicces 
Megvettem a Füles Bagoly-t. Mivel ócska poénok szoktak benne lenni, rákészültem egy előre kitervelt megfogalmazásra. Akarsz nevetni? - Nem fogsz. Ám találtam egy szellemes viccfélét, amit íme megosztok veletek.
Középkorú anyuka sétál két kamasz lányával. Találkozik volt osztálytársával.
- Ni csak! - bámulja a gyerekeket a volt iskolatárs. - Hát te is megöregedtél? Felnőtt lányaid vannak!
- Ugyan! Ők a férjem első házasságából születtek.
Néhány perces beszélgetés után elköszönnek egymástól.
- Anya! Miért tagadtál le bennünket?
- Dehogy tagadtalak! Hogy mondhattok ilyet? Hát nem én vagyok apátok első felesége?
*** 
Eddig idegeneket másoltam.
Írás közben megállt a szemem a komoly szón.
Kooperáció mintájára: Minden lepke, ami nem molylepke csak - ko-moly. 
***
Ha még eszembe jut valami, jövök.

A M. ért. szótárból néhány megfogalmazást idemásolok a hisz és a tud igékről:
HISZ
- a valósággal egyezőnek, igaznak tart (vél, gondol)
- igaznak, valóságosnak tartja azt, amit vki, vmi állít, amit vki, vmi közöl vele
- hitelt ad vkinek v. vmely közlésnek (Itt a második rész a fontos. Tudom, kinek hittem, írja Pál 2Tim 1,12)
- meg van győződve vkinek, vminek a létéről, lehetőségéről, erejéről, hatalmáról anélkül, hogy az tudományosan igazolható volna
TUD
- Vmely tényt, adatot, cselekvési módot közvetlen tapasztalat, helyes ösztön alapján, értesülésből v. tanulás útján értelmével felfogva eszében tart
- ismer, ismerete van róla, tisztában vele
- Tapasztalatból tud vmit; hiteles forrásból, az iratokból, levélből, az újságból; pl. tudja az egyszeregyet, a helyesírást 
- bizonyosra vesz, meg van róla győződve, hogy bekövetkezik. 
***
A tételt a szótár igazolja: „meg van győződve vkinek, vminek a létéről, lehetőségéről, erejéről, hatalmáról anélkül, hogy az tudományosan igazolható volna”. Ezzel elismeri, amit állítok, tudniillik, hogy sokkal bővebb azoknak a lehetőségeknek a köre, amelyek tudományosan nem igazolhatók, mint amelyek igazolhatók tudományosan. De még inkább alátámasztja az írottakat, hogy a sejtések megelőzik a tudást, vagyis a tudomány a jövőbeli sejtések igazolásával foglalkozik. A Pitagorasz-tétel már akkor is létezett, mielőtt a görög megszületett.
Először a tudósok hittek, volt egyfajta víziójuk (pl. Kopernikusz, Einstein), s csak utóbb sikerült igazolniuk állításaik helyességét. Ettől kezdve a dolog valóságosságába vetett hitük tudássá alakult.   
Egy népének mondja az Eucharisztiáról: „Hiszem ezt, ámbár elmémbe nem fér.” Az Eucharisztia valósága és még oly sok más vallási tétellel az elme nem tud mit kezdeni. De a keresztény Krisztust hitelesnek ismeri el, (itt most nem részletezem csak érintem, hogy miért – a róla szóló próféciák teljesülése, konkrét szózat: „Ő az én kedvelt fiam, őt hallgassátok”, Kr. tettei és tanítása egymással fedésben vannak stb.) „szegletkőnek” tekinti, mert ő nem téved, és nem téveszt meg senkit. Ezeken alapul a hitünk.
Természettudományos módszerekkel ezek a területek sohasem lesznek bejárhatók.
Ezért nem érti meg egymást a két szekértábor: az istenhívőké és az ateistáké. 
Mivel a remény hal meg utoljára, bízom benne, hogy egyszer oldódik ez a feszültség.  

Újraolvasgattam Herman Ottó természetleírásait. Próbálom egyiket posztméretűre faragni.
„A körös menti halászt egy véletlen kérdéssel nyertem meg. Észrevettem, hogy hálójának úszófái a vörösfűz fájából valók, s azt kérdeztem:
– Hát öregem, maga is vörösfűzből faragja a parát?
Az öreg erősen megnézett, igazított a kalapján, azután így szólt:
– No már, kéröm alássan, hetvenöt esztendőt értem mög; Örzsébet napján ülöm mög a feleségömmel az aranylakodalmat; mög is öttem már javakinyeremet, de még olyan uri embör nem járt erre, aki mögmondta vóna, hogy az a para vörösfüzből való. Pedig abból való a’!
Elmondott azután mindent. Felnyúlt még a szelemen padjára, s előkerítette a feketére füstölt villitőkét is.”
Szép nyelvezetet használ Herman, de az öreg halász is. 
***
Saját ákombákomjaimmal találtam egy papírcetlit a Bibliámban. Ami rajta áll, nem tagadom meg ma sem:
Tested vétele
lelkem étele:
Kettőnk élete
immáron közös.
***
Az egyik jezsuitajelölt cédulát hagyott a könyvtári polcon: „Elvittem a Fauszt”.
Nem hagy békén ez a nyelvi tréfa. Néhány analóg mondatot kreáltam a millió lehetőségből:
Kérek egy kiló sajt. - Kérem, én nem gyártok selejt. - Kaptam egy gumidefekt. - Ennék egy kis diós metélt. - Kerülöm az őrült. - Lerágom a csont. - Szeretem a sziklakert. - Kergettem a nyest.
- Éjjel megnéztem a Tejút. - Ledobom az egyik ballaszt. - Elmondom a tószt. - Várom a szombat. -Kidobom a kacat. – Feldolgozom az adat. – Megoldom a feladat. – Átugrom a nyúlgát. – Eldobom a kézigránát. – Felveszem a kabát. – Hozom az ecet. – Megnézem a sziget. – Betartom az ígéret. – Lefölözöm a többlet. – Betartom a rendelet. – Felkeresem a kertészet. – Iszom egy joghurt. – Várom a lift. – Rúgtam egy luft. – Tunkolom a szaft. etc, etc.
A példák arról szólnak, hogy a -t végű szavak nem tárgyragosak, hanem alanyesetben állnak. Sok nyelvben megegyezik az alanyeset ejtése a tárgyesetével. Nemritkán a nálunk járó idegenek valóban így beszélnek, elhagyva a -t ragot, noha a magyarban ki kell mondani.    
***
Hogy a legfontosabb dolgokról is szó essen a posztjaimban törekszem rá, hogy a sógor-püspök Varga L. (Laci atya) gondolatait megosszam. Íme kettő közülük:
A világ világossága vagyunk. A fény láthatatlan, mégis általa válik láthatóvá minden. Torzóvá válunk, amikor magunkat mutogatjuk fényként. 
****
A mennyországban nincs panaszkodó, morgó, hálátlan ember. Ott mindenki tele van hálával. A rendszeres és gyakori hálaadás megváltoztatja a szívünket és felkészít a mennyországra!
Akarod? (Laci atya)

Zseniális sógorunk van, Varga László pp. Naponta képes fontos és megszívlelendő dolgokat tudomásunkra hozni. A mai két mondatos meglátása bizony-bizony nagyon elgondolkoztató.
Ezt közli: „Mivel még nem vagyunk készek Isten feltétel nélküli szeretetének befogadására, tetteinkkel akarjuk kiérdemelni. Olyan meddő fáradozás ez, mintha a napsütést és az esőt akarnánk a jó cselekedeteinkkel befolyásolni.” 
Ezt Pál apostol rövidre fogva hasonlóképpen mondja: Az Istent szeretőknek minden a javukra válik. (Róm 8,28)
***
   láttam:
PIG MENT Egyik képen van egy malac, a másikon nincs.
   írtam még néhányat:
PIG MEUS az én malacom
PIG AFETTA  egy kényeskedő földrajzi felfedező, akinek disznó szerencséje volt.
PYG MA LION a disznó mára várossá lett, oroszlánná?
***
Most nem múló, rekkenő dunsztos, veszélyes, megpróbáló idő alakult. És mi még a szerencsések közé tartozunk.
Mert másutt civilizációk csapnak össze.  
Megint másutt halálos földrengések, vulkánkitörések,
megint másutt özönvízszerű monszun vagy tornádó, hurrikán pusztít.
Persze ez se igaz, mert a Föld nagy részén meg – hála Istennek – eseménytelenek a napok, hónapok.

egy haiku:
Szentek
Összebeszélnek
összevisszabeszélnek
visszabeszélnek
***
Tovább is van, mondjam még?
Hát persze hogy
így mondják, úgy mondják,
így élnek, úgy élnek
ilyen karizmájuk van, olyan karizmájuk van,
rövid életűek, hosszú életűek
a rózsafüzér a „fegyverük”, a saját, szabad megfogalmazású imákat mondanak
a szemlélődés hívei, a karitatív feladatok hívei
közösségben élnek, remeteéletet folytatnak
dicsérnek, kritizálnak
feloldanak, megkötnek
sokat olvasnak, nincs idejük olvasni.
Akkor meg…?
Ami biztos, az az Isten (hegye).
Ezernyi ösvény vezet fel hozzá, a kapaszkodást meg nem lehet elkerülni. se némán, se hangosan, se röviden, se hosszan.  
Szent Kalkuttai Teréz anya a Szovjetunióba készült tárgyalni. Amikor körvonalazódott, hogy hol fog megfordulni, elküldte egy emberét egy zacskó „csodás éremmel”. Ez egy Szűzanyát ábrázoló, nyakban hordható fém-érem. Leggyakrabban alumíniumból préselik, de van öntőfémből készült is. A lényeg a lényeg. Elment a tárgyalási helyekre a megbízott és kulcsembereknek adott egy-egy érmet. A tárgyalótermekben, még a Kremlben is el-elszórt ezekből a tárgyakból néhányat szobrok mögé s hasonló helyekre. Aztán jött Teréz anya, és úgy hatolt a Szovjetunióba, mint kés a vajba. Tárgyalásai sikeresek voltak, rendje pedig megtelepedett az ateista birodalomban.      

Hajnalonta már elviselhető – legalábbis egyelőre a – levegő hőmérséklete. Kiülök az erkélyre, és szemlélődöm. Ha túlságosan korán ébredek, még éjszakai álmát alussza a gázgyári toronyóra. Négy óra felé tanúja voltam, hogy felkapcsolódott. Mintha érezné, hogy éjjel a kutyát se érdekli az idő múlása. Tehát felkapcsolódik, hogy aztán a reggeli virradatkor automatikusan kihunyjon. A telehold vöröses fényt tükrözött a minap, hajnalban már lefelé bóklászott az égről, és megbújt a magas fenyőfa mögött. Tegnap pedig láthattam a holdfogyatkozást, de egész éjszaka felhős volt az idő. Olykor esett is.  
A levegőben olykor szárnyasok tűnnek fel, többnyire galambok, varjak, szarkák és vadkacsák. Ritkábban sirályok is berepülnek a Duna felől a szárazföld irányába. Ami szokatlan: két ízben láttam áthúzni felettünk szürke gémet a hajnali órában.
Egyebekben csendes a korareggel. Csak időnként húz át egy-egy villanyvonat szerelvény a Nyugati felé, vagy Esztergom irányába. Ritkásan elhúz egy-egy busz is a Pók utcán, túl az Aranyhegyi-patakon.
Én meg összetolok két széket egymással szemben, felteszem lábamat a szemköztire, felteszem szemüvegemet is, hogy jobban lássak, és nem olvasok, hanem az olvasót mormolom, miután megittam hajnali hosszú kávémat.
A horizont szélén megjelenő nap átszúrja pászmákban a légréteget, és a fák csúcsán mutatkozik, majd lejjebb és lejjebb kúszik, hogy világossága betöltse a lakóhelyemet, a fővárost, az egész országot és egész Közép-Európát. A kelő Nap látványa sose unalmas, mert mindig más és más, és optimizmust áraszt, ahogyan a világosság letöri a sötétséget.  
Felkerekedve átszellőztetem a lakást, mielőtt bekapcsolnám a légkondit.         

Régi kor árnya felé
… ismerem a folytatást, de nem élek felidézésével. Azért nem, mert éppen szeretnék visszamerengeni egy tegnap kapott régi óbudai rövidfilm kapcsán. A felvételeken megelevenedik az a tömegközlekedés, elsősorban villamosok, amelyekkel gyerekkoromban közlekedtem, közlekedtünk.
Ugye ez a villamos csapóajtós (laposvas-konstrukció, amelyet oldalról húztunk fel és akasztottunk be) volt, és korlátként működött.
A vezető télen a félig nyitott peronon halinacsizmában (botos) próbálta elviselni a mínuszokban való helyben ácsorgást.  Öklével ütött egy félgömbszerű mechanikára, azzal csöngetett, figyelmeztetve a sínekre tévedteket. Vele ellentétben a kalauz egy plafonra szerelt szíjrendszer lelógó bőrszárát megrántva adott jelet a továbbhaladásra.
A régi villamoson hatalmas tömeg közlekedett.
Szinte mindig fürtökben lógtak a lépcsőkön az emberek. Olykor, ha a sarki rendőrnek olyan kedve volt, megállította a szerelvényt, és leborotválta a „tujázókat” a lépcsőről. A szardíniák érezhetik magukat úgy a dobozban, mint mi egykor a villamos belsejében. A kalauznak ebben a tömegben illett mozogni előre és hátra jegyeket eladva, lyukasztva a hetijegyeket. Ebből az időből származik egy kancsal mondat: „Emberek, húzujjanak bennebb!” Vagy egy másik, kalauz által mondott szólás: „Öcsi, ne csimpájkoggy!” A retró tömegközlekedésről kisregényt lehetne írni, de ez csak egy poszt.  Ide csak azt írom, hogy az orosz trolin nyáron sem lehetett kikapcsolni a fűtést. Meg lehetett benne zavarodni. Időnként pedig áramütésben részesült, aki nem tudta, hogy mit nem szabad megfognia. A villamoson ezzel szemben nem volt fűtés. Télen a lehelet ráfagyott az ablakokra. A jégvirágokra körömmel firkáltunk. Kedvencünk apró talpak kirajzolása volt. Módja: Összeszorított öklünk élével megolvasztottuk az ablak jegét. Ez volt a talp sűrűje. Ehhez aztán öt ujjunk begyének a lenyomata szolgáltatta a talp ujjait. Ebből a korszakból őrzök egy hetijegyet. Ára 6 forint volt. Ilyen szlogeneket tartalmazott:
„Ne ugorj fel a mozgó villamosra!” A másik gondolat az előlap alján: „A munkafegyelem a saját érdeked!” 
Most esik le, honnan ez a bizalmaskodás, ez a nem igényelt tegező forma? 
Lám, ezt se az IKEA találta ki.
PS. Volt aztán egyszer egy értelmetlen beszólás immár valamelyik felszállni vágyó utas részéről: „Középen is menjenek beljebb!” (Sic!)
Megmosolyogtam.
Aki középen beljebb megy, az kijjebb megy. Középnél beljebb ugyanis nem létezik. 
Postpost scriptum:  Két FVV-s vicc a korabeli Ludas-ból.
1. Jön az ellenőr...Jegyeket kérem... Mutatják ketten, és mondják: Nem vette észre. Az ellenőr elkéri, újra megnézi, visszaadja. A két pasas: Megint nem vette észre. Az ellenőr a kollégáját küldi. Vizsgálja a jegyet, visszaadja, a két ember pedig: ez se vette észre. Az ellenőrök könyörgőre fogják. Jó emberek, mit nem vettünk észre? Azt, hogy átruháztuk a jegyeinket, pedig az üzletszabályzat tiltja a jegyek másra való átruházását. 
2. Azt írja az újság, hogy a főváros költségvetéséből ugyanannyival támogatja a villamosjegyeket, mint amennyibe azok kerülnek. Mire az okos magyar megjegyzi: Szeretnék a költségvetésnek spórolni, ezután gyermekjeggyel fogok utazni, mivel ebben az esetben csak 35 fillérjébe kerülök a költségvetésnek.

Családunk szétveti a hagyományos modellt.
Két unokánk nonstop mesét néz,  
nagyi a mobilján tájékozódik,
én meg számítógépen rögzítem
atomizálódásunkat.
Hogy ne hagyjam az atomizálódást?
Hát hiszen éppen most vagyok részese.
PS. Bírom, amikor a tévében üzenik,
hogy ne üljünk a tévé előtt a
Kockázatok és mellékhatások miatt.
De hát, akik hirdetik, éppen a tévében szerepelnek.
Ennyire okos tanácsot én is adtam vagy húsz éve.
Így szólt:
Ne fogadj el mástól tanácsot, tőlem se fogadj el tanácsot. Ezt se!  
***
Az orvosok.
Homobiokémikusok.
Akármi a panaszod, a gyógyszervegyészethez utalnak.
De hát, doktor úr, én idegi alapon vagyok idegbajos.
A régi Ludas Matyi szerint pedig:
Doktor úr, nekem megmondhatja, hogy szívbajos vagyok, én nem vagyok szívbajos.
***
T. megjött Fr. o.-ból.
K&R megjöttek a tengeri vitorlázásból
M&E megjöttek a Balatonról
Én megjöttem a kórházból
T. el sem ment itthonról.

Az úgy volt, hogy
vártam az indulást
vártam a Hévre
vártam a Combinóra
vártam a buszra
vártam a betegfelvételen
vártam a liftre
vártam az osztályos orvosra
vártam a kórteremre
vártam, hogy leszedje valaki a vért
vártam a kanülre (branülre)
vártam a lötty 40 óra alatti lecsepegésére
vártam a kanül (vagy branül) eltávolítására éjfél után fél kettőkor
vártam, hogy hajnal legyen     
vártam a zárójelentésre
vártam a liftre
vártam a buszra
vártam a combinóra
vártam a HÉV-re
vártam, hogy hazaérjek
vártam, hogy lesz-e valami nyalánkság (volt)
vártam, hogy mielőbb lezuhanyozzak.
Most várhatom a következő kezelést.
Mert (a Gumiarábikum nótájára)
Megvolt az ötödik, megvolt az ötödik, megvolt az ötödik, megvolt az ő—tő–dik
Gumiar-ábikum, gumia-rábikum… etc.
Most jőn a hatodik, most jön a hatodik…
***
Az úgy volt, hogy a beteg J. nevezzük Jeromosnak a múltkoriban a beteglátogatótól azt kérte, hogy küldjön neki egy lelkészt, mert gyerekkorában kimaradt életéből az istenhit mint olyan és egyáltalán. Kért és kapott is egy valakit, aki hiába próbálkozott vele, hogy az ésszel felfogható valóságon felül-kívül van egy másik is, amit képtelenség ésszel befogni. J. nem fogadta el ezeket a „dajkameséket”. Az élet (a halál?) úgy hozta, hogy J.-t operálni tervezték. Ám – mint hírlik – a kitűzött nap előtt kettővel J. elhunyt (RIP). Elgondolom, hogy az időből és a világból kiesve, felesve, túlesve sokkal többet tud az ésszel fel nem fogható valóságról, mint az, aki javasolta neki, hogy fogadja el, hogy létezik csak hittel megragadható lét.
Persze lehet erre azt mondani, hogy J. nem tudott meg semmit, merthogy maga is humusszá lett.
Én ezt másképpen gondolom.     

Konrad Lorenz etológus a vadludak viselkedését is megfigyelte. Azt tapasztalta, hogy ha a tekintélyes lúd felszáll és keringeni kezd, felkerekedik az egész csapat, és aszerint cselekedik, ahogyan a vezér. Ha elrepül, vele repülnek, ha kering, vele keringélnek, ha visszaszáll, a többiek is leszállnak.
A követési effektus az emberre is jellemző, de még mennyire. Elég, ha arra gondolunk, hogy a gyerek mennyire követi szülei magatartását, vagy, mennyire utánozza idősebb testvéreit.
Óhatatlanul ez jutott eszembe misén. Minden eklézsiának megvan a maga liturgikus szokásrendje. Nálunk az a rend, hogy az orgonálások alatt leülünk. A vendégpapé más. Ő tehát állt az ordinárium (Kyrie, Gloria) alatt.
No már most.
A sokaság, a hívek kezdtek volna leülni, ahogyan nálunk szokás. Ám látták, hogy a pap áll, ahogy náluk szokás, így nem merték követni saját szokásunkat. Valószínűsítem, hogy ha időben leültem volna, mindenki leült volna. Ám egy másodpercet késtem. Így egymagam ültem végig a két orgonált részt. A többiek azt gondoltak, amit akartak (öreg már szegény, dacoló természetű, aki fittyet hány a többség véleményének, tudom is én, mit). Mindenesetre álltak, mert a „vezér” is állt.    
***
A lehűlés megérkezett. Ahogy másnak feltűnt, úgy nekem is, hogy idén a fél nyár gyilkos kánikulai meleg nélkül telt el. Bizakodással tekinthetünk a második felére, még akkor is, ha újra forróságot jósolnak a meteorológusok.
Ahhoz képest, hogy az északi sark közelében +30 fokot mértek, ahhoz képest, hogy Norvégia és Svédország hőségtől szenved, Japánban sorra hőgutát kapnak az emberek, Kínában és a világ számos más helyén árvizek tombolnak, kifejezetten szerencséseknek mondhatjuk magunkat. Hála Istennek itt viszonylag moderált zuhék esnek – mondom én, miközben sajnálom azokat a nemzeteket, akik az időjárás szeszélyeitől oly sokat szenvednek.     
Hamis etimológia
Számszára Indiában a körforgást jelentő szó. Vannak, akik komolyan gondolják, hogy a világon minden és mindenki magyar, és minden magyarul van, csak eltorzult formában.  Pl. Az Ararát hegység neve is az. Világos. Mikor Noé hozzá közelített, arra rátalált a kikötéshez alkalmas helyre. No, de félre a komolyságot.
A számszára aztán igazán magyar szó. A szám szára nem lehet más, mint a pipa. Úgy lóg kifele a szám sarkából, mintha hozzám tartozna. A mai fiatalság szája szára ezzel szemben a szívószál. Roppant egészségtelen és egyszer használatos anyag, igen sokáig szennyezi a földet, mert nem hajlandó elbomlani.
***
Kedveseim megírták, hogy az Égei-tengeren szolgálnak matrózként, mert lemondások miatt kerestek „cover” embereket, beugrókat, akik megmentik a sétahajózók akcióját. Ezzel kapcsolatban merült fel bennem, hogy előbb behajóztak, majd kihajóztak.
A behajózáson azt értem, hogy odamentek, megkeresték a hajót, és becuccoltak a kajütjükbe. A kihajózást jószerével a szél végezte el, ők pedig élvezték a kihajózás történését. Kihajóztak a lídó oltalma alól a nyílt tengerre.
Jó szelet nekik!