Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

  • exbikfic: Mielőbbi gyógyulást kívánok! (2024.02.14. 22:27) Hamvazószerda
  • exbikfic: Gyors javulást és teljes gyógyulást kívánok! (2022.12.09. 23:35) Covid
  • esperanto: Az ablakon bestírol Azt hiszi a szeme fírol Nem fírol a szeme Bekrepált a spine ez így jobban rímel (2022.08.24. 11:10) Versek így meg úgy
  • Klára Enikő Ágnes Hegyi: Köszönöm, Miki, a megfelelő reakciót! Visszafogott, ember léptékű! Élatfogytiglan kell talán korri... (2022.04.06. 11:07) Ide figyelj...
  • exbikfic: Mick, idézgesd csak azokat az utcákat, neked (és remélem, másoknak is) való téma lesz most a közös... (2022.02.21. 16:33) Járt utat járatlanért el ne hagyj!

Utolsó kommentek

  • exbikfic: Mielőbbi gyógyulást kívánok! (2024.02.14. 22:27) Hamvazószerda
  • exbikfic: Gyors javulást és teljes gyógyulást kívánok! (2022.12.09. 23:35) Covid
  • esperanto: Az ablakon bestírol Azt hiszi a szeme fírol Nem fírol a szeme Bekrepált a spine ez így jobban rímel (2022.08.24. 11:10) Versek így meg úgy
  • Klára Enikő Ágnes Hegyi: Köszönöm, Miki, a megfelelő reakciót! Visszafogott, ember léptékű! Élatfogytiglan kell talán korrigálni az embereket és dolgokat - és magamat is persze. Minden jót! Klári (2022.04.06. 11:07) Ide figyelj...
  • exbikfic: Mick, idézgesd csak azokat az utcákat, neked (és remélem, másoknak is) való téma lesz most a közösben! :) (2022.02.21. 16:33) Járt utat járatlanért el ne hagyj!
  • Utolsó 20

2017.12.24. 07:15 emmausz

A szamár meg az ökör

Karácsony napja a rövid advent negyedik vasárnapján. Tegnap azt írtam valakinek, hogy fékezzen le ezerrel, mert karácsony van. Én is lefékezek. Nem írok semmit, Rónay György anyagát teszem ide posztnak, aki hihetőleg maga is fékezett, mert A. Obey jelenetét kivonatolja.
Rónay György: A szamár meg az ökör

Angol kisváros, a középkor végén. Hosszú évtizedek óta minden karácsonyestén előadták csűrjében Jézus születésének misztériumjátékát, egy réges-régen halott, ismeretlen költő művét. Egy erre a célra alakult konfraternitás. A hentes, a kovács, a kötélverő… egyszerű, jámbor polgárok, akik erre az estére átváltoztak ajándékvivő pásztorokká, Jézus-őrző Szent Józseffé vagy – magukra húzva a régi misztériumok nehéz jelmezeit – jászol előtt térdeplő, Isten fiát melengető alázatos ökörré és szamárrá.

De ezen a karácsonyon elmarad az előadás. A színészeknek nincs kinek játszaniuk; a jéghideg csűr üresen tátong. A színjátszók tiszta hiténél erősebbnek bizonyult a rágalom, a botránkozás, a bűn és az emberi gyöngeség. Amikor Goodlack, a városka kevély kocsmárosa magával viszi a lányt, akinek a Szűzanya szerepét kellett volna játszania, s amikor sorra elszélednek a színészek is: úgy látszik, mindennek vége. Mindennek: a középkornak, a gyermeki hitnek, a misztériumjátékok korának és lelkének.

Csak ketten maradnak a színen – André Obey nagy sikert ért darabjában, az Éjféli harangszóban: – Bradshaw, a robusztus kovács, a misztériumtársulat vezetője, és a lelkes kis Greene, az egyik a Jászol ökrének, a másik a Jászol szamarának jelmezében. S akkor, a magány hideg csöndjében megszólal, mintegy magához beszélve, Bradshaw, az „ökör": 
– 1405 óta most történik meg először, hogy nem adják elő a városban karácsony estéjén Jézus születését. Kilencvennégy esztendőn át játszották a misztériumot, apáról fiúra, kézről kézre hagyományozva, és most vége… Elszakadt a szál. Kilencvennégy év: elszáll, eltűnik… Tudod, mi döbbent meg a legjobban? Az, hogy az emberek nem is érzik, mikor szakad meg a szál. Föl kellene ordítaniuk… de nem, élik tovább a világukat, mintha mi sem történt volna, közönyösen, könnyelműen, hűtlenül… Eh, tán jobb is így. Milyen hideg van itt! Indulunk haza? Gyerünk, Greene!…

De a fiú nem mozdul. Azt mondja: – Bradshaw úr… Nem szakadt meg a szál. 
– Nem?
– Nem. Még nem. Mi még itt vagyunk. 
Ők ketten: ők még tartják a szálat. S ha nincs is nézőjük, ha nincs is társuk, eljátsszák a szerepüket. A hallgatásukat. A jászol ökre meg a jászol szamara. A szeretet szerepét. Ahogy a kis Greene mondja: – Ha az ember nagyon-nagyon szeret, nem tudja kimondani, nincsen rá szó… Sosem tudjuk igazán kimondani a szívünk szeretetét… hát csak hallgatunk. 
– Igen, Greene. De hát mit szeretünk? 
– Szeretünk… mindent, ami van, ami volt, ami lesz, a nagyot és a kicsit, a jót és a rosszat, a vidámat és a szomorút, mindent… az életet. 
– Hát persze! Ó Greene, hiszen ez csodálatos! A szál nem fog megszakadni! 
– Csak hallgatunk.
– És lehelünk. 
– Lehelünk… és tavasz támad a dermedt istállóban. Lehelünk és ez élet a csodálatos gyermeknek: Húsvét, tél közepén. Jövő a halálban… Boldog karácsonyt, szamaracska! 
– Boldog karácsonyt, ökör bátya! – Csak leheljünk, Greene, leheljünk. – Lehelek, ahogy csak tőlem telik… S ott térdelnek a jászol mellett, a Szamár és az Ökör, és melengetik a kicsi Jézust. Közben lassan lemegy a függöny.

Mert nem az a fontos, hogy mit csinál a másik, a harmadik, a többi. Az a fontos, hogy én mit csinálok. Én, a Pásztor, vagy az Ökör, vagy a Szamár. Hogy én, a Pásztor, tereljem a nyájam s odavigyem a Jászolhoz a magam semmi kis ajándékát. S én, az Ökör, én, a Szamár, leheljem a lelkem melegét, ahogy csak tudom, minden erőmből, hogy a Kisjézus ne fázzék. Ennyi az én részem a Szálból. 
A többi az Úristen dolga.                                  (in: Új Ember, 1959. november 22.)

 

Szólj hozzá!


2017.12.23. 10:00 emmausz

Nem úgy van most, mint vót régen…

Úgy hírlik, hogy az USA-ban hamarosan törlik a tantárgyak közül az írástanítást. Nem kell megtanulni kötött betűkkel kézzel írni, a kézírás szerepét átveszi a billentyűzet kezelésének megtanulása, ha egyáltalán kell még tanítani.
Pedig.
Pedig valamikor a néma levélsorok az olvasó képzeletében megidézték azt az illetőt is, aki a levél szövegét fogalmazta. Nem kellett ahhoz grafológusnak lenni, hogy az ember képet alkosson a levelet íróról. Cs. többször hangsúlyozta, pl. hogy szereti leveleimet olvasni, mert az ákombákomok megfejtése sokszor huzamos időre ellátja rejtvényfejtési feladattal. Na hiszen…
Ma már alig kapok valakitől kézzel írt üdvözlőlapot (levelet egyáltalán nem). De kétszer az évben igen. És mindkét alkalommal meglep a kapott íráskép tisztasága, az alkalmazott betűhurkolás milyensége, egyáltalán az, hogy valaki veszi a fáradságot, és sk. megfogalmaz egy gondolatot másoknak.
Szerintem a gépi és kézi levelezés között akkora a különbség, mint egy festmény és egy reprodukció között.
A kézírás árulkodik arról a személyről, aki elküldte üzenetét. A gépírás pedig többnyire az általánosan elterjedt Times New Roman betűtípussal készül, és egyetlen előnye, hogy talpas betűi vezetik az olvasó szemét a soron olvasás közben. Egyebekben hótt unalmas mindig azonos jeleket látni.
Ezért aztán egyre inkább értékelem szüleim, nagyszüleim levelezésének azt a részét, amely valamilyen oknál fogva megmaradt, és amelyet halálomig kincsként őrzök.
Ember írta embernek, lélek kereste a másik lelkét. Méltóságot hordoznak a kölcsönösség jegyében. Jó megfürödni bennük. Ma már igazi műalkotásoknak tekintem őket. Stílussal, formával, témával és eszmei mondanivalóval, szereplőkkel, élethelyzetekkel, humorral, drámával, olykor homályos, virágnyelven fogalmazott utalásokkal.

Szólj hozzá!


2017.12.22. 12:06 emmausz

Közeledik, örvendjünk

A téli napfordulóban az az első és igen vigaszteli valami, hogy ettől kezdve hosszabbodnak a nappalok. Ars longa, vita brevis, mondták a rómaiak, és eltalálták a lényeget. Emlékezetem szerint a Szépművészeti Múzeum falát is ez a szöveg ékesíti. A művészet hosszú, az élet rövid. Mármint az életnek a középső szakasza. Akik ismernek, tudják, hogy három részre osztom az életet. Az első szakasz jószerével kilenc hónapig tart. Az evilági élet általában hosszabb, de százhúsz évnél ritkán hosszabb. (Az én személyim is lejár 119 éves koromban, 2065-ben.) A harmadik szakasz nem is szakasz, hanem félegyenes. A halállal indul és sosincs vége. Nemcsak létmódváltás, hanem dimenzióváltás is. Kiesünk a tér-idő korlátai közül. Hogy mi lesz ott, majd megtudjuk, akik még innen nézzük a naplementét.
Tegnap este eszembe jutott, hogy az év legrövidebb nappalán, immár 57 éve temettük el apánkat. Mintha lovak húzták volna a halottaskocsit a R. keresztúri Köztemetőben. Így emlékezem. Az a dolog érdekessége, hogy ministráns barátaim kérésére magam is ministránsként vettem részt rajta. Az eseményről készült fénykép ezt igazolja. Utóbb a temetést végző fiatal pap vett szárnyai alá minket. Csak sok évre rá derült ki, hogy ő az ellehetetlenítésre szánt Regnum Marianum elkötelezettje, később házfőnöke, még később bebörtönzött papja, és még annál is később pápai engedéllyel nősült valaki. Lám, az ember bizonyos értelemben szereplő, mégpedig saját élete drámájának főszereplője.  
***
Késő este Béri Renátó karmelita beszélt a MR-ban arról, hogy a háromságos Isten gyengítetlenül szeret minket, csak higgyük el. Ingyen szeret, és szeretetének a biztonságában telhet életünk minden pillanata, az elejétől a végéig. Nincs más dolgunk, mint elfogadni ezt a végtelen értékű ajándékot. Ez az evangélium, ez az örömhír, ezt hozta el a megtestesült Ige.
P. Nemeshegyi Péter is hasonlómód fogalmazott. Szeret az Isten közénk jött az Isten, végül hazavár az Isten. Rendtársa, a megboldogult Beöthy Tamás pedig imigyen: egyedülállónak, értékesnek, szépnek teremtett Isten mindnyájunkat. Ő nem teremtett selejtet.  Hát akkor örvendjünk! – mondanák a góbék.     

Szólj hozzá!


2017.12.21. 10:33 emmausz

A várakozás idejére hallgatni való: Händel Messiás pastorale tétel.

Hét éve megírtam, elolvastam. Amit ott írtam, ma se tudnám jobban. Mindenesetre nekem a karácsony békéjét, a megváltás megszületéséből fakadó biztonságot, a most már minden jól van érzését adja a Händel-muzsika, amelyet elég gyorsan összerakott, s amely évszázadok múltán is bearanyozza az adventi rövid nappalokat. A zene bennem él, én meg a zenében. Íme 7 éves posztom.   
„Még kulcsom van a Sodrás utcai szerkesztőséghez,
még néhány alkalom, s nem kell se megjelennem, se tevékenykednem hivatalból.
Még néhány ünnepélyes búcsúzás hátra van, aztán…?
Eh, mit foglalkozom a jövővel?
Újra felfedeztem Händel Messiásának a Pastoral tételét. Ez a 13. sorszámot viseli a zeneműben.
Stílusát tekintve tizenkétnyolcados ütemben írt szikrázó zenei idill. Händel mester szicíliai pásztorok furulyanótájának a modorában készítette el ezt a kis csiszolt gyémántszemet a sok-sok éneket felsorakoztató oratóriumban. Annak is a közepén szólal meg ez a zenekari betét.
Ötven év távlatából is mélyen él bennem ezzel a zenével való találkozás. El kell mesélnem. 
1959-ben eshetett meg velem. Abban az évben már túl voltunk 56 győzelmének és leveretésének élményén, túl a politikai okokból történt akasztásokon, de ezrek raboskodtak még ugyancsak politikai nézeteik, tetteik miatt az ország börtöneiben. A légkör nyomasztó. Én akkor már az illegálisan dolgozó RM mozgalomhoz tartoztam. Akkor már tudomásomra jutott, hogy szaglásznak utánam az általános iskolában ezzel összefüggésben. Ezt a felütést nem dramatizálásnak szánom, csak hogy érzékeltessem, mekkora kontrasztok között éltünk, éltem.
Mint hat éve hegedülőt, biztatott tanárnőm, hogy jelentkezzem a körzeti zeneiskola zenekarába, hogy szokjam a közös muzsikálást. Megtettem. Felüdülés volt az akkor még tanuló éveit töltő Oberfrank Géza vezetésével felidézni azokat a darabokat, melyek technikai tudásunkkal összhangban voltak, hogy szolidan fogalmazzak. 
Egy alkalommal kiosztatott egy kottát, melyre ennyi volt jegyezve: Händel, Pastorale. 
Nem sokat szokott teketóriázni, ezúttal méltóságteljes lassú tempót dirigált, s mi a lapról úgy szürcsöltük a zenét, mint aki a patakban oltja szomját, sőt fürdőzik benne. Ettől a zenétől csakugyan úgy éreztük magunkat, mint a pásztorok, akiknek semmi gondjuk, örömükben furulyázgatnak, a nyáj pedig békésen legelészik. 
Nincs semmiféle technikai nehézség ebben a néhány perces lassú tételben. Ám minden részében harmonikus, minden taktusa szeretni való, senkit nem akar bántani, felelősségre vonni, semmi mást nem kíván, mint gyönyörködtetni, felüdíteni, emberségünket lecsendesíteni, kiteljesíteni, feltölteni jósággal, szeretni. A maga módján tökéletes ez az egyszerű zenei epizód, ezért zseniális. 
Soha nem felejtettem el, mindig ugyanazokat az érzéseket keltette bennem, amelyekről az előzőekben beszámoltam. 
Vágytam rá, hogy olyan eszményi korban éljünk, mint amilyenben ilyen szépséges dallamsor megszülethet. 
Azt hiszem, próba után felüdülve tértem haza. Mit bántam a Rottenbiller utca sötétjét, a hosszú gyaloglást, a tömött villamoson zötykölődést, bántam is én, hogy a csapóajtó fel van húzva, vagy lecsapva lóg. Élt bennem ez a zene, én meg a zenében, mert éltetett. Segített élni. ”

Szólj hozzá!


2017.12.20. 10:48 emmausz

Hiány

Valami, aminek lényege, hogy nincs. Itt van pl. a lyuk. Ha van ott valami, nincs lyuk. De ha a valami szélein belül nincs semmi, akkor ott lyuk van. A semmi lehet-e valami. Adva Szőnyi István Kerti pad c. képe. Nem arról híres, hogy Szőnyi Zsuzsa és Triznya Matyi szívesen beszélgettek kettesben üldögélve rajta, hanem az, hogy a festő papa megfestette, mégpedig napsütésben. Valójában nem tudom, hogy a fehér alapozást hagyta-e meg a képen, s a kontúrok adták, hogy pad lett belőle, valójában festékhiány, vagy direktbe a természet zöldjét festette meg, és alakította ki a fehér napsütötte padot. A pad úgy van ott, hogy nincs ott semmi. Fama est, hogy ezért szeretik ezt a képet zen buddhisták.
Ha áram van, minden van – hirdette egy óriásplakát. Azonnal ellenkeztem: Ez nem igaz. Ha áram van, áramhiány pl. egyáltalán nincs.
Ha köd van, nem látsz semmit, csak a ködöt. De azt végtelennek érzékeled. A látótávolságon túl nincs semmi. Csak tejfehér köd (/ Bóbita, Bóbita épít, / Hajnali ködfal a vára…/WS) van.
S ha ez nem volna elég, Besenyő bácsira hivatkozom. Az emberek innen oda mennek, onnan ide jönnek. Én nem értem. Most jöttem onnan, ahová ők mennek. De miért? Hát nincs ott semmi…  
Ma reggel VD két képet mutat, az egyiken ő reggelizik feleségével. Felmutat egy lyukacsos sajtot. A másik mellette egy jelenet: Színes bőrű, öreg arcú, végletekig sovány gyermeket fecskendő segítségével próbál etetni egy kéz. Hihetőleg tejjel, vagy könnyű fehér krémmel. Hiány. Hiány az élelemiszer, hiány a víz, hiány a segítő kéz, hiány a szeretet. Ami van helyette, az a profit. Nem jó az semmire, ördögi találmány. Amikor azon gondolkozom, hogyan lehet előmozdítani, hogy a hiányok minimálisra csökkenjenek, alighanem az elsők között szerepel: Ellene mondok-e a profit hajszolásának, ellene mondok-e a vagyonosodásnak? Van-e bennem készség a megosztásra? Ha nem hiszed, kérdezd meg Jézust, mit fog számon kérni a végső elszámoláskor. Majd ő megmondja.

Szólj hozzá!


2017.12.19. 14:41 emmausz

Változó időben

Még hatot alszunk, és itt a karácsony.
Még kettőt alszunk és megáll a nappalok rövidülése.
Engem ez mindig jó érzéssel tölt el.
Lehet, hogy még kemény fagyok jönnek a jószerével még előttünk álló télen,
lehet, hogy ötven centis hó esik,
lehet…
De már itt a tavasz ígérete, a pázsit kizöldülésének, az enyhe langy szellőknek, a felhők permetezésének, a fák meglombosodásának az ígérete.  
De addig várni kell.       
Az ablak előtt elterülő rét reggelre deres.  Meg is jegyeztem: Deres a XXI. századból.
Persze ez a deres nem az a deres. Nem is tudom, a megvesszőzés padját miért hívták deresnek.
Fantáziám persze van, és megpróbálhatom kitalálni, csakhogy hiteltelen az efféle etimologizálás. Hívhatják deresnek, mert négy lába van, mint a lónak és hátas, mint a ló, és lehet éppen őszes szürke színe is köztéren koszolódó nyers fa szégyenpadnak. Ám semmi se erősíti meg állításomat.
Hajnalban tehát deres a határ, délben pedig hét ágra süt a nap.
Ha addig nem változik az időjárás képe, fekete karácsony elé nézünk. Ha igen, „löhet hó vagy dara” – mondaná Tömörkény pásztora, aki fél naponként ejt ki egy szót.
Nem úgy, mint a pireneusi pásztor, akit egy arra járó püspök az időváltozásról faggatott.
– Igyekezzen, atyám, mert órákon belül esni fog – szólt a pásztor.
A püspök elismerően vélekedett amannak a tudásáról: – Ja, aki a természetben él, tud jósolni a tüneményekből.
Mire a pásztor: – De nem így van, atyám. Reggel megnéztem a televízió meteorológiai előrejelzését.   

2 komment


2017.12.18. 10:31 emmausz

Olyan, mint egy legenda

Barátunk, J. évek óta légszomjjal küszködött. Tudni lehetett, hogy ebből nem igazán van szabadulás. December 8-án (Szeplőtelen Fogantatás ünnepe) kapjuk az értesítést, hogy elhunyt. Temetik itt és itt, ekkor és ekkor. Mi tehát „akkor” „ott” voltunk a templomban, ahol is a misét az ő lelki üdvéért mondták. Valami furcsa érzésem támadt a mise kezdetén. Hirtelen Szilas Abonyi miséjének a krédója szólalt meg bennem elemi erővel, de nem az eleje, hanem a közepe: ...et ressurrexit in tertia die. Meglepődtem, mert nem illett egy gyászmise hangulatához sehogy se. Ám jó érzéssel töltött el, hogy a lényeget tolmácsolja: Feltámadt a halálból… Na igen. Ez nagyon jó hír.
Maga a temetés is meglepően békés módon következett el. Nagy tömeg, csend, nyugalom, senki se ideges, senki se feszült, senki se kétségbeesett. Talán tudták, amit én nem.
Merthogy az történt, hogy december 8-ra virradó hajnalon közös ismerősünk álmot látott. Az álomrészlet arról szólt, hogy J. nem kap levegőt. Ekkor megfogja a kezét egy fehér ruhás alak, Mária, és magával viszi. Az álom magát az álmodót és társát is meglepte. Telefonon érdeklődtek J. fiánál:
– Hogy van a papa?
– A papa meghalt.
Akkor hát igaz.
J.-t kézen fogta Mária, mintegy azt üzenve: J., gyere velem.
Felmerül az emberben: Hányszor mondjuk el az üdvözlégyet életünk során. Hányszor fejezzük be imigyen: „Imádkozzál érettünk, bűnösökért most és halálunk óráján”. És ő imádkozik érettünk most és halálunk óráján. Amen.
***
„Élünk és meghalunk… hát kívánj szép álmokat” (Bródy János)
A telefon hozza-viszi a híreket.                 
Tudtad, hogy J. dec. 8-án „elment”? Nem tudtam. Isten nyugosztalja!
Tudtad, hogy E. kórházba került, rákkal operálták? Nem tudtam. Lehet érte imádkozni.
Tudtad, hogy Á. májusra várja harmadik gyermekét. Nem tudtam, de most már tudom.
***
Még megjegyzem, hogy 57 éve dec. 18-án hunyt el apánk. R. I. P.
***
Két éve megrendeltem egy mesekönyvet az Antikvarium.hu-tól, de már egyáltalán nem emlékeztem rá. T. persze igen. Még nem mondtam vissza a rendelést, és jól tettem, mert lányunk kérésére jegyeztettem elő. Most, hogy T. emlékezett rá, nekem is felderengett: Ahá, hát neki kellett csakugyan. Ha kiderülnek a részletek, mindjárt könnyebb az emlékezés is.      

Szólj hozzá!


2017.12.17. 10:25 emmausz

Néhány gondolat

A most szentelt pap erdélyi titulusa tisztelendő úr, később tiszti bácsi. Csak az élemedett korú bölcs pap neve pap bácsi. Ilyen 80-as éveiben járó pap bácsi volt az idén elhunyt Futó Károly, a Karcsi bácsi. A vele 2000-ben készült interjúból itt csak néhány mondatot emelek ki, amelyek az aggódástól óvnak. Azt nyilatkozza: Aggódásunknak csak mintegy 40%-a valós, azaz a jelent érintő nehézség. A múltbeli fájdalmak, nehézségek és a jövőbeli félelmek teszik az aggódás 30–30%-át. Mivel a múlton nem változtathatunk, és a jövőt tán meg se érjük, s ha igen, akkor sem biztos, hogy az fog történni, amit előre fantáziálunk, sem a múlttal, sem a jövővel nem érdemes foglalkozni. Ha a jelenben maradunk, aggódnivalóink 40%-ra csökkennek, és ennyivel már simán elbánunk. Tehát maradjunk a jelenben, mert „elég a mának a maga baja”.
***
Terjed a páli mondás széltében-hosszában: Jobb adni, mint kapni. Lehet, nem tudom. Nekem az jutott eszembe, ha neked jobb adni, mint kapni, akkor kérek még, mert én szívesek kapok, és ezáltal javadat mozdítom elő, mert neked jobb adni. Ám az emberi kapcsolatok nem egyirányúak. Jobb kapcsolatban lenni, mint passzívan adni, vagy kapni. Jobb egymásból, egymásért élni, mint önmagunknak, önmagunkért. Az adás-vételt a viszonosság szabályozza, a kölcsönösség. Enélkül nem jobb se adni, se kapni.
***
Civilizációnk túltermelési válsága csapódik le az ajándékozásban, a lakásokban felhalmozott rengeteg felesleges holmiban. Feltehetném a kérdést: Hány óra ketyeg a lakásban, hány számítógép között cikázunk, hány okos telefonunk van, sőt lassan már azt is, hogy hány autója van egy családnak. De nem teszem. Elég, ha elgondolkodom rajta, hogy milyen hibavalóság a tárgyak gyűjtögetése. Tegnap temettük kedves barátunkat. Csak a lelkét vihette magával. Még a testét se, nemhogy valamit a cuccai közül.
Ugyanezt tapasztalom amikor kihal egy lakás tulajdonosa. Az örökösök ritkán szorulnak arra, hogy egy teljes háztartás összes ingóságait kivigyék az eladásra szánt lakásból.
Még egy ok arra, hogy már életünkben próbáljunk megszabadulni minden nélkülözhetetlen dolgunktól. Nagyon nehéz ezt megtenni a fogyasztói társadalomban az árubőséggel csábító piac megléte miatt.
    

Szólj hozzá!


2017.12.15. 18:59 emmausz

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

HAGYJÁTOK ABBA, MERT MENTEN MEGBOLONDULOK!!!

 

Szólj hozzá!


2017.12.15. 10:57 emmausz

Mi vaaan?

Tegnap megmakacsolta magát a Colt. Azért sem indult. Csak a bikásítás után. No, de hogy is van ez? Egy éves a Bosch-akksi benne. Nem hiszem el, hogy kimúlt volna. Akkor valahol zárlat van? Nem égett le a kocsi. Megnéztem, az se igaz, hogy öt kaszáspók lehidalt a két pólus között. Mondom magamban: ha ma se indul, bejelentkezem a szerelőnél. Nem tudom, hogy csinálta, de reggel simán indult.
***
Tegnap este elindítottam egy mosogató programot. A tányérokat csak ma reggel vettem ki a gépből. Melegek voltak. Hogy lehet ez? Többször indult a program? Van neki melegen tartó programja, amit akaratlanul elindítottam? Fogalmam sincs.
***
Találkozóra invitáltuk csoportunkat. A bevásárlásig nem jelezte senki, hogy jón-e vagy sem. Majd egy pár igenelte a találkozást. Egy másik telefonon jelezte, hogy ők is jönnének, de ha ennyire nincs érdeklődés, akkor inkább maradjon el a tali. Ebben megegyeztünk. Ekkor lépett akcióba egy harmadik pár, jelezve, hogy jönnének. Ámbátor… Mivel azonban korábban töröltük az alkalmat, ők se. Így adódott, hogy elmaradt az a találkozó, amely nyolc fővel egy derék kamarajellegű esemény lehetett volna. Az első felmerülő kérdés: Korunknál és a távolságoknál fogva akarjuk-e egymás meglátogatását? Akarjuk, de csak alkalmanként? Nem akarjuk? Ki tudja?
Magunknak tanulság: Ha meghirdettük, tovább nem foglalkozunk azzal, hogy ki jön, ki nem. Aki bújt, aki nem… várunk. Ha meghirdettük, igeneljük, a többi az önkéntességgel járó bizonytalanság jegyében fog lebonyolódni.
***
És most nyelvelek:
HOLLIK? – kérdezi István.
OTTLIK –  válaszolja Géza.    

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása
Mobil