Mickey webnaplója

- Matteo atya. Sablonos krimisorozat, humorral átszőve, Terence Hill főszereplésével. Az atya Gubbio papja, aki „kenterbe veri” a hivatásos nyomozókat. Gubbio. Szerencsétlen település, mert „egyvalamely farkas” naponta termel egy hullát, mivel a tévésorozathoz ez szükséges. A pap rendre megtalálja a tetteseket. Közben még súg is a városka rendőr-törzsőrmesterének, aki feletteséhez továbbítja az infót saját ötleteként. Óhatatlanul visszaemlékezem beosztott SZB-titkáromra, aki a heti értekezleteken emlegette: „Azt gondoltuk a Miklóssal...” Mígnem egyszer leállította az egyik kollegina: „Pontosítsuk: Azt gondolta a Miklós, te meg most felveted nekünk.”
- Reggel éhomra labor. Viszek három könyvet a Csobánka téri könyvmegállóba abban a reményben, hogy találok helyettük három másikat. Lett volna egy ifjúsági, de koszos. Lettek volna még határesetek, mégis inkább három irodalmi folyóiratot hoztam el. Lássuk, mit írnak, akik ebből élnek. Akcióm a viccre emlékeztet: Tied ez a ronda dög? Mit beszélsz, ez egy 10 000 ft-os kutya... Eeeez? Igen, tegnap cseréltem két 5000 ft-os macskáért. A népnyelv tömörebben fogalmaz: Eben gubát cseréltem.
- Azt hirdeti az áruházlánc: Akció, egyet fizet, kettőt kap. (Nem is ér többet.) Azt tapasztalom évtizedek óta az üzemanyagpiacon: Kettőt fizet, egyet kap. A bankhitelesek is tudnának mesélni, de nem foglalkozom vele. Lerágott csont.
- Ha (újság)író iskolát nyitnék, nagyon céltudatosan tanítanék. Ilyeneket:
Akkor jó az írás, ha átmegy az üzenet. Azt olvassa az érdeklődő, amit értésére kívánok adni.
Ehhez ébren kell őt tartani. Vagy azzal, hogy állandóan történik valami izgalmas, vagy humorral, esetleg olykor egy-egy zseniális értékű gondolattal. Olyannal, amiből utóbb szállóige lehet.
Ha két mondatnyi a mondandóm, legyen mínuszos hír terjedelmű.
Ha harminc oldalnyi, akkor legyen benne spiritusz, hogy ennyi szöveg elolvasására rábírd a nagyérdeműt.
A hitelesség az első pozitív fémjelző. Ám nem könnyű megszerezni.
Ehhez, mind egy kötet megjelentetéséhez kapcsolati tőkére van szükség. (Zsenik kivételek, nekik elég egy frappáns reklám.)     
Könyvkiadáshoz tőkére van szükség, s intézményeknek van tőkéjük. Ha könyvet kívánsz megjelentetni, csapódj intézményhez, s add a kulcsember értésére, hogy elengedhetetlenül fontos műved kiadása az emberiség megmaradása szempontjából.
Legyen egészséges önkritikád! Ha tudod, hogy köteted csak a remittenda könyvek számát gyarapítaná, ne terheld vele az olvasó társadalmat. Pénzeddel való beszállással se mozdítsd elő megjelenését. Annyi ócska könyv hever a boltokban.  
Összefoglaló a 2Mak 12-höz. A hatalmasok levelekben biztosított békéje nem tart sokáig. Liziász nyugton marad, de Timóteus és Nikanor nem. Joppe tengerbe süllyeszt 200 zsidót, Jamnia lakói hasonlót terveznek. M. Júdás mindkét kikötőt felégeti, majd az arabok ellen fordul, győz, de békejobbjukat elfogadja. Kaszpi városa ellenségesnek bizonyul, falait lerombolják, patakokban folyik a vér. Charakában az ostrom során 10 000 embert megölnek. A zsidók Karnion ellen vonulnak, hogy Timóteussal leszámoljanak. 30 000 pogány harcost lekaszabolnak. Timóteus az életéért könyörög. Elengedik. Efronban 25 000 embert terítenek le. Gorgiász csapatait is megfutamítják. Júdás ezután saját halottait temeti. Bálványokat talál ruhájukba rejtve. Rámutat: Ez a kétlakiság okozta vesztüket. Mindenesetre imádkozik a halottak feltámadásáért, mert hiszi, hogy így is lesz. Meggyőződése szerint a jámborul elhunytak nagy jutalomban fognak részesülni odaát. Közöm. Akkor is, ma is égen-földön folyik a tánc. A békétlenségek háborúkhoz vezetnek. De a halállal nincs vége mindennek. Erre tanít a jó 2200 éves Makkabeus-könyv. Nem reménytelen a megtévedtekért imádkozni, s bizonyosra vehető, hogy az igazak nagy jutalomban részesülnek. A Mester (Jézus, a Krisztus) majd megerősíti ezeket tanításában. Talán feltűnt, hogy azt írom: a Krisztus. [Onnan a névelő, hogy Krisztus Felkent értelmű, tehát „a Felkent”.]

Ki gyűjtene homokot a sivatagból? Olykor-olykor eljut a szél erejével Afrikából Európába, hogy megtelepedjék minden felületen. Poros lesz tőle a város, poros az erdő, a mező. Aztán egy jótékony eső megtisztítja tőle a tájat, és gyakorlatilag semmivé lesz. Amikor még nem volt korszerű fényképezőgépem, megütköztem rajta, hogy néhány digitális fotós több ezer képet tárol számítógépén. Aztán lett nekem is, aztán lett nekem is több ezer képem. Nagyon halkan merem csak bevallani, több mint 20 000 kép sorakozik vagy 80 albumban. Ha kedvem és kitartásom, no meg szaktudásom engedte volna, témánként raktároztam volna el a jó felbontású képeket, esetleges felhasználás céljaira. Nem ez történt.
Még megvannak a picasán a fotók, s csekély számban videók is. De hogy meddig, arról fogalmam sincs. Valami azt súgja, hogy eltűnik jó részük, mint azok az ernyőcskék, amelyeket a kutyatej virág szélnek ereszt, s amelyekből végül nem sarjad újabb növényke. Vagy mint a nyárfa „vattája”, melynek minden csomójában mag van. Ám ha ezek mind kikelnének, a földön csak nyárfák nőnének.
Tudjuk, hogy nem így van.         
Tegnap volt Medárd napja, s lestük az eget, hogy esik-e. Csaknem esett. Gyülekeztek a felhők, és villámlott is. Messziről. Messze tőlünk alkalmasint esett is. Itt nem. A lemenő nap fényében készítettem három képet a felhőjátékról. Sokan ugyanezt tették. Láttam a fb-on. Mi lesz veled, sok-sok felhőkép? Eloszlanak, mint maguk a felhők. Sens-ban a könyvesbolt vastag albumot kínált szépséges felhőfotókkal. Közel álltam hozzá, hogy megvegyem.
Visszatérve a fotókhoz, amikor a jezsuitáknál dolgoztam, a kitett kuka tetejét nemegyszer felnyitottam, hogy ha üres, beviszem az udvarra. Egy alkalommal teli volt. A kupac tetején diasorozatok. Száz egynéhány dia. Alighanem elhunyt szerzetes felvételei. Magammal vittem. Szépséges templomok, általam ismeretlen személyek fotói, rózsaablakok gyönyörű rajzossága, színei, gótikus templombelső felvételek, tengerparti fotók. Egy ideig őriztem őket, majd kihajítottam. Igaza volt annak a szerzetestestvérnek, aki kidobta őket. Ki tudja, hol készültek a fotók, kiket, miket ábrázoltak. Elmúlik a világ dicsősége, el a fényképeké is, mert a fotó is efemer.
Összefoglaló a 2Mak 11-hez. Liziász a zsidók ellen fordul, a zsidók meg Istenhez. Az Úr elküldi angyalát, égi lovast arany fegyverzetben. Segítségükkel győztek a zsidók. 11 000 gyalogost és 1600 lovast öltek meg. Liziász menekül. Utóbb békét ajánl a zsidóknak. Levelet küld nekik, levelet küld a király is a néphez, levelet a rómaiak a zsidókhoz, s mind biztosítják az izraelitákat, hogy szabadon követhetik hitük törvényeit, s áldozhatnak saját szokásaik szerint templomukban. Úgymond „senkit sem szabad közülük életmódja miatt semmi módon zaklatni”. Közöm. Bevallom nehéz nekem elképzelni az égi lovast, de ettől még létezhetett. Most inkább arra a félmondatra koncentrálok, amelyet idézőjelbe tettem, és amellyel zártam az összefoglalást. Nem ezt kellene napjainkban is tenni? Hagyni, hogy ki-ki a saját életmódjának megfelelően éljen, gondolkozzék, cselekedjék, s ha saját maga változtatni kíván rajta, azt is megtehesse, ha az nem ütközik mások érdekeivel. Más kérdés: Létezhet-e ez a fajta önmérséklet? Igen, de csak a krisztusi alázat és önzetlen szeretet megvalósításával.
Hol tartunk ettől?            

Van egy közös blogunk, amelyet még néhányan írunk, életünk egy-egy epizódjáról. Most a vizsgák a téma. Ha már ez, akkor kettőt egy csapásra: Legyen ez a mai posztom témája is.
1. Ma sem szeretek szerepelni, kamasz koromban pedig kifejezetten utáltam vizsgázni, felelni. Sokat vizsgáztam, mégse szerettem meg a megmérettetéseket.
Egy poszt méreteit szétfeszítenék, ha kellő alapossággal körül akarnám járni szerepléseimet. Maradjunk annyiban, hogy általában magam alatt teljesítettem a pódiumon, a dobogón, a padom mellett állva, a táblánál. Nem is baj, mert kellő szerénységre tanított. Tudásom meghaladta azt, amit ebből elő tudtam kotorni. Talán ez is fordított az írás felé. Írás közben nem éreztem a fürkésző tekinteteket, nem izzadt a tenyerem, nem keresgéltem a szavakat. Magam lehettem, s kidobhattam magamból azt a tudást, ami az enyém volt. Alighanem az írás sebessége és agyam rendszerező tevékenysége harmonizáltak egymással. Álljon itt csak néhány nevezetesebb vizsgám.
1. Majdnem soha nem buktam, de statisztikából többször is. Alighanem ennek az volt az oka, hogy azt gondoltam, mindent tudok, amit lehet tudni a tárgyból. Ám a vizsgán az érdekesség kedvéért végeredményekből és részadatokból kellett visszakövetkeztetni a kiinduló adatokra. Ez tán meglepett, mindenesetre legyőzött. Többször is.
2. Gazdasági földrajz. A társaim Mo. térképét a padokba rejtették. Rám néz a vizsgáztató: Vízrajz, mondja. Én elő a térképet: Duna, Tisza, mellékfolyók jobbról, balról, néhány nagyobb tavunk. Némi magyarázat. A térképre bök a tanerő: Innen mit szállítanak? Mondom: kőolajat. Mire ő: ötös.
3. Jog. Megyek vizsgázni. A folyosón rémült pofák: „Eddig ötöt rúgott ki.” És nem szerepel a könnyű első tétel a cetlik között. (Az első, mivel az A/4-es margója vastag, szélesebb csík – ugye.) Kihasználom félelmüket, tanuljanak csak fel-alá járkálva a folyosón, én bemegyek. Rám néz a tanár: Húzzon tételt. Ránézek a fel nem használt három papírcsíkra. Ő is ránéz, majd egy mozdulattal visszasöpri az egész választékot a többihez, megjegyezve, hogy három tétel nem választék. Persze kihúzom a vastagot. Az állam szerepe és funkciói, teleki szolgalom. Fújom, ötös. Kimegyek, majdnem megvernek, amiért megint elfogyott a könnyű tétel.
4. Lélektan. Király József. Rám néz: A lélektan felosztása. Mivel barbár módon kitéptem a tartalomjegyzéket a jegyzetéből, hogy legalább könyve felépítésével tisztába legyek, magam mellé teszem, és nagyjából átmásolom egy tiszta lapra. Felolvasom neki. Alighanem unalmas pofával, mert megállít: négyes. Hiába. Az előadásmód sokat számít! A könyvet ő írta, én csak megismételtem az ő felosztását. Így hát kizárható, hogy tartami problémája lehetett.
5. Még legalább 50 usque100 vizsgám esett, ezek során semmiféle segédeszközt nem használtam, elmondtam a tanultakat, valahányasra értékelték és kész. Vegyes jegyeket kaptam feleleteimre, de azt hiszem, sose jegyre tanultam, hanem tudásra. Az említett kivételek valahogyan jobban megmaradtak emlékezetemben, ezért említettem őket.
Ha előszedném az indexeimet, mesélnének a számok, a bejegyzések, de ma már nem érdekel senkit sem az indexem, se a jegyek. Még engem se. A nyugdíjintézetet pedig pláne nem.       
Összefoglaló a 2Mak 10-hez. Van még csata bőven. Makkabeus Júdás Megtisztítja Jeruzsálemben a templomot a bálványoktól, megsemmisíti a pogány berkeket. Majd 8 napos ünnepséget tartanak a zsidók. Ptolemausz Makron – Líziász helytartó parancsnoka – emberségesen bánt a zsidókkal. Vádolják, Megmérgezi magát. Gorgiász lett a parancsnok, aki az idumeaiakkal kifosztja a zsidókat. Júdás egy rohammal legyőzi ellenségeit, 20 000 férfit kardélre hánynak. 9000-en két megerősített bástyába menekültek. Így a két bástyában kb. 20 000-en tartózkodnak, amikor Júdás előbb Timóteust veri meg, majd a két bástya ellene vonul, és kéri az Úr segítségét. Öt égi lovas ritkítja az ellenséget és védi Júdást. A bástyákat elfoglalják, a bent káromkodó istenteleneket megölik, elégetik, majd dicsőítő énekkel magasztalják az Istent. Közöm. Isten segíti azokat, akik helyes alázattal közelítenek hozzá kéréseikkel, de ellenáll a káromkodó gonoszoknak, akik saját kiválóságuktól remélik győzelmüket. Másképpen fogalmazva: felemeli a kicsinyeket, s eltaszítja a fennhéjázókat.      

Jár az idő. Hát hogyne. Van időjárás. Meglepő és igen jóleső módon az utóbbi napokig alulmúlta magát a léghőmérséklet. Nagyon jól tette. Több ízben borzadtam el attól, hogy India egyes részein ez idő tájt 50 C-foktól kínlódnak a tömegek. Itt hűvös idő járta, meg is említette afrikai barátom, hogy nincs rendjén valami, mert fázik. Most, ma reggel óta változott a kép. Ő jól érezi magát, én meg „majd elolvadok ebben a nagy melegben”, mert nincs rendjén valami. Kitört a kánikula.
Jár az idő. Eljár ugyanis. Tegnap, ma és holnap tartja gimnazista osztályom 50. éves, jubileumi találkozóját Alsóörsön. A kánikula ott is kánikula. Nem bánom, hogy maradtam. Igaz, hogy az nem tetszett, hogy három napon át nézzük egymást, beszélgetünk, ha van miről, s ha van kivel. Arra gondoltam, hogy aki más napot választ, mint a többiek, azok miatt eleve kizárt az egyszerre egy helyen levés. Akkor pedig dugába dől eredeti célunk: Találkozzunk egymással mind, akik élünk. Sajnálom. Meg nem is. Harminc fokban sörmeccset játszani asztalosok-lakatosok egymás ellen, már nem nekem való. A harminc fok se nagyon. T. kérte, hogy indítsam a légkondit. Indítottam. Fűtésre volt állítva. Még szerencse, hogy észrevettem. Most hűt. Ahogy kell. Az időt meg múlatjuk. Estére vendégeket várunk. Nem árt, ha kellemes klíma fogadja őket is. Az osztályt pedig éltesse a jó Isten, erőben, egészségben. Remélem, a jövőben nem kívánnak lemenni a térképről, és nem három napig akarnak találkozni. Illene közöttük lennem. Valamikor néhány oldalon összefoglaltam a piaristáknál megélt legérdekesebb emlékeimet. Email-mellékletként elküldtem a szervezőnek. Hogy használta-e valamire, nem tudom. Utoljára az osztálytalálkozón többek között megnéztünk egy igen gyatra minőségű felvételt egy korabeli NB1-es meccset. Valakik játszottak valakik ellen. Néhányan örültek neki. Régi szép idők. Magam sose mentem ki meccsre. Kocsmába se. Mint egy elfajzott lény. Inkább a hazai beat-zene vonzott. Ma is szeretem.
„Rohan az idő, elmúlik a nyár, megállítanám, de nem lehet, mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább...”
Összefoglaló a 2Mak 9-hez. Antiochusz Epifanész Perzepolisz ellen fordult, de elkergették. Menekülése közben megtudta, hogy Nikanor és Timóteus is vereséget szenvedett. Ettől olyan düh fogta el, hogy elhatározta, megleckézteti Jeruzsálemet. A város felé kocsizva bélpanaszai lettek, ráadásul kizuhant a robogó kocsiból és kificamította tagjait. Férgek kezdtek belőle előbújni és iszonyú bűzt árasztott. Így halt meg vigasz nélkül, aki annyi ártatlan ember életére tört. Isten nem könyörült meg rajta, nem gyógyította meg. Antiochusz Levelet írt halála előtt a zsidókhoz, ebben kérte, hogy az ifjabb Antiochuszt fogadják szívesen utódjául. Közöm. Az Úr egyeseken megkönyörül, másokon nem? Egyesekhez igazságos, másokhoz irgalmas? Hogy van ez? Kissé bonyolultnak tűnhet a magyarázat, s nem is biztos, hogy így van. De: 1. Az ő útjai, gondolatai nem ami utaink, gondolataink. 2. Ki mondja meg, mit tett volna még földi életében A. Epifanész, ha az Úr életben hagyja. Lehet, hogy csak így tudott rajta könyörülni, mert ez volt a kisebb rossz, ami Antiochuszt érhette. 3. Amennyire tudható, Isten az alázatosaknak irgalmaz, a gőgösöknek ellenáll, vagy ahogy mondják: aki nem fogadja el irgalmát, annak igazságosságával kell szembesülnie. Az pedig nem lehet túlságosan nyerő.      

Tegnap még kiültünk napozni, ma már olyan erős sugárzásra lehet számítani, hogy inkább a lakásba húzódunk.
Tegnap még korainak tartottam a heti porszívózást, ma legszívesebben hajnalban hozzákezdtem volna, hogy ne a forróságban kelljen rángatnom a szívófejet szerte a lakásban.
Tegnap még becsületesen kitöltöttem a rejtvényújság valamennyi négyzetét, és elolvastam a benne szereplő valamennyi gyenge viccet, hogy aztán felpattanjak és az immár a jól végzett munkám eredményét a szelektív hulladékgyűjtőbe dobjam.
Tegnap visszaemlékeztem régi időkre, amikor is elmélkedést vezettünk valahol, ahol rákérdezett az egyik okvetetlenkedő valaki, hogy az est blokkjai milyen sorrendben követik egymást. Mivel ma vendégeink lesznek, ötletelhetünk, miféle blokkokról milyen sorrendben számoljunk be. Tegnap tehát viccből megkérdeztem páromat a blokkok egymásutániságáról. T. lecsapott arra, hogy elmeséli a posztomban szereplő kalandot: Éváék hogyan olvasták végig a Bibliát. Mosolyogtam rajta. Ma megírom, hogy szerintem, amikor találkozunk, nem kell témákon járatnunk a fejünket. Maga a találkozás kapjon hangsúlyt, a beszélgetések pedig spontán feldobják a legfontosabb kérdéseket. Aki nem így véli, gondoljon arra, ha rokonlátogatásra indul, készít-e kutyanyelvet arról, hogy miféle témákat kíván felvetni. Soha. Ha barátok találkoznak kiscsoportnyi létszámban, minek a kiselőadás? Örüljünk, hogy még örülhetünk egymásnak.
***    
Fényképezés: A fény képzése a Napban történik a magfúzió által. Ez a fényképzés a fotózás alapja. A többi csak technika és jó szem kérdése.
Cselgáncs. Pillanatnyilag a judo magyar neve. Pedig focimeccseket nézve azt látom, hogy a játékosok az ellenfeleket megpróbálják kicselezni, amire azok az esetek nagy részében gáncsolással felelnek. Joggal hívhatnák ezt a sportot is cselgáncsnak.
Egy FB-bejegyzés: Magyar szokások az asztalnál...
1. Gyermekként sokszor hallottuk, hogy aki először végez az evéssel, az lesz a kisangyal. Nem tudjuk miért, de gyorsan kellett enni, hogy elnyerhessük a címet.
2. Koccintáskor nézzünk mélyen egymás szemébe, különben hét évig rossz házasság, rossz párkapcsolat vár ránk. A hiedelemnek osztrák gyökere van, az európai országok közül Németország és Franciaország is osztja ezt a nézetet. Viszont attól, hogy tágra nyitott szemmel meredünk a másik szemébe, vélhetően nem lesz jobb a szerelmi életünk.
3. Az aradi vértanúk kivégzése óta megfogadtuk, hogy 150 évig sörrel nem koccintunk. Ugyan a fogadalom már „lejárt”, de azóta sem szokás hazánkban sörrel koccintani. Ha mégis késztetést éreznénk rá, a szokás megkövetelné, hogy azt kiáltsuk mellé: vesszen Haynau!
4. Ha a kiborult ital útját nézve valaki boldogan összecsapja a tenyerét és kuncogni kezd, sokszor mi sem értjük miért teszi. Egy magyar szokás úgy tartja, hogy amerre az ital kifolyt, arra lesz a keresztelő, tehát gyermekáldás várható.
5. Ne üljünk az asztal sarkára, ha férjhez szeretnénk menni! Jó hír lehet azoknak, akik meggondolatlanul ültek az asztal eme veszélyes részére, hogy az átok sokak szerint lejár hét év után.
6. Sok helyen még mindig szokás, hogy keresztet rajzolunk késsel a kenyérre, mielőtt felvágnánk. Ha biztosra akarunk menni, hagyjuk a házigazdára a kenyér felszelését.
Hozzászólok: Igen sok más is volt. Néhány példa: 
- Nem tudsz fütyülni? Egyél répát! Attól majd szépen fogsz fütyülni. 
- Magyar ember evés közben nem beszél. Máig nem tudom, hogy ugyan miért ne társaloghatna evés közben? Tiltja a vallása? Rosszak a fogai? (Munkaebédek során hasznos lehet nem beszélni. Mindenkinek jobb, az emésztésnek kiváltképpen.) 
- A szép kezedbe fogd a kést! A szép kezedbe fogd a tollat! A másik csúnya? 
- Úriember nem siet, nem fizet, nem csodálkozik. Kérdem én, akkor mitől úriember? Nem siet. Még csak rendben is volna, ha nem sietős a dolga. De ha az, udvariatlanság megvárakoztatnia másokat. Nem fizet? Hogy lehet, akkor úriember? Inkább gengszter, csavargó, koldus vagy szélhámos. Nem csodálkozik. Ugyan miért? Nincs rendben az idegrendszere? Degenerált? El nem képzelem, hogy az úriemberséghez miért tartozik a fapofaság.
És így tovább, és így tovább...
Összefoglaló a 2Mak 8-hoz. Makkabeus Júdás összetoboroz néhányezer férfit, imádkoznak, hogy az Úr álljon melléjük igazságos harcukban, hiszen ellenségeik ártatlan gyermekeket gyilkoltak meg, és káromolták Isten nevét. Júdás éjszakai rajtaütésekkel gyengítette ellenfeleit. Fülöp, mint már az 1Mak-ból tudjuk, Ptolemeusszal Júdás ellen küldeti Nikanort és Gorgiászt 20 000 harcossal. Júdás harcra biztatja a maga 6000 emberét: Azok fegyvereikben és esztelen vállalkozásaikban bíznak, mi a Mindenható Istenben. Júdás maroknyi seregét négyfelé osztja, s megtámadja Nikanort. 9000 embert lekaszabolnak, a zsákmányt szétosztják övéik között, a szerzett fegyvereket pedig elrejtik. Dicsőítik az Istent. Megvívnak Timóteus és Bakchidesz seregével is. 20 000 embert megölnek. Nikanor azt tervezte, hogy a rómaiak adóját a zsidók rabszolgává tételével fizeti ki. Kudarcot vall, s dolgavégezetlenül elmenekül. Közöm. A hit hegyeket mozgat meg, s úgy látszik, harci sikereket is hoz. Nyilván lényeges a motivációk különbsége a szembenálló felek között. Amazokat a meggazdagodás motiválja, a zsidókat saját hitük és országuk védelme. Ez utóbbi élet-halál kérdése, és nagy elszántságot gerjeszt. Látjuk. Nem a legfontosabb, de érdekes egyszer megemlíteni, hogy a szerzők csaknem minden harcban az ellenség veszteségeit számszerűsítik. Hogy ezek a számok mennyire hitelesek, sejthetjük. Elég arra gondolni, hogy korunkban a különféle tévécsatornák és napilapok mekkora pontatlansággal saccolják meg egy-egy tüntetés résztvevői létszámát. Nem foglalkozott pontos statisztikai felméréssel senki. Ma sem, noha a technika lehetővé tenné a pontos számlálást.   

Éva felhívott a Jura hg-ből. Kiszellőztettük fejünkből az el nem mondott híreket, összecsomóztuk az elvarratlan szálakat, kölcsönösen képbe kerültünk egymás sorsát illetően. Nekem elég, ha néhány mondatot váltok a családom Nyugatra szakadt lányával, hogy megítéljem: Rendben mennek-e a dolgok. Az orgánuma mesél. Persze hosszasan szoktunk beszélgetni. Tegnap is ez történt. A tarka témákból kiemelek egyet, mert rendhagyó. A környékükön élő evangélikus csoport (kb. 30 ember) elhatározta, hogy felolvassák a Bibliát ától-cetig. A református Bibliát olvasták félórás váltásokban, amíg a végére nem értek. Az akciót szerda este indították és vasárnapig olvasták folyamatosan, mintegy 90 órán keresztül. Az eseménynek a közeli városka katolikus temploma adott otthont. A sekrestye állandó agapéval kísérte a rendezvényt. Lehetett enni, inni, talán tisztálkodni és mellékhelyiséget használni is. A felolvasás alkalmára megjelent az egyházmegye püspöke, megnyitotta a rendezvényt, majd elkezdték a Teremtés könyvével a sorozatot. A dolog érdekessége, hogy a társaság egy izraelita nőt kért meg, hogy eredeti nyelven olvassa fel a Biblia első fejezetét. Ezt követték a párok fél-félórás váltásokkal (zömmel evangélikus, katolikus, református résztvevők). Éva tapasztalata az volt, hogy ha a párok egy-egy negyedórát olvastak, kevésbé lehetett figyelni a szövegre, mintha sűrűn váltották egymást. Hát hogyne. Varietas delectat, monotonia untat – hogy a két nyelvből kutyult közhelyet alkalmazzam a helyzetre. Ami Évát magát is meglepte, az érdeklődés. Sokan bejöttek a templomba a felolvasást hallgatni. Ő maga pedig a kisgyerekei elaltatása után kocsiba pattant és visszament a templomba éjjel tovább hallgatni a történetet. Csodálkozott rajta immár nagykorú fia, de másnap már együtt mentek vissza a szomszéd városban folyó esemény éjszakába nyúló részében részt venni. A családból hárman olvastak: a két szülő és a nagyfiú. Éva férjére vasárnap került sor. Ő olvasta fel az apokalipszist. A katolikus Biblia hosszabb valamivel, mint a református. Több tekercset kanonizáltak. Pl. Tóbiás könyvét. Így normál tempóban való olvasása 90 és 100 óra közé esik, esne.
***
Más. Az orvostudomány sokat fejlődött, a gyógyszerészet úgyszintén. Az eü pedig óriási biznisszé dagadt. Mondhatom bízvást, hogy humanitárius jellege helyett üzleti jelleget öltött. Ha a kémikus úgy látja, hogy a világon minden kémia, a bizniszben dolgozók úgy, hogy minden üzlet. Mefisztó is úgy látta: „Eladó az egész világ”. Ennek a szemléletmódnak folyományai vannak. Évától a kórházban kérdezi egy fiatal doki: Ki az ön orvosa? Nagyon meglepődött Éva válaszán: Senki. Mi az, hogy senki?! Saját tapasztalatom ugyanez. Valamid nincs rendben. Elkezdik felgöngyölni. Küldenek ide, az küld oda, amaz küld emide, emez továbbküld a specialistához. A folyamatnak pedig nincs vége. Ennélfogva a társadalom jó része hospitalizálódik. Betegtudata alakul ki. Ez pedig nincs jól. Még akkor se, ha nagyon nehéz megfogalmazni: Ki egészséges, mi a normalitás mércéje.           
Összefoglaló a 2Mak 7-hez. Sokszor felolvasott fejezet, a hét Makkabeus fiú és anyjuk kínvallatása és kivégzése. Próbálom rövidre fogni. A fiúk önérzetesek, vallásosak, Mózes törvényeinek tisztelői. Nem esznek tisztátalan állat húsából. Korbáccsal szíjjal verik őket, kitépik nyelvüket, nagyjából megskalpolják őket elevenen, végtagjaikat megcsonkítják, izzó serpenyővel kínozzák őket. De hatalmas lelki erővel, hittel ellenállnak, s közben fenyegetik a királyt, hogy megbűnhődik még gaztette miatt, s reményüket fejezik ki, hogy halálukkal nincs mindennek vége. Életüknek folytatása lesz az Isten közösségében. Anyjuk velük érez, bátorítja őket, és velük hal meg végül. Közöm. Mindszentyt megrugdosták, Endrédy Vendelt kegyetlenül megkínozták, Halász Piusz műveit, hatalmas kézirattömeget az orra előtt elégették. Kiss Szalézt agyonverték, másokat felakasztottak. Mindez nálunk, mindez az ötvenes évek első felében. A felsoroltak, és a fel nem sorolt vértanúk mind jel értékű cselekedeteikkel tűntek elő. Pontos számuk nem ismert.
A jó jó, a rossz rossz, az ember pedig próbál embersége és idegállapota függvényében lavírozni a sokszor az emberi gonoszságon messze túlmutató létviszonyok között.  

Elképesztő óriásplakátot mutat a FB. Kék mezőben szöveg: MINDENKIT GYŰLÖLÜNK. Hozzászóltam: Kinek a nevében? Merthogy a plakát alján a nemzeti együttműködés felirat olvasható. Valamit tisztázni kell: A politika olyan, amilyen.
Lehet szidni, lehet dicsérni. (Látott már valaki tökéletes rendszert?) Más kérdés, hogy a jó és rossz intézkedések aránya mit mutat.
Lehet szidni és kritizálni a nemzet minden tagját, polgárát: nevezd, aminek akarod. De a mindenki gyűlölése nem magyar sajátosság. A Krisztus-hívők álláspontja világos és egységes: Az embert szeretni kell, az ellenséget is szeretni kell, amennyire tőlünk telik (mert ha tudják, ha nem, ellenségeink is valamiképpen az Isten ikonjai). Aki kereszténynek vallja magát, az hallgat a Mesterre. Ő pedig azt tanítja, hogy csak a bűnt gyűlöljük utálatossága miatt. Csak a bűnt. És nem a bűnöst. (Krisztus a kereszten így kiáltott fel: Ne ródd fel nekik, Atyám, mert nem tudják, hogy mit cselekednek!) Ezért írtam a fb fotója alá: Kinek a nevében? Az enyémben biztosan nem, de a többiek nevében is kikérem magamnak ezt az arcátlanságot.
Más.
Írtam, hogy Čapeket olvasom. Írtam, hogy stílusa Gelléri Andor Endre stílusára hasonlít. Igen, egyik választott témája megírásában, a bányászmunkások életéből vett drámai jelenet leírásában tényleg rá emlékeztet. Az újabban olvasottak alapján módosul véleményem. Egyre több karinthys ízt fedezek fel elbeszéléseiben.
Mégis úgy vélem, hogy Čapek stílusa leginkább Čapekéra emlékeztet. Merthogy megvan írásainak az egyéni hangvétele.     
Összefoglaló a 2Mak 6-hoz. A zsidók nyakára ültet a király egy athéni öreget azzal, hogy kényszerítse a népet görög módi szerinti életre. Meggyalázza a templomot, Zeusznak szenteli. A szentélyben duhajkodnak, kicsaponganak, tiltják a szombat megtartását, kényszerítik a népet bacchanáliákon való részvételre. Sokasodnak a kivégzések. Két nőnek a mellére akasztják saját csecsemőjét, amiért körülmetéltették őket, s lelökik a szakadékba. A barlangokban összegyülekezett, szombatot megülőket elégetik. Kemény lecke ez, Isten tud róla. Eleazár, idős írástudó nem hajlandó sem megenni a tisztátalan húst, se mímelni, mintha megenné. Önként lép a kínpadra, azt üzeni: Nem illik meglett korához a képmutatás. Ezek után halálra verik. Közöm. Több mint két évezrede is voltak jelértékű cselekedetek. Akkor is, és azóta is dilemmaként mered elénk a kérdés: Mindenáron kitartani, vagy valahogyan túlélni. 1789-ben is kurtizánokat ültetnek a párizsi templomok oltárára. A II. VH utáni vallásüldözés során pedig Mindszenty körlevelet olvastatott fel a plébániákon, melyben többek között kb. ezt írta: Aláírásokat fognak követelni a munkahelyeken, és engem ítélnek el az aláírók. Felmentek mindenkit, aki aláírja elítélésemet, mert kényszer alatt cselekszik.
A kínzásokban van valami démoni. Ördögi trükköket találnak ki az emberek embertársaik (felebarátaik, atyafiaik, embertestvéreik, fajtestvéreik) megfélemlítésére. És sajnos ez ügyben nincsenek jobb és rosszabb korok. Csak a jel értékű és túlélő magatartás létezik párhuzamosan.
Meg a röhögő tömeg. Mi Atyánk! Bocsáss meg nekünk, mert ma se tudjuk, hogy mit cselekszünk!

Minap foglalkoztam vele, hogy mindnyájan csillagporból vagyunk – hihetetlen bonyolult DNS-ekből összerakva. Ma a misén azon gondolkoztam, hogy bármennyire is elképzelhetetlen, szimbiózisban leledzünk Istennel. Szent II. János Pál pápa szentolvasó-titkokat írt. Többek között ezt: „...Aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát.” A népének ezt így fejezi ki: „Hiszem ezt, ámbár elmémbe nem fér.” Visszatérően megfogalmazódik bennem: Hogy lehet, hogy a végtelen Isten szeret minket. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte...” (Jn) Melyik világot? Krisztus korában a világot sík valaminek gondolták, amelynek a szélén a semmibe lógathatjuk a lábunkat. Az ég bakacsinja ernyőként, sátorként feszül e fölé a sík fölé, és tele van szórva kis lámpásokkal, csillagokkal. Ez még belefér képzeletünkbe. Később ettől a képtől Kopernikusz elállt, mert ráébredt: Nem vagyunk mi az univerzum közepe, s heliocentrikusnak, napközepűnek találta a világot. Rendben van. Bolygunk a nap körül, a hold kering a föld körül. De az újabb felfedezések nyomán az űr mérete egyre inkább a végtelen felé tart. Nekünk pedig egyre több hitre van szükségünk, hogy csillagporszem létünket a mindenség megálmodójától kísértnek gondoljuk. Ám Krisztus nem téved, és nem téveszt meg senkit. Ő az egyetlen igaz, szent. (Ő a biztos vonatkozási pont, a szegletkő: és ő „Atyánk”-nak nevezi a Teremtőt.)
Még két szempont.
Minap egy új ábrázolatot látok, amelynek az a lényege, hogy az univerzum valamiképpen él, és bár megszámlálhatatlanul gazdag az égitestekben, azok között rendszer van, függenek egymástól, s a kisebb rendszerek mögött hatalmasabb, csillagmilliárdokat egy rendszerbe fogó erőtér működik. Az égre már fel se merek nézni, mert amúgy is szédülök (meszesedés).
A másik szempont, hogy bár porszem a létünk, de a mikrokozmoszba beljebb és beljebb hatolva ugyanakkora aránybeli különbségeket tapasztalunk, mint a világegyetemet nézve.
Szédületes.
Pál megjegyzi híres areopáguszi beszédében, hogy benne (Isten) élünk, mozgunk és vagyunk.
És mi még a Mester testamentumának megfelelően csaknem napi sűrűséggel eltelünk titokzatos önmagával, így megerősítve a Végtelennel való szimbiózist.
Joggal énekeljük a fentieket: „Hiszem ezt, ámbár elmémbe nem fér.”      

A tegnap legerősebb újdonsága, hogy Kati jogosítványt szerzett. Nekem mindenről Karinthy jut eszembe. Ő kb. azt írja, hogy a villamoson kiteszik a megtelt táblát, majd következik a beszállás. A tömeg helyet foglal a cilinder alakú székeken, s akkora a tömegnyomor, mint a szardíniásdobozban. A Rókus-kórháznál szétvágják a villamost, s a tömeget egy darabban kiemelik belőle, majd kezdődik a szortírozás. A jogsi megvan, most kezdődhet az automataváltós kocsival való közlekedés. Persze nem túl nagy ügy, néhány mozdulat máshogy van. A lábmunka is módosul. Feltételezem, hogy K. már próbálkozott is vele.
A dolog nem egyedülálló. Magam is túlestem a dolgon.
Tanultam Ladán, első utamat Trabantban kellett megtennem egy Fiatot követve. A Trabi váltója az a kormány melletti kulcs volt, amit ki-be kellett tologatnom, s hol jobbra, hol balra forgatnom, hátramenetben pedig tán erőszakosan betolva nagyobb ívben jobbra lekanyarítanom. Mikor ez már ment, Wartburgom lett kormányváltóval. Ez megint megdolgoztatott, különösen a hátramenet, amihez ki kellett tépni a váltót a helyéről és úgy felfelé tolni. A Skoda ezek után már könnyű gyerekjátéknak bizonyult, hiszen a Ladára hajazott. Többé nem foglalkoztam soha a váltókkal. M.-ék Ford Scorpióját sose vezettem, mert automataváltója volt. Úgy véltem, maradék életemben megleszek automataváltó nélkül is. Ez máig így van, és azt gondolom, már így is marad. Az élet sok mindenre megtanítja az embert, s rá is kényszeríti olykor a változásokra. Ma már kerülöm a technikák újratanulását. Ezt nem tehettem meg a számítógépem használatát illetően, tehát a minimális manőverezést megjegyeztem, s maradtam azon a szinten, amellyel még elevickélhetek napi PC-s feladataim között. De nem vágyom sem újabb szoftverre, sem újabb piktogramok megjegyzésére, sem új technológiai sorrendek megjegyzésére.
Ez a fajta technikai érdektelenség tartott távol eddig a mobiltelefontól is, és alighanem ez is már így marad. Mióta forgalmazzák őket, hányszor változott a technológiájuk. Eddig az SMS-ektől ízületi bántalmakat szerezhetett az ember a gombok szakadatlan nyomogatásától, most pedig simogathatja a műanyagmonitort napestig a hűségesen mobilozó. Nem vitatom el az eszköz fontosságát egy percre sem, de eddigelé nem hiányzott az életemből. Lehet, hogy más volna a helyzet, ha a családban nem volna egyáltalán mobil, de hát ez bőven nincs így.
J. S. Bach élete alkonyán robbant be a zene világába a kalapácsos zongora. Sose tudta megszokni. Élete alkonyán robbant be a hegedűk vibratós játékmódja, idegen maradt tőle. Élete alkonyán jött divatba a dallamívek fokozatos erősítése (crescendo) és halkítása (decrescendo): Sose élt vele, sose érezte magáénak. Ettől persze még kerek a világ. Meg attól is, ha nem érdekel – mert nem érdekel – mind a mai napig a techno-zene, sőt kifejezetten zavar a monoton tuc-tuc.
Összefoglaló a 2Mak 5-höz. Próbálom követni a politikai szövevényekkel megtűzdelt fejezetet. 40 napon át folyt egy jelenés a tekercs tanúsága szerint: Levegőben száguldó lovasokat és rendben felsorakozott sereget láttak szerte a városban, éspedig csata közben. Jázon elfoglalja a várost, Menelaosz elmenekül. Jázon saját népét mészárolja, s ennek aztán súlyos következményei lesznek. Jázont végül Egyiptomba kergetik, ott is hal meg. Antiochusz Epifanész kifosztja a templomot. Katonái 3 nap alatt 80 000 embert mészárolnak le. A nőket és gyerekeket eladják rabszolgának. Mindezt Menelaosz segítségével teszik. Antioszhusz 3 kíméletlen vezetőt hagyott Júdeában: a frígiai Fülöpöt, Andronikoszt s Menelaoszt. Végül még a míziai Apollónioszt is Jeruzsálemre zúdította, aki egy szombati napon 22 000 fős seregével berontott a városba és rengeteg embert megölt. Ekkor lép színre Makkabeus Júdás, aki kilencedmagával a pusztába menekül a vérengzés elől, s elhatározza az ellenállást. Közöm. Ma a Közel-Keletről érkező hírek sem rózsásabbak. Vallással megideologizált vérengzések, rabszolgasorsra kényszerített nők és gyermekek, százezrek népvándorlásszerű áradata csuklóztatja az egész világot. Mintha nem tanulnánk semmiből, mintha a történelem újra és újra ismételné önmagát. Kellene olyan katalizátor, amely megoldja az állandósuló konfliktusokat. A pápa a szeretetre voksol, a befogadásra, a megértésre. Európa félti identitását az idegen kultúrák befolyásától. Rendesen áll a bál.                  

Elég nagy szamárságokat álmodtam az éjjel, felébredtem rájuk. Majd egy következő fázisban meg idétlenségeket. Volt valami közük persze a hétköznapjaimhoz, de nem sok. Öröm volt tehát kikecmeregni az ágyból, és élvezni a hajnali hűvösséget. Ma már itt a nyár, kánikulaközeli hőséget ígérve. Június lett. (Az első öt hónap letelt.) Tegnap Blanka unoka 8 éves. Isten éltesse! Ma reggel vérvétel. (Az öt hét is hamar letelt.)  Ugyancsak tegnap megkaptam SZIG-emet. Nem állandó. 2065. május 31-én lejár. 119 éves koromban mehetek az újért. Ha egyáltalán látszik még valami digitális arcképemből. Ha egyáltalán lesz még valaki, aki én vagyok. Ha... Ha-ha-ha.
Čapek könyve 1965-ben került ki a nyomdából. Lapjai rendesen oxidálódtak mára. (Azóta ötven év letelt.)
Tegnap T. rendet vágott a gyógyszeres dobozokban. Teszi sorra elém a kérdéses patikaszereket. Némelyiknek a nevét sose olvastam. Fogalmam sincs, hogy mi ellen kellett (volna) bevenni őket. Nyilván másvalakinek írták fel a családban. Zömük felhasználhatósági ideje rég lejárt. Ma már mind veszélyes hulladék csupán. De eddig is lehet, hogy veszélyesek lettek volna, azokra nézve, aki kapták. Hogy miért? Mert mindnyájan élünk, miközben többek gyógyszere megmaradt. Be nem szedésük pozitívnak bizonyult. A gyógyszer-kereskedelem is jól járt. Érdekli is őket, hogy a vevő beveszi? Elég, ha megveszi. Ugyanakkora a haszon.
Más. Tegnap a fb-on feltűnik egy kép. Látogatók az Angyalvár előtt. Valahonnan visszaköszön ez a szóösszetétel. Persze. Petersburg, alias Leningrád Szentpétervár lett. Azonnal elterjedt a vicc: Mit mondanak az oroszok a nagy betegnek? ... Szent Péter vár! A rómaiak ennek analógiájára kijelenthetik: Az angyal vár odaát!
Más. 2015 nagyjából a „megszentelt élet” éve. A szerzetesek és a klérus éve, amelynek során megismertetik saját létmódjuk alapjait, hétköznapjait, azokat a kapaszkodókat, regulákat, amelyek mentén igyekeznek élni. Látunk sok fotózó papot, biciklis apácát és még sok mindenki mást. Mosolyognak. A róluk szóló virtuális interjúgyűjtemény címe, amelynek a jegyében keletkeznek ezek az írások találó: RENDBEN VAGYOK. Igen ám, de én, aki olvasom, NEM VAGYOK RENDBEN. Legalábbis a szónak abban az értelmében nem, amire a megalkotója gondolt. Nem azért nem vagyok rendben, mert rendezetlen az életem, hanem, mert más a hivatásom, más az életállapotom. Innen nézve nem hangzik olyan jól az egyébként tényleg blikkfangos cím.
Más. elhoztam az UK-ból származó, fülzúgás elleni gyógyszert. Semmit se használt. Mégse merem abbahagyni, hátha akkor még jobban zúg a fülem. Igazam van? Ki tudja!
Más. Két dallam kergeti bennem egymást (időnként több is). Az egyik Zoráné. Refrénje: Ó, mentsetek meg, ... majd tíz hang terjedelemben esik a dallam. A másik Kovács Katié (Adamis: Mintha). Ebben erre a szövegre – „Lélegzem, a lélegzetedben szomjazom a szót, amit még érzek benned” – 11-13 hangot esik a dallam (tercpárhuzam miatt a kettősség). Amikor Erkel Himnuszát a világ legpesszimistább dallamívének mondják, lehet, hogy igazuk van. Ott 12 hang (egy kvart és egy oktáv) esés valósul meg a dallam végén. Íme, három dal, három gyöngyszem, három szuperpesszimista dallamvezetés. Mégis-mégis mindhárom gyönyörűséges és felemelő. Hogy ne mondjam: katartikus.
Összefoglaló a 2Mak 4-hez. Nevek, belviszályok, istenhit és hellenista befolyás. Hosszú fejezet, tele egymásnak feszülő emberi indulatokkal. Simon bemószerolja Oniászt a helytartónál, Oniász a királynál keres menedéket. Majd Epifanész uralkodik. Simon testvére, Jázon lesz a főpap megvesztegetéssel, aki a hellenista divatot bevezeti. A papok hanyagolják a templomi szolgálatot. Jázon pénzt küldet a királynak Simon testvérével, Menelaosszal, aki Jázon fölé kerekedik. Menelaosz fosztogatja és osztogatja a templom kincseit. Oniászt megöleti Andronikosszal, akit viszont Antiochusz király fogat el és végeztet ki. Menelaosz ellen bíráskodna a király, de M. megvesztegeti. Így a templom érdekeit védők szenvedik el az igazságtalan ítéletet. Menelaosz a nép ellensége. Közöm. A pénzmágnások korában kivált erős a fent vázolt tendencia. Annak van igaza, akinek jobb ügyvédje akad. Elég ide annyi, hogy a földi bíróságok ítéletét egy igazságos fogja követni, melyben mindenki megmérettetik. S lehet, hogy a kiskapukat bezárják az ítélet meghozatala előtt. A túlvilágon nincs az az ügyvédi rafinéria, amely eltüntetné a hamisságok nyomait. Igaz viszont, hogy jelen van Isten irgalma, sokak egyetlen menekülési lehetőségeként. Az irgalom az a szalmaszál, amelybe megkapaszkodhatnak, akik kellő alázattal beismerik korábban elkövetett gonoszságaikat.