Mickey webnaplója

Új életet a családoknak programjaiból 3:
Házasság I. Kihagy.
Házasság II. Kihagy.
Férfi hétvége: Kihagy.
Bloggerek találkozója. Kihagy.
Nagymarosi találkozó. Kihagy.
Esküvő I. Részt vesz.
Esküvő 2. Részt vesz.
Szőnyi Zsuzsa emlékkoncert. Vonzó ajánlat. Vásáry Tamás. Cz. György. Nagy kérdőjel.
Fülemülék éjszakája Kihagy.
Nomádtalálkozó. Talán.
A fagylalt napja. Talán.
A Grál hagyománya. Kihagy.
Nagycsaládosok Orsz. Egy.-e közgyűlés. Kihagy.
Túra arborétumba, Ópusztaszerre. Kihagy.
Előadás a Horánszky u.-ban. Kihagy.
A kimozdulások statisztikája elég tendenciózus.
Tíz ajánlat eleve kihagyva.
Esetleges részvétel három.
A biztosra ígért részvételek száma kettő.
Ez nem túl sok, de nem is kevés, ha azt tekintem, hogy elég sűrűn találkozunk a két fiatalabb generációval, és ha azt is tekintem, hogy erőink fogyatkozóban vannak.
Éppen ma beszélgettünk a túlsúlyról, az egészséges étkezésről, a fogyási taktikákról. Némi akasztófahumorral azt mondhatnám: az étkezéseket kellene részben kihagyni, s akkor a programok egy részét vélhetőleg nem kellene.
Minap pl. a Duna-parton sétáltunk. Mutatok néhány ott készült fotót saját FB-oldalamon.
Összefoglaló a Jud 4-hez. Amikor a zsidók Holofernesz betörésének hírét vették, nagyon megijedtek, és a fenyegetést komolyan vették. Megbeszélték a teendőket. Megszállták a magaslatokat, megerősítették a helységeket, hírszerzőket állítottak munkába, hogy elejét vegyék a váratlan támadásnak. Megerősítették a Júdeába vezető szoros őrzését. Eme intézkedésekkel párhuzamosan egy szívvel-lélekkel fordultak Istenhez segítségét kérve. Böjttel és imával várták sorsuk jobbrafordulását. „Minden erejükkel az Úrhoz kiáltottak, hogy ne engedje asszonyaik elrablását gyermekik lemészárlását, templomaik megszentségtelenítését.” Közöm. Amit az előző fejezetben kifejtettem, igaz erre is. Mintha megismétlődne a 2500 évvel korábbi barbarizmus. A korabeli izraeliták nem nyugodtak bele sorsukba, hanem megtettek minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy jobbra forduljon. Megtették azokat a lépéseket, amelyek e világi létük megmaradásának alapvető feltételei voltak. De egységesen és nagy bizalommal fordultak az élő Istenhez, hogy segítsen rajtuk. Imáik hitelesítéséül vezekeltek, böjtöltek. Nemde ma is hasonlókat kellene tennünk? Megjegyzem, hogy egy tucat törzsnek talán könnyebben összetartania, mint 1,2 md kereszténynek.   

Karinthy Így írtok ti c. örökbecsű paródiájában közöl egy kínai verset elkapva annak a lényegét. A verset kínai szokás szerint felülről lefelé kell olvasni. Ezt írja: Most abbahagyom a versírást, mert eszembe jutott valami. Így vagyok olykor a posztokkal is. Amíg a monitort bámulom, sokszor nem jut eszembe semmi olyan, ami másokat érdekelhetne, vagy legalább engem érdekelne. Tegnap azt írtam, hogy talán egyszer bővebben kifejtem, hogy miért nem izgatnak olyannyira az ünnepek. Többféle dolog is igaz rám nézve. Az egyik: Az ünnep többnyire rendezvény jelleget ölt. Muszáj valami nagyon eredetivel kirukkolni, valami sose voltat produkálni, bemutatni, előadni, érzelmeket gerjeszteni, viselkedni, stb. Talán az idő, az elmúlt évtizedek koptattak el ebben a vonatkozásban. Már nem indulok neki, hogy a tűzijátékot jó helyről megnézzem nyakamban egy gyerekkel, a többin meg rajta tartva a szememet, mert ha egy százezres tömegben szem elől tévesztem őket, aligha találok rájuk újra. Vannak valóban olyan jeles események, amelyeket kiterjesztenék minden napra. Én
nemcsak a házassági évfordulónkon kívánom szeretni feleségemet,
nemcsak a nőnapon kívánom tisztelni a nőket,
nemcsak születésnapján akarom szeretni gyermekeinket, barátainkat, igaz M., igaz V. Péter? Nemcsak névnapján ismerőseimet, barátaimat, pl. ma a Bélákat,
nemcsak a föld napján szeretném kíméletesen és értelmesen használni a földet,
nemcsak pedagógusnapon becsülni a tanárokat, éppígy
nemcsak gyermeknapon akarom szeretni a gyermekeket,
nemcsak október 6-án megsüvegelni az aradi vértanúkat,
nemcsak március 15-án a függetlenségünkért küszködők törekvéseit.
Van aztán egy olyan megközelítés is, hogy a jeles napok, emléknapok azért kellenek, hogy feledésbe ne menjenek. Az én hozzáállásom nem változik csinnadratta nélkül sem. Mivel a külsőségek tán nememnél fogva se nagyon izgatnak, jól elképzelem márc. 15-öt kokárda nélkül, (egyébként is fordított kokárdát viselünk, ha igaz, belülről kellene a színeket sorra venni, piros, fehér, zöld, és nem fordítva). Jól megvolnék fenyőfa nélkül karácsonykor és silány minőségű csoki nyuszi nélkül húsvétkor.
Az egyházi ünnepeket pedig mintha a miséket ritkán látogatók kedvéért szerveznék. Aki hitben él, talán érti, mire gondolok: pl. adventben várunk arra, aki köztünk van mindennap a világ végeztéig. Az egyház az előkészületi időszakkal egy-egy nagy ünnepét vezeti fel. Nagyböjttel a húsvétot, a húsvéti időszakkal pünkösdöt. Igaz, hogy pünkösdkor szállta meg az apostolokat a Szentlélek, aminek a következtében ezrek tértek meg, mert a sokféle nyelvből álló hallgatósága megértette Péter beszédét, aki csak egy nyelvet ismert, és ezrével megkeresztelkedtek. De az is igaz, hogy a Szentlélek sose volt távol a világtól. Írva van az Ószövetség második mondatában, hogy a világ keletkezésekor a föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Azóta is velünk van. Mindenkivel.
Összegezve: Elismerem készséggel, hogy ünnepekre szükség van, és hogy az ünnepi fellángolásokra csak visszafogott lelkesedéssel reagálok (belátom: ez hibám). Belátom szükségességüket, hogy legalább akkor, legalább anyák napján fejezzük ki szeretetünket, legalább húsvét táján szálljunk magunkba, legalább karácsonykor örüljünk. Ám magam ezeket szeretem/szeretném az év minden napjára kiterjeszteni.
Összefoglaló a Jud 3-hoz. A nép retteg, Holofernesz gátlástalanul teljesíti Nebukadnezár parancsát. A nép Holoferneszt dobbal és tánccal fogadja, mire ő válaszképpen leromboltatja a szentélyeiket. Egyedül Nebukadnezár imádandó, aki elvárja, hogy mint istenhez könyörögjön hozzá mindenki. Holofernesz eljut Júdea határára, s egy hónapig ott tanyázik, hogy seregének élelmet szerezzen. Közöm. A hatalom gőggel kísérti meg minden birtokosát. Igen nehéz neki ellenállni. A hatalom részéről ez terrorhoz vezethet, a nemzetek, törzsek részéről forrongáshoz. A bűn magában hordja büntetését. Ez egészen általános tapasztalat. Megfordítva: Isten nem életünk megkeserítésére adott törvényeket, parancsokat, hanem azért, hogy élhető legyen életünk a földön, majd a transzcendens létben, az ő színről színre való látása állapotában. Nevezhetjük mennyei Jeruzsálemnek is. 

Ma van a föld napja. A GOOGLE-kereső kvízzel lepi meg a ráklikkelőt. „A Föld napja: Te melyik állat vagy?” Mellbevágó a kérdés? Provokatív és pimasz. Nem embernek való. Lassan hozzászokunk ezekhez az agymenésekhez (pl. Egyen teát! Miért egyek teát? – kérdezhetném, de nem teszem).   
Egyébként: nem szeretem a kiemelt napokat. Valamire felhívják egy napig a figyelmet az évben. Aztán meg ejtik a témát, hogy egészen más felé rángattassék az emberek figyelme. Az évben 365 nap van. Duplázzuk meg, és legyen kétszer annyi valaminek a napja. Pl. május 8-a a győzelem napja, és a fagylaltozásé (no meg G. születésnapja). Nem létezik, hogy jólneveltségünk, a világról alkotott ismereteink nem érik el kb. 700 dolog ismeretének, értékelésének a szintjét. Ha pedig elérik, felesleges, hogy egy-egy napot előrángassunk ennek meg annak a hangsúlyozására. Arról nem is beszélve, hogy hány nagyobb érték fel sem merül, aminek napja lehetne. Pl. az emberi méltóságé. A gyerekmunka elleni megmozdulásoké, az üldözötteké, a menekülteké, az abúzusokat elszenvedőké, stb. De vajon nem kellene-e az év minden napján tiszteletben tartani mások és a magunk emberi méltóságát, nem kellene-e felhagyni a gyermekek kizsákmányolásával, a gyermekrabszolgasággal, a szervkereskedelemmel, az abúzusokkal, a prostitúcióval, a kábítószer-kereskedelemmel, a fegyvergyártással, a pénzek kiszivattyúzásával, a vallások nevében elkövetett sorozatgyilkosságokkal, a háborúk szításával?
Nem sorolom tovább. 
„Ez az a nap, mit az Úr rendelt” – énekeljük, akik énekeljük. Éppen a mai nap. És arra rendelte, hogy tegyek meg minden tőlem telhetőt, hogy megálljanak a világ fenntarthatósága elleni merényletek, hogy az emberért teremtett nap megteremje gyümölcsét, hogy mindenki szálljon magába, és álljon ellen annak a kísértésnek, hogy egymásnak a farkasai legyünk. 
Szeretném, ha holnap is elmondhatnám, megélhetném társadalmilag, világméretekben ugyanezt. 
Összefoglaló a Jud 2-höz. Nebukadnezár, aki szerényen az egész föld urának nevezi magát, talán mégsem az egészé, hiszen ki akar irtani minden alja népet, amely nem az ő törzséhez birodalmához tartozik. Holoferneszt bízza meg, hogy fővezérként gyűjtsön válogatott csapatot 120 000 gyalogost, 12 000 lovast, s a nyugatra eső országok ellen vonuljon fel, hogy katonái lábával fedje be amazok földjét, és fosztogassanak ezek a katonák. A népeket koncolják fel, vagy vessék rabszolgasorsra. Holofernesz hada ellepte a földet, mint a sáskák. Holofernesz ide-oda citálta seregét, Mezopotámiától Izraelig, Midiántól Damaszkuszig feldúlta az útjába eső városokat. Kardélre hánytak minden fiatalt. Rettegett tőlük mindenki. Közöm. Nagyjából az ún. „iszlám állam” formációjának a leírása kb. 2500 évvel korábbról. Ha a világ szó nélkül hagyja, hogy megismétlődjék a barbarizmus, akkor ráutaló magatartásával a fejlődést tagadja. Ha pedig reméli a fejlődést, akkor tennie is kell érdekében. De vajon létezik-e az a bíróság, amely a tömeges mészárlások elkövetőit egyenként képes megbüntetni. Vajon képes-e a civilizált világ megrázni a fejét és megállítani a sötétség meg-megújuló támadásait?

Levente kapott egy fatáblát. Különféle alakú mélyedésekbe különféle figurák illeszthetők bele. De mindegyikbe csak az az egy, a belevaló. A többi nem. Vannak a figurák között állatok: kacsa, ló, nyuszi, malac, aztán ház, gyerekek, virágok, tárgyak.
Levente kapott egy nádparipát is. Persze nem otthon készült lovacska ez, hanem az üzletközpontban kapható távolkeleti kivitelben. Azért épp olyan jól lehet lovagolni vele, mint a századokkal korábbi elődjével. Sőt. Ezzel még gitározni is lehet. Egyszer – kb. egy éve – videóra vettem, amint Levi a hóna alá kapja a lovacska fejét és a seprőnyélszerű részt „pengeti”: szabályosan gitározik. Mivel apja mellette állt, a gyerek rákérdezett, hogy mi legyen a műsor. A táblácska éppen kéznél volt, apjuk kiemelt egyet-egyet a figurák közül, és Levi mókásan rögtönzött hozzá. Az ő kis száján azonnal dallá fakadt a ritmusos valami. Az énekekhez sorra felmutatott tárgyat megnézte, s hozzáfogott a művészkedéshez. Nyuszi, mondta, majd impró következett, a végén újra nyuszi (aztán sorra: ló, cica, malac, kislány, házikó stb.) Mindegyik után meghajolt, s várta a tapsot.
Ugyanez más formában. Kikapcsolódni indult egykori főnökeim egyike, aki kirándulni és előadni egyaránt szeretett. Egyszer küldött egy e-mailt a szervezőnek. Kedd. 9 és 10h között előadást tartok. Miről?
Ugyanez egy harmadik formában. Ebédet kellene főznöm. De mi legyen ma az ebéd? (Edd meg leves, kapd be tészta.) Ez nem szezonális, ehhez be kellene mennem a csarnokba...trallala, trallala.
– Legyen lecsó, mondja valaki. Annak itt van a szezonja, meg finom is.
– Jaj, már nem éltél hiába! Csakugyan az lesz. Hogy köszönjem meg fantáziádat?
Jöjjön a negyedik is. Közös blogunk éltetője és motorja, Ági, olykor bedob egy témát, hogy írjunk arról. (Hogy köszönjük meg, már nem éltél hiába!) Mi meg, ha fogyó számban is, de reflektálunk előbb-utóbb a témára és összeszedjük azokat a személyes élményeket, amelyek bennünk élnek, s megpróbáljuk összefoglalni. Mostanság gyerekkori meséinkről kért írni.
Most jutottam el mai posztomig. Bevallom, ha csak nem ér valamiféle impulzív hatás, olykor nehezen indul – már gyakoriságánál fogva is. Ám ma – mint olvashatjátok – témára akadtam, nevezetesen arra, hogy mi is legyen ma a téma. Hát legyen a mai téma a téma.
Nem új a dolog. Már Karinthy is erősen rágta a tollát napi cikkírási kényszere miatt a kávéházi szegleten, amikor odatolakodott egy nem várt, kellemetlen fráter. És feltartotta volna az írót, de mégse. K. Frici jegyzetelt aközben, míg ismerőse fecsegett. Majd néhány frappáns mondattal kiegészítette, a cikk elejére pedig ezt a címet firkantotta: Ő ad nekem témát. Én is megtehetem, amit a humorista: a poszt elejére firkantom: Ők adnak nekem témát.
Összefoglaló a Jud 1-hez. Új tekercshez érkeztünk, Judit könyvéhez. Nebukadnezár összeszövetkezik a környező törzsekkel, és megtámadja Arfaxádot, a médek uralkodóját. Behatol Ekbatanába, feldúlja, a királyt lándzsájával leszúrja. Csapatai a győztes martalóchadjáratot követően 120 napot töltenek vigadozással. Közöm. A szövetségkeresés kétélű dolog. Vagy létrejön félelemből, számításból, barátságból, avagy ki tudja miféle opportunizmusból, aztán lesz, ami lesz. Vagy nem jön létre, s akkor, akik kimaradtak belőle, számíthatnak a retorzióra. Nebukadnezár se felejtette el, kik nem csatlakoztak hozzá. Megtámadja és leigázza őket. A seregek ma is kétfélék abban a tekintetben, hogy követi-e őket a logisztika, az utánpótlás, a tábori konyha, vagy sem. Utóbbi esetben osztogatás kizárva, a fosztogatás pedig nem. Nebukadnezár is az utóbbi gyakorlatot követte. Sáskamód felélték, amit az általuk elfoglalt és leigázott városokban találtak. Elképzelem a negyedévig tartó dorbézolást. Mennyi kínszenvedést jelenthetett az ott élőknek.

Szemünk milliónyi információt ragad meg naponta. Fülünk nem tudom mennyit, hiszen be se tudjuk csukni éjszakára, hogy pihenjen. „A hit hallásból fakad” (Róm 10,17). „Akinek füle van a hallásra, hallja meg” – mondja Jézus ismételten. Ez azért érdekes, mert azt gondolnám, hogy a világ konkrét valóságát mégis inkább a szemünk közvetíti. A valóságot, a világosságot a fénysugarak tükrözik, de a gondolatok alighanem a hallás útján ragadnak meg bennünk. Ritka az az előadás, amelyik csupán fényeket, filmeket mutat. Leginkább előáll egy ember, és azt hangoztatja, hogy mire jutott egy-egy témát illetően.
A látásra épít a tévé, a videó, a hallásra a lemezjátszó, magnó, a mai kütyük egy része, CD-k, legrégebb idők óta a rádió.
Egy ízben leírtam, hogy a gyermekkórházba beutalt kicsi szüleje első kérdése arra irányult, hogy hol a tévé. Belépve nem látta, mert az ajtó felett volt. Azonnal bekapcsolta, anélkül hogy rápillantott volna, melyik adóra állt rá, és az mit sugároz. A tévéhez, rádióhoz hozzá lehet szokni. Állandóan bekapcsolva kell lennie ennek vagy annak. Nemcsak háttérrádiózás létezik, amely mellett egyszerűbb házimunka végzése elképzelhető, hanem háttértévézés is, ami mellett ugyanez nehezebben képzelhető el. Nem zárom ki teljesen, hogy valaki képes többfélére figyelni. A kérdés, hogy érdemes-e? Itt aztán megoszlanak a tapasztalatok.
Van, aki a tévére esküszik, és van is benne valami. 100 csatorna között mindig van egy leginkább figyelemre méltó adás. Ennek megkeresése elég fáradságos lehet. Ami engem zavar, az hogy a mi lakásunkban – ha virtuálisan is – idegen emberek kiabálnak segítségért, pereskednek ellenfeleikkel, hadonásznak pisztollyal a kezükben, üldözik az előlük menekülőt, az orrom előtt operálják a beteget, s főleg sokat kiabálnak. Mi közöm van hozzá?
Nem az én feladatom eldönteni, hogy mi teszi tévépártivá az emberek egy részét, s mi rádiópártivá más részét.
Magam az utóbbihoz vonzódom. Van néhány általam preferált adó, amelyet szívesen hallgatok. A háttérrádiózásnak nem lettem híve. Amikor hallgatom az adást, akár pihentethetem is a szememet. Nem kell hozzá látnom, mint ugrálnak a képek. Érzésem szerint azért áll hozzám közelebb a rádió, mert teret hagy a fantáziámnak. Nem látom, csak hallom, hogy ki beszél, kik zenélnek, mi történik egy hangjáték közben, egy színházi közvetítés alkalmával. Szemem pihentetése néha olyan jól sikerül, hogy felségem figyelmeztet, „ki kellene kapcsolni már a rádiót, mert horkolásod zavarja az adást”. Kénytelen vagyok elhinni neki. Ez olyankor fordul elő, amikor – késő este – szeretnék még figyelni, mert engem érdeklő műsor fut, de készségemet felülírja álmosságom.
Mert magam kevéssé kedvelem a tévét, dicsérem M. és E. eszét, akik ingyen se fogadtak el egy nekik felajánlott színes tévét. Ha célzottan érdekli őket egy film, megnézik PC-n, és kész.
Egyebekben alighanem a tévézés és rádiózás ügyében is kettészakadt az ország. Kinek a pap (tévé), kinek a papné (rádió). Az előzőekből kiderül, hogy én a papnéhoz vonzódom.
Sok mindenről lehetne és kellene is még beszélni, pl. a tévénézés szokásainak eltéréseiről. Leragadás a sorozatoknál vagy állandó csípőből tüzelés a távirányítóval stb. 
Összefoglaló a Tób 14-hez. Az igazak hosszan élnek. Tobit 112, Tóbiás 117 évig élt. Tobit fia lelkére bízta, hogy amíg ők élnek, maradjon Ninivében, majd ha eltemette őket, még aznap vonuljon ki a bűnös városból. Így is lett. Azonnal Médiába költözött felségével. Ekbatanában élt Ráguelnél és anyósánál, Ednánál. Média királya megtámadta Ninivét, Tóbiás tanúja volt a város pusztulásának. Magasztalta az Istent igazságos ítéletéért. Közöm. Két elv ütközik a hosszú életet illetően. Az egyik ószövetségi gondolat: Az igazak hosszú életűek, mind 100 éven felüli kort érnek meg. És még: Tiszteld atyádat ás anyádat, hogy hosszú életű légy a földön. A szerzetesek többnyire hosszú életet érnek meg. A jó házasság meghosszabbítja az emberek életét.
A másik véglet: „Mindig a jók mennek el hamar”, Krisztus nem öregedett meg e földön. Az igazakat kiveszi az Isten e világból. Örülni kell neki, hiszen odaát már minden rendben van.
Látható, hogy Isten útjai nem a mi útjaink, gondolatai nem a mi gondolataink, mindenesetre mindnyájan az ő kezében vagyunk, és aki kigondolt minket a világ teremtése előtt, az azt is tudja, hogy mikor a legalkalmasabb kivonulnunk ebből a világból.                

XY szokta írni, hogy mivel nincs felhatalmazása e-mailező társaitól nevük közlésére, ezért találomra nevezi őket blogjában X-nek, Y-nak.
Most én is élek a rejtjelező rövidítéssel és így  idézem.
C. kb. ezt írja: Jegyesoktatásra való tantörténet, kérdőjellel. Vajon elkerülhetőek-e fájdalmas félreértések? Sok éves házasok vagyunk. Évtizedekkel ezelőtt egy kezdődő konfliktusunkat evvel a durva mondattal szántam más vágányra terelni, megoldani: 
- Hát szidhatjuk egymás ... anyját is.
Mostanra derült ki, hogy párom komolyra vette: máig maradandó sebet ejtett rajta. 
Én pedig sikernek éltem meg egykor, hogy egy veszekedést egy meghökkentő, poénosnak szánt mondattal csírájában kiirtottam.
C. e-mailező partnere vagyok. Esete válogatja, hogy írásaira teszek, vagy nem megjegyzést. Ez alkalommal tettem, s tetszhetett is neki, mert felvette blogjába. Utóbb törölte. Ez persze szíve joga. Én idemásolom azt, amit küldtem neki:
„Nem tudom, hogy van-e jó válasz. De a dolgok kibeszélése, a görcsök oldása segíthet konfliktusokat kibogozni. Emésztetlen ügyet nem jó hosszan cipelni. Ez egészen általános probléma.”
Az érdekes az információváltásban, hogy ő konkrét eseményt emlegetett, én meg általános elvi választ adtam rá. A konkrét esemény autóvezetés közben érte. Ki tudja, volt-e időjárási front, ki tudja, mennyire kellett a vezetésre koncentrálnia, ki tudja rajtuk kívül megítélni, hogy eltért-e ez a kitörésnek látszó mondat szokott stílusuktól. Feltehetően igen.
Saját válaszom pedig magamat is meggondolkoztat. Mert igaz, hogy nem jó, ha a nap anélkül nyugszik le, hogy megbocsátottunk volna egymásnak.
De vajon visszanézünk-e a gyakorlatban a napunkra, vagy legalább megbeszéljük este, ami a nap során feszélyezett bennünket?
Vannak, akik megteszik, mások nem.
Legalább teszünk-e egy békét erősítő gesztust lefekvéskor?
Hol igen, hol nem.
Az elméletek csak annyit érnek, amennyit átültetünk a gyakorlatunkba.
Továbbmegyek.
A konfliktusok oldása nyomán újabb konfliktusok keletkeznek. Ez már komolyabb zűr, de attól még sokszor előfordul. Valójában azt kellene megismerni, hogy mik okozzák a konfliktusok keletkezését.
Alapjában véve szinte bizonyos, hogy különbözőségünk.
Ha elismerjük, hogy jó a másik tőlünk való eltérése, akkor nyert ügyünk van.
Ha zavar a különbség, azt kell szemügyre venni: tehet-e róla a másik, vagy sem.
Ha nevelési, génörökölt, vagy eltérő szokásrend miatt adódik a különbség, s vannak benne számunkra kényelmetlen elemek, nem árt ezeket megnevezni. Egyesek simán kiküszöbölhetők, mások nem.
Utóbbi esetben meg kell tanulnunk velük élni, mert jóakarattal sem képes partnerünk temperamentumot váltani, alaptulajdonságától megszabadulni.
A kérdés most már csak az, hogy meddig érdemes tűrni a tőlünk eltérő, s bennünket valamennyire idegesítő különbözőségeket. Általánosságban azt szoktam mondani: Addig mehetünk el, ameddig személyiségünk súlyosan nem sérül az eltérés elfogadása esetén.
Mivel nemcsak partnerünk különbözik tőlünk, hanem mi is tőlük, ezért a kompromisszumkészségnek kölcsönösnek kell lennie, s a kétféle közeledésnek az esetek legnagyobb részében van akkora pozitív ereje, hogy a kapcsolat élhető voltát lehetővé tegye.
Egyik bölcs barátom a kérdésre, hogy mi kell a jó házassághoz, lakonikusan ezt válaszolta: Három dolog kell hozzá: nyelni, nyelni és nyelni.
Összefoglaló a Tób 13-hoz. Tobit himnikus imája: Áldja az Urat, aki felemel, letaszít, büntet és kegyelmez..., mert ő a mi Urunk, Istenünk, ő a mi Atyánk. Isten örökkön-örökké. Ha szent életet élünk, nem födi be előttünk arcát. A dicsőítőkben felépíti templomát. Átok a gúnyolódókra, rombolókra, Áldás az építőkre. Az új Jeruzsálemről prófétál, ahová majd hazamennek a száműzöttek, ahol minden ékkőből és aranyból lesz. Alleluja! Közöm. Az ima felépítése elég általános. Áldja az Istent, aki mindenható. Ami itt engem megfogott: ő a mi Atyánk. Krisztusnak tulajdonítják, hogy először ő nevezi Atyának az Istent. Azt elgondolom, hogy az ószövetségben kerülik az Istennevének kiejtését, ő a Fennvaló, Teremtő, a Hatalmas, aki van. De itt Tobit már így nevezi. Mivel a SZIT fordítását olvasom, megnéztem a neovulgáta Káldi-féle szövegét. Ugyanezt találtam: Mi Atyánk. Persze Jézustól övéi azt kérik, hogy tanítsa meg őket imádkozni. Ő pedig ezzel indít: Mi Atyánk! Nincs ebben semmi különös, a lényeget foglalja össze. Tobit ezzel a szófordulattal él századokkal Jézus születése előtt. „Átok a rombolókra áldás az építőkre!” Mára finomodott a nyelv, de a szöveg értelme változatlan maradt: Vessük el a rombolást és építsük Isten országát. (Vö. hegyi beszéd lelkülete.) És még: „az igaznak felfedi arcát”. Szeretetközösségre kíván lépni velünk. A kérdés, hogy megtesszük-e az ehhez szükséges lépéseket.        

Nézem a tévét,
nézem a PC-t,
nézem a FB-t,
nézem az e-maileket,
nézem a twitter-üzeneteket,
nézem a kép alatt futó rövidhíreket,
olvasom a legújabb rémtettekről szóló beszámolókat
nézem a hangosnál hangosabb reklámokat
hallgatom a kockázatokról és mellékhatásokról szóló  litániákat
megnézem sokadszor a meteorológiai jelentést
hallgatom a mai, leginkább csörömpölésre emlékeztető szignálokat és
hallgatom mások előadását.
Vagy...
Nem nézem a tévét,
nem nézem a PC-t,
nem nézem a FB-t
nem nézem az e-maileket,
nem nézem meg a twitter-üzeneteket,
nem nézem meg a képek alatt futó rövidhíreket,
nem olvasom a legújabb rémhírekről szóló beszámolókat,
nem nézem a hangosnál hangosabb reklámokat,
nem hallgatom meg a kockázatokról és mellékhatásokról szóló  litániákat,
nem nézem meg sokadszor a meteorológiai jelentést,
nem hallgatom meg a mai, leginkább csörömpölésre emlékeztető szignálokat és
nem hallgatom meg mások előadását.
Végül is szabad akaratom van, s ha akarok, csöndben maradok, vagy mi a csoda.
Összefoglaló a Tób 12-höz. Rafael angyal felfedi kilétét – ígéri a fejezet címe, és csakugyan. Kiderül, hogy egy fillért se fogad el, mert ő angyal. Kiderül, hogy csak látszólag evett, egy angyalnak nincs immanens teste. Kiderül, hogy ő gyógyítja meg Tobitot, ő menti meg Sára férje életét, ő szerzi vissza a letétbe helyezett pénzt, s ő kíséri Tóbiást biztonságos körülmények között. Majd utolsó igazolásaként angyal mivoltának, eltűnik a szemük elől. De előtte az egyetlen Úrhoz szóló imádságra buzdítja a családot. Van miért hálát adni Istennek. Mondván: „Többet ér a böjt imádsággal, meg az alamizsna igazságossággal párosulva, mint a nagy vagyon, ha jogtalansággal jár együtt. Jobb alamizsnálkodni, mint aranyat gyűjteni. Akik jótékonykodnak, sokáig élnek. Akik rosszat tesznek, azok ellenségei saját életüknek.” Közöm. A fejezet tanításokban gazdag. Van min gondolkozni. A tőkefelhalmozás alanyai vajon boldogok-e. Úgy hírlik, nem. A kalózok élete boldog? Nem hiszem. A martalócoké, a striciké, a dílereké, a drogbáróké, a fegyver- és drogkereskedőké vajon boldog? Úgy hiszem, nem. A gyűjtögetőké talán az? Aligha. A jogtalanul szerzett vagyon boldoggá tesz? Szintén nem hiszem. Csak az igazolhatja kétségeimet, aki valamelyik kategória rabszolgaságát űzi a boldogulás reményében. A Mester szavai: „Ne gyűjtsetek földi kincseket, ahol rozsda és moly emészt.”  

Naponta hallok hasonlókat. Ma pl. ezt: „Az időjárás jelentést támogatta a Dio-PP Tabletta.”
Arra gondoltam, hogy levelet írok a Dio-PP-Tablettának. Valahogy így:
Kedves Dio-PP Tabletta!
Feltételezésem szerint hatalmas vagyonnal rendelkezik, hiszen egy teljesen közömbös, politikamentes, érdek nélküli műsor létrejöttét támogatta, mégpedig önzetlenül. Kérdem én, minek egy tablettának az a rahedli pénz. Nézze, Tabletta úr! Bevallom, nekem se a pénz kell, hanem egy nagyocska háromgenerációs ház, hogy feleségem és én összeköltözzünk a fiatalokkal. Kölcsönös előnyei volnának e húzásnak. Feleségemnek nem kellene évekig szórakoznia a lottószelvények kitöltésével. Az ön haszna nyilvánvaló: Fogadószobánk falát Dio-PP reklámokkal tapétáznánk ki. Így minden vendégünk értesülne a Dio-PP kétségtelen előnyeiről. Nos, barátságom további jeléül, kedves Tabletta úr, a dohányzóasztalon elhelyezném névjegykártyáját, hátára írt szlogennel: Írjon a Dio-PP-nek, ha mecénást keres. Anyagi támogatására bizton számíthat.
Mivel kedves Dio-PP Tabletta az időjárás jelentést támogatta, megkérem, hogy engem is támogasson.
Remélem, hogy Tabletta úr nem hárítja el kérésemet azzal, hogy: támogassa önt a járókeret vagy a mankó, súlyosabb szükség esetén a kerekesszék.
Kiváló tisztelettel: olvashatatlan aláírás.
***
Szójáték a guminyelvvel.
Nem ezt írta Grätzer József a SICC-be, de valami hasonlót:
Pénzzel küldtek négy év előtt
Kérve: hozzál négyé’ velőt.
    Na ennél azért többet tud ez a nyelv.
Keress nekem négy érvelőt,
mért ültetett négy évelőt?
Csomagolja négyével őt,
Mind e puska négy éve lőtt.
(1,25 négyével: öt.)
Összefoglaló a Tób 11-hez. A menet elindult hazafelé. Tóbiás megelőzi a többieket Rafaellel, aki biztatja Tóbiást, hogy a halepével kenje meg apja szemét. Ő így tesz, Tobit szemébe keni az epét, majd mindkét szeme sarkánál megragad egy-egy hártyát, s levonja apja szeméről, aki újra lát. Hálát adnak Istennek, s együtt várják Sárának és kíséretének érkezését. Nagy szeretettel fogadják őket, és minden zsidót meghívnak a fiatalok hazatértének megünneplésére. Közöm. A Bibliában hangosan elmondott, zömmel szabad megfogalmazású imádságokat találunk. Ezek többféléről árulkodnak. Arról, hogy minden esemény mögött Isten aktusát fedezik fel. Úgy értékelik, hogy valójában az Isten cselekszik, s az ő akarata valósul meg a földön. Aztán arról szólnak még az imák, hogy milyen hálásak lehetünk a különféle életesemények bekövetkezéséért. Az istenfélelmet hallom ki nem egy imában, amelyeket ma dicsőítő imának nevezünk. Erre hajaz a IV. Közös prefáció szövege, amelyet egyesek nem szívlelnek, mások kitüntetnek sűrű használatával: „A Te boldogságod teljes a mi dicséretünk nélkül is, mégis megadod, hogy jóságodért hálát adjunk. A mi magasztalásunk nem tesz nagyobbá Téged, nekünk azonban üdvösségünkre válik.” Magyarán a dicsőítéssel üdvösségünket munkáljuk.  

Valaha olvastam Michel Quoist Szeress c. könyvét. Most kezembe került Gyurkovics Ne szeress, ne szeress! c. munkája. Még habozok, hogy szánjak-e rá időt, hogy szeressem-e.
A filológia vonzott, azt hiszem említettem is. Ma nem vonz. Az általam végiglapozott Filológiai szemle két száma egyáltalán nem győzött meg a szövegelemzések értelméről, hasznáról, de még szépségéről se. Inkább okoskodásoknak, szövegszaporításoknak, tudálékoskodásoknak tetszettek. Dehogy akarnám ilyesmivel időmet agyonütni.
D. barátom csont sovány, és fogyni kíván. Állandóan fogyni. Én meg nem akarok. Elég volna, ha jól érezném magam a bőrömben. Van, akit boldoggá tett a fogyás. Van, akit nem, ld. az előbb idézettet.
Elhoztam a könyvmegállóból a Radnóti összest és Füst Milánt. Egyaránt 100 éves az ő művészetük. Radnótitól szerettem volna megtalálni azt a kitételét, hogy egy istenes verset nem az tesz vallásossá, hogy versszakonként négy szentet idéz. Próbáltam megtalálni, de nem sikerült. Lehet, hogy nem az ő tollából származik ez a kritika? Füst Milánon jót mosolyogtam. Karinthytól ismerem inkább az Így írtok ti c. munkájából. Csakugyan úgy fanyalog, mint ahogy a róla készült karikatúra mutatja.
Reggel az első sorban ült velünk M., aki elmondta, hogy elolvasta a farizeus és vámos példabeszédének általam írt véleményezését. Most, hogy itt ült az első sorban, nem érezte magát jól. Inkább továbbra is hátul ül. Talán közelebb kerül ahhoz, hogy megigazultan távozzék. Nehéz ez, tudom. De kimutathatja valaki egészséges alázatát azáltal is, hogy noha az első sorban ül, utoljára veszi az Úr testét. Vagy annyira jut, hogy merő alázatból vállalja a látszólagos tolakodást, hiszen különben az oltár körül fél karéjban üresen maradnának a padok, mint a gyakorlat mutatja.
Hol kezdődik a gyerek munka? A gyerek játszani szeret. Persze vannak szerepjátékok. Sok ilyen van. Pl. a porszívózás. Tipikus felnőtt munka. Ám milyen jól érzi magát benne egy gyerek, ha általa bizonyíthatja, hogy már ő is olyan némely vonatkozásban, mint mi, felnőttek. A gyerek játszani szeret, de milyen jól érzi magát abban a szerepben, hogy már egyedül fel tud hozni a ház elől egy zacskó zsemlét nagyszülei táplálásáról ekképp gondoskodva. (Múltkor lefotóztam).
Akkor mi különbözteti meg a gyerekmunkától ezt a „kis segítséget [nagy]szüleimnek” jellegű erőfeszítés? Nyilvánvaló: Ez nem elvárás, de elismerést hozó cselekedet. Megtagadható, bármikor abbahagyható. Egy korábban látott, gyerekmunkát ábrázoló fotó éppen azt a pillanatot örökíti meg, amikor a bangladesi (?) gyerek kap egy pofont, amiért nem varrja a kellő pontossággal az inget az üzemben, ahol napestig robotol. Vagy a Tömörkény által emlegetett kisfiúk, a „csikók”, akik kubikos apjuk előtt járva húzták a megpakolt talicskát felfelé nem egészen önkéntesen.
De említhetném József Attilát is, aki igazi gyermekmunkás volt (lepedő-összehajtogatás, szénszedegetés, a legkülönfélébb mezőgazdasági munkák, ahová nevelőszülei éppen hajtották). Sorolhatnám még az ellentéteket, kettősségeket, amelyek között élem napjaimat, de hát ez csak egy poszt.
Összefoglaló a Tób 9-hez. Hosszú a lakodalom, Tobit és Anna elsiratják Tóbiást, aki késlekedik a hazajövetellel. Kijárnak az útra, hátha feltűnik a fiú. Tóbiás tudja ezt, ezért kéri Ráguelt, hogy most aztán engedje őket haza. Így is lesz. Tóbiás elindul R. lányával és fele vagyonával: férfi és női cselédekkel, ökrökkel, szamarakkal, juhokkal és tevékkel, sok pénzzel, felszerelési tárgyakkal. Búcsúznak: „Jó egészséget, fiam és szerencsés utat. Remélem, meglátom gyermekeidet, mielőtt meghalok. Sára, menj csak szépen apósodhoz. Mindig jót halljak rólad. Tóbiás, átadom neked az Úr színe előtt, mindig vigyázz rá. Ne szomorítsd meg egész életedben.” Közöm. Akit szeretünk és elengedünk, amiatt aggódunk egész távolléte során, különösen, ha nem érkezik meg időben. Hányszor lestem az utat, jön-e már lányunk, fiunk az utcán? Olyan emberi dolog ez. A korábbiakban említettem, hogy amikor francia vejem megkérte lányunk kezét, néhány példamondatot találtam Tóbiás könyvében, amit rájuk alkalmazhattam volna a francia nyelvű Bibliából. Az itt utolsóként idézett mondatokat is aláhúztam azzal, hogy majd rájuk olvasom. Persze ez is elmaradt, de valami hasonlót valószínűleg elmondtam nekik, s ha nem, megfogalmazatlanul is éreztem irántuk.        

Posztomhoz mottó: „A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.” (Jn 3,19-21)
A nyilvánosság, másképpen közszféra az az intézményesített társadalmi tér, amelyben a polgárok a gyülekezés, egyesülés és szabad szólás jogát... gyakorolják (közélet). (Vö. Wikipédia) Nagyon tág fogalom (a magánszférát közösségekben való gondolkozásként kezeli). Az internetes lehetőségek és olykor kényszerek kitágítják a nyilvánosság értelmét, amennyiben megjelennek szabadon zenék, képek magánszemélyekről, gyerekekről, társadalmi-politikai megmozdulásokról, videók, és egyéb dokumentumok szinte korlátlan számban és mindenki számára hozzáférhető módon.
Mivel a fenti mottóként használt perikópa-részlet a mai evangéliumban hangzott el, abból kiindulva tovább szélesítem a nyilvánosság horizontját. Aki a világosság tetteit cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.
Két álláspont ütközik a Bibliában és a hétköznapok valóságában egyaránt. A személyiségi jogok erőteljes védelme a támadási felületek kivédésére, illetve a nyilvánosság elé állás „jel” értéke: kerül, amibe kerül. Manapság és nemegyszer az életünkbe. Krisztusnak is az életébe került, bár ameddig nem jött el az ideje, próbált rejtett életet élni. Tudjuk, hogy 30 éves kora után kb. 3 évig tartott mindössze nyilvános működése.
Magában a Szentírásban is mindkét magatartásra van utalás. 1. „Ne szórjátok gyöngyeiteket a sertések elé.” (Mt 7,6) 2. „Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről.” (Mt 10,27) Nagy bölcsesség és éleslátás szükséges ahhoz, hogy éppen melyik eljárásmód a követendő.
Értem én a személyiségi jogokat, értem azt is, hogy visszaélhetnek valamennyi internetre feltett anyaggal: írással és fotóval egyaránt. De ilyen alapon az utcán is mindenkinek szemlesütve kellene ballagnia, hiszen a másik személyiségi jogait sértheti, ha megbámulják. Értem ezen a másik akármilyen konstatálását.
Mindig is nehéz lesz a két szélsőség között lavírozni. „Szólj igazat és betörik a fejedet” – tartja a közmondás. Kell a diplomáciai érzék, kell a megfontoltság, kell a közjó szolgálatának a vállalása, el kell tudni döntenünk, mi jobb, valamit megosztani vagy inkább magunkban tartani.
Összefoglaló a Tób 9-hez. Tóbiás elküldi Rágesbe Gábaelhez Azarja testvért, hogy hozza el neki a letétbe helyezett vagyont, s hívja meg őt magát is a lakodalomba. Gábael nagy örömmel jött, s a következő szavakkal imádkozott: „Az Úr adja meg neked, feleségednek, apjának és anyjának az ég áldását!” Közöm. Mint a mesében. A kaland legtávolabbi pontján a hős megszerzi a kincset, alkalmasint feleséget is szerez, majd hazaindul kincseivel. A vagyon összeáll, Gábael imádkozik. Francia vőjelöltemnek alighanem megidéztem egykoron – némi, az alkalomhoz illő változtatással – Gábael szavait, arra utalva, hogy a fiú atyjához fognak hazatérni. Persze ez is csak terv maradt, mert valahogyan kiestem ebből a szerepből, s másképp fogalmaztam. Miért is tanultam volna be ezeket a francia szavakat, amikor mellettem állt lányunk, aki azóta is fáradhatatlan tolmácsom.