Ne kívánja senki, hogy belemerüljek az állami irányítású tömegközlekedés egyik legfrissebb hajtásának az elemzéséhez. Sose végeztem kutatást e témában, sose tartottam utasszámlálást, és még összehasonlító elemzéseket se végeztem a tekintetben, hogy a velencei gondolások, a Szajnán állandóan turistákkal teli hajócskákban mi a vonzó, s a mieinkből miért hiányzik a több élet. Mindenesetre a Duna-parton járkálva sokszor láttam, hogy a BKK hajókban lézengenek az utasok, noha turistaként is a világ egyik legszebb fővárosát sétahajózhatnák keresztül-kasul, élvezhetnék a jó levegőt, készíthetnének egyedülálló képeket különös aspektusokból a városról.
Minden kutakodás nélkül arra gondolok, hogy több okra vezethető vissza a dolog.
Az első, kevés lehet a reklámja különösen külföldön, s az idegen turisták eleve kerülik, mert nem tudják hogy van.
A magyarok nem érnek rá, mert túlságosan lassú közlekedési eszköz ahhoz, hogy mindennap ezzel járjanak munkába. Pedig a hajó ringatása, az utazás hangulata naponta relaxálná azokat, akik részesei.
Ha a gondolákkal s a Szajnán közlekedő vízi járművekkel összevetem a hazai kishajókat, első pillantásra kiderül, hogy a Velencei hat méteres sajkák csinosak, számos szolgáltatást nyújtanak, eladdig, hogy énekes fújja az O sole miót. A francia főváros hajói ápoltak, csinosak, szépek, festésük jobbára kifogástalan. Egy rozsdásodó hajó nem igazán bizalomgerjesztő. Márpedig, ha végignézek a hazai állományon, leginkább az jut eszembe, hogy rájuk férne a tatarozás, rozsdátlanítás, újrafestés. (Mit mond a matróznóta? „Nem kell súrolni-pucolni minden kikötőben...” Lehet, hogy nem kell, de olykor mégiscsak kellene.) Kinek van kedve olyan hajóra szállni, amely kinézetre hanyagolt, amelynek a fellógatott mentőövei a természeti elemek hatására szétrepedeztek. Ebben látom a különbségek alapvető okát. Egy ízben a különbségek ellenére is jegyet váltottam az egyik hajóra, és végigszeltem vele a fővárost északról délre haladva. Kezemben sűrűn kattogott a fényképezőgép. Ennyi pénzért egyetlen sétahajóval se tudtam volna ugyanezt megcsinálni. Nem tudom, ma mennyi a tarifa, én másfél éve(?) 400.- ért utaztam volna, ha a jegykezelő vissza tudott volna adni 500-ból. Nagyon sajnálkozott, hogy ez nem megy, ám meg se kísérelte, hogy az órás út során felkeressen, hogy most már van aprója. Lehet, hogy ez a mentalitás se túl vonzó a potenciális utasok megfogására. Az akkor készült képekből a fb-ra teszek posztom mellé néhányat.
Összefoglaló a Bír 17-hez. Epizód. Király nincs, bíráról sem tudunk, mindenki azt tesz, amit akar. Élt egy Micha nevű ember, akit anyja csaknem átokkal sújtott, mert nem tudta, hogy fia vette el 1100 ezüstpénzét. A dolgot a fiú bevallotta, s ettől szent lett a béke. Az asszony az ezüstművessel istenszobrokat öntetett-faragtatott a nemesfémből, melyek afféle házi szentély díszei lettek. Egyszer egy levita keresett szállást, s szeretett volna letelepedni valahol. Micha invitálta: Légy apám és papom. Teljes ellátást adok neked. Így is lett. A levita letelepedett mindnyájuk megelégedésére. Volt a háznak papja. Közöm. Afféle interregnumról ír a szerző, amikor kissé kaotikus a helyzet. A klerikusok és a világiak viszonyát akkor szigorú szabályok rendezték. Jóval később a közösségek gondoskodtak a papjukról, az egyház földi hatalmat is képviselt, amennyiben a gazdagabb klerikusok birtokok felett rendelkeztek, szolgahaddal is akár. Utóbb a kegyúri jog divatozott, s tartotta el a templomokat, klérust. Korunkban ez az intézmény megszűnt, s a papság, valamint a világiak viszonya többnyire személyfüggő viszony. A feleken áll, hogy kapcsolatuk, barátságuk milyen szoros. Sokan úgy vélik, hogy lényegesen közelebb kellene állniuk egymáshoz a klérus tagjainak és a családoknak. Napjainkban éppen egy pápa által összehívott, család témájú szinódus taglal ilyesfajta kérdéseket.
2014.10.08. 07:18 emmausz
BKK hajók a Dunán
Szólj hozzá!
2014.10.07. 19:46 emmausz
Önátadás - egymásból élés
Ma van a Rózsafüzér királynéja ünnepe.
Ma énekeltük Tücsinek a Beatles-számot: When I’m Sixty Four.
Persze, Isten éltesse!
Ma mégsem erről akarok írni, mert egész nap az járt a fejemben, hogy kétfélék az élet dolgai: van a szeretet. illetve annak a hiánya. Az egészre Márton Marcell vezetett rá. Adva van egy szépséges nő, egy anya, s adva egy gumigatyás gyerek. A nő a pólyázón heverő gyerek fölé hajol és merően nézi. A gyerek vissza. Mosolyogva gyönyörködnek egymás szépségében. Azért gyönyörködnek, mert gyönyörűnek találják egymást, és azért találják annak, mert ott és akkor azok. Mint írtam, a gyerek érzi, hogy tökéletes szeretet veszi körbe. Azért, mert anyja tekintetéből, szeméből és arcából ez sugárzik rá. Kitörölhetetlenül megmarad benne az élmény egy életre. Nekem van egy ilyen emlékem. Jó néhány másodpercig tartott ez az ihletett egymásba nézés. egy-két éves lehettem. Saját tapasztalatom ráerősít P. Marcell a misztikus szerzetes erről szóló írására, amelyből a következőkben idézek: (Isten országa a gyerekeké – mondja a Mester.) „A gyermek? Mit adna? Önmagát adja. Hiszen semmije sincs... Se pénze, se vagyona, tehetsége, semmije, csak a maga kisgyermek volta. De ezt adja. A szemeit, a mosolyát, a maga üdeségét, teljes ártatlanságát, abszolút tisztaságát, adja a bizalmat, a gyermek-lényét. Karjait, csókját, szeretetét. Egészen odaadja magát mindenkinek! ... átadja magát... csak szeret. Nem elemzi, nem kutatja, de egész valója át meg át van hatva érzülettel: Rászorul anyjára. Amit úgy szoktunk mondani a lelki életben, hogy önátadás, ez a kisgyerek legjellemzőbb tulajdonsága. Ezzel szeretteti meg magát. Ez a bájossága. Isten is ezt szereti a legjobban az emberi lélekben... nincs más teendője, csak elfogadni, szüntelenül hálálkodni és énekelni Isten irgalmasságát... Aki ezzel a szépszeretettel szereti Istent és a felebarátot, annak mennyország a földi „pokol” is.” Nem véletlenül tartják Marcell OCD-t misztikusnak. Meglepő módon ez az ember a természetben fedezi fel a lényeget. (Bőven írt saját természetmisztikájáról is.)
Összefoglaló a Bír 16-hoz. Sámson és Delila. Sámsonnal nem bírnak a filiszteusok. Ő Gázában talál feleséget magának, a filiszteus Delilát. Szereti a nőt, a nő pedig saját népét. Felkeresik hát a helyi fejedelmek, hogy tudja meg, mi Sámson Achilles-pontja, hogy a győzhetetlen erejű izraelitát eltegyék láb alól. Több próbálkozás után Sámson őszintén elmondja, hogy nazír, ezért nem érheti borotva a haját. Több se kell Delilának, szól a fejedelmeknek, azok lenyírják Sámson haját, akit elhagyja az ereje. Foglyul ejtik, megvakítják, malom hajtására fogják, int egy igavonót. Adódik, hogy a filiszteus előkelők a palotában szórakoznak. Előhozzák Sámsont is, hogy megalázásán nevessenek. Nem jut eszükbe, hogy közben nagy haja nőtt a vak Sámsonnak, aki egy óvatlan pillanatban a palotát tartó két oszlopot az Úr segítségével kidönti a helyéből. Meghal a ráomló palotában, de még rajta kívül háromezer filiszteus is, a fejedelmekkel együtt. Közöm. A saját erőm semmi. De ha Isten is úgy akarja, megtáltosodom. De vajon nazír vagyok-e: az Úr embere?
2 komment
2014.10.06. 11:48 emmausz
A Hír tévé és a Pax tévé egy-egy éjszakai műsoráról
„Aki legény éjjel, legyen az nappal is” – visszhangzik bennem a szentencia. Csakhogy „mikor én még legény voltam”, az elég régen lehetett – csakugyan régen volt. Ráadásul nem is mulattam egész éjjel, igazán még este sem, de a Hír tévé és a Pax tévé egymásután egy-egy olyan műsort sugároztak, amelyek egyike sem engedett ágyba. Az első németek és magyarok visszaemlékezése volt az immár negyedszázaddal ezelőtt megrendezett, a magyar-osztrák határon megrendezett „piknik”-re. Többször megírtam, hogy mennyire jó volt akkor magyarnak lennem. Alighanem még sokan is így vélekednek. A visszaemlékezők elbeszélték a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalakulását. Németek és magyarok emlékeiket idézték fel arról az időszakról, amikor az NDK-s menekülteket befogadták. Beszámoltak a németek tartózkodó viselkedéséről. (Nem csoda, az NDK-ban 180 000 Stazi-besúgó működött. Jutott belőlük a Kozma atya templomkertjébe is.) Természetesen láthattuk a trabisok menetoszlopát is, amint közelítenek Sopronhoz, s láttuk az örömkönnyeket; az ócska kocsijaikat itt hagyó, immár útjukat a sógorokhoz gyalog folytató németek kirobbanó örömét, ahogy boldogan integetnek vissza. Nem részletezem.
Ezután viszont egy 2010-ben, a ráckevei könyvtárban felvett előadást láttam-hallgattam, ahol a leginkább a Nők lapjából ismert Schäffer Erzsébet mesélt az ott jelen lévőknek, no meg mindenkinek, aki ezen a kései órán meghallgatták őt. Elég cifra körülményekből verekedte ki magának az őt megillető helyet az újságíró társadalomban. Mindenesetre vallomása őszinte, diplomatikus, szépen megfogalmazott és lényegre törő mozzanatokat tartalmazott. Ő, aki bejárta a világot, és akit nem kényeztetett el az élet (viszont megedzett), sztorikat mesélt saját életéből. Érdekesen, pergő módon és élethűen. Sok mindent előadott, itt most csak néhányat emelek ki. Az ország három kincséről beszélt. Meggyőződése, hogy olyan erőteljes és szép tánchagyománya más országoknak nincs, mint a magyaroknak; nyelvünk hasonlíthatatlanul rugalmasabb a többihez képest; és népzenei kincsünk nemcsak hatalmas, de minőségi is. Az általa elmondott történetekből is csak egyet emelek ki dióhéjban. Egy ismerős házaspárnak nem született gyereke. Az asszony el-eljárt azokra a helyekre, ahonnan remélhette, hogy örökbe fogadható gyerekek élnek. Férjének is megmutatta a hozzá akkor már ragaszkodó másfél éves Zsuzsikát. Nem részletezem. Hazavitték felnevelni. Sch. E. elmondja, hogy nemsokára egymásután még három saját gyermekük született. A férjhez fordult, s megjegyezte: „szerelemgyerekek”. A férfi kijavította: „kegyelemgyerekek”.
Összefoglaló a Bír 15-höz. Huzavona a filiszteusok és az Isten embere, a nazír Sámson között.
Sámson zokon vette, hogy feleségét máshoz adták. Ezért több száz rókát összefogdosott, farkukra csóvát kötött és meggyújtotta. Ezek berohantak a filiszteusok vetésébe, s mind leégették. A filiszteusok válaszképpen megölték feleségét és kiirtották annak családját. Sámson megverte a filiszteusokat. Majd visszavonult egy barlangba. Saját népe kereste fel félelmében, hogy a filiszteusok kezére adja őt. Ám a megkötözött Sámsonon erőt vett az Úr Lelke, kötelékétől szabadulva egy szamárálkapoccsal ezer filiszteust ölt meg. Utóbb bírává választották, s 20 évig töltötte be ezt a megbízatást. Közöm. Quidquid id est... Bárhogy van is, mondom Vergiliusszal, Sámsonnak rendkívüli ereje volt. Mégpedig akkora, amekkora nem következett saját habitusából. Megszállta az Úr Lelke. Könnyen képzelhető, hiszen az ő embere, „nazír” volt. Az ószövetség korának jogszokása, a fogat fogért, szemet szemért kategória. Ennek bőségesen megfelelt Sámson, s alighanem túl is teljesítette a bosszúállás szokásos mértékét. Gondolom, senki se számolt utána se a rókák pontos darabszámának, se a filiszteusoknak. Mindenesetre rendkívüli erővel rendelkezett, amikor megszállta az Úr Lelke. Még látjuk a későbbiekben is.
Szólj hozzá!
2014.10.05. 19:01 emmausz
Néhány ifjúsági regényről
– Tom.
Semmi válasz.
– Tom.
Semmi válasz.
Hol a csudában lehet ez a kölyök. Így indul Mark Twain egyik regénye, amelyet nem találtam most a könyvespolcon, a Tom Sawyer kalandjai.
Keresem. Semmi eredménye. Keresem, semmi eredménye. Hova a csudába keveredett ez a büdös könyv? Bezzeg a Huckleberry Finn kalandjai két példányban is itt van. Nem tudom, értékelik-e a XXI: sz. fiataljai ezt klasszikus ifjúsági regényt, melyet mi faltunk gyerekkorunkban. Máig tudok belőlük idézni:
„Ugyanis a festő fia bearanyozta” mármint a parókája alatt szunyókáló tanárt. Egy madzagon lógó macskával lekapták a fejéről a parókát, csuda mókás lehetett.
Vagy aranyos az a gyerek, akinek megholtnak vélt Tomhoz csak egy emléke fűződik, nevezetesen az, hogy egyszer megpofozta.
Vagy Jimtől (szökött rabszolga): „Én az enyém vagyok és 700 (800?) dollárt érek”.
Vagy Huck apjáról: Tatád maga se tuggya, mit akar. Eccer asziszi gyün, másszor asziszi, marad.
Vagy a naplopók párbeszéde: Aggy egy harapás bagót, Hank. Kérj Billtül. [Harap] Tudod mit – szól Bill –, inkább add vissza a harapást és tartsd meg a lepényt.
Vagy Huck apjáról: Tatád lement a városba és egy rézlábossal éktelen ricsajt csinált.
És utoljára: Tatádon már csak a puskagolyó segíthet.
Mégis ez a világ egyre messzebb kerül a mai gyerekekbe adagolt történetektől. Ugyanezt éreztem Molnár Ferenc örökbecsű regényét olvasva kisiskolás unokámnak. Nem érti a kíntornást, nem érti a törökmézest, nem érti a kalamárist, nem érti a gittrágást, azt se nagyon tudja, hogy mi a gitt. Nem érti a palatáblát, se azt, hogy miért kell meghalnia Nemecsek Ernőnek.
Pedig ebből a könyvből is tudunk idézni.
A törökmézes: „Hát most kisebb, hát most drágább.”
A Janó, a fatelep őre: „Megvertung óket, kikergettunk óket.”
A kisdiák kérdésre, hogy minek kell az a tagdíj? „Hogy be legyen fizetve.” Stb., stb.
Csak reménykedem, hogy keletkeztek újabb remekművek Kästner, Twain, Molnár óta.
S hogy miért is foglalkoztam ma Tom Sawyer-rel? Mert a Huck egyikpéldányát elkérte fiunk, s szerettem volna, ha a Tomot is elviszi. Hátha úgy tudja elővezetni, hogy lekösse Levike figyelmét néhány év múlva.
Összefoglaló a Bír 14-hez. Cherchez la femme! – mondja a francia, mert ha tudna magyarul, ezt mondaná: Keresd a nőt! (mármint a dolgok mögött). A nazírnak nevelt Sámson egy filiszteus lányba szeretett bele. Történt pedig, hogy Timna szőlőhegyén puszta kézzel széttépett egy oroszlánt, mert rászállt az Úr Lelke. Miután enyelgett a lánnyal, visszament megnézni az oroszlánt. Csontvázában méhraj volt és sok-sok méz. Evett belőle, szüleit is kínálta, majd lement a lányos házhoz, ahol hét napos lagzit csaptak. A helyieknek találós kérdést tett fel, amelyre nem tudtak válaszolni. Azok megfenyegették a fiatalasszonyt, hogy felgyújtják a házukat, ha nem árulja el nekik a megoldást, 30 ing és váltóruha volt ugyanis a tét. Ifjú felesége addig sírt férjének, míg az elárulta a megfejtést. Így a hetedik napon jöttek a filiszteusok a megoldással. Sámson odavágta nekik: „Ha nem az én üszőmmel szántottatok volna, nem fejtettétek volna meg talányomat.” Sámsonra rászállt az Úr Lelke, megölt Aksalonban 30 embert, s a megfejtőknek adta azok ruháit. A nő pedig másik férjet kapott.
Közöm. Kicsit igazságtalan csak az ifiasszonyt hibáztatni, hiszen a dolog a férfiaktól indul, akik halálosan megfenyegetik a menyecskét. Az mindenesetre kiderül, a nazír (Isten embere) hatalmas erővel rendelkezik, pontosabban csak akkor, ha rászáll az Úr Lelke. Később ennek még hallatlan fontos jelentősége lesz, de nem vágok a dolgok elébe. Végül is a fejezet burkoltan a törzsek és idegenek közötti feszültségről, s arról szól, hogy Isten folyamatosan rendezik a választott nép sorsát, amely mellett fel-felbukkannak a szomszédos, bálványimádó népségek. Ezek akkor kerekednek az izraeliták fölé, ha azok olyat tesznek, ami gonosznak számít az Úr arca előtt. Ne feledjük, Sámson akkor lép a képbe, amikor a zsidók már 40 éve a filiszteusok igájában görnyedtek, mert „olyat tettek, ami...”
6 komment
2014.10.04. 11:06 emmausz
Nazírok és angyalok
Ahányszor posztot írok, valahányszor ki kell jelölnöm az alkalmas betűtípust, melyet az én sablonomban még leginkább a Georgia betűtípus valósít meg. Ámde ez nemcsak betűtípus. egy USA-állam neve is, sőt majdnem egy Pussycat-szám címe is (Georgie). Ez az énekesnő hangján minduntalan megszólal bennem, amikor tekintetem ráesik a feliratra. https://www.youtube.com/watch?v=1AAcOh8yCtw Nem rossz ez a szám, ámbár nekem jobban tetszik a Mississippi című. https://www.youtube.com/watch?v=f35JyHY38a0
***
Olvastam egy könyvet egy 54 éves korában elhunyt medjugorjei papról, Slavko Barbaricról. A könyvben több mint 90 bekezdés indul így: Slavko atya. Nb. ferences, tehát testvér a tisztességes titulusa. Mindent összevetve a kötet nem klasszikus irodalmi alkotás, mindenesetre kiderül belőle, hogy korunknak sokoldalú tudással és mély hittel felvértezett misztikusa volt ez az ember, aki újszerűen fogalmazta meg vallásunk sarokpontjait, így pontos eligazítást tudott adni a keresőknek. Ő is az az ember volt, aki élte, amit hirdetett és azt hirdette, amit megélt. Amit hiányolok, hogy a zarándokhely többi klerikusának a neve még csak megemlítve sincs. Slavko nagy szervező, fáradhatatlan aszkéta, de egy papi közösségnek volt a tagja. Kár, hogy ennyire néma maradt a szerző a többiekről.
***
Deske említi, hogy két kiemelkedően nevezetes ajándékot kapott életében. Az egyiket 11 éves korában, ezelőtt 60 évvel, ha jól számolom, egy idős távoli rokontól – a Pesti Hírlap lexikonsorozatát. A másikat Miki fiától, aki lehetővé tett néhány évvel ezelőtt, hogy versenyszkiffbe üljön, és evezzen vele kedvére. (Nem tudtam, hogy a szkiff „légszekrényes” csónak). Nohát, szkiffem nincs, de a lexikonsorozat ott porosodik az egyik könyvespolc legfelső traktusán. Elég régóta nem néztem bele az öt kötetbe. Ha érdekelné a festőművészt, odaadnám neki, de azt is tudom róla, hogy az elvei egyszerre csak egyméternyi könyv birtoklását engedik meg. Annak a felét azonnal elfoglalná ez a jól szerkesztett, de hát meglehetősen régi kiadvány (1930-as évek). Gondolom, hamar a kuka tetejére kerülnének a kötetek, a művész rendes szokása szerint. Örülnék, ha tévednék.
Összefoglaló a Bír 13-hoz. A zsidók olyat tettek..., és ezért 40 évig a filiszteusok uralkodnak rajtuk. A fejezet a továbbiakban a 12. bírának, Sámsonnak a születési körülményeit mondja el. Mánoah (Dán törzséből) felesége meddő. Az Isten angyala a nő értésére adja, hogy fia fog születni, ezért tartózkodjon a részegségtől a tisztátalan ételektől-italoktól. A fiú nazír lesz, az Úr kiválasztottja, ezért borotva nem érheti a haját. Férje jelenlétében a mezőn megismétlődik a jelenet, majd az angyal az Úr tiszteletére áldozott kecske áldozati lángjában elillan előlük. Sámson megszületett, az Úr Lelke irányította áldott életét. Közöm. Más hasonló esetek is előfordulnak a Bibliában, Izsák, Ker. Szt. János és Jézus születését is angyal hozza hírül. Többféle újszövetségi meggondolás kívánkozik a történethez: „Minden lehetséges annak, aki hisz.” „Istennek semmi sem lehetetlen.” Ősz van. Különféle angyalokat ünnepel az egyház. Szept. végén a 3 főangyalt, utóbb az őrangyalokat. Az angyalok sokfélék: Pál sorolja őket, trónusok, uralmak, fejedelemségek, hatalmasságok, kerubok, szeráfok...
Felmerült, miért van szükségünk őrangyalokra. A szeretet miatt (minket szelíden afelé vonzanak) és a szabadság miatt: megtehetünk bármi jót, de bármiféle gonoszságot is, mert szabadok vagyunk. A fejezetben szereplő angyal hírt hozó égi lény. Ilyen volt Gábriel főangyal is, aki Krisztus születése ügyében „járt el”.
Szólj hozzá!
2014.10.03. 06:56 emmausz
Dialógus ég és föld között
Dialógus ég és föld között
Szeghy E. írja Emlékeim c. önéletírásában a chilei illetőségű pater Matteóról.
1. sztori. P. Matteo a chilei fővárosban gyóntatott. Egy fiúcska azt állította, hogy rendszeresen beszélget Krisztussal. Azt mondta neki p. Matteo: Ha legközelebb beszélsz az édes Jézussal, kérd meg, hogy küldje ide, ebbe a gyóntatószékbe azt, akire gondolok. A fiú megígérte. Matteo pedig egy hatalmas, vezető szerepet játszó politikusra gondolt, akit szeretett volna az egyház esküdt ellenségeinek soraiból átemelni saját táborába. Egy hét múlva újra gyónásra jelentkezik a gyerek. Matteo visszatartja:
– Kisfiam, mi van az én múltkori kérésemmel: Szóltál róla az édes Jézusnak?
– Igen – feleli az a legtermészetesebb hangon.
– Nos és mit mondott?
– Megígérte, hogy megteszi.
A fiú el, s utána Matteo is. A gyóntatószék a kereszthajóban volt, s így a dóm főkapuja onnét nem volt látható. Különben is, a fiúnak halvány sejtelme sem volt arról, hogy kiről van szó, mikor egyszer csak visszafordul, és azt mondja az őt követő Matteónak:
– Tessék visszamenni, atyám. Az illető most lépett be a főkapun, s egyenest idejön.
Így is lett. Az illető meggyónt és végleg megtért.
2. sztori. Lyonban P. Matteót kihallgatáson fogadta a bíboros, de ügyére szórakozottan, kurtán reagált, mert sokan voltak a kihallgatáson. Ekkor p. Matteo Lisieux-i Szt. Teréztől kért segítséget:
– Nézd csak, kicsikém, ez a dolog nincs rendjén, mert a bíboros itt nem tudott alaposan tájékozódni az én ügyemről. Az kellene, hogy hívjon meg engem ebédre, és ott részletesen előadhassam neki, hogy mi járatban vagyok. Ebben a pillanatban a bíboros utána kiáltott: „Pater Matteo, én itt nem tudok amúgy hirtelenjében alaposan tájékozódni az ön ügyéről. Jöjjön el hozzám ma ebédre, s ott részletesen előadhatja nekem, hogy mi járatban van.” Így is történt.
Van ez így. Így van ez. Ez így van. Van így ez. Ez van így. Így [hát]: Ez van.
Akárhogyan ragozom, ezek megtörtént esetek.
***
De Paradiso
1. A Paradicsom (perzsa szó: Kert jelentéssel) egykor maga volt az Éden.
2. A paradicsom bogyós gyüm..., akarom mondani zölds..., vagyis hát igen sajátos és egyedülálló termés. Paradicsom illata van nemcsak a bogyónak, de a növény leveleinek is, miként a füge illatát is árasztják a levelei. Nekem e műfajban a csúcsot a valamikor az 50-es években bőven termesztett gerezdes fóti paradicsom jelentette.
3. Ma milánói szósszal (nagyjából ízesített paradicsompüré) kevert makarónit ebédeltem. A linóleumra kihullott tészták helyén pirosas csíkok keletkeztek, s ezek a műanyaghoz molekuláris méretekben oly erősen kötődtek, hogy dörzsöléssel se lehetett őket eltávolítani. Mondom a fel(e)ségnek: Lefogadom bármibe, ha egy mázsa paradicsomot szétnyomok az asztalon és kézzel lesöpröm róla, nem hagy foltot. Ez meg itt ennyire „ragaszkodik” a műanyagterítőhöz. Vajon miféle élelmiszereket eszünk mi? Egyáltalán még ételeknek nevezhetők ezek a műanyagok?
***
Csak most fogtam fel, hogy egyik bloggerina elhunyt. Isten adjon a mindig mosolygós Stali”-nak békét!
Összefoglaló a Bír 12-höz. Tudjuk, Jiftach – parázna nő gyereke – győz az ammonitákon. Efraim lakói idegesek lettek ettől s megfenyegették. Jiftach veszi a lapot, és harcosai csatát nyernek Efraim ellen. 42 000 embert ölnek meg. Ezután Jiftach hat évig lesz bírája Izraelnek. Őt követi Ibszán, akinek 30 fia és harminc lánya volt. Mind idegennel házasodtak, fiai és lányai egyaránt. Ibszán hét évig bíráskodott. Őt Elon követi, aki 10 évig bírája Izraelnek. Halála után Abdon következik. A szerző azt írja, hogy 40 fia és 30 unokája volt, akik 70 szamáron jártak. Stimmel. (A szamár akkor olyasféle státusszimbólum lehetett, mint ma a személygépkocsi.) Abdon 8 évig bíráskodott. Közöm. Van ennek a rövid fejezetnek egy fura epizódja: A Jordán gázlóit megszállták Jiftach katonái. Minden átkelőre ráparancsoltak, hogy mondja: „sibbolet”. Aki szibboletet mondott, azt lekaszabolták. Efraim lakói ugyanis sz-nek mondták az s hangot. Életükkel fizettek érte. Cinikusan hangozhat: Lám, mit tesz a tájszólás! Nem mindegy, hol mit beszél az ember. Mielőtt valaki félreértene, sietek kijelenteni, hogy én nagyra becsülöm és szeretem a tájnyelveket, mert ezek adják nyelvünk teljességét. Így kerek, így ízes. Meg ne öljön érte Jiftach késői utóda. (Vitáznak arról, hogy a sibbolet kalászt vagy vízfolyást jelent-e. Én vízfolyásra gondolok, mert a Jordán gázlóinál történt ez a fajta „halálos vizsgáztatás”. Nota bene: A H. Haag-féle Bibliai lexikon szerint kalász a szó jelentése. Meglehet. A Jordán partjai mentén feltehetően gabonaföldek voltak.)
Szólj hozzá!
2014.10.02. 10:39 emmausz
Írás közben kerekedik a téma
Máltai játszótér, könyvmegálló. Ezúttal gyermekkönyvek szekrénye. Egyet vihetsz, ha egyet hozol. Kezembe kapom a Tapsi Vicces gyerekeknek c. Tapsi zsebkönyv 22. számát, melynek alcíme: Hahotázz velünk!
– Mindjárt a belső borítólapon ez a gyerekeknek való vicc található. Rajz: Presszós kisasszony mély dekoltázzsal. A vendég nem az étlapot bámulja: ... ajánlatunk kizárólag pulykamellre vonatkozik...
– Mit kér a pedofil a vasútállomáson? – Egy diákot Pestig.
– Székre menekülő revütáncosnő egy szál pendelyben: Vigye valaki innen ezt az egeret, mert így képtelen vagyok folytatni a produkciót.
– A férj bevallja: A főnököm azt mondta, menjél a pokolba. És akkor te mit csináltál? Hazajöttem.
Stb., stb.
Benne ilyen épületességek: Nagyon hasonlit, ne játsz az étellel, és még sorolhatnám.
Hogy is mondjam: nagyon laza.
* * *
A 69. évben: Délelőtt 10 óra. Majdnem elalszom ültő helyemben. Hiába egy könyv, amibe most lapozok először. Hiába a most olvasott könyv, amelyben kikeresem az általam aláhúzott részeket. (Egy idős szerzetes könyve, amely egy másik idős szerzetes hagyatékából került elő. Tőlük aláhúzva: dementia senilis. Benne egy elsárgult papírfecni. Rajta néhány szám: De. 115/85, du 121/76. Nyilván vérnyomásmérési adatok. Íme, a hosszú élet titka.) Én két csodás esemény leírását húztam alá, de majd egyesével szedem elő talán, mert túl terjedelmesek ahhoz, hogy egyébről is szóljon a poszt. Vissza a délelőtt 10 órához. Döntöttem: kellene innom egy kávét. Annál is inkább, mert a Káliumtablettát elkülönítve kell bevennem. Kikocogok a konyhába, kikeverem a nescafét, be a mikróba, hogy oldódjon. Mikor ki akarom venni, látom, hogy ott egy másik bögre, amelyet egy órával ezelőtt ugyanazzal a céllal tettem a mikróba. Eheu, eheu. Heuréka! Hát persze. Azért vagyok álmos, mert csak akartam inni kávét, de mert álmos voltam, a melegítőben felejtettem.
***
Közös blogunk gazdája új feladattal kínálja az aktívabbakat. Írjon ki-ki tantárgyakról. (Mert szerette, mert utálta őket, vagy mert egyszerűen részese volt az adott tárgynak.) Írja le hozzáállását, vagy akármit, ami a témáról eszébe jut. Nem arra kíváncsi a kezdeményező, ami felötlött bennem, hanem arra, hogy mi volt akkor régen, amikor tantárgyakkal bíbelődtünk. Én ide most mégis azt a tárgyat írom, azt a feladatot, amelyet ma, holnap, bármikor a jövőben még el kell végeznem, meg kell oldanom, mert feladat. Egy Bárdos Lajos által feldolgozott népének tartalmazza életprogramomat. Úgy szólal meg bennem, ahogyan ezelőtt 40-50 évvel ezelőtt énekeltük a Mátyás-templom kórusán. (Akkor nem gondoltam, hogy ennyire „megül” bennem): „Föl-föl, már ébredj szívem, / Én lelkem már erősödjél, / Hogy innen égbe jussunk, / Már mindig jól és szentül élj! / Az utolsó sorát megdöntöttem, mert azt vélem, ez az elvégzendő feladat vár rám, ha úgy jobban tetszik, ez az aktuális tantárgyam.
Összefoglaló a Bír 11-hez. Igen bizarr történet. Jeftát (Jiftach) úgy kell elképzelnünk, mint egy „betyárt”, aki néhányadmagával portyázik és fosztogat. Őt keresik fel Gileád vénei, hogy legyen a vezérük az ammoniták elleni harcban. Jiftach szemükre veti, hogy elkergették őt, kitagadták az örökségből, mert idegen asszony gyermeke volt. Szó szót követ, de megegyeznek. Ő követeket küld a támadásra készülő ammonitákhoz, hogy megegyezzen velük. Érdekesen érvel: Korábban Izrael csak azokat támadta meg, akik „nem engedték meg, hogy átvonuljanak földjükön”. Ezért az Úr az ő kezükbe adta Moábot, Szichont. Jiftach így replikázik: „Amit Kamos, a te istened szerzett neked, az vajon nem a tiéd-e? ... így hát igazságtalanul jársz el velem, amikor harcot indítasz ellenem. Ítéljen hát ma az Úr köztünk.” Jiftach meglepte támadásával és legyőzte az ammonitákat. „Az Úr Lelke volt vele”. Jiftach megfogadta, hogy győzelme esetén feláldozza azt, aki hazatértekor először jön elé a családjából. Egy szűz leánya volt, aki örömmel szaladt elé, akit két hónapos búcsúzkodás után feláldozott. Közöm.
– Az eposzok egyik költői eszköze a kétfrontos háború. A csata az égben és a földön párhuzamosan zajlik. (Deus ex machina. [Platón]) Minden kegyelem, isteni beavatkozás („ma a kezedbe adom az ammonitákat”).
– „Engedj át a földeden.” Úgy vélem, ez valamiféle taktikai húzás lehetett. Mindketten tudták, hogy háborús okot keres (casus belli) a támadó fél. (Vö. kései gyerekjáték változatát: Adj, király katonát!)
– Jefta. Händel nem véletlenül nyúlt ehhez a drámához. A legkedvesebbet, a lányát áldozza fel Jiftach, s így válik tragikus hőssé. Különös és szokatlan a kegyetlen kifejlet mellett az, hogy bármiféle áldozatot rendesen a csaták előtt kellett bemutatni. Ami pedig az adott szót illeti, Heródes Antipász egy lánynak (Salome) tett ígérete miatt nyakaztatta le Ker. Szt. Jánost. Az adott szónak több értéke volt, mint egy emberéletnek? Csakugyan különös és elgondolkoztató.
1 komment
2014.10.01. 11:13 emmausz
Boldog blogolók – posztolók
Egyik általam rendszeresen olvasott bloggerina kétszer idézte meg, hogy mit jelent neki a blog, mire volt jó, mire jó még ma is. Nem csoda, ha engem is foglalkoztat a kérdés, aki sűrűn posztolok. Nem akarok vissza-visszatérni a témához, de egy poszt erejéig nem bánom, elmondom, mit gondolok róla.
Az olvasás, a lektorálás, a korrigálás, mások anyagainak a folyóiratba való szerkesztése, ez volt a munka.
Az írás, legyen az recenzió, cikk, blog vagy egy frappáns cím egy fotóhoz, az nem munka, inkább csak szórakozás, hobbi. Mivel még bőven főállásban dolgoztam, amikor felfedeztem a virtuális írás lehetőségét, megvolt az átmenet a munkavégzést tekintve az aktív és passzív időszakom között. Ezt az átmenetet a blog adta, melyet először alkalomadtán, majd egy idő múltán naponta műveltem, művelek. Általában megelégszem azzal, ha naponta egy alkalommal leverjem azt a témát, amely éppen akkor foglalkoztat. A blog műfaját 2006 óta művelem, fogalmam sincs, mekkorára rúgna terjedelme. Kb. egy flekk/nappal számolva jó 3000 lapnyi. Ha leltározni kívánom egyéb munkálkodásaimat is, ehhez jön 111 lapon a hegyi beszéd feldolgozása, kb 160 oldal a röhejes történetek, kisregény terjedelmű az életem évenként, ki tudja, mekkora a füveskönyvem. Hozzászámolhatnám még azokat a cikkeimet, amelyek folyóiratokban megjelentek elég rendes terjedelemben, s azokat, amelyek nem jelentek meg – elég elhanyagolható mennyiségben. Ami másokat elgondolkoztat, bennem is fel-felötlik: Minek ez az egész? Köddé lesz, elillan, megsemmisül, töröltetik a memóriából, nyoma vész.
Meglehet.
Mégis arra gondolok, hogy dolgukat jórészt elvégezték ezek az anyagok azzal, hogy néhány ember el-elgondolkozhatott rajtuk, hasznosnak bizonyulhattak azoknak, akik elolvasták őket. Így valahogyan csak-csak kifejtették hatásukat abban a körben, amelyben hatásuk kifejtésére valamiképpen rendeltettek. Részt vettek morzsányit a világ szellemi humuszának a képzésében. Komposztálták azokat az általános érvényű mondanivalókat, amelyek bennem megérlelődtek, megfogamzottak. A hasonlat nem véletlen. Az ember testi mivoltát alkotó elemek a föld anyagaiból vétettek, s vissza is térnek oda, hogy majd más építkezhessen ezekből az elemekből. Ahogyan az ember teste nyomot hagy maga után a világban, s úgy hanyatlik vissza az anyaföldbe, ugyanúgy van ez a szellemi világban is. Nyomot hagy maga után. Minden ember saját egyéniségének átörökített gazdagságával bővül a világ szellemi kincse. Nyomot hagy utódaiban, környezetében. Ilyenformán reményeim szerint a blognak is megvan a maga erjesztő, gazdagító hatása.
Összefoglaló a Bír 10-hez. A bírák sorában Tola következik, aki 23 évig bíráskodik, majd meghal. Utódjáról többet tudunk: Jair volt, aki 22 évig bíráskodott. Szinte játékos az ő utódairól szóló leírás: 30 fia 30 fiatal szamáron közlekedett, 30 városuk volt Gileád földjén. Jair utódja egy kétes hírű asszonytól született kétes erkölcsű martalóc, aki viszont kitűnt a csatákban. Mindez a következő fejezetből elővételezett valami. Az ő neve Jiftach, vagy ahogy Händel darabjában szerepel: Jefta. Azért volt szükség erre a harcos vezérre, mert – nem fogjátok elhinni –, az izraeliták újra „azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében”. Ezért 18 évig sanyargatták őket az ammoniták. Könyörögnek az Úrhoz, aki „nem akarja” (milyen nevetségesen emberi szóhasználat) a sokadik elcsűrésük után megvédelmezni őket. Utóbb mégis megteszi, mert „eltávolítottak körükből minden idegen istent”. Folyt. köv. Közöm. Szüleim régi vicce hajaz az itt leírtakra. Az egyszeri ember átkel a folyó jégpáncélján. Illetve csak át akar kelni, mert jócskán a folyó közepén jár, amikor repedezni kezd körülötte a jég. Így fohászkodik: „Jaj, édes Istenem, csak most az egyszer segíts meg! Adok a perselybe érte két pengőt.” A recsegés abbamarad, ő meg folytatja az útját. Mivel erős a jég, így morfondírozik magában: „Ha megadom, megadom, ha nem adom, nem adom.” Már csaknem partot ér, amikor beszakad alatta a jég, nyakig megmerül benne, és felkiált: „Jáj, édes Istenem, hát veled még viccselni se sábád?” No komment? Talán annyit mégis ideírok, hogy szabad viccelni az Úrral, Jézus történeteiben is megcsillan a Mester humora, de nem mindegy, hogy hogyan. Pimaszkodni vele egyáltalán nem célszerű, mert azzal saját lelkünk állapotát rongáljuk, saját magunk kerülünk távol attól, akihez egész életünkben közelítenünk jó.
Szólj hozzá!
2014.09.30. 09:13 emmausz
Prostituáltak és stricik
Két munkahelyen sütöttem el az óvodás gyerekek mondókáját: Lóg a lába, lóga, nincsen semmi dolga, hogyha volna dolga, a lába nem lógna. Mindkét helyen mosolyt fakasztott a megidézett versikém, és mindkét helyen rám vonatkoztatták. Persze, mert azon alkalmak idején szavaltam el, amikor éppen nem volt semmi határidős feladatom. Bármennyire is egyetértettek beosztottaim azzal, hogy a kisfőnök (középvezető voltam) „nem csinál semmit”, ez nem volt egészen igaz. Ki látott a fejembe, hogy éppen mi foglalkoztat?
Utóbb saját főnököm emlegette elég gyakorta, hogy a munka, amin éppen dolgozunk meglehetősen sürgős, és csak munkálkodjunk rajta intenzíven, majd utána lógathatjuk a lábunkat. Csakhogy mielőtt elkezdtünk volna foglalkozni a láblógatással, általában több újabb feladattal lepett meg bennünket.
(Ilyenek ezek a vezetők – mondják a beosztottak. Ilyenek ezek a beosztottak – panaszkodnak a vezetők.) Most ennek vége. Nyugdíjas vagyok, de nagyon. Alkalmi feladatomat tegnap koradélután lezavartam, és ahogyan megígértem magamnak, hozzáfogtam a láblógatáshoz. (Csak emlékeztetésképpen: könyvolvasás kedvemre, keresztrejtvény, illetve Spider solitaire). Ebben a sorrendben sort is kerítettem mindhárom fajta láblógatásra, sőt tetéztem egy film megnézésével, melyben egy beszervezett regnumi torzított hangon mentegeti magát, s több be nem szervezett saját hangján fűzi a történtekhez véleményét. Alighanem több ilyen keserves filmet nem nézek meg. Minek vájkálni azoknak a szerencsétleneknek a lelki világában, akik akaratgyengeség vagy intenzív fenyegetés hatására úgy tettek, ahogy. Szörényi Levente hangján szólal meg bennem Bródy János dalszövege, amely válasz az adott szituációra:
/ Ha te járnál ott, ahol én jártam / Ha te látnád azt, amit én láttam / Ha te állnál ott, ahol én álltam /
Nem lennél már ártatlan / Az Isten irgalmazzon azoknak, akik besúgtak, akik elszenvedték a besúgás következményeit, s ha lehet azoknak a tiszttartóknak is, akik egy őrült ideológia kiszolgálói voltak jó pénzért vagy jóhiszeműen. Muszáj még megjegyezni: Vannak jel értékű emberek (pl. Mindszenty J., Endrédy V. s sorolhatnám), akik életük árán is hűségesek maradtak. Ám éppen Mindszenty mentett fel mindenkit, előre látva az eseményeket, akik aláírták utóbb az őt elítélő hazug szöveget. Ugyancsak muszáj egyszer leírnom: / Ötszáz, bizony, dalolva ment / Lángsírba velszi bárd: / De egy se birta mondani / Hogy: éljen Eduárd. / Ezek voltak a jel értékű emberek. Ha per abszurdum minden családos is velük ment volna, nem lett volna, aki megénekelje hőstetteiket, s nem maradt volna ember a tartományban. Még megfontolásra ajánlom azt a képet, hogy ugye vannak prostitúcióra kényszerítettek. Ezeket fű-fa megerőszakolja. Szabadulva sokuk közmegvetésben részesül. A stricik pedig lapulnak, és az esetek többségében büntetlenül ússzák meg. Minden porcikám teljes határozottsággal tiltakozik ez ellen a képtelen igazságtalanság ellen.
Összefoglaló a Bír 9-hez. A marxista ideológiának majdnem igaza van. Bizonyos szempontból a történelem osztályharcok története. Persze jobban szeretem a kultúrtörténetet, a művészettörténetet stb., mégis meghatározó a csatáknak az a végeláthatatlan sokasága, amely az emberi mohóság, hatalomvágy következménye. Itt Gedeon rabszolgájától való Abimelek harcairól ír a szerző. Abimelek kiirtja Gedeon hetven fiát egy csövön, ugyanis sikerül egy martalóccsapatot magához édesgetni pénzért. Az egy Jotamnak sikerül elmenekülnie. Majd elmond egy mesét, hogy az értékes fák nem vállalják a köz szolgálatát, csak egy tüskés bozót, mondván: pihenjetek meg árnyékomban, mert ha nem, tűz emészti meg a fákat. Jotam ezek után prófétál és megátkozza Abimeleket: „Csapjon ki tűz Abimelekből, és eméssze meg Szichem előkelőit, majd az ő tüzük eméssze el Abimeleket.” Átka valóra vált. Abimelek a neki ellenállókat lemészárolja, a menekülteket tűzzel egy teremben elégeti, ám az ellenállók egy másik fészke egy toronyba menekül. Annak a tetejéről egy asszony malomkövet dob Abimelek fejére, fegyverhordozója pedig leszúrja (nehogy már egy asszony kezétől pusztuljon el). Közöm. Jotam meséjét eddig sose értettem meg. Nem szokványos mese, hanem a helyzetre igazított történet. Olyan, mint később Jézus parabolái, amiről azt mondta: van fülük, de nem hallják, van értelmük, de nem értik. Na, hát én se értettem eddig a tanmesét. Pedig arról szól, ami történt. Ma úgy olvastam el, hogy teljes figyelmem a történéseken volt. Minden a helyére került. Távol van tőle, mégis egy kicsit olyan volt ez az olvasmányélményem, mint a misztikussá lett emberek megvilágosodása. Amikor a színek felragyognak, a történések mozaikkockái a helyükre kerülnek, amikor egységben látja valaki azt, ami nekünk, többieknek töredékesnek látszik. Kegyelmi kérdés az egész, a megtérés tiszta akarásának a megsegítése. Lehet, hogy Jotam rendelkezett ezzel a készséggel? Mindenesetre megvalósult mindaz, amit előre látott.
Szólj hozzá!
2014.09.29. 18:41 emmausz
Hamar alkonyul
Túl, túl, messze túl,
mi van a hegyen messze túl?
Hej, a hegyen messze túl
lófej-széles ibolya virul.
Túl, túl, messze túl,
mi van az ibolyán messze túl?
Hej, az ibolyán messze túl
Jancsi mosogat, Kati az úr. (Weöres)
Az én esetemben kissé módosul-torzul a szöveg.
Túl, túl, messze túl
mi van, e napon messze túl
Hej, e napon messze túl
kész a kötet korrektúrástul.
Túl, túl, messze túl
mi van e napon messze túl
Hej e napon messze túl
kész vagyok s most bealkonyúl.
Félretéve a mókát és Weöres S. miniatűr remekét, csakugyan elkészültem: egy vaskos köteten rágtam át magamat. Terv szerint dolgoztam, napi adagiumokkal. Tegnap közel álltam hozzá, hogy ma fejezzem be a tegnapit. Nem így lett, sikerült elharapnom idejében az ötödik folytatást.
S most űr. Pihenés. Ha akarom, folytatom Szeghy Ernő könyvét, ha akarok keresztrejtvényt fejtek, a spider solitaire-t már meg se említem.
***
Ma a Duna-tévé a besúgókról készült filmet sugározza. Mondom az asszonynak: Mindnyájan hálát adhatunk Istennek, akiket nem hálóztak be. Ki tudja, mit tettünk volna adott esetben? Abba kellene már hagyni ezt a kutakodást. „Régi kor árnya felé, visszamerengni mit ér?” Most azonban nézzük az ószövetség következő fejezetét.
Összefoglaló a Bír 8-hoz. Egy másik csatát kellene részleteznem, amelyet ugyanazokkal vívott Gedeon, mint korábban. Ebben a változatban felvonulása közben kért és nem kapott seregének élelmet két helységben. A midiániakat legyőzte, királyaikat lekaszabolta, a két települést tönkrezúzta, népességét kiirtotta. Tehát bosszút állt rajtuk. Mivel feleségei sokan voltak, Gedeon 700 utódot nemzett. Csatája után 40 évig nyugalom volt az országban. Gedeon halála után azonban „szokás szerint” elpártoltak az izraeliták az Úrtól és „összeadták magukat Baállal, Baál-Beritet tekintve istenüknek”. Közöm. Isten, „az Úr hűséges, mert nem tagadhatja meg önmagát”. Ugyanez nem mondható el az emberről. Ki jobban, ki kevésbé, de olykor-olykor elcsángál az igaz útról, és enged a különféle kísértéseknek, szirénhangoknak. Ha az Úr megkötne minket, mint a görögök magukat, amikor a csábító helyen hajóztak át, hűségesek maradnánk. Ám ez nem fér össze azzal, hogy az Úr mindnyájunknak hallatlanul nagy szabadságot adott döntéseinket illetően. Az más kérdés, hogy „aki a szegletkőre esik, halálra zúzza magát”, s ugyanúgy az is, akire ráesik ez a kő. Jó nekünk ez a szabadság: nem vagyunk ugyan kitinpáncéllal körülvéve, de belső tartást adhat szilárd gerincünk.
Utolsó kommentek