Mickey webnaplója

Sok minden történt már velünk az idén, állóképességünk ismételt megmérettetése, rugalmasságunk bizonyítása. Ma a nyári szezon utolsó ilyenje elé nézünk. Fogadjuk egy hétre az óváriakat, ez rövid időre öt fő, hosszabbra négy. Ilyenkor előkerülnek a pótfekhelyek, paplanok, párnák és takarók, huzatok, és helyet kell csinálni addig más valamiket őrző szekrényeinkben. Hiszen a vendégek cuccainak is van helyigényük. Évtizedekre visszamenő tapasztalatunk szerint az üdülésre indulók – mi is – úgy megpakoljuk autóinkat, mint beduin a tevéjét, azaz annyi cuccot viszünk magunkkal, amennyit a kocsi elbír. „Annyi cuccnak” viszont hely kell.
Még nem ismerem a programot, csak azt, hogy ma van az utazás napja. Ami pedig az étkezéseket illeti: Tudomásunk szerint Blanka a macis kávét szereti, Zsuzsa a mildcafét, Tamás a Zero-Colát, Ágoston a pizzát. Együtt a paradicsomlevest, a palacsintát kakaóval, a 100%-os almalevet.
Mire ideérnek, túl leszünk a bevásárláson. Azt hiszem, haza kell gurítani egy testes görögdinnyét is. Meg fagyikat is hozunk – sok fagyit.
A meteorológia szerint a következő héten nyár lesz, nyár (röpke lepkével, mely száll virágra, s zümmög majd száz bogár, száll az illatár, stb, stb). Itt néha kabóca fűrészel éjszaka, általában pedig tücskök, jelezvén az ősz közeledtét, ámbár a Sziget tobzódása elnyomja a természet hangjait.
Most tehát ki kell tartani, nincs betegség, nincs remete élet, nincsenek saját kívánságok, elképzelések. Kölcsönös alkalmazkodás van, a gyerekek kéréseinek lehető teljesítése, unokázás van, beszélgetés a szülőkkel, társasági élet.
Összefoglaló az MTörv 19-hez. A szöveg ismétléssel indul. A meghódított területekre menedékvárosokat kell kijelölni. Ide igyekezhetnek a vérbosszú elől azok a gyilkosok, akik vétlen halálos balesetet okoztak. Persze minden gyilkos ide menekül, de az igazi vétkesek tetteit megtorolja a bírói hatalom. Még megemlíti a szöveg, hogy a hamis tanú azt a büntetést kapja, amit elítélése esetén a vádlott kapott volna. „Életet életért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért – fejeződik be a fejezet a megtorlás keménységével. Érdekes kitétel még, mely itt szerepel: „a mezsgyekövet, amelyet az ősök raktak le, ne told odébb örökrészed határánál”. Közöm. Az Újszövetség ellép a szemet szemért-elvtől, s helyébe az irgalmasságot állítja. Ellép a szeretetlenségtől, helyébe a szeretetet, sőt az ellenségszeretetet állítja (tartsd oda másik arcodat, menj vele kétannyit, add oda köntösödet is). Ez az ideál. A gyakorlat kinek-kinek lelki nagyságán múlik. „Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.” (Mt 18,14) Ezzel értésünkre adja, hogy mi se kívánjuk a halálát, hanem hogy változzon és éljen.      

Igen. El. Mondom Tücsinek: Legalább egy éve le akarom mondani az Auchan-kártyámat, mert nincs értelme fenntartani. A bank rendesen vonja a kezelési költséget, nekem nincs szükségem még átmenetileg se hitelre. De valami visszatart attól, hogy odamenjek az ügyintézőhöz és éljek egy hónapos felmondási lehetőségemmel. Valahogyan nem érdekel a pénz, még a kisebb ráfizetés se, minthogy az se, hogy csütörtökön valamivel olcsóbb minden, ami a többi napokon drágább volt. Vagy eleve csak egy képzett és feltornászott árból kapom az engedményt?
Nem érdekel. Az engedmény se, és a mesterségesen fenntartott áranarchia se. Talán azért nem, mert nincs kompetenciám a megváltoztatására. Nagy kérdés az, hogy minek mekkora az értéke. Jó lenne mindenért annyit fizetni, amibe kerül. Nem ezt tapasztalom a világon se itt, se Nyugaton.
Más. Az olvasószemüvegem kerete megunta a folyamatos nyúzást, s elpattant. Cserélni kellene, de még várat magára az akció. Jó széles a lencse, így befőttes gumival szorítottam össze a keretet és a lencse szélét. Semmiben nem zavar, de ronda és slampos. Eddig azért nem mentem az optikushoz, mert hőség volt, tegnap meg azért, mert esett az eső. Úgy kell rábeszélni magamat a mozdulásokra, noha nem fog fájni a csere, kibírom anyagilag is.
Óhatatlanul a Zorán-szám szövege jut eszembe: langyos a sör, de nekünk így is jó.
Ígérem: a jövő héten megejtem az ókula cseréjét.
Ma reggel megláttam egy napok óta beváltásra váró vényt. Már kifizettem a gyógyszert, már meghozatták, de sok van belőle itthon. Kikészítettem a papírt, ma elhozom. Ahol ki kell váltanom, a szokásosnál magasabb összeget hoztak össze a negyedévi adagok összeállításakor. A korábbiakhoz képest kb. 25% az emelkedés. Nem tudom, hogy az árak feltornászása helyi kezdeményezés, vagy általában emelték a pirulák árát. Mindenesetre fiam EP-kártyájára vitettem az összeget. Ő majd levonhatja a gyógyszervásárlások évi összege 20%-át a szja-jából jövőre. További jó hírem is van. A patika vásárlói kártyát készít nekem, és néhány vacakból 5% engedményt ad. Ez a számlámon 250 ft volt. Talán érthető, hogy utálom az egész trükközős játékot, az árak mindenféle manipulálását, a nagyérdemű hülyének és kiskorúnak tekintését.
Hála Istennek, egyelőre győzöm humorosan felfogni a dolgokat, és megadni a „császároknak”, ami a császároké.
Összefoglaló az MTörv 18-hoz. Ez a rész szól a papok, leviták járandóságáról Tiltja a bálványok szertartásait: gyermekek tűzben való elégetését, jövendölést, varázslást, csillagjóslást, boszorkányságot, bűbájosságot, szellemidézést. Parancsolja az Úr iránti hűséget.  Próféta mindaz, aki Isten nevében beszél.  Az Úr szócsövének szavait ennek megfelelően kell fogadni. A hamis próféta jövendölése nem teljesül. Ez a vízválasztó. Figyelmeztetés: Jaj annak a prófétának, aki olyan szót hirdet, amelynek a hirdetésével nem bíztam meg – mondja az Úr Közöm. Tegnapi hír. Elfogtak egy arab kiskorút, akire bombát szereltek. A kiképző azt mondta neki, nyugodt lehet, ez a bomba csak kifelé robban. Ugye, jogos a felháborodásom. Engem irritálnak a horoszkópok is.
„Áldott, aki az Úr nevében jön” – mondjuk minden misén (Benedictus). De áldatlan, sőt bűnös minden önjelölt próféta, minden álságos szótekerő, s talán az is, aki mások idejét szükségtelenül rabolja. Itt sürgősen abba is hagyom a posztot.               

Drága Levi unokánk napjainkban éli át a szocializáció, a másokkal való osztozkodás kényszerűségének újabb epizódját. Fejlődésének egyik fontos alappillére kezd kialakulni: többen vagyunk ezen a világon. Az osztozkodásnak előbb-utóbb természetesnek kell lennie. Sajnos, többnyire göröngyös út vezet odáig. A féltékenység jelei minden gyerekre állnak, rá is. Tegnap két babakocsival érkeztek. Levi, aki eddig büszke volt arra, hogy ő nagy, most szeretne újra kicsi lenni, hogy több törődés (lehetőleg minden figyelmesség) vegye körül. Még nem tudja, hogy nem esett ki a pixisből, csak osztoznia kell az öccsével a szülein. Ez láthatólag zavarba hozza, s most már nem szeretne nagy lenni, felnőni, önálló lenni. Teljesen érthető. Hogy az egzisztenciális válság mind kevéssé érintse meg, együtt próbáljuk ellensúlyozni kivételes érdeklődésünkkel, beszélgetéssel, kívánságainak a lehető kielégítésével.
Levi nagyon értelmes fiúcska. Se a bezárt játszótér, a kihagyott fagylaltozás ténye nem kerüli el a figyelmét. Ha szólunk hozzá, jókedvűen reagál. Ez jó jel. Mindig is társas lény volt, aki megfigyelte a nagyobbak viselkedését, és velük együtt örült, ha azok örültek, s csodálkozott rájuk, ha valamiféle zavar támadt viselkedésükben. Nem lesz itt semmi baj. Segítünk neki valahányan. Még kisöccse, Domi is, aki igazi második gyerek. Csendes, szava sincs, meghúzódik anyja biztonságot adó közelségében. Teljesíti a kötelezőket. Ahogy Á. mondta még selypes korában öccséről: alszik, pisij, kakij.
Összefoglaló az MTörv 17-hez. A más istenek előtt hódolókat likvidálni kell. Nem meglincselni, hanem bírák elé vinni, és bűnösségük esetén két-három tanú egybehangzó vádja alapján indul a városon kívüli megkövezés. A tanúk dobják rá az első köveket. A városi bírák nehéz peres ügyekben felkereshetik Lévi törzs papjait. A tőlük kapott ítélet Isten szava, kötelesek azt végrehajtani. Aki nem így tesz, annak meg kell „hallnia”. (197. o. jobb hasáb első bek. ut. 3. sorában) [Csak én kétszer-háromszor olvastam végig a szöveget, mégis benne maradt egy értelemzavaró l-betű. Egykori kijelentésem újabb bizonyítéka: Nincs egyetlen tökéletes könyv sem!] A fejezet további részében a királyválasztást követő időknek szóló parancs áll: „Ne tartson sok lovat [a király], ne tartson sok felséget se, nehogy eltántorodjék a szíve. Túlságosan sok aranyat, ezüstöt se halmozzon fel”. Közöm. Ha kritizálok valakit a háta mögött anélkül, hogy védekezhetne, vajon nem a lelki „megkövezés” egy ma olyannyira elterjedt módját művelem? Ferenc pápa többször visszatért a pletyka világromboló hatására, ne adj Isten, ha még alapja sincs, akkor több az a pletykánál. Rágalom. Rongálja azt, aki ellen szól, rongálja a közhangulatot az a nyilvánosság, amelyből megismerhető. Nemde telve vannak a bulvárlapok velük? Esetleg saját hétköznapi gyakorlatunk is. A királyok sorsáról szólva jól kiolvasható, mekkora kísértésnek vannak kitéve – sokfelől. Nők, akik ajánlkoznak, nők, akiket elrabolnak nekik, s a vagyon, amely felfuvalkodottá teszi őket. „Jobb senkinek lenni” – idézte egykori elöljáróját papunk, s nagyon egyetértett vele. Én is vele.     

Tegnap elfogyott gyógyszermunícióm. Felkerestem hát háziorvosunkat, aki a kezembe nyomta a negyedévre szóló kazalnyi receptet. Persze beszélgettünk is. Átadtam neki az utoljára készült laboreredményemet. Kicsit rosszallólag csóválta a fejét az alkalmi (?) 6,9-es cukorszintre. A kettes típusú cukorbaj könnyen utoléri a korombelieket. Elgondolkoztatott a dolog, mert
nemcsak unokából van bőven (ugye 9), de rokonból is.
Nemcsak rokonokból, hanem ünnepelendő születésnapokból is.
Ilyenkor egy-egy csoport közeli szülinapja alkalmával nagy vendégség – dínom-dánom, hejehuja, hencida és boncida, ripityom és sej-haj – esik.
Van édesség roskadásig, sütik, ünnepi torták, édes üdítőitalok, különféle szeszfokú piák, hogy ne soroljam tovább. Mindezekre egyre kevésbé, csak módjával van szükség.
Igaza volt G-nak, aki olyannyira az egymással való találkozás örömét, viszonyunk megerősítését, a jó beszélgetéseket hangsúlyozta. Igaza volt, mert nincs szükségünk már meglepetésekre.
Aki megérte a nyugdíjas kort, összehordta magának, amire szüksége van. Amije nincs, az nem is hiányzik neki.
Aki megérte a nyugdíjas kort, annak inkább diétára van szüksége, mint édességekre, szeszes italokra, nagy lakomákra.
Hogy mit hoz a jövő, nem tudom.
Csak azon gondolkozom: érdemes eltartható dolgokból összeállítani a traktákat, hogy ha megmaradna, se vesszen kárba.
Az ajándékok pedig valóban
mi legyünk egymás számára,
mi, akik, mert születésnapjuk van, találkoznak azokkal, akiknek nincs születésnapjuk.
Legyen ennek öröme elég és kölcsönös.
Összefoglaló az MTörv 16-hoz. Az ünneplés rendjét szabályozza.
- Húsvét az egyiptomi szabadulás estéjét idézze. Lakoma reggelig elfogyasztott húsfélével, és hét napig kovásztalan kenyérrel való élésről szól.
- A pentekosztész ettől számított 7x7 nap utáni ünnep, a gazdag termés ünnepe, annak az ünnepe, hogy gazdagon megajándékozta népét az Úr, akit az egyiptomi rabszolgaságból hozott ki.
- A sátoros ünnep a termények eredményes betakarításának az ünnepe hét napig tartott. az ünnepekre illett, kellett ajándékot vinni az Úrnak, s papjainak, s együtt ünnepelt férfi, nő, rokon, idegen vendég, befogadott özvegy. Itt esik szó arról, hogy városonként választott bírák törvénykezzenek, ítélkezzenek. Idézek a szövegből: A jogot nem szabad csűrnöd-csavarnod, s nem szabad sem a személyre tekintettel lenned, sem vesztegetésül ajándékot elfogadnod, mert az ajándék megfosztja a bölcsek szemét a látástól, és kiforgatja az igazak szavait értelmükből. Egyes-egyedül az igazságra törekedj...
Közöm. Nem véletlenül idéztem az előző sorokat. Mindmáig adós a benne foglaltakkal az igazságszolgáltatás. Vö.
Arany J. Fülemile;
a Minden gyanún felülálló férfi c. film;
a 2006-ban, a forradalom jubileuma kapcsán meghozott tömeges igazságtalan ítélet;
a korrupció kísértésének és erőszakosságának erodáló hatása;
a „megveszlek kilóra” kitétel emberi méltóságot semmibe vevő szövege;
a koncepciós perek gyakorlata;
a kettős mérce alkalmazása...
Itt abbahagyom. Már ez is túl sok.      

– kérdezte illetékes elvtárs.
Jó és rossz, kellemes és kellemetlen, fej és írás (az érem két oldala) félig üres, azaz félig teli van minden pohár (amelyik félig...) tehát jó és rossz dolgok vegyest keverednek ezen a megkeveredett földön.
Azt írtam tegnap, hogy az idő múlásával megsokasodnak az ember nyavalyái, de éltetik is a kötelezően megfutott körök.
Mit hozott ez a nyár?
– Zsuzsáéknak költözést egy nagy házba. Hosszas keresés előzte meg a folyamatot, amelynek a vége a költözés lett.
– Katiék egyházi esküvője. Az utána következő lagzi a polgárit ismételte meg, de kb. dupla számú meghívottal. A szervezés terheit nem én viseltem, csak szemlélője voltam a hosszas előkészületeknek.
– Éváék, mint eddig minden évben, nekifutottak a hosszú utazásnak, hogy Franciaországból hozzánk érkezzenek. Csakhogy Németországban kimúlt alóluk a ló. Útjukat mégis folytatták rokoni segítséggel. Nászunknak ez úton is köszönet fáradozásáért! (Kocsijukat meg fogják javíttatni, sok közreműködője van ennek, de úgy tűnik, gazdaságosan megoldható.) A héten szállítják szerelésre.
– É.-ék érkezésének két apropója volt. Az esküvőn és lagzin való részvétel, majd a közös nyaralás.  
– Csakugyan eltöltöttünk együtt 8 napot, s alig akart vége szakadni a találkozásnak. Sok szép élményt, felfedezett új strandot, a szükséges beszélgetések lefolytatását és pihenést hozott azoknak, akik eljöttek.
– Elviráék nem tudtak részt venni rajta, mert éppen a leutazás napján született meg második gyermekük, nekünk 9. unokánk.
A gyermek érkezése, fogadása, kicsi és pici együtt-tartása, a lábadozás idején a tennivalók átgondolását igényelte, s máig fennáll a lehetséges segítség megadásának a kérdése.
Ezekkel azt kívántam érzékeltetni, hogy sűrűre sikerült a nyarunk, és nem kevésszer rendkívüli erőfeszítésekre volt szükség ahhoz, hogy értelmes döntések, megoldások szülessenek.
Jobbára túl vagyunk rajtuk, mint az emberiség a második évezreden (hogy azután belefusson a harmadik ezer év kihívásaiba).
Így valahogyan érzem kisvilágunk alakulását. Valamit sikerül rendezni, s máris a nyakunkon az újabb feladat. A kérdés csak az: Mindenbe bele kell-e vágnunk, ami elénk kerül?
A válaszon még gondolkozom.
Összefoglalás az MTörv 15-höz. Nagyon érdekes fejezet. A jóbel-évet írja le. Minden hetedik esztendőben a saját törzsekből vett rabszolgáknak visszajár a szabadságuk. Sőt végkielégítés is jár nekik a hat éves szolgálat után. Mindenkinek el kell engedni a korábban kért kölcsönt. (Az ötven évenkénti jóbel-évről később.) Közöm. Írva áll: „...minden népnek kölcsönözhetsz, neked azonban nem kell kölcsönt kérned. Így számos népen uralkodhatsz, ők azonban nem uralkodhatnak rajtad.” (15,6). De az is írva van: „az Úr, a te Istened bőségesen megáld..., ha valóban hallgatsz az Úr, a te Istened szavára és mind szem előtt tartod azokat a parancsolat, amelyeket eléd tárok.” A kérdés: vajon teljesültek-e a feltételek? Merthogy ott van az a „ha” kitétel, s ezen fordul meg a dolog.
Egy másik gondolat: „Mindig lesznek szegények a földön.” Mit mond később Jézus? „Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek.” (Mt 26,11)           

Bús a képem címmel ír novellát H, Böll.
Búsak lettek az írásaim, üzeni K. Megcsappant a korábban bennük meg-megcsillanó humor. 
Rendben van, igaza van neki – bizonyára. Ha így van, csak azt erősíti, hogy posztjaim őszinték, és a valóság változásait bontják ki.
– Talán nem kell magyaráznom, hogy korom előrehaladtával korábban nem tapasztalt jelenségek ütik fel a fejüket. Bizonyítsam, hogy ötven felett az ember hanyatlásnak indul? Most 68 vagyok. Visszafogom magamat, hogy kifejtsem, mik azok az újabban észlelt esendőségek, amelyek a korábbiakhoz társulnak. Nem komolyak, csak kellemetlenek. Jelentkeznek anélkül, hogy a korábbi nyavalyákból bármelyik elhagyna.
– Remete lettem. Ébren eltöltött időm felét évek óta egyedül élem. Ez változni fog egy hónapon belül, amikor is életem párja is felhagy korábbi munkálkodásával.         
– Írtam egy humoros kötetet. Kerestem kiadót. Megüzenték: Ha fizetek, megjelentetik, mert jó. Visszaírtam nekik: Ha jó, fizessenek ők. Ha rossz, ne adják ki.
– Szerkesztettem egy komoly könyvet. Elfektette a kiadó.  
Ezek után felhagytam bármiféle kísérletezéssel.
– Korábban érkeztek távmunkák. Fizetősek, ingyenesek. Ma ez nincs így. Az önkéntes munkában végzett anyagok is ritkábbak lettek.
– „A nemzetközi helyzet fokozódik” – plagizálom A tanú c. filmből. Sose volt a világban abszolút béke, de mintha megsokasodnának a háborúskodások. Sajnálom, de mintha fájnánk egymásnak mi emberek. Soroljam? Ukrajna, ISIS, Szíria, Közel-Kelet, „arab tavasz”.
– Kedvemet szegi az interneten keringő erkölcstelen, embertelen tartalmú videók sokasága, amelyekbe akaratlanul belebotlok. Csak tegnap: levágott gyerekfejek, társa által halálra gázolt autóversenyző teteme. Harcoló brigantik, milicisták, reguláris egységek. Hol élünk? Csakugyan nem kapok röhögő görcsöt ezektől a jelenségektől.
Elkeseredve nem vagyok, talán csak csendesebb, visszafogottabb.
Esküszöm bármire, ha javulnak a tapasztalt tényezők, írásaim derűlátása azt meghaladó mértékű lesz.    
***
Minap írtam, hogy sokat passziózom a „Keresd meg az öt apró eltérést” képei különbségeinek a megtalálásával. Azt is megírtam, hogy elő-előfordul az utcán járva, hogy apróra megfigyelem a fákat, az ágak elhelyezkedését, a tűzfalakat, az erkélyek közös és egymástól eltérő vonásait. Csak idő elteltével döbbenek rá, hogy nincs párjuk, amitől eltérnének. Akkor nem említettem posztomban, most ide írom: 50 év késéssel jöttem rá, hogy az abszurd és „recsegő” faviccben mégiscsak meglapul valamiféle értelem. A vicc pedig – kapaszkodjatok, szörnyű, de – így szól:
– Mi a különbség egy tyúk között?
–???
– Az, hogy két lába van – különösen a bal.
(A kedves olvasó figyelmébe utalom még S. Zweig, Sakknovellája főhősének a viselkedését.)
Összefoglaló az MTörv. 14-hez. 1. Ne vagdaljátok össze magatokat, ha gyászoltok. Ne is vágjátok le hajatokat. 2. Csak a tiszta állatok húsát egyétek (sorolja őket). A tisztátalanokat ne egyétek (sorolja őket). 3. Minden javatokból adjatok tizedet. 4. A kijelölt helyen üljétek meg ünnepi lakomátokat. (Ha messze esik, add el, amit ott fogyasztanál. A pénzt vidd magaddal, helyben végy eleséget, s úgy ünnepelj.) 5. Háromévente termésed tizedét tedd kapud elé, hogy a levita, az idegen, az árva és az özvegy ehessen jóllakásig belőle, „hogy az Úr, a te Istened megáldjon kezed munkájában, s mindenben, amibe csak belefogsz.” Közöm. 1. A meghalás tabu, a temetés szertartása is megváltozott. Gyerekek alig találkoznak az elmúlás tényével. 2. Ma már minden étel eleve tiszta, de vajon tényleg az-e? Egy tegnapi hír szerint a biotermékek egy része sem vegyszermentes, csak drágább. Az istenadta eledelek tiszták volnának, ha mi össze nem piszkítanánk mindent – sokszor a felismerhetetlenségig. 3. A tizedszolgáltatás jogos volt. De ma, amikor keresményünknek közel a felét elvonja az állam adóként, a maradékból vásárolt áruk árára forgalmi adót vet ki, a bankok nem hitelintézetek többé, hanem uzsorások, akkor joggal feledhető a tized kérése. 4. Apósom emlegette (RIP): Ha utazol, hagyd a csodába a sok koffert. Vigyél vastag pénztárcát. Az elég lesz poggyásznak. 5. Adj, mert adni jó.  Adj a feleslegedből, adj a szükségesből, adj szolidaritásból, adj empátiád okán, adj, mert embertársad szükséget szenved.  Adj, s akkor talán ők is adni fognak, ha tehetik.       

A Communio c. folyóirat idei 1-2. számában jelent meg Török Csaba húszoldalas tanulmánya Az értelmiségi lét illúziója címen. Annyi összeszedett gondolatra leltem benne, amennyi egy poszt szokásos terjedelmét sokszorosan meghaladná. Azért próbálok szemezgetni kitételeiből:
A szerző önvallomása: Nekem itt és most, a maga anyagi s „valós” (vagyis jelenségi) közvetlenségében kell az élet. Annyira akarom, annyira vágyom ezt a „valóságba” ágyazottságot, hogy mindenre képes vagyok érte. Munkámat, pénzemet, javaimat arra fordítom, hogy élményadó jelenségeket szerezzek rajtuk. 
M.L. Kingtől: „mindnyájunknak megvannak az istenei, a kérdés csak az, hogy melyek. Az amerikai társadalomban a celebek az isteneink. A vallásos hit és gyakorlat általában a celebek imádatába váltott át. Kultúránk templomokat épít a celebeknek, ... mi egy de facto politeista társadalomban vagyunk.”
J. Baudrillard szociológustól: „Napjainkban olyan másolatok vesznek körül minket, amelyeknek nincs eredetük. A celebek világában ez kézzelfogható.” ... Az átlagember ily módon egy eredet nélküli másolat másolatává lesz. (A megmondó ember éli elé a trendit: divat, életmód stb.) Ez a 80-as, 90-es évtizedeké.
W. Deresiewitz: „A kamera megteremtette a celeb kultúrát, a számítógép megteremti a konnektivitást.” Az internet lehetővé teszi mindenkinek, hogy nemcsak fogyasztó, de tartalom-előállító is legyen. A piacon legkelendőbb saját személyességünk. Fizetség érte az (el)ismertség. Azáltal válunk valóságossá önmagunk számára, ahogy mások látnak minket.
Ebben az ördögi körben, gyorsuló spirálban elvész az ember.
„Megszállott analitikusként képesek vagyunk mindent lebontani, de mi az, amit felépítünk?”  
Az értelmiségiek leépüléséről írja: „Előbb kiválóan teljesíti vizsgáit, majd rendszeresen publikál, felkéréseket kap előadásokra, s úgy vélheti, hogy ő tudós, az értelmiség elitjéhez tartozik. Ez az önbizonyosság és tudományértelmezés nem igényli az igen általános, de mégis végtelenül egyszerű kérdések feltételét: Minek kérdezzek rá az igazságra, ha le tudok vezetni sok ezer igazságot?” ... A kutató számára nem lényeges, hogy a megrendelésre készült kutatás közben átlép-e etikai határokat. Napjainkban lehet valaki erkölcstelenül is tudós. J.F. Kavanaugh-tól idéz: A sikeres amerikaiak lélektani és gazdasági enklávékba tömörülnek, s így tartják távol magukat attól, hogy szembesülniük kelljen az emberiség vagy a világ sebeivel.... ez egy borzalmas kasztrendszer.
Ch. Hedges-t idézi: A Harvard teológiaprofesszora kérdésemre, hogy mit tanít, titokzatos akadémiai zsargonját zúdította rám. 3 évnyi szeminárium ellenére sem volt semmi fogalmam arról, hogy miről beszél. (Erről én is írtam: XY lapokon keresztül mondja el, hogy a kutya ugat, de végül sem vagyok benne biztos, hogy ezt akarta-e kommunikálni.)  
Talán még belefér egy rövid Einstein idézet kedvcsinálónak a cikk elolvasásához: „egy problémát nem lehet azzal a gondolkodásmóddal megoldani, amely által az felmerült.”
Végül: „Mi a magasan képzett (egyetemista) betanított munkás magatartása? Amit lát, amit tapasztal, igyekszik beleerőltetni a saját előre adott, megtanult rendszereibe. Brecht írja:
– Mit tesz, ha szeret egy embert?
– Vázlatot készítek róla, és gondoskodom róla, hogy hasonlítson hozzá.
– Ki? A vázlat?
– Nem, az ember.”  
Vigasztalóul: a hitelességben látja a szerző a megoldást. Több tanácsa van.
Összefoglalás az MTörv 13-hoz. Óvás az álprófétáktól és álomlátóktól. Az idegen istenekhez csábító álprófétákat, álomlátókat ki kell a zsidóknak irtaniuk, mert veszélyeztetik egyistenhitüket. Közöm. Az ószövetség idején még annak a városnak se kegyelmeztek, amely meghallgatta ezeket a tévtanítókat. A városlakókat kiirtották, javaikat összehordták és égő áldozatot mutattak be belőlük az Úrnak. Elképzelhetetlen volt még az a szabadság, amit Pál élt meg az athéni Areopáguszon, de a londoni Hyde-park hordószónokainak is szomorú sorsa lett volna annak idején. Ma büntetlenül beszél minden önjelölt próféta és celeb, magát vagy eszméit bálványozva. Ma béketűrés van, nagyon is.
A mi felelősségünk, hogy elmondjuk a szeretet mindent felülmúló tanítását annak, akit érdekel.
Vajon elmondjuk-e?         

Az alaptörténet szerint az idős tanár keresi a szemüvegét, s nem találja, mert hiszen az orrán van. Elég komikus szokott lenni. Persze nem vagyok öreg tanár. A többi igaz. Sőt.
Néha keresem a WC-lehúzót, pedig tudom, hogy nyomógombos.
Néha az erkélyajtó mellett keresem a pianínót, jóllehet évek óta a szemközti falon van.
Néha nem jutott eszembe egy név, olykor egy frappáns kifejezés.
Néha eszembe jut egy név, egy frappáns kifejezés.
Néha játszom a „Keresd az öt eltérést a képeken!” játékot, s némelyik hibát 100-adjára se találom.     
Néha megyek az utcán, és alaposan megfigyelem a tárgyakat. De nincs másik, amelyiktől különböznének öt apró eltérésben.
Néha eltérésnek vélem azt, ami azonos.
Néha bekapcsolom a légkondit. Általában nem. Mióta van, jöhet a kánikula. A komfort érzés megelőzi a tényeket. Avagy beleugrom-e a Balatonba, ha mellette sétálva éget a flaszter? Vagy igen, vagy nem. Általában elég az a tudat, hogy ha akarnék, bármikor belegázolhatnék a hűsítő vízbe. Így van ez a légkondival is. Egy gombnyomás, és hűteni kezdi a zárt teret. Ameddig elég a ventilátorok munkája, addig nem kapcsolom be. De ott van, és akármikor élhetek szolgáltatásával.
Néha... Na jó, csak egyszer, ismételten megvettem az olasz módra kitöltendő keresztrejtvény-füzet ugyanazon lapszámát. Másodszori kitöltéskor ötlött eszembe, hogy ez ugyanaz, mint amit egy hete vettem. Nem dobtam ki. Hónapok elteltével csaknem ugyanolyan nehézségű a megfejtés, mintha először szembesülnék a feladványokkal.
Néha egyedül vagyok a lakásban, és mégis „viselkedem”, alkalmazkodom társamhoz, noha tudom, hogy távol van. Múltkor lehalkítottam a zenét a dolgozószobámban, hogy ne zavarja őt a tévénézésben a másik szobában. Aztán kapcsoltam: Nincs is itthon. Viszonyban maradtam a távollevővel. (Tudom, napokkal ezelőtt írtam már róla,de ide is kívánkozott.)
Összefoglalás az MTörv 12-höz. A kananeusok bálványimádása utálatos az Úr előtt. Azt kéri a zsidóktól, hogy ne firtassák, miféle áldozatokat mutattak be bálványaiknak kőoszlopok, póznák előtt. Még saját fiaikat és lányaikat is elégették áldozatul. Az Úr tiltja ezeket. Értésükre adja, miféle szertartásokat és hol tegyenek. Mit fogyaszthatnak el és hol. Tiltja, hogy állatok vérét elfogyasszák, mondván, hogy akkor „a hússal együtt a lelket is elfogyasztanák”. Közöm. Nem értem a vér fogyasztásának a tiltását, sem indoklását. Jó ok miatt jöhetett ez a tiltás, csakhogy nem látom ma valóságalapját. Akkor és ott valamilyen oka lehetett annak, ami mára okafogyottá lett. A bálványimádás viszont soha nem volt annyira általános, mint ma. A sztárolás fogalmilag hiányzott. Azaz nem hiányzott. Évszázadokkal később a görögök áldozatot akartak bemutatni Pálnak és Barnabásnak azt hívén, hogy pogány istenek. Az emberek vélt vagy valós teljesítményének a felkapása, a tekintéllyel szólók igazának megfellebbezhetetlensége vajon nem bálványfaragás-e? Hódolat az előtt, aki mögött az adott területen nincs valóságos tudás, szakismeret. De hát „neve van”. Vajon a név helyettesíti-e a tudást?           

Tegnap este K&R hazahozták Tücsit, az esküvőre elvitt kellékeket, tizenvalahány tojást, cukkiniket, néhány üveg lekvárt és ivólevet. Talán nem hagytam ki semmit. Beszélgettünk jól működő és rossz autókról, arról, hogy a Renault Espace hajtókarához tartozó bronzperselyeket 100 000 km-enként cserélni kell, különben nagy bajt okozhatnak. Lám Fr.ékkal is ez történt. Autójuk javítását kezébe vette R. Olyannyira, hogy már eltervezte: motorcsere után személyesen viszi ki Éváékhoz a kocsit, sőt mi több, megvette a Párizsból Bp.-re induló repülőgépre szóló jegyeket. Pontos időzítés kell, mert az elég nonszensz, hogy előbb Párizsból hazarepül, majd elkészül az autó javítása, amit valaki kivisz.   Talán még más valamikről is szó esett. Az Évától kapott cuccokból az alkalmasakat elvitte K., az alkalmatlanokat itt hagyta. Sőt itt hagyta Éváék cuccait is, amelyet nem kívántak amazok a repülőgépre vinni pluszt költséggel.
Levike tegnap szokatlanul bágyadt volt. Remélem, csak a párásság okozza, s némi torokgyulladás, amire délelőtt panaszkodott. Várom telefonhívásukat, mit mondott tegnap este az orvos. (Megígértem nekik, hogy ebben a hónapban szükség szerint leviszem Levit a játszótérre, magunkhoz, stb., hogy Elvira a kicsivel lehessen vagy pihenhessen. Szeptemberben már feleség is itthon lesz.)
Összefoglaló az MTörv 11-hez. A Kánaán tejjel-mézzel folyó ország, „amelynek az Úr, a te Istened viseli gondját. A kellő időben megadom az esőt, – mondja az Úr..., de el ne tévelyedjen szívetek!” „Áldást és átkot ajánlok fel ma nektek: Áldást, ha engedelmeskedtek az Úr törvényeinek, átkot, ha nem.” Közöm. azonnal egy újszövetségi kép villan fel bennem: „Én vagyok a szegletkő, melyet az építők elvetettek.” Ha valaki ráesik erre a kőre, porrá zúzza magát, s ha valakire ez a kő zuhan, azonnal halálát leli. A világ egésze Isten gondviselésének a jeleit mutatja. Aki szereti Istent, és törvényei szerint él, az áldását élvezi. Aki pedig elfordul tőle, az magán érezheti kezének súlyát. Így történik ez az egyénnel, így egész népekkel ... mit népekkel, egész birodalmakkal. Évtizedekkel ezelőtt nem tudtam körbebiciklizni a Szovjetuniót, olyan nagy volt. Ma sem tudnám körbebiciklizni a Szovjetuniót, mert létében semmisült meg. Mindenkinek üzeni A példabeszédek könyve, hogy „az istenfélelem a bölcsesség kezdete, ám a balgák megvetik a bölcsességet és az intést”. (1,7)    

Közhely, hogy nyáron gyakorta zuhog a zápor, zúdul a víz. Vagy négy éve is ezt tette, amikor alkalmi nyaralónkból Tapolcára igyekeztünk kocsival. Zuhogott az út első harmadában, s a vége felé is. Ágoston unoka velünk tartott. Felkiáltottam: „Már megint kezdi.” Ő meg nagyokat kacagott rajta. Elmondtam, hogy egy bohózatból van az idézet. A tegnap elhunyt Bajor Imre (RIP) egy jelenetben attól lesz ideges, hogy egy látszatra mániákus ember újra kezdi a fixa ideáját. Bajor mondogatta: „Már megint kezdi”, s kétségbeesetten forgatta hozzá a szemét. Igen. Tegnapi hír, hogy BI meghalt (hozzám képest fiatalon).
A „már megint kezdi” tegnap – mint írtam – megvalósult, és jó esélyünk van rá, hogy a reggeli csendesebb esőt egy délutáni is követni fogja. A tegnapiról fotósorozatot készítettem (Fb-ra tettem), ma pedig egy másikat, ugyanis egy tőlünk két saroknyira magasodó, 60 cm törzsátmérőjű nyárfát „kitermelt” a tegnapi vihar, úgy hogy immár nem magasodik szokott helyén.
Rögtön eszembe jutott az engem ért kár, amikor egy elbitangolt ló az országúton elfuserálta Wartburgom elejét, el a volánját, még szerencse, hogy ott volt az a kormánykerék, hiányában alighanem a hasamba patázott volna az őrült állat. Engem azért ért kár, merthogy a lóra nem kötött gazdája biztosítást. Úgy vélem, az út menti fákra sincs biztosítás kötve. Csak a véletlenen múlt, hogy nem parkolt alatta éppen autó, nem haladt el alatta ember. A fa végigvágódott keresztben az úttesten, magával rántva egy villanyoszlopot áramostul. Ma délelőtt óta felfűrészelve és félrekotorva várják a rönkök, hogy a kertészet elszállítsa őket.
* * *
Leviről tegnap nem írtam meg, hogy mit mívelt velem a lépcsőházban. Bejövünk az elektromos zár oldása után. Én figyelmemet arra fordítottam, hogy el ne mulasszam sarumat alaposan megtörölgetni a lábtörlőn, mert unokánk háklis a lábbelik tisztaságára, s aki mulaszt, azt a legerélyesebben visszaparancsolja lábat törölni. Mentem volna tovább, de megállít a szentem-lelkem. „Nagypapa, nem fáj a hátad?” – kérdezte, és leste válaszomat. „Nem fáj” – válaszoltam. Mire nyújtja a kezét, hogy akkor emeljem föl. Megtettem.
A történet úgy indul, hogy apja egy nyári vihar során a badacsonyi nyaralóhoz érve azt látja, hogy az útra döntötte a fél barackfát a helyi vihar. Megmérgelődött a mi fiunk, és elvitte a fél fát a kocsi útjából. Utóbb kezdett fájni a gerince. Méltán.
Tőle szokta Levi megkérdezni: Apa, nem fáj a hátad? S ha „nem” a válasz, akkor folytatja: Vegyél föl!
* * *
Ma kézbe kaptam Domi unokát, aki csaknem négy kiló. Igen békés lélek (és test). Kitartóan szunyókált karjaimban. 
* * *
Meglepetés. Két napja egyedül rostokolok idehaza. Reggel, délben és este. Na nem egészen, mindenesetre feleség nélkül. Amikor hangosabban szól a zene, zavar keletkezik bennem. Nem hallatszik túlságosan a nappaliba, ahol Tücsi nézi a tévét? DE HÁT NEM NÉZI SENKI! Olykor pedig azon kapom magamat, hogy „viselkedem”. Ez pedig tipikus jele a „nem vagyok egyedül” érzésnek, azaz annak, hogy létem függő viszony. DE HÁT MAGAMON KÍVÜL NINCS ITT SENKI! EGYEDÜL A JÓ ISTEN, MERT Ő MINDENÜTT JELEN VAN!
Összefoglaló az MTörv 10-hez. Új kőtáblákat, hozzájuk akácfa-ládát készít Mózes. Felmegy 40 napra a hegyre. Az Úr újra ráírja a táblákra a tíz parancsolatot. Arra inti népét, hogy „ne legyenek keménynyakúak”. Az Urat nem lehet ajándékokkal megvesztegetni, ő igazságot szolgáltat az özvegynek, szereti az idegent, kenyeret és ruhát ad neki. Így szól: „Ti is szeressétek az idegent! Mert Egyiptom földjén magatok is idegenek voltatok (ahova 70 fővel érkeztek atyáitok és ma annyian vagytok, mint égen a csillag).” Közöm. Igazán csak egy kérdés foglalkoztat: az idegenek szeretete. Nem volna egyetlen háború sem, ha az idegenszeretet parancsa érvényesülne. A támadók mit válaszolnak az Úr parancsára? Szeretik-e szomszédjaikat? Mi körbenyírt ország lévén hogyan állunk ezzel? Keressük a megbékélés módozatait? Jól keressük?  (Kiemelések tőlem.)