Mickey webnaplója

Furcsa szóösszetétel ez. De érthető. A naprakész „à jour”-ban van munkájával, azaz nincs elmaradva vele. Nos, hát ebben az órában tettem naprakésszé a MK-ban megjelent pápai megnyilatkozásokat. Hogy a MK azsúrban van-e, nem tudom. Most febr. 6. van, az utolsó pápára vonatkozó utalása 3.-i.
A pápai megnyilatkozásokat tekintve hosszú távra nem tervezek, de egy évre igen. Egy jó hónap múlva lesz csak egy éve annak, hogy Bergoglio érsek bíborosból pápa lett. Ha beiktatása napjáig folytatom az általa elmondott, megírt s közzétett gondolatok szerkesztését és esetleg megosztását, akkor egy liturgikus évben felmerült legalapvetőbb gondolataival, mondanivalójával, sajátos észjárásával megismerkedhetek magam, igény szerint esetleg mások is.
Ami már látszik.
A pápa többnyire nevet vagy mosolyog.
A pápa ehhez képest kijelentéseiben acélkeménységű.
A pápa szegény egyházat kíván megvalósítani.  
A pápa közel megy az emberekhez, nem fél tőlük, hanem szereti őket személyválogatás nélkül.
A pápa minden keresztényt felszólít, hogy menjenek el a világ perifériáira, és mondják el Krisztus örömhírét.
A pápa megerősíti, hogy minden bűnöst szeret, ha kell, szeretetből inti őket, csak a bűnt utálja.
A pápa nem köntörfalaz: A kemény legényeket, maffiózókat felszólítja: Térjenek meg!
A pénz embereinek megüzeni, hogy nem lehetséges büntetlenül fejtetőre állítani a világot: a pénz nem uralkodhat az ember felett. A világ emberközpontú, az ember istenközpontú, a pénz pedig csupán egy eszköz.
A pápának van véleménye az ökumenizmusról, a klérusról, a családokról, az emberi méltóságról, a kizsákmányolásról, a szervkereskedelemről, a prostitúcióról, a gyermekek kívánatos sorsáról, az idősekről és az ifjúságról, a menekültáradatokról, s az őket befogadókról, az emberkereskedőkről s a rabszolgaság meglétéről.
A pápa minden lehetséges alkalmat megragad, hogy elmondja hitünk igazságait, Isten szépségét és jóságát, Krisztus mindenkire kiterjedő szeretetét.
A róla készült videók tanúsítják, miként szereti a gyerekeket, miként tűri jelenlétüket akkor is, ha zavarólag hatnak a tárgyra koncentrálásában.
A pápa beismeri, hogy bűnös ember, aki imáinkat kéri.            
A pápa bevilágít a lélek sötét zugaiba, kisöpri a téves képzeteket, megmutatja a változás útját.
A pápa nagyon helyteleníti a pletykálkodást, az emberi kapcsolatok megmérgezését 
A pápa azt mondja el, amit megél, s megéli, amit szavaival támogat.
Engem meggyőzött a tekintetben, hogy mi lényeges, és mi nem. Tanítása és intelmei bőségesen elláttak végiggondolandó és irányváltásra sarkalló szegmensekkel.
Érdemes követnünk azt, aki hitelesen éli elénk urának, mesterének, mindnyájunk urának és mesterének az életmintáját, életáldozatát.    
A pápa keresztény, a szó eredeti értelmében: krisztuskövető, ráadásul Jézus Társaságának a tagja.
Nyugodtan ráhagyatkozhatunk – pápakövetőkké válva. 

Húgom egyszer karácsonyra fehér koktélkötényt kapott övéitől, rajta a felirat: „MÉG NINCS KÉSZ!
– Melyik szót nem érted?”
Ma délig a pápa szövegeinek archiválásával foglalkoztam. Ebéd után is. Aztán leültem egy kicsit a tévé elé, kezemben a távkapcsolóval. Két adó műsoránál időztem el. Az egyik csatorna (PAX-tv), egy Délvidékre szervezett találkozóval foglalkozott. Kozma Imre és a máltaiak egy csoportja kalauzolta a nézőket a Vajdaságba. Mutatta a hatalmas arácsi templomromot, amely a maga nemében páratlan, impozáns még így is, s amelynek állagmegóvásához némi pénzt csepegtet az ottani kormány. Csakugyan hatalmas épület, mely azon a határon van, amelyet még talán óriási költséggel helyre lehetne állítani.
Ami elgondolkoztatott, az az, hogy mi lenne célszerűbb? Az emberek lelkivilágát ápolni, és helyrehozni „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után”, mely meg van fogyva és valamelyest meg is van törve, de él. Vagy nagy pénzen helyreállítani a templomot, mert messze földre ellátszik, s hirdeti, hogy laknak „Odafent”, és ez erőt ad a benne bízóknak. Elhiszem Pálnak, hogy „a test a Lélek temploma”. Ha ez így van, akkor annak kell prioritást kapnia akár a téglafalak rendbetételével, akár lelkük felemelésével, értelmes munkával, elsősorban is egészséges egymás felé fordulással.
Elég gyorsan átkapcsoltam a Hír-tévére, ahol egy Bukta nevű festő települését mutatják meg. Ez a település Szihalom, nagyjából palócok lakják. Amennyire tudom, valaha céltudatos, zárt faluközösségben éltek, s a szokásokat megtartó népséget éppen a szokások tartották meg. „Így kell járni, úgy kell járni, Sári, Kati tudja, hogy kell járni.” És tudták, és úgy jártak, és éltek, megéltek tisztes munkával.
Amit a kamera láttat, az minden, csak nem az, ami egykor volt. Munka nincs, a föld a fene tudja, hogy kié, kiké. Következésképpen a bemutatott figurák sokszerűen károsodottak. Lepusztult rozsdás vasút menti eszközök látszanak, a helységben lepusztult, gondozatlan házakban, lepusztult kilátástalan emberek tengetik életüket. (Biztos, hogy nem mind, de a film ezt mutatja.)
Hej, de frusztrált voltam a nyolcvanas évek végén és után, az ún. „spontán privatizáció” idején, amikor is az előző időszakban helyzetbe került és kellő kapcsolati tőkével rendelkező korruptak kisajátították maguknak az ország javait. Önzésük máig hat, s a várt prosperitás helyett sokhelyütt a mutatott képa jellemző. Hányakra igaz a himnuszban megfogalmazott tétel: „Szerte nézett, s nem lelé Honját a hazában.” A bemutatott filmben gyöngyös népviseletbe öltözött asszonykórus nem énekel. Playbackről szól a nóta. Talán direkt, mintegy jelképezve a céltalanságot. A fiatalok otthon vakaróznak és nézik a tévét, mobiloznak vagy a számítógép előtt üldögélnek, amíg nyitva van a szemük. A megszólaltatott gyerekeket szülei elhagyták, öreganyjuk, vagy ki nevelgeti, amíg erejéből telik. Néhány férfi a kocsmában ül magába roskadva egy-egy sörrel és stampó „gyorsítóval”, s bámulja a semmit. A kocsmáros szintén szótlanul áll a söntéspult mögött, mint egy tagbaszakadt hóember. Hát ez semmi. Ez csakugyan nihil, ahonnan a hittérítők fáradságos munkájával remélhető csak a kitápászkodás.
Bármelyik műsorra gondolok vissza, teli torokból akarok ébresztőt fújni a társadalomnak: Ez az ország MÉG NINCS KÉSZ!
… a norvégokkal ellentétben, ahol az Északi-tenger fekete aranya olyanfajta anyagi bőséget hozott a nemzetüknek, amelyben tovább már nincsenek értelmes célok, nincs miért küzdeni, mert már rég minden az ölükbe pottyant. Azzal a problémával küszködnek, hogy a gyors meggazdagodásból összejött hatalmas pénztőkét hogyan fektessék be értelmesen a világ javára.
Milyen érdekes. Az a véglet éppoly kilátástalanságot hordoz, mint emez.
Még mi állunk jobban, mert MÉG NINCS KÉSZ az ország. Van mit csinálni. De ehhez jó tíz centivel feljebb kell emelni kinek-kinek a fejét. Mert ameddig orrát lógatva csak néz maga elé, addig nem remélhető a kilábalás.

1. Mindenről lehet írni. Indulásra pl. a népdaltöredéket idézem, miszerint „nem is alszom, csak heverek, nem is igaz, hogy elveszett”. Némileg hasonlít hangvétele a mai perikópára, amely arról szólt, hogy Jézus meggyógyít egy vérfolyásos nőt, majd Jairus leányát.
Nem részletezem.
Aki ismeri, annak elég felidézni, hogy miután az asszonyt meggyógyítja, Jairushoz indul, ahol a siratók kinevetik a Mestert, hogy ugyan már mit akar, s aki mit sem törődve velük, bemegy kíséretével és a szülőkkel a halott 12 éves lánykához. Megfogja kezét, hogy felsegítse, miközben azt mondja: „Talita kum!”, ami kb. annyit tesz, hogy Gidácska kelj fel! Hát nem gyönyörű? Hát még az, hogy Talita engedelmeskedik. Jézus pedig a szülőkhöz fordul kérve, hogy adjanak neki enni. Ennyi. Az érintés, a hit, a szeretet csodája.
2. Miként tegnap, ma reggel is napsütéses az idő. A reggeli fényreflexek szobáinkat feldobják. Olykor elkapok egy-egy pászma által megvilágított részletet. Jobb, mint a vaku. Ma is fotóztam.
3. Még a szomszéd leveléről akarok valamit írni.
A történet úgy kezdődött, hogy szembeszomszéd (a továbbiakban: szsz) elköltözött. Az új tulajdonos tűri, hogy levélszekrényébe dobálja a postás szsz leveleit is. A közöttük létrejött megállapodás szerint új tul. átpakolja szsz leveleit a mi ládánkba, amelynek zárszerkezete emberemlékezet óta nincs meg. Eldobtuk.
Ez azért jó, mert ha erre jár szsz, senkit nem kell riasztania. Benyúl levélszekrényünkbe és elviszi a nekik szóló anyagot. A történet úgy folytatódik, hogy ketten lakjuk otthonunkat: az asszony, meg én. Ám alkalmilag létszámunk megduzzad hajdan itt lakó gyermekeinkkel.
Történt pedig, hogy szsz két levelet kapott. Ránéztem a kopertákra, majd visszadobtam őket levélszekrényünkbe. Tapasztalatból tudom, hogy érte jönnek, legalábbis megfigyeltem, hogy eltűnt korábban már egy adag nevükre szóló levél. Nyilván kivették, akiket illet – szsz-ék.
Na már most… Jön haza fiunk, kezében uncsika, az ő kezében három levél: egy nekem, kettő szsz-éknek. Megköszönöm neki, hogy ilyen aranyos volt és kézbesítette Levike appapa postáját. Majd másnap reggel visszadobom a két idegen borítékot.
Délután hazajőve benéz feleségem a levélszekrénybe, és felhozza, amit benne talál. Két levél szsz-éknek. Mondom, reggel visszaviszem a ládába, hátha akkor jönnek, amikor senki sincs nálunk itthon, és magukkal viszik a nekik szóló postát. S lőn. Reggel visszaraktam őket.
Délután lányunk érkezett először haza. Felhoz két borítékot. Mit gondoltok, kinek szóltak? A válasz helyes: szsz-éknek. Ma reggel harmadszor is visszadobtam levélszekrényünkbe a küldeményt. Hátha érte jönnek.  
A családot pedig értekezletre hívom. Mind a négy gyermekünknek itt kell lennie, mert plenáris ülés lesz, fontos mondandóval. A napirend egyetlen témája: A levélszekrényünkbe átdobott s szsz-éknek címzett borítékok békén hagyása.
Az ülést állófogadás követi: lesz keksz, szendvicsek, pogácsa, kávé, üdítők.
Megjelenésükre feltétlenül számítok. 
PS.: Valaki újra felhozta a két levelet.

Ma kedvteléseinkről témáztunk.
Kedvteléseim felsoroltatnak blogom fejlécén. Ez arra jó, hogy az esetleges olvasót ne hagyjam, hogy illúziókban ringassa magát. Innen leolvashatja ugyanis, hogy mifélék érdeklődésem körei. Hihetőleg többet elfogadnak közülük, s egyesek talán azt is, hogy a vallás kérdései is ide tartoznak. Másokat meglehet, hogy taszít ugyanez.
Márpedig én pápista vagyok. Azért az, mert elismerem, hogy a keresztények között a pápa Krisztus földi helytartója, ahogyan egyik titulusa megnevezi. Kiváltképpen szeretem a mindenkit magához ölelő Ferenc pápát, mert ha kell, önmagát is felülmúlva törekszik Isten jóságát tolmácsolni.
Nos, ez a jó Ferenc pápa minden hívét „eligazította”. Felszólította, hogy keresse fel a világ perifériáit, és tanúsítsa közöttük élve a keresztény élet értékes és szép voltát. Végül is Pált idézi, aki így ír: Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot. Pál tapasztalatból beszél. Ferenc is.
A legkézenfekvőbb egy író embernek, hogy próbáljon ebben a formában közelíteni azokhoz, akik a világban keresik a vigaszt, az élhető létformát, az értelmes célt. Ez van annak a hátterében, hogy olykor vallásos vonatkozású dolgokat tolmácsolok, és különösen is ez van annak a hátterében, hogy kerülöm a kétértelmű vagy bármi más értékrend propagálását. Nem okoz ez nekem semmi nehézséget, hiszen ebben élek, mozgok, vagyok, hogy magam is Pált plagizáljam.
Megerősít benne Ferenc pápa, akinek írásait, tanításait zömmel elolvastam, s aki hozzám közelálló módon szegény egyházat szeretne maga körül látni. Azon dolgozik, hogy meg is teremtse. Nem fogok apologetikát írni, de ma megosztok néhány olyan kinyilatkoztatott idézetet, amely az örök Jóságot mutatja meg.
Direktben ilyenek ezek és ezekhez hasonlók:
„Milyen szép a hegyeken annak lába, aki örömhírt hoz, aki békét hirdet, aki jó örömhírt hoz, aki szabadulást hirdet” (Izajás  52,7-1)
„örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel.” (Jeremiás 31.3.2)
„Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy. Ha tengereken kelsz át, veled leszek; és ha folyókon, nem borítanak el, ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg. Mert én, az Úr vagyok, a te Istened, Izrael Szentje, a Megváltód... Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek… mind, akik az én nevemet viselik, akiket dicsőségemre teremtettem, akiket én formáltam és én alkottam.” (Iz 43,1skk)
„Elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.” (Iz 49,15)
„Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megenyhítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.” – így Krisztus. (Máté 11,28-30)
Itt abbahagyom.
Amit a pápa kínál, Krisztus nevében kínálja.
Engem megerősített benne, hogy a szeretet útja a (talán egyetlen) olyan út, amely kisebb-nagyobb zökkenőkkel, de lehetővé teszik a világon az élhető életet. 

Ma pihenősebb napunk van. Délelőtt bekapcsolódtam a Műpa online egész napos Bach műsorába.  Szinte minden zongoradarabot felismertem. Visszaköszöntek a hatvanas-hetvenes évek távlatából, amikor is három húgom járt „zongizni”, és otthon hallgattuk, amint „gyakiznak”. Bach állandóan terítéken volt, miként Bartók és Czerny, később Mozart és Haydn. Hány kétszólamú invenciót miegyebet játszottak…
A Műpa weboldalán futottam bele Várjon Dénes pianista nevébe. Mivel a két szó között nem találtam vesszőt, megvilágosodott, hogy ez a Várjon nem felszólítás, hanem az ő vezetékneve. Mindjárt bevillant még kettő: Megadja Gábor és Jóljárt János. A közös bennük, hogy igék valamilyen alakjaival azonos a vezetéknevük. Korábban a külföldi focisták nevei ihlettek meg: Talán Kaká nem is annyira, mint Babajaro, Carvalho, Lato, Hurtado, és Cannavaro. Mindnek olyan a hangzása, mintha magyar jelentése volna.
Érdemes volna szélesíteni a gyűjteményt az előzőekhez hasonló igealakú magyar vezetéknevekkel. Hátha vannak még.
Vannak. Pl. Egyed László. Küldtem neki bort ezzel a szöveggel: Egyed, igyad!

Illyés 1934-ben utazást tesz a Szovjetunióba. Elég zavaros összképet fest benyomásairól. Nem ismerem az okok részleteit, de miként Malraux és Koestler, ő sem harap bele a birodalomba. Talán megvezetik őket, talán más miatt, mindenesetre szőr mentén tárgyal az Unió hétköznapjairól. Ott még a tolvajok is becsületesek, mármint ha baloldalon állnak – jegyzi meg mindenesetre a kommunista igazságszolgáltatásról. Magam se tudom teljesen megmagyarázni, hogy miért olvasom a SZU 80 évvel korábbi állapotáról szóló beszámolót. Talán, mert más forrásokból is ismerem, talán, hogy összevessem jó magyar szokás szerint a különféle íróktól származó megállapításokat egymással. (Ez a sorok közötti olvasás honi művészete, mely a kávéházakban valaha jelen volt. Az angol elolvasta kedvenc lapját és képben érezte magát. A magyar végigolvasta a lapokat és gyököt vont osztott-szorzott, hogy a sorok közül kiszűrje a valóságmagokat.)
Még egy szempontom volt: Illyés jó magyarsággal adja elő mondanivalóját. Nos, Moszkvában való ténfergése során összefut áruházi eladónőkkel, akik lapáttal kínálják meg, mert este-éjjel – tán a Metro építkezésé – kubikolnak. Az író elhárítja az invitet, inkább arra kíváncsi, hogy mit keresnek itt a lányok. Amaz amazonok értésére adják, hogy az öntudatos dolgozó a szombati műszakot havonta egyszer még eggyel megtoldja, ez a szubotnyik. Málenkij robot, hogy gyorsabban felépüljön a szovjet paradicsom.
Ez futott végig agyamban, amikor számba vettem, hogy mi mindent kell elvégezni ezen a szombaton. Mire sikerült a szubotnyikot befejeznem, vasárnap 7.20 lett. Miért?
Reggel mise után bevásárlás az üzletközpontban. Porszívózás, utána 65 oldal korrektúrája, ebéd, magam rendbe szedése, posztom elindítása. Telefon, hogy ránduljunk át a fiatalokhoz, mert elérkezett a találkozás időpontja. M.-ék hárman, hozzátartozók öten. Mi ketten is kocsiba vágjuk magunkat. S leszünk hangulatos beszélgetés részesei. Ha jól számolom, ez tíz ember, akik újabb hármat várnak. Létszámunk 13-ra szaporodik. Három egyetemista fiatal számol be, melyik területen dolgozik. egyikük orvosnak készül. Felvetem, hogy van egy több ezer oldalas színvonalas, illusztrált amerikai szakszótáram, amit a könyvmegállóból hoztam. Érdekli-e? Bólintott. Én kocsival haza, majd szótárral vissza. Örültem, hogy jó kezekbe kerül. Újabb telefon. Estére várt vendégeink 5 órakor megérkeztek. Az érkezés ettől kezdve többé-kevésbé folyamatosnak tekinthető. A létszám 16 embernél állt meg. Mire mindenki elmesélte, hogy mi van vele, öreg este lett. Misével egybekötött lakásszentelő részesei voltunk, akik így találkoztunk „Gyertyaszentelő” ünnepén. éjfél lett, mire ágyba keveredtünk.  
Ez hát szubotnyikunk hiteles története.        

Ma termékeny vagyok posztokban. A tegnapi napon elkészültem Ferenc pápa tanításainak harmadik, befejező részével. Azért befejező, mert mind a 2013-as évben hangzott el vagy íratott meg részéről. Elég testes kötet lehet(ne) belőle. Majd elválik. A rendelkezésemre álló és a megnyilvánulásokat kronológiájában közlő MK volt egyetlen forrásom, amelynek pedig szinte kizárólag a Vatikáni rádió. A beszédeket szós szerint, illetve összegezve közli a Kurír elektronikus változata. Muszáj voltam a pápa szájába adni helyenként és időnként azt, amire csak utalt a forrásom. Így lettek kerek egésszé azok az anyagok, amelyeket a pápa nem szánt megszerkesztetni. nem ismerem az okát. Az elkészült írás tehát a pápa észjárását mutatja be, a pápa hitét, reményét és szeretetét. Utolsóként lemásoltam azokat a címeket, amelyek a tanítások beazonosítását segíthetik. Úgy vélem, a gyűjtemény tartalmához semmit se tesznek, de valamiért nem képesek eltekinteni a kiadók az ellenőrzést lehetővé tevő adatoktól. A szokás hatalma. Megálmodtam a címet is:
Isten szeret Téged! – a pápa nyilvánosságnak szánt gondolatai 2013-ban
Azt szeretném, ha a cím beleakadna a potenciális olvasóba, mint a bogáncs. Merthogy üzenete életbevágóan fontos. A legfontosabb.        

1. Téli napjaim keretei. „Ha kinyitom a szemem, sötét van, ha becsukom a szemem, sötét van: Éjszaka” – énekeli Szörényi L. vagy 40 év óta.
Így vagyok ezzel én is:
Mondom a reggeli himnuszt ébredéskor, amikor „szívem első gondolatja” úgy diktálja, de szövege nem stimmel, már az első szavában: „Ragyogva fénylik már a nap, az Úrhoz szálljon énekünk… ”
Ez jelenleg nem így van. Előbb kelek, mint a nap, s ébredéskor csak a digitális óra LED-kijelzője ragyog, mutatva, hogy a nap ez idő szerint még csak valahol az Ural környékén ragyog. Itt a valósághelyes szöveg felrúgja a vers ritmusát, de legalább igaz. „Ragyogva fog fényleni a nap, ha a felhők el nem takarják, mint már napok óta, az Úrhoz szálljon énekünk…”
Este hasonló a helyzet. Mire becsukom a szemem, sötét van: éjszaka – Szörényivel szövegével konvergáló módon. Tehát amikor „Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem,” akár nyitva is maradhatna.
Mégis becsukódik.
Nem azért, hogy ne lássa az óra digitális fényét, vagy az utcai lámpák beszüremkedő sugarát, hanem hihetőleg azért, hogy védve legyen, hogy ki ne száradjon, hogy pihenjen. Tehát amikor lefekszem, a téli nap már öt-hat óra hosszat „húzza a lóbőrt” (honnan van ez az alvás szuszogását megidéző képzavar?). Így hát semmiképpen sem azonosulhatok az esti himnusz szövegével: „Immár a nap leáldozott, Teremtőnk, kérünk tégedet, légy kegyes és maradj velünk, őrizzed, óvjad népedet.” Helyesen – ugyancsak a ritmus felrúgásával – így hangzik: Immár a nap vagy hat órája átfordult a másik oldalára, s mélyen alszik, Teremtőnk kérünk…  
Még arra gondolok, hogy „már a jó cukor is aluszik…” a z t á n… aztán feleségem azt mondja reggel: horkoltál.
2. Kovács Mihály SchP
Kovács Miska vagy Kovax volt a beceneve annak a szép és tartalmas életű piaristának, aki a II. világháborúban társával utánaeredt a Nyugatra hurcolt leventéknek (bőven írt róla 40 000 magyar levente kálváriája a II. vh. végén címmel), és aki egy évig matekot, fizikát tanított nekünk. Sok édes-bús történetet ír táborozásairól cserkészekkel, diákokkal. Itt csak egyet mesélek el. Tabi László Mennyibe kerül egy kiló zsír? c. krokija poénos volt a pengő szuperinflációs valóságának bemutatására, de Kovács M. visszaemlékezése eredetibb. Rövidítve kimásolom a történetét.
46 nyarán 20 fiúval táboroztam. Erre az időre esett a híres magyar pénzromlás. Naponta felére, negyedére esett a Pengő értéke. Így mértani haladvány szerint (matek tanár) eljutottunk a milpengőhöz,majd a bilpengőhöz. A népeknek ez felfoghatatlan volt. Kék pénz, piros pénz, sárga pénzként titulálták. A cserekereskedelemre tértek át, mert az áttekinthetőbb volt. Nem így a MÁV, amely csak készpénz ellenében szállított. Mi pedig indultunk volna haza a balatoni táborból. A magunkkal hozott pénzért már fel se szállhattunk a vonatra. Egy fiút küldtem haza, hogy hozzon annyi pénzt Bp-ről, amennyit csak össze tud szedni a szülőktől. A begyűjtött pénzért csak Érdig válthattunk jegyet a közbülső pénzromlás miatt. Így indultunk haza a főzőedények kislapátok, pokrócok társaságában egy „Gerő-pullman”-ban (marhavagon). Jött a kalauz. Hepciáskodott, hogy így, meg úgy, leszállítja Érden az egész kompániát. Mi nagyjából „körülálltuk” a kalauzt, s értésére adtuk, hogy megbüntethet minket, de továbbutazunk. Az az erőfölényt látva meghátrált. A Déli pu-on egy ellenőr csatlakozott hozzánk, és ketten bekísértek a pu-parancsnokságra. Kiszabták a három napon befizetendő bírságot. A harmadik napon ismét nagy pénzértéktelenedés közepette egy cigaretta árából kifizettem az egész összeget. – Hát a pénzromlásnak is voltak, ha nem is előnyei, de legalábbis tréfás következményei – zárja történetét a jó piarista.    

Annyit emlegettem már Grätzer J. SICC című remekét, hogy már oly mindegy, hogy megteszem eggyel többször, vagy se.
Tehát a tősgyökörös öszpöröntö nyölv bizonyítására született meg az „Öt török öt görögöt dögönyöz” kezdetű zengezet (zöngözöt). Török, görög. A magyar összehozza őket, noha a valóságban Ciprus bizonyítja, „A rossz szomszédság török átok”. Mivel alig tudok többet a történelemből, mint hogy az maga az osztályharcok története, és hogy „abban az időben nagyon sanyargatták a szegény jobbágyokat”, aligha tudnám megmondani, hogy ki kezdte, ki nézett először ferde szemmel szomszédjára, a török vagy a görög.
Ma az ötlött eszembe, hogy tovább lehet bonyolítani a kérdést. Lett légyen a magyarnak még egy roppant hasonló hangzású, de ég és föld különbséget mutató szópárja, melyek az előző felsorolásnak megfelelő sorrendben így hangzanak: teológia és geológia. Ti. a két tudomány között csakugyan ég és föld a különbség.
A bonyodalom pedig abból fakad, hogy ezek után feltehető a kérdés: mit kezdene egymással egy török geológus meg egy görög teológus. Alighanem azt, mint egy görög teológus egy török geológussal.
Azért akad megoldás.     
Lehet, hogyha egy görög teológus egy török teológussal vitatkozik, s egy török geológus egy görög geológussal, mindenki jobban jár.
Nem tévesztettem el?      
És mi van, ha egy görög geológus akad össze egy török teológussal?
Hogy én milyen szamár vagyok!
Az a békesség garanciája, ha egy török teológus egy másik török teológussal, egy görög geológus egy másik görög geológussal, avagy egy görög teológus egy másik görög teológusssal, illetve egy török geológus egy másik török geológussal tárgyal.
Segítsééééééééééééééég!!!!!!!!!!!!

Trianon örök. Nem akar véget érni, megoldódni sem, hiszen status quo is van a világon. Magam utálok darázsfészekbe nyúlni, próbálom most is elkerülni, de még sose írtam róla. Idegen testként létezünk népek gyűrűjében. Nyelvünk teszi. Nem tehetünk róla, mint ahogyan azok se tehetnek róla, akik németül, illetve szláv nyelveken beszélnek. Egy biztos, hogy kevés nemzettel tették meg a világtörténelemben, amit velünk megtettek. Erről az általam szívből kedvelt francia vejemmel sem tudok értelmesen szót váltani. Nem érti, amit én értek, nem látja be, amit én belátok. Másképp látja, amit én is másként látok hozzá képest.
Ha az EU-tagságra szavaztam egykor, annak alapvető oka a határok eltörlése volt. A szabad egymáshoz közlekedés, a közös kultúra és anyanyelv megerősíti a más államokhoz tartozó magyarság élni akarását – gondoltam. Nem egészen így lett, bárt kétségtelen, hogy az átjárhatóság adottsága jobb feltételeket tett lehetővé. Csak hát tagadhatatlan, hogy érdekkülönbségek állnak fenn az egyes országok között. A lehetőségek kibontakoztatásába ezek bezavarnak.
Alighanem ahányan rátekintenek erre a kilencvenéves valóságra, annyi felől közelítenek hozzá. Így hát akad néhány milliónyi vélemény. A nevesebb politikusok megnyilatkozásait mindenki ismeri. Meg sem próbálom ide idézni őket. A megnyirbálás oka talán a német hegemónia megtörése volt, és mi az osztrák-magyar monarchia részeként nem lehettünk szimpatikusak az antant-hatalmaknak. Az érdekek nem engedték, hogy változtassunk politikánkon. Amit a többi állam megtehetett, nevezetesen hogy átálljanak a győztesek oldalára, mi nem tehettük meg. A forgatókönyv másképp volt megírva. Egyetlen betűt sem vesztegetnék a témára, de kezembe került Illyés Gyula útinaplója (Szíves kalauz), aki látogatást tett Déryvel és Nagy Lászlóval André Malraux-nál, aki a francia történelem furcsa figurája. Illyés írja róla, hogy de Gaulle tábornok legrégibb és legbizalmasabb tanácsadója, még az ellenállási időktől fogva. A látogatáskor miniszteri rangban állt, aki annak idején tevőlegesen is részt vett a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán. Írt is róla egy regényt. Nos, szó szót követett, amikor is egy apropóból Malraux kijelentette: „Magyarország sosem volt csatlós állam; s nem is az!” Illyés annyira fontosnak tartotta, hogy elhangzott formájában is lejegyezte: La Hongrie n’a jamais été un pays satellite et ne l’est pas! (704. o.) Nem én mondtam. Nem kényszerítették rá beszélgető partnerei sem.
Szeretném azt hinni, hogy létezik népek megbékélése. Biztos, hogy nem könnyű. Gondoljunk csak lakókörnyezetünkben élő szomszédainkra. Akikkel egy lépcsőházban élünk, akikkel egy kocsitárolót használunk. Akik más típusú zenét szeretnek. Akik olykor dübörögnek, akik olykor elviselik a mi dübörgésünket. Bizony nem könnyű, de belátással áthidalhatók az ellentétes érdekek. Élni és élni hagyni – szól a közhely.
Kicsit erről szól Petőfi Anyám tyúkja c. örökbecsű költeménye is. Élni és élve hagyni. Sőt: barátságban élni egymással. Mint említettem, az idegenek gyűrűjében nagyon más nyelvet beszélők vagyunk… egyetlenként. Mint a vers szárnyasa, amely a ház egyetlen jószága. Akár becsülhetnének is bennünket érte. Mint én: az egyik szomszéd élniakarását, a másik vallásosságát, a harmadik ragyogó népzenéjét, a negyedik szorgalmát, tisztaságát stb.
Voltam annyira diplomatikus, hogy nemzetneveket nem említettem. Hátha így kevesebb támadási felület marad a velem való ellenkezésre.
Mindenesetre Malraux-val vallom: Nem vagyunk csatlós nemzet. Szuverének vagyunk.
Én is. Ezért kivételesen mindenkit megkérek, hogy ne kommentálja senki ezt a posztot. Inkább hasonlítsa össze magában azzal, amit a leírtakról tart.