Mickey webnaplója

Igazból nem is ócska tálakról és faszenes vasalókról akarok emlékezni. De egy kicsit azért körülnézek egykori konyhánkban. Alpakka étkészletünk volt: Berndorf. Máig őrzi valamelyik tesónk a fafiókos, faházikóra épített kávédarálót. Ezen persze nem szemes kávét daráltunk, hanem pörkölt árpakávét. Nem tartott ébren, mint az igazi, de meg lehetett inni. A tejet hajnalban meghozták a tejesek. A nagy aluminiumkannák mellett érkezett fémrekeszekben az üveges tej. Csak úgy csörömpölt, ahogy levágták a járdára. Az üvegek többnyire mintásak voltak, rajtuk a malátareklám: egy pucér gyerek, aki úgy iszik, hogy mellémegy a kávéja. A neon malátareklám sokáig látható volt talán a Nyugati téren, de lehet, hogy az Oktogonnál. Ugye az Oktogon volt korábban Mussolini tér, utóbb November 7.-e tere, mígnem visszakapta nyolcszögletű kiképzése miatt Oktogon nevét. A tejesüveget viaszos kartonkorong zárta le. Cseréltük az üveget vásárláskor. Vittük a kimosott üreset, s kaptuk a tejjel töltöttet.  A konyhában volt hagyományos vegyes tüzelésű sparhelt, de leginkább a petroforon történt a főzés. Ez egy praktikus petróleumfőző volt. Porcelánedényeink szépek voltak. Voltak szinte mindig pöttyös (babos) bögréink. Nekem mégis egy másik mintájú tetszett. Ibolyamintás Zsolnay-áru.
A kályhákba a begyújtást hamar megtanultuk. Hiszen télen mindennapos tennivaló volt ez. Valamiért fidibusznak hívták a rúdformán összegyűrt újságpapírt. Ennek kellett lángra lobbantani az aprófát (a nagyon jól hasadó akácot használtuk erre a célra) vagy az alágyújtósnak nevezett olajos fűrészportartalmú tasakokat. Sok fát, sok szenet használtunk. Ó, azok a szenek. A sziléziai lengyel szén szétégette a kályhát, olyan hőértékű volt. A brikett szénporból sajtolt valami, az NDK-brikett volt a sztár, a tojásszén a megtűrt. A lignitnek pedig igen szerény becsülete volt. A fákat fel kellett aprítani. Általában egy napi szórakozást jelentett, a tuskóra tett hengeres fák feldarabolása. Emlékezetem szerint az akác, a fenyő jól hasadt, a tölgy kevéssé, a gyertyán pedig visszarúgott. Azért elbántunk velük. de nemcsak mi. Öreganyám ember fogadott. Ez az ember egy jó nevű arisztokrata volt. Politikai okokból alávetett sorsánál fogva favágást vállalt. Jól és kitartóan dolgozott. Itt abbahagyom, mert ez csak egy poszt. Ha máskor még úgy adódik, kitérek rá, miféle tárgyak vettek körbe minket, amikor én még kissrác voltam.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 30-hoz Ráchel saját gyereket akar, de nem jön össze. Bilha szolgálóját „hozzáadja” Jákobhoz, hogy az Ráchel ölében szüljön gyereket, akit emiatt sajátjának tekinthet. Az szült, és fiát Dánnak nevezte.   [itt beszélő nevek fognak sorjázni, de nem térek ki rájuk]. Bilha újra fogant, s megszülte Naftalit. Lea se akart lemaradni, s szolgálóját, Szilpát Küldte Jákobhoz, hogy növelje általa gyerekei számát. Ő megszülte Gádot, majd Ásert. És még mindig nincs vége. Lea maga is szült, fiát Isszachárnak hívta. Sőt. Megint fogant, s megszülte Zebulunt. Már nem számolom őket. A következő lány lett: Dina.
Ráchel újra próbálkozik.  Ezúttal fogan: megszüli Józsefet. Immár kész a névsor, talán Dinán kívül mind együtt legeltetnek, amikor eladják öccsüket, Józsefet egy izmaelita karavánnak. De ez majd később. Itt még szó esik Jákob meggazdagodásáról egyéb vonatkozásban. Lábántól elbocsátását kéri, s megegyeznek bérében: a nyájból a foltos birkák és kecskék Jákobéi, az egyszínűek Lábánéi legyenek. Nem tudom, mit szólnak hozzá a biológusok, de az elbeszélés szerint a birkák meghágása itatás alatt történik. Jákob valamiféle csíkokra vágott leveleket tart a kosok elé, amitől utóbb csupa csíkos bárány születik. A lényeg: hamar óriásira szaporodik családja és nyája is. Lám nem is olyan balek ez a Jákob.
Közöm.    
Az Úr gondoskodik Jákob jövőjéről, aki ugyan csalással szerezte meg, de érvényesen elsőszülöttségi jogát. Megáldotta szép feleséggel, hasznos asszonnyal, s azok szolgálóival, hogy nagy tempóban váljanak néppé a választottak: (a gyermekek utódai lesznek a tizenkét törzs).  Látjuk, újra beigazolódik: az Úr elrendezi sorsunkat.  

Ez olyan igénytelen, mint a Zölderdőben jártam kezdetű locsolóvers. Ha így, ha úgy, az évnek ez a napja gyermekkoromba visz vissza, amikor egymással a bolondját járattuk. Ha bejött az ugratás, el nem mulasztottuk volna azonnal hozzáfűzni, miközben áldozatunkra mutogattunk: „Április bolondja, május szamara.” Reggel így búcsúztam feleségemtől, aki cúgos cipőt visel: Lóg a cipőfűződ!
Más.
Ferenc pápa az én pápám. Egyik az ezredforduló után keletkezett írásom bizonyítja, hogy ilyen egyszerű, átlátszó és határozott pápára vágytam. Hamarabb eljött, mint remélni lehetett.  Szeretem közvetlenségéért, tanításaiban való lényegre töréséért, a fehérgalléros bűnözés ellen vívott bátor harcáért. Szeretem, mert szegény egyházat akar, szeretem, mert azt éli, amit beszél, és azt mondja, amit megél. Ezzel együtt nem győzi hangsúlyozni, hogy bűnös ember. Persze hogy. Ki nem az? Összegyűjtöttem egy több könyvre való anyagot megnyilvánulásaiból, melyekből úgy látszik, összejön egy kötet pápaságának első évéről. Még nincs kész teljesen, de szabad utat kapott. Ám menetközben volt egy pillanat, amikor azt gondoltam, hogy nincs tovább, ennyi volt, kész, vége. Olyan alapvető technikai problémák merültek fel, melyek kezelése meghaladni látszott erőimet. Aztán sikerült túllendülni rajtuk. Most megint van remény. Felbuzdulásomban bevezetőt is írtam hozzá. 
Egész hétvégén dolgoztam rajta, hogy összeálljon még vasárnap. Sikerült. Megpihenni viszont nem. Egy komisz nátha örömömbe ürömöt kevert. Remélem, lassan megyek ki belőle.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 29-hez. Szerelem és szerelem. Jákob a mezőn összefut Ráchellel. Azonnal beleszeret Lábán lányába. Ámde ő nem adja ingyen. Hét évet kell szolgálnia a fickónak, hogy feleségül vehesse. Elérkezik az esküvő napja. Lábán kijátssza: Idősebb lányát Leát fekteti Jákob nászágyába. Reggelre kiderül a turpisság. Viták után Lábán megígéri, hogy Ráchelt is hozzáadja Jákobhoz, de csak újabb hét év szolgálat után. Jákob rááll. Bonyolítja a dolgot, hogy Ráchel meddő, Lea pedig egymás után szüli fiait, Rubent, Simeont, Lévit és Júdát. A feszültség a két feleség között érthető.  
Közöm.      
Nálunk egy feleség a divat. Nálunk a felek keményszívűsége is divat. Weöres Sándor írja, „hun házasodunk, hun meg elválunk, egyre különb jerekekkel kísérletezünk”. Kezdetben ez nem így volt, egy Ádámhoz egy Éva tartozott. Ha úgy veszem, a történet főhőse, Jákob, ebben a szerepében balek, akit egy ilyen fontos ügyben sikerül bepalizni. Mindenesetre kitartása elismerésre méltó. Ráchel meddősége megint azt mutatja, hogy az élet egy sokismeretlenes játék, amelyben csak valószínűségek vannak. Ezek a látszólagos véletlenek azonban egyáltalán nem azok. Az Úr a véletleneknek látszó dolgokat is felhasználja, hogy célját elérje. Később kiderül, hogy ebben az esetben hogyan. Végső soron igaz, hogy véletlenek nincsenek, csak véletlennek látszó dolgok. Az Úr olykor becsuk egy ablakot, és kinyit helyette egy ajtót. Hány ember szakad ki megszokott környezetéből. Más városban kénytelen egzisztenciát teremteni. Az ottani emberek nem az ő barátai. Az ottani lehetőségeket nem az ő kedvéért hozták össze. Mégis, mégis jó esélye van rá, hogy beilleszkedjen új körülményei közé: teljesen más valóságba, mint amire számítana, amit szeretne, ami neki természetes volna.  

Mint megírtam, sebbel-lobbal átállítottuk az óráinkat egy órával előbbre. És még rajtunk kívül embermilliárdok állították át. Minek? Mi időzónánknak viszonylag keletre eső részén lakunk. Itt „hamarabb” van világos, mint pl. Franciaországban, amely ugyanebbe az időzónába tartozik. Amikor itt reggel már világos van, ott még sötét, és amikor itt már sötét este, ott még világos. Aki nem sötét, annak ez világos. (Emlékszem, milyen nehéz fényes nappal ágyba parancsolni a francia gyerekeket. Megértem őket, hogy nem kívánnak lefeküdni, reggel iskolába menni dögálmosan.) Mivel a föld átmenet nélkül gömbölyű, teljesen mindegy, hogy mit mutatnak az órák. A franciák akkor is sötétben fognak felkelni, mikor nálunk ébrednek már a tyúkok. Viszont nálunk az állítgatás ellenére korábban fog sötétedni. Az én következtetésem szerint ez azt jelenti, hogy csupán döntés kérdése, hogy ha valahol eljött az ideje, közmegegyezéssel félórával-órával korábban (v. éppen később) kezdődjön a munka. Az órákat pedig nyugodtan békén hagyhatjuk. Korábban is a tyúkokkal keltek és feküdtek az emberek, s látástól vakulásig dolgoztak már akkor is, amikor még órájuk se volt.
Mást javasolok.
A földkerekség minden óráját óránként állítsák vissza egy órával. Ezzel megáll az idő, és eljön az örökkévalóság, hiszen a ketyegő masinák óráról órára ugyanannyit fognak mutatni.
Barkácsolóknak javasolom, hogy egy furatba dugott fadarabbal akadályozzák meg, hogy a mutatók elmozduljanak. És kész.  Az órák pedig nyugodtan ketyegjenek.
Ma éjjel megfázásomnak abba a fázisába érkeztem, amikor az ember ötpercenként arra ébred, hogy nem kap levegőt, és megpróbálja orrfúvással a lehetetlent, hogy kitisztuljon az ormánya. Persze ez kudarcos. Az orrfújás pedig netán felébreszti házastársát. (Az enyém tiltakozik. Őt ugyan nem. Nem tudom. Engem ő olykor igen.) Mondom neki, hogy van elképzelésem arról, hogyan jutottam felsőlégútilag kifogásolható állapotba. Amit én mondtam, az ellen hevesen tiltakozott. Volt is benne igaza, mert ki mondja meg, hogy a busz fogantyúja, az üzletközpont bevásárlókocsija, a pénztáros, egy rád tüsszentő ember, akárki a fertőző alany. Mindenesetre a tárgya most én vagyok.
Vitánk során eszembe jutott mérnök barátom, akinek az iskolában azt mondták, hogy fia haja megtetvesedett. Az én barátom visszaszólt, hogy a gyerek nem képes tetveket kitenyészteni. Valakitől elkapta, valahonnan rámászott, ezért tetves, de nem lesz az sokáig. Hazament, és a kis fickó haját nullás géppel levágta. Egy szál tetű se maradt rajta.
Kár, hogy a módszer nátha esetén nem alkalmazható. Marad a nyugdíjas pozíciójából fakadó lehetőség. Ha elfog az alhatnék, vízszintbe helyezem magamat.    
Lábjegyzet. Közöm a Ter 28-hoz. Ami történik: Izsák megismétli, amit Rebekka már megtett, hogy menjen el az asszony testvéréhez, Lábánhoz, és onnan hozzon feleséget magának. (Keresd az nőt!) Amit viszont Reb. nem tehetett meg, azt Izsák megtette: megáldotta Jákobot, mielőtt az útnak indult. Ézsau megorrolt a tények ilyetén való állása miatt és, immár még egy feleséget vett magához, ezúttal Izmael lányát, Machlatot. Ha jól számolom, ezzel három asszonya lett. Jákob pedig elindult, s álmában megszólította az Úr, biztosítva őt róla, hogy termékeny élete lesz, országa lesz, mert hűséges az Isten. Ez Bételnél volt, ahol Jákob követ állított az Úrral való találkozása emlékére.  A teljesség kedvéért megemlítem az álmában látott létrát is, amelyen angyalok vonultak föl s alá.
Közöm.
A végével kezdem. 1. Ez tehát a „Leiter Jakab”, a Jákob létrája. A legrégebbi történéshez fűződő baki eredete. 2. Ami mindmáig így áll: Cherchez la femme! Látszólagos az a patriarchátus. Az erős férfiak mögött csaknem mindig a még erősebb asszonyok állnak.    
3. Látjuk, hogy Isten malmai továbbra is lassan őrölnek. Mozaik nemcsak síkban létezhet, létezhet időben is. Ez történik a Bibliában, ahogy bontakozik benne az Isten országa. Igen-igen lassacskán.   
* * *
Két miniatűr. Az egyik – fotó téma – ezúttal nem az utcán hever, hanem egy nő, aki tőlem messze sétál. Pontosabban a kutyáját sétáltatja. Még pontosabban mobilozik, a kutya jelenlétében.Kapcsolatukat csak a szabályozható póráz jelképezi. A fotó címe ez lehetne: „A kutyával se törődik.” De hát messzi az a messzi, plusz a személyiségi jogok.
A másik. Március 31. van, ha jól számolom. Az órát tegnapra virradóra állítottuk át. A természet órája mást mutat. Egy májusi cserebogár fetreng a templom márványlépcsőjén. Klímaváltozás? 

 ,

Volt egy vicc régen, valahogyan így szólt:
A halálraítélt kivégzés előtt áll. Annyi kedvezményt kap, hogy eldöntheti a módját: Kötél, golyó vagy villanyszék. Ő úgy döntött: ha már, akkor legyen villanyszék, esetleg kötél. A kivégzés reggelén odajön a börtönparancsnok: – Ember, maga marha szerencsés. Elment az áram, így megmenekült. A kötelünk elmállott. Maga pedig ezek mellett döntött.
– Hm – morog a bajsza alatt az elítélt. – Elment az áram, leszakadt a kötelük. Na, jó, akkor jöjjön a golyó – mondja.  
Reggel még tudtam, hogy miért jutott eszembe a vicc, mi az aktualitása. Mostanra annyira kipurcantam, hogy fogalmam sincs, mit akartam vele illusztrálni.
Mindenesetre ahhoz képest, hogy éjjel féltizenkettőig dolgoztam, beleroskadtam az ágyba, s percek alatt elaludtam. Ám elég hamar ki szokott vetni az ágy magából. Kb. félhét lehetett, amikor kipattantam. Ülök a gép elé, hogy éjjel akart-e valaki üzenni valamit (végül is a nagytőzsdék 24 órás műszakban vannak a világszerte). De senki semmit. Se Nobel-díjra jelölés, se egyéb.
Rápillantok viszont a számítógép kijelzőjére: Mindjárt nyolc óra.
Mi a fittyfene?
Ez se fordult még velem elő. Hatosba kapcsolok, és ezerrel átállítom a lakás 30 óráját nyári időszámításra. Még időben riasztom feleséget, hogy el ne késsünk a miséről.
Reggelizem, majd dolgozom, ebédelek, majd dolgozom. Mostanáig.
Nem gondoltam volna, hogy egy dirib-darabokból összeállítandó antológiát nehezebb szerkeszteni, mint egy saját könyvet megírni. Elvileg abból kellene kiindulnom, hogy mi tetszene a legszélesebb körben az olvasóközönségnek a pápa eddigi munkásságából, de úgy, hogy szerzői jogokat ne sértsek, s a közreadott források alapján szedegessek össze kívánatos szövegrészeket valamiféle rendszerben.
Én meg úgy vagyok vele, aki pápát akar olvasni, az ne turkáljon. Olvassa, ahogy a szövegek következnek.  
Már mindegy is, hogy ki mit szeretne. Összeállt kb.90 o. A/4-es, s van tartalék munícióm végkimerülésig. Mivel közel állok hozzá [a végkimerüléshez], megyek vacsorázni.
Nekem jó étvágyat!
Nektek jó éjszakát!

János apostol így zárja evangéliumát. „Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni – azt hiszem –, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.” (Jn 21,25) Szavait csak azért idézem ide, mert ma a média világában, az internet világában, a hírügynökségek híróceánjának a világában a felettébb aktív és kedvesen mosolygós jezsuita pápa megnyilvánulásainak a terjedelme minden elképzelésemet meghaladja. Úgy gondoltam, hogy megismerkedem észjárásával. Egyetlen forrás alapján tettem mindezt, a MK közlései alapján. Aki olvas egyéb sajtótermékeket, az igazolhatja, hogy a pápa lapoknak mennyit nyilatkozott, s hány orgánumban olvashat(t)unk sokoldalú tevékenységéről.
Nos, fontosnak véltem megismerni pápaságának első éve írásos termését, hogy képet kapjak katolicizmusáról. Sikerült jószerével, de nagy ára lett. Több száz A/4-esre rúg az általam egybefűzött olvasnivaló. Egyetlen kásahegy, egyetlen szalmakazal, amely számtalan mondatszalmából, gondolat szálból tevődik össze. ebből kellene valami kiadhatót faragni. Mivel komolyodik a dolog, megpróbálok rendet vágni az anyagban, és olyasmiket előhúzni, amikkel az egyéb gyűjtögetők még nem foglalkoztak. Időm rövid, munkám sok, hasznossága kétséges. Azért megpróbálom. Adok még egy sanszot magamnak. Hátha közös érdeklődésre tarthat számot az általam elképzelt koncepció.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 27-hez. Izsák komolyan veszi elsőszülöttségének lencsén való megvételét. Összejátszik vele Rebekka, a mama, aki Izsák elsőszülötti áldását kedvencének szánja. Izsák alig lát. Míg az apja kedvében járó Ézsau vadászni van oda, Jákob magát Ézsaunak kiadva megkapja Izsáknak a Lélektől vezérelt áldását: „Isten adjon neked az ég harmatából és a föld kövérségéből búzát és bort bőségben. Népek szolgáljanak neked, és nemzetek hódoljanak előtted. Légy ura testvéreidnek, s hajoljanak meg előtted anyád fiai. Legyen átkozott, aki átkoz, és áldott, aki áld téged.” Ézsau értesülve a történtekről meggyűlöli testvérét. Olyannyira, hogy Rebekka azt tanácsolja Jákobnak, hogy meneküljön Lábánhoz. Így is tesz. Rebekka még lelkére köti, hogy ne vegyen feleségül hettita (pogány) nőt.
Közöm.
Ma ez nem így van. A patrisztikus társadalom romokban hever. Most mindegy, hogy jó-e vagy sem, a vélemények megoszlanak. Szoktam tréfásan mondani, hogy fogok én még tüntetni a férfiak egyenjogúságáért. Mindenesetre a Reader’s Digest vicce így szól:
– Apa, mi az, hogy címzetes egyetemi tanár, meg tiszteletbeli elnök?
– Az olyasvalami, amikor anyád nagy rokonság előtt engem családfőnek nevez.          
Egy biztosnak tűnik: abban a korban sem véletlenül alakultak úgy a dolgok, ahogyan. Izsákkal volt Isten, Izsák szava visszavonhatatlanul ellehetetlenítette Ézsau próbálkozását, hogy valahogy mégis megáldja az apja. Visszautalok a szöveg két mondatára: „A hang Jákob hangja, de a kar Ézsau karja.” (Szőrös volt, mert kecske szőrét kötözte karjára anyja.) Így hát így szólt fiához: „Tedd elém, hadd egyem fiam zsákmányából, hogy lelkem megáldja.” Ennek az áldásnak a lélektől volt hatalmas az ereje. Visszavonhatatlanul.      

Á. sokat nevetett egy tévéfilmen, amelyben a szereplők nem mozdultak el a képernyő elől. Visszatérő módon kérdezgették egymástól:
Minek menjünk Ausztráliába?
Megnézzük videón.
Minek menjünk Tanzániába?
Megnézzük videón.
Minek menjünk Celebesre?
Megnézzük videón.
Minek menjünk New Yorkba?
Megnézzük videón. És így tovább, és így tovább.
Mostanában mintha hasonló tunyaságban leledzenék. Ha egy hegy magasabb a Lakihegynél vagy a Ferihegynél, nem látogatom meg, hacsaknem busz visz fel a tetejére, ahonnan legurulok oda, ahol felvesz egy másik busz, amely hazafelé repít.
Múltkor az Árpád-hídon sétáltam, s mert hétköznap lévén nem állt meg a Margitszigetnél, nem mentem le a szigetre, hogy azután visszafelé is gyalogolhassak. A lényeg a lényeg: nagyon él bennem a „minek menjek” kérdés.
Az én emberem francia vejem, aki előbb járt Bp.-en fontos (udvarlási-leánykérési szándékkal), mint Párizsban. Nem akartam elhinni. Pedig így volt. Legalább 600 km-re lakott a fővárostól, ahová semmiféle ügyei nem szólították. Akkor meg minek utazzon több mint ezer km-t? Hogy lássa az Eiffel-tornyot? Minek, látta már eleget filmen, videón, tévében.
Az én emberem az a jezsuita rendfőnök, aki elhárította a neki felajánlott pihenő évet (szabbatikum). Ilyenkor minden kötelezettségük alól fel vannak mentve a rendtagok. Világot láthatnak. Ő azt mondta: Legalább ötezer érdekes helyet kellene megnéznie, ami teljesen reménytelen. Inkább el se kezdi. Otthon maradt.
Nem az én emberem az operett-hős, aki úgy véli: „Túl az Óperencián boldogok leszünk”. Szerintem aki itthon nem boldog, az vándorolhat, ameddig jól esik, sose lesz boldog, mert mindenütt magával fog találkozni.
Ne csodálkozz hát, hogy nem szaladtam megnézni az átalakított Ferenciek terét. Nem volt ott dolgom. S nem voltam a parlament újjáalakított terén se, mert nem volt arra dolgom. De ugyanígy elmondhatom, hogy nem indultam el a 4-es metróhoz se, pedig ott alighanem nekem fizettek volna. Miért? Ugye nyugdíjasként ingyen utazom. S a metró is néhány napig ingyen használható. Akkor tehát nekem tartoznak azzal a pénzzel, amiért nem utazom rajta. De nincs arra dolgom. Megnéztem mindegyiket fotókon, klipeken, stb. csak éppen nem megyek oda, amíg nincs rá szükségem.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 26-hoz. Izsák Abimelek földjén, Gerárban telepedik le. Itt Ábrahámnak már presztízse volt. az Úr egyébként is értésére adta: „ezt a földet úgyis mind neked adom és utódaidnak… ivadékaidban áldást nyer a föld minden népe [próféták, messiás].” Ami érdekes harmadszor is belebotlok abba, hogy félelemből nővérének – fivérének hívja Izsák Rebekkát és viszont. Persze kitudódik a dolog, s a király esküszik, hogy senki se fogja elvenni a csinos asszonyt Izsáktól. Az Írás szerint Izsákot százszoros terméssel áldotta meg az Úr. Hatalmas lett, akitől Abimelek fél, és szerződést köt vele. Közben Izsák tudomására jut, hogy Ézsau hettita nőt vett feleségül s mindjárt kettőt. Nemcsak Izsáknak, az Úrnak se tetszhetett ez a pogányokkal való keveredés. Közöm. Ha választok, megfelelőt választok, de a többit nem. Így volt ez Ábrahám idején is. Ő hallgatott az Úrra, ezért Isten őt választotta [választott nép]. Mást nem. Abimelek szerződést köt Izsákkal. Mással nem. Izsák feleségül veszi Rebekkát. Mást nem.
És akkor jön Ézsau, és többet választ, idegent választ, pogányokat választ. Ez már nem is választás, hanem válogatás.
Ha Jehuditot választotta, Bászmát már békén kellett volna hagynia.
Ha Bászmát választotta, Jehuditot kellett volna békén hagynia.
Jézus majd megjegyzi: „Kezdetben ez nem így volt.”       

Valaki Sárospatakon járt és a FB-ra felrakott néhány képet. Megnéztem őket, de nem a fotók izgattak fel, hanem a felismerés: Ha Sárospatakra gondolok, megjelenik a vár, a sub rosa-terem, de még sose jelent meg egy „sáros patak” a fantáziámban. Ha Lendvai l. nevét hallom, még sose jelent meg a szlovéniai város, hanem a nevét viselő politikus.
De számtalan példát hozhatnék rá: Sárosteleki dr. szülész-nőgyógyász nevéről nem egy latyakos telek, Kovács István (Kokó) nevéről nem egy bőrkötényes-kalapácsos fickó, egyetlen Balogh nevű emberről se a suta kezű, ügyetlen fráter jelenik meg szemem előtt. Amerigo Totról még sose asszociáltam arra, hogy ősei szlovákok volnának, hogy Rácz Aladár szerb, Oláh Lajos román eredetű volna.  De az is csak földrajzi emlékeimben él, hogy Amerika simán Imrét jelent, és eszembe se jut, hogy fedezője keresztnevéről kapta a földrész elnevezését.
Rétvári Bence vezetékneve képzavar. Rétből nem lehet várat építeni. A rét nem vár alakú, a vár nem rét alakú.
Most néhány zeneszerző nevét hozom még ide: Ligetiről sose jutott eszembe egy csalitos táj, Kocsis Zoltán neve hallatán sose gondoltam, hogy Zoltán bakon ül és lovakat hajt, Wagnerről, hogy voltaképpen nem komponista, hanem kocsis, Smetana nevéről pedig hogy neve magyarul tejföl. Fordítva viszont igen: Meglátom az import tejfölön, hogy smetana, azonnal beugrik a Smetana által írt szvit dallama is. Vajon egy német gondol-e arra, hogy a Mehl az ő nyelvükön nemcsak a liszt neve, hanem Liszté is.
Csehov és még sokan mások használnak beszélő neveket, s ezek ráerősítenek mondandóikra, általánosságban mégse igaz, hogy egy név hallatán elgondoljuk, mit is jelent valakinek a családneve.    
Mint ahogy az oroszul tudóknak se az ugrik be, hogy Gorkij neve magyarul keserűt, Tolsztojé dagadtat jelent.
De ha már nevek.
Tegnap elsuhan mellettem egy kamion, oldalán öles betűkkel: Fiala Trans. Akik régóta olvasnak, tudják, hogy mennyire szerettem druszám találmányát, Radnótiét, aki olyan vezetékneveket gyűjtött, amelyek összhangban vannak valami módon viselője foglalkozásával. Pl. Léces László asztalos. Kicsit ilyen a Fiala Trans is. Én beraknám a gyűjteménybe. Hogy miért? A Trans ugye itt szállítást jelent tömörítve. És ha jól megy az üzlet, akkor Fialának „fial” a transz.    
Sokat mesélhetnék még a nevekről és jelentésükről.
Egyszer Münchenben nyelvtanulás céljából tartózkodván előhozakodtam az autóban utazva azzal, hogy kinek mit jelent a neve. Barátom vezetett, én meg soroltam ilyeneket. Amikor azt említettem sokadjára, hogy Einstein neve magyarul egykőt jelent. Fékezett, majdnem megállt, hogy itt most akkor szálljak ki … a saját kocsimból.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 25-höz. Egy kis számtan. Ha Ábrahám 100 éves volt Izsák születésekor, és fia 40 évesen házasodott, akkor kb. 140 éves korában „vett egy másik feleséget” Ábrahám, Keturát, akitől még hat gyermeke született. A pátriárka fel is nevelte őket, mert 175 évig élt. Régen sokáig éltek az emberek. Izmael 137 évig. Izsák tehát 40, amikor feleségül veszi Rebekkát, aki meddő. Ám Izsák is kapcsolatban áll az Úrral. Imádkozik utódért, s mindjárt kettő lesz nekik: Ézsau és Jákob. Az ikerpárból Ézsau az idősebb, vörös, szőrös vadász, a papa kedvence. Jákob, aki szelíd és otthonülő volt, a mama reklámja.
A hebrencs Ézsau nevéhez fűződik az eset, melyet itt taglal az Ószövetség: Elsőszülötti jogát eladja Jákobnak egy tál lencséért és egy darab kenyérért így gondolkodván: „Úgyis meghalok, mit használ nekem az elsőszülötti jog?” Közöm. Máig ható szokásjog, hogy egyes családi ereklyék az elsőszülött fiú öröksége. Hány család létezik, ahol az elsőszülött gyerek apja után kapja keresztnevét, hetedíziglen, csuda tudja, hányad íziglen. A szállóige, „eladta egy tál lencséért” máig azt jelenti, hogy értéket elkótyavetyél valaki potom pénzért, áron alul, mert vagy nem ismeri fel saját portékája valódi értékét, vagy felismeri, de legyint rá.     

No, ebben az esetben nem az én emlékeimről van szó, hanem egy Pokorny Hermann nevű katonatiszté, aki cseh származású, sok nyelvet beszélő, magát láthatatlan hírszerzőnek nevező személy. Az ő visszaemlékezéseiről, aki sokszerű kiképzésben részesült a monarchia idején. Élete java részét utazta, cserkészte, hadgyakorolta, s csakugyan hírszerző volt. Szerette a kihívásokat, ezerszer szembenézett a halállal, túlélt minden rezsimet, mert tudására mindnek szüksége volt. Slágfertig valaki volt, aki magyar állampolgárságot kért és kapott. Megtanult magyarul, és számtalan kitüntetés birtokosaként megadta magát az idős korral járó mellőztetésnek – ekkor megírta emlékiratait. Mivel bennfentes körökben fordult meg, érdekelt volna sokféle olyan részlet, amit csak néhány embertől tudhattunk volna meg, pl. tőle. Életrajza olyan, mint egy útikalauz. Tele állomáshelyekkel, dátumokkal. Számomra azért érdekes típus, mert figurája teljesen különbözik saját mentalitásomtól. Én nem néztem farkasszemet 100-szor a halállal, nem kerestem a veszélyeket, nem csavarogtam be a fél világot, nem ismerkedtem meg és nem tárgyaltam a legkülönfélébb fárasztó egyéniségekkel, nem írtam szenvtelenül hullaszagot árasztó tetemekről, nem voltam tengeribeteg többször is, nem vezettem életem szeletkéiről feljegyzéseket napra, órára pontosan, s nem is álltam kapcsolatban olyan nevezetes emberekkel, mint ő.
Hogy miért szántam szabadidőt elolvasására?
Mert ismertem hasonló típusú háborút megjárt embereket.
Mert érdekelt, hogy mit történt száz éve, hiszen az I. vh. száz éve tört ki.
Érdekelt, hogy mennyire foglalkozatja a különféle világrendek összehasonlítása. Szinte semennyire. Minddel szemben kicsit elfogadó, kicsit kritikus. Él velük, él kereteik között, sőt túléli őket.
Érdekes az önéletírás után csapott elemzése arról, hogy mi történt volna, ha a tengelyhatalmak megnyerik a háborút. Szerinte Németország minden előnyét élvezte volna, s a vele harcoló nemzeteket úgy meggyűlölték volna az antant országok és az USA, hogy egészen biztosan revansot vettek volna, aminek a következményei nekünk semmi jót nem tartogatott volna (esetleg nemzethalállal járt volna).
Megemlítem még, hogy egy ember önvallomása életéről mindig hallatlan érdekes és tanulságos is. Úgy érzem magam, mintha az 1001 éjszaka meséit olvasnám. (Pokorny Hermann: Emlékeim. Petit real Könyvk. Bp. 2000)
Lábjegyzet. Közöm a Ter 24-hez.
Idilli fejezet az Úrra való teljes ráhagyatkozásra. Valójában Izsák házasodásának a története. A kor szokása szerint kétszer is kitér a szerző az eseményekre. Először leírja, majd a benne szereplő szolgával csaknem szóról szóra megismételteti a történteket.
Ábrahám szolgáját bízza meg, hogy testvére népéből szerezzen feleséget Izsáknak, s ne a (pogány) hettiták köréből. A szolga „megimádkozza” a jelet, hogy ki legyen a választott. Az Úr Rebekkában jelöli meg az alkalmas asszonynak valót. A frigy a kölcsönös megbecsülés jegyében létrejön.
Közöm. – A Balczó-filmben jegyzi meg Bandi saját sorsára vonatkozóan (amikor csak alkalmi állása volt szerény jövedelemmel): majd elrendezi az Isten a sorsomat. S aki megfigyelte életútját, megbizonyosodhatott róla, hogy bekövetkezett: csakugyan szépen „elrendezte” sorsát az Isten. Ebben a fejezetben olvasható a fenti kitétel: „Uram, rendezd el ma szerencsésen a dolgot (a lány kiválasztásának a dolgát).” (12)
– „Megáldották Rebekkát és mondták: »Nővérünk legyen ezerszer tízezerré, utódaid foglalják el ellenségeik kapuját.«” Utólag megállapíthatjuk: lett, elfoglalták. (60b)
– Rebekka csak Ábrahámhoz igyekvése során, útközben futott bele Izsákba. Addig nem is látta! De aztán nagy volt a l’amour: „Izsák a sátrába vitte, magához vette Rebekkát, s az a felesége lett. Izsák megszerette őt, úgyhogy megvigasztalódott anyjának elvesztésén.” (66skk) Istenhez teljes bizalommal lenni ma is mindennél jobb: „legyen meg a te akaratod”. Pontosan. Nem érhet nagyobb jó annál, mint ha az Ő akarata valósul meg rajtam/rajtunk, ugyanis senki se szeret Nála jobban minket.        

Ha rámegyek a guglira, összekevert sorrendű könyvjelzőim ezt a sorozatot alkotják egy kis központozással: Programok: Deske! Flora magyar blogja. Miklós Gyorgyovich = emmausz. Művészetek. Rezdülések. Ezt még elmondom! Szerintem az élet hogy is volt (Gmail, FB Kvízpart)?
Ha bemegyek a FB-ra főbb vonalakban ezek a témák jelennek meg:
Néhány szép madár,
néhány szép virág,
néhány szép fa,
néhány göcsörtös fa,
néhány szép város,
néhány ronda város,
néhány pártpolitikáról szóló sárdobálós anyag,
néhány álláshirdetés,
néhány könyörgés lájkok begyűjtésére,
néhány névnapi levelezőlap,
néhány jó portré,
néhány tré portré,
néhány gyenge vicc,
néhány alulöltözött szépség,
néhány vélemény,
néhány vélemény a véleményekről,
néhány gyűlölettől fröcsögő anyag,
néhány giccstől fröcsögő anyag,
néhány írás, köztük napi posztom.
Ma ez volt.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 23-hoz. Ábrahám felesége, Sára 127 éves korában meghalt. Ábrahám egy Efron nevű hettitától tanúk előtt megvett 400 sékel ezüstért egy telket, melyhez barlangrendszer tartozott. Ezzel indult el a föld megszerzése, melyet az Úr kijelölt számukra.
Közöm az elmondottakhoz. A kb 4,5 kg ezüst mai áron, ha jól számolom, jó félmillió Ft. Tehát árába vette a telket a pátriárka. A telkek ma sem olcsók, kiváltképpen, ha kvalifikált helyen vannak, vagy ha forrás indul rajtuk, esetleg – mint az ő esetében – barlangrendszer gazdagítja őket. De hát Ábrahámra a helyiek, mint Isten „főember”-ére tekintettek. Baráti áron megszámolták neki a telket.
Hol van még a Messiás, a Biblia főszereplőjének eljövetele.
Az ismert mondás szerint „Isten malmai lassan őrölnek”. Nem siet el semmit. Még nincs ország, nincs Kánaán, még nincs itt az ideje.
Az ír közmondás szerint „amikor Isten az időt teremtette, eleget teremtett belőle” – olvastuk H. Böll Írországi útinapló-jában.
Mindenesetre itt valami elindul. Valami valósul, és a folyamat meg nem áll az Újszövetségig.
Két lábjegyzet a lábjegyzethez.
– Hettiták: „Lám, a nemzetek olyanok előtte, mint a vízcsepp a vödörben” – jegyzi meg Izajás (40,15)    
– Isten malmai lassan őrölnek: „Mert ezer év előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt. Vagy annyi, mint egy éjjeli őrállás.” (Zs 90,4)
Egy asszociáció. Valamikor hajdanán – vagy 50 évvel ezelőtt – megjelent egy török szerző novellája a Nagyvilágban. A főhős közalkalmazott lévén Isztambulban egy szép telket, rajta szép házat álmodott magának, de fizetését alapul véve úgy kalkulált, hogy ahhoz keveset keres, hogy hitelre jó helyen vegyen magának házat. A lényeg, hogy fizetése nem emelkedett olyan ütemben, mint a telek- és házárak. Próbálkozott kevésbé előkelő helyen, próbálkozott kisebb telken, próbálkozott egyszerűbb kivitelű házban gondolkozni, mígnem rájött, hogy az áremelkedések miatt nem kaphat immár igénytelen ingatlanra sem hitelt. El odáig, hogy egészségi állapota megromolván elballagott a temetőbe, és megvásárolt megtakarított pénzén egy sírhelyet. Erre futotta életkeresete. Így elrendezve a végső dolgokat megnyugodva, békésen hunyt el.

Nem akarom, mégis olykor párhuzamos meggondolások alakulnak ki a napokban újra elkezdett Biblia-olvasásom és az elé írt posztom között. Ma is így van. Misztikus világunk misztikus lénye az ember a maga misztikus életével. A majom szeretete, a majomszeretet vegyi vezérlésű valami. Teljesen ösztönös. Az emberé is leginkább az, mégse mondhatom, hogy teljesen azonos vele. Az ember hozzátartozóihoz való nagy empátiában éli le életét. Adhat tanácsot, modellálhatja eléjük az életet, mintát szolgáltathat egy lehetséges életívre, az élet sok-sok epizódjára. A gyerekek „kirepülnek”. A szülő pedig úgy érzi magát, mint a kacsákat kikeltő kotlós, amikor a parton fel-alá futkos idegesen, mert látja, hogy a kikelt kiskacsák beletapicskolnak a vízbe, és köszönik, jól megvannak a nedves közegben. Valahogy így van vele az ember is. Sóhajt, látva gyermekei küszködéseit. Persze, elengedi a kezüket, de ameddig él, empátiával gondol sorsukra. „Csak az első száz év nehéz” – szoktam mondogatni, és nem a testsúlyomra gondolok. Ez a gyermekek nevelésére is vonatkozik. Már az is valóságos csoda (kegyelem), ha megérik a felnőttkort. S utána? Utána sem habos torta senkinek az élete. Marad a távolról való törődés, együttérzés, ima, szükség esetén kézzel fogható segítség, stb. Mindeközben teljesen háttérben marad. „A pedagógus azért van, hogy ne legyen rá szükség.” No, ugyanez áll a szülőre, csak a kötődés foka általában nagyobb. Bizton állítható, hogy nem magunknak nevelünk. Ha nem így volna, ott valami nagy baj van.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 22-höz. Témája: Izsák Ábrahám édes gyermeke. Isten azt kéri tőle, hogy áldozza fel neki. Ábrahám nem sokat teketóriázik, elindul vele a Morija-hegyre. Ott eljut a végső megpróbáltatásig. Kezébe veszi a kést. A gyerek kérdésére, hogy hol az áldozati bárány, azt feleli Á.: majd gondoskodik róla az Úr. S valóban egy szarvánál fennakadt kost öl meg végül az Úr jóvoltából.
Ábrahámot nem a szeretete, hanem a hite vezérelte, s tette három napon át, amit tennie kellett. Mit élhetett meg? Itt Krisztus keresztáldozatának előképe jelenik meg.
Közöm. Egy kép ugrik be: Temetés. Anya túléli a fiát. A fia 63 éves. Az anya idős. Így szól a koporsóhoz lépve: „Drága kisfiam.” Egy szülőnek a fia lehet akárhány éves – drága kisfia marad. Az volt Ábrahámnak is, az az Atyaistennek is. Mit kezdek ezekkel az áldozatokkal?
Olyasmik ezek nekem, mint a pszichológia ismert ábrája a két sziluett-arccal és az általuk kirajzolt kehellyel. Észlelésem a két értelmezés között ugrál: Vagy két arc, vagy kehely. Ha Ábrahám áldozatra való készségét látom, nem tudok azonosulni vele kegyetlensége miatt. De ha hatalmas hitét tekintem, vele együtt tudom, hogy próbatételemet elrendezi az Isten, aki nem téveszt meg és nem téved. Ugyanez áll Krisztus kínhalálára. Ha Grünewald képét tekintem, belemerülök a szenvedés látványába, elborzaszt a jelenet, és nagypéntek hangulata uralkodik el rajtam. Ha megpróbálkozom azzal, hogy beleéljem magamat abba, hogy Krisztus egész életével az Atya iránti engedelmességéről és a Teremtő minket, embereket szerető valóságáról tanúskodik – ennek folyományaként életét adja jókért és gonoszokért, mert nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen –, akkor a végtelen és irgalmas szeretet aspektusából nézve rádöbbenek a megváltás titkára.
Már amennyit egyáltalán képes vagyok belőle felfogni.
Krisztus minden kínszenvedését felülírja emberszeretete.
Azért szenved, mert szeret.
Szeretete minden mértéket meghalad.
Érthető ez?
Nem nagyon.
Belátható ez?
Igen, de csak az Isten felől tekintve.