Mickey webnaplója

A minimal artról nehéz írni. Valamiféle forrásként emlegetik a minimalizmus hívei a matériát magát. A pad lecsupaszított mindentől, ami nem pad. A tiszta formák volna talán az elérendő művészi cél, de nem ezt érzékelem. Az én tudatomban a minimal art kb. a nihil arttal egyértelmű. A semmiig alázott fantázia, a semmiig alázott anyag találkozása ez. Ha a Belváros hasznavehetetlen kőzsámolyát látom, ha az épülő Árpád-híd gigantikus méretű, élére állított betoníveit, melyek nyilván felülről tartják valamiképpen a megállók tetőszerkezetét, de idomtalanok és robusztusok semmiért. Nekem sajnos azok a francia fémszékek tetszenek, amelyek ránézésre nem bírják meg súlyomat, de kellemesen csalódom bennük. Kecsességük mögött jól tervezett erővonalak húzódnak, s nyugodt szívvel ráülhetek egy ilyen fémszékre. A felhasznált anyagnak mindegy, hogy valamire használják, vagy semminek látszó vacakokat készítenek belőlük.
A térképzésben ugyanezt tapasztalom. Nagy-nagy ürességek, ápolt kősivatagok, melyek a klímaváltozás forróságában aligha alkalmasak arra, hogy ott az emberek jól érezzék magukat. Esztétikájukat megadná a zavartalan beláthatóság, de tartalmilag a semmit próbálják érzékeltetni. Én pedig jobban szeretem a valamit, még ha nem is olyan esztétikus, még ha van benne valami rafinéria, valamilyen emberléptékű elképzelés. Kerülni fogom a nagy semmiket, hogy életem kereteit a valamik jelöljék ki. Jó nekem itthon a rét és fák változatossága, a Duna-part slampossága, a patak csörgedezése, a nyomós kutak hűs vize. Ha tehetem, fotózok. Ma kimozdultam (bemozdultam a városba), próbálom néhány felvételen bemutatni szerzett benyomásaimat.    
Lábjegyzet. Közöm a Ter 40-hez. Regényes fordulat József életében. Két álmot fejt meg: a fáraó vele raboskodó két alkalmazottjáét. A főpohárnokét és a sütőmesterét. József kijelenti: „Az álom megfejtése Isten dolga.” Ezek után a főpohárnoknak elárulja, hogy három nap múlva visszakapja beosztását, s a sütőmesternek pedig, hogy három nap múlva felakasztják. Így is lesz. Az író még megjegyzi, hogy a főpohárnok szabadulása után elfelejti megemlíteni a fáraónak, hogy az álomfejtő József ártatlanul csücsül. 
Közöm. Hajjaj, van hozzá, s nem is kevés. 1. Az én álmaim megfejtetlenek maradnak. Ez talán nem is rossz. Mutathatnák a főpohárnok sorsát vagy a fő sütőmesterét. Nem szeretném, ha pacekba mondaná valaki, hogy három nap múlva lógni fogok. 2. „Az álomfejtés Isten dolga.” Alighanem csakugyan az övé. Ő bocsát álmot mindnyájunk szemére, hiszen Ő teremtett minket álmot álmodókká. 3. Minden jótett elnyeri méltó jutalmát/büntetését. Utóbbi paradoxon, de van benne valami. Jézus is azt kérdi: Melyik jótettemért akartok megkövezni? A főpohárnok viselkedése teljesen szokásos. Bár közmondásos, hogy jótettért jót várj. Azonban az élet rendre rácáfol. Várhatod a jótettedért a hálát, ha elég sok időd van rá.            

Tegnap említettem, hogy az írások értéke nem függ keletezésük idejétől. Egy ma olvasott J. Ratzinger-cikk örökzöld témát feszeget. Címe: A hit helyzete a mai világban. (Vigilia 1968 júniusi sz.) Sajnos nem poszt méretű a terjedelme. Próbálom röviden: A hívő szavai idegenül csengenek annak, aki nem szokta meg az egyházi beszédstílust. A szerző Kierkegaard egy kis történetével illusztrálja mondandóját: Kigyulladt a vándorcirkusz. Az igazgató már előadásra beöltözött bohócát küldi a közeli faluba, hogy hozzon segítséget az oltáshoz. Az elrohan, s kéri a lakosságot, hogy siessenek a tűzhöz, oltani. A helyiek megtapsolják a „produkciót” és úgy kacagnak, hogy kicsordul a könnyük. A bohóc könyörög, még rimánkodik, amikor a tűz eléri a falut, mely szintén porrá ég. A teológus nem éri el, amit akar. Meg se hallgatják. Régimódi, középkori ruhája miatt azt gondolják, betanult szöveget darál. Színészkedik, pózol… De ha modern formában adja elő mondandóját, akkor is hasonló a helyzet. Hitünk önmagában nehézségbe ütközik. J. R. hivatkozik arra, hogy Lisieux-i Terézt életének utolsó idején ateista kísértések gyötörték. A hitetlent is megkörnyékezi a kétely. Most hatalmasakat ugrok, mert nem részletezhetem a cikket minden fordulatában. Említ még egy történetet, Buberét: Egy felvilágosult tudós fölkeresi Levi Jitzchakot, hogy vitázzanak. A rabbi ránéz az érkezőre, és ezt mondja: „Hátha mégis igaz.” A tudóst megingatja ez a félelmetes hátha…
Senki sem tudja kitenni az asztalra a másiknak Istent és az ő országát. Még a hívő önmagának sem. Ugyanígy a hitetlenben is megmarad a kétely, a „hátha mégis igaz” kételye. Mindketten megélik a hitet és a hitetlenséget. A kettő között ingadozva keresi az ember élete értelmét. A nyitás lehetővé teszi, hogy a kételkedő közelebb kerüljön a hívőhöz, aki a másik kételkedése miatt osztozik amannak sorsában. … Isten és az ember között végtelen szakadék tátong. Az ember csak azt tudja szemügyre venni, hogy mi nem Isten, aki lényegénél fogva láthatatlan. Ha az ember elfogadja, hogy a látható világ nem tölti ki teljes világát, akkor közelít a hit által a valósághoz. A hittel azt állítom, hogy a láthatatlan nem feltétlenül valótlan is, hanem ellenkezőleg, épp a láthatatlan az igazi valóság, mely az általunk is látható részét létrehozza és fenntartja. Másképp: létünk mélyén van egy pont, amely nem vezethető le a látható s fogható világból, hanem a láthatatlanra utal. Ezt csak – a Biblia szavaival élve – megtéréssel szerezhetjük meg.  Az embert természete a látható világ felé húzza. Bensejében kell megfordulnia ahhoz, hogy meglássa: a legértékesebbet tékozolja el magában, ha átadja magát a természetes nehézkedés vonzásának. A lét e fordulata nélkül nincsen hit. Ezért a hitet nem lehet bizonyítani. A lét megfordítása ez, s ezt csak az fogja fel, aki maga is megfordul, … ez a fordulat napról napra új marad, s csak egy életen  át tartó megtérésben válik vérünkké, mit is jelent, ha azt mondom: hiszek.
Így valahogy fogalmaz J. Ratzinger, aki évtizedekkel később XVI. Benedek pápa lett.
Tán nem véletlenül.  
Lábjegyzet. Közöm a Ter 39-hez. József életének szakaszai. Potifár jó vásárt csinált Isten emberével, akinek minden sikerül. Hamar rábízza az intézői tennivalókat, majd egész vagyonát. Felesége szemet vet Józsefre. (A képzőművészet egyik alaptémája: József és Putifárné). „Hálj velem.” A csábítás sikertelen marad. Potifárné haragjában átadja ruháját Józsefnek, majd éktelen ricsajt csinál Józsefet megvádolva, hogy meg akarta erőszakolni. A bizonyíték: még mindig nála a ruhája. A történet hihető, a trükk beválik: Potifár börtönbe veti Józsefet. A sors iróniája, hogy a börtön felügyelője mindent Isten kegyeltjére, Józsefre bíz, mert ő is rájön: „Az Úr vele van, s minden, amihez csak hozzáfog, azt sikerre vezeti.”
Közöm nem volt Potifárnéhoz. De nem egy festmény látása gondolkozóba ejtett. Abban az alávetett helyzetben vajon mit tettem volna? Igazi kutyaszorító. A házasságtörést akkor is szigorúan büntették. Persze József belső törvénye mindnyájunkban él. Isten nem nézi jó szemmel az efféle kilengéseket. Potifár felesége viselkedése ugyancsak életveszélybe sodorta a rabszolgát. Ám vele volt az Isten. Minden ügyeiben. Nemcsak vele, velünk is az Isten (héberül: Emmanuel). Mi pedig ezt a velünk levést kérjük s a magunk részétről ígérjük újévi nótánkban: Ó szép Jézus, ez új esztendőben légy híveiddel … hogy ez új esztendőben, minden ügyeinkben lehessünk Jézus drága kedvedben. Ő hű lévén magához, velünk van, az tuti. De mi? Mi is vele, ha elég nagy a hitünk. „Segíts hitetlenségemen” – fordul egy ember Jézushoz.   

Lehet, hogy lerágott csontot szopogatok. Hiszen sokkoló olvasni, ahogy Seneca 2000 éve ír a „mai fiatalságról” „bezzeg az én időmben” stílusban. A közelmúltban egy kisebb könyvtárra való könyvet, folyóiratot hoztam lassacskán a templom ablakából: egy felszámolás alatt álló könyvtár nekem tetsző darabjait. Némi meglepetést jelentett, hogy a tudományos-technikai leírásokkal foglalkozó könyvek, pl. modern fényképezőgépek, számítástechnikai újdonságok, mennyire gyors elévülésűek, utóbb olvasva kifejezetten avíttak. Más írások viszont meglepő módon teljesen ellenállnak az idő múlásának. (Pl. Huxley Szép új világ) Tegnap olvastam egy 1967-ben magyarra fordított Böll-hangjátékot. Semmit sem veszített értékéből, mondanivalójából, frissességéből. Általában a klasszikusok máig jól olvashatók, ha nyelvhasználatuk nem kötődik korabeli kifejezésekhez.
Emlékszem: szerkesztő-koromban meglepetéssel olvastam A Szív jezsuita lelkiségi lap korábbi évfolyamaiban megjelent írásokat. Ha a cikkek felét nem is, de harmadrészüket nyugodtan újra le lehetett volna közölni, hiszen aktualitásukból mit sem vesztettek, az olvasókat ugyanúgy megszólították, mint egykor. Mivel már akkor számoltam vele (ami idén bekövetkezett), hogy a lap 100. évfolyamához közeledik, azonnal eszembe ötlött: legalább egy ünnepi antológiát kellene összeállítani az időtálló cikkekből. Egy válogatást, mely méltó módon kifejezi a lap rangját. Akkor olyasfajta választ kaptam a főszerk.-től: Miből? Akkor se tudtam, ma sem tudom megmondani, hogy miből, de ismerve a rend műveit, egy percre se kérdés számomra, hogy ha akarják, belefér és azonnal. Jövőre már késő lesz. Újabb 100 évet várni pedig – minek?
Továbbviszem a cikkek aktualitásának a gondolatát. Még érdekesebb a helyzet az ifjúsági lapok esetében. Egy-egy korosztályt megszólító réteglap alanyai 4-5 évenként kicserélődnek. Ha egy cikk általános érvényű problémát taglal, még könnyebb elképzelni, hogy az újabb korosztályba lépők szinte ugyanazokkal a cikkekkel megkínálhatók. Igazamat támasztja alá, hogy egy-egy olvasókönyv évekig szolgál a belenövő korosztályoknak. A diák továbblép, a könyv marad. Újabb diákok ismerkednek meg A kóró és a kismadár c. mesével, A cinege cipőjével, Tóth Antallal és a nagy F-fel, stb.
Zárógondolatom ezek után az, hogy a könyvmegállók értékes köteteit egyelőre el-elorozzák, akik nem fogták fel, vagy képtelenek rá, hogy tiszteletben tartsák az „intézmény” célját. Áthidaló megoldásként adódik, hogy önmagukban sok értéket nem képviselő, mégis tartalmas olvasnivalókat hordozó folyóiratokkal pótolják az ellopkodott könyvállományt. Miért? Mert a könyvmegálló alapcélja: az (utazásuk közben) olvasni vágyó publikumot segítsék, hogy idejüket hasznosan töltsék el. Erre pedig a Rakéta újság régi számai, mindenféle irodalmi lap remittenda példányai tökéletesen megfelelnek. Eljön az az idő, amikor jobb körülmények között élő honfitársaink elfogadják: Egy kötetet kiveszünk, egy másikat belerakunk.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 38-hoz. Intermezzó. József története megszakad. A Szent író egy fejezet erejéig figyelmét Júdára fordítja, aki elköltözik a nagycsaládtól. Kánaánita nőt vesz feleségül, akitől három fia született. Er, Onan, Sela. Támár lesz Er felesége. Er utód nélkül hunyt el. A levirátus miatt Onanhoz adták Támárt, de Onan valahányszor maszturbált, mielőtt Támárral egyesült volna. (figyu, innen az önkielégítés másik neve: onanizálás, ha általában más indítékból történik is.) Támár messzire távozik, s nem vár Selára. Csellel Júdának adja magát, mintha kéjnő lenne. Gyereket fogan tőle, s ikreket szül: Perecet és Szeráchot. Megjelenik körükben, s bizonyítja, hogy apósától, Júdától vannak az ikrek. Így nem kövezik halálra.
Közöm. Élet és magány. Élet és halál. Élet és túlélés. Élet és az élet tagadása. Élet és korok szokásai. Elgondolkozom rajta, hogy az élethez hányféleképpen lehet közelíteni, hogyan alakult ez saját életemben, jó volt-e minden vonatkozásában, ma másképp lépnék-e néhány epizódját illetően? Meglehet. Az élet a legértékesebb. Kerül, amibe kerül.  

Amikor Miki sógor dolgozni kezdett, vett egy nagy szőnyeget. Már régen szerette volna feldobni vele a nagyobbik szobát. Kigurította a parkettet csaknem beborító textilt. Az eseményre összegyűlteknek alig maradt hely a szegélye mellett. Ott tipegtek körülötte. Miki csaknem rálökdöste őket a szőnyegre. Nem kiállítási tárgy ez, hanem szőőőnyeg! – hangoskodott. – Azért vettem, hogy használjuk. Nem az ember van a szőnyegért, hanem a szőnyeg az emberért.
Igaza volt. Magam is így fordulok a tárgyakhoz. Használom őket, s vigyázok rájuk, hogy sokáig szolgáljanak. Megjavítom őket ugyanezért, és kidobom őket, amikor végképp hasznavehetetlenekké válnak. A békebeli tárgyakat még úgy „építették” meg, hogy sokáig működjenek. A maiakat úgy, hogy javításuk vagy lehetetlen legyen, vagy ne érje meg, mert olcsóbb újat, többet tudót venni (pl. mobil, pl. autó, pl…) Bevallom, magam ösztönösen a jól építettet favorizálom, becsülöm Csoszogi mester munkáját. (Aki alig találna olyan cipőt, mely javítható [kérge, talpbetéte, sarka, talpa, spicce, flekkje]).
Most kicsit itt hagyva az eddigieket, néhány bögréről vallok.
A bögréket is használom, ameddig csak lehet. Ha fülük törik, addig kalapálom a csonkot, míg elveszti kézsértő szilánkjait. Fül nélkül legfeljebb pohárként viselkedik.
Az egyes bögrékről.
A legpocsékabb bögrénk kínai (sima átlátszó öntött üveg). Vastagfalú és -fülű. Tömegénél fogva bírja a forrót, de inni belőle utálatos. Túl sok a falátmérője. Nem szeretem igazán.
Tegnap írtam egy szép formájú bögréről, NY. felhőkarcolóinak sziluettjét mutatta. Karcsú, szépen formált és fényezett bögre volt. Valaki egyszer leejtette. Annyira összetörött, hogy esélyem sem maradt rá, hogy valaha funkciójának megfelelőre lehetne varázsolni. Rövid gyász után kidobtam.
Magam se tudom miért, kevéssé tetszenek a felül szélesülő – csonkakúp alakú – bögrék. Elég sokat spájzoltunk belőlük. Alighanem olcsón mérte az üzletkp.
Magam a hengerded formájú porcelánbögrét szeretem, amely se nem szűkül, se nem bővül a felső szélén. Ezekből sokat vettünk, s időközben elfogytak. Az Alföldi porcelán formatervei és termékei voltak. Szerettem a kecskeméti gyár dizájnját (könnyen mosogatható-szárítható étkészletek). Máig szívesen használom tiszta formájú és egyszerű fehér zománcú bögréiket. Egyik fehér alapon színes mintájú bögréjük csókolódzó galambpárt ábrázolt. Tudom, giccsbe hajló motívum ez, mégis közel éreztem magamhoz a tükör-szimmetrikusan egymás felé forduló, csőrükkel csaknem érintkező galambokat. Ha jól emlékszem, a készlet minden darabja eltörött az évtizedek folyamán.
Ma terjednek a cégreklámokkal felcicomázott olcsó és nehéz bögrék. Ezeket kellő mennyiségű kávé stb. vásárlása esetén kapod „ingyen”. Aha. Ingyen, persze.
Ilyenből is van itthon. Elviselem őket, és a leggyorsabban elajándékozom, amint akad rájuk „vevő”. Nem érdekel, hogy Segafredo feliratú csészéből iszom-e a Tschibót, Nescafét, vagy fordítva.
Van még kétféle bögre, amiről nem emlékeztem meg. Az egyik névre szól, beleírva: a legjobb testvér, a legjobb apa stb. Ha ezt zománccal égették rá, semmi baj, ellenáll mindennek, aminek egy bögre egyáltalán ellenállhat. Ha festették, akkor sincs semmi baj, mert egy idő múlva leeszi a fene a feliratot a bögréről. Van néhány ilyenünk. Először a legjobb barátnő kopott le, majd a név is halványulni kezdett. Lassan csak a legjobb bögre marad – immár felirat nélkül. Ennek alfaja a kedves családtag fotómatricájával ellátott bögre. Ha használod, nincs az az óvatos kezelési mód, ami rajta tartja a fotót a bögrén. Jártunk így. Mivel a szélükről kezd hámlani a matrica, egy ideig nem zavaró a kopás. De amikor kedvenc unokád arcának fele hiányzik, akkor lekaparod az egészet, hogy legalább a bögrét mentsed.
A másik, a szuvenír-bögre. Rajta egy kép, egy szűkszavú felirat, a többit fejtsd meg. Örököltünk ilyet is. Kedves kép mutat néhány gulipánt, repülő halat. Felirata ennyi: Catalina. Ha jól sejtem, egy Dominikai Köztársaság alatti apró sziget neve ez a Catalina. Hajaz a kép az elképzelésemre.
Még megemlítem a céges bögrék legfetisizáltabb újdonságát. Egy fehér alapon fekete cégfeliratú bögre ez. Ha felforrt benne a teád, akkor a cég neve a reklámjaikon megjelenővel egyezően, színhelyesen mutatja a logót. Jól írtam: ez már-már fétisbögre, varázslat. Inni egyébként ugyanúgy kell belőle, mint ha nem is volna feliratozva. Azért kaptam, mert hűséges maradtam az illető bank szolgáltatásaihoz. Pedig nem maradtam hű, csak lusta vagyok szerződésünk megszüntetésére.
Hosszú lett ez a poszt. Mégse hagyhatom ki a BOSS feliratú félliteres csészéket a felsorolásból. Mivel ma mindenki azt szorgalmazza, hogy sokat kell inni, divat lett ez a méret. S hogy miért éppen BOSS rajta a felirat? Mert ha főnök vagy, megerősít benne. Ha nem vagy főnök, akkor pedig kifejezetten hízelgő, hogy bögréd szerint BOSS vagy. Ugye, aki főnök, az iszik a legnagyobb bögréből.
A még ennél is nagyobb, kb. hat decis bögréink lengyel bögrék. Az ottani piacokon használják mérőbögréknek terményekhez, miegyébhez. Mi teázásra fogtuk őket, s beváltak.
No, itt csakugyan abbahagyom. 
Lábjegyzet. Közöm a Ter 37-hez. Meglehetősen közismert és részletező elbeszélés sorozat indul ettől kezdve több mint tíz fejezetben át, melyek József regényes életsorsát beszélik el. Izrael (Jákob) kedvence a Rácheltől született József, aki két álmot lát, mindkettőben családja hajlong előtte. Ezt elmeséli a rá egyéként is irigy bátyjainak, akik elhatározzák, hogy megölik. Egyszer Izrael ellenőrizni küldi a nagyok után Józsefet. Amikor a pásztorkodó öregek meglátják közeledtét, meg akarják ölni előbb Ruben meg akarja menteni, majd Júda javaslatára eladják egy karavánnak húsz ezüstért. Véres köntösével igazolják, hogy a libling Józsefet vadak tépték szét. Apja hosszas gyászba kezd. A midianita karaván pedig eladta rabszolgának Józsefet, aki így az egyiptomi fáraó kincstárnokának és őrségparancsnokának, Potifárnak a tulajdonába került.    
Közöm. 1. Általában csoportban (galeri, osztag, horda, csőcselék, tömeg, banda, klikk, maffia-csoport, különítmény) bátrabban gonoszok az emberek (úgy élik meg, oszlik a felelősség). Ez mindmáig így van. A gyűlölködő emberek gyűlölete sem egyforma. Akad közöttük jobbszívű, aki hajlik a jobbra. 2. Az ilyennek nagy bátorságra van szüksége, hogy hangját széllel szemben érvényesítse. Magam elismerem, hogy voltak kihagyott lehetőségek életemben, de voltak olyanok is, amikor hallattam a hangomat. A kihagyott lehetőségek soha többé nem térnek vissza. Észnél kell lenni hétköznapjaimban. 3. Nem mindent érdemes elfecsegni. Pl. József csúnyán ráfizetett álmaival val hencegésére.

Életemben először egy Anatole France-könyvben találkoztam árnyképpel. Beethovenről készült sziluett volt, talán torzított kép, valamiféle karikatúra. A műfajt később szerettem meg. Hogy miért? Azért, mert a körvonalak titokzatossá teszik azt, akiről készül. Tudni lehet, ha látni nem is, hogy valakinek az arca lapul meg a feketeségben. Próbálkoztam magam is, amikor csak lehetőségem adódott rá, hogy profil portrékat készítsek, melyek feketébe burkolóznak, de melyeket valamiféle fényesség vesz körbe. Kitűnő egy buszmegálló tejfehér reklámfelülete, amely elé álló emberalakról nagyszerű fotó készíthető. Ugyanígy alkalmas saját árnyékunk, vagy másnak falra vetülő árnyékát lefényképezni. Kis szerencsével igen kifejező képet kapunk. Az illető személy lelkének valamiféle lenyomatát, kvintesszenciáját.
De vannak még egyéb sziluettek is. Fiatal házas koromban haverom elkészítette a középkori Buda grafikus ábrája másolatát a nyomtatott áramkörök technológiájával. A kapott téglalapot ívben meghajlította, s az immár fél henger alakú, áttetsző lapot belülről megvilágította. Ettől kezdve falát olyan lámpa ékesítette, melyen a középkori Buda volt látható. Magam pedig egyszer kaptam egy olyan bögrét, amelyen körben New-York felhőkarcolóinak sziluettje volt látható.
Karácsonyra pedig eddig legalább három olyan Betlehemet készítettem, melynek a lényege: Kereste merre alkalmas kompozíciókat. Ezekből fekete-fehér képeket készítettem.  Majd fénymásolóval pauszra tettem őket. A pauszokat a karácsonyfa égője megvilágítja, s szemmagasságban magunk előtt látjuk a betlehemi jelenetet sziluett-kép formájában. A legfrappánsabb ábrázolást egy néprajzi könyvben találtam. Palóc pad háttámlájába faragott betlehemi jelenet. Utána lehet nézni.
A módszert érdemes volna általánosan használni. Tudvalévő, hogy Buda bizonyos épületei nem változtathatók meg, mert az épületegyüttes a világörökség része. A mai Buda sziluettje, tornyai, stb. ugyancsak érdekesen mutatnának egy bögrén, korsón, bármiféle hengeres porcelán- vagy üvegárun.       De nemcsak Budáé, tudom is én, a Visegrádi vár, oldalán a Salamon-toronnyal, a parlament és még számos más, érdekes épület vagy természeti tünemény, melyről jól értékesíthető szuvenírt lehetne készíteni. (Ötletemért a haszon egy százalékát kérem szokásosan.)
Lábjegyzet. Közöm a Ter 36-hoz. Ézsau ága se halt ki. A fejezet sorolja, hogy három pogány asszonyától kik kaptak életet, őket hogy hívták, s hogy törzsfők lettek belőlük. Edom királyai, törzsfői, Szeir törzsfői. Igazából Ézsau családfájának a bemutatása. Hogy ezek mennyire hitelesek, ki tudja. Aki nem hiszi, járjon utána. Holnap legyen a ti vendégeitek.  
Közöm. Igazán akkor volt hozzá közöm, amikor korrektúráztam a Bibliát. Jól vannak-e írva a nevek. Ha az előbb így írták, a következő alkalommal is azonosan-e. Ha tévesztés van, azt hiheti az olvasó, hogy másik ember nevét olvassa. Valamennyire ma is fontos a családfa. A lemenőket érdekelni szokta, kik is voltak őseik, miféle életet éltek? Mit fedeznek fel belőlük saját magukban. Egy szituációt hogyan rendeztek? Miben érdemes utánozni őket, miben nem? A régi időkben a törzsek, családok egyetlen reménye saját sokaságuk volt az idegentámadásokkal szemben. Kellett a támadások kivédésére a családokat védelmező férfierő. Nagyon is számon tartották valamennyi tagját. Ma talán a szükséges anyagi támogatások miatt érdemes kapcsolatban állni egymással a szélesebb család tagjainak. Ismertem olyan családot, amelyben egymás között folytak a pénzmozgások. Kölcsönért nem a bankokhoz fordultak, hanem egymáshoz. kamatot is fizettek egymásnak. Így a tőkenövekmény családon belül maradt és még a bürokráciát is megspórolták.

Tegnap a négyévenként megismétlődő hisztréria jegyében telt el. Ennyien-annyian mentek el voksolni. Belföldön, külföldön… csaltak, buszoztattak, a média egészét kisajátították, hallottuk balról, méghozzá éppen médiaszereplés közben azoktól, akik a médiát rendszeresen elküldik melegebb éghajlatra, az orruk előtt becsapják az ajtót a demokrácia jegyében. Szívesen lemondanék erről a kutyakomédiáról. De persze úgy kell nekem is. A tévé előtt várom az eredményeket. No, ott ülhettem volna reggelig. Még most se lehet tudni, hogy a tegnap reggel 7 órakor 0:0-ról induló mérkőzés a fidesz számára hozta-e a kétharmadot. Persze megkapták voksomat, noha első négy évük emléke nekem tisztább munkát hoz emlékezetembe, mint ez az újabb időszak. De talán tisztábbak voltak a képletek is, s kisebb a háttérapparátus. Egy tömegpártban a kétes ügyek óhatatlanul felütik a fejüket. Ezen a téren van mit tenni. És ez elég program is az előttük álló négy évre. A gazdaság pedig majd csak-csak hozza magát. Akik gratuláltak, jól tették, akik nem, azok is hozták a formájukat. A Tanúbeli virág et. jut eszembe róluk: Majd még visszasírnak minket – fanyalog a tömött villamoson. Aligha képzelhető el.
S még egy. Molnár Ferenc örökbecsű ifjúsági regénye, A Pál-utcai fiúk „tájképe csata után”. Janó, a csősz:
–  Megvertung őket!
Boka szomorú mosollyal felelt. De Janó tűzbe jött:
– Megvertung!... Kidobtung... Kikergetung...
– Igen – mondta csöndesen a tábornok…
Aztán kérdésére a tót így válaszolt:
– Igen. Hétfőn gyünnek munkások, felássák grundot... csinálnak pince... fundamentum...
A győzelem immár másodszor is megvan. De vajon nem pirruszi-e ez a győzelem. A kamrában pedig ott várnak már a nagyobb erők ásói, csákányai, teodolitjai, munkásai.
Tudom, az öregember nem magának ültet diófát. A szorgos kezek nem maguknak újítják fel a fővárost, az országot. Jól mondta tegnap OV: A gyűlölet nem pálya, és hogy most aztán újra dolgozhatunk. Igaza van mindkettőben. A gáncsoskodások ellenére.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 35-höz. Jákobhoz szól az Úr. Eredj Bételbe! Szívesen teszi, mert fél maradni a környező törzsek haragjától tartva. Utasítására begyűjtik a hivvitáktól hozzájuk került bálványokat, talizmánokat és elássák. Jákob megindul Bételbe oltárt építeni, majd útközben Ráchel megszüli Benjamint. R. belehal ebbe a szülésbe. Közben felüti fejét a szabadosság. Ruben együtt hál apja mellékfeleségével, Bilhával. Jákob meglátogatja Izsákot, aki végül az életet megelégelve 180 éves korában meghal. (Meg tudom érteni.) Ézsau és Jákob eltemetik.
Közöm.
Nekünk is vannak bálványaink. Minden bálvány, ami (aki) Isten és közénk akar állni. Jó, ha elássuk őket, s még jobb, ha elégetjük egyszer s mindenkorra. Nem tudom, mi érhette Rubent, akinek vélhetően volt saját felesége, s Bilha hozzá képest nyilván idősebb volt. Pillanatnyi elmezavar? Sérelem megtorlása, Jákob megalázása?  
Huncut az ember, amíg meleg. – tartja a mondás. Meg: aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen.
Hát vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra.

Még minden nyitott. OV szerint reggel 7-kor 0:0-ra áll a mérkőzés. Kövér László szeretne fél nappal idősebb lenni. Azt hiszem, igaza van. Képzeljük el azt a drámát, amelynek tetszési indexe úgy áll össze, hogy az ország minden színházlátogatója értékeli. Mindenkinek a szava egyet ér. A papé, a kritikusé, a rendezőé, azé, aki életében először lát színházat, s azé, akinek a gyerekét nem vették fel a …-re. Egyik fajtából van öt, a másikéból ötezer, a harmadikából ötszázezer, s aki nem akar, nem mondja meg, hogy hogy tetszett az előadás. A színészek próbálják értésre adni, mit miért tettek, a kritikusok megpróbálnak mindent ellenőrizni, s eljátszani az ördög ügyvédjének a szerepét. Bizonyos fokig kutyakomédia ez az egész.
Nem ismerem magam se, mit hoz estig a voksolás. Ismerem viszont azt az angol gyermekmondókát, amelyet 2002-ben megidéztem, amikor a Fidesz szájából kiénekelték a sajtot a ballibek. Valakik nyernek, valakik vesztenek este. Az ilyenek vagy az olyanok. Így hát az ilyeneknek (olyanoknak) üzenek azzal a versikével, amit minden angol óvodás gyermek ismer.
Egy szög miatt
Egy szög miatt a patkó elveszett.
A patkó miatt a ló elveszett. 
A ló miatt a lovas elveszett.
A lovas miatt a csata elveszett.
A csata miatt az ország elveszett.
Máskor verd be jól a patkószeget!  
A mindig határozott OV tegnap szkeptikus hangot ütött meg, azt érzi, hogy ő küzd, sokan meg elégedetten hátradűlnek. És ez pártjára nézve könnyen végzetes lehet. Mivel a választás javában tart, választási szlogenjeimmel nem terhelem a médiától amúgy is erősen igénybe vett választó állampolgárokat. Pedig lett volna egy-két választási szlogen-ötletem.  
Pl. Hallgass a Fideszre, szavazz a szívedre, vagy
Vezet a Fidesz. Fizet a Vedesz.
Nyomul a Jobbik. De ki lesz a legjobbik?
Kormányváltók?  Már csak a Wartburgokon.
Jesz? No. Ezt nem így írják.
Nem d,f… SZDSZ. Nem SZDSZ… gesz, desz. azaz kb. fi desz.
Anyukádé enpé. Mi lehet ez az NP? (no pasarán! Nem adja át!) Így legyen.
Mi elmentünk voksolni, és hallgattunk a szívünkre.
A FB-on keresztül mindenkit erre kértünk. Most pedig várjuk, hogy Zorba föl, vagy Zorba le.
Borítékolom az eredményt, de nem nyílik a boríték.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 34-hez. Jákob letelepedett a hivviták (egyik kánaánita törzs) környékén. Lánya, Dina bement a városba barátnők után nézni. Ám belebotlott az ottani „fejedelem” fiába, Szichembe. Az pedig beleszeretett a maga közönséges módján és megerőszakolta Dinát. Apja felkereste Jákobot, hogy adja fiához Dinát nőül. Jákob megvárta fiai hazatérését, akik cselhez folyamodtak mondván: Legyen a feltétel a két nép egybeolvadásának, hogy a hivvita férfiak körülmetélkednek. Azok ráálltak előbőrük levágásának, s néhány nap múlva a sebláz legyengítette őket. Na, ekkor ragadott kardot Simon és Lévi. Megtámadták a várost, minden férfit megöltek, a zsákmányt a jószágot s a nőket, lányokat magukhoz vették. Dinát kiszabadították. Jákob nem áldotta őket tetteik miatt, mert félt a szomszédos törzsek bosszújától. A fiúk morogtak: Szabad volt nekik úgy bánni húgunkkal, mint egy kéjnővel?
Közöm. Keresem a helyemet ebben a történetben. Értem én, hogy gonoszságot toroltak meg. A mértékét nem értem. A férfiak vadászvére nyugtalan. Ha nincs üldözendő vad, keresnek. Ez már kisiskolás korban elkezdődik. Két gyerek véresre veri egymást. A tanár kérdésére mit mondanak? „Szidta az anyám!” Aha. A támadások és azok retorziói végigkísérik a történelmet. Dina megbecstelenítése miatt, férfiak tízei vére hullik. Lelövik a trónörököst, húszmillió ember vérét kívánja. Nem folytatom. Aki kardot ragad, kard által hal meg. És ha a húgomról lett volna szó? Van min gondolkozni.
Még ma béküljünk ki. Sehova nem vezet a háborúskodás. Emlékezetem szerint Ferenc pápa egy ezüst érmet adott a hozzá látogató Obamának – mondván: Ezt Önnek szántam. Az ötvös a béke angyalát véste az érembe.       

Ez jobb, mint a gut besser, gösser.
Azért jobb, mert én találtam ki. Azért jobb, mert nem akar semmivel többet sem jelenteni, mint egy dobszóló imprója. Jelentése nincs, csak ritmusa: tititititititá. Olyan ritmusos, mint Utassy József négysorosa: Szemere szomorú szamara számára. A játékosságán kívül halljuk a dobok pergését, Magasból indul, s lefelé tart: e-o-a-á.
Már csak egy cintányér hiányzik. Simán odaférne a vers végére – mutatom
Szemere
szomorú (jobb lenne rövid u)
szamara
számára (lelassul a hosszú magánhangzók miatt
Psssst! T-pam-pam-sssssh ssssssssh ssssssssh
No, ilyen nekem ez a szabadabadabadabb. Könyvkorrekció során bukkantam ma a szabadabb szóra. Jó szó. Innen már csak ki kellett bontani, ami benne rejlett.
A szabadabb azért is időszerű, mert ma szabadabb vagyok, mint tegnap voltam, s remélem, holnap is szabadabb leszek, mint ma voltam. Ez a szabadság a közérzetemre vonatkozik, mely kezd az influenza fojtogatása alól felszabadulni.
Nem hagyom, hogy szidják az antibiotikumokat. Ha ritkán is, de nagy szükség van rájuk. Amikor az egyéb próbálkozások kudarcosak, akkor nehéztüzérségként bevethetők a fertőző gócok szétbombázására. Valahogyan így élem meg a nyomás alóli szabadulást.
Már ma is szabadabb vagyok, de
Holnapra még szabadabadabadabb leszek. 
Lábjegyzet. Közöm a Ter 33-hoz. Ézsau és Jákob találkoznak. Mint az előzőekből kiderül, Jákob ajándékkal várta bátyát: 200 kecskét, húsz bakot, 200 bárányt és húsz kost, harminc tevét csikajával, negyven fiatal tehenet, tíz bikát, húsz szamárkancát és tíz szamárcsikót adott neki. Elég tekintélyt parancsoló a felsorolás (Mennyi lehetett akkor az egész nyája?). A találkozás során nagy összeborulások, s kölcsönös bemutatkozások: Ki kihez tartozik, kinek a fia stb. Ézsau vonakodik elfogadni öccse ajándékát mondván, hogy neki többszöröse van, minek még. Végül mégis fogadja a jószágokat, s megegyeznek abban, hogy Ézsau törzsével a szokott tempójában, Jákob pedig a gyerekekkel és a nyájjal poroszkálva haladgat. Volt ebben némi tartás. Mindenkinek jobb, ha mielőbb elkülönülnek egymástól.
Közöm. Az anyagiakhoz való ragaszkodásom elég sokat változott életszakaszaim során. Valamikor egy golyóstollért lehajoltam az utcán, s irigyeltem azokat, akik karórát találtak. Idősödve nem érdekel, hogy Parker-tollam van-e, vagy ICO. Felkapom, mert fel akarok jegyezni valamit. Órát kaptam többször is. Egy részüket elajándékoztam, mert csak egyet csatolok karomra. Azt is ritkán teszem. Mindenütt belefutok időjelzőkbe (a PC sarkán, a tévé képernyőjén). Ezer és egy óránk mutatja az idő múlását. Nem érdekel az óra. De a pénz se. Jobb nyugdíjat számoltak nekem, mint amiben reménykedtem. Nincs szükségem pénzre, sem tizenöt öltönyre, semmire. Megértem Ézsaut, aki szintén nem szűkölködött. Az ajándékozás misztikus valami. Biztos, hogy önzetlen? Mit akar cserébe az ajándékozó? Így volt ez már sokszor és sokhelyütt. Pl. Trójában a falóval: Timeo danaos dona ferentes, azaz félek az ajándékot hozó görögöktől. Vagy pl. Pelikán elvtárs esetében, akit malackával etetnek, sejtetve vele (munkaebéd enyhe gyomorgörccsel, ahogy az már lenni szokott), hogy fognak még valami fontosat kérni tőle.     

Afrikai doktor barátunk felesége meséli, hogy Nigériában az úgy van, ha valakit fertőzés, vérmérgezés, sebesedés, akármi ér, akkor előszedik a népi tudományokat. Be kell burkolni pálmalevélbe, üljön rá kukoricacsuhéra míg még nedves és meleg. Ezeket a szamárságokat most találtam ki, de hát elképzelem, hogy a valóság is ilyesmikben nyilvánul meg. Bevált és teljesen hatástalan módszerekkel egyaránt próbálkoznak. Ha nem múlik el a baj, akkor felkeresik a varázslót. Az animista mágus a szellemeket hívja segítségül. (Hat hét hit és hat. Vagy nem.) Ha nem, akkor jön az orvos. Azért csak akkor, mert félnek hozzá menni, hiszen közreműködésével oly sokan halnak meg. De azért halnak meg sokan az orvos kezei között, mert mire rászánják magukat, hogy felkeressék, már halálos betegek az emberek.
Itthon sincs ez máshogy. Móra Ferenc egyik novellájában azt feszegeti, hogy a faluban vajon hány orvos van. Valakinek fáj a foga. Azonnal jelentkeznek a tudorok: Tegyen rá pálinkát, nyomja el a foghoz vezető ideget. Hűtse jó hideg kútvízzel. Bugyolálja be kendőbe stb., stb. Hamar kiderül, hogy legalább száz orvos van a faluban.
Nem szeretek magamról írni, különösen a bajaimról nem. Korábban egy félmondatban említettem, hogy valamiféle influenzát elkaptam.
Egy hete hallgattam a rádiót, amely közölte: megszűnt az influenzajárvány az országban. Az az érdekes, hogy az influenzának sokáig ellenállok. És akkor kapom el, amikorra már mindenki kigyógyult belőle. Most is így jártam. Régi tapasztalatom, hogy torokfertőtlenítővel spriccelve, vagy ilyen tablettákat elszopogatva el szokott múlni a fertőzés. Most is ebben bíztam. Próbáltam ilyet, próbáltam olyat. Tücsi hozott köptetőt. Ám javulásnak igen kevés nyomát tapasztaltam. Közel álltam hozzá, hogy felhívjam a dugulás-elhárítás telefonszámát, mert több száz papírzsebkendő sem hozott tisztulást. Na, ezek a manőverek voltak az én A variánsaim.
Mivel egy hétig sem szabadítottak meg nyavalyámtól, ma felkerestem a háziorvost. Látott ő már karón varjút. Egy perc alatt kezembe nyomta a lórúgással felérő antibiotikum receptjét, meg valami kanalasét. A többi automatizmus. Az Augmentumot reggel és délután kell szednem. Mivel az Atorvával összeegyeztethetetlen, addig annak a szedését fel kell függesztenem. S mivel az antibiotikum megöli a bélflórát, célszerű minden bevett tabletta után legalább két óra elteltével meginni egy ilyen pótlást (normaflore). Azért nem hamarabb, mert ezeket is kinyírja a szer. A kanalast pedig valamiért 17 óra után nem jó szedni. Előtte viszont többször is szükséges. Próbálom megjegyezni. (Az idősek nem abba halnak bele, hogy elfelejtik, hogy mikor mit kell bekapniuk a túlélés reményében?)
Most túl a B variánson. Itt ülök, és várom, hogy azonnal múljon el kórságom. Ha tudtam volna, hogy a dokinál kötök ki, dehogy halogattam volna felkeresését, csak saját kínlódásomat hosszabbítottam meg.
Ebéd. 1. fogás: túrós hagymás krumpli. 2. fogás: almalé (sokat kell innunk) belehabarva a normaflore, 3. Fogás: Kanalas gyógyszer.
Most nagy békesség van bennem. Mindent időben, szabályosan, konvergens módon. Saját érdekemben.  
Lábjegyzet. Közöm a Ter 32-höz
Jákob elindul népével és több nyájra való birkával, kecskével, tevékkel, szamarakkal, tehenekkel. Kémei jelentik, hogy Ézsau feléjük közeledik. Azonnal kettéosztja a nyájakat, s négy gazdagon összeállított állatseregletet küld maga előtt a terelő szolgáinak meghagyva: mondják azt, hogy jön Jákob is, de ez ajándék tőle. Aztán este lesz. Álmában megküzd valakivel, akit Istennel azonosít. A jelenés menne, de Jákob nem engedi, amíg amaz meg nem áldja.  Megtörténik. Isten nem fedi fel kilétét, de Jákobot Izraelnek nevezi: „mivel Isten előtt erősnek bizonyultál”. Jákob-Izrael csípője ina megsérült birkózás közben. Az izraeliták máig nem eszik meg a csípőizom inát erre emlékezve.
Közöm. Nem vagyok egy kompromisszumokra hajló karakter. Pedig egy keményfejű embernek lényegesen nehezebb az élete. Jákob megalkudott: tál lencse-elsőszülött jog; hét év szolgálat Ráchelért. Mivel becsapták, újabb hetet vállalt az asszonyért. Majd rátett még hatot, hogy meggazdagodhasson. Minden számítása bejött. Ma már nem valószínű, hogy ráállok a mindenkinek borravalót adó figurára. Sokszor pedig előnyös. Lehet, hogy Jákob nem volt tisztakezű eljárásaiban, de beszélő viszonyban állt a Teremtővel. egész életében segítette az a bizonyosság, hogy van egy őt kedvelő Úr. Ennek a módját kellene inkább gyakorolni, ameddig lehetővé teszik az égi hatalmak. 

Tegnap voltunk negyvenkét éves házasok. (Pontosítanom kell: lakásosok, házunk sose volt, s várhatóan nem is lesz.) Mindegy. Azért a szó szokott értelmében mi mégiscsak házasok vagyunk. Van háztartásunk, házasságot kötöttünk egymással, azaz olyan szövetségre léptünk, amelynek egyik kitétele: jóban-rosszban egymást el nem hagyjuk. Hogy jóban miért kellene elhagynunk egymást, nem igazán tudom. No, mindegy. A rosszban se tettünk ilyet („nyári napban, téli szélben, harmatban, s ha hull a hó, sej, haj, házasoknak kedve mindig jó”), kitartottunk egymás mellett.
Házasságot kötöttünk egymással, mert úgy döntöttünk: egy asztalról fogunk enni, egy tálból cseresznyézni, egy ágyban aludni (vagy ébren lenni). Házasságunk, mint oly sok más házasság is, kompromisszumok sorozata. A rózsaszínű köd elmúltával rájöttünk, hogy társunk különbözik tőlünk. Ezt a békát le kellett nyelni, sőt szeretni is valamennyire, hiszen a változatosságról szól, a jártasságaink különbözőségének hasznáról szól. Ügyeink intézése, életfelfogásunk kialakítása stb. igazolta-bizonyította, hogy ez így van jól.
Nem ment zökkenőmentesen, mégis „megcsináltuk”, mondaná az amerikai, hogy elfogadjuk egymástól eltérő adottságainkat, és kölcsönösen lehetővé tesszük, hogy ki-ki megélhesse mindazokat az élet adta szituációkat, amelyek gondviselésszerűen megtalálták őt (engem). Most látom, nem kellett volna ilyen terjengősen fogalmaznom. Elég lett volna azt mondani, hogy – amennyire tőlünk telt – lehetővé tettük egymás számára, hogy önmaga lehessen, önmagát adhassa.
Ez így már eléggé érthető.
Azért egy tegnapi példát ideírok. Kinyuvasztott egy nátha, influenza (vírusos vagy bacilusos? Nincs itthon mikroszkóp, hogy egzakt módon megállapíthassam a fajtáját). Mindenesetre enyhe csillapítókkal kezeltem, mert nem akartam, hogy napi sűrűséggel és rendszeresen szedett gyógyszereimmel egymás ellen dolgozzanak. Amit el akartam mesélni: Fekszem az ágyban, Tücsi almalét hoz egy nagy pohárral, hogy ki ne száradjak. Megköszöntem szívességét, majd kihörpintve a lét, kivittem a konyhába a poharat. Nem nagy ügy, de házasok között igen. Elfogadni a másik szolgálatát. Ebben én még mindig elég rossz vagyok.
Tehát az első negyvenkét év letelt. Mire az újabb negyvenkettő is letelik, éppen száztíz éves leszek. :-)
Lábjegyzet. Közöm a Ter 31-hez. Az előző fejezetben láttuk, hogy Jákob családja igen megsokasodott, s ugyanígy juh- és kecskenyája. Most már csak haza kellett menekíteni ezt a sokadalmat. Tevére ültette háza népét és hazaindult Izsákhoz. Ráchel még apja házi istenei szobrocskáit is begyűjtötte. (Ez az öröklésre való jogot biztosította neki). Lábán sem volt rest, utánuk uszult, hogy maradásra bírja az immár 20 éve nála szolgáló Jákobot. Jó befektetésnek bizonyult ez neki. Éjjel álmában ugyanő figyelmeztetést kapott, hogy tegyen le Jákob üldözéséről. Bár megvádolja azzal, hogy ellopta a házi isteneit,  a sátrak feldúlása (házkutatás)  eredménytelen marad (Ráchel ült rajtuk tevéjén). Menteni, ami menthető, Lábán szövetséget ajánl Jákobnak: területeik határát ezentúl egyikük se lépi át. Nagy lakomával ünnepelték meg a békülést.
Közöm. Mondom feleségnek: Mi jobban teljesítettünk, mint Jákob asszonyaival. Ott négy nőtől lett tizenhárom utód, nálunk tőled négy. Ami pedig a vagyonosodást illeti, ma egyáltalán nem jobb a helyzet a kapzsiságot illetően. A bankok ülnek a népek pénzein, és úgy sanyargatják őket, ahogyan nem szégyellik. Ha pénzt veszel ki, fizetsz, ha pénzt teszel be, fizetsz, minden megmozdulásukat pénzben mérik, s viszik fejed fölül a házadat, ha valami nem tetszik nekik. Szerződéseik tele vannak csapdákkal, melybe az óvatlan és pénzre vágyó ügyfél simán belelép, mert nem ismeri ki magát a banki manipulációk, a pénzmozgások, az árfolyamokkal való játszmák soron következő lépéseiben. Márai azt írja, hogy az a kapitalista, aki nem akarja a világ összes pénzét megszerezni, rossz kapitalista.  
És még egy. Lám, bálványok minden korban vannak, csak másképpen hívják őket. Feltehető a kérdés: Mik az én bálványaim, amelyekhez szenvedélyesen ragaszkodom, amelyeket ugyanúgy itt hagyok majd, ha mennem kell, mint azokat a vacakokat, amelyekhez nem ragaszkodom.