Mickey webnaplója

Napok óta azon gondolkozom, hogyan életszerű ezeket a fohászokat mondani.
1. A mi Atyánk a mennyekben van. Titok. Ha a „mennyekben” van, „körbeveszi a földet”. Muszáj hát hozzáemelkedni: a hit rakétáján és műholdján őt a mennyekben elérni, vele találkozni. Onnan mellőle elmondani, hogy kívánnánk: szentelődjék meg a neve, jöjjön el az általa megálmodott ország azáltal, hogy a kékbolygón (Hol van már az ég fekete bakacsinja, mely elterül a lapos föld felett éjszaka?) is az ő akarata valósul meg. Igen, bátran lenézhetünk az immár jól ismert szépséges kékbolygóra, miközben az Atyával társalgunk a legfontosabb dolgokról. (Mondhatod, hogy tévedés, hiszen az Atya a „szívünkben” vett lakást. Igazad is van, de olyan kicsi világító pont, hogy oda se érkezel el hamarabb, mint a föld köré rakétával.)
Ezután az Atya mellett maradva elsoroljuk az ember legalapvetőbb szükségleteit, ami nélkül az előzőek nem valósulhatnak meg. Alapszükségletünk a mindennapi megélhetés, a kölcsönösen megbocsátó közeg, az erőnket meghaladó megpróbáltatásoktól mentes lét relatív nyugalma, és a személyes gonoszság féken tartása. Ámen. Most visszajöhetünk a kékbolygóra áttörve a szférákat, felismerve a hegyeket, vizeket, városokat, saját házunkat. Ejtőernyőnk nyitva, simán landolunk.
2. Az üdvözlégy – korábban nem gondoltam, hogy így van – hatalmas felütéssel indul.
Muszáj elképzelni az egyik legtöbbet ábrázolt jelenetet, az angyali üdvözletet: Gábor angyal köszönti a boldogságos Szűz Máriát. A képeken baloldalt meghajolva imádkozik-csodálkozik Mária, a makulátlan tini lány, vele szemben jobbról fölé magasodik Gábor, a hírhozó angyal. A szöveg szerepjátszás, melyben én vagyok az angyal. Így tehát nem kétoldalt helyezkedünk el, mint a képeken, hanem szemtől szemben. A velem szemben térdelő lányka feje búbját látom, leomló barna haját. Innen mondom szövegemet: Üdvöz légy, malaszttal teljes, az Úr van veled. Majd változik a kép. Mária látogatása Erzsébetnél. A vizitáció. Erzsébetből tör fel a gondolat: „áldottabb vagy minden asszonynál” és ide veszem: áldott a méhed gyümölcse, Jézus.
Tudom, hogy Mária elcsodálkozik ezeken a számára alig érthető „ráolvasás”-okon. Mert az angyal olyasmiket állít, melyek meghaladják Máriának magáról kialakított elképzeléseit. Innen a rácsodálkozás az ő részéről. És Erzsébet is. Honnan tudná? Szavai a Lélek ihletése. 
Azután fordul a kocka. Mindig titok marad, a „Szűzanya” szóösszetétel. Mária számára is az maradt, hisz férfit nem ismert. És ehhez a titokzatos asszonyhoz, az istenanyához fordulunk, a második Évához, aki gesztusával rendbe hozza mindazt, amitől az első Éva (és Ádám) rosszvoltából elestünk. Méltán kérjük segítségét, mi, akik rosszra hajló természetünk folytán továbbra sem vagyunk makulátlanok – életünk végéig soha, még halálunk pillanatában sem, ezért kérjük személyes közbenjárását most és halálunk óráján.
Érthető ez így?

Balatonfőkajár.  Izzó napsütés, olvadó flaszter, árnyék sehol. Lehet vagy 40 fok a műúton. Megyek „egysebességes” orosz biciklimen Balatonra. Balatonfőkajár: Ezzel a helyiségnévtáblával találkozom először. Még messzi a cél, messzi a tó is, de megcsillan a remény. Sikerül, sikerülni fog. Már a Balatonnál járok. (1966).
Balatonaliga (B.világos?) A bicikli már szinte magától halad, mert én „kész” vagyok. Elérek ide, ahonnan jobbra levisz az út a partra. A lejtőn fellélegzem. Árnyat adó fák környeznek további utamon. (1966)
Gamásza. Balatonszabadi-Sóstó tóparti részén nyaralok. Felmászunk a töltés túlsó oldalára. Van ott egy vízszintes plató. Valaha vasútállomás állt itt:  Gamásza mh. Rég megszűnt. Csak egy puszta neve utal egykori létére. A töltés mellett rablórömizünk. Pancserekkel „nem megy flottul” a játék. Lerakás- visszabontás, sajnálkozás. Csípnek a szúnyogok. (60-as évek). Itt ismerkedem a Balatoni világossal.
Hidegen jó sör volt az.
Balatonszabadi-Sóstófürdő. Ide tartottam biciklivel 66-ban. Húszévesen szép az élet. Lehet, hogy nemcsak húszéveseké a világ, de lekerekezésem után két órával kérdi haverom: körülnézünk bringával? Körülnéztünk bringával.
Balatonszabadi. A vasútmegállónál alkalmi miséző hely, nyitott kápolna, vasárnap délelőtt: mise. A vasúton katonai szerelvény vesztegel. [Remélem, hogy részeg] katonák mindenféle ocsmányságot vagdosnak a bigott hívőkhöz a vonatról. Aztán elindul velük a szerelvény.        
Siófok. Beutalóval kerülünk ide egyik évben. Az üdülő a tó mellett van, kaja a síneken túli „forfában” [könnyűszerkezetes faépület]. A meleg elég szörnyű. Mindenesetre kellemes a víz, sokat kártyázunk az alkalmi ismerősökkel, az ismerkedési esten a Depeche Mode legismertebb számát nyomja egyedül egy pasi. Énekel, bekapcsolja a dobgépet, és orgonál. Máig a fülemben a dallam. A klubhelységben élvezzük néha Maradona játékát. Argentína megnyeri a VB-t. A strandon gyönyörű képet készítek a nádasról, a felhőkről, hullámokról FED 2 orosz géppel. Zs. lányunk kiborul a víztől. Kertésznadrágjától sem hajlandó megválni. Napját a homokozóban tölti. K. reggel felébresztene mindenkit. Reggel ötkor elviszem a játszótérre hintázni. Itt hangicsálhat. Egyik gyerekünk egy hatalmas szélviharba kerülve tér a faházba, s tapasztalatait így összegzi: „Verekedik a homok”.
Zamárdi. (1964) Unokatesóm jóvoltából nyaralunk itt. Meghívja NDK-s barátait is. Este előkapja hegedűjét és magyarnótákkal szórakoztatja a németeket. Én akkor a jazz kedvelője vagyok. Arról mesélek az együtt nyaralóknak.
Szántód. Faházakban lakunk szakszervezeti beutalóval. A gyerekek jól érzik magukat. Meglátogatjuk Báróékat a szomszédban. Kerülgetjük a viharok által kicsavart fákat.  Megismerkedünk egy ideális párral, s három gyerekével. Később meglátogatjuk őket budaörsi otthonukban. Még később megtudjuk, hogy elváltak. A nő lelépett egy digóval. A három lányt apjuk nevelte.
Balatonföldvár. Faház, szép idő, sok napsütés, sok szúnyog. Egyik üdülőtársunktól megtudjuk, hogy a szúnyogcsípésre jó a Fenistil. Azonnal a patikába visz utunk. Tényleg gyorsan megszünteti a gél a viszketést. A lányoknak vettem Girardi-kalapot. Lefényképeztem őket benne.
Egy szolnoki mérnök-házaspárral ismerkedünk meg. Egész nap kártyázunk, dumálunk.
Hazafelé jövet megállunk egy játszótér mellett. Iszonyú hosszú láncon lógnak a hinták. Szeles az idő. A gyerekek haját borzolja a szél. Élvezik a lengéshosszúságot, élvezik a hűsítő szelet.    
Itt ér az elutazás hajnalán a berhidai földrengés. Előző este a parton üldögélek. Szokatlanul a magasban keringéltek a madarak és nem akartak leszállni. Reggel hallom, hogy recsegnek a faház dongái. Ébresztem a családot: Kifelé! Semmi bajunk nem lett. Az egyik pecás meséli társának: reggel bekaptam egy felest, de nem akartam elhinni, hogy a beton ennyire mozogna alattam. Csak nem ártott meg az az egy korty snapsz? Hazafelé félreállok, mert a Trabant nem húz. A gyertyákat tisztogatom, mert gyakran beköpi őket a keverék. Most is ez a baj. A kezeléstől életre kel a masina. Vidáman pöfög velünk haza.
 Balatonboglár. 1959-ben táborozok itt. Úttörőtáborba invitál osztályfőnöknőm. Mondom neki. Nem is vagyok úttörő. Na és, ki kéri számon? Reggel zászlófelvonás. Egyszer rám bízzák. Úgy látszik kiváló úttörő lennék. A tábor a móló mellett volt. Ma már nem gondolom, hogy állnak a házak.
Ordacsehi. A francia unokák még kicsik. A síneken innen parkolunk. Visszük át a székeket, a labdát, törülközőt, pokrócot, kaját az úttesten, a sínen. Matyika megáll a tó partján, és áhítattal mondja: „Bonjour de l’eau!” 
Fonyód. Többször megfordulunk itt. Öcsénk feleségével Mary Ellen nevű kicsi lányával az USA-ból itt nyaral a közösen bérelt házban. Naponta elfogy egy láda sör. Cigizünk a legtöbben. Sokat dumálunk, fogy a palacsinta. Egy vacsorameghívást rövidre fogunk, mert az étteremben megesznek a szúnyogok. Wartburgom üzemanyagcsöve folyat. Átkozott bűzt áraszt a kipufogódobon izzó keverék. Sokat szenvedek, mire sikerül a hibát megszüntetni.
Később egy vállalati üdülőben kétszer-háromszor megfordulunk. Itt tanulok meg szörfözni. Megvettem egy könyvet, amely ennek a technikájáról szól. A veszprémi raktárvezető leruccan megnézni, hogy nyaralnak a kollégák. Elkéri a szörföt. felpattan rá balról, leesik jobbra, felpattan rá jobbról, leesik balra. A próbálkozássorozat eltart húsz percig. Nem akarja elhinni, hogy képtelen meglovagolni a vízi jószágot, csak nagy sokára. Csúnyákat mond, majd elsomfordál.
A magyar gyerekek a stégről klott gatyában ugrálnak a vízbe. Nagyokat röhögnek, ahogy belecsobbannak a vízbe. Egy német nő érkezik. Apró gumicsónakjával próbál lavírozni, de többet bosszankodik, mint élvezkedik. Férje egy gumimatraccal kínlódik, mert a szél minduntalan felkapja, s el akarja ragadni tőle. Eszköz nélkül nem lehet meglenni – ez ötlik fel bennem. A gyerekek önfeledtsége, és az eszközökkel bajlódó németek. Micsoda különbség.
Erős szélben indulok szörfözni. Nehéz megtartani a jószágot. Egyszer csak egy nagyobb pöff belevág a vízbe. A szemüvegem azonnal elszáll, engem megtart a levegővel megtelt szélkabát. Kievickélek a partra kézzel evezgetve. Ha valaki megtalálja a szemüvegemet, tartsa meg. Változott azóta a „lácsóm” dioptriája.
Alsóbélatelep. 1960. Haverok együtt nyaralunk néhány napot. Libasorban megyünk a nádasban. Csapkodjuk egymásról a bögölyöket (marhabagócslégy). A hátsó embert nem csapkodja senki. Őt kegyetlenül marja az átokfajzat. Állok a vityillónk kapujában. Először hallom a szomszéd rádiójából felhangzó olasz slágert: (Modugno: Tamburredu) egy életre megjegyzem dallamát. Máig szeretem.
Balatonfenyves. A tó partján bérlünk egy többszintes házat. Alig férünk benne. Rengeteg a szúnyog, fent nincs konnektor, lent van, de kellene elektromos szúnyogirtó. Nincs a boltban. Gyertyákat veszünk. Frászt se ér, csak kormol. Estelle unoka aprócska, őt tologatom a flaszterúton. Békésen alszik a babakocsiban. Hatalmas hőségben telik az időnk. Én egy kis gumilapátos ventilátor tövében töltöm a napot. Meg is jegyzem: Úgy üldögélek itt naphosszat, mint egy vécés néni.   
Balatonmáriafürdő. Kati még igen kicsi. Feleség nővérével s családjával üdülünk. Társasjátékozunk szavakkal. Berágtam, mert a partnerek jobbak nálunk. Csak arra emlékszem: Kizártam, hogy létezik a művér összetett szó. Nem volt igazam, máig szégyellem magamat akkori tudatlanságom és viselkedésem miatt.
Keszthely. Gyönyörű fasor vezetett a városba. Tán még megvan. Vállalati ellenőrként Volgával járjuk a balatoni népművészeti pavilonokat sorra. Keszthelyen is megállunk egy fás árnyékos helyen. Mi ellenőrzünk, a sofőr elalszik az ülésen a félárnyékban. Megtréfálom. Rátehénkedek a motorháztetőre, mire az szépen hintázik. A sofőr felébred. Kap ide-oda a kormánnyal. Fák mindenütt. Nem örült süket tréfámnak. De jól számított. Délután elszundítottam mellette az anyósülésen. Alig várta, hogy így legyen. Rátaposott a fékre, majd kivittem a szélvédőt, bár be voltam kötve.
Keszthelyen is nyaraltunk. Zsuzsa volt kicsike. A hatalmas strandon elaludt a takarón egy szál gatyában. Mi betakartuk őt, majd utánanéztünk az ebédnek. Grillcsirkéért indultunk. Tíz perc múlva visszatértünk. Hűlt helyét találtuk az éppen csak totyogni tudó lánynak. Elkészültünk a legrosszabbra: Emberrablók ellopták, kivitték az országból, víznek ment… Nagy tömegben keresgettük. Én akadtam rá kb. öt perc múlva. Becsinált szegény gyerek, és ebben a méltatlan helyzetben keresett minket – reménytelenül. Senki se törődött vele a sokaságból.
          Gyenesdiás. Kétszer volt hozzá szerencsénk. Először vejem tanítványainak a szülei adták ki nekünk ikerházukat. Kitűnően éreztük magunkat a nagy medencével felszerelt házban. Mind elfértünk mind jól éreztük magunkat. Emlékezetes volt már a kezdés is. Mi érkeztünk oda elsőként, és megrendeltünk a helyi vendéglőből tizenöt főre vagy három-négy féle ebédet. Mire a többiek megérkeztek, meleg étel várta őket: rántott hús körettel, pörkölt galuskával, milánói makaróni stb. Boldogan vetették rá magukat a lakomára. Mindenki a kedvére való kajából evett, mindenki jóllakott. A tulaj egy nagyméretű medencét üzemeltetett. A többiek fergeteges vízi csatákat vívtak összevissza fröcskölve mindent és mindenkit. Mivel szemüveges vagyok, nem igazán vágytam rá. Amikor aztán beborult, és esőre állt, eljött az én időm. Bemerítkeztem a medencébe. Senki nem kívánta követni példámat. Kellemesen visszahűtöttem a vad nyári melegben árforrósodott csontjaimat. Ez már a XXI. században volt, amikor klán-találkozókká magasztosult a családi nyaralás. Egyre többen lettünk ugyanis az idők során.
Másodjára is megkívántuk az itt való nyaralást. Ámde egyéb hely után kellett néznünk. Nem is lett volna semmi baj, csak a nő, aki kiadta nyaralóját, odaérkezésünkkor kijelentette, hogy a ház felében még laknak, de egy nap múlva elpucolnak. Viszont van egy régi szuterénje. Oda húzódtunk Tücsivel. A nő is megaludt a konyhában. Hét nap csak hat éjszakát jelent, ő hetet számolt, úgy kellett utánagondolnunk, hogy hol akart átverni minket. Elismerte „tévedését”, másik számlát hozott, de a mi kárunkra elvétette az összeadást. A szálláshely egyébként megfelelő volt, az ígért homokozót kivéve. Egy cement körgyűrű földdel megpakolva talán mégsem homokozó. Viszont az ígért 150 m-re lévő strand kb. egy km-re volt. Ha Gyenesdiásra mész, vigyázz, kitől rendelsz szállást. Könnyen átverődhetsz.
Szigliget. Sokat mászkáltunk a várba, meg kell jegyeznem, egyre nehezebben. Valamennyi pénzt is kérnek a várkoptatásért, noha nincsen lift. Ezt a várat kivételesen nem készakarva robbantották fel. Villám csapott a lőportárba.  Én ingyen közlekedtem fel újságíróként. Viszont nyakamban Ágoston unokával. Ez évekkel ezelőtt történt. Ma már unoka nélkül is nehezen vállalkoznék a vár csúcsára hágni – noha fegyvertelenül. 
Badacsonylábdihegy. Nászunk üdülőjében minden szinten szinte mind elfértünk. Ott tudta meg Zsuzsa, hogy várandós harmadik gyermekével. Fotóztam rendesen. Villámokat éjjel: zöldgyíkokat nappal, hatalmasra növesztett tábortüzet este. Igen jól éreztük magunkat. 
Badacsony Megmászását utóbb kihagytam. Valamikor vagy huszonöt évvel ezelőtt felmentünk családostul, a 3 lánnyal a Szegedy Róza-házhoz. Iszonyú hőségben, minden árnyék híján. Irigykedve néztük a mellettünk elhajtó dzsipeket, amelyek beterítették az utat és az úton járókat porral. Megúsztuk szilikózis nélkül. 
Badacsonyörs. Két házat kellett kivenni, mert egyben az én nagyobb rokonságom nem fért volna el. Szegény QQ (RIP) szervezte a bérléseket, s gondban volt, mert sokan lemondták a részvételt, akiknek nem volt jó a kiválasztott időpont. Ehhez képest sokan meggondolták magukat, és beestek lemondásuk ellenére. Olykor elég kaotikus állapotok alakultak, de a hangulat pazar volt. Esténként nagy énekléseket tartottunk. Az Amerikában élők immár felcseperedve szépnek látták apjuk szülőhazáját az Óperenciás tengeren innen. Lelkesen hozzáfogtak magyarul tanulni. A helyi attrakció a kint élő legnagyobb lány (a már emlegetett Mary Ellen) tűztánca volt. Két petróleummal töltött dobozzal körözött, és hajmeresztő íveket húzott. Nagy sikert aratott vele.     
Zánka. 1991-ben a Regnum Marianum színeiben nagytáboron vettünk részt. Sokféle programba neveztünk be. A családom megnyerte a kötélhúzó versenyt. Valamiféle furcsa számolás következtében lett ez így, mert nem számítottunk a sikerre. A többiek körbeverhették egymást, így lettünk mi az elsők. A tábori lapba írtam első szösszenetemet. Azóta sem állt meg ez a grafomániás folyamat.  
Aszófő. Egy KDNP-s magánalapítvány jóvoltából kaptuk meg egy hétre új nyaralóházukat. 2012-ben. Immár 18-an szálltuk meg az összes helyiséget. Mégis jól éreztük magunkat. Volt sok játék, szépséges strandolás, közös traccspartik, Kirándulás Tihanyba. 
Örvényes Szabadstrandjára jártunk (2012). Kifogástalanul éreztük magunkat. Sóra, fára lángosra és palacsintára nem volt gondunk. Tán halat is kóstoltunk.  
Tihany Népművészeti kirakodóvásárra érkeztünk a hetvenes években. Mint megtudtuk, egy csirkefogó boltos erőszakoskodott egyik eladó lányával, nem tudom milyen eredménnyel. Rettenetesen felizgatott az esemény. Más körökhöz szoktam.
Két mondat az eladás lélektanához: Mi cserepeket árusítottunk. Derült időben csaknem mindenki fekete tálakat, korsókat vett, borús időkben a színes fogyott. Egy német nő érdeklődött: hogy lehet, hogy a kerámia-házaspárból az asszonyság olyan kövér, a férfi pedig sovány. Kereskedő nem maradhat adós a válasszal: Er ist ein Sportler – vágta rá kapásból.  
Balatonfüred (1964 körül) Unokatesómmal jártuk be a környéket. Itt láttam az Ének az esőben c. táncos filmet. Strandolni átjártunk a Gödrösbe (félúton van Tihany felé, az máig szabad strand.) Egy rendőr igazoltatott, és érdeklődött, hogy mit keresek a Balatonnál nyáron.     
Csopak. Életem első találkozása a Balatonnal. Kb. 1952-54 környéke. Mégis emlékszem rá, egy Zahola nevű embertől bérelték keresztapámék a lehetőséget. Lementünk a szabad strandra. Boldogan lépkedtem a mohos sziklákon. Bátyám figyelmeztetett, hogy belecsúszok a vízbe. Á, dehogy, mondtam én, majd azonnal belecsúsztam a vízbe. Nagyobb bajom nem lett. Mindenesetre ez volt az első alkalom, hogy megízleljem a Balcsi vizét.   
Paloznak Antall-idők. Valamit avattak augusztus 20-án kisebb ünnepség keretében. Ide attraktív nőket vittek magukkal, én nem voltam attraktív nő, az avatás idején a parlamentben láttam el szolgálatot.  
Alsóörs. Egyik gimnazista osztálytársam építész lett, és sikeresen vett részt egy falusi turizmust támogató pályázaton. Hatalmas házat rendezett be s tett alkalmassá vendéglátásra. Több  osztálytalálkozónkat is itt tartottuk az ő jóvoltából. Minden alkalommal gulyást főztek bográcsban. Minden alkalommal iszonyú sokáig vacakoltak vele az okosok, és minden alkalommal félig megfőtt húsokon rágódtunk. Mivel annak idején az osztály politechnikai képzést kapott (fele asztalos, fele lakatos volt), adódott, hogy focimeccsen merje össze magát a két osztályfélből verbuválódott csapat. Iszonyú hőségben vertük el az asztalosokat 4:2-re. Én is rúgtam egy gólt. Azóta sem kívánkozom focizni.    
Káptalanfüred (kb. 1968) Menyasszonyom jóvoltából és ismeretsége által sikerült egy lejtős telken néhány napig sátoroznunk. A helyi strandon töltöttük napjainkat napozva, ejtőzve, sokat beszélgetve. Sanyo táskarádión hallgattuk Kodály Háry Jánosát. 
Balatonalmádi Beutalóval a hetvenes években töltöttünk egy hosszabb időt Almádiban. Kellemes lett volna nyaralásunk, de a nyár derekán kifogtunk egy erős hidegfrontot. Plusz hét fokot mutatott a hőmérő. A strand ki se nyitott, pedig kellett volna, mert egyedül ott lehetett zacskós kakaót venni. Hiába próbálkoztam. Éva lány ezúttal nem jutott kedvenc italához. 
Balatonfűzfő Egyik évben a nyári szezon utolsó pavilonellenőrzését tartottuk. Utunk végén értünk az északi oldalon a helységbe. Kollégám megkérte a sofőrt, hogy álljon meg az út szélén, mert ő még egyet fürödne a Balatonban. Engem is invitált. Mondom neki: nincs nálam fürdőgatya. Na és? Nála sincs. Majd lerántotta ruháit és anyaszült meztelenül bevágtatott a vízbe. Törölközőt azért vitt magával, hogy ne vizezze össze a kocsi hátsó ülését.
Így végződött akkor a nyári körutunk, és így végződik rövid és szörnyen hézagos visszaemlékezésem régi és újabb korok balatoni élményeire.      
Idén is megcélozzuk a tavat.

Kétféle MENTALISTA
A tévében régóta megy egy népszerű bűnügyi sorozat, jóságos nyomozókkal: A mentalista.
Az én mentalistám kicsit eltér a sorozatétól. Különféle botanikus könyvekből szedtem össze:
– borsos menta
– csombormenta
– lómenta
– mezei menta
– vízi menta
– zöldmenta
És egy kakukktojás: Tönkrement a…
Többfélével nem találkoztam.

Fogyunk

Elköltöztek a szomszédék 24 év együttlakás után
Költöztetők hurcolták a dobozolt cuccokat.
Egy fehér dobozos teherautóba pakoltak.
Olyan benyomásom volt, mintha hullaszállítók volnának.
Akik eddig köztünk éltek, immár nem élnek velünk.
24 éve 12 lakás közössége indult neki a közös jövőnek.
Holnaptól kettőre apadt az egykori honfoglaló családok száma.
Elgondolkozom rajta, hogy mitől van bennem/bennünk ez a hűség a helyhez?
Gyerekeinkkel sokáig laktunk itt családként?
A genius loci?
A szépséges kilátás?
A parkos környezet?
A konszolidált szomszédság?
Eredendő tohonyaságom?
Hűséges alaptermészetem?
Talán együtt mind.    
Most még fogadásokat köthetünk, arra, hogy kik maradnak veszteg utolsóként: M.-ék, vagy mi?
Elvileg egy harmadik hölgy is tulajdonostárs még, noha már régóta elköltözött egy örökölt családi házba. Sose kíván visszatérni. 
Némelyik lakás már sokadszor cserélt gazdát.
A paneleket az idők során jószerével perforálták az ütőkalapácsok.

Autóreklám
A blogok természete már csak olyan, hogy tele vannak hirdetésekkel. Az én mai posztom alatt egy autóhirdetés sziporkázik. Nem tehetek róla, amikor sorolja az új kocsi korábban sose volt előnyeit, az a szamár vicc ugrott be, amit BÉ hallott a mozgáskorlátozottaktól. Sietek kijelenteni, hogy ők ugyanolyan értékesek, emberi méltóságuk is mindenki máséval azonos. Tehát pusztán azért másolom ide, mert idétlennek tartom a reklámot, mely arról szól, hogy egy új autóban minden új és sokféle módon szolgálja az utasok kényelmét. 
A vak, a süket és a béna elmennek a csoda-tóhoz. Kívánhatnak egyet.
A vak bekeni a szemét a csodavízzel:
- Látok, látok!
A süket bekeni a fülét vele:
- Hallok, hallok!
A béna belehajt tolókocsival a vízbe:
- Új gumik, új gumik! 
Hát ennyit a reklámozott új autókról.

Az anekdota szerint Einstein egyik amerikai egyetemen tanítván a diákokkal havi rendszerességgel íratott dolgozatot. Lediktálta a kidolgozandó tézis témáját, majd a diákok nekiláttak a megoldásnak. Egy alkalommal, amikor befejezte a kérdés diktálását, jelentkezett egy diák, s megjegyezte: Professzor úr, egy hónappal ezelőtt már feltette ezt a tézist kidolgozásra. Mire Einstein: Igaza van fiam, a tézis valóban ez volt, de a válaszok azóta megváltoztak.
Ha igaz a történet, ha nem, jól mutatja a relativitást, a viszonylagosságot, az élet bonyolultságát, a döntések változtatásainak folyamatos szükségességét.
Ha jól emlékszem, egy munkatársi találkozót szerveztünk vagy egy fél éve. Három terminus közül lehetett választani. Ami nekünk jó volt, az a többieknek nem, vagy fordítva. Ezt eljátszottuk néhányszor, s utóbb a szervezők részéről az a döntés született, hogy majd valamikor tavasszal újra nekifogunk az együttgondolkozásnak.
Kitört a tavasz.
Mit tavasz, azonnal nyár, ámbár… ha kinézek az ablakon, talán tavasz van, és mire befejezem a posztot, lehet, hogy nyár lesz, esetleg tél. Minden olyan viszonylagos lett.
Ma kaptam meg a posztumusz kihelyezett szerkesztőségi ülésről szóló utolsó változatot. Eszerint nem szombaton, hanem pénteken, és nem délután, hanem déli egy órakor lesz, mert szombat nem jó valakinek, de péntek du. jó, illetve valamiért inkább csak a 13 óra. Nekem mindegy. Ám, aki dolgozik, annak nem. Párom nem tud jönni. Majd talán legközelebb.
Neki az este azért nem lett volna jó, mert jönnek Zsuzsáék. Zsuzsa lányomnak ugyanis gimn. osztálytalálkozója lesz a hét végén, és tervezték, hogy más pénteken feljönnek családostul, hogy a hétvégét együtt töltsük. De mégse! Kiderült, hogy iskolás uncsinknak aznap biciklikirándulást szerveznek, így miatta maradnia kell a papának, aki a kocsit vezette volna. (Zsuzsa érthető okokból nem tud vonatozni a csecsemőkorból éppen kinövő Angélával és nagycsoportos Blankával.) Amennyire labilis az időjárás, könnyen megeshet, hogy a biciklizős napon zivatarok váltják egymást, ami miatt esetleg kútba esik a program. Zsuzsáéknak nagyon örültünk volna, ámbár hétvégére bejelentkezett Micáékhoz két nászunk. F. hivatalból, felesége pedig rokonlátogatás céljából érkezik. Menyem nagyon sajnálta, hogy a kétféle rokonság látogatása összecsúszik, mert ez idő szerint nem tud bilokálni, de a sors szeszélye folytán ez nincs így. Csak nászunk érkezik, Zsuzsáék nem. Most már akkor se, ha cigánygyerekek potyognak az égből, és időközben a biciklitúra meghiúsulna.
Zsuzsa tehát nem jön Bpre, Tücsi nem jön kerty-party-ra, a kettős találkozó sem valósul meg szombaton.
Remélhetőleg a könyvhét nem marad el valamiféle engedély hiányában vagy a nonstop felhőszakadás következtében a jövő héten.    
Most telefonált Zsuzsa, hogy Blanka anyák napi ünnepsége és kung fu edzési időpontja ütközött. Így délután vagy kung fu edzés közben mondja el Blansi a versikét, vagy az ünnepségen kung fuzik versmondás után. Tertium non datur.
Tapasztalhatjátok velem együtt, hogy minden relatív, még a relativitás is.
Mert a tézisek hiába azonosak, ha időközben a válaszok részben vagy egészben megváltoznak.
Hogy ez mennyire így van, hadd jegyezzem meg végül, hogy egy fél órával ezelőtt még fogalmam se volt róla, hogy éppen az esetlegességekről fog szólni mai posztom.   

Mind hazatértek.
Először öcsém Kaliforniába, közben
Gábor Párizsból,
Kinga Bruxelles-ből, utóbb
Micáék Szombathelyről,
Katiék Mosonmagyaróvárról.
Most mindenki otthon van.
Csak én vagyok itthon.   
Lassan szokom itthonomat.
Új otthonomat.
Fél óráig kerestem egy fényképet, amit anno sok társával együtt sokféle könyvből kivadásztam, nehogy kidobjuk könyvtelenítési akcióink során, tehát egy csomó könyvből egy helyre gyűjtöttem őket. Az egy hely azóta három szobával arrább van.
Jelentem kutakodásom eredménnyel járt. Megtaláltam.
Elment a délelőttöm azzal, hogy megírjak egy anyagot, miszerint hogyan lettem újságíró? Közben nemcsak a fotók keresésével múlattam az időt, hanem annak az email címnek a keresésével is, melyet korán reggel olvastam a felszólítással, írjuk meg, hogyan lépett a Lélek az életünkbe. Nekem úgy, hogy publicistává tett. Sokáig kerestem a címet a fb-on, de nem találtam. Nem is találhattam, mert a bejövő emailek között volt megbújva.
Az anyag elkészült, útjára bocsátottam.
Lesz, ami lesz. Legfeljebb megjelenik egy antológiában, nagyobb baj nem lehet belőle.
(Kísértetiesen kezdek hasonlítani a nyugdíjasokra! Annak idején szörnyülködve olvastam erről a mentalitásról: Háromszor kinéz az ablakon, hogy esik-e, fúj-e, vagy ellenkezőleg a nap süt. Azután el kell(ene) döntenie, mit vegyen fel, mert postára kellene vinni a csekkeket. Vigyen-e magával ernyőt? Hány kifli kellene mára? És így tovább, és így tovább. Beletelik egy óra is mire rászánja magát, hogy elinduljon a csekkekkel.) Kezdem észlelni magamon ezt a teszetoszaságot.  
Délben „kis lábaskában” megmelegítettem paprikás krumplimat, és „egész fazékkal” ettem. Úgy látszik, én vagyok a „kegyelmesék”.
Van új a nap alatt. Olvasom, hogy a 65 éven felüliek felülnek a vonatra, miután megvették pótjegyüket. Gábor többször hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasokat előbb-utóbb arra fogják kötelezni, hogy csak ha piros a jelzés, akkor mehetnek át az út túlsó oldalára.
Lám-lám, mások is rájöttek, hogy túlságosan jól élünk. Megmondatott, hogy vége a fogyasztói társadalomnak, vissza kell venni a fogyasztás tempójából, és rá kell lapátolni a tevékenységekre egy kicsit.
Kérem szépen, én egyfolytában fogyasztok, mégsem fogyok.

Tücsi mondja, hogy tőlünk hazamenőben Kati, Robi felmotoroztak a Gellérthegy tetejére, a citadellához. Mert a Gellérthegy tetején nem fellegvár áll, nem is visegrád, nem is akropolisz, hanem citadella. Pedig, ha jól sejtem, egyazon jelentésűek ezek a megnevezések. A citadelláról pedig egy a hatvanas évek előtti olasz szám kezdősora ugrott be, ha egyáltalán helyesen emlékszem rá. Cittadella di Luna vagy valami efféle. Kerestem a youtube-on, de nem találtam. Arra már nem emlékszem, hogy melyik pasi énekelte. Mi annak idején csak ordító számnak mondtuk az olasz kiabálós slágereket. Pl. Con venti quatro mila baci, pl. Marina, pl. Tambureddu Modugnótól. Ezeket megtaláltam a youtube-on, s mivel ma anyák napja van, és ilyen nosztalgiázós kedvem szotyog, az ő kedvükért és a saját örömömre kettőt-hármat idevadászok a netről. Legyen az első a Marina: https://www.youtube.com/watch?v=0wXiJgCRH4Y   
a második a Tamburredu
https://www.youtube.com/watch?v=8zP6eHfWOdI
és mert nem tudom megállni, Granatától még a Manuela  
https://www.youtube.com/watch?v=uDLzvu0ELXk
Mivel az egész youtube-ot nem tölthetem ide, csak jelzem, hogy a Celentano-szám, a Con venti quatro mila baci is letölthető.
Hallgassátok, amit én (mi sokan) jó ötven éve.

Ha este fogok hozzá napi posztom megírásához, az mindig gyanús: hiába vártam a nap során a témára, eseménytelenül telt a nap, nyűgösségek értek, melyekkel nem szeretek másokat terhelni stb.
Így jártam ma is.
Hogy elkészüljön egy poszt, a bátorságot Szőke Szakáll bohózatából merítettem, amelyben az éhenkórász beosztottak a főnökhöz mennek előképzettség nélkül muzsikálni, a gazdag trakta reményében. Nos, ebben a kabaréjelenetben hangzik el: – Menjünk próbálni. Próbáljunk. Hátha tudunk! (Mármint hegedülni.)
Ez a „hátha tudunk” nekem most olyan, mint az érettségizőnek a tanár segítsége. A diák kéri szaktanárát, hogy kezdje el a tételét, folytatni aztán már tudja. Mire a tanár „elkezdi” neki, mondván: „A”…
„A” mai napon bejelentkeztek Katiék, hogy meglátogatnának, hiszen a kertek alatt motoroznak. Robi életet lehelt korábban vásárolt JAWA 350 cm3-s motorjába, mely igazi oldtimer. 1975-ös gyártású csehszlovák termék. Már az országot se úgy hívják, ahol gyártották. Mindenesetre azzal érkeztek. Kölcsönösen jól jártunk, mert Tücsivel felszámoltuk megmaradt krumpli készletünket. Annyi paprikás krumpli készült, hogy mi is, és megérkezésük után ők is jóllaktak belőle, s maradt valamennyi holnapra is.
Újabban felhagytam a sétálással. (Minek mennék? Itthon is sétálhatok eleget. A bútorok átrendezésével a legtöbb vacakom másutt található, mint korábban. Így másutt keresem a gyógyszereimet, a fehérneműket, a tiszta inget, stb. Rovom a kilométereket naponta. Folyton útirányt kell változtatnom, mert általában mire odaérek, ahol azelőtt tartottuk a keresett valamit, rájövök, hogy egész máshol kell keresnem. Jószerével kétannyit keringélek a lakásban, mint korábban.) Tehát nemigen sétálgatok odakünn. Így nem is fotózom odakint. Adódna, hogy eseményeket, belső tárgyakat kapjak lencsevégre. Pl. vendégeinket. Ma valahogy ez se jött össze. Pedig gondoltam rá. De egy sziesztázó vendég nyugalmát nem illik megzavarni. Kati és Tücsi pedig a nyárra várható esküvőhöz keresgéltek kapaszkodókat az internet képdzsungelében. Valahogyan nem állt össze fotózható kompozícióvá kettősük. Nekem háttal, a fal felé nézve előnytelen lett volna a portrékészítés. Mindössze három kép készült ma. Mind a három tárgyakról. Egy jól formált horgany locsolókanna, egy kép egy vissza-visszatérő kékdongóról, és Kati készített egyet a régi idők motorjáról. A JAWA becsületére váljék, hogy gyorsabban elrajtoltak vele, mint én a Colttal szoktam.
Immár a rokonságban két motor létezik. Ez a JAWA , és menyem öccse japán motorja. Harmadik lehet Csiáé Kaliforniában, hacsak el nem adta időközben. (Persze van egy negyedik is, egy felújításra váró olasz robogó. Egy 67-es Vespa. Szintén Robiéké.)
N. b.: A hatvanas években a Goldbergerben dolgozván egy góbészármazású legény emlegette, hogy a bátyja vett egy motrot. Jót mosolyogtam a rendhagyó ragozáson, s elképzeltem, ha több pénze lett volna, lehet, hogy egy traktrot vett volna. Ha pedig lakást vett volna (esetleg laksát), akkor vehetett volna sokféle bútrot. S tehetett volna bele néhány kalorifret (kalorifernek hívják a fűtőtesteket).
Legyen mára ennyi elég. Befejezem a mai fogalmazvnyát.                     

1. Múltkor beszélgettünk róla, hogy hogyan lehet pénzt csinálni egy-egy jó ötletből. Említettem, hogy vagy húsz éve egy elmés ipse kezdő angol nyelvleckét nyomtatott WC-papír tekercsekre. És fogyott rendesen az áru. A toilette-be igyekvő, miután jól végezte dolgát (megtanulta a szavakat, megoldotta a tesztet), a papírt, mely idáig előtte volt, hogy is mondjam, utóértékesítette, majd annak rendje és módja szerint lehúzta. (Persze fennáll a probléma, mert ahány személy, annyi tekercs… Letépni a más tekercséből felér egy igazolatlan hiányzással.) Mire elfogyott egy 32 db-os tekercs, a kezdő angolos közel járt hozzá, hogy alapfokú vizsgát tegyen.
– Ugyanez eljátszható viccekkel is. Még vizsgázni se kell. Minden perforációnál újabb poén, újabb rajz, újabb vicc. Ezt különösen szorulásosaknak ajánlom. Ha jók a poénok, a rekeszizma olyan heveny rázkódásba kezd, mely megindítja a belek perisztaltikus mozgását, és „ülése” eredményes lesz.
– A depiknek humoros történeteket nyomtatnék a tekercsekre
– a nosztalgiázóknak slágerszövegeket kottával. S van még néhány ötletem.
Meg is jegyezte E.: – Tudjuk, az ötlet alkalmazásából keletkező haszon szokásos 10%-át kéred.
– Nem, mondtam, csak 1%-át.
2. Vannak olyan dolgok, melyek először történnek meg velem. Ahogyan idősödöm, ezek egyre ritkulnak. Ma az fordult elő velem életemben először, hogy bébiételt ettem. (Ha első gyerekkoromban nem tehettem, most alkalom adódott rá, hogy immár második gyerekkoromban megkóstoljam.) Levike hagyta itt jó félig teli üvegcséjét, benne szilva-alma péppel, természetes cukorral. Kóstoltam, mert inkább pocsékba, mint kárba – mondja a közhely. Kóstoltam, és eldöntöttem, hogy feljavítom. Vizet és Édeskét löttyintettem hozzá. Kellemes ivólé lett belőle.
3. Marginális megjegyzés. Van ilyen. Margóra szokták írni, én firkálni, mert írni nem tudok.
N.Ö. azt írta könyvében, hogy „eleinte ferde szemmel néztek rá a japánok”. Saját írásommal találtam a lapszélen: „Eleinte?! A japánok mindenkire mindig ferde szemmel néznek.”  
4. Jubilálunk. Ma éppen 50. napja nem működik a freeblog.hu.
Erről jut eszembe egy régi eset. A Belvárosban sétáltunk a 80-as években egyik kollégámmal, amikor az egyik bérház tatarozása folytán felhúzott faállványzat alatti „árkád” alá érkezve odaszóltam neki: te, fel kellene írni az állványzatra: MŰEMLÉK. Legalább öt éve itt áll, és senki nem csinál semmit a házon.     

A tegnapi tizennégy órás szemgyötrés után ma kifejezetten elvonási tüneteim vannak.
Tegnap fejeztem be egy könyv olvasását, lektori véleményezését.
Tizenegy után lettem kész vele.
Ehhez képest a mai nap tele van „lyukasórákkal”.
Reggel kiszúrtam, hogy milyen rajzos Tücsi tulipáncsokra ellenfényben. Le is fotóztam – szép napot kívánva mindenkinek (Bonjour toutes!). Mivel a csokor bent állt a félhomályos étkezőben, sötét kontúrokat mutatott. Kaptam is visszajelzést „feketetulipán”-ra asszociálva, pedig nappali fényben jól látszik, hogy minden tulipán sárga. (Fekete vagy sárga? Esetleg swarz-gelb. Nézőpont kérdése, vagyis inkább megvilágításé.)
A szép nap elég gyorsan hőségessé vált. Pontban délben megmelegítettem a tarhonyás krumplilevest, pontban ekkor csöngettek. Meghozták a kánikula-túlélő klímát. Rendes nagy darab. Jégkorszakot fog gyártani a lakásban. Tényleg: nem akar nálunk filmezni valaki a jégkorszakról? A vicc az, hogy a forróság azonnal enyhülni kezdett, ahogy meglátta a szoba közepén a bedobozolt masinát. Most sincs több húszegynéhány foknál. Nemrég még csapkodtak a villámok, s újabb zápor öntözte meg Aquincum agyagját. A vihar elállt, a villámok cikázása is megszűnt, így kinyitottam a számítógépemet, hogy megírjam a történéseket.
Szokás szerint rámentem a fb mai „felhozatal”-ának a meggusztálására. Két fotón akadt meg a szemem. Az egyik, egy szépséges éjszakai felvétel a Vár sziluettjével, midőn az égi szikrák bőven járják vitustáncukat a hegy mögött. Mégsem ez fogott meg. Ez mesterség, jó látószög, állvány, kitűnő optika kérdése, és kész. A másikat jobban értékeltem, mert azt nem lehetett ennyivel megúszni. Négy lány fotói évente 1975-től napjainkig. Döbbenetes, ahogyan a négy testvér arca, testének idomai átalakulnak. Tudja csuda, mit mondjak rá: érettebbek, majd fonnyadtabbakká lesznek. Ez teljesen életszerű, mégis meghökkentő. Ami pedig a teljesítményt illeti: A testvéreket, noha felnőttként nyilván különféle helyeken laknak, nem is olyan egyszerű összeterelni, és évenként kitartóan kattogtatni. Ha alkalmi munka is, harmincöt évig készült a sorozat! http://inspired.blog.hu/2013/05/02/negy_testver_fotoja_1975-tol_minden_evben
Egy hasonló élmény ért engem is egykor munkahelyemen, ahol a közös étkezések közben elhangzó vicceket ebéd után lejegyeztem. Év végére egy-egy kis füzetnyi összegyűlt belőlük. Érdekes tapasztalatra tettem szert.
Ahogy a szokott összetételű társaság öregedett, akadt egy vicc, amelyet egyre sűrűbben mesélt el valaki. Ahogyan az évek múltak, ez a vicc, a mely – viccen kívül – mindannyiszor így kezdődött: „Nem tudom, meséltem-e már nektek, gyerekek, hogy az egyszeri pasas…”
Üssenek agyon, ha tévednék abban, miszerint nem is sejtette a mesélő, hogy már jó párszor előadta faviccét. A mesélés üteme évkönyveim tanúsága szerint kb. így sűrűsödött: 
Három év után újra,
évenként újra,
negyedévenként újra,
havonként újra.
Mivel régóta nyugdíjas vagyok, csak extrapolálhatom, mi lehet a mai helyzet. Úgy saccolom, mostanában heti egy-két alkalommal kerülhet elő a vicc.
Mert nemcsak a testünk öregedik, ahogy a fotók mutatják, hanem szellemünk is.
Az én sorozatom is kb. tíz éves, és az alkalmi poénokon kívül ezt a különleges desszertet is tartalmazza. A figyelmes olvasó rájöhet a sűrűsödő közlések megmosolyogtató voltára.
Kellett hozzá egy évtized.
Hú! Nem lett ez a történet egy kicsit bonyolult?