Mickey webnaplója

1960-ban Rómában tartották a nyári olimpiát. Készült is róla egy dokumentumfilm. Zuglóban laktunk. Ezt a filmet megnéztem az Éva moziban (Erzsébet királyné útja).  Talán utolsó epizódként mutatták a súlyemelők vetélkedését. Jurij Vlaszov volt a nyerő. Hallatlan koncentrálóképességgel bírt ez az izomkolosszus, no meg testi erővel. Annyire az ő hatása alá kerültem, hogy hazamenve az öt rúgós expandert életeben először sikerült kinyomnom.
Mindez azért tanulságos, mert most az atlétikai vb-n a világklasszisokkal megmérkőző hazai atléták magukhoz képest szintén maximális teljesítményt nyújtottak. Ugyanaz a lélektani húzóerő vitte tovább őket a legjobbakhoz való felzárkózásban, mint hatvan éve engem. Megértem ezt a lelki állapotot annak ellenére, hogy ma már nem ösztökél senki és semmi a nagyobb teljesítmények megtételére, bár – ha a szükség úgy hozza – megteszem a tőlem telhetőt. Alább nem adhatom.
A fenegyerekeskedés azonban távol áll tőlem. Nagyjából ismerem a határaimat. És ez jó.
Emlékszem egy jógalégzéseket végző idősödő férfi megmérkőzött egy atlétával, úgy vélve, hogy az ő tüdőtérfogata meghaladja a sportolóét. Tévedett.
BG nyelvész gyakorló túrázó. Idén feljutott autóval az indiai Khardunglára (5360 m). Azt írja: felérve „rögtön megszédültem. Éles, friss, hideg levegő, de mintha nem lenne elegendő.”
Hát persze.
Nem is elegendő.
Az ottani hegyivezetők, a serpák hozzászoktak a légritka térhez. Ehhez idő kell.
Aki pedig megvénül, annak az is kevés. Leginkább csak néznie érdemes mások erőfeszítéseit.
Hány totyakos öreg készül ki a sörmeccsek alkalmával. Törik a bokája, vagy combnyaktörést szenved, elszédül vagy éppen megüti a guta.
A mi korunkban csak óvatosan.     
***
Régi cikkeket, köztük a sajátjaimat is újra olvasom a Távlatok régi számaiban. Ami meglep, akkoriban milyen érett gondolataim támadtak. Ma is szívesen vállalom őket.

Ma tallóztam a régi Távlatok számokban.
Találomra vettem ki a régi folyóiratszámokból a 2006-ban publikáltak egy részét. Sok érdekes témára bukkantam, amelyek a korabeli politikai, vallási, kulturális helyzetet elemzik. Olykor meglepődve olvastam, hogy a cikkek milyen szókimondó stílusban készültek. Talán hozzájárultak a helyzetértékelések a parázsló tűz felszításához, akkor is, ha meggondolom, a társadalom milyen szűk részét érték el. Elég csak pl. Krómer István elemzésére gondolni.
Több anyagot elolvastam.
Nagyon tetszett Varillon SJ analízise a gyónásról. Lényegbe vágó a mondanivalója, és kritikusan szemléli a kialakított gyakorlatot. Ő jegyezte fel, hogy Szent Ágoston alighanem soha életében nem gyónt, és hogy gyónás mai formája az írek megtérésének idejére vezethető vissza.
A templom ablakába ki vannak téve elvihető Távlatok-számok. Alig van érdeklődés iránta, és ez kár. Elég fajsúlyosra sikerültek a folyóirat megállapításai.
***
Ma az evangélium attól hosszú, hogy elkezd egy történetet, amelyet egy mondat egész más irányba terel. A fordulatot az ugyanis szó hozza. Itt piruettezik a téma. „Heródes ugyanis elfogatta Jánost, és bilincsbe verette Heródiás miatt, aki bátyja felesége volt. János ugyanis figyelmeztette: Nem szabad őt feleségül venned… Na innen aztán elszabadul a pokol. Heródes (Antipasz) lakomát rendezett, amelyen Salome tánca annyira megtetszett neki, hogy megígérte neki, bármit kér tőle, megadja neki. Salome pedig anyja felbujtására János fejét követelte egy tálon.”
Az evangelista azt írja, hogy a király elszomorodott, de az esküre és a vendégekre való tekintettel megparancsolta, hogy adják neki oda. Ezen elgondolkoztam. Amennyiben slágfertig lett volna a király, és amennyire az általa használt nyelv a magyarhoz hasonlóan az ami és az aki között különbséget tett, akkor azt kellett volna válaszolnia a szemtelen kérésre, hogy az ígéret nem akárkiről, hanem csak akármiről szólt. Ebben az esetben János feje a helyén maradt volna.
Persze mindez csak feltételezés. De annak nem rossz.   
***
Mind az atlétikai világbajnokság alatt, mind pedig utána a legtöbbször elhangzó jelző az elképesztő szó lett. Elképesztő, hogy milyen sűrűn használták az elképesztő szót. Utólag is el vagyok képedve ennyi elképesztéstől.
Azok a politikusok, akik kézzel-lábbal tiltakoztak a rendezvény ellen, mostanra azt híresztelik magukról, hogy kulcsfigurái voltak a világsikernek.
Az ember természete nem változik. Az emmauszi tanítványokat a feltámadt Jézus így értékeli:
Ó, ti késedelmes szívűek!
Nos, mire ezek a tanítványok visszatértek Jeruzsálembe, valahogy átalakultak az események bennük, mert egymást licitálva állították: ugye, hogy lángolt a szívünk!!!
Igen. Utóbb.

Még hét ágra süt a nap itten minálunk,
s még forróság hatja át a vidéket,
de lám a legfrissebb előrejelzések
gyors lehűléssel fenyegetnek minket.
Mégiscsak a népdalnak van igaza:
Nyáron nagyon meleg van, (jelenleg 31 fok)
télen nagyon hideg van,
ősszel esik az eső,
soha nincsen jó idő.   
(A negyedik sort LG regnumi pap másképpen ismerte: Tavasszal meg gyónni kell.)
***
Zajlik az élet minálunk.
Még tart az atlétikai világbajnokság utólagos ünneplése.
Méltán.
Magam is elcsodálkozom azon a logisztikai bravúron, amelynek a megteremtése kötelező egy ekkora szabású rendezvény során.
Magam nem hallottam nagyobb fennakadásról, noha hatalmas kánikulában folytak az események.  
Ma Á. unoka (a névnapján) beiratódik az egyetemre. Töri szakot választott magának.
Holnap újra zománcozzák a kádunkat.
Holnap hűvösség várható.
Holnap lesz a holnapután tegnapja.
Más nincs.

Lassan vége az atlétikai világbajnokságnak, lassan – remélem –vége a vörösriasztásnak, sajnos – úgy látszik – még lassabban lesz vége a szomszédban dúló proxy-háborúnak.
Van viszont, ami elkezdődött tegnap. Új szakasz az életünkben.
Ágoston unoka a PPKE-re iratkozik be, tegnap már érkeztek hozzánk,, s ő marad is nálunk – úgy néz ki, hosszasan – kosztos diákként. Megérkezésükkor azt mondtam, neki: „üdvözöllek a kollégiumban”.   
Ma együtt mentünk misére. Először K.-t vittük, aki már az út szélén toporgott, aztán visszakanyarodtam a késlekedőkért.
Amikor a bevezető éneket megláttam kivetítve, feleséghez fordultam, mert igen érdekesnek, aktuálisnak találtam helyzetünket illetően.  133. zs. eleje jelent meg a falon: „Nézzézek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek! Olyan az, mint a drága olaj a fejen…”
Olyanként hatott rám, mint üzenet a jövőnkre vonatkozóan.
***
Tegnap egyébként nálunk voltak a magyar unokák mind. Holnap M és E házassági évfordulóját ünnepli, Á. unoka meg neve napját. Isten éltesse őket, és Isten éltesse őt!
***
Zs. elmondta, hogy az immár hatvan éves zenék közül mennyire kedveli a the Shadows banda nótáit. Én is. Mutattam neki, hogy van egy három CD-s sorozatom tőlük. Le kellene másolni, hogy ezután mind a ketten hallgathassuk itt Bp-en, ő meg MMÓváron.  

Ami ma van, az volt már régen is – adja tudtunkra a prédikátor. Igazat kell adnom neki, olvasva Ladocsi Gáspár könyvét (Keresztényüldözés a Római Birodalomban).
- Azt írja: „A keresztények békéje 303. február 24-ig tartott.” 142. o.
Az ukránoké is február 24-ig 1700 évvel később. És most tekintsünk el az előzetes jogsértésektől, kisebbségek elleni támadásoktól.
- Majd néhány sorral lejjebb: „A császári palotából a kilátást zavarta a keresztények impozáns bazilikája és a hozzá tartozó hivalkodó épületek… A jól szervezett karhatalom pár óra alatt megszállta, majd kifosztotta és erőltetett ütemben romhalmazzá tette.” Rákosi nem ezt tette a Regnum Marianum-templommal?
Korunkban hány templom elleni támadásról számolhatunk be? Ráadásul mintha erősödne a folyamat.
- „Az egyházak javainak visszaadása vagy az értük járó kártérítés ugyancsak összetett problémát eredményezett. (A kelet-európai rendszerváltás a közelmúltban igencsak hasonló esetet mutat.)” Nem én mondom, a szerző írja. 176. o.
- A keresztények a régi vallás felvonulásait az ördög művének tartották (pompa diaboli). Hogyan vegyenek ezeken részt a keresztények? – teszi fel a kérdést. 175. o.
És ma? A meleg büszkeség felvonulást minek tartották volna?
Napi hír, hogy Nicaraguában Ortegáék a jezsuitáktól elvették a tulajdonukban álló épületet, amelyet kénytelenek voltak elhagyni.
A Prédikátor szavait megfordítom: Ami régen volt, az van ma is.
A vallásüldözés ma is folytatódik, sok helyütt a világban támadják a Krisztus-követőket.
Igaz, hogy a Mester mindezt előre követőik értésére adta: Ha engem üldöznek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat elfogadja a világ a tieteket is el fogja fogadni.
***
Elővettem egy régi Távlatok-számot. Abból az apropóból tettem, hogy elhunyt egyik szerzőnk: Végh László atomfizikus. Bele-belelapoztam, és huszonhét évet fiatalodtam. Örömmel olvastam a Keresztény magyarságunk rovat cikkeit. Hányan hány felől fogják meg a témát, és bennük milyen gondolatgazdagsággal találkozhatok. Csak a szerzők neveit sorolom a sajátomon kívül: Keresztesné Várhelyi Ilona, Nemeskürty István, Lelóczky Donát, Gereben Ferenc, Blanckenstein Miklós, Bárdosy Éva, Krómer István, Dobler Magda, Czigány György, Dékány Endre.
Rég volt, szép volt, tán igaz is volt.
***
Szoc. időket idéz  a meteorológia. ??? Minduntalan azt hallottuk pártunktól és kormányunktól: Elvtársak, még három nehéz év van hátra, aztán… (aztán megint három nehéz év következett).
Ma meg a meteorológia biztat hasonlóképpen: Még három nehéz nap, amikor a kettes fokozat lép életbe, és aztán … még nehezebb három nap következik a harmadik fokozat, a vörös riasztás  meghirdetésével.
A kánikulának meg esze ágában sincs elkotródni.


 

Amikor az ember egészsége rendben van, abból ismerheti fel, hogy nincs panasza, nincs fájó tünete, gondtalanul él bele a világba. Azt se tudja, hogy teste van, nem érdekli a diéta, nem érdekli a pulzusszáma, a vérnyomása, a testsúlya, de még az se, hogy hányat lépett a nap folyamán. Minden megváltozik azonban, ha teste el kezd furcsán működni.  
Nemde így vagyunk az időjárással is? Amíg a szezonjának megfelelően működik, nem igazán kell törődnünk vele. Ha esik, ernyőt viszünk, ha havazik, téliesen öltözünk, ha meleg van, elég egy trikó is. De mostanában ez kevés. Számíthatunk villámáradásra, árvízre, 90%-os páratartalomra, égzengésre, magas UV-ra. Égető napsugarakra.
Mint megírtam, az ember a hőségriadó végét alig várja.
Így remélhettük, hogy a II. sz. hőségriadó lefújása után (tegnap este) enyhülés jön.
Hát egy frászt.
A folytatásban hármas sz. hőségriadót hirdettek hétfő estig.
Halkan kérdezem: Nincs esetleg négyes számú hőségriadó? Mondjuk 40 és 100 fok között?
Az ötös sz. riadó pedig talán a máglyahalál szinonimája lesz?   
***
Az atlétikai vb. itt zajlik a város túlsó végében. A világ derék atlétái itt birkóznak a súlygolyóval, a gerellyel, a kalapáccsal, a gátakkal, egymással és – mondanom se kell – a hőséggel. Amit hiányolok, az eredményhirdetés. Érthető okokból a magyar himnusz elhangzásának nem sok esélyét látom, de nem tudtam még elcsípni a győztesek ilyenfajta ünneplését, elismerését. Csak futnak, és futnak, ugranak és ugranak, a közvetítők szája be nem áll, az eredménymérők pedig – gondolom – elektronikával működnek. Mi mással, hiszen századmásodperceket kell mérniük és millimétereket.
Ami feltűnt, a versenyzők zömének a nyakában aranylánc található. Nem kevés a kereszt is. Sokan az éghez fohászkodnak a kritikus percekben való megerősítésért, s elért eredményükért is az égre mutatnak jó néhányan.
Ez így rendben is van.
Még érdekesebb, hogy a női versenyzők kétrészes dresszt viselnek, a férfiak hasát pedig a trikó takarja ebben a nagy melegben.       

A globetrotterek világában élve meglepett az a kijelentés, hogy Jézus Krisztus élete során szülőhelyétől 200 km-nél távolabbra sose ment. Saját földjéről gyűjtötte tanítványait is.
A mai napon az egyház Bertalan apostolról (Natanael) emlékezik meg. Jézus róla mondja: »Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!« Megjegyzi Natanaelnek: Láttalak a fügefa alatt. Ennél nem igazán tudunk meg többet az életéről. Hacsaknem elfogadjuk, amit Emmerick Katalin jegyez meg róla. A fügefa alatt ácsorogva a nőkön akadt meg a szeme. Őket nézte. Talán ugyanő jegyzi meg, hogy utóbb térítései miatt elevenen megnyúzták, bőrét a kezébe adták. Bertalan azonban tovább beszélt, mígnem végképp végeztek vele.  
***
A harmadik hőségriadót éljük meg Budapesten. Tegnap az éjjeli hőmérséklet minden korábbinál magasabb volt. A meteorológia jelezte, hogy a hét végén hidegfront éri el térségünket, erős lehűlés várható. Az újabb jelentések kétségbe vonják az enyhülést. A jövő hétre is 36 fokos hőséget jeleznek.
Nem kellene.
Az ember megpróbál együtt élni a kánikulával, és kitartásában segít az, hogy látja a végét. De ha mással „kecsegtetikֲ” az bizony rosszul érinti. És mi még különösebben nem is panaszkodhatunk. Nem égnek az erdeink, nincs 47 fokos pokol.
Viszont felvetődött bennem, hogy a nagy forróság a hatalmas erőfeszítéseket igénylő bp.-i atlétikai világbajnokság minden okos szervezési törekvés ellenére milyen képtelen helyzet elé állítja a felelősöket. A stadion katlanjában alig kibírható a benapozott részen való huzamos tartózkodás. Négy fontos változást realizáltak.
Mindenki kap palackszámra hidegvizet.
Kap legyezőt.
Átülhet olyan helyre, amely éppen árnyékban van.
Továbbá a versenyeket az esti órákra szervezik.
Ez két kérdést is felvet.
Ha van elég hely az árnyékosabb részeken, azt jelenti, hogy nincs telt ház.
Az esti órákra szervezett versenyek pedig felborítják a nézők terveit. Elszállásolási, utazási bonyodalmak.
Bizony, bizony nem könnyű most az eseménysorozat logisztikájával foglalkozók élete ebben a tartós kánikulában.   

Verba movent, exempla trahunt – mondja a római polgár.
A szavak megindítanak, a példák vonzanak – fordítja a magyar polgár.
Most, hogy a végére értem Gárdonyi füveskönyvének, elgondolkoztat, hogy érdemes-e szavakkal tanítani anélkül, hogy példámmal vonzhatnék bárkit is.
Már mindegy is talán, mert a jeles szerzőnek néhány eligazító igazságát összesöpörtem, és sajnálnám őket a könyvespolc néma fogságában őrizgetni.
Ha tanítanak, ha vonzanak, ide másolom őket. Ez lesz mai posztom, és nem az atlétikai világbajnokság, amelyről egyszer meg kell még emlékeznem.
Tehát ezúttal Gárdonyi füveskönyvéből szemezgetek, aki ilyeneket ír:
- Valahányszor olyan gondolatot olvasok, amely Isten ellen szól, mindig olyasfélét érzek, mint mikor a muzsikában hamis hangot hallok.
-  A tudomány mindig egy hamis bankót tép széjjel, amelyet mi igaznak tartottunk. Nekünk ez rosszul esik. De csakhamar megvigasztalódunk, mert nyújt helyette egy másik hamis bankót.
- Aki valakinek a vallását becsmérli, épp olyan, mint aki bemegy valakinek a szobájába, és a falon függő képet fitymálja.
- Ateisták albumába:
Mégiscsak furcsa, hogy a világmindenségre azt mondjátok: – Van.
Arra meg, aki csinálta, azt mondjátok, hogy – nincs.
- Az emberiség története öt mondatban:
      A világosság szülte az életet.
     Az élet szülte az akaratot.
     Az akarat szülte a bűnt.
     A bűn szülte a szenvedést.
     A szenvedés szülte a szeretetet.
- Minden adósság rablánc a nyakadon, lábadon. Ha nem szorít is, nyom. Csak egy adósság van, amely nem köt, hanem ha kötött voltál, megszabadít, amely nem nyom, hanem fölemel: ha gonosznak gonosz tettét hagyod megfizetetlen.
- Zsuzsanna törtnetében a vén kecskék semmivel sem aljasabbak, mint azok a festők, aki Zsuzsannát olyannak festik, amilyennek a vének látni szerették volna.

Érdekes interjú olvasható a FB-on. t.ly/DQK1h
Érdemes elolvasni.
Fábry Kornél – a mosolygós püspök – nyilatkozik többféle kérdésre válaszolva. Itt csak egyet emelnék ki.
„Olyan változó korban élünk – mondja –, ahol már nem tizennyolc év a generációk közti különbség, hanem három. A nagyszülők arra panaszkodnak: nem értik, hogy unokáik mit beszélnek egymás között, amikor egy-egy számítógépes játékról társalognak. Régen az idősebb generációk adták át a tudást a fiataloknak.”
Régen igen.  
Igen, régen.
Igen régen.
Ma a technika rakoncátlanul gyors változása miatt az idősek jó része (magamat is beleértve) valóban képtelen hozzáidomulni a fejlesztések szakadatlan jelentkezéséhez.
Ami pedig a továbbiakat illeti, a püspöknek nincs elmarasztaló véleménye a technikai csodákat illetően. Én még ott tartok, hogy a drogfogyasztáshoz hasonló tüneteket okoz a számítástechnikával élés zabolátlansága. A jó püspök meg azt erősíti, hogy meg kell tanulni okosan bánni ezekkel a soktudású eszközökkel. Ő is beszél elvonási tünetekről. Egyesek nagyon nem szívesen nélkülözik az információkat vég nélkül megjelenítő (toló, lökő) eszközöket.
Saját tapasztalatomat úgy fogalmaztam meg, hogy „hírmérgezés”-ben szenvedünk. Úgy vesz körül bennünket az információ-zuhatag, mint a víz a halat.  Észre se vesszük, hogy ebben a közegben lubickolunk, és kajáljuk, ha kell, ha nem. Évtizedekkel ezelőtt írtam, hogy akinek feltűnt már, hogy a tévének kikapcsológombja is van, az már nem élt hiába. Valaha azt is megállapítottam, hogy aki túl sok könyvet olvas, az nem ér rá élni. Volt is ezekben a kijelentésekben sok igazság.
Mindent mértékkel. 
De soha nem volt még annyira sokszerű kísértés a bambulásra, mint jelen korunkban. Nehéz ismételten meghozott racionális döntésünkkel lefékezni permanens kíváncsiságukat.
Most az mondom, hogy életünket az határozza meg, amire időnk zömét áldozzuk.
Vajon passzivitásra teremttettünk-e, avagy arra, hogy valósuljon meg bennünk a terv, az Isten akarata?
Ez itt a kérdés, felebarátaim az Úrban!

A nyaralók még nyaralnak.
Mi klímák hűvösében várjuk a kánikula enyhülését, dacára annak (trotzdem), hogy az előjelzések alapján még fokozódni fog a meleg a héten.
A nyaralók horgásznak is.
Levi kifogott néhány snecit. VD vicce jut eszembe.
Horgászok egymás közt: Reggeltől már a parton ülnek. Délután az egyik keresztbe teszi a lábát. A másik rászól: most szambázunk, vagy horgászunk?! 
Mivel az unokák időről időre kinyilvánítják, hogy szeretnének egy kutyát, ideidézem egy jezsuita megfogalmazását: „A jó énektől fut az ördög, mint kutya a trombitától.” A kérdés kezd egyszerűsödni: Kutya vagy trombita?
***
Megfejtettem a szózat játékot. Nem árulom el, hogy a tegnapi megfejtés: ÚTJOG, hogy más is gondolkozhasson rajta. Újabban egyre kacifántosabb, alig használt, alig ismert ötbetűsökkel traktálnak bennünket. Nekem is csak a 8. változat hozta a virtuális sikert. Mondom: a mai ötbetűs szép magyar szó – LATEX, kizárásos alapon jöttem rá nyolcadik nekifutásra.
***
Elindult a bp.-i Atlétikai Világbajnokság. Megszületett az első világrekord is (stafétázók).
Mégis a súlylökés gondolkoztatott el. Adva az amerikai csúcstartó 23 m-t meghaladó dobásokkal.  Adva a VB, ami miatt átrepül az óceánon, s az adminisztratív ügyeken átesve próbál akklimatizálódni. (A félvilágot átutazta, és alkalmasint nincs elég ideje az átállásra.)
No mindegy.
Ő következik. 
Felmarkolja a 7,25 kg-os vasgolyót és eldobja. Megmérik, milyen messzire dobta. Kiderül, hogy öt centivel maradt el saját világrekordjától. Hogy miért nem dobta el legalább hat centivel messzebbre?! Most új világcsúcsot ünnepelhetne.
Így is ő az első. Aranyérmes. Jó lenne tudni, hogy az USA-ban mit kap egy ilyen sikerért… és mit kapnak odahaza az egyéb nemzetek sportolói.
***
Délután szép hagyományként szentmise a bazilika előtt. Kedves emlékezés, tiszteletadás Szent Istvánnak. Sok jó arcú ember. A maskarák azonban zavarnak. Honnan veszik elő ezeket a tükrös-tiritarka öltözékeket?  
Megvolt a tűzijáték. A legpazarabb. A műfaj, mint olyan, nem áll hozzám közel. Másoknak viszont talán érdekes show-műsor. Vajon hogy fogadták a VB  látogatói a félórás égen-földön tündöklő színorgiát?