Mickey webnaplója

- Szombat reggel mise közben elsötétült az ég. Szárazon indultunk a Sparba bevásárolni. Viszonylag messze álltam meg a parkolóban. Mondom T.-nek: erre még ráfagyunk, mert nagyon lóg az eső lába. Úgy is lett. Mire befejeztük a vásárlást hatalmas zuhé kerekedett, ami éppolyan gyorsan maradt abba, mint ahogy elkezdődött. Kocsiba ugrottunk és irány haza. Útközben abbamaradt a villámárvíz, de a mi utcánkba érve újra rázendített.
- Elmosta a Budapesten rendezett atlétikai világbajnokság első óráját. Csak a vihar elmúltával indulhatott ez a sportvilágot megmozgató akció. Az érdeklődés elég komoly. Telve van a lelátó az erre a célra felhúzott stadionban. Tévén néztük az előcsatározásokat.
Estére megszületett az első világcsúcs. Az amerikai női váltója 4x400 m-en szerezték meg. 
- Szombati hír ugyancsak, hogy 4-es erősségű földrengés rázta meg 11 óra tájban Békésmegyét. Mégpedig kétszer egymásután.
Mi nem éreztünk belőle semmit, a morajlás se hatolt el fülemig.
- A nap hírei még, hogy K+R Norvégia felé vették az utat. Éppen Prága felett utazva jelentették, hogy elindultak.
- M+E+4 unoka a Balatonon töltik idejüket. A gyerekek apjukkal pecáznak.
Küldtek fotókat a kifogott halacskákról. Levi kapja az Aki horgász akar lenni… c. horgásztörténeteket tartalmazó könyvet tőlem.
- Ch+B Amerikából visszautaztak Mo.-ra.
- Cs+C egy tó mellett nyaral Amerikában.
Nagy a mozgás.          
- Vasárnap augusztus 20. Szent István napja: nemzeti ünnep zászlófelvonással, mesterségek utcájával, ünnepi műsorokkal. Se szeri, se száma a vigalmaknak. Az utazók kedvezménnyel közlekedhetnek a világbajnokságra, de egyébként is nagy a mozgás az országban. 200 különféle rendezvény várja az érdeklődőket.
Csak mi rostokolunk őrizve házunkat és mezeinket, s védekezve a betörő kánikula ellen. Egy szál pendelyben lehet csak elviselni a dunsztos 30 fokot. A jövő hétre a meteorológusok terribile dictu, horribile visu +37C-fokot vizionálnak.
Mindkét klímaberendezést indítani fogjuk.
Ehhez már kevés a ventilátor.

Fiatalon sok felesleges tudást szívtam magamba.
Azt hittem, hogy fontos megjegyezni a textilipari anyag nevét: formaldehidnátriumszulfoxilát.
Azt hittem, hogy fontos megjegyezni a tudatmódosító szer nevét: lizergsavas dietiléter.
Azt hittem, hogy fontos megjegyezni a Verne-regényben előforduló szót: festenysavanyos haméleg. Azt hittem, hogy fontos megjegyezni a Ludas Matyi állandóan előkerülő cégnevét: BÁMEXBUMFÉRT.
Azt hittem, hogy fontos elolvasni azt a sok tudományoskodó üres irományt.
Nem hittem, de erőfeszítés nélkül is felszívtam igen sokféle dallamot, zömüket kíséretestül.
***
És most a víkendet lazítással könnyítem. Kaptam RJ-tól egy kazal poént, azokból mazsolázom a nekem legfrappánsabbakat.
Brit tudósok megállapították, hogy bárki képes egy levegővétellel élete végéig a víz alatt maradni.
A semmi az olyasvalami, ami azért van, mert nincs.
Állásinterjú:
- Számos rejtett képességem van - Például mi?- Nem tudom. Rejtettek.
- Szóltam a főnökömnek, ha nem ad fizetésemelést, megmondom a többieknek, hogy adott.
- Gyerekkoromban, ha lementem a tóra fürödni, anyám mindig azt mondta: Ha belefulladsz, haza se gyere, mert agyonütlek!
- A fiam megkérdezte, mi az, hogy adó. Megettem csokija 47%-át. Most sír, azt hiszem, megértette.
- Mondok egy rövidet és velőset: Lábszárcsont.
- Úgy megrémített a vírus: kidobtam mindenemet, ami kínai. Most itt állok meztelenül az üres lakásban.
- Nincs szükség ejtőernyőre, ha ugrani akarsz. Kivéve, ha másodszor is akarsz.
- Rendrakás közben találtam egy ágyat a ruháim alatt.
- Szia, Mariska, mit tettél a kajába? Nem árulhatom el, titkos recept. - De mondd meg! Itt vagyok az intenzíven, ők kérdezik.
- Ötezerért megjósolom a férje jövőjét! - A jövőjét majd én eldöntöm. A múltjára vagyok kíváncsi.
- Béla, vegyél feleségül! Úgysem tudsz nélkülem élni!- Miért, mi vagy te? Sör?
***
Egy a jezsuitákról szóló könyvet újra lapozva találtam rá erre a részre: „Rákosi Barankovicsnak kijelentette: Mindszenty Mócsy római karrierjét is tönkretette, amikor Rómából hazarendelte. Pedig az olyan okos ember, hogy talán nem is hisz.” Elképzeltem a szitut, és jót röhögtem rajta.

Nincs egy éve, hogy megidéztem M. Twain regényének egy epizódját. Most csak utalok rá egy mondat erejéig:…egy csapat fiú és leány beszéltek arról, hogy milyen módon kapcsolódnak Tom Sawyerhez. …Egy kisfiú, akinek semmiféle szerep se jutott, azt mondta: - »Engem meg egyszer megvert Tom Sawyer!«
M. Twain hallatlanul sok humoros megfogalmazása közül kétségtelenül ez az egyik.
Amikor egy híres közéleti szereplő életéhez való kapcsolatukat emlegetik az emberek, mindig ez a jelenet jut eszembe.
A világ tényleg kicsi, és egyre kisebb lesz.
Akihez való kapcsolatomról meg akarok emlékezni, az Dávid Kata. Persze nem verést kaptam tőle, hanem értékes ajándékot.
- Első élményem egy szimpózium, amelynek ő is előadója volt. Ő értékekről beszélt: értékes gondolatokat továbbítva lendületesen, a szokott mosolygós arccal, mi meg ittuk a szavait. Alighanem a leginkább embernek való előadás az övé volt (a másik tán Lukin Lászlóé). Régi élmény.
- Egy másik élményem, Emlékiratok c. kötete. Alighanem a kéziratot én korrektúráztam. Így lehet, hogy megakadt a szemem a kézirat 130. lapján hozott dalszövegen. Röviden: az EMSZO-induló szövegét hozta, abból az emlékéből kiindulva, hogy a budapesti ostrom után egy romos ház lépcsőházában felfelé menet ezt az indulót énekelte. Hogyne csodálkoztam volna rá erre a néhány sorra. Szövegét apám írta, dallamát nagybátyám komponálta. A szerző tudomására hoztam ezt, s ő készséggel fogadta az adalékot. Megjelent a könyvében. A dallamát is ismertem, később lekottáztam, és fia révén elküldtem neki.
- A harmadik kapcsolódási pontunk: Felkérést kaptam, hogy újabb kéziratát vigyem gépbe. Sajnálom, hogy a felkérést elutasítottam, de ismerve hanyatló gépelési tudásomat, nem vállalkozhattam rá. Többet ütök mellé, mint nem.
- Most, hogy a művészettörténész írónővel készült interjút olvastam (MK), további minket összekötő adalékokra bukkantam. A Távlatok munkatársaként a jezsuiták visszaemlékezéseiről szóló kötetek nyomdai előkészítése is az én feladatom volt. Így megismertem a Kata által emlegetett szegedieket is, Hunya Dánielt, Müller Lajost, és Nagy Töhötömöt, utóbbi – mint kiderült – rokonságban állt vele.
Már csak annyit említek meg, hogy Bodnár Dániellel, az interjú készítőjével együtt szolgáltunk a Miniszerelnöki Sajtóirodán az Antall-időkben.
- Az EWTN tegnap páros interjúban emlékezett meg Kata 100. születésnapja alkalmából. Az interjúalanyokhoz is közöm van. Deme Tamáshoz baráti szálak fűznek, Prokopp Mária pedig készséggel segített, amikor kerestem a lehetőséget a Prokop Péter 100 c. album megszerzéséhez.   
Lám-lám, kicsi a világ.
Nagyon kicsi.
És benne mi valamilyen fokon mind rokonai vagyunk egymásnak. (Remélem, Mark Twain-nel is. : ))) 

Tegnap azt írtam, hogy a Paray le Monialban a misét értünk mondták. Ez így igaz is, meg nem is.
A miseszöveg szerves része az a mondat, hogy az áldozatot mindannyiunk és az egész anyaszentegyház javára mutatják be. Tehát, ha értünk mondták, akkor értünk és mindenki másért is, ha pedig mindenkiért, akkor a mindenki részeként értünk is.
De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy Éva közölte wattsappon, hogy Paray le Monialban vesz részt lelki felüdülésen, ahol 11-kor lesz szentmise.
A közösségnek pedig van képrögzítő apparátusa. A konferenciákat, az eseményeket általában kamerák veszik, és ezek a felvételek megnézhetők azoknak, akik regisztrálnak a honlapjukra.
Megtettem, beléptem, rákattintottam a délelőtti eseménysorra, és megjelent a papság, a zenekar, az alkalmon részt vevők tömege.
Hol messzebbről, hol közelebbről látszottak.
Ééééés…
Megjelent Éva, aki két társa között ült, olykor beszédbe elegyedtek egymással.
Ő volt, megismertük ruháiról, arcáról.        
Nemrégiben Zamárdiban és Óbudán valóságosan is együtt töltöttük az időnket. És mint mindig, nehéz szívvel búcsúztunk.
Természetesen az az érdekes ebben, hogy a technika lóugrásszerű előretörése jóvoltából egyazon délelőtt kapcsolatba kerültünk vele, és videón láthattuk őt, azaz mozgóképekben. Őt, aki tőlünk kb. 1400 km távolságban vesz részt egy közösség életében.  
Felüdítő volt ez a virtuális találkozás. Csaknem integettünk neki.
Még aznap értesítettük a sikeres összekapcsolódásról.
Válaszként csak ennyit írt: Hát ez nagyon vicces!

Éva jelezte, hogy éppen most (11h) mondanak misét értünk Paray le Monialban. Persze próbálkoztunk azzal, hogy valamiképpen hozzáférést találjunk az eseményhez internet jóvoltából, de hát ez a kezdeményezésünk dugába dőlt.
Nem is baj.
Nem az a fontos, hogy lássunk és halljunk mindent, hanem a tény: Éva és Francois megkülönböztetett kedvessége.
Hogy szeretettel gondolnak ránk, hogy tőlünk távolról is a javunkat akarják.
Köszönet érte.
Mi még sohasem voltunk Paray le Monialban, de nem is ez a lényeg.
Ott egy Szentlélek ihletésű közösség alakult, amelynek kisugárzása mára világméretű.
Hatalmas lelki erőmű épült fel, ahol a konferenciák, lelkigyakorlatok egymást követik.
A karizmatikus megújulási mozgalom egyik alappillére.
Pl. hatására alakult meg hazánkban Marik J. (†) vezetésével az Emmánuel közösség.
Visszatérve Éváék gesztusára, leélekben ott vagyunk mindketten, bár reggel már vettük az Eucharisztiát. Mindketten megköszöntük törődésüket egy nekik küldött szívecskével és egy mondattal: Köszönjük, ránk fér a törődés, mert kopunk.      
***
Ami pedig a kopásainkat illeti, mennénk is, maradnánk is távol az egészségügyi ellátó rendszertől. Vajon ki szeret orvoshoz járni? (Ha van ilyen, nagyon magányos lehet.)
S hogy miért?
Az orvos vagy azt állapítja meg, hogy semmi bajom sincs, akkor minek mentem oda?
Vagy felfedez javítanivalókat a testünkben, akkor pedig aligha ússzuk meg az invazív eljárásokat.
Hogy beavatkozásuk sikeres lesz-e vagy sem, annak csak valamiféle esélye van, de mire valaki műtét alá esne, számos előzetes vizsgálatnak néz elébe, amelyek nemcsak időrablók, hanem általában elég gyötrelmesek is tudnak lenni.
Ki szereti azt a sok macerát?
Alighanem senki.
Isten óvd a pácienst!

Élünk! - írja VD letudva a nyári balatoni napokat. Megjegyzi, hogy 22 féle tennivaló került a kutyanyelvre, amelyekből az öt utolsót is letudta.
Korunknál fogva hasonló a helyzetünk. A kor kórral jár, legalábbis kopásokkal.
A kopott ember mankóval jár, hacsak nem hajlandó kocsiba ülni.
Ma valakit sikerült rávenni a könnyebb helyváltoztatásra.
T.-t meg elvittem a háziorvoshoz, hogy bemutassa a szakorvosi jelentését.
Magam kint vártam rá Móra Ferencet olvasgatva.
Nem szívesen járulok az egészségesítő emberek színe elé, mert elkezdik felgöngyölni hiányosságaimat, s annak se vége se hossza.
Nem vagyok vele egyedül.
Hazafelé nem létező kutyanyelvemen egy tétel volt: a felhőbe tett vérnyomáscsökkentőt kiváltani a patikában.
Rajtam kívül két ismerős nő várakozott kiszolgálásra. Kb. egyidősek velem. Ők is a patikát járják rendszeresen.   
A 30 pirula ára 1230 ft. De mert a patika barátja vagyok, és ezt kártyával igazolni tudom, 66 ft-tal kevesebbet kellett fizetnem a patikaszerért. (A különbözetet azoktól szedik be, akik nem barátai a patikának.)
Apropó vérnyomáscsökkentő.
30 éve állapították meg a hipertóniámat.
Azóta írnak fel mindenféle csökkentőket.
Csak az a baj, hogy ma is magas a vérnyomásom.
Gratulálok magamnak és a tisztelt orvoslásnak. A gyógyszergyáraknak nemkülönben!
 A csúcs az volt, amikor egy korábbi orvos tenziómat mérve szinte felkiáltott: „Jaj, Gyorgyovich úr, magas a vérnyomása.” Nem volt kedvem mosolyogni.
Akkor már évtizede rendszeresen azért jártam oda, hogy ne legyen magas.
Na, de félre a mulandóságról szóló gondolatokkal.
Petőfi óta tudjuk: …majd elmúlnak a bajok… mennybe visznek angyalok…
Addig is élünk, hogy aztán reményünk szerint örökké éljünk.

A mai perikopa két évezred távlatából világít rá a mai világ meghasonlottságára.
»Amikor Kafarnaumba értek, odamentek Péterhez az adószedők és megkérdezték: „Mesteretek nem fizet templomadót?” „De igen” – felelte. Amikor hazaért, Jézus megelőzte a kérdéssel: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot és adót, a fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – válaszolta. Jézus így folytatta: „A fiak tehát mentesek alóla. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amely ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját, találsz benne egy sztatért. Vedd ki és add nekik oda értem és érted!”« (Mt 17, 24–27)
Jézus kérdése jogos: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot és adót, a fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – válaszolta. Jézus így folytatta: „A fiak tehát mentesek alóla”.
A jelenet aktualitása vitathatatlan.
A minap az AfD képviselőnője a Bundestagban idiótának nevezte a német vezetést, többek között azért, mert ha egy hazai pecásnak nincs horgászengedélye, azt biztos, hogy megbüntetik. De az országba özönlő idegeneket soha, noha személyes okmányuk sincsen s anélkül spacíroznak országszerte. Íme, az idegenek és a fiak kettős mércéje.       
Ugyanígy elmarasztalásban részesítik azokat az országokat, amelyek ez ellen a megkülönböztető gyakorlat ellen fellépnek. Az idegen civileket támogatják, a honiakat büntetik. Fordított világ a mienk.
Érdemes Jézus további intelmeire is figyelni:
Gondoskodik róla, hogy lojalitásuk meglegyen, és az adófizetési kötelezettségüknek eleget tegyenek, de Simon Péter segítségét veszi igénybe hozzá.
Megtehetné, hogy az adószedők kezébe adja a sztatért, de nem teszi. Azt kéri, hogy tanítványa munkával járuljon hozzá az eredményességhez: tegye hozzá a magáét.
Felmerülhet a kérdés: Honnan tudta Jézus, hogy az első kifogott hal szájában egy sztatér lesz?
A racionalitás jegyében nem adható rá értelmes válasz.
A megoldás: Higgyünk Jézusnak, tegyük meg, amit kér, és ő majd támogatja törekvésünket, hogy vele összhangban eredményesek legyünk.     
***
Ma hazafelé véve az irányt mielőtt utcánkba kanyarodtam volna, egy mókus kapaszkodott előttünk a fára. Nagyon ritkán látható itt ilyen, ritkábban, mint a perseidák felvillanásai.    

Az életkedvre hatnak.
Bizony hatnak az ember élni akarására a körülmények.
Ha a ránk zúduló – zömmel mocskos tartalmú – információkat tekintem: az embernek el megy a kedve mindentől.
Ha a naponta lihegő vehemenciával bemutatott gyógyhatásúnak hazudott szerek reklámszövegeivel jövünk kapcsolatba, amely szerekből már csak néhány tucat van, és 19 999ft-ról most 9900-ra leszállított áron vihetők, elmegy ez ember életkedve. Hányan, de hányan néznek naponta hülyének minket. Mennyire ellentétes ez a mindenkinek egyaránt kijáró emberi méltósággal.
Tapasztalom a FB, az internet videókkal való állandó zaklatását.
Ne gondolkozz, hanem nézd a videókat, a klipeket, amíg csak meg nem bolondulsz!
Nagyon észnél kell lennem, mert akkora a kísértés, mint amekkora a kábítószereké lehet.  
Sokféle emberi nyomorúsággal találkozunk. Háborús, árvizes, erdőtüzes, balesetes, emberkereskedelemről szóló, halálos fenyegetéseket tartalmazó híranyagok képében. Ezek sem segítenek élni.  
Ha arra gondolok, hogy Jézus a mai perikopában biztatja Pétert, hogy járjon a vízen, majd megsegíti, és lecsillapítja a hatalmas hullámokat, és a szelet, mert neki semmi a világon nem lehetetlen, akkor rájön, hogy van remény, és megpróbál hittel hozzá fordulni.
Ha lát esélyt arra, hogy kopásban lévő „szamártestvére” valamiféleképpen felturbózható, szintén reménységgel tölti el.
Ha találkozik unokáival, azok életigenlése, harsánysága, mosolygós megnyilvánulásai ugyancsak arra serkentik, hogy újuljon meg a lehetséges mértékig, fiatalodjon hozzájuk, szeretettel vegye körbe őket, mert ez az egymásra találás kölcsönösen fontos lehet. Engem feldob, az biztos.
Ma hosszas kihagyás után rámerészkedtem a mérlegre, attól tartva, hogy súlyom 118 kiló. Tévedtem, és részben megnyugodtam.
„Csak” 109-110 közötti.
Ez is sok.
Most a tejivásról kellene letennem.
Talán a súlyomból is vesztenék, de a bőrömnek biztos hasznára válna.
Hátha.

Jól néz ki! – szól egy mondás. A német kifejezés tükörfordításaként.
Ez jutott eszembe, mert kinéztem az ablakon. Jól néztem ki (jól kinéztem), és azt láttam, hogy a szemközti ablakok egyikén egy nálam jóval fiatalabb tulajdonos néz ki éppen. Ez egyre sűrűbben megtörténik.
Vegyük csak a saját épületünket.
Új ház volt, amikor kb. 34 éve beköltöztünk. A tizenkét eredeti tulajdonosból két család lakik még ugyanitt. E kettő közül mi vagyunk az idősebbek, csaknem évtizeddel öregebbek a másikaknál. Az idők során csupa fiatalabbak költöztek ide. Csak egy idősebb valaki jött ide, aki talán idősebb nálam.
Nemrég beleakadtam egy fura kérdésbe:
- Mikor köszöntek neked először csókolommal?
Már nem emlékszem rá. Talán akkor, amikor először azt mondta valaki nekem, hogy Miklós bácsi.
Arra viszont emlékszem, hogy jócskán ezelőtt egy cégkiránduláson vettünk részt, Komáromban és Pannonhalmán, amikor szembesítettek vele, hogy én vagyok a doyen a csoportban, és legidősebbként köszöntsem én fel a főnököt. Megtettem, de nagyon meglepődtem, mert én nem szoktam egy kirándulás legidősebb embere lenni. Nem is úgy éreztem magamat.    
A címbeli latin közmondást Hodie mihi, cras tibi (azaz: Ma nekem, holnap neked) ma még megfordíthatom. A dolog igaz, miközben tudomásul kell vennem, hogy gimnáziumi osztálytársaim fele már kiszállt ebből a világból. Hasonló lehet a helyzet a főiskolás társakkal is, bár friss adatom nincs róluk. Kortársaim egyike botorkál, más ízületi kopásokkal él, avagy éppen ilyen-olyan műtéteknek néz elébe.
Fiatalos allűrjeink olykor felélednek bennünk, de a korábban laposnak ítélt utcák enyhe emelkedőit egyre inkább számon tartjuk.
Az idő múlását mutatják az unokák, akik megjegyzik, hogy életük egy meghatározott részét velünk töltötték, és ezek az unokák már tini vagy twen-tini korukban leledzenek. 
Mi meg már mindketten elnyertük az adható legnagyobb kitüntetést. Oklevelünk van róla, hogy „minden kétséget kizárón mi vagyunk a világon a legjobb nagypapa/nagymama.” Ez igaz, hogy nem igaz, de jól esik ránézni.    
Korábbról van nekem egy törölközőm is, a legjobb apa felirattal. Elég jó törölköző. Szövegével ugyanaz a helyzet.
***
Ma reggel hallottam egy szösszenetet a rádióban. A publicista arról értekezett, hogy milyen kiváló is az ő unokája, és hogy nem esik messze az alma a fájától.
Igaz.
Csakhogy én meg Czakó Gáborhoz jártam újságírást tanulni, aki felhívta a figyelmünket arra, hogy a zsurnalisztának csaknem mindenről szabad írni a saját maga/maguk kiválóságát kivéve.

Már a vége felé tartok az Anyanyelvünk művelése c. kötetnek.
Ilyenek dobogtatják meg a szívemet:
- A Ki tud helyesen írni c. cikk szerzője így indít: Alighanem senki….mert a helyesírás nagyon bonyolult. … A korrektorok lapozzák leggyakrabban a helyesírási útmutatót.
Teljesen egyetértek a szerzővel.
- Az is szócska az állítmány után áll: pl. akárki volt is. Helyteleníti az igekötők és az ige közé vetett is szócska használatát. Ma ez már szerintem lazább megítélés alá esik (pl. el is feledkeztünk róla).   
- A Körös folyó nevében a román Cris áll. Kiris, Keres, Körös a szó átalakulásának az útja (Sebes-Körös).
A Kiskőrös és Nagykőrös nevében a kőrisfa neve lapul meg.
Így hát emezek meg hosszú ő-t követelnek.
- A magyar szóképzés hallatlan tömörítésekre képes.
A szerző ilyeneket említ:
Anya a gyerekéhez: Majd „megmozdonyozlak” én téged.
Jókainál: „megköpenyegtelenített” hajóslegény… És még:
a szidogatás nála „pirongatórium”.
Utóbbit én dorgatóriumnak ismertem.
Mikor a csöndeskedik szót olvastam, Gárdonyira gondoltam – és nyertem. Az ő tömörítése a zöldikél ige is.
- Ez a könyv is emlegeti Kosztolányi tíz legszebbnek tartott magyar szavát.
láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.
Mellé teszi egy közvéleménykutatás eredményét, amely szerint a tíz legszebb: szellő, alkony, csillag, álom, hajnal, csend, illat, csók, tündér. Lám, csak egyetlen szó közös köztük. Ízlések és pofonok esete.
- Kiderült, hogy a társ szó a tovaris alakból rövidült.
Elképzelhető.
Naná, nem is a német Genosse-ből.