Mickey webnaplója

1995 májusában hívtak be a jezsuiták beszélgetésre, hogy alkalmaznának a szerkesztőségben. Ám azt is hozzátették, hogy csak október elejétől szabad a pálya. Az egy ilyen év volt. Májusban várni kezdtem, hogy mikor lesz már október?
Lett.
Rögtön két főnököm is támadt. Nagyjából 15 évvel idősebbek nálam mindketten. Egyikük megkért, hogy készítsem elő a Kathpresseket a könyvkötő munkájához, azaz egy bicskával vájjam ki belőlük a klamnikat és rendezzem dátum szerint a példányokat. Másikuk pedig arra, hogy az éppen készülő rendtörténeti könyv kéziratait simogassam, magyarítsam, lektoráljam, stilizáljam, rendezzem kiadásra alkalmassá az önreflexív anyagokat. Ez a könyv azután Üldözött jezsuiták vallomásai címen jelent meg 5000 pld.-ban (ma már nem kapható) az Anima-Una-sorozat nyolcadik köteteként.
No, az utóbbi munkát jobban szerettem, még ha olyan kegyetlen életsorsokat kellett is megismernem, mint amilyen némelyik hazánkban maradt jezsuitának jutott osztályrészül a Rákosi- és a Kádár-éra alatt.
Nagy örömömre jó tíz év elteltével hazánkba érkezett egy vallon jezsuita szerzetes, Thierry Monfils s.j. személyében, aki már hazájában (Belgium) magyarul kezdett tanulni az egyetemen. Mikor összehozott vele jó sorsom, már megérttette magát magyarul a magyarokkal. Kérdeztem tőle, hogy miért éppen a magyar nyelvet választotta magának. Azt a különös választ adta rá: „Barátságból”.
Nos, P. Monfils SJ elhatározta, hogy átülteti a fenti témájú és című kötet szövegét franciára, hogy első kézből értesüljön a nagyvilág arról, milyen sorsot szánt az egyháznak anno a kommunista rendszer. Igen megörültem P. Monfils felajánlásának, s némiképp aggódtam: Képes lesz-e megbirkózni ezzel a kásaheggyel.  
Örömmel jelentem: elkészült a mű, vagy ahogy az amerikaiak mondják mindenre: „megcsinálta”. Olvasom a jezsuiták honlapján, hogy  „2012 őszén jelent meg a vallon jezsuiták Lessius kiadójánál az 1995-ben Budapesten kiadott »Üldözött jezsuiták vallomásai« c. kötet francia fordítása néhány bővítéssel, új jegyzetekkel: »Jésuites Hongrois sous le pouvoir communiste«. Témoignages recueillis par Ferenc Szabó S.J. Traduits du hongrois par Thierry Monfils s.j.  Postface de Rudolf Rezsőházy. Avec un comlément: Les procès politiques contre les jésuites, par Gábor Bánkuti.”
Eddig a hír.
Mivel Franciaországba szakadt rokonaim vannak (Éva és családja) nem volna baj, ha megismernék ők is a magyar valóság meglehetősen kevéssé ismert szeletét, hogy képben legyenek, anyjuk milyen miliőből érkezett.
Kértem hát egy példányt, s kaptam is rá ígéretet, ma pedig megsürgettem, mert szeptember óta nem érkezett meg lakcímemre az idegen nyelvű kötet, mely bizonyos vonatkozásban láttatóbb az eredetinél. Ők ugyanis a vallomások elszenvedőinek a portréját is csatolták a kötethez.

1. Adódott, hogy egy farmer telke-háza pontosan az finn-orosz határra esett. A térképészek fixálni akarták a két országot elválasztó határvonalat. Felkeresték hát a farmert, s elmondták jövetelük okát. Megérdeklődték tehát, hogy házát orosz vagy finn területre rajzolják-e be. A farmer így reagált: 
– Nézzék, én érzelmileg mindig is az oroszokhoz húztam, de már nem bírom a kemény orosz teleket. Legyen inkább a házam-telkem Finnországban.  
2. Képzeljétek, megvan a finn-ugor-magyar szétválás oka is. Egy finn vicc szerint a finnek és a magyarok együtt vándoroltak az Uraltól nyugat felé, mígnem az út kettéágazott. Az útelágazásban két tábla volt kirakva, megnyilazva:
- Északra vivő út: baromi hideg, szar idő, sötétség, ehetetlen kaja, teljes depresszió.
- Délre vivő út: napsütés, meleg, zamatos gyümölcsök, jó borok, kedélyesség.
Akik tudtak olvasni, azok lettek a magyarok."

Kedves orosz szakos bloggerek! Élvezkedhettek, merthogy a Moszfilm igen sok filmjét feltette a youtube-ra. Pl. Szállnak a darvak. Én biztos megnézem az Derszu Uzalát.  
https://www.youtube.com/user/mosfilm?feature=watch
Csakugyan hozzáférhetőek. És csakugyan megnéztem a Derszut.
Olyasmi volt, amilyennek elképzeltem. De a könyv valahogyan láttatóbbnak tűnt, mint ami megvalósult a filmen.
Így szokott ez lenni. Nem véletlen, hogy a könyvek mellett voksolnak az emberi természetet jól ismerő szaktudósok.
Évek óta keresi valaki az Örs a hegyekben c. partizánfilmet. Az is köztük van, de hát oroszul. Talán angolul is. Abba is belenéztem: Amikor a sebesült katona rákiált a lovára, hogy Orlik [a. m. sas], vágtass, akkor Orlik elporzik a rákötözött ellenséggel. Közben az ellenség társa le akarja lőni a katonát, de csak megsebzi, mire amaz katonatársai megérkeznek. Az ellenségnek nincs ideje duplázásra, mert lelövik, még meghúzná ez a ravasz a ravaszt. Arra nem emlékszem, hogy bármelyik fél töltött volna. [A valaki blogjában ezt olvasom (jan.8.): két karosszékben megnéztük az Örs a hegyekben szovjet filmet, oroszul. Nagyon jó volt.]
Az orosz filmművészetnek megvannak az ékkövei. Érdemes hát turkálni a kínálatban. Emlékezetem szerint 500 film szerepel a webhelyen. 
Ma az ország állapotáról polemizáló kommenteket olvasgattam. Egyetlen észrevételem, hogy ki-ki saját szocializáltságának megfelelően szólt hozzá. Mivel az én szocializáltságom bőven kiderül posztjaimból, eltekintettem tőle, hogy belebonyolódjak egy véget érhetetlen diskurzusba.
Inkább a Jóságos irgalmába ajánlok mindenkit. Tán ez ellen nem tiltakozik senki, pláne, ha nem is tud róla.

Tegnap önmérsékletre volt szükségem, hogy meg ne bántsak senkit, akikkel este találkoztunk. Vita alakult ki: A lényege: baj van a papokkal. Rendben van. Baj van velük. De.
Miért éppen a papokkal, miért nem a biciklistákkal? – hogy a Bolondok hajója c. film egyik epizódját idézzem. Miért éppen papokkal, miért nem az asztalosokkal, a lakatosokkal, a mélyszegénységben élőkkel vagy éppen a kufár bankárokkal? Magamban rendeztem a dolgot. Ilyenek jutottak eszembe: – – csacsi öreg medvék (Micimackó),
– Idéztem Duke Ellington hosszú-hosszú könyvét, mely kötetben valamennyi zenésztársának pozitív vonásait emeli ki, száz oldalakon keresztül, anélkül hogy rosszat szólna róluk, akik éppoly esendő emberek lehettek, mint mi magunk.
– Bevillant Marcell atya meggondolása: „Nekem nincs véleményem. Szeretetem van.”     
– Nem utolsósorban, de idézhetem a Mestert: Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!”
– Valaki úgy fogalmazott, hogy nem az ember dolga az ítélkezés; az Isten tartotta fenn magának az ítélkezés jogát igazságossága és irgalmassága szerint.
– Én Tomka F.-vel azt gondolom: Vita helyett vigyük az Úr elé a kérdést, világosítsa meg a vitázókat, és az jobb lesz, mintha mi bölcsködnénk.
– És még egy, ami már ott is felmerült bennem: A különbözőségünknek próbáljunk örülni. Mi lenne, ha mind egyformák volnánk temperamentumban, gondolkozásmódban.
Ennyit erről.
Az este egyéb vonatkozásaiban a szokásos mederben folyt le.
Ma Vízkereszt, január 6-a van. Valamiért azt gondoltuk, hogy második vasárnapja a hónapnak, tehát mise után agapé. De nem láttuk a ráutaló előkészületeket. „Uram, ne hagyd, hogy megszégyenüljünk”. Azonnal érkezett a logikus megoldás: Még csak első vasárnapja van az évnek. Van tehát egy hét „laufunk”, hogy ki is készítse elő a találkozót. Vízkereszt van (valaha a vízszentelés ünnepe), a háromkirályok napja. Papunk beszédében pápánk könyvére (Krisztus gyermeksége) utalt: a három napkeleti bölcs története teológiai kép, a mondanivalóját figyeljük. Zárómondatát különösen is: „Más úton tértek vissza hazájukba.” Mi meg a lakásunkba. A találkozás után meg kell változnia utunknak. Szép gondolat.
Mint a kedvenc népénekem mondja: „Föl, föl, már ébredj, szívem… Már mindig jól és szentül élj!”

Tegnap önmérsékletre volt szükségem, hogy meg ne bántsak senkit, akikkel este találkoztunk. Vita alakult ki: A lényege: baj van a papokkal. Rendben van. Baj van velük. De.
Miért éppen a papokkal, miért nem a biciklistákkal? – hogy a Bolondok hajója c. film egyik epizódját idézzem. Miért éppen papokkal, miért nem az asztalosokkal, a lakatosokkal, a mélyszegénységben élőkkel vagy éppen a kufár bankárokkal? Magamban rendeztem a dolgot. Ilyenek jutottak eszembe: – – csacsi öreg medvék (Micimackó),
– Idéztem Duke Ellington hosszú-hosszú könyvét, mely kötetben valamennyi zenésztársának pozitív vonásait emeli ki, száz oldalakon keresztül, anélkül hogy rosszat szólna róluk, akik éppoly esendő emberek lehettek, mint mi magunk.
– Bevillant Marcell atya meggondolása: „Nekem nincs véleményem. Szeretetem van.”     
– Nem utolsósorban, de idézhetem a Mestert: Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!”
– Valaki úgy fogalmazott, hogy nem az ember dolga az ítélkezés; az Isten tartotta fenn magának az ítélkezés jogát igazságossága és irgalmassága szerint.
– Én Tomka F.-vel azt gondolom: Vita helyett vigyük az Úr elé a kérdést, világosítsa meg a vitázókat, és az jobb lesz, mintha mi bölcsködnénk.
– És még egy, ami már ott is felmerült bennem: A különbözőségünknek próbáljunk örülni. Mi lenne, ha mind egyformák volnánk temperamentumban, gondolkozásmódban.
Ennyit erről.
Az este egyéb vonatkozásaiban a szokásos mederben folyt le.
Ma Vízkereszt, január 6-a van. Valamiért azt gondoltuk, hogy második vasárnapja a hónapnak, tehát mise után agapé. De nem láttuk a ráutaló előkészületeket. „Uram, ne hagyd, hogy megszégyenüljünk”. Azonnal érkezett a logikus megoldás: Még csak első vasárnapja van az évnek. Van tehát egy hét „laufunk”, hogy ki is készítse elő a találkozót. Vízkereszt van (valaha a vízszentelés ünnepe), a háromkirályok napja. Papunk beszédében pápánk könyvére (Krisztus gyermeksége) utalt: a három napkeleti bölcs története teológiai kép, a mondanivalóját figyeljük. Zárómondatát különösen is: „Más úton tértek vissza hazájukba.” Mi meg a lakásunkba. A találkozás után meg kell változnia utunknak. Szép gondolat.
Mint a kedvenc népénekem mondja: „Föl, föl, már ébredj, szívem… Már mindig jól és szentül élj!”

Igazából megint Duke és az Isten lehetne a címe ennek a posztnak, amely tovább ismerteti a világhírű dzsessz-muzsikus istenhez fűződő viszonyát, aki ha nem komponált (maga se tudta, de ezernél több művet alkotott), akkor utazott vagy zongorázott, vagy beszédet mondott, vagy találkozott ismerős és ismeretlen emberekkel, vagy stúdióban munkálkodott egy felvételen, vagy rendezett, vagy vezényelt. Igazából ezekben forgolódott. Ez volt az ő élettere. Most, hogy végére értem hatalmas, dzsessztörténeti alapműnek is megfelelő, jó és barátságos stílusban megírt könyvének, a végén rögzített dialógusból kiemelt részekkel igazolom istenhitét. Ez a párbeszéd engemet egyébként leginkább arra a kérdés-felelet játékra emlékeztet, amelyben Dienes Valéria vall életéről Vitányi Iván mikrofonja előtt, s amely megvágva került tévéadásba, de amely teljes szövegét lehozta annak idején a Vigilia. Nos, lássuk, mit tartalmaznak a kérdések és a válaszok:
kérdés: Mondana valamit a legjobbik énjéről?
válasz: Legjobbik énem egyházi zenét ír és játszik, és gondoskodik arról, hogy őszinte legyek magamhoz. Legjobbik énem imádkozik mások egészségéért és életéért – és a többiek bocsánatáért.
k.: Ön szerint mennyire rossz a helyzetünk, és mik a legfőbb problémáink?
v.: A gyerekek és a felnőttek agymosása. Amerikában a legkomiszabb világviszonylatban, és mindig azok követik el, akik tele vannak komplexusokkal.
k.: Mit jelent önnek Isten?
v.: Isten? Egy az Isten – csak ennyit.
k.: Hisz Istenben?
v.: Hiszek. Azért adok annyi egyházi hangversenyt.
k.: Mi az ön szemében a szeretet?
v.: A szeretet leírhatatlan és feltétel nélküli. Ezerfélét mondhatnék, ami nem, de egyet sem, ami igen. Vagy megvan az emberben, vagy nincs; nincsen rá bizonyíték.
k.: Mi a legjobb szokása?
v.: Az ima.
k.: Mi fontosabb szeretni vagy kedvelni?
v.: A szeretet magasabb rendű és feltétel nélküli. Kedvelni kellemes, de korlátozott érzés.
k.: Mit nevez tökéletes napnak.
v.: Amelyik rám virrad.
k.: Ha be lenne zárva egymagában, milyen könyveket kívánna?
v.: Csak a Bibliát, mert abban benne van a többi.
k.: képzelte-e magát új testet öltött királyi szellemnek?
v.: Kiskoromban anyám azt mondta, áldás van rajtam és elhittem. Királyi vérből születni – vagy új testbe költözni – nem hasonlítható ahhoz, ha áldás van az emberen. A királyi vér embertől ered, az áldás Istentől.
k.: Úgy véli, a legtöbb embernél magasabb rendű érzékenységgel van megáldva?
v.: Néhányan olyan hajlammal születtek, amit nincs alkalmuk használni, mert anyagi megfontolások eltérítették őket. Maguk is meglepődnének, ha rájönnének, mennyire érdemes a természetes hajlamokat követni. Az ember inkább legyen első a maga módján, mint második a másén. A mennyben alkalma lesz mindenkinek mindaddig ismeretlen milliónyi hajlamával élni.
k.: Tartós sikerének mi a titka?
v.: Isten kegyelme.
k.: Mi a spirituálé?
v.: Az ima és az áhítat dala.
k.: Kicsoda ön?
v.: Muzsikus vagyok, az amerikai Federation of Labor tagja, aki reméli, hogy egyszer még viszi valamire művészi téren.
k.: Nem túlzottan szerény?
v.: Ismerné csak az álmaimat.
k.: Mit érez, amikor a színpadon leül a zongorához?
v.: Hogy a frász kitör! Kell az a kis lámpaláz, feldobja az embert.
k.: Istenen kívül ki élteti?
v.: Rajta kívül senki. Hogy boldogulna az ember Isten nélkül?

Egyre ritkább a konkrét felkérés cikkek írására. A legutolsó anyagomat megmutatom. Mivel a felkéréskor el kellett mennem, csak este jutottam hozzá, s volt rá egy fél órám, hogy elküldjem a kész anyagot. Ezelőtt 21 évvel már ugyanennek a főszerkesztőnek említettem, hogy nem hagy időt meggondolni, mit is kellene írnom. Mire azt felelte: Írj csak, nem kell meggondolnod semmit. Hát nem gondoltam meg semmit, csak írtam. Ez lett belőle.
Úrjövet
Paradoxonok sorozata.
János így kezdi evangéliumát: Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. 
Jöhet-e az Ige, aki már kezdetben volt?
A zsoltáros szavai: „Fiam vagy te, a mai napon nemzettelek téged” (2,7). Az Újszövetség szó szerint Krisztus istenfiúságára vonatkoztatja ezt a kijelentést.
Jöhet-e, akit korunkhoz képest már igen régen felkent az Atya.
Őbenne áll fenn a Mindenség – jelenti ki róla Szt. Pál.
Jöhet-e az, akié az egész teremtés.
Elgondolkoztató kérdések ezek.
A Fiú Istenként az időn kívül áll, ezért nem vonatkozik rá a dolgok egymásutánját meghatározó idő. Ám Krisztus istenember. Ilyenként igazán beteljesedhetett érkezése által az idő.
Istenhez fűződő kapcsolatunkra úgy tekinthetünk, mint akik vasúton utaznak. Az állomáson áll az egyik vonat, benne Isten. A másikban mi emberek. Ha csendben elmozdul az egyik szerelvény, néha elbizonytalanodunk. Vajon mi mozgunk-e vagy a másik? Isten a minket örök jelenében hazaváró Valaki. Hozzá képest mi mozgunk. A kérdés, hogy közeledünk-e hozzá, vagy távolodunk tőle? Tegyük fel magukban adventben a kérdést.
A közeledésre jó esélyt ad az Úrjövet, az Advent. Elcsendesedve rájöhetünk, hogy mennyire vár bennünket az, akit karácsonyra várunk.
Mert Ő, mint említettem, kezdettől jelen van. (Isten úgy szerette a világot, hogy közénk küldte Fiát, aki anyától született – Máriától.)
Ő tehát jelen van – nekünk.
A kérdés, hogy mi jelen vagyunk-e neki. 
A kérdés, hogy felkészülünk-e méltóképpen a fogadására. 
Az idő sürget.
A legenda szerint Szent Jeromosnak megjelent a Kisjézus. Jeromos megragadta az alkalmat, hogy megkérdezze tőle: Mit adjak Neked, Uram? Mire a Kisjézus csak ennyit felelt: Jeromos, add nekem a bűneidet!
A Karácsonyi Gyermek kérése mindnyájunkhoz szól. Az ő tisztaságához közeledni nagy alázattal és megtisztult lélekkel lehetséges.
Ne felejtsük hát: Ő vár, és nekünk kell közelednünk hozzá.  
Tegyük meg a szükséges lépéseket, hogy közeledésünk eredményes,  a Vele való találkozás beteljesülése lehessen.
***
Megnyitva a 2013.1 album Fotóim linkben

Hosszabb rokoni látogatásra érkezett hozzánk „a család”. Látom, hogy F., a papa, módszeresen fogyasztja a gulyáskrémet: reggelijét ízesíti vele. Hamar kifogyott a tubus, ezért másikat vettem az ABC-ben. Felesége mosolyogva mondja: F. nem szereti annyira a gulyáskrémet, de látta, hogy lejárt a szavatossági ideje, ezért, mivel íze nem romlott el, hát elfogyasztotta.
Igen. Közhelyszerű mondás: „Inkább pocsékba menjen, mint kárba”.
Írtam arról, hogy a múltkorjában befejeztem egy négy éve lejárt szavatosságú pudingport. A feldolgozás során semmiféle károsodást nem mutatott. Emésztése során sem.     
Így az ünnepek végeztével különösen is fontos ésszerű sorrendben szabadulni a korábban összerakott ételektől. Tegnap befejeztem egy „még csirkelevest”, ma pedig a szilveszteri zsemléket és franciasalátát. Mikor végeztem vele, akkor vettem észre, hogy egy érintetlen doboz Danone Activia natúr pillejoghurttal is kellene valamit kezdeni, mert valahogyan meghúzta magát a frigóban. Nem akartam hinni a szememnek: Tavaly november 15-én járt le értékmegőrzési dátuma. Kinyitottam. Semmi furcsát nem tapasztalva megettem – szokás szerint némi cukrozással –, semmi furcsát nem éreztem ekkor sem, azóta sem. Testem egyre tartósabb. Nem lehet másképpen, hiszen egy joghurtnak minőségileg hamar meg kellene buggyannia, de nem így viselkedik. Nem tudom, ez reklámot vagy antireklámot jelent-e a készítő cégnek.   
Régóta felügyelem, hogy szép sorban fogyjanak a család élelmiszerei. Elég gyorsan bekövetkezett közös életünk első szembesülése egy korábban lejárt szavatosságú konzervvel. Feleségem nagyanyjánál találtuk a kamrában a világháborúból visszamaradt húskonzervet. Nem mertük kinyitni. Azonmód kidobtuk a szemétbe.
Az jár jól, aki kutyát tart. A maradékokkal bízvást megkínálhatja az ebet. Az a kaja aztán valóban elég gagyi lehet, ami már „a kutyának se kell”.

Duke Ellingtontól el vagyok varázsolódva. Még folytatom egykor elkezdett, s mostanság újra kézbe vett könyve olvasását. A könyvből kiderül, amiről csak valamicskét tudtam, hogy D. Ellington életkörülményei Felix Mendelssohnéra emlékeztetnek leginkább, amennyiben soha nem voltak anyagi gondjai. Úgyszólván fényűző életfeltételek között alkottak mindketten. Ám Mendelssohnt korán elvitte betegsége, s már előzőleg is igen deprimált ember lett – hangos sikerei ellenére. 
Duke viszont örült az életnek,
örült az embereknek,
örült a cigarettának (ejnye),
örült a szép nőknek,
örült zenésztársainak,
örült a whiskynek (ejnye),
örült a kaviárnak, kilószámra pusztította,
örült, hogy szinte nonstop azt művelheti, amiben kedvét leli, és amiben kifejezheti önmagát.
Meg is tette.
Lemezeinek, kompozícióinak a száma irdatlan mennyiségű.
Ha Ellingtont valamilyen kór támadta meg, azonnal a legjobb specialistát vette igénybe, hogy újra visszanyerje egészségét. Hálával emlékezik számos kitűnő sebészre s egyéb orvosra Mindenem a muzsika c. könyvében.
Egy ilyen mindennek örülő ember Istentől hosszú életet kap, melynek során bejárja a világot. Mindenkit megkínál egy falat dzsesszel. Előáll vele akár alkalmas, akár alkalmatlan (vö. 2Tim 4,2). Ez az ő örömhír-hirdetése. Törökországban éppen a vacsora asztali áldását mondja, amikor értesítik, hogy megölték az elnököt. Másutt egyházi rendezvényeken lép fel zenekarával Istent dicsőíteni.
Tetszik nekem ez az ember!
Viselkedése természetéből fakadó. Könnyedén és értelmesen nyilatkozik. Az egyes számok eljátszása előtt ismerteti, hogy mit fog hallani a közönség. Teszi ezt humorral, mély emberséggel, intelligenciával. Mekkora tehetség és mennyiféle ajándék birtokosa. Nekem ő az egyik olyan 10 talentumot kapott ember, aki nem ássa el azt, amije van, hanem bőségesen kamatoztatja. Megosztja mindenkivel, élőszóban, zeneszóval, az éter hullámain, s zenéjét konzerválva a megjelent gramofon- és LP-lemezeken.
Gondolkodásmódja illusztrálására ide idézem néhány kiszemelt mondatát: „Számos ország és város választott díszpolgárává, de ennyire megható megtiszteltetés még sosem ért, hogy részt vehessek Goutales (egy középkori francia kastély, amelyet helyi parasztok, munkások és értelmiségiek együtt hoztak helyre) avatásában. Felemelő és megtisztelő érzés, hogy ezek a hős lények testvérükké fogadnak. Újonnan meglelt testvéreim, rokonaim, barátaim, nektek ajánlom New World a Coming című szerzeményemet. A cím egy jövendőbeli helyre utal, földön, tengeren vagy a levegőben, ahol nem lesz háború, sem kapzsiság, sem kasztok –, ahol semmiféle más név nem helyettesítheti Istent.”
Lehet-e szebben fogalmazni.  A beszédrészlet azt a feltételezést erősíti bennem, hogy aki elmondta, jól ismeri a Bibliát. Krisztus emleget hasonlókat (Kik az én testvéreim, nővéreim, anyám és rokonaim.)         
A rövid szónoklat vége pedig azt igazolja, hogy a maga módján ugyanúgy járt el, mint a vallásos futballsztárok, akik gólt lőve azonnal az égre mutatnak, gesztusukkal imádkozva: Tehetségemet (talentumomat) Tőled kaptam, eredményességemért Téged illet az elismerés.

Szomszédunk árusítja 87 m2-es Pók utcai lakását. Déli fekvésű, a ház nyugati oldalán. Balra rézsút magánház, elöl rét, túlnan véle átellenben éppen az Aranyhegyi patak vonala, majd a töltés, jobbra a távolból a Hármashatár-hegy. Garázsa s varázsa van.
Hátha valakit érdekel:
Mi nagy valószínűséggel eladunk egy budaörsi lakást. Felújított panel, felújított ablakok, déli tájolás, hetedik emelet, két lift, panoráma a Török-ugrató nevű nagy sziklára. Nekünk nem sürgős. Az ottani hasonló 51 m2-es lakások ára 8,5-10 mó között ugrál.   
Hátha valakit érdekel:
A lencse nem gabona.
Hol terem, nem Gabon a’.
Lencsét főztünk: babona?
Talán nem, csupán újévi szokás. Ámbátor: Nincs más értelme, mint hogy az évben pénz álljon a házhoz, mégpedig sok. Hát elég szamarak vagyunk, hogy a lencseevésbe rögződtünk bele. Ha meggondolom, a lencse mindenképpen az aprópénzre hajaz. Mégpedig a legeslegapróbbra. Kisebb, mint a forgalomból kivont egyforintos érme. Pedig annak a használatát sem véletlenül ejtették. Ha már kerek pénzre esküszünk, újévre lángos vagy egész pizza dukálna, hogy csakugyan mutasson valamiféle nagyságot. Én új szokást vezetnék be, bankóformájú cvekedlit készítenék vagy bankkártya alakút. Ezt ajánlanám újévre mindenkinek – tetszés szerinti fűszerezéssel.
De mégse teszem. Nem én. A pénz szükséges rossz. Évtizedek óta vélekedek így. Csak megerősített benne az a joviális jezsuita, akit jó barátomnak tekintettem, és aki kerek perec megmondta: „a pénz az ördög ganaja”. A Mester másképpen fogalmazott: Nem szolgálhattok két Úrnak, az Istennek és a Mammonnak. Hát nem akarok szolgálni neki.
Hátha valakit érdekel az, amit a regnumi P. László Gábor emlegetett. Nevezetesen, hogy a karácsonykor állított fenyőfa azt jelképezi, akinek a születésnapja ünnepeltetik: „isteni kisded, szűznek ölén” (hogy Gárdonyit is idecsempésszem). Gyerekkorom fáin viaszgyertyák hirdették, hogy égi fény érkezett a földre. A szaloncukrot anyám gyártotta házilag. Szúrós üveggyapot szolgált „angyalhaj”-ként, és szájjal fúvott, törékeny üvegdíszek próbálták a kisded szívének színeit, gazdagságát megidézni. (Akkor még Verpeléti útnak hívták a kelenföldi Karinthy F. utat, s az egyik szuterénben készültek gázlángon meglágyított üvegből a díszek. Az ablaksor alatti hosszú munkaasztalnál vagy öten dolgoztak egymás mellett. Sokat ácsorogtam műhely apró üvegtáblácskákból álló ablaka előtt, hogy bámuljam az ügyes kezű emberek munkáját.)
Nos, az egykori gyertyák pisla fénye mind aranysárgán imbolygott, és – legalábbis nálunk – soha nem okozott lakástüzet. Ma nem így van. A régi gyertyaizzókat felváltotta a programozható girland. Izgága programja a lassú színcserétől a vibráló villódzásig, a színek lüktetésétől a kimerevítettségig sokféle változatot tartalmaz. A miénk izgágán indul, és ha állandó fényt akarunk, minden alkalommal meg kell keresni a megfelelő programot. Most is vibrál. Mondom az asszonynak: A kis Jézus nem volt ilyen izgága. Meg kellene állítani a villogást.
Hátha valakit érdekel
A Fel nagy örömre c. ének dallamát és szövegét egyaránt Gárdonyi Géza alkotta. Mivel elég fülbemászó dallam, szerintem überelte Grubert, aki csak a dallamot komponálta egy kész szövegre, a Stille Nachtra. Igaz, hogy elég gyorsan tette, a karácsonyi estet megelőző délután. Nem akartam elhinni, hogy az akkor még Ziegler Géza komponistaként is bevált. Amikor pedig utánajártam a részleteknek a Google-n, kiderült, hogy a hír igaz. Devecseren tanítóskodott a híres magyar író. Ott alkotta ezt a máig közkedvelt művét. A devecseriek némi malíciával emlegetik, hogy Oberndorfba naponta érkeznek a buszok, hogy elzarándokoljanak a Stille Nacht „kegykápolnájába”.
Drága véreim, magyar marketingesek: Tegyétek a dolgotokat, és ide is busszal fognak zarándokolni, csak néhány lépésnek meg kell előznie a folyamatot:
1. Le kell fordítani jó minőségben angolra, franciára, spanyolra és németre esetleg oroszra és olaszra is a Fel nagy örömre c. dalt.   Segítek. A teljes szöveget idemellékelem. Felhívom a figyelmet arra, hogy 3 versszaka van a nótának, melyből a harmadikat még sose hallottam énekelni.
2. A fordítások alapján jó színvonalú kórusnak CD-re kell énekelnie a világnyelveken a dalt. Ezt elterjeszteni világszerte. (Segít a youtube, bár nagy ott a tolongás). Mindenütt szerepelnie kell az írott szövegnek, hogy megtanulhassák az érdeklődők.
3. Fel kell újítani Devecseren azt a szentélyt, ahol elhangzott a kántortanító műve, a Fel nagy örömre.       
4. Megfelelő parkolókról kell gondoskodni az ide érkező, sokasodó zarándokok részére.
5. Korabeli karácsonyi levelezőlapokat kell árusítani az érdeklődőknek, esetleg Gárdonyi-szaloncukrot árusítani.
Sok sikert hozzá. (A turizmus hasznából kérem a szokásos 1%-ot szellemi előkészítő-munkámért.) Íme a szöveg:    
Fel nagy örömre, ma született,
Aki után a Föld epedett.
Mária karján égi a lény,
Isteni kisded szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd a te édes Istenedet!

Nem ragyogó fény közt nyugoszik, 
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!