Mickey webnaplója

Kellemes híreim vannak mára: Tücsivel tegnap este épségben kikerültünk a kórházból azzal, hogy semmi komoly a komoly fájdalmán kívül. A ma történései feledhetők, bár
kellemes eső csepergett,
kellemes bevásárlást tettünk az üzletközpontban, 24 l folyadékot fel se tudtunk cipelni, talán majd holnap, mindegy, hogy fent vagy lent tartjuk hűvösben.
Kellemesen érezte magát Tücsi egész délelőtt, csak délutánra erősödtek panaszai, melyet Lidocain kenőccsel enyhítettünk.
Kellemesen érintette a felismerés, hogy feltehetőleg a keményen való alvás segít a baján. Próbálkozott a parkettával, és jól érezte magát.
Kellemes délutánt töltöttünk nálunk vendégeskedő sógorunkkal, mindenféléről beszélgetve.
Kellemes 8 percet szerzett M. egy rövid epizód bejátszásával (Besenyő Pista bácsi a holdon).
Kellemes illatok áradnak a lakásban. A fiatalok süteménye készült el, s árasztja jó szagát.
Kellemes élményünk volt, hogy Leventécske 10 percnyi tartózkodás után olyan szépen, okosan játszogatott közöttünk, hogy öröm volt nézni.
Kellemesen érintett, hogy a délutáni imát nem zavarta meg senki, és rá tudtam koncentrálni arra, akiért szólt.
Kellemes volt az elfogyasztott fagyi is, csak utána vált kellemetlenné, amikor összeszólalkozott bendőmben a korábban elfogyasztott tejeskávéval.
Kellemesen érintett, hogy esgyé könyvében felleltem Örkény István 1956-os naplóját, melyet nem tudtam letenni, míg a végére nem értem. Érdekes az ő szemüvegén látni az eseménytöredékeket.
Kellemesen érintett, hogy heten lájkolták azt a Facebookra tett szövegemet, mely arra keres választ, hogy mi jár a fejemben:
„Ezt a feliratot a kórházban láttam egy ajtón:
Beteg WC
Hát gyógyítsák meg, a kutyafáját!!!”
Kellemes az is, hogy több kellemes élmény nem jut eszembe, mert ellenkező esetben éjfélig folytathatnám ennek a posztnak az írását.

A pápának Twitter-fiókja, nekem pápaszemem van. Nyolcadikos korom óta, tehát kb. 51 éve viselem. Ókulával az orromon ókumlálom a dolgokat.  Közülük az utolsó kb. öt évet szolgált mindig hű cselédként, mígnem kb. egy éve Móváron Ágoston unokára vártam egy kis padon és jó levegőn üldögélve, hogy véget érjen az a színházi előadás, amit több osztálynyi gyerek nézett meg egyszerre. Mivel piszkosnak ítéltem a lencséket, időmbe pedig belefért, elkezdtem módszeresen tisztogatni őket. Na, ekkor pattant el a fémkeret, vélhetően anyaghiba folytán. Immár levéve szemüvegemet, kerestem egy boltot, ahol pillanatragasztót árusítanak. Pillanatok alatt odaragasztottam az ujjamhoz a keretet, a kerethez a lencsét. Az ujjamat letéptem a keretről, szerencsére a lencséhez odaragadt a keret. Szerepet cseréltek: Ettől kezdve ugyanis a lencse fogta magához a keretet, s nem a keret tartotta meg a belefaragott lencsét. Ez persze mindegy is a relativitások korában. Csakhogy nem vetekedhet az (általam ismert legjobb) ragasztó sem a fém stabilitásával. Az eltelt időszak óta legalább ötször ragasztottam újra pápaszememet. Eljutottam odáig, hogy mint a guanó, egymásra rétegződtek az újabb ragasztóadagok. Utóbb igen keservesen tapadt össze a kétféle anyag. Ekkor láttam érkezettnek a csere idejét. 
Gondoltam, mise után felkeresem az egyik optikust. A tízkor nyitó kiesett a versenyből, a fél tízkor nyitót megjegyeztem, de a Flóriánban 9-től fogadtak. Itt kötöttem hát ki. Úgy gondoltam, az optikus megméri a dioptriákat, s ennyi. Készít egy másikat. Fizetek, majd érte jövök. Ám őt az is érdekelte, hogy kell-e cilinder, magas-e a vérnyomásom, s cukros vagyok-e. Gépezete mögé ültem, és tíz perc alatt kiderült, hogy ugyanaz a lencserendszer szolgál legjobban, ami korábban is alkalmaztatott. Így jutottam a kereteshez. Az újabb hölgy kérdezte, hogy mi az igényem.
Mondom neki, hogy szeretném, ha a feleségem továbbra is felismerne, tehát olyasmit keressen, mint ez a korábbi volt. Én nem látom magamat, így hát nem ez a vezér szempontom. Előhozott aranyat (tetszett, de kicsinek bizonyult), ezüstöt, de középen az orrnyereg fölött két íve volt (ezt utálta Tücsi a korábbi keretemben), és előhozott egy filigrán fekete tetejűt, amely alul nem is látszó damilban folytatódik. Ha színre nem is, de alakra hasonlít a korábbira.
Még megkérdezte, hogy színezze-e, akarok-e két évre szóló biztosítást kötni káresetre, s kívánok-e multifokálist, amely egy havi próba után visszavihető, ha úgy gondolom. Mondom neki, nem kísérletezem, gyáva vagyok ahhoz, hogy új lencserendszerhez szokjam, Mindenre nemet mondtam. Erre kétféle számítást végzett, mert vagy a keretből ad jelentős engedményt, vagy a lencsékből. Lefogadtam volna, hogy a lencsék győznek, mivel bifokális a szemüvegem. Így is lett. Így négyszáz forinttal még olcsóbb lett a termék. 
40 000-ből kétezret visszakaptam.  Ez a későbbi korok olvasójának ugyan nem jelent semmit.  Azt gondolom, hogy többre megy, ha ide írom. Havi nyugdíjam 20%-a.       
Szolgálati közlemény. Tücsi éjszakai hátfájdalmai miatt ma kora délután taxiba vágta magát, és a munkahelyéről a Honvéd Kórházba ment a sürgősségi ellátásra, mert nem szűntek meg a panaszai. Most este nyolc van, és még nem telefonált, hogy induljunk érte. Este hatig kitartottam mellette, egy EKG-n esett túl. Ennyit Tücsi és az EÜ helyzetéről.
Utóbb majd megírom, mi történt vele, hogy ott kötött ki. Egyelőre csak találgatjuk az okát.

A Helyi Téma c. lap azon témázik, hogy a Gyurcsány-kormány (álmomban se jöjjön elő) időjósa szerint elmarad a világvége. Szerintem sem lesz most világvége, de kit érdekel az, hogy szerintem mi lesz. 
Tehát ennek a kijelentésnek a reklámon kívül semmi értelme nincs. (Tudatjuk, hogy még nem tűntünk el a süllyesztőben.) És hogy miért nem mond semmit? 
Pro primo: Eddig még sose volt világvége, noha már elég sokszor kijelentették. 
Pro secundo: Ha mégis világvége lenne, a kudarcot már nem érné meg a Fletó-kormány időjósa, mert szétrepülne, megsemmisülne velem együtt, a világgal együtt. Tehát ilyet kijelenteni teljesen súlytalan és szamár dolog. Komolytalan foglalkozni vele annak, aki épeszűnek tartja magát. (A népi bölcsesség szerint minden szamár időjós.)
Ám mégis van itt valami. 
Egyszer csakugyan vége lesz a világnak. Ez a világegyetem természetéből fakad.
Vége lesz, mert 
létezik az entrópia, mert 
az égitesteknek keletkezési idejük van, koruk van, összeomlásuk is van, volt vagy lesz.
A természetes véget módosíthatja egy égitest váratlan feltűnése és becsapódása is, avagy a Föld belsejéből feltörő halált hozó anyagok, netán egy az emberek számára elviselhetetlen klímaváltozás.
A csoda éppen az, és erre kellene rádöbbennünk össznépice, hogy minden dekára kiegyensúlyozott a bolygónkon. Hívőként ezt úgy szoktam emlegetni, hogy a Földet nem a délkörök dongái, hanem az Isten kegyelme tartja fenn. Persze. Hiszen mindnyájan Isten kezében vagyunk. Az Ő Fia, a Mester pedig kijelentette, hogy úgy jön el a vég, mint éjjel a tolvaj. Senki se tudja sem a napot, sem az órát. Az Atya még a Fiúnak se jelentette ki. 
Így hát előfordulhat, hogy Szilvásy időjósnak se.

Egy kommentben olvasom: Egyik kedvencem a Guadalupei Szűz Mária. 
Isten látja lelkemet, Mária-tisztelőnek tudom magamat. Mégis van abban valami mosolyra fakasztó, hogy hányféle Szűz Mária létezik. Elkezdem felsorolni őket, de nem fejezem be. Mert nem lehet befejezni. A Mária-jelenések ábrázolásai ugyan eltérnek egymástól, s így keletkeznek czestochowai, lourdes-i, La Salette-i, medugorjei, stb. Máriák. Csak még néhány magyart teszek ide: A Kövi Máriát, merthogy az tőlünk mindössze egy HÉV-megállónyira van a Szentendrei úton a város irányában. De Makkosmária is a városban van, és még néhány. Máriapócstól Máriagyűdig, a győri könnyező Madonnától Feszty Masa Úti Boldogasszonyáig még igen sokféle Mária létezik csak Magyarországon. Rendben van. Az emberek fotói sem egyformák. A Mária-ábrázolások sem azok. Nagyon fontosnak vélem azonban tudatosítani, hogy ha kétezer féle ábrázolása volna is Máriának, mindegyik egy azon személy, az Istenanya, a Szeplőtelenül Fogantatott, az Istenszülő, a magyarok patrónája, aki a Föld még több mint 30 országának valamiképpen védőszentje. Csak kettőt emelek ki közülük: Szlovákia védőszentje a Fájdalmas Szűzanya, és Mária Mexikóé is.
Aki tehát megfogalmazta, hogy kedvence a Guadalupei  Szűz Mária, azt fejezte ki, hogy az a történet, amely az indián égi kalandjáról szól, s a mely belengi a helyi ruhadarabra festett Mária-képet, amelyről a NASA-vizsgálat kimutatta, hogy a kép színei nem a textilbe ágyazva léteznek, hanem mintegy fölöttük lebegnek, és fogalmuk sincs anyagi összetételéről, mibenlétéről, nos, ez az ábrázolás és történet állhat közel a kommentelő szívéhez.
Ám amikor azt imádkozzuk Maurice de Sully, Párizs püspöke nyomán – aki a párizsi Notre Dame-ot a 13. században elkezdte megépíttetni (és ahol először alkalmaztak az építkezéskor talicskát) –, hogy „Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért most és halálunk óráján”, akkor – bármely kegykép előtt tennénk, bármely kegyhelyen vagy éppen szobánk csendjében – ugyanannak a személynek a közbenjárását kérjük, a Theotokosét, az istenszülőét.
Más.
Megjegyzem, hogy ma van Luca napja. Két Lucát ismerek. Őket lsten éltesse! (és a többi Lucát is).

Korábbi híradásokból tudhatjuk, hogy XVI. Benedek elhatározta, hogy párbeszédet folytat a világgal az interneten keresztül. Első üzenete:
„Kedves barátaim, örömmel csatlakozom hozzátok a Twitter-en keresztül. Köszönöm a nagylelkű érdeklődéseteket. Szívből adom rátok áldásomat.” (@Pontifex).
Hozzá intézett kérdés: „Hogyan tudjuk minél jobban megélni a Hit évét mindennapjainkban?” 
A pápa válasza:
„A Jézussal folytatott párbeszéd által az imában;
Jézus meghallgatásával, aki az Evangéliumban szól hozzád; illetve
a Jézussal való találkozás által, aki jelen van abban, akinek szüksége van Rá.”
XVI. Benedeket több mint egy millióan követik a Twitter-en.
Délután a pápa válaszolt egy újabb kérdésre: „Hogy éljük meg a Jézus Krisztusba vetett hitünket egy remény nélküli világban?”.
Válasza: „Azzal a bizonyossággal, hogy aki hisz, soha sincs egyedül. Isten az a biztos szikla, akire építhetjük életünket és szeretete mindig hűséges.”

Márai megírja, hogy emigrálása előtt elolvasott egy sor nem élvonalbeli, ám a rövidebb lélegzetű műfajokban jeleskedő, kortárs magyar írásművet. Olyanokéit, akiknek nem adatott meg, hogy előrukkoljanak valamiféle hosszabb lélegzetű műformával, regénnyel, színdarabbal vagy effélével, de a kisprózát kitűnően művelték. Olyanokét, „akik elkallódtak az elüzletiesedett, divatos, kivilágított nevek után kullogó irodalmi versenyben. ” 
Ilyen neveket sorol: „Színi Gyula, Tömörkény, Török Gyula, Lovik, Cholnoky, Csáth Géza, Moly Tamás, Térey Sándor.”
„Mi égett el ennek a csendes nemzedéknek alkimista műhelyében, amíg a sok pazarlóan eltüzelt nyersanyagból néha kiolvadt egy csepp színarany!”
Majd így ír:
„Sokan voltak… Lakatos László, Szász Menyhért, Keleti Artúr, Somlyó Zoltán, Szegedi István.”
Tehát kiutazása előtt Márai ezeket szürcsölgette volt magába, hogy magát a legesszenciálisabb gyökerekkel megszívva távozzék külföldre.
Molnár F. hasonlóképpen lát rá kortársai némelyikére. Ő Lechner Ödön jeles építészre emlékezve fejti ki gondolatait, nem értve, hogy „akik lehetővé tudták volna tenni, hogy hatalmas nyomait hagyja ebben a városban egy nagy építőgéniusz, miért szidták, miért tolták hátra, miért kergették el mindenünnen, mindig tele szájjal hangoztatva, hogy »nagy tehetség, de…« Miért? Mert „nem lehetett vele kezdeni semmit”.  [Megjegyzem: Mennyire illenek ezek a szavak Makoveczre alkalmazva is.]       
Hát ez az. Helyben vagyunk. Vannak, akik arra születtek, hogy ne lehessen kezdeni velük semmit. Akik arról írnak, amit lelkük lelkedzik, arról, amit személyiségük diktál, és nem arról, amivel lehet kezdeni valamit (gyors, profiton való osztozkodás; belesimulás a trendibe; uram bocsá, a mindenkori politika szájíze szerinti alkotás).
Mindkét író megfogalmazása megfogott.
Az elismert nem azonos az értékessel, legalábbis nem okvetlenül az.
Mindketten ugyanarról írnak. A háttérbe szorulás okairól, amit Molnár érzékeny füllel meghall, s le is ír: „nem lehet kezdeni velük semmit”.
Ma ezt másképp mondják: Tehetséges volnál, de „béna vagy”.
Igazuk van.
Egy „béná”-val nem lehet mit kezdeni.
A kérdés csupán az, hogy kell-e kezdeni valamit velük, vagy elég, ha nyilvánosságot kapnak?
Sokuk szerencséjére ma már létezik a blog mint olyan. Itt kivetíthetik magukból – garantáltan ingyen – mindazt, amit nem mondhatnak el senkinek, s az interneten keresztül elmondanak hát mindenkinek, akit csak érdekel mondókájuk.

1. Az járt a fejemben, hogy ma, (20)12. 12. 12-én 12 h 12' 12''-kor csupa 1 és 2 számjeggyel volt jellemezhető a kronologikus idő múlása egy egész másodpercig.
12.12.12.12.12.12.
Ez így elég érdekes.
Tökéletes nyolcszáz évvel ez előtt volt, amikor is az évszázad is 12-vel jelöltetett.
Ha emlékezetem nem csal, egyszer eljátszottam már a dátum számokkal. egyik húgom november 11.-i születésű. Talán neki írtam egy emailt, melyet kétezer 11-ben, 11. hó 11. percben küldtem el neki azzal, hogy ha a küldött 11-eseket  mind berúgja, hatalmas sportsikert tudhat magáénak.
A mai dátumot másodpercnyi pontosságig víve, hat tucat-szám szerepel, azaz hat tizenkettes.
Ez sormintának is remek.
2. Itt mégse akarok leragadni. Keveset írok idén ádventről, pedig igen szép időszak ez, egy mélyről felszakadó vágy arra, hogy erősödjön kapcsolatunk azzal, aki régen eljött, s akire mégis évente várunk. A mai mise alleluja-verse szépen adja vissza ezt a gondolatot: „Íme, jön már az Úr, hogy népét megváltsa, boldog, aki készen áll, hogy találkozzék Vele!” Az ezt követő evangéliumi mondat azonnal ráerősít ezekre a vágyakra. Jézus maga hív mindnyájunkat: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek, én felüdítelek titeket!”
Mondjátok: Lehet ennek ellenállni?
Kicsit korrigálnom kell saját magamat. Csak a blogomban írok keveset ádventről, egyébként nem. Idén felkérésre két cikkben is foglalkoztam vele. A rövidebbet idecsatolom, hogy akit érdekel, megismerhesse. Tudomásom szerint már megjelent a Galamb c. periodikában. De ha elmaradt volna, itt akkor is nyoma marad.
Úrjövet
Paradoxonok sorozata.
János így kezdi evangéliumát: Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. 
Jöhet-e az Ige, aki már kezdetben volt?
A zsoltáros szavai: „Fiam vagy te, a mai napon nemzettelek téged” (2,7). Az Újszövetség szó szerint Krisztus istenfiúságára vonatkoztatja ezt a kijelentést.
Jöhet-e, akit korunkhoz képest már igen régen felkent az Atya.
Őbenne áll fenn a Mindenség – jelenti ki róla Szt. Pál.
Jöhet-e az, akié az egész teremtés.
Elgondolkoztató kérdések ezek.
A Fiú Istenként az időn kívül áll, ezért nem vonatkozik rá a dolgok egymásutánját meghatározó idő. Ám Krisztus istenember. Ilyenként igazán beteljesedhetett érkezése által az idő.
Istenhez fűződő kapcsolatunkra úgy tekinthetünk, mint akik vasúton utaznak. Az állomáson áll az egyik vonat, benne Isten. A másikban mi emberek. Ha csendben elmozdul az egyik szerelvény, néha elbizonytalanodunk. Vajon mi mozgunk-e – vagy a másik? Isten a minket örök jelenében hazaváró Valaki. Hozzá képest mi mozgunk. A kérdés, hogy közeledünk-e hozzá, vagy távolodunk tőle? Tegyük fel magukban adventben a kérdést.
A közeledésre jó esélyt ad az Advent. Elcsendesedve rájöhetünk, hogy mennyire vár bennünket az, akit karácsonyra várunk.
Mert Ő, mint említettem, kezdettől jelen van. (Isten úgy szerette a világot, hogy közénk küldte Fiát, aki anyától született – Máriától.)
Ő tehát jelen van – nekünk.
A kérdés, hogy mi jelen vagyunk-e – Neki. 
A kérdés, hogy felkészülünk-e méltóképpen a fogadására. 
A legenda szerint Szent Jeromosnak megjelent a Kisjézus. Jeromos megragadta az alkalmat, hogy megkérdezze tőle: Mit adjak Neked, Uram? Mire a Kisjézus csak ennyit felelt: Jeromos, add nekem a bűneidet!
A Karácsonyi Gyermek kérése mindnyájunkhoz szól. Az ő tisztaságához közeledni nagy alázattal és megtisztult lélekkel lehetséges.
Ne felejtsük hát: Ő vár, és nekünk kell közelednünk hozzá.  
Tegyük meg a szükséges lépéseket, hogy közeledésünk eredményes, a Vele való találkozás beteljesülése lehessen.

Sőt. Eheu, eheu!
1. Megszavaztam annak idején a csatlakozást. 2. Nem ilyen lovat ígértek. 3. OV Madridi beszédének a vége. 4. „Az EU-n kívül is van élet”, hogy hol tartanánk az EU-n kívül, azt senki nem tudja.
ad 1. Igen, megszavaztam. Az ország harsogott a három alapítóatya – A. De Gasperi, R. Schuman, K. Adenauer – által vizionált és meghirdetett keresztény eszményeken alapuló közös európai testvériség létrehozásának szükségszerűségétől.
ad 2. Lapunkba, a Távlatok c. lapba többen cikkeket írtak a csatlakozást éltetve, (pl. Pierre de Charentenay SJ, Az épülő Európa kulturális és szellemi azonossága (48. szám) címen, ugyanő személyesen is eljött előadást tartani, amelynek az volt a végső kicsengése, hogy a három alapító eszméinek Európa mind szélesebb régiójában való megvalósítása olyan cél, amelytől nem hagyják magukat eltántorítani a közös Eu. eszméinek eltökélt hirdetői, támogatói.)
Nem tudom, hány konferencia készítette fel Magyarországot a csatlakozás szépségeinek a felvázolásával. Egyet a jezsuita közösség is szervezett három testület rendezésében: a Faludi F. Akadémia, az OCIPE és a Távlatok folyóirat (1999 novemberében Európai magyarság – magyar európaiság címmel). Itt ugyanolyan pozitív hangvételű előadások hangzottak el, mint korábban.
A konferencia anyaga könyv alakban is megjelent, és a PPKE bizonyos szakirányai az utolsó darabig megvették, szakirodalomként használták.
Meg kell jegyeznem, hogy a lelkes beszédek között akadt néhány józanabb, kevéssé agitatív hangvételű előadás is. Ilyenként említem meg Erich Kussbach beszédét, melyben ilyesmiket fejt ki: „a hatalmas tőketartalékokkal rendelkező világcégek a nemzetközi szabad verseny nyomására egyesülni kényszerülnek, s közben olyan hatalomra tesznek szert, hogy akaratukat csakhamar rákényszeríthetik a kormányokra. (!!!) „K. Eu. népei, kivált a magyarság – fogékonyabbak maradtak a pozitív társadalmi értékek iránt. Ezért hivatottak arra, hogy a jövő Európájában a zsidó-keresztény eszmevilágban gyökerező, hagyományos európai értékrend szellemének megfelelő, kiegyensúlyozottabb álláspontot képviseljenek. Ezzel az Egyesült Európa gondolata olyan tartalmi elemekkel gazdagodna, amelyek elmélyítenék az európai népek sorsközösségének az érzését.”  És még „… Mo-tól elvárják, hogy az európai porondon előterjesztett kezdeményezéseivel növelje a kisebb államok súlyát az Unión belül.”
Az előzőekben azt szerettem volna igazolni, hogy nem ilyen lovat ígértek a csatlakozásunk előtt, és mi nem is olyan lovat akartunk, amilyet végül is kaptunk.
ad 3. E. Kussbach felvetéseire 13 év elteltével Orbán Viktor válaszolt a madridi Szt. Pál Egyetemen 2012. nov. 17-én.
Beszédének a végét idézem (ő pedig Szt. Pál szeretethimnuszát):
„Ahhoz, hogy Európát a keresztény értékek jegyében meg tudjuk újítani, ahhoz olyan politikai kultúrára, személyes mentalitásra, viselkedésre, olyan kormányzásra és olyan személyes példaadásra van szükség, amelyet definiál, meghatároz a keresztény tanítás. Idézni fogok természetesen, és azt gondolom, hogy ezt komolyan kell vennünk, európai közéleti embereknek …, vagyis olyan politikára és olyan vezetőkre van szükség, akiknek a kultúrája arra épül, hogy »nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.«Ha ezt nem tudjuk a magunkévá tenni, sosem lesz többségünk az európai politikában. Ez a legnehezebb a politika világában, de, tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem látok más utat a politikában sem, amely ne a kárhozathoz vagy a bukáshoz vezetne. Járjunk hát ezen az úton, kedves Testvéreim! ”
Íme, egy magyar kezdeményező, akinek a fellépését „elvárják” a népek. De vajon ma is elvárják-e,  vagy más értékek után futkosnak, mint a mérgezett egerek?
ad 4. Hogy mi lett volna velünk a TSZ-ek, állami gazdaságok továbbműködtetésével, egyenetlen, inkább korszerűtlen, mint korszerű gyáriparunk életben tartásával, azt csak a jó Isten tudja. Van állam, amelyiknek nem hiányzik az EU, pl. Norvégia, Svájc. Van, amelyik válogat a közösség törvényeiben. Elfogadja a neki tetszőt, ellene mond a nem tetszőknek, pl. Nagy-Britannia. Van, amelyik teljesít, és mégis a fejére koppint a pártos rosszhiszeműség. Van, amelyik nem teljesít, de vezető szerepet játszva minden gyanún felül áll. Van, amelyik előnytelen szerződést kötött, s máig nyögi a következményeit. Nem kell messzire mennünk.
De azt se feledjük, hogy mekkora összegeket vettünk fel a közösből. Igaz, hogy cserébe átadtuk piacunkat a multiknak, akik diktálják kiszipolyozásunk ütemét.
Tehát, hogy milyen lett volna az élet az EU-n kívül, azt sose fogjuk megtudni.

Nagyapó, nagyanyó, nagy a szél, nagy a tél, nagy a hó – valahol.
Itt nem az.
Van is meg nincs is, inkább jég, mint hó, másutt inkább hó, mint jég. Nincs belőle sok.
Na, ezt szeretem benne.  Nem szeretek már csúszkálni, se direkt, se kénytelenségből. Ki tudja, milyen állapotú combom nyaka, mi is egy törékeny csont. Pont.
Inkább itthon olvasok. Márai meggyőződéssel írja, hogy a föld roskadozik a hárommilliárd ember terhétől. Amennyiben tovább szaporodik, ki-ki elveszíti egyéniségét, és sodródik a tömegben, manipulálva a reklámtól, s a tömeg gerjesztett hangulatától. (Lehet, hogy ezt már Molnár F. fogalmazza?) Mindenesetre ma kb. 7 md ember él a földön. S nem fájunk kölcsönösen egymásnak. A neten belefutok Marx Györgynek egykor a Fizikai szemlében megjelent hosszú Marslakók c. cikkébe. A kitűnő és Bp-ről szabadult fizikusok egyike a második vh. kitörését, kimenetelét stb. prófétálja, és próféciái rendre be is válnak. A másik úgy okoskodik, hogy fogamzásgátlókkal kell megakadályozni, hogy feles számban elszaporodjék az emberiség. Attól fél a zseni, hogy unatkozni fog a sok felesleges lélek, hiszen néhány intelligens szakember megtermeli a szükséges javakat, a többi pedig mihaszna életre lesz kárhoztatva.
Ahogy a világ ma áll, nem ezt a képet mutatja. Nagy része lepukkant, kisebb része pedig fényűző életet él. Volna mit végezni az unatkozó tömegnek. Csakhogy hiányzik a motiváció. Minek takarítsa el a felgyülemlett szemetet az, aki nem szorul rá.
Ami a túlszaporodott emberiséget illeti, megint csak megoszlanak a vélemények. Olvastam olyan kutatói megállapítást is, mi szerint a népesség erősen emelkedő tendenciát mutat, de úgy viselkedik, mint a hegycsúcs felé törő vonatszerelvény. Előbb meglassúdik rohanása, majd visszacsúszik. Kérdés, hogy mi ennek a visszacsúszásnak az ára, mi az előidézője? Belátás, ellehetetlenülés, cunami, földrengés és tűzhányó, háborúk sorozata, nemzet nemzet elleni felhergelődése, vagy csupán egy, ma még nem ismert biokémiai reflex ösztönös hatása?
Nem tudom.
Az ember csak a szeretetben tud kiteljesedni. Minden egyéb beszűküléshez vezet. A kiteljesedés és a beszűkülés küzdelme elég rég óta tart, s nem látszik a harc kimenetele.
Mindenesetre szeretni mindig lehet, mondta valaki. És igaza volt.
Lehet egyedül is, lehet viszonzatlanul is, lehet a transzcendensre fókuszálva, lehet egészségesen és betegségben, családban és munkahelyen, a reménytelenségek ellenére is reménnyel telve.
A részleteken pedig vitatkozzanak az ügyeletes zsenik.  
Én meg megyek vissza a könyvekhez, mert még igen sok olvasatlan mondatot tartalmaznak.

Ha nem volna álomkór rajtam, valami jóízű kis történetet rittyentenék ide, de nem. Nem és nem. Nem jön az ihlet. Katalizátorom is alig működik. És ami nem megy, azt ne erőltessük, mondta „hatodik” Lenin. Igaz, hogy első Sztálin éppen fordítva gondolkozott (szerintem), s azt vélte, hogy azt kell erőltetni, ami nem megy. Ami már amúgy is megy, azt minek kellene. Most jobb lenne, ha én gondolkoznék, és nem ők okoskodnának. S elgondolnék valamilyen frappáns ébresztő történetet, amely megvidámítja a blaumontagot.
Sok jó viccet tudok, most mégis elpletykálok egy gyengét. Azért furcsa a dolog, mert a humoralista Sándor Gy. könyvében ezt szerepelteti, és nem értem, hogy miért éppen ezt, amelyik szerintem nem akkora durranás. Olvassátok hát:
„Egy pap az utcán séta közben megpillantott egy kisfiút, amint ágaskodva és ugrálva próbált elérni egy kapucsengőt. A kissrác alacsony volt, a csengőt pedig hozzá túl magasra szerelték. A pap odament tehát hozzá, és becsengetett helyette. Aztán mosolyogva a kisfiúhoz fordult, és megkérdezte:
– Na, mit csináljunk most?
– Fussunk, mint az őrültek – válaszolta a fickó.”
Remélem, hogy ennél érdekfeszítőbb ötletem is támad, és akkor ma nem csak ezzel az egy poszttal jelentkezem.