Mickey webnaplója

A zseni nem lesz – annak születik, mondják, s van benne valami. Magam is csak annyival egészíteném ki, hogy valamennyien zsenik vagyunk a magunk módján. Ezen pedig azt értem, hogy egyedi isteni szikra adatott minden embernek, hogy az életnek nevezett valóságfolyamatot senki más által nem helyettesíthető tartalommal töltse meg. Minden további rajta áll! Ha megvalósítja a neki szánt projektet, már a felismerése miatt is lángész. Hátha még meg is valósítja!
„Eme szerény bevezetés után további beszélyemet további tizenkét czikkelyre bontám – mondta volt a váradi pap, miután másfél órát beszélt. (Ez után vette elő mindenki az elemózsiáját, és kezdett el nyugodt szívvel szalonnázni. Mindezt Medvigy Mihály piarista mesélte mosolyogva.)
Nos, eme szerény bevezetés után további gondolataimat megosztom veletek.
Tegnap este rámentem a netre, és Szilas Imre FaceBook-anyagai között találtam egy fotót: Ervin Nyiregyhazi felirattal – egy fémlapba vésve. Gondolom, síremlék fotója volt. Mivel Szilas elég sok fényképét végignéztem, csaknem kiment a fejemből az egész, ám később egy hirdetésen akadt meg a szemem, szintén a FB-on. A la femme hirdetése http://www.lafemme.hu/tehetseg volt ez, s benne felsorolva sok-sok magyar származású lángész, aki a Kárpát-medencéből indult. A legnagyobb meglepetésemre ott látok egy fiatalembert, akinek a neve a fenti, Ervin Nyiregyhazi. Rövid életrajzából kiderül, hogy Liszthez mérhető zongoristazseni, akinek a tehetségét nem menedzselte senki, egész életében tengett-lengett. Kikerült Amerikába, de ott sem járt nagyobb sikerrel. Közben részeges lett, közben tízszer házasodott, közben megvénült. 70 éves korában karolta fel valaki és támogatta pályázati pénzzel. Befutott. Lemezei jelentek meg, elismerték egyedülálló technikáját, mely Cziffra Györgyéhez hasonló minőségűnek bizonyult. Zenélése láttatott, a szerzők zenéjének a lelkét mutatta meg egyedülálló interpretációjával.
Zseni volt, mert egy élet nélkülözése árán is megmutatta, amit csak ő tudott.
Kicsit úgy, mint van Gogh.
Fiatalok 30 alatt. Akartok zsenik lenni? Most támogatja fejlesztéseteket a webhely mögött álló grémium.
Rajta!

Van nekünk négy gyermekünk és nyolc unokánk. Közülük a hetedik velünk él, mint ezt megírtam korábban. Naponta látom Levente fejlődését, mozgásigényét. Hetek óta látom küszködését azzal, hogy elinduljon. Forgolódik, és rák módjára hátrafelé tolja magát erős karjaival.
Nincsenek róla emlékeim, hogy bármelyik gyerekem feldühödött volna amiatt, hogy hátrafelé közlekedik. Tudomásul vették, hogy ez a közlekedés normális módja, noha nem láttak még kílbótos vagy skiffes evezősöket, akik ugyancsak útirányuknak háttal közlekednek-siklanak a vízen. Ám a kis hetedik sehogyan se tudott megbarátkozni azzal, hogy visszájára mozogjon ahhoz képest, amit szeretne. Egy percre se nyugodott bele, hogy az elérni kívánt céljától egyre messzebb kerül a legjobb törekvései ellenére. Hetek óta dörmög emiatt: hangos sírásra fakad, szája legörbül, és egyre mérgesebb. Anyám – gyerekkoromból előbukkanó – szavajárását ismételgettem neki: „Ne ríj, cocám!” Ám ő biz sokat rítt az utóbbi időkben. Sokszor nem is tudtuk, hogy a növő fogai miatt „rí”, vagy mert nem képes előrehaladni négykézláb (kibújt a második metszőfoga is felül).
Nem hagyott nyugodni a dolog: Több ízben négykézlábra álltam vén fejjel (mit meg nem tesz az öregapó az unokájáért), és megmutattam az orra előtt, hogy mit kellene művelnie annak az érdekében, hogy előbbre jusson.
Telt-múlt az idő, de eredmény semmi. Már-már kételkedtem benne, hogy jól mondja-e K. Lorenz, hogy a nevelés leginkább modellálás, „követési effektus”. Ámde:
Tegnapelőtt este a fiatalok levonultak a balatoni rezidenciájukra, hogy a hosszú hétvégét ott töltsék. Tegnap aztán felhívja fiunk a feleségemet, hogy megtört a jég. Levente összeszedte tudományát, és megindult négykézláb – előre. Azóta nem tud betelni a felfedezés örömével. Körbe-körbe mászkál a szobában, és örömében hangosan rikkantgat.
Megnyugodtam: Lorenznek igaza lehet. Levente valamire mégiscsak emlékezhetett. Ám azt se lehet egészen kizárni, hogy e-gy-e-d-ü-l sikerült neki a manőver, végtagjai mozgásának összerendezése.     
Gondolom, azóta is örömmel ébred, hogy felfedezze a mikrokozmoszt, mely körülveszi őt, őket.
Sejthetitek, mennyire örülök magam is.
Ezek az igazi történések, nem a tévében látottak.
Szolgálati közlemény: Ma Ráckevén jártuk. A készült 53 kép a 2012.3 albumban látható.

Ha azt mondom, lyukas óra, az iskolára gondolok, arra, hogy valamilyen oknál fogva elmaradt egy tanítási óra, egy magyar, egy töri vagy matekóra. Van benne valami összekacsintós, valami könnyed, valami vágyott: szabadság a figyelem leterhelése helyett. A lyukas órán nem kell felelni, nem kell megfelelni. Vagy értelmesen, vagy hülyéskedéssel verjük el a 45 percet.
Lyukas óra a címe egy tévéműsornak, ahol rejtvényekkel bombázzák egymást az irodalmárok. Most pedig a kezemben tartom a Lyukas óra egyik számát, merthogy irodalmi folyóirat is, és hótt komoly cikkeket találok bennük. Már-már túlságosan is komolyakat: tartalmasakat, láttatókat, szépen illusztráltakat. Elgondolkozom rajta: biztosan jó cím ez egy igényes literátus folyóiratnak? Nekem a neve könnyedséget jelez, mint pl. „Hócipő”.
A lapot a Magyar Írók Egyesülete jegyzi. És tele van ismerősökkel. A „továrisi konyec”, rendszerváltó plakát tervezőjének a grafikáival (Orosz István), Czigány György fotóival, aki prima primissima tulajdonos, és aki szerk. biz. tagunk volt. Főszerkesztője Sághy Ildikó, akinek cikkeket küldött Feri. Az első cikk írója Szakonyi, aki a házunkban élő öreg cigány üvegcimbalmáról írt hajdan; emlékeznek benne Gyurkovics T.-ra, akinek a családját sógorom jól ismeri, s hadd említsem még meg Kiss Dénes költő-szómágust és Petrás Máriát. Utóbbinak a kerámiája díszíti helyi templomunkat. Csupa-csupa ismerős név, alkotó.
Az olvasottak közül egy mondatot emelek ki a sok közül. Orosz István nyilatkozza egy interjúban: „Alkotni úgy a legjobb, ha semmiféle megbízást nem kap az ember, csakhogy akkor üres marad a zsebe. Ez az egyetlen apró hátránya a dolognak.” Tökéletes felismerés.
Hát nem megmondtam néhány nappal ez előtt, hogy magam is „ingyen szöszögök”!
Itt el is szegem a lap ismertetését, mert nem recenzió akart lenni mai szösszenetem, csak amolyan szokásos poszt.
Jelentem még, hogy a bombológusok eredménnyel jártak. Kihúzták a féltonnás ócskavas méregfogát. A lakótelepen élő ezrek ismét visszatérhettek saját öröklakásukba. Még hány bombát fognak találni a Dunában az egykori amerikai, orosz és brit pilóták rosszvoltából?

Ma két téma kínálkozik kidolgozásra: 
Az egyik egy közös blog, melynek mai penzumcíme: Alternatív haza.
A másik a word-ből kínálkozott: Zs. szorgalmasan lejegyezte Gostika eredeti mondásait, nevezzük gyerekszájnak, és jót mulattam rajtuk ma is. Most maradjunk csak az utóbbinál.
Annál kényelmesebb sincs, minthogy ezekből mazsolázzak. Zsuzsát pedig kérem, ha ellenére volna, jelezzen vissza, és akkor törlöm a poszt vonatkozó részét.
Gosti 21 hónapos korából

Ma két téma kínálkozik kidolgozásra: 
Az egyik egy közös blog, melynek mai penzumcíme: Alternatív haza.
A másik a word-ből kínálkozott: Zs. szorgalmasan lejegyezte Gostika eredeti mondásait, nevezzük gyerekszájnak, és jót mulattam rajtuk ma is. Most maradjunk csak az utóbbinál.
Annál kényelmesebb sincs, minthogy ezekből mazsolázzak. Zsuzsát pedig kérem, ha ellenére volna, jelezzen vissza, és akkor törlöm a poszt vonatkozó részét.
A) Gosti 21 hónapos korából

1. Idézek egy hosszú előadásból, mi szerint a legtöbb kozmetikumot jobb volna megenni, mint magunkra kenni, mert a gyomrunk kiveti magából vagy erős savval oldja a mérgező anyagokat. Ám a kozmetikumok a bőrünkre kerülnek, ahonnan közvetlenül és semlegesítés nélkül a szervezetünkbe, s mérgezik azt.
„…elkészült a (vérminta) elemzés, és a következő eredmény született:
a 3000 fajta (mérgező kozmetikai vegyi anyagból) a teszteltek vérében kimutatható volt:
* 884 volt súlyosan mérgező,
* 218 meddőséget okozó,
* 314, mely súlyos biológiai elváltozásokat okozhat és mutagén,
* 146, mely rosszindulatú daganatokat okozhat,
* 376, mely bőr- és szemirritációt okozhat.”
Az előadás arra volt kihegyezve, hogy a kőolajvegyészet sokszorosan átjárja életünket, kőolajszármazékokból készül mindenféle kozmetikum, a szintetikus élelmiszer-adalékok, s szinte minden gyógyszer az összes mellékhatásaival együtt. Így hát meg vagyunk mérgezve, és egyre fokozottabb mértékben.
Szegény szép új világ.     
Következtetés: Vissza a természet(es)hez!
2. Nem tudom befejezni ma Ulickaja könyvét, aki érdekesen fogalmaz, van mondanivalója, és árnyaltam mutatja meg a zsidóság életét, szenvedését a háborúkban, a különféle vallásoktól övezve, stb., stb. Nem ragozom tovább. Két dolgot említek csupán, mert az olvasottak hitelét rontják:
A zsidó-német-lengyel szülők gyermeke, a főhős – Daniel – katolizált és pap lett. Az ő szájába adja Ulickaja – és ez elég nagy baki – a következőket: „Loyola a jezsuita rend első generálisa volt, ő alapította az inkvizíciót…”
No, ez azért muris és nonszensz, mert Ignác az inkvizíció elé került, s kihallgatták arról, hogy miket hisz és hirdet. Szó nincs arról, hogy ő alapította volna az inkvizíciót. Ő a jezsuita rendet alapította. (in: Daniel Stein, tolmács 360. o.)
A másik nagy tévedés, hogy a Szentháromság tanát – ugyancsak a főhős – utólagos görög kitalációnak nevezi. Elismeri Jahve létét és Krisztust is Messiásnak tartja, de kizárja a Lelket. Ez azért furcsa, mert az Ószövetség második mondatában ez szerepel: „A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.” Ez a Lélek, a Ruah még számos helyen szerepel a Bibliában: 
Többek között Jézus is utal rá, az „Isten ujjá”-nak nevezve;
Krisztus megkeresztelésekor „galamb képében” jelenik meg Isten Lelke, nem beszélve arról, hogy megígéri tanítványainak, hogy
elküldi nekik a Vigasztaló Lelket, aki
el is jön majd pünkösd alkalmával és forradalmian kirobbanó eredményességet ad Péternek, aki valahogyan közli a megjelenteknek mondandóját, s akik a leírás szerint mind saját anyanyelvükön értették a hallottakat, majd pedig tömegesen (mintegy 3000-en) megkeresztelkedtek. Hadd jegyezzem meg, hogy Péter úgy beszélt, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint elvárható lett volna, hiszen írástudatlan halászember volt!  
Ez alkalommal, mint írva van: lángnyelvekhez hasonlót láttak a tanítványok egymás feje fölött lebegni.     
Ez persze regény, melynek hőse vallhat az egyház tanításával ellenkezőt, megtörténik hasonló a hétköznapok valóságában is. Mint ilyet, persze el lehet fogadni, de a történelmet félremagyarázatni a főhőssel (Loyola), nem túl bizalomgerjesztő.

Első gyermekkor:
– csitt-csattot visszaadtam,
– petlólomot nem bántottam (petrofor kanócát nem csavartam a tartályba eléggé el nem ítélhető módon)
– kést letettem,
– gyufával nem játszottam…
Második gyermekkor:
– Tripeaks-ben a napi adagot (500 pontot) hoztam,
– Mahjongg-köveket maradéktalanul leszedegettem,
– Fekete özvegyet 94-re teljesítettem,
– Admirálist, akárhányszor megvertem…
El ne felejtsem:
– az unokánkkal is játszottam, de őt nem vertem el, sőt. Nagyon is örültünk egymásnak.
Leventécske lassacskán belenő abba korba, amikor én már talán nem fogok játszani, ő meg a
– csitt-csattot visszaadja,  
– számítógépet nem bántja,
– kést leteszi,
– gyufával nem játszik.
Mindenesetre mára növesztett egy fogacskát felül is.
Jelentem: Harapáserőssége jelentősen megnőtt.

Nem tudom, mit akartam mára írni, de az alábbiak lettek belőle.
Tegnap este csúcsra járt a lakásunk. Anthony Davies megbolydította a méhkast. Nekem elő kellett szednem nem létező angol, alig létező francia és kicsit használhatóbb német tudásomat. Együtt a három a kölcsönös megértés szintjéig hozta csevegésünket. A nálam jobbakkal tudott társalkodni angol vendégünk, aki az angolon kívül a német és francia „tájnyelvet” is ismerte. Mielőtt cikizni kezdenétek: tudom, hogy ezek egymástól eltérő nyelvek, mégis – szerkezetükben, alapszavaik egy részében – egy kaptafára húzhatók.
Mára már visszatért családi folyónk vize a szokott medrébe. Miért?
Anthony elszállítva a reptérre, Tücsi hazatért az agapéról, melynek szervezését, lebonyolítását felesben vállalta.  
A zsinatra való emlékezéseknek vége, a hit éve elindítva, a „72 óra kompromisszum nélkül” ma zár. Szegény M. rendesen megfázva indult a záró bulit levezényelni és eltakarítani a rendezvény romjait. Hetek óta nem tudja kipihenni magát, de többletterheket cipelnek családtagjai is.  Nem tökéletes ez a világ, szoktam mondani. Szokom most is, mert csakugyan nem az. Idegenek tolakodnak a képbe, s aratják le még e rendezvényhez fűzhető szerény sikereket is. A szervezők pedig totálkárosak a gürizéstől.
Nevezhetsz elfogultnak; az én perspektívámból így látszik, és kész.
Amiről írni akartam, az egy Nyugatról ideszakadt baromság, az amerikai típusú CV.
Azt kívánja, hogy jobban eltávolodj magadtól, mint Jim, a szökött rabszolga, aki büszke volt rá, hogy –– mint mondta–: „Én az enyém vagyok, és 700 dollárt érek” (M. Twain: Huckleberry Finn). Igen, jobban eltávolodj magadtól, mert úgy kell megírnod a CV-t, mintha a felhasználó volna a szerző.
XY. született, Bp-en, ekkor és ekkor,
iskolái: itt és ott
érdeklődési köre: ez és ez.
Szakmában szerzett tapasztalatai ezek és ezek.
fogai épek,
lábai nem pókosak,
rugdosásra nem reagál lázadozva,
testi állóképessége átlagos,
munkabíró-képessége meglehetős.
Érzed: mint a lóvásáron. Ahol nem te beszélsz, hanem rólad beszélnek:
ha kell, elküldenek a virsli gyárba,
ha kell, kiröhögnek,
ha kell, alkalmaznak,
ha kell, minimálbérre vesznek,
ha kellesz nekik.
Ha nem, megy CV-d a papírzúzó iratmegsemmisítőbe.  
Soha nem töltenék ki önéletrajz helyett egy ilyen személytelenné alázó piszkot, és örülök, hogy szerződések nélküli nyugger vagyok.
Amikor esténként az országért imádkozunk, az ilyen őrültségeket nyomató rendszerek elmúlásáért is fohászkodunk. Idézem: „hogy kegyelmedből építői lehessünk annak az Országnak, amely nem az erősek jogára (CV-felhasználók), hanem az igazságra és a szeretetre épül.” Ahol tehát az ember személy, és nem arctalan, önmagától megfosztott, elidegenedett, potenciális kizsákmányolására kényszeríthető munkaerő.

A kérdés jogos, és megválaszolhatatlan. Mert ami csak lehetne, az nem biztos, hogy úgy is lesz.
Fernandel egyik filmjében azt mondja: Ha a nagymamámnak kerekei volnának, ő lenne az omnibusz.
Így is lehet beszélni, meg úgy, ahogy a viccbeli rabbi válaszol a kérdezőnek: Azt tudom, hogy mi lesz, csak azt nem tudom, hogy addig mi lesz.
De ha komolyra fordítom a szót, akkor a víziókig kell elmennem.
Mi lenne, ha mindenki azt valósítaná meg, amire rendelve van, amire tehetségei képesítik, amikhez karizmát kapna, ha hinne működésükben? Azért azt nem túl nehéz kitalálni, hogy tündöklő egyéniségek működnének együtt, sziporkázó tehetségek kínálnák mindenkinek a javára tudásukat, és nem futkosnának a szabadalmi hivatalba titkosításért, levédésért. Felragyognának az emberi kvalitások, mi pedig egymásban gyönyörködhetnénk, áldva a Teremtőt, akitől mindez van, aki mindezeknek az ős oka, és aki megteremtette az emberi képességek kibontakoztatásának a lehetőségét. Lehetett ilyen egymásnak megnyílás rövid időszakra az őskeresztények közösségeiben. Talán … Azért, hogy lássák, egyedül az önfeledt életnek van értelme, és hogy megerősödjenek a krisztushitben.
Mielőtt beleélném magamat a pozitív és színes emberi társadalomról magamból kivetített vízióba, két dolgot érdemes megfontolni. Az egyik, hogy efelé kell törekednünk mindent megtéve „erőnk szerént a legnemesbekért”, a másik, hogy ez az első Paradicsomban lehetett még így, de csak az üdvösségben valósul meg, teljesedik be totálisan másodjára.
Nem mondhatod, hogy pesszimista vagyok. A Mester tanította: A konkoly és a búza együtt nő az aratásig. Máshol, szegények mindig lesznek veletek, és ez ugye azt jelenti, hogy az anyagi javak arányos elosztása a világ végéig sérelmet szenved. Ám azt is mondta, hogy egyházán a pokol kapui sem vesznek erőt.
Ezek között a limitek között tinglitanglizunk, vagy próbáljuk becsületesen kihozni magunkból azt, amit megálmodott rólunk az Úr. Ha egyáltalán felismertük, és ha nem hagytuk, hogy szirénhangok elcsábítsanak a gagyi irányába. Ha nem kötöttük meg a mefisztói alkut, s ha nem adtuk el egy tál lencséért elsőszülöttségünket.
Kérdezheted, hogy miért foglalkozom ezekkel a gondolatokkal?
Válaszom, mert ezekkel a gondolatokkal foglalkozott a II. vatikáni zsinat ötven éve, és most a hit évében is ezekkel a gondolatokkal foglalkozik a pápa és mindazok, akiknek az ingerküszöbét még elérik az egy-egy különleges célokat kitűző időszakok célkitűzései.
S mert ezeket a gondolatokat valósítja meg a maga szerény eszközeivel a minden fiatalt megszólító 72 óra kompromisszum nélkül mai és holnapi akciósorozata.

Mind a blogok környékén, mind pedig a FaceBookon találkozom olyan – érdekes módon többnyire politikai kicsengésű – kommentekkel, amelyek enyhén szólva kifogásolhatók. Nem szoktam senkivel vitába bocsátkozni, csak azt írom le, amit gondolok egy életszeletről. Hogy tompítsam a fülemet sértő hangvétel élét, ilyenkor általában kérdést teszek fel az illetőnek.
Alapállásom évtizedek óta sem változott. Eszerint egy Újpest drukkert kb. olyan egyszerű meggyőzni róla, hogy eztán a Fradinak szurkoljon, mint az egymástól távol eső politikai nézeteket valló pártok holdudvarának gondolkozásmódját átállítani a sajátomra.
Erősödő érzésem – maradva a focinál –, hogy a focizásnak vissza kellene térnie a grundokra, mert embertelen, amit a profithajhászás művel a sportolókkal – a focistákkal is. A tét nélküli foci valóban játék lehetne.
Ugyanígy tennék a pártokkal is. Nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy rájöjjön valaki, egy párt attól az ami, mert szemben áll egy másik résszel (pars). A részek (pártok) kakaskodása rettenetesen sok energiát felemészt, részigazságuk miatt nincs értelme fenntartani és finanaszírozni őket. A világ összes országának részrehajlástól mentes, tisztakezű, kizárólag a közjóért dolgozó kormányokat kívánok, akik erkölcsösek és szakértőkből állnak. Ismerik az általuk vezetett nép karakterét, mint cigányokét a vajda, s azt teszik, ami a köznek jó. Ha tehát a parlament elnöke volnék bármely országban, minden őrült szöveget azonnal leállíttatnék, ami nem a közjó előmozdítása érdekében kívánkozik ki a képviselőkből.
Visszatérve a blogokra és a FB-ra. Ilyesmiket reagáltam: Szélről támadja valaki a másik szélt. Eközben biztosít róla, hogy ő maga mérsékelt és mondandója objektív. Ám pejoratív jelzőkkel kelt hangulatot az általa támadott oldal leírására, s egyoldalúan. Ezt megírtam neki. Legalább elismerte, hogy igazam van.
Más esetben szegény Antallt piszkálták. Sokan. Azt írtam: Az vesse rá az első követ, aki magát különbnek tudja nála. Azóta sűrű csönd.
Kérdéseket Krisztus is feltett támadóinak. Ilyeneket:
Ha igazat szóltam, miért ütsz engem?
Melyik jótettemért akartok elítélni?   
Mit gondolsz, a királyok a fiaktól szednek vámot, vagy az idegenektől?
Korrekt és értelmes mondatokkal, kérdésekkel elejét lehet venni az értelmetlen gyűlölködésnek.
Legalábbis meg kell kísérelni.