Mickey webnaplója

Vibrál a levegő.
Igen labilis az időjárás.   
Senki  nem tud semmit, főleg a meteorológusok nem. Olyan hideg-meleg, száraz, fülledt időjárást jósolnak nagy zuhékkal, már ahol esni fog. Nálunk több kísérlet után néhány csepp nedvességet csavart ki magából egy felhő, hogy aztán elcsendesüljön az is. Bent terítettünk meg az agapéra, mert hátha…
Volt ma minden. Összecsattanás, békülés, feszültség, munka, ebéd, szállítás, érkezés, találkozás, és aztán tényleg mise keretében keresztelő. Harmincéves távlatból egy spirituálé eléneklése. Mégsem ezen hatódtam meg. Hanem azon, hogy Telbisz Kati, aki Lyonban partitát játszott Éva esküvőjén, mos találkozik vele újra, hozza a hegedűjét és újra egy szépséges darabot játszik áldozás közben, végig, ameddig az csak tart.
Majd levonulás a terembe. Az igen vegyes összetételű és különféle korosztályokhoz tartozók próbáltak szóba elegyedni egymással. Flórácskát szeretgették, eddegéltek, iddogáltak, utóbb nekem még az is eszembe jutott, hogy a kellemes dögmelegben 50 jégkrém vár a fagyasztóban elfogyasztásra. Mind gazdára talált. Ez hitelesíti az előbb írottakat. Csakugyan párás hőség volt ma délután.
Alighanem afféle vihar előtti csend. Mert most, amikor e sorokat írom, vastag esőfelhők gyülekeznek szép szorgalmasan az égen.
Akik ott voltak, jól érezhették magukat, akik nem tudtak eljönni, néhány gyenge fotó fogja őket némileg kárpótolni. Ugyanis itthon vettem észre, hogy az egyik csavart elállította valaki, és az a valaki feltehetőleg én voltam.
Még ide kívánkozik, hogy már megint benne felejtettem az indítókulcsot a kocsiban, s becsaptam az ajtókat. Miklós kiszáll, akarom figyelmeztetni, hogy be ne vágja az ajtót, de már későn. Mondom most aztán megvárhatjuk, míg Micától meg nem kapjuk a másodkulcsot. Azért megpróbáltam az ő ajtaját. Nyitva volt. Szerencsére. Miki nem ismerte a zárás technikáját, csak becsapta az ő oldalán az ajtót.
Meg voltam mentve.
És az indítókulcs is.
Örömmel magamhoz vettem.
Akik nem tudtak eljönni: Mica a Szigetfesztivál okozta kikerülhetetlen munkái miatt, s Zsuzsa, aki örömmel jelenti a kórházból, hogy Blanka már jókedvűen és szívesen eszik újra. Zs. mesélte, hogy már tegnap délután jó hírrel fogadta az orvos őket. Jó lett az egyik vizsgálati eredmény. Mire Blanka vidáman: Hurrá, mi győztünk!
Éljen, éljen, éljen, éljen soká!

Szabadságon vagyunk, semmi sem sürgős, ráérünk. Azért annyira mégse, hogy ne vegyük észre az általunk kiválasztott kasszánál, hogy az előttünk álló fickó étkezési utalványokkal akarja tetemes cehhét kiegyenlíteni. Ez nem igaz, mondom T.-nek. Ilyen is csak velünk fordulhat elő. Nem baj, így ő, az első pénztárnál csak egy valaki rendezi fizetnivalóját.
Igaz.
Odaérve látjuk, hogy valami nem stimmel, a ciculi vevő egyezet a pénztárossal. Utána – nem fogod elhinni –, előveszi étkezési utalványait és ha lehet, még nagyobb értékű árut egyenlít ki vele. A kasszírscsica kénytelen leszámolni a köteg papírfecnit, majd egyesével érvényteleníti őket. Borítékolja, ééééés … mi következünk.
Sorra veszi a tételeket, olvassa be őket a gépbe. Egyszer csak megáll az automatizmus. Kijelez a gép. Valahol kontakthiba van. Telefon. Jöjjön a műszaki, a rendszergazda, vagy ki. Áll a bál, várunk, várunk, várunk, feltűnik  egy egyenruhás a „művészbejárónál”, de nem ő az. Másfelé tart. Aztán egy másik, ő egy műszakba induló kollegina. Aztán éveknek tűnő percekig senki. (Ám lehet, hogy mindössze egy perc volt. Ilyenkor az időérzékünk cserben hagy bennünket.) Otthagytuk volna a pénztárat, de hát hogyan? A jégkrémek fele beütve, másik fele megszámlálásra vár. (Csak el ne olvadjanak várakozás közben!) Végül jött az egyszemélyes megmentősereg. Kulcs ide, golyóstollal piszkálás amott, s a pult alá is bemászott négykézláb. A fiatal pénztáros valahogyan szétpiszkálhatta a kijelzőt.
Nem nyertünk volna a Ki tud gyorsabban bevásárolni c. versenyen. Az már csak hab a tortán, hogy a számla végösszegét a gép leokéztatja velünk. Fogalmam sincs, hogy jó-e a rengeteg tétel részösszege. De ha nem nyomom meg a zöld gombot, napestig állhatok a kasszánál. Nem tudok addig fizetni, ameddig nem erősítem meg, hogy helyes a bevitt tételek végösszege.
S ha már számtan. Napok óta vissza akarjuk vinni az ott vásárolt minikalkulátort, mely legalább középiskolás fokon von gyököt, de megbukna az első elemiben, mert nem tud összeadni. Nem lehet kiszámítani rajta, hogy mennyi 1+1.  
Szép új világ!

Szabadságon vagyunk, semmi sem sürgős, ráérünk. Azért annyira mégse, hogy ne vegyük észre az általunk kiválasztott kasszánál, hogy az előttünk álló fickó étkezési utalványokkal akarja tetemes cehhét kiegyenlíteni. Ez nem igaz, mondom T.-nek. Ilyen is csak velünk fordulhat elő. Nem baj, így ő, az első pénztárnál csak egy valaki rendezi fizetnivalóját.
Igaz.
Odaérve látjuk, hogy valami nem stimmel, a ciculi vevő egyezet a pénztárossal. Utána – nem fogod elhinni –, előveszi étkezési utalványait és ha lehet, még nagyobb értékű árut egyenlít ki vele. A kasszírscsica kénytelen leszámolni a köteg papírfecnit, majd egyesével érvényteleníti őket. Borítékolja, ééééés … mi következünk.
Sorra veszi a tételeket, olvassa be őket a gépbe. Egyszer csak megáll az automatizmus. Kijelez a gép. Valahol kontakthiba van. Telefon. Jöjjön a műszaki, a rendszergazda, vagy ki. Áll a bál, várunk, várunk, várunk, feltűnik  egy egyenruhás a „művészbejárónál”, de nem ő az. Másfelé tart. Aztán egy másik, ő egy műszakba induló kollegina. Aztán éveknek tűnő percekig senki. (Ám lehet, hogy mindössze egy perc volt. Ilyenkor az időérzékünk cserben hagy bennünket.) Otthagytuk volna a pénztárat, de hát hogyan? A jégkrémek fele beütve, másik fele megszámlálásra vár. (Csak el ne olvadjanak várakozás közben!) Végül jött az egyszemélyes megmentősereg. Kulcs ide, golyóstollal piszkálás amott, s a pult alá is bemászott négykézláb. A fiatal pénztáros valahogyan szétpiszkálhatta a kijelzőt.
Nem nyertünk volna a Ki tud gyorsabban bevásárolni c. versenyen. Az már csak hab a tortán, hogy a számla végösszegét a gép leokéztatja velünk. Fogalmam sincs, hogy jó-e a rengeteg tétel részösszege. De ha nem nyomom meg a zöld gombot, napestig állhatok a kasszánál. Nem tudok addig fizetni, ameddig nem erősítem meg, hogy helyes a bevitt tételek végösszege.
S ha már számtan. Napok óta vissza akarjuk vinni az ott vásárolt minikalkulátort, mely legalább középiskolás fokon von gyököt, de megbukna az első elemiben, mert nem tud összeadni. Nem lehet kiszámítani rajta, hogy mennyi 1+1.  
Szép új világ!

Tegnap a megérkezés napja volt. Ez általában azzal telik el, hogy Fr. megpróbál pihenni leengedett redőnyök mellett, Éva is, ha teheti. Mint említette ő 2 órát aludt az úton, mely szűk 13 órán át tartott. A gyerekek nagyon szeretnek megérkezni, és szorgalmasan hozzák felfelé a magukkal hozott cumókat. (Idén két laptopot is, nehogy PC és internet nélkül maradjanak teljes bizonytalanságban.) Azért a fellegek ellenére lent jártunk a Duna-parton. Megpróbálták a fiúk, lányok teledobálni a folyót kővel, de nem sikerült. Talán a vízállás emelkedett néhány nanomillimétert.  Reggel Fr figyelmébe ajánlottam az elektromos billentyűs hangszert, a Casiót. Egy óráig keresgette rajta az ismerős melódiákat. Gyors döntést hozott, hogy minden gyerekét zenére íratja, mert örökölt muzikalitásuk figyelemre méltó. Szerintem is.
Ma délelőtt „iskola” nyílt egyébként is nálunk. Mindhárom iskolásnak elő kellett venni a nyári gyakorló füzetét, mely tréfás és fafejű feladatokkal látja el a felejtésre hajlamos ifjakat. Mindhárom elmerült a füzet kitöltögetésébe. Mondom: Mi van, máris fogalmazzátok a Nyár örömei c. összefoglalót. Persze nem erről volt szó. A papa sem tétlenkedik. Megkért, hogy szedjem elő neki valahonnan a 6-800 leggyakoribb magyar szót, hogy megtanulja ezeket, és valahogyan elboldoguljon velük. Ráakadtam a Neten a leggyakoribb 10 000 magyar szó c. gyűjteményre. Nosza  kimásoltam neki az első ezret. Leggyakoribb az „a” névelő. Az ezredik pedig a „sikerül” ige. Nem tehettem, hogy ennél lejjebb adjam. Hiszen ha sikerül, akkor mind az ezer sikerül. 
Kérdi Fr., hogy hogyan fogjon hozzá? Hohó. Abban profi vagyok, hogy más hogyan fogjon hozzá. Mondom neki: Karikázd be azokat a szavakat, melyeket tudsz, és aztán döbbenj meg: csak alkalmaznod kell őket és elmondhatod, hogy tudsz magyarul beszélni. Hozzáfogott. Elég sokat bekarikázott.
Tegnap este – akik már együtt voltunk – közösen imádkoztunk Blanka gyógyulásáért. Mára kiderült, hogy fel nem fedezett szalmonella-fertőzés áldozata. Most már antibiotikumot kap, és végig kell szednie, mert elkezdték. De édességeket javasolnak neki enni, merthogy a sz. bacik rávetik magukat a desszertre, és vele együtt távoznak a kislányka szervezetéből.
Mondanám ennyi szenvedés után: De ízibe, de üstöllést, de tüstédes tüstént sipirc ki velük!

Éváék átlépték a nem létező nyugati határt. Lébény magasságából jeleztek vissza 6.45-kor. Vélhetőleg félkilenc előtt megérkeznek. Ezzel pillanatnyi létszámunk két és félszeresére nő. Kisebb és nagyobb szivacsbetéteket hoztunk fel a pincéből. Hátha kivételesen nappal is szívesen elnyúlnának egy hangyányit az egész éjszaka tartó utazás után.
Ha magukhoz térnek, megyünk az üzletközpontba, hogy megvásároljuk a szükséges ennivalókat, amelyek még esetleg hiányoznak.
Tegnap elég rendesen beleharaptam a Füveskönyv korrigálásába, kétharmadával végeztem. Elsősorban egységes kinézetét kell beállítanom. Azonkívül próbálom azok aspektusából olvasni, akik nem ismerik közelebbről volt szerkesztőségemet, munkámat, környezetemet.
Azért posztolok reggel, mert ha megérkeznek a gyerekek, alkalmasint neki fognak esni a számítógépeknek, és mivel az enyém elég komfortos, és nyugalmas helyen is dolgozik, élni fognak a lehetőséggel, és rákattannak.

Mai szállítmányaink a keresztelő utáni agapéra: Sörök, fagyik, üdítők. Kell még vinni itthonról a bort, majd a pogácsát stb.
Tegnap délután lecsutakoltuk a babakocsit, T. kimosta a textilből készült részeket, a napon megszárította, műszakilag is volt rajta tennivaló. Most működik.
A helyzet nem reménytelen. Fel kell hozni még a nagy laticelt, megérkezésük után feltankolni az Auchanban mindent, amire még szükség van. Ma el kell kezdeni átalakítani a lakást a szükséges mértékben, mert hattal többen leszünk holnaptól.
Tücsi elment az IKEÁ-ba ezért meg azért.  Évának kellene egy kis hogyhíjják, Zsuzsának meg egy kis minekishíjják. Agitált, hogy menjek vele. Nem akaródzott sehogyan se. Nem szeretem se a nagy meleget tömegközlekedve, sem a hosszas ácsorgást a magukat kellető berendezési tárgyak társaságában. Úgy érzem, tele van a lakás, ezért az ódzkodásom attól, hogy bármiféle tárgyat hazahozzunk. Az utcán bőven van hely, a réten is, a folyóparton is, mászkálnom kellene, csakhogy – mint említettem – hőség lett (árnyékban 29 fok). Ez nem igazán ösztökél arra, hogy nyakamba szedjem a lábamat.  
Egyebekben felpörögtek az események, mert a korábbi változattal ellentétben, ma este nekilódulnak a franciák a kilométereknek, hogy reggelre nálunk találják magukat.
Madonna della strada, ora pro nobis nunc!

Háromféle előkészületről számolhatok be.
Az egyik Flórácska keresztelése, melynek szentmiséjére jó félszázan jelentkeztek be. Már hűlnek a frigóba a ma odaszállított italok. Egyelőre elvittük, amit hirtelenjében gondoltunk megvásárolni és elszállítani. Persze nincs vége, mert szendvics és pogácsa is készül dögivel, meg némi sütemények is kilátásba helyeztettek.
A másik a „klán-találkozó”, melynek az előkészületei szintén folynak. Kaptunk egy összecsukható mély babakocsit, vettünk egy kinyitható gyerekágyat az üzletközpontban. Ma szerelgettük őket ahogy kell, egyik a szobában, másik az erkélyen vár arra, hogy belefeküdjön, aki belefér. Utánanéztünk a gyerektápszereknek is. A bőség zavarával szembesültünk Milupa-ügyben. Van kicsiknek és piciknek, ennyi és annyi hónaposoknak gyümölcsös és sima, úgy hogy Évára vár a válogatási lehetőség. Feltankolhat belőle kedvére.
A harmadik valamit Mica vetette fel, ha úgy érzem, hogy a Füveskönyvemet át kellene fésülni, akkor fésülgessem, és a frizérozás után ő kicseréli a jelenlegit a jól ápolt szöveggel. Nekiláttam hát a száznyolcvan oldalnak, és ráérős tempóban végiig fogom gereblyézi. Némi módosítások is ráférnek, melyeket szintén végrehajtok. Amint végeztem vele, majd jelzem.
Ez volna hát a harmadik tevékenység, amin dolgozom.
Sajnos Zsuzsa Blankája továbbra is vírusos, ezért visszaparancsolták a kórházba, hogy néhány napig, amíg elmúlik róla ez a kór, infúzión éljen. Zsuzsa vele van. Az ügyet kissé komplikálja, hogy konyhafelújítás indult náluk, és az asztalos szeretne dolgozni, de ez idő szerint nem tud. Csúszik minden program.
A lakások tatarozásának sosincs vége. Nálunk se. Mivel a fiatalok parkettázzák saját lakrészüket, úgy gondoljuk helyesnek, hogy a maradék két szőnyegpadlós félszobát is parkettáznunk kell. Legyen már végre egységes a lakás. Ráadásul a mi hálónk padlószőnyege kezdi megadni magát. Hát szépen sorban mindegyikre sor kerül.
Persze ez csak később valósul meg, de még az idén.
Többet nem írok ebben a nagy melegben. Tegnaphoz képest tíz fokkal emelkedett a hőmérséklet. Erős melegfront ez, annak minden kísérőjelenségével. Nekem mindig a Norvégiában dolgozó jezsuita szerzetes jut eszembe a frontokról. Teres Guszti (RIP) mondta, hogy rosszul van ettől a sok fronttól, amit hazánkban tapasztal. Norvégiában az egyenletes frontmentes időhöz szokott hozzá. El is hiszem. Tapasztaljuk: minket is megvisel.
Egy finn vicc kívánkozik még a témához.
Az egyszeri finn telke az szovjet–finn határon húzódott éppen. Megkérdezték, hogy melyik országban szeretné leélni az életét és tudni a telkét. Ő kellő diplomáciával azt felelte. Nagyon a szovjetekhez húz a szíve, de nem bírja már azokat a nagyon hideg orosz teleket. Ezért inkább a finn oldalon marad.

Tegnap este megkértem Micát, pakolná fel egy-egy linkbe összegyűjtött okosságaimat. Három könyvnyi-füzetnyi anyag ez. A Füveskönyvem, melynek nem ártott volna még egy átfésülés (itt-ott betűelírásokkal találkoztam), aztán a Közröhelyes történetek és néhány jobb-rosszabb vicc.
Még egy anyag felkerülhet rá később, Élettörténetem, mely ez idő szerint még meglehetősen hiányos.
Úgy vagyok ezekkel a témákkal, mint Karinthy, akinek minden művét kiadták, leközölték a lapok, mégis ezt fogalmazta meg: Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek…
Ezt próbálom magam is a net jóvoltából.
Ha jobban meggondolom, mégsem vagyok teljesen úgy vele, mint Karinthy. Nekem csak néhány könyvemet adták ki, korántsem minden elgondolásomat. Persze könnyen meglehet, hogy éppen így jó ez.
Többféle lap alkalmanként közölt tőlem valamit: (Új Látóhatár, Napút, Keresztény Szó, Új Ember, Vigilia, s néhány naplap a múlt évezredben.) A lapok két cikkem kivételével minden írásomat lehozták, azt a kettőt azért nem, mert nem voltam hajlandó átírni őket. Ezek rendre az IGEN-ben, A Szív-ben (1993-tól 2010-ig), a Zászlónkban (amíg volt), a Galambban (RM belső lapja) és 1995-től folyamatosan a Távlatokban jelentek meg egészen a lap megszűntéig. (A Távlatokban megjelent írásaim nyomon követhetők a lap repertóriumában, s elektronikus formában letölthetők az internetről. A többi lapban megjelent anyagok nem, legalábbis nincs tudomásom az ellenkezőjéről.)
Hogy teljes legyen a listám, ideírom azt a néhány megjelent kötetet, melyet magam raktam össze, írtam meg, szerkesztettem. Jubileumi év 1000–2000, párhuzamosan mellette Tájékoztató a nagy jubileum megünnepléséről, Idő a művészetben (Szabó Ferencnek 70. sz. napjára), Imaórák és A Biblia válaszol – mindkettő a felséggel együtt. Megírtam a Zászlónk c. diáklap paródiáját, kicsit komolyabb hangvétellel a Galamb különszámát.
Nos immár felsoroltattak a kiadványok.
Többé nem kívánok a témával foglalkozni.

Vélhetően a szláv kotla főző üst, lábos szó bújik meg a tojásain kitartó módon elüldögélő kotló, kotlós szó mélyén. Merthogy melegíti őket vagy három hétig.
Magam is kotlok, amikor egy helyben üldögélek, ha nem is 21 napig. Elgondolkozom a „kotlik” igén.
Ikes ige volna?
Akkor kotlom. Ám még soha életemben nem hallottam ilyen formájában.
Még az is bizonytalan, hogy ez a kotlik a jó alakja, mert mellette megél a kotol szó is azonos értelemben.
Mindenesetre a neki megfelelő élőlény neve is kétféle: Kotló és kotlós.
Mindkettő helyes.
Ezt csak azért jegyzem meg, mert korábban „kijött a mentő”. Ma már inkább „a mentős jön ki”. Ezt valamelyik nyelvhelyességi műsor kifogásolta. Pedig nincs igazuk.
Lásd kotló,  kotlós.
Azért Kotlok a poszt címe, mert ülök a gép előtt és kotlok. Tegnap egy több hetes munkát fejeztem be, párhuzamosan készítettem a posztokat rendre, és a fotókat is serényen. Mára befejeződött a mű,
megírtam a véleményemet a kötetről,
az évek és emlékek blogban beszámoltam múltbeli kulináris szokásaimról
lementem sétálni és kiizzadtam egy db. fotót,
S most itt ülök és kotlok.
Na nem sokáig, mert bejelentkezett valaki, aki minden percben megérkezhet.
Nem várathatom meg azzal, hogy nem érek rá, posztot írok. Ezért hát…
Sziasztok!  
PS.: Ki a Főnök?
Individualista világunkban én vagyok az.
Mind-mind azok vagyunk. Magunk körül pörgünk.
Pedig ha mi vagyunk a föld, akkor Gazdánk a nap. Márpedig a heliocentrikus világkép szerint nem a föld körül kering a nap, hanem  a nap körül kering a föld.
Ha ezt elfogadom, akkor viszont a helyes életprogramom alakítása hosszú, közép- és rövid távon egyaránt ez:
Mondd meg nekem Te, Aki VAGY, hogy mit tegyek én, aki lettem.

Zsuzsa telefonált. Blanka már otthon van. Lázas még, egy vírusfertőzés áldozata. Remélünk gyors felépülésében.
Magam holnap befejezem a családlexikon javítgatását. Már gyűjtöm a gondolataimat, mert összefoglalót is készítek tapasztalataimról a kötettel kapcsolatban.
Ma nem készítettem fotót, mert tegnap tobzódtam a témákban, és nem akarom módfelett megnövelni a képek számát. Másképp kifejezve: nem kívánok „rendetlenül ragaszkodni” – a fotózáshoz se.
Noha.
Noha reggel láttam egy igen réginek tűnő ólomtáblát egy ház falán. A III. kerület ama részét Lőpormalomnak nevezi meg. Ma Római-fürdő a kerületrész neve. Itt csakugyan működhetett lőpormalom, mégpedig a patak vízfolyását felhasználva. Bár azt se zárom ki egészen, hogy a Dunára települt hajdanában-danában ez a nemzetmegtartást előmozdító ipari-szolgáltató létesítmény, melyről elnevezett utcában birtokolunk egy lakást.
Majd ha arra sétálok, az is fel lesz véve annak ellenére, hogy egy fehér csahos minduntalan megtisztel éktelen ricsajozásával, valahányszor arra vetem utamat.
Rövid szünetet engedélyezve megpróbálom még az este a javításokat befejezni. Nem lehetetlen, hogy elkészülök vele. Holnap akkor már csak az összegzést kell képernyőre tennem.
A Közröhelyes történetekkel pályáztam a Napkútnál. Nem nyert. De néhány epizódja igen, a Napút c. folyóirat jövő év indító (humoros) számában meg fog jelenni. Ma kaptam rá ígéretet.
Majd Micát megkérem, hogy linkelje a blogomhoz a teljes anyagot, hogy elolvashassa mindenki, akit az ilyesmi elszórakoztat.
Többé nem házalok vele sehol.