Mickey webnaplója

A hetvenes években V. barátunk belelépett egy rozsdás szögbe, amikor Nagybörzsönyben nyaraltunk. O. nigériai orvos velünk volt. Mivel szakellátásra nem volt berendezkedve a parókia, egyszerű sterilizálást kellett alkalmaznia ahhoz, hogy biztos eredményt érjen el. Felkapott egy nagy konyhakést, megizzította a sparhelt tűzterében, minket megkért, hogy fogjuk meg és szorítsuk V. lábát a hosszú fapadra, majd a tűzforró vassal ráközelített a sérült talpra. Egyszerre hallottuk V. üvöltését, és éreztük az égett fehérje orrfacsaró szagát. A tortúra ezzel be is fejeződött. A seb csakugyan nem fertőződött el később sem. Dr. O. megjegyezte: áfrikai módszer.
Ez a múltbeli emlék villant be, amikor Mica elmesélte telefonba, hogy egy felbillenő padról menekülve belekapott egy kétséges tisztaságú drótba, mely erősen belefúródott a tenyerébe a Sziget-fesztiválon való munkálkodása közben (KözösPont sátor). Az elsősegély-helyen tetanusz-oltást kért és kapott, de muszáj volt felkeresnie a János-kórház sebészetét is, mert alig tudta mozgatni a tenyerét. A kórházban hatalmas tömeg várt kezelésre. Ő kapta a 31. sorszámot. Előbb elküldték röntgenre, mely kimutatta, hogy nagyobb károk nem keletkeztek a tenyerében. Aztán jó néhány óra múlva sorra került. Nem részletezem, csak a legszűkebben tényekre szorítkozom, mikor leírom, mit tettek vele érzéstelenítés nélkül. A sebész egy csipesszel belenyúlt a gyulladásban lévő sebbe, kitágította a sebet, belenézett, belenyomott egy rakás fertőtlenítőt, fogott egy steril ollót és ugyancsak érzéstelenítés nélkül körbenyírta a sebszéleket. A sebet leragasztotta. Felírt antibiotikumot, és barátságtalanul? elköszöntek egymástól.   
Mica még elmondta: ez az orvos a fesztiválon fog ügyeletet tartani, ahol se szeri, se száma a letaposott körmöknek, az extázis okozta sérüléseknek.
Mivel a balesetek száma nőtt, az orvosok száma több okból csökkent (külföldre menekülés az anyagi ellehetetlenülés miatt, nyári szabadságolások), adódik az, hogy az egy páciensre fordítható időmennyiség drasztikusan lerövidült. Nincs idő érzéstelenítésre, nincs idő semmire, csak a gyors, eredményes kezelésekre?!. Marad a barbár tortúra.
Gondolom, hogy maga a sebész sem szerette volna, ha kollégája ilyen kiszolgálásban részesíti őt balesete esetén. Hol van itt az aranyszabály: Azt tedd felebarátodnak, amit szeretnél, ha veled tennének. Barbarizmus ez a javából a XXI. században.
Ami pedig azt illeti, eme történetet se írnám bele A nyár örömei témájú dolgozatba.

Éváék a strandra, Elvira is velük ment. Velem kettecskén – bús öregével – Tücsi maradt. Éltem az alkalommal, és megszappanoztam néhány nehezen csúszó fiókot. Még elmeséltem Tücsinek, hogy ha a fregolira lógatnánk egy műanyag fóliát vagy vízlepergető vásznat, kevéssé áztatnánk el az emeleti fürdőszobát. Persze próbálunk vigyázni a pacsálással. Ma ilyen konstruktív lettem, talán a meleg teszi, vagy az hozza ki belőlem, hogy lábítós pumpával telinyomtam a „petit bateau”-t, melynek vízre szállása immár hagyományos kinyilvánítása annak, hogy szeretünk a Balatonnál nyaralni, és ebben hűséges társunk évek óta a fenti színes pvc-hajócska. Pumpálás közben jutottam arra az eredményre, hogy rossz módszerrel dolgozunk. Elképzelésem szerint olyan konstrukciót kellene összehozni, melynek lényege: egy túlnyomást kibíró gumispirál vonuljon végig a műanyag hajótest belső palástján. Ezt hamar felfújva és a hajó szelepeit megnyitva a spirál feszítőereje egyre inkább kívánná, hogy a hajócska szelepein beáramoljon a levegő, felvegye a csónak rendes alakját immár a külső légnyomással egyezően. Ezt elég gyorsan megtenné a jószág. Ezután zárnák be a szelepeket, és kezdődne meg a túlnyomás kialakítása lábpumpával. Az ötlet sokat ér annak, aki megvalósítja. Én a szokásos 1%-ot kérem a haszonból. (Egy belső hang azt súgja, hogy némi pénzért kompresszor seperc alatt felfújja a gumicsodákat, de az autósok egy részének is van alkalmas légsűrítője. Ó, jaj!)
Délután voltam borbélynál, azaz lehoztam az emeletről az ollót és a fésűt. T. pedig, mint immár 45 éve mindig, levágta a sörényemet. Kellett ez a felszabadulás, mert jönnek a melegek. Egyre nagyobb a hőség. Kirándulni hajnalban volna érdemes, hogy mire a napnak ereje támad, már lefelé kocogjunk. Kérdés persze, hogy „megvan-e a tornacipőm, és belefér-e még a lábam”? A kérdés elméleti, tornacipőm sincs, de minek is volna?
Van viszont egy borúlátó szemüveg-előtétem. Ez a borúlátás szintén idézőjeles, ugyanis azt a paradoxont hordozza, hogy az UV-szűrővel ellátott sötétítő rajzossá varázsolja a felhőket, visszafogja a túlságosan erős napsugárzást. Lényegesen nyugodtabb körülményeket teremt a vezetéshez.
Szemnyugtató valami. Mindenkinek ajánlom, aki hozzám hasonló módon eddig nélkülözte az előtétet.

Reggel kihordtuk a játékokat. Ki a reggelit. Reggeli után a golyózás következett. A pétanque jókedvre derített mindenkit. Délre már néhány műanyagjáték megadta magát. Délután ellátogattunk a Tescóba, pillanatragasztóért, hintaágyért, még egy asztalért, néhány napi hideg és meleg élelemért. Visszatérve összeállítottuk a kínai gyártmányú hintaágyat. Csak hat db hatos anya hiányzott a készletből. Ezeket sikerült pótolni. A játékokat is megragasztottuk. Újra megtapasztaltuk, hogy a pillanatragasztó legjobban a bőrünket ragasztja meg. Tanúság: mindenből csak a legjobbat szabad megvenni. A szabadság kitűnő alkalom arra, hogy év közbeni mulasztásainkat pótoljuk. Elhoztam a kb. tíz napja heverő almákat és megettem őket. A magunkkal hozott babakocsit is meg kellett erősíteni. Svájci bicskám bevetésével megtörtént. De Fr.-nak is akadt dolga, megragasztotta rendszámtábláját, Éva megvarrta kocsiárnyékolójuk szakadását. A fiúk hosszas sóhajtozások után betelepedtek az Espace-ba, és tótágast ülve, kitekert végtagokkal, de hozzáfogtak a nyári tréfás feladataik megoldásához. Mindhárom testre (évfolyamra) szabott feladatsorral küszködik, hogy az iskolai év kezdésekor ne támadjanak visszaszokási nehézségeik.  
A picike (Flóra) előtt Estelle két nappal ezelőtt tornamutatványokat végzett. Főleg ugrált. Flóra belement a játékba, és megpróbálta Estelle-t utánozni. Kicsi segítséggel kitartóan föl-le rugdossa magát, rugózik. Ez történt este is végkimerülésig. Majd rövid sírdogálás után sürgősen elaludt. Ekkor kezdődött egy hosszas Carcassone-társasjáték. T. és én nem vettünk benne részt. A többiek igen. Estelle, a kicsiket, Elvira és Éva a magyarokat, a fiúk és François a franciákat képviselte. Valamivel féltizenkettő előtt hangos jókedvük véget ért. Alkalmasint a játék is. Mindenki lefeküdt.
Második nap
Reggel nagyi meg én, a „nágypápá” lejöttünk kávézni. Magunkat rendbe szedni. Ilyenkor nincs konkurencia. Áttanulmányoztam környező településekről szóló turisztikai leírásokat, és némi szívbéli fájdalommal vettem tudomásul, hogy nekem a Várhegy vulkáni kúpja életveszélyesen meredek, és már elérhetetlen. A rózsakőre ülni (szerelmesek egybekelését segíti elő a babona szerint) okafogyott, a Badacsonyt megmászni legalábbis kockázatos, tekintettel arra, hogy a ház árnyékában üldögélve hideg van ugyan, de Tücsi (kimerészkedett a napos részre) már reggel nyolckor hőségről számolt be.
Úgy érzem magamat, és egyre inkább úgy, mint a Tersánszky-féle Misi mókusban szereplő két kövér mókus, az örökké termő fán. Misi mókus elbánt azzal a kígyóval, mely a másik kettőt halálos rémületben tartotta. Nem tudtak volna elmenekülni a fenyegető veszély elől. Misi mókus azt tanácsolta nekik, hogy fogyjanak le, mert ez visszahozza mozgékonyságukat. Meglehet, hogy az enyémet már nem hozná vissza, koromnál fogva.
Így hát teszem, amire képes vagyok.
Pl. próbálom jó szemmel fotózni a vidéket és a rokonokat.

Van, aki úton lenni szeret, van, aki megérkezni. Magam az utóbbiak közé tartozom. A vezetés kihívás ugyan, de már nem hajszolom mindenáron ezt a megmérettetést. Inkább megérkezni szeretek. Az úton igényelem a Madonna della strada oltalmát. Idáig megkaptam, megkaptuk. Hiszen nem ért bennünket baleset, mint azt az öt autót, amelyek összetörték egymást, s amelyek miatt sokáig lépésben haladtunk. Amennyire megítélhettük, senki sem halt meg, de az autók rendesen totálkárosak lettek. Elgondolom, hogy néhány perccel korábban együtt sodródtak velünk, talán némelyiküket megelőztük, vagy ők előztek meg bennünket. És csak a nagy anyagi kár, a kieső idő, a biztosan késedelmes célba érés, a programok megváltozása a balesetek következményei.
Tehát megérkezés. Az ember ilyenkor valamennyire úgy érzi, hogy teljesített, szívesen szétdobja az agyát valamiféle itókával, hogy kiejtse emlékezetéből az út adta tapasztalatokon való töprengést, oldja a feszültséget, azaz feldobja a sofőrt. (Amikor a franciák megérkeztek hozzánk Magyarországra, szokás szerint sörrel vártuk a hosszú út után Françoist. Nem élt a lehetőséggel. Idén nem élt a lehetőséggel. Ilyen is van.)
Tehát megérkezni jó.
Kicuccolni, „honfoglalni” az új helyen, nekem azt a lélektani ihletésű filmrészletet juttatja eszembe, amely azzal foglalkozott, hogy egy család strandra érkezve hogyan jelöli ki „territóriumát”. Nos, ilyesvalamire gondolok. Ki hol fog lakni, melyik lakrészt választja ki, mit hova helyez el, hogyan képzeli el a megváltozott környezetbe való beilleszkedését.
Én pl. elég gyorsan kibontottam egy csomag pattogatni való kukoricát, hogy a mikróban kipattogtassam, az illatára összegyűljenek az unokák, és az ismerős jó ízű csemegét eszegetve „beegyék magukat” az új helyre. Majd rég látott zseblámpámat vettem ki a kocsiból, mellyel alkonyat után jól elszórakoztak útközben a szabad strand felé, melynek állapotát felmértük. Megméretett, és könnyűnek találtatott. A szigligetibe fogunk menni, ha egy kissé megmelegszik a víz.
Nos, hát megérkeztünk, kijelöltük tartózkodásunk kereteit, lehetőségeit, határait, most már csak annyi a dolgunk, hogy egymásra figyeljünk, s jó szándékkal közeledjünk egymáshoz tovább építgetve azokat a szálakat, melyek összekötnek mindnyájunkat

- T.-re, reggel induláskor.
- Az orvosi rendelésre igyekeztünkkor közlekedési lámpák zöld jelzésre.
- A parkolóban szabad hely üresedésére.
- A rendelőben kb. 1 órát. (A dokinő mindent megbeszélt, elmondott, kérdezett. Akár örülhettem volna, hogy jól érzik együtt magukat. Ám be kell vallanom,, hogy ez nem így történt. Feszültté tett, hogy a folyosó összes plakátját megtanultam, a kitett imákat elolvastam [Irgalmasok kórháza] és még mindig sehol senki.)  
- Az üzletközpontban. A reklamált kalkulátort vetettem vissza. De Géza bácsira várni kellett. Géza bácsi veheti vissza egyedül, mert ő a szakértő, mert pedigrés áruról van szó, melyhez gar.-jegyet is adtak. Negyed óra elteltével előkerült Géza bácsi. Megmutattam neki, mit nyomjon meg, hogy kinyíljon a kalkulátor, majd megkértem, hogy adjon össze vele két számot. Mondjuk egy meg egy. A gép szerint az tizenegy. Géza bácsi kitöltött egy árkus papírt, miszerint a kalkulátor nem kalkulál helyesen.
Majd visszakaptam a vételárat. No nem gazdagodtam meg tőle, noha kerestem az üzleten egy forintot. Nem tudtak 359 Ft-ot visszaadni, csak 360-at.
Ej, ezek a mai kalkulátorok!?
További várakozás:
- Vajon milyen útviszonyokat találunk ma hétköznap délután?

Kikapcsoló, kikapcsoló, kikapcsolódás kell nekünk. Megváltottam már a helyjegyünk! – énekelték Szörényiék a Viktória c. számukban akkor, „amikor én még kis srác voltam”.
Néhányan most kikapcsolódunk, Mica pedig marad a Lőpormalom utcában, hogy aztán váltsuk egymást átfedéssel.
Kívánjatok mindnyájunknak szép, pancsolós napokat!
(Ismétlem, mert a karácsonyi nótából lopott szöveg is ismétlést tartalmaz:)
Kívánjatok mindnyájunknak szép, pancsolós napokat!

Délután Estelle-nek megmutattam Budapest tömegközlekedését, a Belvárost, a Dunát.
Őt ez vonzza, mert otthon van egy biciklije és egy görkorcsolyája. Ezekkel közlekedik.
Utazik apjával, anyjával az autójukban, hétköznap pedig az iskolabusszal.
Az itt látható közlekedési eszközökkel még nem utazott. Eddig.
De ma…
Próbálom összefoglalni.
Felültünk az ellenvonatra, hogy ne kelljen a másikra annyit várni a megállóban.
Elmentünk Aquincumból Óbuda megállóig, onnan Siemens-vonattal az eredeti terv szerint Angyalföldre.
Itt metróval be a Deák térre.
Kellő számú mozgólépcsőzés után a felszínre bukkantunk.
Kb. 20 méter megtétele után fagyizót talált Estelle. Eperből és vaníliából „kreált” rózsát neki a cukrásznő. Ezt nyalta a Vörösmarty térig.
Közben néhány kirakati modell társaságában lefotóztam.
A Vörösmarty téren beleszeretett a vanília fagyiba. Immár kettőt nyalogatott.
Közben kisétáltunk a Vigadó elé.
A kutyás hölggyel és a Kiskirállyal lefényképeztem Estelle-t, majd
villamossal az Erzsébet-hídig mentünk.
Innen gyalog át a hídon. Majdnem lefújt a szél bennünket róla.
Az Olimpia presszótól busszal utaztunk a HÉV-hez.
Némi mozgólépcsőzés után hazafelé vettük az utunkat.
Ennyi történt.
Jól elfáradtunk mindketten.

Gyerekek, itt már hirdettem? – kis büdös terem a WC mellett, színek kavalkádja, ceruza, rajz… (Koltai Róbert)
Gyerekek! Nektek már hirdettem?
Gyerekek–reggeli–Tücsivel Irgalmasokhoz jégárpa-műtétre.
Majd vissza.
Mica, Elvi, Fr, Auchanba.
Itthon DVD-idomítása a laptévé-monitorhoz (színek kavalkádja).
DVD lejátszik, a vett átjátszó kábelekre egyáltalán nincs szükség, talán visszaveszi az üzlet. (Talán nem).
Főzés elkezdése.
Én újra Tücsihez, hátha túl van a műtéten.
Parkolni persze sehol nem lehet. De talán lazább is a felelősségre vonás.
Épp a zebra előtt találtam egy „lábhelyet”. Reménykedjünk, hogy ezúttal megúszom a kemény bírságot. Mindenesetre a kocsi megvolt a parkolás helyén.
Hazafelé útfelbontás. Torlódás, végül mégis sikerül hazaérni.
Ebéd.
A fridzset ürítgetjük.
Ma a kuszkuszt és némi kukoricákat pusztítottam el majonézzel és egy főtt tojással (bio francia).
Estelle velem jön városnéző sétára.
A nyugger már nem fizet, a kisgyerek még nem.
Próbálkozunk vonattal, metróval, villamossal esetleg busszal is.  
Fagylalt beígérve.
Valahol majd csak kapunk.

„Köszönjük a képeket, de még inkább a találkozást,az agapé örömét! Jó volt látni a régen látott rokonságot, barátokat. Szeretettel gratulálunk a kis Flórához. A valóság messze felülmúlja a képeket. Szép nyarat Mindenkinek és szerencsés hazatérést a messziről érkezetteknek!” G&K
Ma két témát fotóztam le. Egy ajtót, és egy-egy virágtálat. A képek némi magyarázatra szorulnak.
1. Az ajtó (speciel a bejárati ajtónk) keresztet formáz. Magától Krisztustól való az allegória: Én vagyok a kapu (ajtó) aki nem a kapun jön be, az tolvaj. A tiszta szándékú ember a kapun át jön az akolba. De a Jelenések könyve is tartalmaz analógiát. Az ajtóban állok és kopogok. Majd pedig: Nézzétek, a bíró már az ajtóban van!
A kereszt nem kerülhető meg, ő a kapu, ő az ajtó. (A kép picit bemozdult. Ha jó kedvem lesz, megismétlem a felvételt.)
2. A három virágcsendélet hasonló. Az első portré programmal, a második és harmadik virág programmal készült. Az első kettő azonos témájú. Ezekből a második lényegesen pontosabb, érzékletesebb, színesebb. Ő „a virág”. Igazából virágkompozíció különféle zöldekkel, tehát flóra. De aki szeretetből készítette, az ő neve is Flóra. Innen és ezzel a képpel köszönöm meg a munkáját. Az már nem is kérdés, hogy akinek a keresztelője fényét emelte, az ő keresztneve is Flóra. Tehát ezek a képek abszolút flórák és Flórák.
Igen sokaknak tartozunk hálával a kedvesre sikerült akciókért.
Mindenkinek köszönet,
a sütikért,
a  hegedülésért,
a szertartás vezetéséért,
az előkészítésért,
a személyes részvételért.
Álljon itt Klárika neve is, aki szolgáló szeretettel munkálkodott a szendvicskészítéstől a sekrestyési munkákig csendesen és háttérből ügyelve mindenre.
Köszönjük  a klérus tagjainak is a köszönni valókat. Továbbá természetesen mi is köszönjük mindenkinek a részvételét vagy részvételi szándékát.

Vibrál a levegő.
Igen labilis az időjárás.   
Senki  nem tud semmit, főleg a meteorológusok nem. Olyan hideg-meleg, száraz, fülledt időjárást jósolnak nagy zuhékkal, már ahol esni fog. Nálunk több kísérlet után néhány csepp nedvességet csavart ki magából egy felhő, hogy aztán elcsendesüljön az is. Bent terítettünk meg az agapéra, mert hátha…
Volt ma minden. Összecsattanás, békülés, feszültség, munka, ebéd, szállítás, érkezés, találkozás, és aztán tényleg mise keretében keresztelő. Harmincéves távlatból egy spirituálé eléneklése. Mégsem ezen hatódtam meg. Hanem azon, hogy Telbisz Kati, aki Lyonban partitát játszott Éva esküvőjén, mos találkozik vele újra, hozza a hegedűjét és újra egy szépséges darabot játszik áldozás közben, végig, ameddig az csak tart.
Majd levonulás a terembe. Az igen vegyes összetételű és különféle korosztályokhoz tartozók próbáltak szóba elegyedni egymással. Flórácskát szeretgették, eddegéltek, iddogáltak, utóbb nekem még az is eszembe jutott, hogy a kellemes dögmelegben 50 jégkrém vár a fagyasztóban elfogyasztásra. Mind gazdára talált. Ez hitelesíti az előbb írottakat. Csakugyan párás hőség volt ma délután.
Alighanem afféle vihar előtti csend. Mert most, amikor e sorokat írom, vastag esőfelhők gyülekeznek szép szorgalmasan az égen.
Akik ott voltak, jól érezhették magukat, akik nem tudtak eljönni, néhány gyenge fotó fogja őket némileg kárpótolni. Ugyanis itthon vettem észre, hogy az egyik csavart elállította valaki, és az a valaki feltehetőleg én voltam.
Még ide kívánkozik, hogy már megint benne felejtettem az indítókulcsot a kocsiban, s becsaptam az ajtókat. Miklós kiszáll, akarom figyelmeztetni, hogy be ne vágja az ajtót, de már későn. Mondom most aztán megvárhatjuk, míg Micától meg nem kapjuk a másodkulcsot. Azért megpróbáltam az ő ajtaját. Nyitva volt. Szerencsére. Miki nem ismerte a zárás technikáját, csak becsapta az ő oldalán az ajtót.
Meg voltam mentve.
És az indítókulcs is.
Örömmel magamhoz vettem.
Akik nem tudtak eljönni: Mica a Szigetfesztivál okozta kikerülhetetlen munkái miatt, s Zsuzsa, aki örömmel jelenti a kórházból, hogy Blanka már jókedvűen és szívesen eszik újra. Zs. mesélte, hogy már tegnap délután jó hírrel fogadta az orvos őket. Jó lett az egyik vizsgálati eredmény. Mire Blanka vidáman: Hurrá, mi győztünk!
Éljen, éljen, éljen, éljen soká!