Mickey webnaplója

Leiratkoztam a Facebookról. Megpróbált velem angolul kommunikálni. Nem tudott. Úgy voltam vele, mint Huckleberry Finn apja. „Beszéljen az a tanár úgy mint minden tisztességes, rendes ember – angolul (esetemben magyarul).
Jó a facebook, csak ha valakire ráuszít a gép, mondván, hogy szeretne XY barátjának tudni, XY nem egy esetben vissza szól dörgedelmes hangon, hogy kikéri magának, hogy megjelenítsem bármiféle listán az ő nevét. Megértem, csak azt nem, hogy a fb csapata hogy engedheti meg magának a prókátor szerepet.
Azért maradtak gondjaim. Jó az internet-kapcsolatunk, csak a korábbi rendszerrel nem egészen kompatibilis, ezért átszerelik a rendszert.   Innen adódik, hogy mire kimondom, hogy van internet, éppen elszáll, s mire elszáll, már újra van. Az átállás még kb. két hét a szerelőik szerint.
Jó a fotók internetes rendelési lehetősége, ha működik. De esetünkben nem ez történt. Hibát jelzett, amikor a fotókkal megterheltük a rendszert. Egész korábbi nekikészülésünk odaveszett.
Szoktam mondani: ez a világ nem tökéletes. Ennek számtalan jelével találkozom. Nem is illene hozzá a tökéletesség, hiszen  árnyékvilág.
Minden relatív.
Jó, hogy a péknél előre lehet rendelni nagy mennyiségű pogácsát.
Mondom: három kiló kellene.
Mire ő: az nem nagy mennyiség.
Jó, hogy ma Anna nap van, s QQ-t megköszöntöttem, de a család Annái, Anikói zömmel Nyugaton leledzenek, ahol hírből sem ismerik a névnapozást, se a franciák, se az amerikaiak, se a hollandok.     
Azért Isten éltesse az összes Annákat, akár a Monarchia, akár az azon kívül eső területeken laknak.
Jól elszaladt ez az év. Már több, mint egy hónapja rövidülnek a nappalok. Két héten belül megérkeznek Éváék családostul. Kibővül a család egy időre. Igazából lassan megvehetem utolsó BKV szelvényemet.

Rövidhír:
„Az év második felétől lesz elérhető a nemzeti kultúrkincset egységes felületen megjelenítő Magyar Nemzeti Digitális Archívum /MaNDA/, amely a határon túli magyar vonatkozású digitális archívumokat is megjeleníti majd.”
Már a második félév van.
Várom az elérhetését.

Ha rámész a szóra, a Google-kereső egy fémipari berendezést kínál. Létezik hát a fémszóró. De létezett Tömörkény ilyen című novellája is, melynek a végét idemásolom:
(De tudott ez a fickó írni!)
Az üres kisvendéglőben emlékeznek az öreg katonák a KuK-hadseregben tapasztaltakra:
„– Azután azt mondják, hogy van olyan is ott a gödörbe [lövészárok], olyan masina, akit úgy hívnak, hogy fémszóró.
– Van – mondja Péter büszkén, de olyan büszkén, mint amikor a gazda a terített asztalnál a vendégeinek mondja, hogy: Van itt mindön. – Van – ismétli Péter –, van olyan is.
– Aztán milyen löhet az?
Úgy látszik, hogy Péter nemigen lehetett még fémszóró közelében, vagy legalábbis, hogy a titkaival nem teljesen ismerős. Azt mondja:
– Hát az olyan, hogy az nagyon furfangos. Az olyan, hogy aki nem tud hozzá, az semmit se tud hozzá. Hanem aki tud hozzá, az csak fölizéli, aztán akkor izél.
Egy öreg ember elgondolkozva mondja:

– Csakugyan ilyesvalamiféle löhet. Mert a múltkor is egy katona éppen akkurátosan ilyennek mondta, mint a Pétör…” (in: Kraszniki csata. 1916)

Mi legyen a sose volt szavakkal?
A most lefordított új szaklexikon olasz, illetve részben német eredetű. A fordítók új fogalmi elemekkel bombázzák az olvasót – először is a korrektort.
Elég gyorsan beleütköztem a mostoha család kategóriába. Ha így hagyom, mostoha sorsú családra gondolok. A szövegből kiderül, hogy a nem szokványos összetételű családot érti rajta a szócikk szerzője. Két azonos nemű felnőtt, plusz egy vagy több örökbe fogadott, akár implantátum beültetésével keletkezett gyerek stb., stb. Vége-hossza nincs a variációknak. Ezek mind mostoha-családok. Érzékelhetővé akarom tenni, ezért közelítem a jelentését a kötőjellel. Ám felesleges. Mostohaszülő van, mostohaanya és -apa is van, sőt mostohagyerek is. Minek cicózni: mostohacsalád legyen azonnal, egybeírva, összetett szóként, miként a nagyapa, nagyanya, nagyszülők, nagycsalád. Így egyben. A nagycsalád ugye az a kategória, amelyikben három vagy több gyereket nevelnek a szülők alapesetben.
Menjünk tovább.
Ma telefonál M., hogy a készülő bogárkönyvben a Bogár-tábort T.,  a másik  korrektor nagy B-vel szeretné írni.
Persze.
Tegye.
Mondja meg valaki – de exactement –, hogy megakadályozható-e, hogy valaki tisztelete jeléül bármit nagy kezdőbetűvel írjon?
Nem.
Így fordul elő, hogy a Szentatya írásmódot használja valaki. Jóllehet a pápa, a püspök és a pap is kis kezdőbetűs. Még lépjünk csak tovább. Az andráskereszt egy szó. Közszó, noha eredetét tekintve arra vezethető vissza, hogy Szt. Andrást a hagyományok szerint X-alakú keresztre feszítették. Innen az András-kereszt. Ma már egybeírjuk és kisbetűvel, csakúgy mint az istenhívőt. Noha Isten hívéről van szó, aki Istenben hisz, tehát Isten-hívő. Ám a szabály, ha egybeírtam a két szót, az utótag írásmódját követi az első. Bogár-tábor tehát lehet nagy kezdőbetűs kötőjellel, de talán még frappánsabb a bogártábor egyben. Amikor is minősítő jelzője a bogár a tábor szónak.
A magyar kicsit háklisabb a helyesírásra, talán még annál is, amennyire kellene. Ki a megmondhatója?
Nem mindenütt van ez így. Tapasztalom, hogy az olaszok a lexikonjukba elég sok lezserséget potyogtattak el. Pedig az mégiscsak tudományos munka. Ők olyanok. Mi meg ilyenek vagyunk.
Az eseteknek se vége, se hossza. Pl. nemrégiben hibásnak minősült a poszthumusz írásmód. Levonás járt érte. Ötven évvel ezelőtt azért járt volna levonás, ha valaki posztumuszt ír. Ugyanígy a lélekzet és lélegzet esetében.
Gyerekkoromban a szöllő és szőlő mindkét módon írva elfogadott volt. Ki merné ma leírni, hogy ettem szöllőt, most érik…
Nemrégiben azt tanultam (jó pap holtig tanul), hogy az én igazságom boldogíthat is Téged, amennyiben kiegészíti a Te igazságodat. Rossz esetben dühönghetsz is, amiért nekem más a véleményem. Az meg végképp rosszul venné ki magát, ha igazságaink ügyében „egy kapura” játszanánk, azaz egyikünk folyton „nyerne”, másikunk pedig folyamatosan „nyelne”.
Hadd pletykáljam el, hogy az Osiris által kiadott hatalmas helyesírási szótár és az akadémiai között számos szó írásmódja eltér egymástól.
Boldogtalan írástudók!!!
Végezetül, hogy valami szórakoztatóbb is legyen a posztomban, ide vésem, hátha valaki még nem tudná: A Budapest, Ferihegyi repülőtér új neve: Liszt Ferenc repülőtér. Hányan fogják majd tréfára venni: Liszt Feri-hegyi repülőtér.

Mi legyen a sose volt szavakkal?
A most lefordított új szaklexikon olasz, illetve részben német eredetű. A fordítók új fogalmi elemekkel bombázzák az olvasót – először is a korrektort.
Elég gyorsan beleütköztem a mostoha család kategóriába. Ha így hagyom, mostoha sorsú családra gondolok. A szövegből kiderül, hogy a nem szokványos összetételű családot érti rajta a szócikk szerzője. Két azonos nemű felnőtt, plusz egy vagy több örökbe fogadott, akár implantátum beültetésével keletkezett gyerek stb., stb. Vége-hossza nincs a variációknak. Ezek mind mostoha-családok. Érzékelhetővé akarom tenni, ezért közelítem a jelentését a kötőjellel. Ám felesleges. Mostohaszülő van, mostohaanya és -apa is van, sőt mostohagyerek is. Minek cicózni: mostohacsalád legyen azonnal, egybeírva, összetett szóként, miként a nagyapa, nagyanya, nagyszülők, nagycsalád. Így egyben. A nagycsalád ugye az a kategória, amelyikben három vagy több gyereket nevelnek a szülők alapesetben.
Menjünk tovább.
Ma telefonál M., hogy a készülő bogárkönyvben a Bogár-tábort T.,  a másik  korrektor nagy B-vel szeretné írni.
Persze.
Tegye.
Mondja meg valaki – de exactement –, hogy megakadályozható-e, hogy valaki tisztelete jeléül bármit nagy kezdőbetűvel írjon?
Nem.
Így fordul elő, hogy a Szentatya írásmódot használja valaki. Jóllehet a pápa, a püspök és a pap is kis kezdőbetűs. Még lépjünk csak tovább. Az andráskereszt egy szó. Közszó, noha eredetét tekintve arra vezethető vissza, hogy Szt. Andrást a hagyományok szerint X-alakú keresztre feszítették. Innen az András-kereszt. Ma már egybeírjuk és kisbetűvel, csakúgy mint az istenhívőt. Noha Isten hívéről van szó, aki Istenben hisz, tehát Isten-hívő. Ám a szabály, ha egybeírtam a két szót, az utótag írásmódját követi az első. Bogár-tábor tehát lehet nagy kezdőbetűs kötőjellel, de talán még frappánsabb a bogártábor egyben. Amikor is minősítő jelzője a bogár a tábor szónak.
A magyar kicsit háklisabb a helyesírásra, talán még annál is, amennyire kellene. Ki a megmondhatója?
Nem mindenütt van ez így. Tapasztalom, hogy az olaszok a lexikonjukba elég sok lezserséget potyogtattak el. Pedig az mégiscsak tudományos munka. Ők olyanok. Mi meg ilyenek vagyunk.
Az eseteknek se vége, se hossza. Pl. nemrégiben hibásnak minősült a poszthumusz írásmód. Levonás járt érte. Ötven évvel ezelőtt azért járt volna levonás, ha valaki posztumuszt ír. Ugyanígy a lélekzet és lélegzet esetében.
Gyerekkoromban a szöllő és szőlő mindkét módon írva elfogadott volt. Ki merné ma leírni, hogy ettem szöllőt, most érik…
Nemrégiben azt tanultam (jó pap holtig tanul), hogy az én igazságom boldogíthat is Téged, amennyiben kiegészíti a Te igazságodat. Rossz esetben dühönghetsz is, amiért nekem más a véleményem. Az meg végképp rosszul venné ki magát, ha igazságaink ügyében „egykapura” játszanánk, azaz egyikünk folyton „nyerne”, másikunk pedig folyamatosan „nyelne”.
Hadd pletykáljam el, hogy az Osiris által kiadott hatalmas helyesírási szótár és az akadémiai között számos szó írásmódja eltér egymástól.
Végezetül, hogy valami szórakoztatóbb is legyen a posztomban, ide vésem, hátha valaki még nem tudná: A Budapest, Ferihegyi repülőtér új neve: Liszt Ferenc repülőtér. Hányan fogják majd tréfára venni: Liszt Feri-hegyi repülőtér.   

Társasházunkban szinte mindenkinek van internet-hozzáférése. Helyesebben volna, ha a régit bekebelező új szolgáltató ugyanolyan pontosan szolgáltatna, mint az elődje tette.
Nem tudom megállapítani, hogy a nagy cég pökhendisége, hányavetisége vagy csakugyan valamiféle alapvető zűrzavarból adódóan állunk internet nélkül megfürödve már legalább harmadszor, és nem is rövid időkre.
Időnként hívjuk egymást telefonon, időnként el-elbeszélgetünk róla, hogy mi is lehet a hiba. Ám egyikünk sem ért igazán e műszaki témához alapból. Találgatjuk, hogy miért van néhány lakásban szolgáltatás, miért nincs a többiben, miért szűnik meg egyszerre mindenütt… Hol lehet a hiba: a modemünkben, a ház központi elosztójában, a cég szerverében, vagy az internet egyik nagyobb egységében.
Ki tudja?
Mozgatjuk a készüléket, ki-bekapcsoljuk az adaptert, felhívjuk a dogi-t, ahol közlik, hogy dolgoznak a hiba elhárításán. (Földrengés nem volt, így elég érthetetlen, hogy miért kell dolgozni az elhárításon, s ha igen, mi tart ennyi ideig és ismételten, vagy mi hiányzik. A jóakarat, a szakmai tudás, az anyagi ráfordítás?)
Mindhiába találgatjuk, hogy is működik a rendszer, illetve hogy nem.
Azt hiszem, nem sokkal értek többet az internet működtetéséhez, mint „a nagy háborút megjárt” Tömörkény-hősök, akik a kocsmában arról vitatkoznak, hogy van-e egyáltalán ollyan, hogy „fémszóró” [fényszóró, reflektor], és ha van, akkor hát hogy is működik az ebadta.
Az egyik bizonygatja, hogy van az, mert ő hallott róla a hadseregben. Azt is tudni véli, hogy hogy működik. Aszongya: „A fémszórót csak úgy fel kell izélni [kapcsolni], és akkor izél.” 
Hát épp ez az. A világháló szolgáltatást is – na nem nekünk, a szolgáltatónak – „fel kell izélni, és akkor izél.”
Erre várunk – egyelőre türelmesen … azaz …
Emberek, hogy is kell átigazolni más szolgáltatóhoz?

Van egy Zsizsi és nincs több Zsizsi.
De van egy zsizsik és vannak zsizsikek.
Zsizsi QQ egykori kolleginája beceneve volt. Talán Erzsi(zsi). Nem tudom. Ez a Zsizsi személy volt. Csak ő egyedül volt Zsizsi.
De volt, van és lesz zsizsik. Ez bogár, és már egy példánya is zsizsik. Ezért,
ha többen vannak: zsizsikek.
Csakúgy mint a vakondok. Ebből is vakondokok a helyes, ha többen vannak.
A nyelv fura valami: pl. itt van az
undok.
Egy undok nem und, hanem máris undok.
Hátha még többen vannak, mennyire undokok.
Elkalandoztam.
Tehát zsizsik. Találkoztam vele ma az őrölt erős paprikában.
Kérdem én:
1. Mit keres a paprikában a gabonazsizsik?
2. Hogy bírja ki a paprika marha erős kapszaicin alkaloidáját?
3. Ha egyszer kiszitálta Tücsi őket, hogy került vissza mégis egy példány?
4. Mivel lehet távol tartani őkelmét?
Bevallom, én mikrohullámú sütőben forgatom meg néhányszor vásárlás után a darálmányokat: Lisztet, darát paprikát. Most is ehhez folyamodtam. Biztos, ami biztos, kétszer körbeforgattam a paprikás tálat.
Ha hiszitek, ha nem, a meleg hatására előmászott a vörös por tetejére egy élő zsizsik.
Egy világ dőlt össze bennem.
Arra gondoltam, hogy nem igaz, amit a mikróról írnak. Olyan hullámhosszú sugárzás indul el benne, mely a nedvességet (vízmolekulákat) mintegy dörzsöli, és a súrlódás okozza a sütőtérbe tett matéria felforrósodását. Nekem ne mondja senki, hogy az élő zsizsik porszáraz. De akkor meg miért nem hat rá a mikrohullám?
Ez a bogár lehet, hogy az atomtámadást is túléli?
Befejezésül megidézem a jól bevált Pesti Hírlap egykötetes lexikonát. Ezt írja: ZS. lapos testű kis bogarak, főképp a hüvelyesek magvaiban fejlődnek. Leggyakoribb a borsózsizsik. Szénkéneg gőzével védekeznek ellene.
További kérdéseim:
1. Ha a hüvelyeseket kedveli, mit keres a paprikámban?
2. Honnan vegyek szénkéneget, hogy füstölhessek?
Pipám van.

1. A hatvanas évek elején, már gimnazista koromban, egy novemberi hétvégén haverommal kettesben akartunk Pomázról felzarándokolni Dobogókőre, hogy onnan más úton visszamenjünk Pomázra. Vártam őt, de nem jött. Mint megtudtam – később se. Borongós őszi idő volt, nyirkosság. Szemergett az eső. Bíztam fekete cipzáras felöltőmben. Egyedül vágtam neki a szürkeségnek. Reméltem, hogy eláll az eső, de ez nem az a fajta volt. Csurgott a víz a szemüvegemről a hajamról, átázott a kabátom. Én meg mentem rendületlenül Dobogókőre. Még szerencse, hogy felfelé kellett caplatnom. Így kevéssé fáztam. Azért megörültem, amikor – órák múlva – felérkeztem. A buszmegállóban nem kellett tovább elviselnem a permanens ázást. Az történt ugyanis, hogy egy busz éppen lefelé indult. Millió egyen akartak vele lecsurogni a felhőben leledző Dobogókőről.
Én is.
A kalauznak esélye nem volt rá, hogy a „heringek” között mászkálva behajtsa a viteldíjat.
Rossz lelkiismerettel szálltam fel a járatra, mert tudtam, hogy egy vasam sincs, csak a retúr HÉV-jegy. Ezúttal „megúsztam” a fizetést. (Azt nem mondom, hogy szárazon, hiszen akkor is vizes lettem volna Pomázra érve, ha porszárazon szállok a tömött buszra.)
2. A hatvanas évek második felében a regnumnak évnyitó kirándulása volt. Ilyenkor nem illett megkérdezni: „és ha esik”?
Esett.
A remény hal meg utoljára, és ebben az esetben meghalt.
Zuhogott, amikor a HÉVen beleszaladtuk az esőzónába,
zuhogott, amikor leszálltunk,
zuhogott, amikor Szentendrét valamennyire elhagyva betértünk az erdei ösvényre, és
zuhogott akkor is, amikor a túravezető megálljt parancsolt. 
Valaki feláldozva fél kiló szalonnáját, az általunk sebtében összehordott mázsányi fával hatalmas tüzet rakott. Csak úgy füstölt-lángolt az egész tisztás. Mi meg álltó helyünkben elfogyasztottuk uzsonnánkat, és mindenki strammnak lett kikiáltva.
Ezután szervezetten, fegyelmezetten visszavonultunk.
A kiadós eső pedig hűségesen elkísért bennünket egészen a HÉV-ig.
3. A hetvenes évek elején az Északi-Középhegységben táboroztunk szintén regnumiakkal. Felvertük a sátrakat az általunk kért helyen, melyen meglepően magas volt a fű. Kezdtük letaposni. Jött a mezőőr, vagy ki a csoda, és elég tűrhetetlen hangon ordítozott velünk, hogy a kaszálóban hatalmas károkat okoztunk. (Kb. 400 Ft káruk keletkezett.)
– Hol az engedélyünk? – kérdezte.
– Az nincs, noha időben kértünk. Itt van a kérésünk másolata. Az erdészet alkalmasint hallgatólagos beleegyezését adta a táborveréshez.
Az ember nem tágított. Egy enyhe lejtős részre parancsolt át bennünket.
A táborvezető kölcsön adta a magával hozott biciklit, és megkért, hogy ugorjak már le a kb. 10 km-re lévő erdészetre, tisztázni, miért nem küldtek engedélyt.
Lerobogtam a hegyről az erdőn keresztül. Szerencsére működtek a canga fékjei. Az erdészet elismerte, hogy ők voltak a hunyók, s elnézést kért emberük közönséges viselkedéséért. Hazafelé láttam ám, hogy felhősödik. Aztán éreztem a fák közé érve, hogy zuhog is az eső. Csattognak a villámok, egyik hegy adja át a dörgés zaját a másiknak. Én meg beálltam egy fa tövébe, hogy ha lehet, ne ázzak bőrig. Már nem emlékszem a részletekre (nem csapott csalánba a ménkű), csak arra, hogy mekkora erőfeszítést jelentett a táborhelyre felkúszni a sáros emelkedőn a bringával.
4. Ma „le” kívánkoztam már a korábbi zegernyés napok után a jó levegőre, hogy megjárassam magamat. Elintéztem a szelektív szemetet, el a csekkfeladást, majd kiutaztam a gátra. Itt porszerűen finom szemergés kísért, mígnem a szokott kör után megérkeztem a buszmegállóba. Busszal az üzletközpontba kenyérért. Bántam, hogy kardigánt és hosszúnadrágot vettem, mert kisütött a nap és azonnal ezerrel tűzni kezdett. Jövök ki a kenyérrel. Látom ám, hogy nyugat felől nagy szürkeség közeledik. Be a buszmegállóba, jön a járat. A kérdés immár az maradt, hogy az egy megállónyi buszozás után hazafelé gyalogolván ki fog nyerni: én vagy az eső. Utóbbi győzött. Az első átjáró ház alagútjánál feladtam a versenyt. Megvártam, amíg kiadja mérgét. Amikor elviselhető szintre csökkent az esőzés, hazaindultam. A kapuba érve egy villámmal búcsúzott tőlem a zápor.
Mire ezt a posztot leírtam, egészen kellemes szellős idő kerekedett.

A németekről hallottam nemrégiben, hogy a fiatal házasok 30%-a egyáltalán nem kíván gyermeket szülni, nevelni. Az illető előadó a közigazgatásban dolgozó valaki úgy fogalmazott, hogy a németek népességfogyása visszafordíthatatlan és végük van attól függetlenül, hogy bármiféle jogi lépések meghozatalára határoznák el magukat.
Engem nagyon mellbe vágott ez a megfogalmazás. Ámbátor … lehet benne valami. Elgondolom, hogy mi várható náluk. Korábban azt mondtam volna, hogy eljugoszlávosodás, ma azt, hogy eltörökösödés. Mivel leginkább a törökök telepednek meg náluk. Átveszik a stafétabotot és Németörökországgá, avagy Deutürklanddá lesznek?!
Mi várható nálunk? Kínaiak pótolják a fogyó népességet?    
Visszatérve a németekre, ma egy humoros németóráról számol be valaki a freeblogon. (comenius)
Többek között figyelmünkbe ajánlja a német meg-megújuló szlenget, és a nyelv elangolosodását. Utóbbit egy ezt célzó dallal illusztrálja, melynek a neten való hozzáférését is megadja.
Meghallgattam.
Csakugyan őszinte megfogalmazása az emlegetett jelenségnek.

…a mai fotóm címe.
Persze előbb elmentem a patikába. Otthoni – megelőző műveletek:
1.Kétszer aláírni a recepteket darabonként külön-külön (szabál az szabál: beteg aláírása, átvevő aláírása). Ha ezt egészségesen kellene tennem, garantáltan beteggé lennék a végére (hatvanszor leírva: Gyorgyovich Miklós, képzelheted, milyen firkák születnek).
2. A harminc vényt fajtánként ábécébe raktam, s egymáshoz képest 90 fokkal elfordítottam. Abc-be, hogy a patikusnak ne kelljen összevissza futkosni a pocai között, s elfordítva, hogy az azonos fajtákat egyszerre kezelhesse, mert ez mind idő neki. Inkább legyen jobb körülmények között otthon nekem.
Csakugyan elmentem a patikába, mert arra gondoltam, ha a szokásos 33 fok után most tizenöt fok van, s mellé eső, akkor aligha kerekedik fel más valaki is délidőben, hogy a gyógyszertárba látogasson. Így  is volt.
Szerencsére két személy dolgozott. Az egyiket én kb. negyed óráig lefoglaltam. A másiknál szolgálták ki a ritkásan mégiscsak oda igyekvőket. Műveletek:
1. A patikáriusnő megkeresi, előbányássza készleteiből a kívánt gyógyszerfajtát;
2. megmutatja a leolvasónak a gyógyszerkódot;
3. megmutatja a háziorvos vonalkódját;
4. megmutatja az előhalászott gyógyszer vonalkódját a pénztárgépnek;
5. szignálja a vényt s továbblép.
Nos esetemben ezt megtette legalább harmincszor (három hónapra és kb. tízféle gyógyszert írt fel a doktornő).
6. A vége felé csomagolna.
De most ettől megmentettem. A tételeket folyamatosan a magammal hozott zacskóba halmoztam.
7. Fertályóra elteltével megnyomja az összegző billentyűt, a gép kidobja, hogy havi illetményem öt százalékát rójam le a pirulákért. Biz ez annyi: 3 hóra fizettem 35 000 Ft-ot. Visszaosztva egy hóra, s havi jövedelmemhez arányítva kb. 5-6% ez. Szembesültem pl. azzal, hogy egyik szívgyógyszeremet nem is támogatja az OEP (akinek ez kínai, annak SZTK, s akinek még ez is idegenül hangzik, annak OTI).
Nos a zsákmánnyal hazaérkeztem, s mint az üzemi télapó, puttonyának tartalmát, úgy én is kiszórtam a szatyornyi dobozt az étkező asztalra. (Ezt a műveletet örökítette meg a Megjöttem a patikából c. fotó.) 
Ezután jön Hamupipőke robotja.
1. Fajtánként kihámozom a papírdobozokból a lényeget.
2. Az üres dobozokban hagyom a bennük tárolt valamennyi használati útmutatót, s a dobozokat kilapítom.
3. A kisebbeket beletömöm a nagyobbakba, azokat pedig a legnagyobbakba gyömöszölöm. (Úgy ahogy van, megy a szelektív hulladékgyűjtőbe.)
Nagy jót tenne velem, ha ettől az ismétlődő csuklózástól felmentene valaki pl. azzal, hogy papírdoboz nélkül kapnám a gyógyszert, s ha érdekel, valamiféle azonosító alapján megnézhetem az interneten a kockázatokat és mellékhatásokat.
Megjegyzem, nem érdekel. Érdekelje az orvosokat.
Nos, a drogok terjedelme ezután felére apad.
4. Fajtánként összegumizom őket;
5. Egyszerre kb. egy-egy heti adagot nyomkodok ki belőlük az erre a célra rendszeresített dobozkákba (reggel, délben, este). Nagyon hálás lennék persze azért is, ha ezt a gyógyszertár (gyógyszergyár) végezné, s nekem a beveendő mennyiségekkel kellene csak szórakoznom napjában háromszor egy pohárnyi folyadékkal, hogy ne akadjanak a torkomra ezek a keserűségek.
Mindent egybevéve, ma nem unatkoztam. És most, hogy túl vagyok a negyedéves tortúrán, némileg meg is nyugodtam. Be kell vallanom Nektek: nemszeretem foglalatosság az, amit az előzőekben leírtam. De hát nincs jobb dolgom.
Nincs jobb dolgom?!
Dehogy nincs. Negyed hat van, ilyenkor már be szoktam szedni az esti adagokat. Úgy hogy most megyek.
A Dieu.