Mickey webnaplója

Ne lepődjetek meg, ha egy ideig olykor Karinthy Cini naplójából merítek napi posztjaimhoz muníciót. Azt írja 1967. febr. 28-án, hogy Psota Irént uniszónó szidja a sajtó a Szent Johannáért. Ezek a sajtótetűk a színházhoz, irodalomhoz nem értenek semmit. De egyet csalhatatlanul megéreznek a levegőből – hogy kit és mikor lehet ütni. Psotát most lehet, és ugyanazok, akik eddig a fenekéből ki se látszottak, harsány csaholással nekirontanak.
Nem lepődtem meg én sem tegnap, hogy az egyházat cikiző rajzok kerültek elém a netről. Részben azért, mert 2000 éve folyik az egyház szapulása (a Mester mondja: ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak… Lám.)
Részben azért, mert belénk nevelték: „Ránk, bűnösökre minden verés ránk fér”. És az egyház miközben en bloc szent, azonközben bűnös emberekből áll.
Arany J. így ír: /„Ha egy úri lócsiszárral / Találkoztam s bevert sárral: / Nem pöröltem, – / Félreálltam, letöröltem./
A mai perikópa végén pedig ez a jézusi kijelentés olvasható„…Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságotok örömre fordul” – nyilatkoztatja ki szintén az Úr.
Korábban az egyház apologétái az egyházat ért támadás esetén megeresztettek egy irgum-burgumot. Ma már nem teszik. Én sem teszem. A XXI. századra kiderült, hogy a gyűlölködővel szemben nem érdemes érvelni.
Mivel esélyem nincs arra, hogy megváltoztassam (miként egy vérbeli Fradi-szurkolót se győzhetek meg arról, hogy ezután az Újpestnek drukkoljon), az Örökkévalóhoz fordulok a Mester nevében, és arra kérem Őt, hogy részesítse az illetőt a Vele való személyes megtapasztalásban.
Mintha erre menne ma a világ.
Számos példa igazolja, hogy akik korábban az Isten ellen fenekedtek, azoknak az életébe pálfordulást hozott egy személyes találkozás – szembesülés – a transzcendenssel.
Kérem tehát az illető számára ezt a találkozást.    
Igazán sorsszerű, hogy ma könyvselejtezés közben az egyik kötetben ráakadtam arra az idézésre, melyet az ügyben kaptam, hogy 1970/71-ben – tiltott szervezkedés és államellenes összeesküvés vádjával  büntetőeljárást folytattak a Regnum Marianum papjai ellen. A pert a kétes hírnévnek örvendő Bimbó István elnökölte.
Lefényképezem, hogy igazoljam: az egyházat minden időben üldözték és üldözik. Akkor én Pápán töltöttem sorkatonai éveimet. Bakaruhában mentem a Markóba. Az idézéstől mondanom sem kell, nem kaptam röhögőgörcsöt.

A BL könyvesbolt értesít, hogy megérkezett a kért Karinthy Cini Napló I.
Elrobogok érte.
Kérdezem:
– A Jávorka-Csapody is megjött?
– Az még nem.
– Sebaj – mondom –, majd jövök máskor.
Ez a Cini érdekel engem. Úgyis mint az apja fia, úgyis mint kortárs íróember, aki sok mindenkit ismert. Naplójába még a HÉV-en belelapozok.
Ma Ottlik, másnap egy színésznő,  Illyés, Thurzó, Örkény, Fényes Szabolcs, stb. Csakúgy röpködnek az ismert nevek.
És jól ír.
Tetszik az, hogy megismerem sommás véleményét erről-arról. Hogy felőle nézve mi miért volt, mi van tetszésére, mi ellenére. SzF-vel is találkozott Rómában. Felszólt telefonon a magyar adás szerk.be:
– Szabó pátert keresi az ÁVO a földszinten.
– Szia Cini, te lökött – jött a válasz a túlsó oldalról.
Azt látom, hogy Cini nem írt mindennap. De találkozott naponta az értelmiségiekkel.
Én fordítva vagyok. Naponta írok, és ritkán találkozom valakivel a családomon kívül. Nem véletlenül írom így. Családom értelmiségiekből áll.
Árnyékban 31 C-fok van. Napon az ég tudja, hány. Depressziós lesz tőle az ember.
Csakugyan elég nyomasztó.      
Hazafelé a réten még mindig napozik az a hölgy, aki elfele mentem alkalmával végigkente magát napozókrémmel. Így órák hosszat tart a pörkölődés, anélkül hogy leégne. Bár a rossz nyelvek szerint bőrrákot lehet kapni a védőfaktorok ellenére, mivelhogy nem véd meg a betegség ellen a krém. Nem tudom.
Én fordítva élek hozzá képest is. Folyamatosan menekülök árnyékos helyre. Így is egészen lebarnultam. (Védőfaktorok nélkül.)
Itthon bekapcsolom a Mária Rádiót és a PC-t.
Egy verbita szerzetes említi, hogy legyél ismeretlen, de igaz, mintsem ismert, de hamis.
Leszek.
Közben magára talál a számítógép is. Emailt küldött a BL k.bolt:
– Megérkezett a Jávorka–Csapody.
Legyen ez a slusszpoén.
Holnap újra megyek.

Ezt jegyeztem le május 11-én (többek között) posztomban:
A Mária rádióban naponta 16 órakor kezdődik egy kb. félórás adás, a Tanúságtevők című. A legkülönfélébb előéletű emberek mondják el, hogy csendes keresésük hogyan talált célt, hogyan lettek Istenben hívő emberré. Minden elbeszélés egy-egy intim kitárulkozás. Feltételezésem szerint mintegy kirobban belőlük a vallomás. Azt próbálják szavakba önteni, hogy hogyan találkozik a föld az éggel. Az irodalomból ismerek ilyeneket, pl. A. Frossard beszámolóját, vagy éppen a magyar Dienes Valériáét. Ezek a beszámolók ugyanolyan mélységeket tárnak fel, ugyanolyan megtapasztalásokat írnak le, mint amilyeneket tarka sokféleségben vonultat fel az említett rádióműsor.
Hallatlanul izgalmasak ezek a beszámolók, meglehet, hogy többet érnek, mint egy-egy lelkigyakorlat, többet, mint egy teológiai kurzus.
Felvettem a kapcsolatot a Mária Rádió vonatkozó műsorával (Kerek József). Kiderült, hogy kb. 120 emberrel készült hangfelvétel, s ezek a felvételek mind hallgathatók a Rádió archívumában. itt
Ez hatalmas kincs!
Közülük 27 megjelent a Maranatha kiadónál könyv alakban is Fontos vagy Nekem! címmel.
Ha én adnék ki ilyen témájú könyvet, alighanem Megtapasztalások lenne a címe. Merthogy szeretném világgá kiáltani: Itt Magyarországon, ma számos ember él, akinek közvetlen Isten-élménye, megtapasztalása van-volt. Ők nem Istenről, hanem  Istennel beszélnek. Fogják a jelenlétét. Isten elsősorban azt tudatosítja, hogy valóságos személy,  aki kapcsolatba kíván lépni valamennyiünkkel. Olykor pedig üzen.
Így a tegnapi adás Kiss Zoltánja által is, aki 32 évesen lett papnövendék. Akinek a Mester elmondta, hogy minden mise az Ő keresztáldozatának megjelenítése. Jézus az atya értésére adta, hogy amikor felemelik a kenyeret, akkor emelkedik fel valóságosan a keresztje, s akkor mondja: Bocsásd meg nekik, Atyám, mert nem tudják, mit cselekszenek… Beteljesedett. Amikor a bort emeli a pap, akkor szúrja át lándzsával a szívét a légionárius. A doxológia szövege (Őáltala, Ővele, Őbenne…) alatt minden pap mellett Mária áll, s nyújtja halott Fiát az Atyának (pieta). Az Íme, az Isten Báránya… szöveg alatt már a feltámadt és élő Krisztus van jelen.
Kiss Zoltán sűrű megtapasztalásaiból még ideidézem, hogy két közbenjárója van az országnak: Gábriel és Szent Mihály főangyalok (akik a koronás címert tartják). Az ország meg fog térni. Olyan lesz, miként ma Lengyelország. 
De mit beszélek. Akit érdekel, hallgassa meg az adást. Szabadságában áll elfogadni az elhangzottakat, illetve  elutasítani.
Még egy gondolat: A kiadott könyv meg fogja hozni a maga gyümölcsét. Ami a gyengéje, olykor kevéssé ütős a szöveg leírva, különösen, ha nem íróember alkotása. A hangzó anyag annyival több, hogy a nyilatkozó orgánumával is hitelesíti az elhangzottakat. (Hallás által terjed a hit.) Én meghallgathatom az adásokat, mert időm megengedi, s a jó minőséget a számítógépem biztosítja. De hasznosnak vélem kiadni hangoskönyv formájában is az elhangzottakat, hogy még szélesebb körben terjedjen. (PC nélkül is eljuthat MP3 vagy CD-, DVD-lejátszón sokakhoz.)
Mi mást is tehetnék, minthogy buzdítok mindenkit: hallgassa, olvassa ezeket a kifejezetten pozitív híreket, megtapasztalásokat, és ajánlja mindenkinek, akit csak érdekelhet.
Épp egy hete írtam posztomban: Dienes Valéria naplójegyzete: 1963. márc. 21. „Nincs morál metafizika nélkül, és igaza volt Bergsonnak, mikor azt mondta, hogy a metafizikát már az elemi iskolában kellene tanítani. Eljön az idő, mikor megszületik a gyermekelme metafizikája, és arra épül majd a vallástanulás. Nehéz a metafizika? A legeslegkönnyebb. Meg lehet fogalmazni úgy, hogy minden gyermek kitárja karját feléje.
Kijelenthetem: Ez valósul meg a Rádió feljebb részletezett adásaiban:  A metafizikát hozzák emberközelbe úgy, hogy többnyire akár egy gyerek is megértheti.
Ettől olyan hallatlanul fontos az adás minden epizódja, és ettől olyan mérhetetlenül fontos, talán a legfontosabb, hogy mindenkihez eljuthasson hangzó anyagként vagy írásos változatban.

Hogy miért nem logikus a nyelv?
Tudja a Móric.
Itt van éppen ez a név. Már Tóth Lőrincnek sem tetszhetett Jókay (igen, akkor még y-nal írta a nevét) Móric neve, ezért levelét Jókay Mórnak címezte.
Válaszlevelét – az anekdota szerint  – Jókay immár „Tóth Lőr”-nek címezte.
Visszatérve a Móric névhez, láttuk, hogy sem Lőr-nek nem tetszett, sem Petőfinek, akinek az unszolására Jókay nevet változtatott. Elhagyta a nemesi származásra utaló y-t, Móricról pedig Mórra zanzásította a nevét.
Csakhogy ez meg nekem nem tetszik.
Mert logikátlan, hogy a legkisebb emberkét titulálják a hosszú Móricka szóval, a meglett korút pedig a röviden csak Mórnak nevezik.
Fordítva kellene.

Reggel a szokásos. Kocsi előáll, sofőr Tücsit megállóba, majd némi vásárlás.
Az üzletközpont szélfogója igazából egy öblös üvegfalú terem. Zsilip is a kinti és benti hőmérséklet elválasztására.
Nos, ma reggel a fal és a padlózat találkozásánál egy hatalmas szitakötőt találtam: egy „lófej széles ibolyá”-hoz (Weöres) illő méretűt. Persze nem volt nálam a fényképezőgép. Be kell érnetek azzal, hogy elfogadjátok tőlem: a maga nemében nagy szárnyas volt.
Méltán.
Itthon beazonosítottam: Óriás-szitakötő a becsületes neve, szárnyainak a fesztávja 72 mm. Júniustól augusztusig repül.
No, ennek a példánynak az lett a veszte, hogy még csak május vége van. Korán lett meleg, korán kezdett repülni, ráadásul rossz helyen. Nem igazán tudom, mi érte. Csak gyanítom: Ösztöneinek engedve százszor nekirepült az üvegablaknak, mígnem megadta magát sorsának. Alig mozgott már, amiben persze a reggeli hűvösségnek is szerepe lehetett. De az is lehet, hogy pókhálóval találkozott szegény, mert a mindenféle portól nem igazán maradt fotogén ábrázata. Szárnyai is igen elpiszkolódtak. Sorsa feltehetőleg megpecsételődött, mert láttam közeledni a reggeli takarítót. Nagy valószínűséggel lapátra került.     
Így múlik el a szitakötő dicsősége.
A réten bekanyarodva viszont a sárga bakszakáll mellett még néhány másik virág is felnövekedett. Szép kompozíciót mutattak a kinyílt és még összecsukott kelyhű virágok.
Ha elég érzékletes leírásukat adtam, akkor igazán nincs is szükség lefotózásukra.
Bennünk kezdenek el élni.

Amikor Laci haverom Lackó fiát beíratta az iskolába, természetesen még óvodás volt a fiú.
– Az igaz, hogy még óvodás, de
JOGILAG már iskolás – tette hozzá büszkén.
– Ágoston unoka szintén óvodás, de fel van már véve a helyi piarista iskolába, tehát
JOGILAG már piarista diák.
– A NOE 2007. december 15-én megkapta a megtisztelő Magyar Örökség-díjat.
Az igaz, hogy én csak egy alapító tag vagyok, mindmáig a NOE 19.-nek bejegyzett tagja, és az is igaz, hogy nem én kaptam a kitüntetést, de rám is esik egy kis csepp dicsőségpára, mert
JOGILAG kivakarhatatlanul oda tartozom, és így
Jogilag én is részesültem a díjban.
Persze mindez talmi ragyogás, amivel igazán felesleges túlságosan foglalkozni.
Sokkal jobb szeretném, ha bizton tudhatnám, hogy habár még ezen a földön élek, nevem
JOGILAG föl van írva a mennyben.
Apropó.
Ágoston sokat komolyodott az utolsó időszakban.
Jószívű, figyelmes fiúcska, aki alig várja, hogy feljebb rukkoljon a művelődési lehetőségekkel kecsegtető iskolába.

Sikerült neki elfújni a születésnapi fagylalttorta gyertyáit.
A papa nekikezdett a felszeleteléséhez:
– Az első szelet a Blankáé.
Megkérdeztem tőle:
– Melyiket választod, a kicsit vagy a nagyobbat (az egész tortát a szeleten kívül.
– Hát a nagyobbat – így ő.
Persze a kisebbet kapta, az „egy emberest”. Amikor mindenki megkapta a maga részét, maradt egy testesebb darab.
– Ez kié legyen? – kérdeztem.
– Az enyém – mondta Blanka.
– Az nem lehet, válaszoltam én –, hiszen  az én orrom előtt van, tehát az enyém.
Ezen még egy darabig elcivódtunk.
Jó hangulatban telt el a gyereknappal összekötött házi ünnepség.
Blanka többek között két mesekönyvet kapott, a könyveket végigmeséltette velem.
Mielőtt eljöttünk tőlük, csokievési versenyt tartottunk.
Ott keringéltünk az asztal körül hatan, és a kockákra szeletelt csokiból az vehetett egyet, aki hatost dobott. Még mielőtt elszédültem volna, elfogytak a szeletek.
A képek a Fotók 2011.3 albumban láthatók.

Sajnos továbbra is téma  szemkötőhártya-gyulladásom. Arról beszélgettünk a szomszéddal, hogy nekem három szemüvegre volna szükségem. Belülről kifelé haladva:
1. egy úszószemüvegre, hogy kiszűrje a pollent és a nyárfaszöszt,
2. saját dioptriás szemüvegemre, hogy lássak is valamit és
3. egy napszemüvegre, hogy az UV-sugárzást likvidálja.
Na, szépen néznék ki.
Mivel napok óta eredménytelenül locsolgatom a szememet kamillafőzettel, ma vettem egy vény nélkül kapható Septosyl krémet. Bár nincs X-betű a nevében, Y van benne, és az már majdnem X (Mint tudjuk, a legtöbb gyógyszer nevében van X [pl. Xanax], mert az ilyen nevű szereknek nagyobb eredményességet tulajdonítanak a használók.)
Nem állítom, hogy vége a bajomnak, de a rákenés pillanatában megenyhült a viszketeg érzés, és ráálltam a gyógyulás útjára. Azért továbbra is kímélnem kell a szememet.
Nem, vagy alig olvasok,
tévé kilőve,
séta kilőve,
rövid poszt befejezve.
Majd jelentkezem.

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket” – hangzik a mai Evangélium első mondata. (Jn 15,9) Hogyan szereti az Atya a Fiút?
Kenózissal, teljes önkiüresítéssel – mondják a teológusok.
Egyáltalán a Szentháromság személyei kölcsönösen mind teljesen átadják magukat egymásnak. Ezt a gesztust képezik le tükör által homályosan és töredékesen az igazán szerelmesek, a jegyesek, akik mindent egymástól várnak, akik vágynak rá, hogy egészen átadják magukat a másiknak, akik egymásból és egymásért kívánnak élni.
A Fiú is kenózissal szereti az Atyát. De nemcsak az Atyát szereti így, hanem az embert is. Mint Pál megjegyzi: „Ő isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék, hanem  szolgai alakot fölvéve kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. … Megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” Etc. (Vö. Fil 2,6.8)
Ez a szolgai alakot vevő lelkület nem szöveg, hanem  valóság.
Jézus, a Mester, letérdelt tanítványai előtt, és sorra megmosta a lábukat, mely igazi alázatot követelt lévén e művelet rabszolgák közönséges munkája volt az Ő idejében.        
Visszatérve az első mondatra: Az Atya és a Fiú egymást kölcsönösen önkiüresítő szeretettel szereti. Jézus megtestesülvén ugyancsak önkiüresítő szeretettel szereti az embert. Most rajtunk a sor, hogy mi is önkiüresítő szeretettel szeressük egymást.
Kétezer éve próbálgatjuk több-kevesebb vehemenciával.
Hol tartunk még mindig a kenózis megvalósításától?
Pedig ez Isten országának egyik meghatározó jellemzője.

Mint megírtam, kötőhártya-gyulladással vagyok megáldva. Úgy érzem, az enyhébb fajtából való, de kitartóan zavar. Köze lehet elsősorban a pollenkiszóródáshoz és a nyárfaliget szöszös vattacsomóihoz.
Tegnap este tovább okosodtam. (Jó azért ez az internet.)
Kiderült számomra, hogy a túlságos UV-sugárzás is okoz szemgyulladást. Én meg ezeknek a mixében sétálgatok naponta, zömmel a Duna partján, ahol az út Duna-víz szennyezte porát fel-felveri a sok biciklis, motoros és autó. Autóforgalom tilos, kivéve… És ezek a kivételek sokan vannak. Nem is értem, hogy lehetséges engedélyt kiadni éttermek működtetésére. Az emberek kerthelyiségekben üldögélve isszák a sörüket, eszik a sült hekket, és rágják a lángosuk mellé a vélhetően rendesen fertőzött port. Valami nincs jól kitalálva.
Visszakanyarodva a netre, olvasom, hogy egyet nem szabad a viszketeg, gyulladt szemmel tenni: dörzsölgetni. Nos erre nem gondoltam. Estére elég szépen kikészültek vörös szemeim. Kamillával locsolgattam, meg langyos zuhany alatt pormentesítettem. Az éjszaka folyamán csillapodott a viszkető érzés, de amint kinyitottam, újra kezdődött. Valami tényleg lehet a levegőben, a nappali fényekben.
Ma megpróbálom visszaszorítani és kikönnyezni a gyulladást. Kamillával, szobafogsággal, fénytől való tartózkodással. Holnap estig meg kell gyógyulnom, mert szombaton jelenésünk lesz.
Négyéves lesz a Blanka unoka.