Mickey webnaplója

Igazán szeretem a természetet, mégis elegem lett a fűcsomók fotózásából. A változatosság kedvéért felvitettem magamat a Várba, és egy albumra való képet készítettem: 49 db-ot. Nos, ezek a képek nem annyira a természetet, hanem inkább a főváros építészetének egyes szegmenseit mutatják meg. Úgy, ahogy bennem élnek a hangsúlyok. Nem mentem végig a történelmi helyeken, hiszen a déli és a nyugati részen meg se fordultam. Így a Hadtörténeti Múzeum ágyúi pl. kimaradtak a szórásból éppen úgy, mint a királyi palota – en bloc.
Elképesztően szép város a miénk, és még tízszer szebb lehetne, ha nem tette volna tönkre a háború, és oly sok viszály. (Gondoltam arra, hogy külön albumot nyitok a városi fotóknak, de egyszerűbb, ha a többivel együtt maradnak. Ha elérte az 500-at a képek száma, akkor majd újat nyitok.)
Hazafelé jöttömben elég hervasztó kép fogadott.
A rétünk szélén kialakítottak egy gépkocsitározó helyet. Ide fuvarozzák lelkes vállalkozók a tilosban parkoló autókat. Elég nagy a forgalom mind a telephelyen, mind a szomszédos postán, ahol a tulajok csekken fizetik be a kirótt sarcot.
Elgondolkodtam: mivé lett az automobilozás szabadsága. Valamikor Ford szalagon ontotta a T-modelleket, hogy Amerika polgársága érezze a mozgás szabadságát. Vele versenyt futott az autópályák építése és a kőolaj-feldolgozó ipar.
Hol van már ez a szabadság?
Itt a fővárosban minden előnye abban áll a gk.-használatnak, hogy nem kell kerülgetni a taxisofőrt, ha valahová igyekszünk.
Pedig egyébként bármibe lefogadom, hogy nekünk, kocaautósoknak – akik évente kb. 5000 km-t teszünk meg vagy annyit se – olcsóbb volna.
A kocsinak van bekerülési ára (akkor is, ha új, akkor is, ha használt, akkor is, ha kp. veszed, s nem svájci frankért részletre),
van súlyadója, mert nyomja a földet,
(ha garázsod van építményadója is),
ha parkoló övezetben élsz, éves parkolási díja,
ha máshonnan mész oda, óránként sarcolnak meg, de van még
üzemanyagköltséged,
javítási költséged,
időszakosan vizsgadíjat fizetsz,
ha valami nem tetszik a rendőröknek, akkor bírságot is,
ha gyorsan mentél, lefényképeznek,
magad jó pénzért megtanulsz vezetni, majd a vizsgáért fizetsz,
orvoshoz járhatsz eü. engedélyért.
Télen, nyáron gumikat cseréltetsz,
ha rátévednél a sztrádára, matricát veszel,
s a benzined árában hatalmas összegeket fizetsz útadó címén.
Mondjam még?
Visszatérve az autósintérekre, ha nem volnék gyáva, javasolnám nekik, hogy növeljék az üzletüket. Nem kell hozzá sok. Készítenek néhány parkolni tilos táblát, ezt bárhol leteszik, ahol egyebekben szabad parkolni, s mindenkitől beszedik a sarcot.
Miért ez a kivételezés velünk, külvárosiakkal, akik egyébként joggal rettegünk attól, hogy előbb-utóbb valakiknek eszébe jut minket is megvámolni. Felszerelik azt a néhány legszükségesebb pénznyelő automatát, és jaj, annak, aki nem tesz bele!

Reggel. Kórház, vérvétel, vérsűrűségmérés. Az alapfeladatoknak jó megfelel a kórházépület és a személyzet. De a műszakilag továbbra is eléggé lepukkant. A neon lámpaburákban hat-hat cső leledzik. Ezek egy részében mind a hat cső sötét, a többi összesben 4, 3, 2 vagy csupán 1 cső világít. Nem kevés ezek közül is sűrűn pislog vagy ritmikusan fel-felvillan. Aki végigmegy a folyosón, azt látja, hogy kaotikus a világítás. A burák koszosak, lefogják a fény egy részét. A liftekből csak némelyik üzemképes.
Mégis működik a kórház. Az orvosok, nővérek, takarító és műszaki személyzet mintha összenőtt volna az intézménnyel. A kezelések rendre megtörténnek, a szakszerűség továbbra is fennáll, a tűk sterilek, a kötszerek megfelelő minőségűek. A labor folyamatosan ellátja feladatát, stb.
Csaknem emeletenként működik néhány italautomata is. Mivel havi rendszerességgel látogatom az intézményt, a hónap alatt összegyűlt úgyszólván értéktelen aprópénzeimet az automatákba süllyesztem. Ma vittem 10 db ötforintost és két tízest. A halom fémkorongért vettem egy kapucínert (érdekes módon ma már olaszul írják: cappuccino). Jobb lett volna kakaót venni, de most már mindegy. Majd egy hónap múlva.
Tegnap elküldtem az ellenvéleményemet tartalmazó levelet a kiadónak. Jót mosolyogtam a történteken. OV évértékelő beszédében arról szól, hogy aki tud munkát végezni, dolgozzon. Én tudok – írni. Írtam egy könyvet. Leadtam egy menő kiadónak, amely cég kiadja, ha fizetek egy halom pénzt. Mintha valami szabálysértést követtem volna el. Visszaírtam: Ha jó a könyv, akkor tekintsék munkámat beszállásnak a „buliba”. Ha bejön a számításuk, beszélhetünk jogdíjról, ha nem, legyen az ő rizikójuk. Ma éppen az a baj, hogy ha meg akarsz jelentetni egy könyvet, a kiadásba be kell szállnod. Ha fizettél, megjelenik a könyv. Talán elég magyarázat ez arra, hogy miért van olyan sok eladatlan kötet a boltokban. Ha jó egy könyv, eladja magát. Ha nem jó, akkor meg ne adják ki. Ez a véleményem.
Visszatérve az OV beszédre, értékelem, hogy haza akarja hívni a külföldet megjárt céhlegényeket. De agyonbürokratizált országunkban ez nem is olyan egyszerű. Tücsi meséli, hogy egy orvos házaspár kiment a nagyvilágba körülnézni. Mindenféle képzésben részt vettek, kint öt év nemzetközi tapasztalatot gyűjtöttek, szakorvosok. Ám több mint három évet dolgoztak Nyugaton. A hazai továbbképzéseket így kihagyták. Tele vannak ugyan külhonban megszerzett továbbképzések diplomáival, hazajőve mégse praktizálhatnak, mert ezeket a papírokat itthon nem veszik tudomásul. Vagy pótolják az önköltséges hazai képzést, vagy nem végezhetnek önálló szakorvosi munkákat.
Ilyen gazdagok vagyunk.
Várakozás közben elmondtam egy olvasót a hazai orvoslás túléléséért.

Reggel elkészítettem egy levéltervezetet a kiadó részére. Mint korábban megérlelődött bennem: A kötet tartsa el magát, vagy tűzre vele. Ma „átfúvattam” magamat a nyugati széllel a Duna-hídon, hogy aztán visszautazzam vonaton. Az újpesti megállóban ugyanaz a pasas várakozott, aki tegnap egy öregasszonyt „térítgetett”. Az öregember váltig állította, hogy már gyermekkorában találkozott szellemekkel, és azóta is kapcsolatot tart néhányukkal. Majd odaát csak szellem lesz, testnek feltámadása nuku. Beszélt még a szellemidézésről és a lélekvándorlásról, a pályaudvaron leszálltában még a lelkére kötötte az asszonynak, hogy tanulmányozza a dianetikát is.
Nekem egy Chaplin-film jutott az eszembe, aki a film egyik epizódjában becsüst játszik. Az éhes proletár behozza hozzá nagy vekkerét a zaciba. Az óra nem jár. Chaplin próbálja így, meg úgy életre kelteni, majd végül konzervnyitóval felnyitja. Kihúzgálja belőle a laprugót, a fogaskerekeket, a mutatókat, a számlapot és az üveget. Csóválja a fejét, átnyúl a pulton. Leveszi a proletár fejéről a kalapot, belesöpri az alkatrészeket, és átnyújtja neki: Uram, ez az óra nem jár.
Gondoltam, elmondom az öregúrnak, ha engem akar kábítani zagyvaságaival. Mert amit összehordott, az nem működik, mint ahogyan a kölcsönös analízis sem működik. A végén marad az, hogy a lélek alkatrészei kalapba kerülnek, mert nem sikerül megfogni a végtelent. De kölcsönös szerencsénkre ma csendben maradt a térítő ember.
Szép témák adódtak ma is. A legérdekesebb egy piros spray-zárókupak volt. Felidézte bennem a Mester mondását: „a kövek fognak megszólalni” (Lk 19,40). Nos ezt a kupakot erősen megsütötte a Nap, amitől az felragyogott. Mivel egy eldobott szemét fotótémám alanya, adódott a gondolat: felragyog a szemét, ha a nap úgy akarja. Nem akarom túlragozni a dolgot: De annyi igaz, hogy mindenkinek a ragyogása az Isten kegyelméből származik. Bizonyítás:
1. „Nélkülem semmit se tehettek.”  (Jn 15,5)
2. „A vámosok és az utcanők megelőznek benneteket a mennyek országában.” (Mt 21,32)
3. „Még ma velem leszel a paradicsomban”– szól Jézus a jobb latorhoz. (Lk 23,43)
4.„ Zakeus (vámos), ma a te házadban kell megszállnom”. (Lk 19,9)
5. „A semminek látszókat választotta ki Isten, hogy a valaminek látszókat megsemmisítse. Így senki se dicsekedhetik az Úr előtt. Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.” (1Kor 1,28–29) – mondja Pál.
6. „Jótetteiteket látva a mennyei Atyát dicsőítsék” (Mt 5,16)

Hír: Ma reggeltől 50 ezer forintig terjedő bírsággal sújthatják azokat, akik a BKV-megállókban rágyújtanak egy cigire. Hmm. Nem is rossz. Ez a hír két szempontból is megfogott. Részben, mert felidézi bennem a Kolosy téri BKV-végállomás takarítónőjét, akinek a munkálkodását reggelente figyeltem a 29-es buszról. Őt most el fogják bocsátani? Feladata zömmel a csikkek összesöpréséből állt. Továbbá van egy jó hírem a dohányosoknak. Eljöhetnek hozzánk cigizni az erkélyre. Én csak 5000 forintra büntetem meg mától azt, aki engedélyemmel rágyújt a balkonon.
Ma bevitettem magamat a Nyugati pu.-ra  Siemens-szel. Átkeltem Lipótvároson, s a Duna partján felsétáltam az Árpád-hídra. Éppen jött a busz. Egy nő és én felszálltunk. (Egyikünk sem dohányzott a megállóban!)
Nos, utam elején öt reklámtáblát fotóztam le, melyeknek rendre ezt az eufemisztikus címet adtam: civilizáció.
A feliratok: 1. Sóbarlang. A sóbiznisz csontig lerágva. Ez az ügyes műbarlang azt kínálja, hogy a szikkatív tulajdonságú só részint garantáltan száraz levegőt biztosít, s a sóra mászó bacikat a klór kicsinálja. Gondolom, az asztmásoknak jó lehet. De akinek nem smakkol a sóbarlang, vegyen légpárátlanítót. Létezik ez az áru, mely elszívja a nedvességet a helyiségből. (kb. 4000 Ft.) Ám ez nem mindenkinek előnyös. Mert akit pszeudokrupp gyötör, az jobban jár, ha – éppen ellenkezőleg – légpárásítót vesz. Ez a helyiség száraz levegőjét megnedvesíti. (Kb. 6000 Ft.) Elgondolkoztam ezen a sóbarlang dolgon. Mi lenne, ha készítenének a falánkok számára pl. cukorbarlangot, ahol az édesszájúak jókat nyalhatnának a kandiscukorral tapétázott barlang falából, esetleg le is törhetnének egy-egy sztalaktitként csüngő cukrot a plafonról. Óránként 1000 Ft-ot kérnék tőlük. Elképzelek még tükörbarlangot is. Akik szeretnének karcsúsodni, azoknak hengerpalástra feszített tükör mutatná, hogy voltaképpen nem is molettek, csupán optikai csalódás szenvedői. A soványak homorú tükör elé állhatnának, hogy egy kicsit teltebbnek látsszanak. Akik magukat szépnek tartják (ezekből van a legtöbb) ajánlanám a síktükör előtt való álldogálást. Kiélhetnék minden beléjük szorult nárcizmusukat. Biztosan megnyitnék egy optikai csalódások barlangját is. Ez szoba volna, mely tértévesztés miatt őrjítené meg a magabiztosakat, akik határozottan mennének falnak. Itt abba kell hagynom, mert más feliratokat is fotóztam.
2. Pí-víz. Ez sokkal egészségesebb, mint a pi-a. Ez az, amit átdelejeznek? Ettől azután mutatja az észak-déli irányt, és nem téved el gyomrodban. Ha tehetném, forgalmaznék Lóvizet, mert – hihihi – a franciák lónak mondják a vizet. Forgalmaznék még Donauwassert is, mert néhány szekta simán issza a fertőzött Duna-vizet, azt gondolván, hogy a nap sugárzása kiirtja a bacikat. Hitük ellenállóvá teszi őket, tehát nekik elég volna szűretlenül árusítani a hazait. Szűrve meg azoknak, akik szeretik a hungarikumokat. Valaha lajtos kocsikról árulták a Donauwassert. Ennek a hagyományát éleszteném fel, elegánsan palackozva a Duna-vizet. De üzletet látok a divatszínűre festett vizek forgalmazásban. Képzeljék csak. A módi szerinti színű vizet kortyolgatnák a divatozni vágyók. Megint abbahagyom, pedig legalább száz ötletem van még.
3. Kutyakozmetika. Máris kerülöm az eszmefuttatást. Csak sorolok néhány ötletet. Macskafarok hosszabbító-rövidítő szalon, háziállat-tetováló klinika, görényillatosító puceráj, kutyaugatás-tompító rendelő; egy üzlet választékából: egeret fogóból eltávolító gépek, pókelszívók; ló-műpata-építő szalon,  Bodri bodorító nyírda, macskabundafestő műterem, kutyakonditerem (szabályozható sebességű futógéppel), harapáserősítő gyakorlatokkal. Kutyafüle-lyukasztás, kutya-macska-piercing, háziállat-szőrtelenítés, kutyafog-köszörülés; továbbá „Macskajaj” kisállatkocsma, „Macskazene” szolfézsoktatás cicák számára. „Kutya-macska barátság” klub. „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád” mulató kisállatoknak (és nagy állatoknak).
4. Parkoló. Már mobilon is rendezhetem a parkolási díjat. Nem rossz. Autósoknak érdemes további szolgáltatásokat kitalálni. Pl. elindulási díj, melyet az indítókulcs elfordítása regisztrálna, és a leolvasó alapján negyedévenként kellene fizetni.
Levegőhasználati díj, mely kilométerenként volna kiszabható. De fordítsunk a dolgon. Minden járdasziget legyen utasparkoló. Miért van még ingyen a megállóban való várakozás? Továbbmegyek. A játszótereken gyerekbicikli-parkoló kellene, dömperparkoló, és homokozólapát-megőrző. A nyugdíjasoknak meg a csúcsidőben való közlekedésért fényűzési díj. Közlekedjenek éjszaka, hogy a kocsik kihasználtsága egyenletesen oszoljék el.
5. Körömszalon. Mintájára kellene hátvakaró szalon, jegygyűrű-fényesítő műhely, szexepil-kikészítő, csaláncsapkodós reumaterem, bőrfehérítő műhely, arcpirító atelier, lábnyom-megőrző terem, testhőtérkép-készítő üzlet, „Pávatoll” testkönnyebbítő klinika, műseb-árusító bolt, „Monokróm” testet egyszínűre festő műhely.
Jaj, megint nagyon hosszú a poszt. Azonnal abbahagyom azzal a rezümével:
Minél képtelenebb egy ötlet, annál nagyobb biznisz.

– A legnagyobb platán a szigeten. Próbálgatnak belőle erőt meríteni, akik átkarolják, azt híve, hogy energiákat áramoltathatnak át magukba belőle. Nekem fordított benyomásom van róla. A hatalmas fa tárja ölelésre karjait, akarom mondani, ágait, hogy gyönyörködtessen.
– Egy kutya labda után szalad. Praktikus. Addig se az én gatyám szára után kapdos, amíg a pofája tele van labdával.
– A buszra csak az első ajtónál szabad felszállni. A sofőr szigorú. Mindenkit megvár, amíg igazolja magát bérlettel, öregségi bizonyítvánnyal, vagy míg jegyet lyukaszt. Egy esetben kivételt tesz. A tinilány mutatja jegytömbjét, majd hátraindul mosolyogva. A sofőr indít. A lány nem lyukaszt. Feltehetően a sofőr rájön, hogy kijátszották. A következő megállóban a leszállók helyén igyekszik felfelé egy idős bácsi. A sofőr kinyitja a vezetőfülke ajtaját, hátrakiabál: Uram, nem tudja, hogy csak az első ajtónál van felszállás!? Azt hiszem, az öreg, tudja, de azt is tudja: akárhol száll fel, rá már nem vonatkozik a menetdíj-fizetési kötelezettség.
– A Flórián téren már máskor is láttam ezt a hajléktalant. Zsonglőrként tekergeti a kezében tartott újságcsomót. Nincs az az autós, aki észre ne venné a produkciót. Szemmel láthatólag kevesen ismerik el pénzhozzájárulásukkal a műsort. Az az érzésem, hogy ebben az esetben a kevesebb több volna. Túljátssza szerepét a koldus, és ezt nem honorálják a szemlélők.
– A HÉV felső vezetékének a felfüggesztései az erős napfényben kaszáspókhoz hasonlók. Megpróbáltam egy közelképen visszaadni. Érdekes módon belehussant egy varjú is balról.
– Egy szakszerűen öltözött versenycangást lehagytunk a szigeten. Most Aquincumhoz közeledve egyszer csak „elnyilamodik” a busz mellett, mint egy garabonciás diák (kösz, Gárdonyi).
– A hozzánk vezető réten újabb kutya. Éppen azt latolgatja: hogy egy kutyának hogyan illik megbolondulnia.
Nem véletlenül.
A nő egymásután hat db. teniszlabdát hajít el különféle irányokba. A kutya az első után kap, hatalmasakat ugrik, majd meglátja a következőt. Inkább annak uszul a nyomába. Ám mire mindet eldobja a gazdika, az eb teljesen megzavarodik. Nem tudja, hogy egy pofájába hogy tömjön hat labdát. Leül, parancsra vár.
De honnan van hat új labdája a gazdinak? – kérdezhetném, ha kíváncsi természetem volna. Természetesen az Auchanból. Ma 300 Ft három db. teniszlabda. A nő előbb vett, majd használatba vett egy fél tucatot.  
Most pedig vallok.
Gyerekkoromban sok Mándy Iván-könyvet: regényt és novellát olvastam. Ezek között az író elég sok apró és pontos megfigyelésével találkoztam. Úgy láttatnak olykor ezek a leírások, mint egy makrofotó.
Nos, amit ő a tollával művelt (lehet, hogy írógép volt az a toll), azt én megpróbálom kamerával rögzíteni. Különben hogyan volna ép ésszel elképzelhető, hogy a flaszter repedéseitől kezdve a hókupacig, a nyilvános illemhelytől a fák termésének felnagyított képéig tücsköt-bogarat lefényképezek.
Magamban azt fogalmaztam meg eljárásomról elmélkedve, hogy mándysan fotózok.   
Még tartozom egy benyomásom megosztásával. Menyünk, fiunk ebben a meleg és verőfényes, „tavasz a télben” időszakban tartják a vezetőképzőt a Szentjánosbogár Egyesület arra alkalmas tagjainak. Jó érzés lehet nekik együtt ebben a lenge, napsugaras időszakban együtt lenni egymással és a sok fiatallal, akiket szépre és jóra, hasznosra és épületesre tanítgatnak. Nem vagyok messzire látó csodarabbi, mégis valami azt súgja nekem: szép hétvégéjük van.
Remélem, így van. Örülünk örömüknek.

Ma 80 éves Szabó Ferenc jezsuita.
Isten éltesse!
Ma temetik Ila nénit.
Isten nyugosztalja! 
Ma (nem számítottam rá, de) Kati rám telefonált, hogy tartsak vele Pomázra, mert orvoshoz kell mennie. Így hát oda vittem. Sokat kellett várnia (várnunk), a temetésről így kapásból lemaradtam.
Ma viszont Pomázról készült néhány hangulatos felvétel, merthogy szűkre szabott sétámat helyben tettem meg.
Ma megérkezvén a postaszekrényben találtam a kiadó válaszát korábbi megkeresésemre. A múltkorában kérdőívet küldtek azzal, hogy ha kiadják Közröhejes történeteimet, milyen feltételek várnak rájuk, és milyeneket vállalok én. Én azt vállaltam, hogy megírom a történeteket, és semmi egyébre nem vállalkozom. Azt x-eltem be, hogy adja el a könyv magát.
Nos, ehhez képest a következő örvendező hangú levelet kaptam: Nagyon örülnek a kéziratnak, a történetek olvasatják magukat. Néhány variációt közölnek még azt illetően, hogy mennyit kérnek a kiadásért, ha kp. azonnal fizetek, ha később, illetve, ha részletekben.     
Még nem feleltem levelükre, de ide írom: semennyit.
Soha.
Meggyőződésem, hogy azért van olyan sok ócska könyv a piacon, mert szerzőik a vélt siker reményében, legalábbis amiatt, hogy megjelenhetett publikációjuk, hajlandók voltak anyagi áldozatokra a kiadást, illetve a terjesztést illetően.
Na ne!
Ha egy könyv rossz, akkor ne adják ki.
Ha pedig jó (legalább annyira, hogy megéri az ésszerű kockázat viselését), akkor kerüljön a pultokra és csakugyan tartsa el magát (meg a könyvbizniszt, az íróról sem megfeledkezve).
A kisujjamat sem mozdítom meg annak érdekében, hogy írásom könyv alakban megjelenjen. Megvallom, 65 felé közeledve mit sem érdekel a hírnév, a becsvágy, a reklám és az önreklámozás.
Ha a kötet meg akar élni, tartsa el magát.
Ha nem, akkor meg nem érdemli meg a ráfordításokat.

Reggel a misén azokról a Balázsokról emlékeztem meg, akik keresztgyermekeim.  Csak Balázsból három ilyen van. Isten éltesse őket! Egyébként balázsoláson vettem részt az eddig hallott legösszeszedettebb áldásformulával.
Most folytatásképpen ide kellene másolnom Babits feledhetetlen szépségű Balázsolás c. versét.
Nem teszem.
Aki rá tud menni a blogomra, annak gyerekjáték a balázsolás szót bemásolni a gugliba. Ott meg azonnal megtalálja.   
Ma egyedül vagyok itthon. Az általam „szomszédok”-nak hívott fiatalok, Elvi és Mica dolgoznak. Ma Tücsi is. Mióta hatórás, négyszer nyolc órát dolgozik a héten. (Már mondtam neki, hogy 4x8 az 32, legalábbis én még így tanultam.)
Délelőttöm elment munkálkodással, távlátogatással. Emilt felhívtam telefonon a kórtermében. Röviden szót váltottunk. Várhatóan hosszasan ott tartják még töréses balesete miatt.   
Ebéd, majd a szokásos séta. Azaz nem is a szokásos.
Amint kiléptem a kapunkon, szembeszéllel találkoztam. Mire a Szentendrei útra értem, már nem is volt kedvem mászkálni, mert ez a szél párás és rendesen hideg volt. Én meg csak a szokásos szerelést öltöttem magamra.
Kimentem a gátra, hátha csak egy legény lesz ott – én.
De tévedtem.
A kutyások és a babakocsisok úgy látszik nem olyan fázósak, mint én. Jöttek-mentek. Akadt kocogó is.
Elméláztam rajta, hogy az az ember mennyire fázhatott, aki tegnap az Árpád-híd budai hídfőjénél az alsórakpartról belesodródott a Dunába. A hírek szerint kiúszott, majd áthűlve szállította a mentő kórházba. Brrr. Sőt Grrr. A kocsiját is kihalászták a mederből a becsúszástól 150 m-re délre.
Nos, annyira nem volt kedvem előhúzni a kezemet a zsebemből, hogy csak három képet készítettem, jobbára azokat is csak azért, hogy legyen bizonyítékom rá: csakugyan mászkáltam ma is egy órácskát.

Reggel a misén azokról a Balázsokról emlékeztem meg, akik keresztgyermekeim.  Csak Balázsból három ilyen van. Isten éltesse őket! Egyébként balázsoláson vettem részt az eddig hallott legösszeszedettebb áldásformulával.
Most folytatásképpen ide kellene másolnom Babits feledhetetlen szépségű Balázsolás c. versét.
Nem teszem.
Aki rá tud menni a blogomra, annak gyerekjáték a balázsolás szót bemásolni a gugliba. Ott meg azonnal megtalálja.   
Ma egyedül vagyok itthon. Az általam „szomszédok”-nak hívott fiatalok, Elvi és Mica dolgoznak. Ma Tücsi is. Mióta hatórás, négyszer nyolc órát dolgozik a héten. (Már mondtam neki, hogy 4x8 az 32, legalábbis én még így tanultam.)
Délelőttöm elment munkálkodással, távlátogatással. Emilt felhívtam telefonon a kórtermében. Röviden szót váltottunk. Várhatóan hosszasan ott tartják még töréses balesete miatt.   
Ebéd, majd a szokásos séta. Azaz nem is a szokásos.
Amint kiléptem a kapunkon, szembeszéllel találkoztam. Mire a Szentendrei útra értem, már nem is volt kedvem mászkálni, mert ez a szél párás és rendesen hideg volt. Én meg csak a szokásos szerelést öltöttem magamra.
Kimentem a gátra, hátha csak egy legény lesz ott – én.
De tévedtem.
A kutyások és a babakocsisok úgy látszik nem olyan fázósak, mint én. Jöttek-mentek. Akadt kocogó is.
Elméláztam rajta, hogy az az ember mennyire fázhatott, aki tegnap az Árpád-híd budai hídfőjénél az alsórakpartról belesodródott a Dunába. A hírek szerint kiúszott, majd áthűlve szállította a mentő kórházba. Brrr. Sőt Grrr. A kocsiját is kihalászták a mederből a becsúszástól 150 m-re délre.
Nos, annyira nem volt kedvem előhúzni a kezemet a zsebemből, hogy csak három képet készítettem, jobbára azokat is csak azért, hogy legyen bizonyítékom rá: csakugyan mászkáltam ma is egy órácskát.

A hírlapárusoknál immár a 3. sorozat könyv jelenik meg, melynek első kötetét bevezető áron lehet egy hétig kapni.
Az eddig megjelentek nem okoztak csalódást.
Először a festők jöttek, s megvettem 495 Ft-ért Botticellit. Úgy éreztem, 495 forintért megkaptam az ellenértékét, hiszen az olasz festő  képei még reprodukcióként is értéket képviselnek. A sorozat összes többi részét ejtettem, mert szerintem sok érte a kért 1590.-    
Majd megjelent a népek meséi sorozat. Ennek is megvettem az első tagját, mert úgy véltem, az Indián népmesék színes rajzokkal megéri a 495ft-ot. A többit kihagytam, mert… A könyvet odaadtam unokáinknak.  
Most jelent meg a harmadik sorozat: a zeneszerzők. Az 1. könyv: JS Bach munkásságát taglalja rövid népszerűsítő formában. Tartozik hozzá egy CD is, melyen az ő zenéit játssza a Royal Philharmonic Orchestra. A könyv+lemez most 495 Ft. Szerintem érdemes ezt is megvenni. Nagyon korrekt interpretálásban kapjuk a kellemes válogatást annak a komponistának a darabjai közül, akit Beethoven „elkeresztelt”: Szerinte nem a Bach (patak) név illik rá, sokkal inkább a – Meer (tenger).
Érdekes epizód Bach életéből, hogy a lipcsei Tamás-templom pályázatára Hamburg város akkori zenei igazgatója, G. Ph. Telemann is „álpályázott”, aki ilyen módon akart ráijeszteni kenyéradó gazdájára. Végül nem tudták megfizetni, így Kuhnau utóda Bach lett, akit középszerűnek taksált az egyik tanácstag.
Pedig mint kiderül, Bach az előadásokon a legnehezebb szólamot énekelte, miközben dirigált, és miközben hangszeren is játszott szükség szerint. Kihallott minden fals hangot a kórusból, melyet azonnal „beénekelt”, majd folytatta a sajátját.
Száz szónak is egy a vége, mindenkit biztatok: vegye meg ezt a zenei csemegét könnyű lesz megszeretni Bachot.

Tegnap Angyalföldön lófráltam egy rokonlátogatás kapcsán. Az Árpád-hídtól indulva sétáltam a Dráva utca felé. Lefotóztam néhány jellegzetesen jellegtelen épületet, melyek az egykor itt állt, és szépen formált Rézhengermű helyére épültek. Ha nem lett volna olyan hideg, talán többet időztem volna ott, hogy megmutassam a villanytelep ugyancsak szépen formált és ma is meglévő épületegyüttesét.
Ma viszont talán a legutolsó hivatalos gesztusként a nyóckerben jártam, hogy leadjam volt munkahelyemen az általam aláírt adónyomtatványokat, meg a szerződésbontásunk papírjait. Ma is hideg volt, ezért nem vettem irányt a tegnap emlegetett Lechner Ödön tervezte épület megörökítésére, de elkutyagoltam a Ferenciek tere irányába. Mostani posztom azokról a benyomásokról szól, melyek ma értek képzőművészetice.
Mindjárt a Lőrinc pap téren lencsevégre kaptam Feszty Masa szépséges Úti Boldogasszony c. képét távolabbról és közelebbről is. Sajnos az üvege befénylett valamennyire, így a Jézus Szíve-templom téglái tarkázzák a hátteret. De még így is megkapóan szép ez a magyar kép a Szűzanyával – karján a kicsi Jézussal. Korábban már írtam róla, hogy minden útjuk előtt imádkoznak a jezsuiták az úti Boldogasszony közbenjárásáért, hogy meg is érkezzenek oda, ahová utazni készültek.
Útközben érintettem alma materemet, a Mikszáth teret, ahol ma is áll és működik a piarista gimnázium elég lepukkant épületben. A Mikszáth téren még két fotót készítettem a helyrehozott nagy házakról.
Majd a Henszlmann téren lefényképeztem egy eredeti állapotába visszahozott „zöldvillamos”-t, egy nyilvános illemhelyet. Lám ezt a házikót nézve megint tudtam, hogy hol járok. Miként akkor is, amikor ránézek az egyetemi templomra, mely mellett meglepő módon ott ágaskodik Kisfaludy Stróbl Zs. szobra, A lány a pálmaággal, melyet még véletlenül se neveztünk otthon soha felszabadulási emlékműnek, csak virágárus lánynak.
Továbbhaladva lekaptam a Ferenciek terén 1909-ben felhúzott épületet, mely ugyancsak igényes kialakítású (belül a párizsi udvarral, alul kívül a Jégbüfével. Érzitek az onnan kiszellőzködő párák illatát?)
Végül pedig a Matild-Klotild ikerépületeket, melyek elegáns paloták. (A Matild-p.-ban dolgoztam. Belül is szépen kialakított terek voltak.) Ha a két épületet látom, megint csak tudom, merre kószálok a világon.
Még egy figyelemre méltó valamit tartottam érdemesnek lekattintani. Ez pedig a Liszt-év plakátja. A LISZT szó megformálása eltéveszthetetlenül zongorabillentyűk képét idézi fel bennünk, mint ahogy csakugyan nehéz volna a komponista és zongoravirtuóz Liszt Ferencet a zongora képzetének a társítása nélkül felidézni.
Rég nem láttam ennyire szűkszavú igazán jó plakátot. Egy évtizedekkel korábbi német folyóirat kétkolumnás hirdetése fogható a most fotózotthoz. Ezt meg tudom mutatni, mert ennyiből állt:
s c h r e I B M a s c h i n e
Igaz, hogy a két oldalon fehér alapon fekete betűkkel átlósan írva, teljesen kifuttatva a lap szélekig.
Zseniális IBM-plakát egy igazán jófajta írógépcsaládról.