Mickey webnaplója

Sokszor elnéztem, hogy a hentesek milyen bátorsággal és/vagy rutinnal csapkodják szét a disznólábat, a körmöt. Egy-két bárdütés után kettőben hever előttük a sertésvégtag vége. Ez éppolyan rutin, mint pl. a faesztergályosé, aki éles vésőféle szerszámmal pillanatok alatt hengeresre formálják a befogott négyzetes fahasábot. Majd ideszúrnak, oda szúrnak, és kész a díszkorlát eleme vagy éppen egy sakkfigura.
No rám ez a művelet a körmökkel az újdonság erejével hatott. Annyit tudtam a sertésről, hogy páros ujjú állat, tehát feltehetően a körmei között van egy késsel is nyiszálható rész. Van hát. Tele bőrrel, kötőszövettel és vastag inakkal, hogy aztán a végén a vágás a „kéztőcsontok” labirintusában kössön ki. Ide kell a csontozó kés a maga hegyes, ám vékony pengéjével, mert a szakemberek szerint nem erő, hanem  technika kell a csontozáshoz.
Sebtében próbálkoztam az alkalmi technikával, mindig tovább fejtve az összekötő szalagokat, porcos anyagokat a sikamlós matériából. Sikerült is úgy befejeznem a csontozást úgy, hogy nincs seb egyik kezemen se.
Jelentem, új szakmát tanultam.
Jelentem azt is, hogy a suszter jobb, ha a kaptafánál marad.
Aki tehát írásra adja a fejét, inkább a billentyűzetet koptassa, semmint hogy életének 65. évében új szakmával kokettáljon.
Körmöt abriktoljanak csak a hentesek, magam inkább körmölök.
PS.: Du. fotózásból hazajövet az ajtóban érzem a körömpörkölt illatát.
Megjegyzem: „disznólábszag” van.
Na ne gondolj másra!
Nem azt mondtam, hogy  disznó „lábszag” van.

1. Megnéztem az osztálytalálkozó fényképeit, mert megküldték nekem a fiúk.
Éppen úgy néznek ki, mint öt évvel korábban, csak valamennyit ráncosodtak.
Aki sovány volt, tán még soványabb, aki dagadt volt, tán még dagadtabb.
Aki csendben meghúzódott korábban, most is külön üldögél.
Aki pedig nyomatta a sódert ezerrel, az most is gesztikulál a fotókon.
Aki dohányzott, most is azt teszi,
aki pedig nem, az nem szokott rá az utóbbi időkben.
Valaki még német email-címével szerepel a listán, noha évekkel ezelőtt meghalt. RIP.
2. Bikfic meghirdetett egy retro-sorozatot: ki hogyan emlékezik egy általa meghatározott évre.
Állok elé. S legalább olykor-olykor nem kell törnöm a fejemet a napi poszt témáján. Mert az rendben van, hogy sétálgatok, és fotózgatok, de az leginkább nekem elfoglaltság, az olvasót vagy érdekli, vagy sem. (Ma is kivitettem magam busszal a gáthoz, s gátlástalanul kattogtattam a kacsákra, a fákra, a vizekre, a levelekre, a nagy és jól megvilágított zöldekre, a rétekre s a házakra.)
3. Tegnap este tízkor elkezdtük Tücsit ünnepelni. Kb. másfél éve tudom, hogy egy laptopot (ejtsd leptop) kap, mert évek óta kimondva kimondatlanul erre vágyik. A kerek évfordulóra szántam megvenni, s lőn.
Lep topot kap.
Lepődik, kapott topon.
Topon van, mert kapott egy lepetést.
Topog, mert lep(sz) kapsz.
Kap leptopot.
Kap top minőségű lepetést.
Igen. A TOSHIBA annak számít.
Ő nem számított rá, de hát úgy kell neki, megkapta. Iiiiigen, úúúúgy kell neki.
Mivel én szülnapra bőr forgószéket kaptam, ő meg leptopot kapott, abban maradtunk, hogy idén karácsonyra, s jövő évben szülinapra egy-egy csomag zi-zit fogunk ajándékozni egymásnak.
4. Nem kívánt tortát Tücsi, mert az édes. Kinint se, mert az keserű. A savanyúval már nem is kísérleteztem. Abban maradtunk, hogy egy-egy fokhagymás lángost tekintünk ünnepi csemegének. De mivel este féltizenegykor vette kezdetét a lakoma (ekkorra esett be Mica), alig fogyott valami ebből a hungarikumból. Álmos is volt mindenki egészen addig, míg tokjából ki nem bújt a lapos laptop. No ezzel még egy órát játszott a megajándékozott.
5. A folytatás vasárnap lesz, mert ekkorra hirdette meg, hogy hatvan éves lesz. (3 napot letagadva). A kötelező közhelyes poént elsütöttem, miszerint Hatvan után már csak Gyöngyös jön, később esetleg Miskolc. Napok óta, mit napok óta… hetek óta készülünk a vendégségre. Csak azt nem tudjuk, hányan leszünk kb.
6. Nem. Nincs tovább. Még ez is sok volt egyszerre. Ha csak azt nem említem, hogy ma még láttam a Dunában gondtalanul cikázó kisebb halakat. (Vö. vörös iszap. MAL.ZRT, és egyéb rohadalmas hírek.)
7. Inkább valami széppel kívánom zárni beszámolómat. Gyönyörű ünnepi szelíd napsugárzás volt, enyhe hűvös széllel a Magyarok Nagyasszonya ünnepén. Sokan sétálgattak a gáton, sokan futottak is. Ilyen élményről írja Weöres Sándor idilljét:
„Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik.”

– T.E.M.
A számítógép monitorán minden esetben a ma lefotózott kép jelenik meg. (Lásd fotóim: új mappa.) Az öt éve készült felvételen balról jobbra haladva a következő személyek szerepelnek:
T=Tücsi, akinek ma van a szülnapja. Na jó, megmondom hány éves: 20 múlt.
E=Estelle unokánk, aki a képen kb. féléves,
M=Magam, aki a legjobboldalibb a képen, ha szemben állsz vele (ha nem, akkor a legbaloldalibb).
:-)
A lényeg a lényeg, egy zöld ponyvával letakart hintaágyban üldögélünk. Ennek a hintaágynak a közepe felé van egy világosabb zöld folt. Arra kell az egér nyilát helyezni, mert ott található a programba való belépés OK gombjának a helye. Tehát ráállítom az egeret, és amikor betölt a gép, csak nyomok egy OK-t vele, és máris élnek a programok.
– Tegnap írtam:
RIP. Requiescant in pace. Nyugodjanak békében! Hogy kik? Hát akik meghaltak. Pl. a vörösiszap támadása során. Talán nincsenek tízen. Négyről szól a fáma, és hármat keresnek. Hát ez is sok.
– Van egy jó kívánság, évfordulóra jár az ünnepeltnek, mint a happy birthday. De ez latin.
Ad
Multos
Annos
Kb. annyit tesz, hogy még sok évig (élj).
Ha viszont a kezdőbetűket olvasod össze, szintén latin szó, melynek értelme egy kedves felszólítás:AMA! Szeress!
Eme AMA a ma ünnepelt számára is a lehető legjobb kívánság, ami csak elképzelhető.
Mivel a mai nap Tücsi-nap, neki kívánom: Ad multos annos!
AMA!

A reggeli mise prédikációjában szó esett az aradi tizenháromról, akik mindnyájan keresztény módon távoztak az életből. Még az éjszakát átalvó Dessewffy Arisztid is, hiszen lelkiismerete tiszta volt. Az ébren lévők pedig mind imádkoztak a hozzájuk hajnal előtt beküldött pappal együtt.
Néhányan írásban is elbúcsúztak az életből, s ezeket a leveleket később kiadták. Nem kellett volna meghalniuk, ha méltányos ítélet születik ügyükben, de nem így lett. Halálukat még Ferenc József sem kívánta, csak ha kivételesen súlyos vétség bizonyul rájuk. Ferenc József, aki a győztes osztrákok uralkodója volt, és aki később a vesztes magyarok királyává is koronáztatott.
Tegnap a zegernye és tartós sűrű esőzés miatt elmismásoltam a sétát, ma meg pótoltam. Átrobogtam vonattal a város másik oldalára, hogy visszafelé gyalogoljak kedvemre. Ha azt mondtad volna tegnap, hogy ma gyönyörű őszi verőfény lesz, nem hittem volna el. Mégis így lett. A készült 20 fotóm az én hódolatom az előtt, akinek mindent köszönhetünk.
***
Valahol olvastam, hogy a nagy eseményekről az emberek sehogy vagy csak megkésve szoktak beszámolni naplójukban. (Ez rám is áll.)
Ilyen eseménynek számít az Ajka-környéki vörösiszap-„lavina”, mely a környező településekben embertelen károkat okozott. Oka a hanyagul készített gát, mely átszakadt a túlterhelés következtében. Az esőzés persze ludas valamennyire a dologban, de ennek a pusztító erejű katasztrófának nem lett volna szabad bekövetkeznie.
A károk felmérése, és a szükséges intézkedések megtétele folyik. Becslések szerint kb. 800 000 m³ iszap árasztotta el a településeket, melyek évekre lakhatatlanokká lettek a lúgos kémhatású anyagtól. A magántulajdonban lévő komplexum vezetői szerint a hipóval azonos maróhatású iszap nem ártalmas. Mire a vizsgálatokat irányító miniszter így replikázott velük: „Ha nem ártalmas, akkor fürödjenek meg benne.”
Sokan szenvedtek sérüléseket, és kb. 10 ember meghalt. R. I. P.
***
Elvira szűkebb pátriájában egy 130 évvel ezelőtti eseményt ismételnek meg abban a templomban, ahol esküvőjük volt Micával. Foucault ingakísérletét mutatják meg e hónap 19 és 21 között. Nászuramék kiveszik részüket a szervezésből és a kivitelezésből.
Magam egyszer szemtanúja voltam annak, hogy a kuglibábúkat hogy nyírja ki az inga ötpercenként. Emlékezetem szerint ez is a Deutsches Museumban volt látható Münchenben, ahol közel 20 éve jártam.

A Duna-parton kószálva készítettem egy képet egy korhadó levélről s rajta egy kagylóhéjról. Ez a kép megtalálható az Új mappa képei között, címe: Enyészet (a „cső” végén a túlvilág).
Meglehet, túlságosan elvont ez a cím, ezért megpróbálom megmagyarázni. Az üres kagylóhéj és az elszáradt levél képviseli az enyészetet. Ugyanis minden, ami él, egyszer elenyészik.  A makro olyan lett, amilyen. Mégis túlmutat önmagán. Amikor a képre néztem, egyszer csak a domborodó kagylóváz homorúnak mutatkozott, olyan „csövet” formázva, melynek a túlsó vége nem látszik, de ahonnan fény hatol belé. Tehát a levél, noha elenyészőben van, mintegy beleszájazik egy „másik világ”-ba, belőle egy cső vezet át valahova, mely felől fény érkezik. Innen a kép misztikája. Ha nem látod így, akkor is megmarad annak a valószínűsége, hogy egy csőszerű valamit láss bele a levél közepébe, mely látványként nonszensz.Ha túl töményre sikerült fejtegetésem, nézd meg a fotót, hátha megérteti veled, mit jegyzetelgetek itt.

Évek kihagyása után újra a Műpában. Az ifjú pár (E+M) nászajándékba kapta a jegyeket, én meg tőlük szülnapomra. De nem ezt akartam elmesélni. Az előadásról kívántam néhány benyomásomat megosztani.
A téma Liszt. Hatalmas életművének egy kis szelete. Néhány zongoraátirat. Beszélgetés közben előjött, hogy két óriási zongorista egyéniség uralta korukban a mezőnyt, Chopin és Liszt. Voltak, akik Lisztet ismerték el a legnagyobb zongoristának, mások pedig Chopint. A dolog persze éppúgy eldönthetetlen, mint hogy egy ép és érett alma vagy egy ugyancsak tökéletes körte jobb-e.
Ugye összehasonlíthatatlanok. Mindegyik csak a maga nemében lehet a legjobb, vagy se. Közelít a témához, ha azt kérdezem: A jonatán vagy a starking alma jobb-e? Még mindig ott tartok, hogy ízlés dolga, de legalább hasonló dolgok összevetéséről van szó.
Nos, nekem máshogyan tetszik Chopin (másmiért szeretem a zenéjét), mint Liszt. És ez nem értékítélet. Mindketten zeneszerzők és előadóművészek voltak. Csakhogy irányultságuk teljesen eltérő. A tüdőbajjal küszködő Chopin zenéje mélyén a szenvedő (és szenvedélyes) ember habitusa húzódik meg. Cziffra György írja, hogy egy hozzá hasonlóan TBC-vel küszködő, majd korán elhunyt zongoraművésztől hallotta Chopin zenéjét legélethűbben interpretálni. Egészséges ember képtelen átélni azt a szenvedést, mint amit a komponista átél.
(Nagyon hasonlót hallottam egy előadásban Andrásfalvy Bertalantól. Balladát szeretett volna hallani egy székely nőtől. Az ingatta a fejét, mondván, hogy ö nem tud balladát énekelni, de van egy gyászoló szomszédasszonya. Kérje meg őt. Így is lett. A tört szívű asszony nagy átéléssel énekelte végig az egyik helyi balladát.) 
De kanyarodjunk csak vissza a két zenészhez.
Liszttel más a helyzet. Az ő zenéje Chopin-éhez képest avantgárd. Liszt utolérhetetlen a maga stílusában. Hatalmas dinamikai különbségeket ível át zenéje. Kell is, hogy ezt tegye, mert ő a zenekar egészét vágyott megszólaltatni zongoráján. Ez persze nem sikerülhet, de a zenekar teljes hangzását megközelíteni – igen. Liszt tehát talán nem a legzongoristább zongorista, hagyjuk ezt meg Chopin-nek. Liszt kitört a zongoraszerű hangzásvilágból és a teljességet kívánta megszólaltatni a zongorán.
Mindkettejük törekvéseihez a mostanihoz képest gyenge minőségű zongorák álltak rendelkezésükre. Ám így is hangos sikereket arattak mindketten. Mekkora lett volna az ováció, ha a mai Steinway hangversenyzongorát használhatták volna.
Nekünk már megadatott ez az élmény. A fortissimók során úgy érzed, összetörik a hangszer, beszakad a pódium, a pianissimók pedig olyan leheletfinoman szólnak, mint a lehulló levél nesze.
Mindkét szélsőséget nagyszerűnek éltem meg. No meg aztán azokat az effektusokat, amikor úgy érezted, legalább négykezest hallgatsz. Mindkét kézzel gyors tempójú futamok követik egymást, és egy valahonnan előbányászott harmadik kéz pedig méltósággal hömpölygő dallamot vezet elő és cizellál. Ezt persze a jazz-zenészek is ismerik, de nekik se könnyű megcsinálni.
A tegnapi est során csupa Liszt zongoraátiratok hangzottak el, mintegy ráerősítve arra az imént elővezetett megállapításra, hogy Liszt zongoradarabjaiban zenekari hangzást kíván megjeleníteni.
Érdekes helyzetben vannak azok a pianisták, akik ezeket a műveket életre keltik. Nem elég a kotta tanulmányozása. Először meg kell ismerniük az eredeti művet (Pl. Rigoletto, Trisztán és Izolda stb.), mert ugyan hogyan tudnák a leghűségesebben az eredeti zenék színeit „kikeverni” a billentyűkön, ha csak a zongorakottára volnának utalva.
Liszt is azzal az igényességgel alkotott, hogy átiratok az eredeti művek teljes hangzásvilágát adják vissza.
Nos ehhez a kettősséghez társul a harmadik: mindezt többnyire szédületes tempóban szükséges megcselekedni, mert csak hangok vannak, dallamívek vannak, csak zene van, tévedni nem szabad, vagy ha mégis, akkor úgy kell tévedni, hogy az avatatlan hallgató ne hallja ki az interpretálásból. Mert lehet, hogy az öttusázó bőrét felsértik tüskék terepfutás közben, lehet, hogy csípi saját verejtéke, de mit sem tud róla. Fut a cél felé, és ebbeli törekvésében nem fogja semmilyen körülmény megakadályozni.
Ugyanezt érzem a jó előadóművészek esetében is. Belehelyezkednek a zenébe, és annak a sodrása viszi őket előre és előre hangonként, ütemenként, dallamívenként, tételenként. Viszi őket a muzsika sodra, s nem törődnek a hibázás lehetőségével. Benne vannak a zenében, és minket is belevonnak.
Tegnap ez sikerült a három fiúnak, akik egymást váltva muzsikáltak.            
A szünetben a folyosón sétálgatva értékes CD-felvételeket láttunk az árus asztalkáján. Közöttük Richter aranylemezeinek a gyűjteménye.
Eszembe jutott, hogy anyánk egy időben éves bérletet váltott akadémiai koncertekre, s hallotta ott Richtert zongorázni, Richtert, aki mindent tudott a zongorázásról, és hallgatta Emil Gilelszt is, aki szintén nagyszerű előadóművész volt.

Az estike nemcsak virág-, hanem női név is.
Az estike fűszeres illata gyerekkorom meghatározó illata.
Az estike egész nap lustálkodik, csak valamikor naplemente előtt kezd kinyílni.  
Az estike két színben létezik. Van fehér és van piros tölcsérű. (Mendel óta cirmos is.)
Az estike nem válogat. Minden kertben hajlandó megtelepedni.
Az estike tegnapelőtti sétám meglepetése volt.
Az estike ott pompázott a flaszter-járda és a betonház közötti ágyásban, és szórta, szórta bőségesen fekete borsra emlékeztető kemény magjait a járdára.
Arra gondoltam, hogy érdemes volna meghonosítani itt nálunk is a ház előtt, mellett, akárhol, ahol megfelelő helyet találunk neki.
Mivel csak egy papír zsebkendőt találtam a zsebemben, és kedvem sem volt fél óráig a járdáról szemezgetni az útfélre hullott magokat, egy kisebb marékra valót hoztam haza.
Arra gondoltam, hogy azért ilyenkor – szeptember végén, október elején – hullatja el magjait, mert arra van programozva, hogy célszerűen ilyenkor kerüljön a földbe.
Nem sokáig tétováztam, a balkonláda harmadát foglaló gaznövényt kitessékeltem szokott helyéről, hogy az ócska késsel megkapált földbe rejtsem az estike magjait.
Remélem, hogy téli szunnyadásukat követően kitesznek magukért, és megbokrosodnak a szó konkrét és absztrakt értelmében egyaránt.
Estikéket szeretnék locsolni jövő ilyenkor.
Piros virágúakat.

Még az Antall-kormány idején – tapasztalva a hatalmas széthúzást, elkeseredésemben készítettem két rajzot. Az egyik egy kílbótot ábrázol, benne két pasi evez: egyik északnak, másik délnek. Címéül ezt adtam: Egy csónakban mit csinálunk?
A másik hasonló: egy tandemkerékpárt rajzoltam két emberrel. Ám a tandemnek két kormánya volt. Egy az elején, egy a végén. Természetesen a két tag egymásnak háttal ülve taposta a pedált, azon erőlködve, hogy a saját irányába vigye a cangát. A címe: Így pedálozunk mi. 
Szeretném egyszer a közmegegyezés és közerkölcsök kiegyenlítettségét megtapasztalni, és az akárhánypár-evezősben ülő pártok egy irányba húzását, amerre a kormány(os) irányítja a csónakot. Hiszen egy csónakban evezünk. Nemde?
Ugyanígy szeretném látni az akárhányszemélyes tandemet, melyen egyfelé ülnek a sportolók. Nagyon szívem szerinti volt a minap látni, hogy Mikulás Zurinda, a szlovákok külügyminisztere benevezett és végig is futotta a Budapesten rendezett maratonit. Kívánom, hogy találjon követőkre.
Mindezt csak azért írom, mert ma van önkormányzati választás Magyarországon. Hátha megül a vázolt képek valamelyike a választókban, és azokban, akiket választanak.
* * *
Tapasztalhattátok, hogy újabban sokszor a napi fotóim adnak hangsúlyt írásaimnak, és fordítva; mintegy kölcsönösen erősítik egymást.     
Ma pl. lekaptam egy rézből készült műalkotást. A vitrinbe való filigrán kompozíció egy pianistát ábrázol, akinek a nótájára a pianínó tetején egy ürge táncol. Még Sens-ból hoztuk Katinak ajándékba, mert ő azt kérte, hogy neki valami igazi franciásat hozzunk. Hát ez a tárgyacska olyan légiesnek bizonyult, mint a franciáknál általános fém-ülőgarnitúrák. Épp csak annyi fém van bennük, hogy stabilan megtartsák az embert. A hozzá tartozó asztal is ugyanolyan könnyed stílusban készül. Nos, erre emlékeztetett minket „hangvételében” ez a bazári alkotás. Beleszerettünk, kiperkáltuk érte a nem kevés eurót. Hazajőve néztük meg az alaposan becsomagolt tárgyat: készült Kínában, s felhúzásra zenét produkál, egy amerikai dallamot. Nesze neked – eredeti francia. Képe in: fotóim/új mappa.
***
Egy kis anális. (Bocs, de régi papírfecniket selejteztem, és ennek a kitalációmnak megkegyelmeztem.) Képzeld el, hogy egy török agát lefényképezek, amint a tőle jobbra levő lovat vezeti elfele. Tehát mindketten a nézőnek hátat fordítanak. A kép címe: Aga lóval.
Ha megcserélem a két szót, az agát le is vághatom a képről. J

Gyerekkoromban, a regnumban hallottam ismételten a fenti című történetet. Mint ráéreztem a szöveg alapján, ez egy mutatványos ponyvahistória a 19. századból, melyet sváb adott elő erős akcentussal. Egyszer Tömörkénynél olvastam róla. Később az internet fejlőüdése hozta, hogy rábukkantam egy korabeli ábrázolásra. Debrecenben találták és a pálcás ember mutogatta el a táblaképek alapján a históriát.  
Az én általam ismert variációt közlöm, és a netről leszedett szövegmaradványt: [Jetzt kommt die Morál (sic!)]

Tehát

Idefigyelj mostan minden ember,
minden szájnak legyen pofa kuss,
Mert amit én ít elmondok néktek
egy szomórú széptörténelem

Gulyás Míska, meg Kapuszta Sára,
etyik a másik nattyon szeretik
etyik a másik kitör az nyavalya
etyik a másik mégsem lehetik.

Kapuszta Pál ety ígen püszke paraszt
felesége néki szép Szabó Kati
kínálkattyák övék Sára lányát,
főleg kéri szép Csikós Pali.

De a Sára jasztat nem akarja
Inkáb a kútba peleugrik zsupsz.
Gulyás Míska onnat meg kihúszta
És a száján megcsókolta: cupp.

Mety a násznép a naty esküvőre
mety násznép teplompa pele
A menyasszony szép Kapuszta Sára
a völegény meg Csikós Pali.

Gulyás Míska lopta lovon nyargal
és ellópta szép menasszonyot
Csikós Pali meg utána kapott
de nem fógott mást csak lofarkot

Gulyás Míska meg Kapusztta Sára
Ety erdőben pihennek ledül
Csikós Pali fogtat ety naty púska
És lelőtte. Míska neked puff.

Kapuszta Sára eszeveszet jajkat
édes Mískám, jaj de meghaltál
és azútán jöttek a zsandárok
és elfógták szép Csikós Palit.

Gyulyás Míska mert volt jó szerelmes
antyalókkal a mennybe visznek.
Csikós Pali mert volt rossz szerelmes,
ördögökkel pokolra visznek.

Ebből tanujjatokapá-kanyák
Kit lány szeret, annak adoda
mert a lány egy olyan furcsa fajzat
magát könnyen megbolondulja.

versszakonként váltakozva a dallam az alábbi

s,s, d d mm s mm r
l l t, t, t, t,l, t,d
s,s, d d mm s mm r
l l t, t, t, t,l, t,d

s s d’ s l s f m m r
s s t l s f m r m
s s d’ s l s f m m r
l l t, t, t, t, l, t, d

A képsorozat több nethelyen látható. Pl.:
http://www.bibl.u-szeged.hu/oszikek/ciklus/jegyzet/kepmutogato.htm

JETZT KOMMT DIE MORÁL

Tanuljatok ebből anya apák

Kit lán szeret annak add oda

Mert ha lán olan naton szeret

Iken könen mekpolondulja

Gulás Miska hüséges szeretöt

Angyalok a menbe felviszik

Csigos Pali tyilgos az ebadtát

Ördögök pokolba peteszik………prószit.

Gyerekkoromból kiabál utánam a nóta:
Kiugrott a gombóc a fazékból.
Utána  a molnár fazekastul.
–stul, -stul, -stul,
fazekastul.
Hogyne bújt volna elő a gyerekdal, amikor rövid tegnapi sétám alkalmával egy lakáshirdetésbe botlottam, melynek egyik mondata: „Lakás eladó tulajdonostól.”
Ez ugye azt jelenti, hogy kikerülve az ingatlanközvetítőt, a tulaj maga adja el a lakását.
Ha úgy szólna a mondat, hogy Lakás eladó tulajdonosostul, egészen mást jelentene. Azt, hogy a tulaj bennmarad a lakásban, mintegy annak a tartozéka. Vegye meg, aki akarja – tulajdonossal együtt.
A kérdés azért foglalkoztat, mert korrektori munkám közben X esetben előfordult, hogy a pl. a testestül-lelkestül helyett testestől-lelkestől kifejezéssel találkoztam.
Persze javítom a hibát, mert más értelme van ennek is, annak is. A testestől annyit tesz, korpulens valakitől, a lelkestől pedig rajongótól értelmű.
Ha a citált nótában ez állna: Utána a molnár fazekastól… értelmetlenné válna, hiányossá. Nem válaszolna arra  kérdésre, hogy mi történt? Vett valamit utána a molnár a fazekastól, vagy éppen vásárlás nélkül hagyta magára. Esetleg utána a molnár a fazekastól kapott egy nagy pofont. Arról nem is beszélve, hogy a fazék tárgy, a fazekas pedig személy.
Én viszont most itt hagyom a lakást számítógépestül, bejegyzésestül.
És nem -től.