Mickey webnaplója

Az évben egyszer nincs szükségem megtervezni, merre csatangoljak. Pünkösdöt követő hétfőn Máriaremetére megyünk, és megtesszük a kb. 10 000 lépést.
Ma is ezt tettük.
Keveset fotóztam, mert a szitu évről évre ugyanaz.A sátorosok sátort vernek,
a játékokat hozók játszatják a gyerekeket,
az ismerőseink ismerősök,
(a megjelentek jelentős hányadát névről ismerjük,)
a bemutatkozók bemutatkoznak,
a zenészek zenélnek,
a táncosok táncolnak,
a labdázók labdáznak,
a kenyérkenők kenyeret kennek,
a meginterjúvoltak elmondják interjúszövegeiket,
a sekrestyések sekrestyei szolgálatot látnak el,
a szerzetesek mosolyognak,
a laikusok is,
az előadók előadnak,
a szervezők pedig szerveznek.
A sátrak prospektusokat és kiadványokat osztogatnak
vagy gratis, vagy kvízjátékba burkoltan.
Mondom egyik regnumi hölgynek, akit kb. tíz éve nem láttam: elmesélem nagybátyádnak, hogy találkoztunk. Vele sűrűbben jövünk össze – kb. kétévenként.
***
Itthon Sárközi Mátyás másik könyvét falom, a Levelek Zugligetből címűt. Megtudom belőle pl., hogy Zugliget német neve Auwinkel. (Stimmt. Csakugyan az.)
Megismerem az anyja (a jó humorú és olykor közönséges kiszólásokkal tarkított leveleket író), S. Márta és Mátyás között folyó levelezést. Millió ismerős és ismeretlen figurát vonultat fel a szerző. Mátyás hű marad anekdotázó hajlamához.
Megint kikapok egyet belőlük.
„Kodály Zoltánt az oxfordi egyetem díszdoktorává avatta, s szokás szerint latin nyelvű laudációval köszöntötték, sorolva érdemeit. Az érdemes egybegyűltek ámulattal hallhatták, hogy Kodály pompás rögtönzött szónoklattal válaszol, latinul. … Már visszaérkezett Budapestre, s Ferihegyen a rádió riportere lépett hozzá, kezében mikrofonnal:
– Kedves Mester, elmondaná röviden, hogy érezte magát Angliában?
– Jól – felelte Kodály.
És beszállt a várakozó autóba.
Elmondta röviden.”

Savanyú ilyesmit leírni, de talán a keserű még a legédesebb íz. Miért? Mert a só vízfelvevő és megtartó valami, ezért kerülendő. Az édes éhségérzetet kelt, ami miatt muszáj volna még enni, ezért kerülendő. A savanyútól természetszerűleg ódzkodom, joggal, mert az elsavasodás igen káros az egészségre, ezért szavaznék a keserűre. Hanem hát az meg igen keserű tud lenni. Így maradnak a jó kis unalmas és íztelen ételek, hogy ne legyen kedvem enni belőlük.
Ma pl. jó ízű ebéd volt. Mondtam is enyéimnek, sajnos estig kellene sétálnom ahhoz, hogy ledolgozzam a felesen felvett kalóriákat. Hozzá kell tennem, hogy mindenféle olajtól, zsírtól, vajtól és margarinfélétől is óvakodnom kell a rosszkoleszterin miatt. Viszont a medvehagyma sem jó egymagában! :-(((   
Ha nem is estig, de jó két óra hosszat csavarogtam a szigeten és Budán. A Margit-sziget spiccét hermetikusan lezárták a koronglövő klub vagy hasonló cég részére. (A demokratikus USA-ban ez nem fordulhatna elő. Az óceánpart mindenkié.) A Duna-part miért nem mindenkié? „Valaki mondja meg, hogy” „miért van ez így”!
Végigbandukoltam a szigeten, le a Margit-hídon. Majd busszal mentem a Vár alá, hogy a Mica által ajánlott szépséges házfelújításokat lencsevégre kapjam. Ennek megtörténte után hazautaztam. (Ld. fotóim) 25 fok a napon kellemetlenül meleg.
Mi lesz itt még a nyáron?
Ma van piros pünkösd napja. Tegnap a Regnum az Orczy-parkban tartotta majálisát. Egész meglepő, hogy csak kb. egy km-t kellene kocsizni, mert a Bogdáni úttól a 105-ös busszal most már fél óra alatt a nyóckerbe lehet menni. Ha tudatosult volna már tegnap bennem, alighanem odabuszoztunk volna egy kukkantásnyira.
Jövő hét után kiebrudalnak minket saját otthonunkból néhány napra, mert jönnek a kövezők leteríteni az összes helyiséget, melyeket eddig pvc borított (közlekedő, konyha, WC, fürdőszoba, étkező). S ha ők eltakarodtak, jönnek az asztalosok a megrendelt konyhabútorokat felállítgatni, s jönnek a vizesek csapot odébb rakni, s jönnek az elektromosok a készülékeket bekötni.
S nem jönnek a festők, mert azt magunk fogjuk megoldani.
A hurcolkodást is.
Sajnáljatok!

Sárközi Mátyást olvasom. Tőle is a Feljegyzések a zöld füzetből címűt. Nem zavar nagyon, hogy már egyszer olvastam, hiszen olykor ráismerek egy-egy korábbról ismert történetre. Nem zavar, mert ma komplexebben értékelem az olvasottakat. Többeket ismerek, mint egykor az itt szereplő alakokból.
Sárközi Molnár Ferenc unokája, kitűnő anekdotázó, szellemes, miként a nagyapja is az volt. Jó megfigyelő, és mindenről, mindenkiről kategorikus véleménye van.
Ide Koestler Artúrról írt megjegyzését írom.
Koestlerről legalább annyit kell tudni, hogy útikönyvében dicsőítette a Szovjetuniót, amikor megengedték neki, hogy bebarangolja. A tények nem érdekelték (pl. az ukránok tömeges éhhalála, mely éppen akkoriban következett be Sztálin kegyetlensége következtében.) Később 56 mellett foglalt állást, és leginkább Nyugaton élt ő is. Van egy epizódja életének, melyben velem rokon vonása mutatkozik meg.
Sárközi írja róla, hogy betegesen elzárkózott a nyilvánosságtól… senkit sem akart látni, nem érdekelte, hogy 75 éves szül. napját fényes külsőségek között szeretnék megünnepelni.
„Egy amerikai újságírónőnek egyszer azt üzente: – Nem értem, hogy azok, akik szeretik a libamájat, miért akarnak feltétlenül találkozni a libával.”    
Nos, Sárközi Mátyás könyvét az Új Horizont adta ki 2001-ben Veszprémben. A lap azóta megszűnt. Főszerkesztője, Raffai István cikket kért és kapott tőlem egy ízben. Sárközi elég sűrűn küldött neki anyagot.
Milyen kicsi a világ.
És mennyire ismétlődnek a történések.
Idén a mi lapunk fog megszűnni. Most fog megjelenni utolsó száma repertóriumommal, és két búcsúzó cikkemmel. A második félévben egy Bangha-könyvet kap a nagyérdemű, meg ha minden jól megy, a 88 számot megért folyóirat összes cikkét CD-n. Ezen dolgozom többedmagammal.
Aztán csak az interneten fognak kószálni Távlatok-írások azok számára, akik szerették stílusát, és szeretnek tanulmányokat olvasgatni.
Egy anekdota S. Mátyástól:
Shaw-nak ellenlábasa volt Churchill.
Shaw-nak új színművét mutatták be, és antipátiája ellenére küldött két jegyet Churchillnek. De fanyar levélkét is mellékelt hozzájuk: „Itt küldök szerda estére két tiszteletjegyet, mert ön mégis csak fontos ember. Hozza el valamelyik barátját – ha van ilyen.”
Persze, Churchillt sem a gólya költötte. Azonnal válaszolt:
„Sajnos, szerdán nem érek rá. De szívesen megnézném a második előadást. Ha lesz ilyen

De nem azon a gáton, mely a vízbetörések utolsó menedékei most sokhelyütt az árvíznek kitett településeken, hanem csak a Duna-menti gáton Békásmegyernél. Odavitettem magam busszal, majd kisétáltam a Barát-patakhoz. Készítettem egy felvételt a Kőhegyről, ahol Kati a házban lehetett, mert nem láttam (zoommal sem). De hogy szülnapja környékén gondolok rá és ismételten, annak igazolására készült a kép. Meg a másik, melyen virtuálisan egy pipacsot szakítok le –– Neki, ajándékul, hogy Isten éltesse!

Talán elküldöm emailben is.
Jelentem, rosszul választottam. A gátat délről kellett volna megtámadni és északnak menetelni, én meg fordítva tettem. Hogy miért tettem roszzul?
Mert enyhe északi szél fújt, melyből semmit sem érzékeltem, noha rám fért volna a léghűtés, mert amint kidugja a nap a fejét a felhők mögül, gyengítetlenül pörkölni kezdi azokat az ártatlanokat, akik nem igazán tudnak elmenekülni sugárzása elől. Magam is így jártam. „Széllel szembe pedig ne pessents!”  – okosítanak a barokk okosai,
én viszont azt mondom, hogy kifejezetten csak széllel szemben érdemes sétálni, ha süt a nap.
Tehát legény voltam a gáton, ha nem is egymagam, mint Arany Toldija. Sőt. Számosan kocogtak velem szemben – és egy irányban is. Akik szemben futottak, azokat lehagytam. Az egyirányúakat nem.   
Hazajővén a reggel papíron kidolgozott javításaimat átvezettem a digitalizálásra váró Távlatok-anyagba, és most átadhatom magam az olvasásnak, ha már egyszer beiratkoztam a kölcsönkönyvtárba.
Még ideidézem Nektek a Toldi hivatkozott részét, hogy merengjetek el, milyen gyönyörű is a nyelv egy mester kezében. Tehát
Toldi
[De ha Ilosvai korábbi verzióját veretesebbnek ítélitek, nem bánom, legyen itt az is (ma ilyen kedvem van)]:
Ilosvai.
Mostan emlékezem az elmult időkről,
Az elmult időkben jó Tholdi Miklósról...‘

Arany:
Mint ha pásztortűz ég őszi éjtszakákon,
Messziről lobogva tenger pusztaságon:
Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem
Majd kilenc-tíz ember-öltő régiségben.
Rémlik, mintha látnám termetes növését,
Pusztító csatában szálfa-öklelését
Hallanám dübörgő hangjait szavának,
Kit ma képzelnétek Isten haragjának.

Ez volt ám az ember, ha kellett, a gáton,
Nem terem ma párja hetedhét országon;
Ha most feltámadna s eljőne közétek,
Minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek.
Hárman sem birnátok súlyos buzogányát
Parittyaköveit, öklelő kopjáját;
Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát,
,És, kit a csizmáján viselt, sarkantyúját.‘
…
első ének 2. vsz.:
Egy, csak egy legény van talpon a vidéken,
Meddig a szem ellát puszta földön, égen;
Szörnyű vendégoldal araszos vállán,
Pedig még legénytoll sem pelyhezik állán.
Széles országútra messze, messze bámul,
Mintha más mezőkre vágyna e határrul;
Azt hinné az ember: élő tilalomfa,
ütve ,általútnál’ egy csekély halomba.

Kata ma 34 éves. 8 jezsuita és két világi imádkozott érte, hogy Isten éltesse! A csütörtök rendhagyó nap. Elmegyek dolgozni, ahelyett, hogy csak dolgoznék. Délután körbenéztem a Hajógyári szigeten, már csak azért is, hogy összehasonlítsam az itteni fapusztulást amazzal. Szinte alig dőlt ki itt egy-két fa. A sétaúton láttam egy meztelen csigát. Az itthoni nem olyan narancsszínű, mint a francia, és jóval kisebb is amannál. Ott limász (limace) a neve, és sárga rajt’ a kulimász. Itt meg maróni barna.
Csiával kerestünk egy jégtörőnek nevezett valamit a Dunán, mely az evezősöket terelgette? Az ág másik oldalán van egy beton valami, ami a vizet megosztja. Nem tudom, ez volna-e a jégtörő? Készítettem róla 3 fotót. Továbbá két fáról. Egy odvatlanról és egy nagyon odvasról. Utóbbiról jutott eszembe a gyerekkori ének, mely az Ugyan édes komám asszony nótájára megy, és így szól:
Lábujjhegyre ágaskodva
a vén fába kapaszkodva
felmászott az odváig,
ám egy darázs úgy megszúrta,
hogy az orrát majd kifúrta,
így nem örült sokáig.
(Tiszta ballada!)
Egyebekben nem értem, hogy lehet, hogy a Margit-szigeten annyi fa dőlt ki, itt meg alig egy-kettő. Tudták a fák, hogy az óbudai önkormányzatnak kevés a pénze a károk helyrehozatalára, a fák eltakarítására?
A HÉV-megállóba érve találtam egy AUCHAN-reklámot. Tudatauchan.

Hm. Évekkel ezelőtt játszottam el az -osan ra végződő szavakkal.
Most az ő marketingesei is felplankolták a nyilvánvalót.   
Le kellett volna védetnem ötletemet. :-)))
Jut eszembe, nem én kezdtem az -auchan-ra végződő játékot, hanem Somogyi A. (Soma) piarista, aki imigyen szólította fel felelésre a delikvenst: Van valaki itt a tizennyócker.ből? Nahát akkor kifarol ide, és hogy mit tud az 1848-as tizenkét pontról, elmondja nekünk értelmesen, magyarosan, szabatosan. stb.

Ma a Margitszigetre igyekeztem, és úgy is lett.
Érdekelt, mit végzett a szél a fákkal. Hát mi tagadás, „végzett velük”.
Találkoztam kidőlt
– hárssal,
s néhány sétálótárssal;
– tölggyel,
s néhány sétáló hölggyel;
– és vadgesztenyékkel
(nem bírták ki élve);
– földre hajló nyárral,
s télbe hajló nyárral;
– szél fútta náddal,
üres promenáddal;
– kidőlt kőrisekkel,
földre terültekkel;
– belül korhataggal
összetört tagokkal.
Azon tűnődtem, hogy létezik-e a földön erdész, aki biztonsággal megmondja: mekkora szélerősséget bír ki egy kívülről épnek látszó fa? Azt hiszem, nincs ilyen.
A fa belül halott. Vagy ép marad a belseje, vagy nem. Többnyire gombás korhadásnak indul. Élete attól függ, hogy a külső – élő – szállítószövetek-rostok képesek-e ellensúlyozni a belső rész törékeny tehetetlenségét?
Kritikusan viharos körülmények között e két tényező erőviszonyának a függvénye a fa további sorsa, élete.
Mai fotóim néhány kidőlt fát mutatnak, és egy szépséges
bakszakállt méhecskével, meg egy
klosár-szállást csőlakó nélkül.
* * *
Mondom Micának: Figyeled, a miseszöveg időmértékes voltát?  Ezt csele / kedjé / tek az / én em / lékeze / temre.
***
– Az „olvasó”-ról beszélgetünk. X. azt mondja, amikor szórakozott vagyok, hangosan kezdem mondani az ima szövegét, hogy el ne kalandozzak.
Y.: Haj-jaj. Én szinte mindig elkalandozok. 
Elgondolkodom: A miatyánk sokszor dallammal jön elő belőlem.
Mire figyelek?
A szövegre vagy a dallamra, mely elandalít?
A ritmusra, mely külön életet kezd?
Ma ezek a közelmúltban hallott szövegek doboltak bennem. Ha az imaszövegre figyelek, más értelmet kap az olvasó, mintha a titkokra ügyelnék. Mondják, hogy a titkok a lényegesek, a köztes ima csak mintegy a hátteret adja hozzá, a keretet, melybe bele vannak foglalva a titkok. Csakhogy az üdvözlégy megfogalmazása olyan, hogy ezt ellenpontozza. Közel hozza a tegező forma a keretet, és távolítja egyes szám harmadik személyű ragozásával a titkokat.
Pl.: áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus, aki érettünk a keresztet hordozta…
Most megfordítom: a keretet távolítom és a titkokra fókuszálok:
Legyen üdvözölve Mária, a kegyelemmel teljes. Az Úr van vele. Legáldottabb az asszonyok közül, és áldott a méhe gyümölcse
Jézus: Te, aki érettünk a keresztet hordoztad.
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja, könyörögjön értünk, bűnösökért most és halálunk óráján. Ámen.      
– Tücsinek említettem, hogy van abban valami fura, hogy az örvendetes titkok utolja így szól: „akit Te, Szent Szűz a templomban megtaláltál.”
Az evangéliumban így szól ez a rész: „Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged” – írja Lukács, aki alkalmasint Máriától hallotta a történetet, és írta le hűségesen. (Lk 2,49) Ez nekem azt mondja, hogy Mária is úgy tudja: ketten keresték. Hova lett hát Szent József?
Persze arról nem szól a fáma, hogy egyszerre fedezték-e fel Jézust, vagy külön-külön keresték, és egyikük talált rá, József vagy Mária.

Ha azt mondom, hogy tegnap 162 km/órás szél süvöltött a Kab-hegyen, hogyan volna kommentálható másképpen, mint hogy soha ekkora erősségű szelet még nem mértek az országban.
Ha azt hallom (mert azt hallom Micától), hogy az utóbbi néhány napban öt Balatonnyi víz esett az égből hazánkban, akkor olyasmit morgok magamban, hogy most aztán egy évre meg van locsolva a föld.
Ám ennél durvább a dolog.
Igen sok embert öntött ki a hajlékából.
A kormányzat is ébredezik: rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedéseket „foganatosít”. Szükség is van rá, de nagyon. 
Ma dermesztő hideg esőt permetezett rám a viharos szél, amikor sétára indultam. A szelektív hulladékgyűjtőhöz vittem egy nagy marék papírt, és ha már arra jártam, a bankból kivettem egy másik marék papír(pénz)t. Egy részét visszavittem a postára, mert a tévécsatornákért fizetni kell valamennyit. Majd a közértbe vitt az utam, hogy papír zsebkendőt vegyek, mert kezdünk kikopni a készletekből. Ha már eddig jutottam, megismételtem nagyjából a tegnapi körsétát. A Dunán csupán két kajakos kajakos evezett felfelé, s csupán egy cingár cangás bringázott. Még sétálókból volt a legnagyobb tömeg. Rajtam kívül két elszánt alakkal találkoztam a parton. Reméltük, hogy nem dőlnek a fák a fejünkre.
Alig vártam, hogy hazaérjek.
Bízvást elmondhatjuk, hogy forradalmi időket élünk, de pontosabb volna ellenforradalmi időket fogalmazni.
Hogy miért?
Forradalmi változásokat teremtett az ember a civilizációval.
A felmelegedéshez alighanem közünk van.
Erre kénytelen a teremtett valóság meglépni a maga ellenlépéseit, hogy az egyensúlyi helyzetből kibillentett föld a legkisebb veszteség árán magához térjen. A csapásokat mi mértük a világra. Ezek a napjainkban zajló ellencsapások pusztán válaszok a mieinkre.
És nemcsak negatív módon értékelhetők.
Hol az a légtisztító berendezés, ami ekkora tisztaságot teremtene szerte a földrész országaiban?
Hol az az esőztető berendezés, amely ekkora mennyiségű vizet szolgáltat – ingyen – a természet egészének.
Az elemek okozta károkat azonnal felbecsüljük és számszerűsítjük.
De ha kivételesen hatalmas termést hoz az alapos locsolás, kiszámítja-e valaki, hogy annak mekkora a hozama?
Azért megjegyzem, ha folyton fúj a szél, nem terem semmi.
Ha mindent agyonáztat az eső, szintén nem terem semmi.
A nagy átalakulások hatalmas veszteséggel is járhatnak.
Egyelőre nagy talány, hogy hova tendálnak a mai események, klímabeli történések.  
Itthon aztán a változatosság kedvéért Márai naplóját olvasgattam. A 103. lapon találtam végre egy sokakat érdekelhető aktuális témát. Ezt írja 1961-ben:
„Minden rendszer annyit ér csak, amennyire az ember érdekeit szolgálja. A szovjet rendszer nem az ember, hanem egy utópia és egy imperialista diktátor-klikk érdekeit szolgálja. A feltevés, hogy a végén az »győz«, aki műveltebb – tehát emberségesebb –, csak egy feltevés. Lehet, hogy a végén az »győz«, aki bestiálisabb.” 
Különösen az első mondata tetszik: Minden rendszer annyit ér csak, amennyire az ember érdekeit szolgálja. Én azt mondanám, „amennyire a közjó érdekeit szolgálja”. Persze ő is ezt mondja, csak kicsit homályosabban fogalmaz – általános alanyként használva az ember szót.
Szolgálati közlemény: Házi hírforrásra hivatkozva közlöm, hogy Mica és Elvira egy nap híján egy éve járnak együtt. Isten áldja meg közösre tervezett életüket!

Munkálkodtam reggel fél héttől megszakításokkal 15-h-ig. Elkészült egy fél Távlatok archiválásra, és egy korrektúra a Bangha-kötethez.
Mivel addigra alábbhagyott a zegernyés időjárás vehemenciája, s csak szemergett az eső, porszívózás után levittem a szemetet a konténerhez. Innen a római sétány felé vettem utamat. Majd ki a Duna-partra, ahol kedvemre elidőztem.
Útközben megtapasztaltam a szél munkáját. Mintha millió porszívó fújt volna egyszerre. Rendbe rakta a főváros levegőjét, letisztogatta a fákról az elszáradt ágakat. Találkoztam három kicsavart fával is. (Na jó, az egyik bodzabokor volt, bár elég vastag törzsű.)
Az orvosi rendelő előtt majdnem a járdáig ért a víz. A parkoló teljesen víz alatt állt. A Dunánál ringattattam magam egy stéggel, megfigyeltem, hogy a víz felett alacsonyan repkedtek a fecskék. Jókor. Hiszen az eső kezd elállni, az ég tisztulni. Néhány fokot máris melegedett az idő, míg lent időztem.
A folyó partján ácsorogtam, s megvártam, míg egy 8-10 méteres uszadékfa (fatörzs) mellém érkezik. Na – mondom magamban – most megfigyelhetem a parafadugó-elméletet működés közben. Ha nem is paratölgy volt, de eléggé elparásodott fatörzs lovagolt lefelé a hullámokon.
Csaknem beszorult az egyik stég alá. De egy orosz sétahajó hullámai kipiszkálták szorult helyzetéből. Ekkor meg egy álló étteremnek használt hajó kötelének ment neki. A víz sodra megint segítségére sietett. Szabad vége mentén olyan nyomást gyakorolt rá, hogy kb. 180 fokos fordulatot vett a hatalmas „krokodil”, és teljes sebességgel úszott lefelé a Fekete-tenger felé. Kb. sétatempóban haladt egy újabb elakadásig. Több türelmem nem lévén magára hagytam a hosszú fatörzset, ússzon, ahogy akar, vagy ahogy tud.
Az erős szélben a felhők játékát figyeltem inkább. Pillanatonként változott a kép, mert már megjelentek az égszínkék lyukak, és egy stabil fehér felhőzet alatt jó tempóban gördültek alá északról délre a sötétszürke és fekete felhők. Az erős kontrasztú égi színjáték úgy változott folyamatosan, mint a kaleidoszkóp ábrái.   Hazatérve a balkonról készítettem is néhány fotót, de a picasám betelt. Újabb intézkedésig a gépben parkolnak az elkészült nyers felvételek.
Most Tücsi telefonált, hogy kéretik elé menni a HÉV-megállóba, így hát most elszegem az írást.

1. Sz. M.-nek ez nem tetszett:
Esküszöm, külön hétbaromsága rovatot kellene nyitni.
(Megmutattam Nórának, visítva röhögött!)
Részlet egy kiállítási meghívó angol oldaláról:
The Directorate of Fejér County Museums
& the King Saint Stephen Museum
cordially invite you and your family
to an exhibition of painting (sic!) made between 2007-2010 by
László Fehér
WINNER OF THE KOSSUTH PRIZE
to be held on May 29, 2010 at 3:30 p.m.
at the Csók István Gallery
(...)
The exhibition will be opened by poet
Ferenc Juhász winner of the Kossuth Prize.
Szerintem – ha már King Saint Stephen Museum – az lenne az igazi, hogy
Leslie White és Frank Sheperd winner of the Kossuth stb. És miért nem Steven Kiss Gallery?

Mint az Oscar gálán: the winner is...
2. H. nak ez:
Kiállításod katalógusának előszava megdöbbentően bárgyú:
"Váli Dezső ... kényúr, aki magát ítélte örök rabszolgaságra."
"Váli Dezső a metafizikai kétségbeesés festője."
"a lét siralomházának apokalipszisét ragadja meg."
"a szelíd reménytelenséget mutatja fel"
"az anyagtól való meg- és felszabadulás költője"
És gyakorlatilag sorolhatnám az összes többi mondatát.
Összevissza hányja a nagy szavakat anélkül, hogy egynek is utánagondolna, hogy mit jelent.
3. Csiának ez:
„Ma garnéla-levest ettem, majd vettem egy üveglapot a frigóba a törött helyére, mert elegem volt már belőle, hogy nem terhelhető igazán, és kinézetre is snassz a polc.
Hogy tudtal evvel a mondattal elni? CsiaPs Meg mindig kiraz a hideg”
4. Nekem egy e-mailen érkezett „bögyörős vicc” [meg kell bocsátanotok, hogy nem idézem], melyet „a világ legjobb viccei” közé kellene illesztenem, de persze nem teszem, mert csak kifejezetten szellemes vicceket szeretnék ott látni.

Május 16. Vasárnap. Reggel óta hidegebb lett. Fél tizenkettőkor 10 C-fok, azaz 50 Fahrenheit.  Hát ez nem túlságos.
Az esőzés nonstop változó hevességgel folyik. Hol szemereg, hol zuhog, hol permetez, hol a szél vágja az arcodba. Bár aranyat ér, egyre valószínűbb, hogy csak olyan arany ez, melyet a mesebeli áruló kapott egykor. (Annyit kapott, amennyi a bőre alá fér. Ám hogy kiszámítsák, mennyi fér a bőre alá, előbb megnyúzták.)
Ma jó napom van. Egész éjszaka a plafont bámultam, máskor az óra világító számlapjától reméltem, hogy gyorsan előrehalad, és hamar megvirrad.
Úgy látszik, nem bírom a hidegfrontot.   
Ma a mennybemenetel ünnepe van. A németeknél Himmelfahrt a neve, azaz égbe utazás. Innen már csak egy lépés a mennyei ügyekben utazás, ami egyébként korrekt megfogalmazás volna: visszatérés a tökéletességbe, vissza az Atyához, aki küldte.
Lesek az ablakon, hátha eláll az égi csurgás, és legyalogolhatom a mai adagomat, melyet tegnap érthető okoknál fogva elblicceltem.
De nem. Nonstop hull. Közben a hőmérő az erkélyen már csak hét fokot mutat. A szomszéd kéménye békésen eregeti a fürtöt. Megteheti, hogy meleget csinál, akinek magánkazánja van. De mit fanyalgok? A szobában tartja magát még a 20 fok. Igyekszem gyorsan megjegyezni: Amikor a wieliczkai sóbányát megnéztük, élvezkedtem, mert folyamatosan 14 fok volt lent, miközben odafent 28 körül. Emlékszem, egy szál ingben menetem le, és nagyon jól éreztem magamat végre a nyár derekán. Most meg a 20 is kevés. Lehet ennek lélektani vonatkozása? Vagy simán meg vagyok fázva? Nem tudom. Mindenesetre vettem egy forró fürdőt az imént, és a hajszárítóval is ápoltam magam, hogy csontjaim felmelegedjenek.
Estére meg egy liter forralt bort tervezek készíteni. 
Tegnap befejeztem Német László interjúkötetét, mely igen informatív anyag. Ír egy rendkívüli osztrák plébánosról (Franz Jantsch), aki a Svájcnak adott privilégiumot magára nézve is érvényesnek tekintette. Nem gyóntatott, hanem évente kétszer általános bűnbánati liturgia keretében adott közösségi feloldozást a híveinek.    
NL felveti azt is, hogy a világi hívek szolgálatait sokkal nagyobb mértékben kellene igényelni, mint mostanság teszi az egyház. Ám azt nem firtatja, ami kétségtelen tény, hogy a laikusok munkája nagyon sokba kerülne az egyháznak. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy az én bérem igen nagy anyagi terhet jelentett munkáltatómnak (a rávetülő adók, közterhek stb. miatt). Mikor ez olykor szóba került, rendszeresen azt válaszoltam a szerzeteseknek: Nem kérek bért, de tartsátok el a családomat és engem is.
Gyanítom, ez az ellentmondás még hosszasan megmarad, és továbbra is feszültségek forrása lesz.