Mickey webnaplója

Hát elérkezett.
Hát itt van.
Az év leghosszabb napjára ébredtünk.
Nemcsak hosszú, hanem igen meleg is.
Hőségriadót fújtak három napra. Ma kezdődik.
Egyelőre nem kapcsoltuk be a légkondit, csak a TALUX gumilapátos ventilátor fújdogál itt a lábamnál.
Hogy „örömünk” teljes legyen - időben szóltak -, szaharai homok érkezik, belepve mindent az ég alatt. A portól talán segít megszabadulni egy-egy zápor.
***  
Nehéz annak utánagondolni, hogy miért szólt bennem az előbb egy Beatles-nóta, a  Mister Moonlight, s most meg a népdal. Szövegét ide írom: Katona István kedvence volt:
/ Ősszel érik, babám, a fekete szőlő / te voltál az igazi szerető. / Bocsáss meg, ha vala-valaha vétettem, / ellenedre, babám rosszat cselekedtem. /  
Vannak kifejezetten cinikus, vagy legalábbis ironikus mondatok, ezekből szemezgetek.
- Nyugi, már csak 2 hónap és 10 nap, s újra iskola!!! Ez a francia rokonfiú megfogalmazásában így hangzott: Mícá, hihihá, mingyá iskolá. Hihihá, mingyá iskolá!!!  
- De lelkes vagy, és ráadásul milyen testes is!
- Hogy vagy, amióta, hála Istennek, nem láttalak? (Hacsek és Sajó)
- Nézd Muzo, a jótündér visszavarázsolta amputált lábamat! – mondja Placid. – Akkor sipirc lábat mosni!
- Olyan a szemed, mint a sasé, de nem olyan éles, hanem olyan csipás.
- Olyan a lábad, mint az őzé, de nem olyan karcsú, hanem olyan szőrös.
- Uram – így az énekmester –, maga helyettesíthette volna Giglit. – Olyan szép a hangom? – Na nem, meghalhatott volna helyette.
***
Talán feltűnt, hogy könnyedre sikerült posztot írtam.
Igaz.
Az uborkaszezonban, a szabadságolások idején lazít az ember.
Minap találkoztam egy rajzzal: Egy kipihent ló fogadja meggyötört társát ilyesvalami szöveggel:
- Na, milyen volt a napod a gyerektáborban? 
Mire a másik ló (sörénye, farka befonva):
- Kussolsz!!!   

VD úgy kezdi a festést, hogy egy összeférhetetlen színkombinációt vet az alapra, s abból kiindulva kezdi megszelídíteni a képet. Próbálja fejleszteni, életet lehelni az elkezdett műbe.
Nincsenek néven nevezhető tárgyak a képén, még ha kétlábú széknek, vagy festőállványnak látszanak is. Ő elémegy ezeknek a vizuális beazonosításoknak, és egyszerűen képelemeknek nevezi őket.
A kirakós játékban jobbára fent a kék ég, középen a tárgyak, tájak sokasága, lent a zöld növényzet.
VD-nél van az alap, rajta feljebb az ablaknak látszó képelem, nagyjából középen a festőállványnak látszó képelem, és valahol elszórva a széknek vagy képkeretnek látszó képelem.
Ami a festészetben ilyenformán megragadható, az az irodalomban is előfordul.
Ebből a szempontból kétfélék az írók.
Az egyik épphogy gondosan előre felvázolja a könyve szerkezetét, és mintegy csontvázra a húst, úgy tölti meg élettel az előre elképzelt vázat. Pl. Szabó Magda.
A másik típusú író megelégszik azzal, hogy meghatározza: hősét kiinduló helyzetéből hová szeretné eljuttatni. Aztán ez vagy sikerül, vagy sem.
Sokszor az általa megálmodott események sodorják hősét, hőseiket (vö. képelemek) valahová.
Ehhez a típushoz tartozott Jókai is.
Elindította az újságjában a regényét, s számonként jelent meg a folytatás. Néha ebből zavar támadt, mert térben és/vagy időben a korábbiakban megírtakkal szemben összeférhetetlen események történtek.
Persze az olvasó se igazán vette észre ezeket, hisz nem egyszerre olvassa el a folytatásost.
Én utóbbiaknál is fegyelmezetlenebb vagyok. Posztjaim nem épülnek egymásra.
Nagyon nem.
Most pl. minden előzmény nélkül ezeket vetettem virtuális papíromra.
Legyen hát ez a mai poszt.      

   

Egyszerre nehéz és könnyű témát választottam ma.
A napi Eucharisztia-vételről van szó.
Harminc éve, az akkor még létező IGEN c. periodikába írtam: „vettem az Eucharisztiát. Meglátszik rajtam?”
A téma attól könnyű, hogy Jézus testamentumba adta: „Ez az én testem, ez az én vérem, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Ő pedig nekem a „szegletkő”, az abszolút hiteles valaki, örök viszonyítási pontom.
Mégis attól nehéz a téma, hogy gondolataink kifejezése csak tudásunk által lehetséges, márpedig amiről írunk, az misztérium: csak a hit által értelmezhető.
Nem kevesebbet állítunk, katolikusok, minthogy a második isteni személy köztünk van az Eucharisztiában.
A konszekrált ostya valamiképpen maga Jézus, aki egy személy, és mégis mindegyik ostyában teljesen benne van. Akik vesszük, azt hordjuk magunkban, akiért a világ egyáltalán létezik.
Akiknek nincs hitük, észérvek alapján azt gondolhatják, hogy a katolikusok meghibbantak, és képtelenségeket állítanak. Ezért írtam a közelmúltban, hogy a hit felülmúlja a rációt.
A kérdés, amit évtizedekkel ezelőtt papírra vetettem, továbbra is fennáll:
Meglátszik-e rajtunk, hogy folyamatosan kit hordozunk magunkban világszerte?
Ennek a ténynek a megélése minden racionális keretet szétfeszít.  
Törékenységünkre nagy alázattal kell tekinteni, s a teljességre törekedni minden negativitást legyőzve, minden rossz ellenére.
A Mester nem kevesebbet kér, minthogy „úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy jó cselekedeteiteket látva dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”. (Mt 5,16)  
Úgy ragyog?

Mozgalmas nap vége felé járunk. Nagy a csönd, mert elmentek, akik korábban megjöttek: M., E. és a négy gyerek. Meséltem, megcsiklandoztam, ugráltattam a fotelben, majd a kanapén. Megtudakoltam, hogy mikor lesz évzáró, együtt nevettünk a pofozós kedvű Bud Sprencer, Terence Hill-duón. Ezúttal motoros rendőröket játszottak.
Harmadszor telik meg a mosogató gép, de ez rendben is van ennyi ember ebéd és uzsonnája után.
Levi befejezte elkezdett Váli-képét. Jól indult másolat, de elkapkodta a végét. Azért ott fityeg a falon az eredeti mellett.  Jut eszembe, a Műterem mindörökké c. Váli-képet a művész lemérte, 26,7 kg. A miénk csak 9 kg. Érdekes adalék. Hasonló fordult elő Gershwin esetében. Apja ott ült a koncertteremben, és mérte fiának elhangzó művét. Már 13 perces, már huszon… perces az opus.
A háttérben szól a tévéhíradó. A magyarok csoportelsők lettek, mert Szerbiát… a magyar válogatott 0:0-t ért el Montenegró ellen.
Fülemben nincs csend. Egyfelől két szólamban cseng, másrészt valamiért egy népdal jár a fejemben: …Gyere be, gyere be, de gyere be, hadd kacsintsak a szép szemedbe. De, hogy miért ez?
***
Tegnap néhány kidolgozható témát feljegyeztem emlékeztetőül. Nem állítom, hogy hozzáfogok bármelyik részletes elemzéséhez. Álljanak itt csak puszta felvetésként.
- A szentolvasó egyik „titka” az előzményekkel: „…áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus, akit te Szent Szűz Erzsébetet látogatván méhedben hordoztál.” Korábban az áthúzott szót nem mondtuk, nagyon helyesen. Mindenki tudta, hogy miféle hordozás volt az. Mostanára ostobábbak lettünk?
- A puzzle kirakós játék vége biztos siker. Mindig ki lehet rakni a részekből az egészet. A másik játék, a Mahjong, nem az. Vagy sikerül minden párost leszedni, vagy sem.
- Honnan tudja a darázs, hogy az évek óta napsugárzásnak kitett kopott székünk faanyaga kell neki a fészeképítéshez. Naponta idejár alapanyagért.
- Temesi Ferenc „bambásító ládá”-nak nevezi a tévét. Ma már nem láda a monitor … s ha már… minek nevezné a mobiltelefont, az okos órát, a FB-ot?

Nyelvelek
Van a miatyánkban egy mondat, amit sokan félreértenek. Ne vígy minket kísértésbe (ti. ne engedd, hogy kísértésbe essünk). Túl azon, hogy mit takar a mondat, a vígy szóról kívánok megemlékezni. A vígy szó a visz ige felszólító mód egyes szám második személyű rövid alakja (a hosszabb alakja vigyél volna). Mind a rádióban elmondott olvasó hallgatásakor, mind a misén ismételten azt hallom, hogy sokan tévesen mondják: ne végy minket kísértésbe. Ez érthetetlen ebben a formában. Ugyanis ennek végy szónak a hosszabb formája a vegyél. Az inkriminált mondatban: …és ne vegyél minket kísértésbe?! Teljes képzavar.
Ami pedig a liturgikus nyelvezetet általában illeti, a szövegek jobbára barokkosak.
Ha valami nehezíti a hit terjedését, akkor joggal gondolhatunk többek között arra az akadályra, amit az archaikus hangvételű, nyelvezetű imaszövegeink hordoznak. Előszeretettel alkalmaz ilyen szófordulatokat a népénekek gyűjteménye: Hő imáit „gyermekidnek…” Mi indokolja ezt a nyakatekertséget? (birtokviszony indokolatlan cseréje, a gyermekid avíttsága). A hívek visszatérő mondata így szól: „Üdvözíts bennünket világ Megváltója, ki kereszted és feltámadásod által megmentettél minket.” A mai mindennapi beszédben soha nem azt mondjuk, hogy ki, hanem hogy aki.      
Nem állítom, hogy ha a „fentebb nem”-ről átállnánk a mai magyar nyelvre, számottevően megsokasodna a megtérések száma. De hogy megkönnyítené a szövegek értését, az csaknem evidens.
Elég arra gondolni, amit Lomb Kató említ egyik könyvében, hogy a német lány Jókai regényein tanult meg magyarul, és amikor barátja felől faggatták, így felelt: „Délceg, ámde igen kevély.”  Meglehetősen idegen a mai fülnek. Úgy kell újra értelmezni: Magas, arányos termetű és egyenes tartású férfi, aki viszont pöffeszkedő, gőgös, öntelt.
Mindez annak kapcsán foglalkoztat, hogy kóstolgatom Lackfi János verseit, aki nem habozik olykor már-már akár szlengbe is átcsapó nyelvezetet használni költeményeiben.
Kell az ő bátor áttörése, hogy rést vágjon a szokott merevségen.  
***
A bostoni reptéren két gép ütközött. Olvasom: „a pilóta a repülőgépen található telefonon tájékoztatta az utasokat, hogy egy másik repülőgép csapódott a hátsó farukba (sic!)”.
Kérdésem: Van első faruk is, esetleg egy középső faruk?   

RJ-tól érkezett:
Egykor a szocialista egészségügyi ellátás
- altalános
- magas színvonalú
-  ingyenes volt. 
De mint mindenből, ebből is mindig hiányzott az egyik.
- ha általános és ingyenes, akkor nem volt magas színvonalú (SZTK),
- ha magas színvonalú és ingyenes, akkor nem volt általános (Kútvölgyi),
- ha általános és magas színvonalú, akkor nem volt ingyenes (magánpraxis)
Lehet, hogy most is ez van????
- Fiatalkorodban van időd és energiád, de nincs pénzed,
- felnőttkorodban van pénzed és energiád, de időd nincs semmire,
- öregkorodban van pénzed és időd, de nincs energiád.
Ergo-morgó-vigyorgó: Azt élvezd, amid van, mert sose lesz egyszerre mindened!!!
***
Álomszép álom:
Amim van, éjszakánként több adag álom. A ma hajnalit leírom:
Feleséggel (T) elindultunk kirándulni. Mentünk-mendegéltünk, s hogy, hogy nem, valahogyan Szentendrén kötöttünk ki. Ott elhatároztuk, hogy átmegyünk a Megyeri csárdába, és megebédelünk. Nem így lett, mert az orrunk előtt megnyitott egy étterem. Előtte nagy tömeg, és mint a szurkolók a stadionba, úgy szipkázta be magába a sokaságot a hosszú terem.
A vendégek helyet foglaltak, T. valahogyan eltűnt a szemem elől.
Kerestem erre-arra, de nem leltem nyomát. Mivel nem vittem magammal a mobilmat, semmi módon nem tudtam vele kapcsolatba lépni. Közben jócskán előre haladt az idő.
Eltökéltem, hogy hazamegyek, még mielőtt rám sötétedik. Nekiindultam a várost átszelni. Rövidnadrágom dörzsölte a combomat. Ez így nem lesz jó, gondoltam, mert mire hazaérek Óbudára, elsebesedik a lábam.
Mehetnék HÉV-vel, de nincs nálam egy fitiying sem. Azért elindultam a végállomásra arra gondolva, hogy csak észreveszem, hogy a kocsiban van-e kalauz. Legfeljebb olykor leszállok. Végül rájöttem, hogy koromnál fogva én már ingyen utazhatok országszerte.
De mire ez eszembe jutott, már Óbudán voltam.
Az ágyamban.
T. köhögött.
Arra felébredtem.     

Ma csavaros kupakos literes tejet vettem, nem csak amolyan ollóval felnyithatósat. Persze ez valamivel drágább volt. Jobb tej lakik benne, avagy a kupak értéktöbbletként húzza felfelé az árát.
A nyolcvanas években a vidéki tejgyűjtő állomáson vödörszám vittük a tejet alkalmi táborunkba. Kupak és olló nélkül, összetételkimutatás nélkül, szavatossági idő feltüntetése nélkül, és literenként 3,60-ért. Teljes tej volt. Friss csapolás.
***
Ma csaknem szolgálatba kellett helyeznem magamat sofőrként. Ha más megoldás nem lett volna, eleget is tettem volna a felkérésnek. Ami kissé feszélyezett, hogy reggel rendes szokásom szerint bevettem a vízhajtómat. Márpedig, ha az késztet, akkor nagyon késztet. Erre nem minden országút van felkészítve, meg városi út se.
A sofőrködésre való felkérés ideje naponta reggel 8,45-ig lehetséges. Ekkor szoktam a napi furosemidet bekapni. Ettől kezdve 12 órán át kiszámíthatatlan vagyok bizonyos tekintetben. Ha tudom, hogy valahová el kell autóznom, aznap kihagyom a furosemidet.
***        
77 felé a 7. autóval
Öreg autóm nem a régi,
bár az „új” is elég régi.
Szívem szintúgy nem a régi,
merthogy biza’ nagyon régi.
***
Dőzsölünk. Rozsdamaró Coca-colát iszunk, mert vendégeink mellőzték. (Talán nem is kínáltuk nekik?) A hatvanas években a kis üveg Cola 3 ft volt. A mostani kiszerelés 1,75l. Ennyi Cola annak idején 21 ft-ba került. Ma ötszázon felüli az ára.
***
Tegnap olvastam
Szabó Feri egyik kései könyvében egy
Olivier Clément idézetet, aki viszont
Szolzsenyicinre utal, mint forrásra, miszerint
„az inflációnak nincs más oka, mint a bűn”.
Nincs, mert hátterében a mohóság áll, a nyerészkedés.
Az a mentalitás, amelynek gazdája alig várja, hogy valamilyen apropóból emelhessen az árat, növelhesse a profitját.
Pl. „begyűrűzött” valami,
pl. emelték a benzin árát,
pl. ballábbal kelt fel a főnök,
pl. annak a megállapítása, hogy az enyhe infláció jótékony hatású a gazdaságra. (Vajon miért az?)
 Vagy bármi más apropó.  
 

Talán a nyolcvanéves jezsuita Szabó Feriről kértek tőlem egy írást, ami aztán nem jelent meg, túlzásnak minősítve értékelésemet. Sajnos a kéziratot már nem találom. A lényege, s ami matt ejtették a megemlékezést, hogy J. S. Bach-hoz hasonlítottam a főszerkesztőt. Halála után néhány kötetét kézbe kapva továbbra is azt gondolom, hogy nem nagyon tévedtem írásomban. Azért mertem megtenni az összehasonlítást, mert elég jól ismertem Bach munkásságát és elég jól ismertem Feri munkásságát.
Elsőként a megalkotott művek sokaságát, másrészt a hatalmas ívű összegző munkát tekintve.
Bach sok zenei irányzatot megpróbált, és összegezett. Feri kora teológiáját, filozófiáját ismerve, szakcikkeiben, könyveiben sokszerűen mutatja be őket. Bach is és Feri is az égre mutatnak, hálát adva azokért a kegyelmekért, amelyeket kamatoztattak. A jezsuita költeményeinek se szeri se száma. Bachnak több, mint húsz gyermeke született két feleségtől. Feri szublimátan, de gyakorta érinti a szerelem témáját. Faludi Ferenc harminchét verset írt. Róla nevezték el a Sodrás utcai házat. Szabó Ferenc több mint ötszázat. Még nem tudom, hogy melyik rendházat fogják róla elnevezni.   
Idézek egyik kései könyvéből (Az isteni erőtérben, 2020) most, hogy újra olvastam.
Egy helyen Hamvast idézi: „A szerelem misztériuma az, hogy a tökéletesen más férfi, és a tökéletesen más nő, akiknek világhelyzete, eredete, természete, alakja, célja, végzete tökéletesen idegen és más, ez a két egymáshoz képest teljesen aszimmetrikusan elhelyezkedő lény, ez a kettő találkozik és olvad egybe.”
Levinastól hozza: „Szeretni annyit jelent, mint a másikat félteni és gyengeségének segítséget nyújtani. Nem meghódítani, nem megragadni, nem alávetni, hanem – mindenek előtt – arcát simogatni… A filozófus itt főleg a női arcra célzott. Az látszik számára a legsimogathatóbb arcnak… A szerelemnek ajánlatos valóságosan  baráti érzelmekkel párosulnia…”
Cserháti püspöktől is idéz, aki az AEH tevékenységéről jegyzi  meg: „Szégyenletes volt, ami velünk történt. Úgy bántak velünk, mint a kisiskolás gyerekekkel…Krimi ízű leszámolásra és bosszúállásra hangolt társalgási módszerrel az államvédelmi hatóságok közbelépésére kész hátterét mindig sejtetve ültették le  hivatalba hívott püspököket, és papokat egyaránt.”
Nos, tudom, hogy a kiragadott részletek igen önkényesek, de hát egy 390 lapos sűrűn teleírt kötetet képtelenség reálisan bemutatni egy poszton belül. 
Kóstolónak pedig tán ennyi is elég.

Még él bennem az élmény, a könyvhét nyüzsgése. Alighanem a tízmillió író és költő országa vagyunk. Vagy van itt, valaki, aki nem ír?
Van itt valaki, aki nem képes szavanként egymás alá írni gondolatait?
Ugye nincs.
Azon gondolkoztam, hogy vajon mekkora szellemi értéket képviselnek az új kiadványok.
Mit tesznek hozzá korábbi ismereteinkhez?
Találhatnék-e egymásnak feszülő ellentétes tartalmú írásokat?
A dedikálások szinte folyamatosak.
Kicsit olyan ez, mint a FB-on ismerősnek jelölés.
Az író jobbára nem ismeri azokat a személyeket, akiknek ajánlja könyvét. Gizinek és Kázmérnak szeretettel XY.
A FB-on hasonló a helyzet. Sok esetben ismerősnek jelölést kér olyasvalaki, akit nem ismerek.
Jelölhetem, de ettől még nem fogom ismerni. Volt, hogy az ajánlkozásra válaszul kérdőjelet tettem. Honnan kell nekem őt ismerni, és ha ő ismer engem, én őt miért nem?  
***
Ma lefotóztam egy liliomot egy pókkal. Mennyire illettek össze?
***
Tegnap egy gyászmisén vettünk részt a zuglói Thököly úton a „domonkosok”-nál. Itt volt 51 éve az esküvőnk. Azóta nem jártam ebben a templomban. Messze esett Rákosfalvától, Kispesttől, Józsefvárostól és Óbudától is.
***
A szózat játékkal úgy jártam, mint a biztosítóval.  Immár másodszor vesztettem el bonuszomat, B10 besorolásomat valami többé-kevésbé nem tőlem függő adminisztrációs zavar miatt. A szózat játék eredményessége részemről 88%, de azt is méri, hogy zsinórban hány játékot fejtettem meg eredményesen. Mostanában egy 55-ös sorozat szakadt me, és kezdhettem elölről gyűjteni a nyertes játékokat.  Még csak 11-nél tartok.
  

Egyik FB-feladvány arról szól, van-e olyan keresztnév, amely magában foglal helységnevet.
Persze van, tán nem is kevés. Én ezeket gyűjtöttem: PÉTer, SeBŐ, ÁrvÁCSka , BERNadett, BORbála. Ha folyónév is lehetne: AdriENN, SarOLTa.
***
M.-nak ajánlom a figyelmébe: Olvasom a FB-on, hogy tusfürdők, szappanok is ekcémát okozhatnak.
***
Az idő múlása: Június 10-én volt apánk születésnapja. 112 éves volna, ha élne.
***
Kiderült, hogy a vásárolt kocsink csomagterében hever egy kormánybalta. A kormánybalta technikai eszköz, amely megakadályozza a kormány illetéktelenek általi használatát. Mechanikus eszköz. Csak a nevével nem vagyok kibékülve. Szerintem Balta-zárnak kellene nevezni.
***
Éjjel azt álmodtam, hogy üldöznek minket hitünk miatt. Egy ház utolsó helyiségében üldögélünk, és várjuk sorsunk beteljesedését. Perrel, börtönnel fenyegetnek, vitatják igazunkat, megszégyenítenek.
Mostanában a pápa megemlékezett a 21 kopt vértanúról, akiket a tengerparton fejeztek le az iszlámállam gyilkosai. Ugyancsak nem rég volt, amikor felidézték a tuszi-hutu vérengzésnek azt a szeletét, amikor egy mozlim ember keresztény nőket bújtatott, s amikor fegyveresek átkutatták a házát, a bezárt fürdőszoba tele volt ezekkel az üldözöttekkel. Ide nem hatoltak be a kutakodók, és szerencsére egyik nőnek se kellett tüsszentenie. Így valamennyien túlélték a borzalmakat.
Ilyen élményekkel a tudatomban, talán nem véletlen, hogy a kitaszítottak sorsára jutást álmodtam meg.
***
Az EU politikusai most az orwelli újbeszélt használják, és kellemes nyomort készítenek elő.
Hogy mi jön ezután? Ki tudja.
Lehet, hogy a Huxley-megálmodta civilizáció, amelyben társadalmon kívüli, megtűrt vademberként élhetünk ezután rezervátumokban.
Devolúcióról olvasok, a civilizáció lebontásáról.    
Szép új világ.