Mickey webnaplója

Nekiveselkedtem elolvasni Lackfi János #jóéjtpuszi kötetét. Ceruzával megjelöltem azokat a nyelvi leleményeket, amelyek olyan egyedülállóvá teszik a költő opuszát. Elhatároztam, hogy a számomra legérdekesebbeket megosztom egy posztban.
„Ja, nem”.
Amikor a
Ja, nem
c. fejezet végére értem, előrelapoztam, és megakadt a szemem egy rigorózus kitételen:
„E kiadvány a kiadó írásos engedélye nélkül sem részben, sem egészben nem másolható, nem sokszorosítható, nem tárolható visszakereshető rendszerben, nem tehető közzé sem elektronikus, sem más formában.”
(Csak remélem, hogy ez a megidézett közleményre nem vonatkozik, mert íme, nincs írásos engedélyem a kiadótól, és posztom elektronikus formában jelenik meg.) Pedig milyen érdekes lett volna, ha közzéteszem szókincse sajátos képviselőit, nemde?
Ja, nem.
Vagyis… egyetlen szót nem értettem. Egyik költeményében ez szerepelt: pölö. Ilyen szó nincs is a magyarban (A szóvégi ó, ő mindig hosszú – szól a szabály).
Kérdem feleségtől:
- Mi az, hogy pölö?
- Nem érted? – így ő. – A pölö a például rövidítése.
- Ahá!!!  
*
Azért mégis érdekelne, hogy hány recenzió fog készülni a Szent István Társulat publicisták számára összeállított könyvcsomagjának e jeles darabjáról, azaz hány újságíró veszi a fáradságot, hogy írásos engedélyt kérjen a kiadótól a kötet megidézésére.
Magam – törvénytisztelő ember lévén – leteszek a szavakban-kifejezésekben való mazsolázásról.
Különben is: Jó bornak nem kell cégér. Mindenki vegye csak meg a könyvet.
Nem drága: 3500 Ft.
***
A mmóvári látogatásunk utóhangja: „Jöhettek báárrmikorr!!!! Mi is nagyon jól éreztük magunkat. Még egy napig tartott utána az öröm, amikor egymásnak beszámoltunk róla, hogy ki kivel miről beszélgetett M. unoka! Szóval duplán jó volt.”

Aki korunkbeli, és panaszkodik, annak megpróbálom értésére adni, hogy kopik a testünk, és ez természetes. Deskénél olvasom ezt a mondatot: „A magam gyöngeségét pedig próbálom úgy fogadni, ahogyan Jézus az első elesést. Türelmesen, fölháborodás nélkül, szinte derűsen.” Lám, így is lehet. Az idősödés kopásainak okai végül is a misztikába tartanak. A végső kérdésekre nincs jó magyarázat, csak a bizalom és a remény elfogadása.
Ma is mi van velem? Alapból izomlázam van, mert három napja jó tempóban sétáltunk MMóváron kilométereket. Ehhez jött hozzá átmenetileg a szemkáprázás, amely harminc éve jelentkezett először. Időről időre utolér, és kb. negyed óráig tart. Gondolkodom rajta, hogy mi okozza. Talán az édességek egy határon túl. De nem igazolt ez se, hiszen sok alkalommal kerülök ilyesmi közelébe anélkül, hogy káprázna a szemem. Mindegy is. Múló valami. Söprögetek a szobában. Egyszer csak a fülzúgásom felerősödik. Hidegfront? Na, nem. Kinézek az ablakon, s látom, hogy a söprőgép közeledik. Vele együtt a zúgás is.
Megkönnyebbültem. Azért jobb, ha csak halkan zúg a fülem.
***
Tegnap óta keresem a hírt Tardy karnagy jubileumáról. Egyet találtam, amely utal a 80. életévére. Eszerint júl. 22-én volt a születésnapja. A várbeli ünneplést talán az indokolja, hogy csak mostanra lett készen a neki szánt Festschrift. Végül nem jutottam el a Mátyás –templomba. Érdekelt volna Laci, ő maga, és az egybegyűltek. Kiket ismerek meg a hosszas elmaradásom után, és érdekelt volna az ünnepi kötet kinézete – és tartalma – is.
Mindegy, ez a hajó elment.
***
A NEK anyagai, videói hozzáférhetők. A nyitó miséjé 4 órás,  másfelet megnéztem, meghallgattam belőle. Nem bántam meg. Folyt. köv.
Farkas atya rész vett az 1938-as bp.-i kongresszuson is.
Apám 27 évesen volt jelen ott.
Mi T.-vel két rendezvényre mentünk ki, meg a zárómisére.
M. pedig a csütörtöki laudest énekelte társaival együtt.
T. említi, hogy vaskos kötetet szerkesztenek az összes elhangzott anyagból.
Érdemes lesz megvenni, mert korunknak fogalmaz meg a ma nyelvén sok minden értékes tartalmat.            

Az ember nem érti magát. Felhalmoz egy csomó könyvet olvasásra előkészülve, majd egy olyat folytat, amit már egy hónapja elkezdett. Ez a kötet jelesül Mikszáth-novellákat tartalmaz. Legutoljára Lapaj, a híres dudás történetét elevenítettem fel újraolvasásával.
A balladaszerű szomorútörténetben olyanokat olvasok, mint amit Emődi L. bácsi is mondott (Minden úgy van jól, ahogy van, mert ha nem úgy volna jól, akkor másképpen lenne). Nézzük most Mikszáth megformálásában: „Minden úgy van jól, ahogy van. Az ember a halina, a kunyhó, a pipa, sőt még a duda is ki van téve a mulandóságnak, az enyészetnek, hanem a határ – az örökkévaló. Itt volt mindig, és itt lesz mindig a maga helyén. Ámbár a folyóvíz olyan nagy potentát, hogy még abból is elvisz egy darabot, ha tavaszi áradáskor nekirugaszkodik.” Megjegyzem, hogy némileg hasonló a gusztusom Theodore Roosevelt amerikai elnökéhez, aki a világszerte népszerű Mikszáth-regényt, a Szent Péter esernyője c.-t olvasta és szerette.
Bár Esterházy emlékezetem szerint fitymálta, én úgy vélem, hogy a magyar szerző kvalitásánál fogva bízvást mellé állítható pl. a lengyel Sienkiewicznek.
Most otthagyom a könyvet, mert meg akarok emlékezni Tardy Lászlóról, aki 80 éves.
19-én, vasárnap este a Mátyás-templomban ünneplik szentmise keretében s azt követően. A tiszteletére írt kötetkében írásommal részt vettem, s arra készültünk, hogy T.-vel együtt felmegyünk a Várba az ünnepségre. De ugyanaz történt, mint p. Somogyi jubileumi miséjén. Akkor magam mentem Budakalászra. Most ha egyedül mennék, nem volna senki, aki T.-t este misére vigye. (Matyi unoka itt köhög a mellettem lévő szobában, erősen megfázott. Hagyományos módon teákkal kezeli magát, kezeljük őt, de kap gyógyszert is meg vitaminokat is.)
Visszatérve az ünnepelthez, jó okom van róla megemlékezni, mert sok szépséges művet tanított be a kórusnak, mert el-eljárt velünk gyalogtúrákra, templomokba spontán énekelni (esztergomi bazilika és Ócsa, Mélykút, egyesekkel kölni dóm is). Tanította a serdülő ifjúságot szolfézsra, elénk élte Magdival a házasságot, megismertetett pl. Bárdos Lajossal, ismertté tette a kórust a BM és a bp-i fiatalok előtt a beatmisékkel, és az abonyi misével. Rávezetett a klasszikusokra, a Schütz-passióra, a Luba misére, a Dufay-misére, egy Caldara misére gondolok, vagy a hazaiak közül, Scheiber M, Sáry László, Sáry József, Halmos László, Ottó Ferenc stb. miséire gondolok. Számos szép motettát fújtunk el sok alkalommal, pl. egy Prohászka-Dienes Valéria orkesztika-bemutatón.
Aztán, aztán úgy adódott, hogy négy gyermekünk született, s autó híján - plusz utóbb behajtási engedély híján - egyre messzebb került tőlünk a Mátyás-templom. Szép volt, felemelő volt, izgalmas volt, életszerű volt, életigenlő és vidám volt, forradalmi tett is olykor ez a kóruséneklés.
Hányszor énekeltük több szólamban:
„Ez jó, ez nagyon jóóóóóóóóóó!”
Mit is írhatnék?
Köszönöm – köszönjük.
És még:
Kedves Laci: Ad multos annos!!!      

Meglátogattuk a mosonmagyaróváriakat. Ezúttal M. unokám vezetett és igen kiválóan. Gyorsan odaértünk, s utóbb gyorsan haza. A rokonsággal nagy, felszabadult és hosszas angol nyelven folytatott beszélgetés kezdődött. Mindent tisztáztak, mindent megbeszéltek, amit csak akartak. Én és T. hallgattuk a szófolyamot, de érteni vajmi keveset értettünk belőle. Leginkább annyit, hogy a társalgás jókedvű, és sok mindenben megegyeztek. Péteken este másfélórás sétát tettek a fiatalok. Velük tartottam. Amire számítottam, be is következett. Az ő sétatempójuk nekem könnyű stafétát jelent. Azért meg-megálltam fotózni is, és tartottam velük a lépést, mert számolnom kellett azzal, ha lemaradok, aligha érem utol őket. A kellemetlen érzés ellenére kár, hogy nem csinálom ezt mindennap. Biztosan jót tenne.
Elhaladtunk a vár mellett, el Sissi szobra mellett, és nem ültünk le a Habsburg herceg padjára őfelsége bronzszobra mellé.
A közelmúltban csak éjszaka jutott eszembe, a gyerekkoromban alkalmazott DDT-tartalmú por neve, amelyet légyirtáshoz pumpáltunk egy alupumpából (gezarol). Séta közben pedig sokáig nem jutott eszembe annak az írónak, költőnek a neve, akinek a mellszobra előtt most nem mentünk el. Azt tudtam, hogy Tibor, azt is, és hogy szláv vezetékneve van. Az arca is megjelent előttem, és mégis csak az abc-n elindulva találtam rá gy-betűnél a megoldásra. Persze, hogy Gyurkovics Tiborról van szó. A kutyafáját a feledékeny fejemnek!
Szombatra motorcsónakos túrát terveztünk a mosoni Dunán, de szándékunkat keresztezte a hidegfront s az eső. Talán majd legközelebb.
Kellő empátiával vettem tudomásul, hogy nemcsak az én hallásom szelektív, hanem másé is. Bizonyos frekvenciákat nehezebben hallok meg, másokat meg jól. Nem értem az elhadart, nem kellően artikulált hangokat, a halk beszédet.
Aki velem akar kommunikálni, annak kissé meg kell emelnie a hangját. Inkább kevesebbet szóljon; de azt hangosan tegye. Mindketten jobban járunk. Én azért, mert megértem a mondókát, a beszélgető partnerem pedig azért, mert nem kell megismételnie mondandóját, s így elkerüljük azt a malőrt, amibe sokan beleesnek. A csak kicsit halló nagyothallók közötti látszólagos párbeszéd egy darabig elvan az értettem, helyeslem, bólogatok rá, igen szavakkal történő reflektálással, de kipukkad egy olyan kérdésen, hogy hány óra is van? Ugyanis nem jó rá az igen válasz.
                         

- Olvashatnék kedvemre, csak azt kellene kitalálnom, hogy mivel kezdjem.
- Nézhetnék tartalmas videókat, pl. a NEK előadásait, de vajon melyikkel kezdjem.
- Ehetnék spagettit vadasmártással oldalassal, ehetnék fagyit, vagy zacskós tésztalevest garnélaízesítéssel vagy darakását. Utóbbival kezdem (da rakása, azaz tejbegríz).
- Írhatnék az öreg sofőrök alkalmassági vesszőfutásáról, mely határidőket szab, de melyek az eü leterheltsége vagy rendszere miatt (ki tudja, melyik) csaknem teljesíthetetlen. Ha bevonnák a jogosítványomat, akkor ezután csak biciklivel okozhatnék baleseteket. A rolleresekre, az, elektromos biciklivel, sőt egy-kerekűvel száguldozókra semmiféle megszorítás nem vonatkozik. A fene érti ezt.
- Írhatnék a világszerte dívó parlamenti választások körül erősödő hisztériáról. Két dolog lehet veszedelmes a globalista háttérhatalom miatt a jelenlegi kormányra, ha veszít és ha nyer. Az erőszakos koloncoktól vajmi nehezen szabadulhat. Undorító és igen unalmas naponta szembesülni azokkal a pokoli manőverekkel, melyekkel szembe találkozom nap mint nap. Persze utoljára a remény hal meg.
- Írhatnék a könyvélményeimről, de először olvasni kellene.
- Vagy arról, hogy késik az újabb megbízásom (lektori munka volna). Éreztem én ezt minden bizalmam ellenére.
- De az is érdekes, hogy M. unoka intenzív magyar tanfolyamán haladgat a nyelvismeretben. Jót nevetett a viccen, mely így hangzik. Doktor úr, nem tudok menni. Na ne, mondja! Akkor hogy jött ide? Jönni tudok, csak menni nem.  (A franciában nincs két ige erre a mozgásnemre.) Megjegyzem, M. egy alkalommal említette, hogy sajnálta, mennyi poént mondok, melyeket nem ért, és melyeket nagyon nehéz lefordítani. Most örül, hogy egyre több jókedvű mondást megért.
- Mit is írhatnék? Csak így tovább, csak így tovább. 
***
Meglepetéssel olvasom: Kb. nyolcvan éves sógorom, akiről évtizedek óta semmi hírem nem volt, a föld túlsó végén megszólal és üzen az alapítványt támogató soraival. Ezt írja: »A Védett Társadalom Alapítvány megalakulására mérhetetlen szükség volt. Tűrhetetlen, ami a világban megy. Minden gondolkodó embernek fel kell állni, mert "vétkesek közt cinkos, aki néma." 25 éves koromig otthon éltem, azóta Ausztráliában, néhány évet Dél-Afrikában és Rhodesiában. "Szabad ésszel nem adom hitvány módon a szolga ostobát." Otthon is, idegenben is ez vezetett.« (Czakó László, Sydney)
Hihetetlen az ő következetessége. Tényleg ilyennek ismertem meg 1956 után.

Bevezetés
Vásárlás, elhagyott nyári cuccok visszaszerzése, unokázás, gyógyszerkérés, székek visszaszolgáltatása a kölcsönzőnek, s ha belefér, Móra-kötetek kölcsönzése.
Függőben: Jön-e a szódás, és ha igen, mikor.
Feladat, lehetőség, terv: a NEK-szekcióülésein egymással párhuzamosan elhangzott gondolatok
meghallgatása archívumban.
Tárgyalás
A vásárlás rendben megtörtént, elmentünk a nyáron nyaralóban felejtett holmikért. Amit találtak, azt elhoztuk s továbbítjuk a gazdájának.
Az unokázás megtörtént. Én autóval mentem pesztrálni a gyerekeket, Tücsi utánam vonattal, mert indulásig nem jött meg a szódás, akire minden szerdán várni kell. (Nincs ez így jól.)
A gyógyszerkérésemet leadtam, választ kaptam, mehetek érte a patikába.
Azért is mentem kocsival, mert két összehajtható fémvázas széket kértünk kölcsön a pápai misére. Visszavittem.
Ami még érdekes, felkerestem Pcsabán VP-t, aki ígérte, hogy odaadja összegyűjtött Móra-köteteit, mert szeretném mindet elolvasni. Nekem is vannak Móra-könyveim, de zömmel más tartalmúak-címűek, mint emezek. Lesz mit olvasni hónapokig. 
A szódás végül hamar megérkezett, sajnos nem tudtuk telefonon utolérni, ezért indultam el autóval külön. T. vonatja csaknem egy időben érkezett meg velem. Pcs.-ra.
Azt hiszem, a szellemi töltekezésnek semmi akadálya. Egyre-másra találkozom azokkal a videofelvételekkel, amelyek a NEK során elhangzó előadások anyagát hozzák. Tervezem meghallgatásukat. Sokat jelentettek nekem azok a találkozások, amelyekben részem volt a kongresszus három kiválasztott programja során. Várakozással tekintek előre, s remélem, hogy minden színvonalas beszámolót meghallgathatok. Úgy vagyok a dologgal, mint egy-egy baráti, rokoni összejövetellel. Valakikkel sikerül szót váltani, másokkal meg nem. Mindig érdekelt volna, hogy a többiek egymás között mikről tárgyalnak, mikről beszélgetnek. De csak töredékét tudtam nyomon követni, lévén a találkozók egyszeri és meg nem ismételhetetlen történések. Az eucharisztikus kongresszus anyagaitól több szerencsét remélek. Ezeknek ugyanis tényleg lesz (van) kép- és hanganyaga.         
Befejezés
Lám, adódik esély értékekkel való töltekezésre, tartalmas anyagok megismerésére.
Vagy ahogyan Göre Gábor fejezi be a róla szóló történeteket:
Mejhöz hasolló lyókat kívánok Göre Gábor bíró úr. ÖMAF, azaz ögye mög a fene.

Felejthetetlen napok után vagyunk.
A Szent István-könyvhét megnyitója,
a bazilika előtti sokadalom,
a margitszigeti családinap találkozásai,
a N.közi Eucharisztikus Kongr. vasárnapi pápai zárómiséje felejthetetlen élménye,
a régóta húzódó regnumi csoporttalálkozó megvalósulása,
s tegnap Soma =(Somogyi Sándor) gyémántmiséje a budakalászi Szent Kereszt felmagasztalása-templom búcsúnapján.
Lakonikus életrajza:  
„Somogyi Sándor született Szegeden, 1937. február 7.,
szentelték Budapesten, 1960. március 19.
Egyházi beosztás nélkül 1960–92, közben
szabadságvesztés 1965–66, és 1970–74,
kisegítő lelkész Bp.-Józsefvárosban 1992–2012.
Nyugállományban 2012. augusztus 1-től.”
Közöm:
Gyalogos és kerékpártúrák együtt, regnumi fiatalokkal.
Nyári táborozások asszisztensként éveken át különféle hazai hegységekben.
Együtt gondolkozás a regnum jövőjéről.
Egy epizód: „Soma, te mit csinálsz itt?” – így Kisberk püspök Budakalászon a szoc. időkben.
„Rendetlenkedem” – hangzott a válasz.
„Csak rendetlenkedjél továbbra is, bár megvédeni nem tudlak.”
Igen, Ilyen világot éltünk.
Két regnumi perben ítélik el, soha nem fogadta el bűnösségét, mivel nem is volt az (szervezkedés, államellenes összeesküvés). Természetesen rehabilitálták a koncepciós perekben való ismételt elítélése miatt.
14-én az ő tiszteletére telt meg a karcsútornyú templom. Jó volt vele és tisztelőivel, ismerősökkel és barátainkkal találkozni.
A templomhoz fűződő személyes élményem, egy fiatalkori böjti elmélkedés éjszakai virrasztás során. regnumi szervezésben.
Szép volt,
felemelő volt,
rég volt,
igaz volt.  

Jó volt találkozni kor- és sorstársainkkal, a Nomádokkal.
Mindnyájunk sorsa más,
mindenkié emberi,
mindenkié érdekes,
mindenkié kalandos,
mind a hazafelé tartó emberek sorsa.
Mesélünk, de többnyire halkan.
Hallunk, de többnyire kevéssé.
Törődünk a mieinkkel, s valamelyest másokkal.
Törődünk másokkal, s a mieinkkel is.
Ellene vagyunk az okoseszközöknek, s használjuk őket.  
Ha késve is, közösségileg megemlékeztünk arról, aki hazatért az atyához, most imádkoztunk érte.
Sokunknak volt, lesz születésnapja.
Van, aki még, s van aki már nem vállal hivatalos munkát.
Sokunknak hasonlóképpen alakul a napirendje.
Sokunkat éltetnek ránk nevető unokáink.
Körtepálinkából kétféle volt.
Borból is. Egy fehér, egy piros. Mindenki a pirosat kérte, mert az édes.
Nem volt igazán édes.
Villányi volt, s pohárnyit ittunk.
Megállapíthattuk, hogy mindenki másképp csinálja.
Mégis mindenki valamennyire hasonlóképpen csinálja.
Örültünk egymásnak, s a lehanyatló napsugárnak.
Hazaindulás előtt bevettem az esti gyógyszereket.
Befértünk két autóba mind, akik hazamentünk.
Reméljük, egy hónap múlva újra összefutunk.
Vagy már holnap Soma gyémántmiséjén.

Érdekes sorsuk van a szentségtartóknak (monstrancia). Szentségimádáskor kikerülnek a szentségházból (tabernákulum), majd az imaalkalmak végén újra bezáratnak a szentségházba. Itt őrződnek az újabb alkalomig. Vannak igen díszes monstranciák, s vannak puritánok. Újabban csak egy forgalmaznak olyant, amely egy méretes köralakú aranykeretből áll talppal és fogónyéllel, ebbe kerül a szentostya. Valamikor ilyenről álmodtam, ma már nem egészen.
A korábbi, napsugarakat idéző díszítések nemcsak a kegyelem áradását jelenítették meg, hanem egyben Krisztus testére is mutattak. És ennek is van értelme.
Hiteles története van az 1938-as NEK-en használt monstranciának. Mivel Pacelli bíborosnak végig kellett vinnie a szentségtartót az Andrássy úton, olyant kerestek, amelyik könnyű. Rátaláltak a szociális testvéreknél. Máig megvan, s használják e szerzetes nővérek.
Az idei NEK szentségtartója szellemesen két részből áll. Egy messziről is jól látható fix részből, és egy abból kivehető hordozható részből (Lenzser-Mezei Kata alkotása). Számos alkalommal láttuk, ahogy beillesztik a kézben hordozható részt a nagy keretbe. Hogy mekkora a kézben hordható rész súlya, nem tudom. Mindenesetre formája letisztult, kicsit a minimal artra hajaz.
Ma utoljára felteszem a FB-ra búcsúzásként s korábbi ígéretemhez híven saját alkotásomat, amely ha lehet, még inkább nélkülöz minden felesleges elemet. Kb. 30 éve ötleteltem ki, hogy a Bibliában található, és Jézusra mutató „Én vagyok ”-idézetekkel körberakok egy elképzelt fehér ostyát. Ezek a fenti módon mutatnak befelé Krisztusra, kifelé pedig „sugározzák” a belőle fakadó megváltó szavakat. Így állt össze az én monstranciám, amelyet egykor a Zászlónk c. regnumi lap mutatott be.
Tegnap a NEK zárómisén ráláttunk a pápára onnan, ahol mi ültünk-álltunk. Igen aprócskának látszott Ferenc pápa, mert azért viszonylag nagy távolságból néztük. Mozgását jól ki lehetett venni. Jelen volt, először, és számunkra nagy valószínűséggel utoljára. A jelenség szűk három óra hosszat volt látható, hogy aztán hosszasan eltűnjön a szemünk elől, csakúgy, mint a monstranciák, amelyek két szentségimádás között eltűnnek a tabernákulumban.
Isten áldja Ferenc pápát, és Isten áldjon bennünket is!          

A nap természetesen a pápalátogatás jegyében zajlott le. Éjjel elgondoltam, hogy a tegnapi szúró napsütés ellenére veszem a bátorságot, és elmegyek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, amelyet Ferenc pápa celebrál sokadmagával. Előbb azt gondoltam, hogy feldobok egy pénzt, s ha fej, elmegyek. Aztán azt, hogy akkor is elmegyek, ha írás. Reggel jókor bejelentettem ebbeli szándékomat. Tücsi, aki tegnap alaposan elfáradt, s lemondóan nyilatkozott részvételi szándékát illetően, most döntésem nyomán azt mondta: Ő is eljön. Megdöbbent arckifejezésemet látva, félig viccesen a karizmatikusok szlengjét használva azt mondta: „azt kaptam”, hogy menjek.
És jött.
És mentünk.
Mentünk HÉV-vel, villamossal, az Oktogontól pedig gyalog a Rippl Rónai utcáig. Majd regisztrálás és a  fémdetektorral való megkezelés után tovább az Andrássy út beszájadzásáig, csaknem a Hősök teréig. Ott kaptunk egy helyet egy „foglalt” padon, majd egy óra várakozás után magam egy plakátoszlop tövében landoltam. Ott követtük a nap vonulásának függvényében az előbbre araszolást végig árnyékban maradva, mígnem elénk telepítettek egy kerekesszékes matrónát. Tőle aztán nem követhettük tovább az árnyék vonulását. Viszont enyhe szellő segített a hőség elviselésében. Egyébként is lekötött bennünket a ritka szép és rendhagyó mise, amelyen a De Angelis gregorián mise tételei hangzottak fel, meg különféle szép dallamok tökéletes előadásban, tökéletes kihangosításban. Reméljük, hogy a kongresszus beszédei, a pápa köszöntője és homiliája, a magyarokhoz intézett búcsúüzenete mind-mind meg fog jelenni valamiféle könyvalakban. Addig marad a közhelyszerű vicc, melyet állítólag elsütött a pápa, s amely így hangzik: Miért nem fognak a mennyben magyarul beszélni az üdvözültek? ???
Mert a magyart megtanulni képtelenség, és az örökkévalóságig tart.         
Megjegyzem, hogy a térről vissza a Nagykörútig egyre hömpölygőbb tömegben jöttünk, viszont árnyas utcán mindvégig. Meg is jegyeztem Tücsinek a lelkes tömegben haladva: Nyertünk! Hajrá Ferenc ...(város)...pápa!
Az első kombinóra felfértünk, s a HÉV-en ülőhelyünk is akadt. Így lett vége a félkilenckor kezdődő, és kb. két órakor véget érő akciónknak.
A készült képekből bőségesen fogok mutatni a FB-on. Plébániánkról valaki már jelezte, hogy összegyűjtené az elkészült fotókat mindenkitől, aki részt vett az 52. NEK-en.