Mickey webnaplója

Mikszáth Kálmán irodalmárokról való megemlékezéseit olvasom. Köztük a Gyulai Pálról írtakat.
Mikszáth szerint Gy. P. „a hangulat költője. Igazabban egy mélyen, gyöngéden érző szív benyomását teszi, de érzelmeit nem tudja élvezhető színekkel és vonásokkal kifejezni, gondolatai nem eredetiek, nem üdék, nem is kifejezők, sőt néha nincsenek is gondolatai, s az ember nem találja meg azt a bizonyos magot, amelynek a kedvéért minden verset elolvasott Deák Ferenc…
Gyulai az ötvenes évekbeli „patakocska” költészetnek a képviselője. Azok az ócska képek, sablonok, a terebélyes tölgy, a zúgó csermely, borongó fellegek, a bájos »hallga«, a zengő zefír, mind elmúltak. Ma már, ha valakinek valami mondandója van, ugyancsak találja el a ruhát, amibe öltözteti, de hátha még mondanivalója sincs? Mit ér, ha többnyire olyat érez, amit nem érdemes az emberiségnek tudtul adni... Melegség is kevés van Gyulai Pálban. S ami van is, az se a saját melege...” stb, stb. (1893)
Mikszáth következő szemelvényének a címe: Gyulai Pál nyolcvan éves.
Nem másolom ide a cikket, elég legyen egy mondatát citálni: „…a fején borostyán van; az védi; nemcsak nagy kritikus, de a legjelesebb élő költőnk is.” A cikket 1906-ban jegyzi.
Na, hát ezekre varrjon valaki gombot.   
Persze a nagy palóc nincs megállapításainak ellentétes kicsengésével egyedül. A szerkesztőségünkben is előfordult, hogy a cenzori munkát végző munkatárs lerántott egy cikket, ami így nem is jelent meg. Telt-múlt az idő, s amikor újra megkísérelte a főszerkesztő a cikket megjelentetni, a cenzori vélemény immár teljesen pozitív kicsengésű volt. A cenzor is ember, aki ugyanúgy nem mentes a hangulatváltásoktól, mint más földi halandók.
***
Még ide írom Mikszáth egyik miniatúráját. Különösképpen is ezekért a finom részletekért olvasom szívesen az egyébként is jó humorú, jó tollú írót. „Gyulainak két nagy ember van a szeme előtt. Az elbűvölő tollú író [Jókai], kit tenyerén hordoz az ország… A másik alak lánglelkű hadvezér [Görgey], akit hiba híján elítél, elkárhoztat, mert fönséges volt a harc kezdete, folytatása, de a vég nem méltó ahhoz. S a vég éppen az ő kezébe esett, mint ahogy rendesen a legerősebb fog marad meg utolsónak, és annak kell aztán mindent megrágnia a harminckettő helyett.” Remek és láttató kép. 
Diákkorom irodalmi szöveggyűjteménye (Sz.Gy.) hasonló láttató mondatot hozott tőle:
„Kilátni meg belátni.[nyitva az ajtó] Pszt. A pénzügyminiszter reggelizik.”   
***
Kora reggel az erkélyen - egy felhő lehagyja a kondenzcsíkot.
Egy verébnek látszó elkésett denevér, vagy egy denevérként csapongó veréb tempózik át a légtéren.
A magasan szálló repülő fényesen fehér, a reptérről elstartoló még sötét színű.
Egy sötét színű repülő eltűnik a nyárfa takarásában s többé nem jön elő. Elkanyarodott? Lezuhant?
Három verébfióka kötelékrepülést hajt végre. Még gyakorolniuk kell.
Ezek a mai vonatok halkabban járnak, vagy az én fülem állapota változott?
Ma négy galamb tartott felénk. Vadkacsák nem.
Ha nem tudnám, hogy Aquincumban üldögélek, hihetném, hogy valamilyen egzotikus tájat bámulok.
Tegnap kb. ötször kezdett el esni az eső, olykor villámlással-mennydörgéssel vegyest. A front búcsúja.           

Mindig ez van. Összetalálkozunk, megszokjuk egymást, és mielőtt még sikerülne mindent kimondanunk, ki-ki megy a dolgára.  Most is ez történt. A két francia unoka és az egyik fiú szülőstül elstartolt tőlünk ¾ 4 órakor. Tíz perc múlva az alsó rakpartról küldtek fotót, ahogy haladnak nyugatnak. Már csak alig 1000 km-t kell megtenniük. Az Úr legyen veletek! Dominus vobiscum! – búcsúztunk egyenlatinsággal egymástól. Reggel pedig a Madonna della strada oltalmába ajánlottam őket. Igen fárasztó ez covid-járvány nélkül is, hát még a vele megterhelt időszakban.
A korábbi években megmorogtam, hogy annyi fiatal vesz körül bennünket, mégis mi vásárolunk reggelente a közös nyaralás idején. Most fordult bennem az életérzés.
Gyerekeim óvtak attól, hogy légkondit nélkülöző autónkat a Balatonra kormányozzam. Koromnál fogva veszélyesnek ítélték. Ehhez képest oda-vissza levezettem az öreg autót, s reggelente T-vel bevásároltunk. Ma már másképpen értékelem az előzőekben vázolt tevékenységeket. Örülök annak, hogy hasznára lehetek a többieknek. 
Így van ez a vezetéssel is. Egyelőre érvényes a jogosítványom. Miért ne vezetnék kis országunkban néhány nagyobb távolságra? Még bírom. Ráérek pihenni, ha nem kapom meg a vezetésre a további engedélyt. Egyszer annak az ideje is eljön. Idén? Két év múlva? Ki tudja.
Most, hogy hazaindultak, üres lett a lakás, üresebb a frigó, nagy az elcsöndesedés. Hiányzik az 50, a 49, a 22 éves és a két tini lány trécselése, csivitelése, a magyar és francia nyelvű hangicsálás. Majd megszokjuk.
Megjött viszont a FülesBagoly augusztusi száma, benne néhány használhatatlan poén. Egyet-kettőt azért megidézek közülük.
- A számlát! – szól oda a vendég a pincérnek.
- Irigylem, uram. Nekem csak a szemem.        
***
- Halló! Étterem?
- Igen, kérem, ez a Fatányéros.
- Hét főre, keddre szeretnék asztalt foglalni.
- Akkor majd hívjon vissza, ha eldöntötte.
***
Útközbeni WhatsApp-váltásokból:
-15,50 Már itt tartunk (parlament)
- A Szűzanya és Szent Kristóf vigyázzon rátok!
- Köszi.
- 18.30 Sopronnál mentünk át a határon. Most Bécs alá tartunk.
- Mázlitok volt.
- 19 h A Bécs alatti erdőkben járunk.
- 19.0 Hallgassátok meg a Strauss-zenét: Mesék a bécsi erdőből.
- 22.22 Németországban vagyunk.
- 0.27 Ez a leghosszabb utatok. Júliusban indultatok, és augusztusban értek célba.
- 0.39 Mit csináltok ti ilyen későn drágáim?
- 0.40 Alszunk.
-  0.40 Mi is. J
- 3.08 Franciaországba érkeztünk.
- 3.10 Itt vihar van, villámlik.
- 3.10 Sweet home!
- 4.39 Megérkeztünk. Hideg van, Jó éjszakát!
… …

A nagyobb család látogatása – különösen, ami a külhonból érkezést (és távozást) jelenti – képzettársításra késztet. Olyan boldogító a lát(ogat)ásuk, mint röpke életünk átsuhanása, áttűnése e világon. Olyan efemer, olyan gyorsan lefutó, olyan átmeneti, olyan múló. Érzik is, akik hazajöttek, és most hazamennek, hogy itt és ott tartózkodásuk milyen ideiglenes. Természetesen itt jobb élni bizonyos szempontból és ott jobb élni más bizonyos szempontok miatt.
Legjobb útközben?
Talán nem.
Bár a megérkezés reményének izgalma sok mindenért kárpótol, egy 1000 km-es autóutat senkinek se kívánok, kivált nem covid-komplikációk idején.
Az utolsó nap a pakolásé, a búcsúzásé. De az utolsó előtti napot ki kell használni.
Élvezni?
Itt ez a szó nem helyénvaló tekintettel az erős UV sugárzásra és a kánikulára.
Mindenesetre vendégeink tervezték, hogy megnézik a Graphisoft-parkot, de egy part mentén ott felejtett tilos-tábla elbizonytalanította a társaságot (ugye, ami tilos, abból baj nem származhat. Írva volt, hogy TILOS, és mindenki vessen magára). Ám a part köves útját felszabadították a gázgyár mellett, és évek óta szabad rajta sétálni.
Rávettek a vendégek, hogy velük tartsak. Azzal a feltétellel mentem bele a napon való őgyelgésnek, hogy az Összekötő-hídig autóval megyünk, így is bőven elegünk lesz a napból.
Jól döntöttem.
A hídtól délre néhány platán takarása alól kikelve ezerrel tűzött ránk a nap. Árnyék száz métereken át sehol. Mondom a társaságnak: úgy éljük meg a napon való közlekedést, mint a karavánok, amelynek tagjai azért képesek kitartani az 50 fokos melegben, mert szemük előtt lebeg az oázis megváltó léte. Kicsit így voltunk mi is. Átmenetileg fák alá bújva értünk el a parkba. Ami ott érdekes, a vízesés, a halas tavacska, tavirózsával és színes halakkal, sással és szitakötővel.
Van ott egy Giacometti-szerű bronzkompozíció, a Sakkozók. Jól eltalált ábrázolás, csak sose fejezik be az elkezdett partit.
Van aztán ott egy szocreál stílusú meztelen férfiszobor is. Nem tudom, mit akar jelképzeni. Eléggé bumfordi.
Mi tagadás gyorsan befejeztük a sétát, tekintve a tekintendőkre, és elmondtam a táraságnak, hogy hány felé folytathatjuk utunkat. Az Óbudai-szigetre vivő hídig árnyékos úton mehetünk, de onnan vissza is kell gyalogolni. Az üzletközpont felé is sétálhatunk, s kört megjárva térhetünk az árnyékban hagyott autóhoz.
A fiatalok eldöntötték a kérdést.
Automata módon és egységesen a visszafordulást választották. Még a híd tövében elüldögéltek egy negyed órácskát, vízzel hűtve mezítlábukat, majd elbúcsúztak a folyótól, és kocsiba ültek.
Nem kellett a házunkig a forróságban caplatniuk-caplatnunk.  

Bementem a városba, ami azt jelenthetné, hogy eddig kint voltam belőle. Ez meg nem igaz, mert hol van még tőlünk Bp. külső határa. Mégis bementem, hiszen a Belváros környékét céloztam meg. Az Oktogonnál szálltam le a combinóról (ugye a légkondis hosszú villamos neve). Még nagyjából emlékeztem rá, hogy egykor miféle portálokkal lehetett ott találkozni. Mivel egy hentesüzlet állt a nagy körúton, a Nyugati pályaudvar közelében, villamosra szállva sorra néztem a kirakatokat, hátha még megvan. Bizony, ma is működik. Vettem is sebtében két szál lángolt kolbászt, mert arra volt megbízásom.
Oly ritkán tévedek be a főváros központjába, hogy előrelátó módon zsebre tettem a kisebbik mobilt, amellyel szintén lehet fotózni.
Hátha.
Nem is csalódtam.
Az egykor G. Eiffel-irodájában készült terv alapján megépített Nyugati pályaudvart éppen tatarozzák. A főhajó díszes teteje már elkészült, most a szélső épületszárnyak vannak felújítás alatt.
Feltűnt két dolog. Az egyik, hogy az új tervezésű épületek kialakítása tömbszerű, hatalmas üvegfelületekkel és jellegtelenséget mutat kinézetük. A régi bérpaloták felújítva egyedi arcukat mutatnák, de sokukat éktelenítenek eléjük feszített óriásreklámok. Elég szörnyű ez, noha korunkra igencsak jellemző. Az érdekek mentén születnek döntések, s ezek sokszor szembe mennek az értékekkel.
Szép lenne ez a főváros, mert sok értékes épülete van, ám nem képes szebbik arcát megmutatni, mert takarják a haszonelvű, az érdekek mentén hozott döntések hozadéka, a közönségességet felmutató óriásplakátok megjelenése.
Kár, hogy így van.
Ami pedig a feliratokat illeti, a külföldiek praktikus okokból jól eltájékozódhatnak, mert az angol szövegek dominálnak. A lengyeleknél ellenkezőjét láttam. Ott csak a szlávok érzik otthon magukat, mert minden cégfelirat lengyelül van kiszerkesztve. 
***
A könyvmegállóban hagytam, amit otthagytam, s elhoztam egy Bradbury scifit, Gárdonyitól Ida regénye c. munkáját, mert az olyan lírai, olyan plátói hangvételű. 

A nyaralás kapcsán felötlött bennünk, hogy összegezzük, mikor és hol nyaraltunk együtt, hiszen immár 16 éve jövünk össze együtt nyaralni, tán egy év kihagyással. 2005-ben kezdtük Fenyvesen szűk, forró emeletes, szúnyoginváziót megérő, s irtószert nélkülöző körülmények között. Az akkor csecsemő Estelle-t altattuk babakocsiban egy sétaúton járkálva. Olyan meleg volt, hogy a nap jó részét egy magunkkal hozott ventilátor előtt ülve töltöttem. Meg is jegyeztem, hogy olyan kitartóan ülök itt, mint egy vécés néni. Azóta számos településen megfordultunk, és immár hetedszer Zamárdiban. Többször felmerült, hogy a társaság egy része nem vízkedvelő, inkább hegyek közé vágyna, ám mi, szülők (öreged-vén) egyre kevéssé volnánk képesek az emelkedőkkel megbirkózni.      
Marad a tó, a síkság, ameddig az Égi hatalmak engedik.
***
Bálványok
Amikor bálványokról említést teszek, önkritikusan meg kell állapítanom, hogy olyanszerű elfoglaltságaim nekem is vannak, bár jobban szeretem vesszőparipáknak nevezni őket. A két fogalom eléggé rokonértelmű. Mik is volnának ezek?
Az első talán újabb évtizedekben a blogolás.
Ezt kiegészíti a világ szépségének megragadása fotókon keresztül.    
Gyerekkorom óta igen vonzódom a jó zenéhez.
Kiskorom óta szeretem a humort, az olvasást, egyes írók teljes életművével való megismerkedést, az értelmes interjúköteteket, s antikváriumokban az értékek után való kutakodást. Ennek utózöngéje, korunk találmánya, a könyvmegálló, ahová már igen sok könyvet vittem, és ahonnan már igen sok könyvet hoztam.
Meg kell említenem a rejtvények, logikai játékok szeretetét is. Évek óta kedvelem az olasz módra-típusú fejtörőket, de a szókirakó, a puzzle és tilitoli játékok, kvízek, ördöglakatok stb. is lebilincselnek.
Biztos van még több egyéb is, ami, mert kevéssé fontos az életemben, most nem ugrik be. Nem is baj, hiszen már így is túl soknak tartom, hogy mi minden foglalkoztat.
Megjegyzem, hogy amikor nyaralunk, jól megvagyok nélkülük, legalábbis azok nélkül, amelyeket technikai vagy időproblémák miatt nélkülöznöm kell egy-két hétre.
***
Mivel a lakásban egyre több internetfelhasználó jött össze, megyek és veszek egy-két router-átalakítót (elosztó).
Kütyüből soha sincs elég.     

Egész nap megy a szobaklíma. Immár kettő is. Nekünk ugyanis melegünk van, vendégeink viszont a Jura-hegységből jöttek, ahol tartósan 13 C-fok vette körül őket és fáztak. Itt jól érzik magukat klíma nélkül is. Ventilátorok nélkül is. A figyelmesség mégis úgy kívánta, hogy a szobáikban lehetőségük legyen a levegő megmozgatására. Nem igazán éltek vele.
Mivel a Balaton után nálunk laknak, létszámunk átmenetileg megsokszorozódott. Helyünk van. Nekik meg kedvük itt lakni. Francia nászom házát eladják. Már jelezték a gyerekek, hogy ezt a lakást ne adjuk el elköltözésünk esetén se, mert olyannyira a szívükhöz nőtt. Számos élményük fűződik itteni tartózkodásukhoz. Minden nyáron szerettek nálunk vendégeskedni. S hála Istennek, nincs ez másképp ma sem. Innen startolva különféle helyeket keresnek fel. Kedden pl. a Palatinus strandot. Későig lubickolnak, mert 21 h-ig nyitva van.
Holnap Ráckevén teszik tiszteletüket, és covid-tesztelésen esnek át, mert az osztrák sógorok csak érvényes igazolással engedik tovább az átutazókat. Márpedig eltökélt szándékuk, hogy pénteken hazastartolnak.
Ma elmeséltem Évának, hogy hosszabb távollét után hazaéréskor mindig Beethoven VI. szimfóniáját hallgatom meg, mert olyan megnyugtató. El is kezdtem játszani a bevezető taktusokat a szintetizátoron. Estelle-ke szeme felcsillant. Kedvenc zenéje, mert egy neki tetsző rajzfilm aláfestő zenéje és nagyon szép.
Nem hiába, muzikális család az övéké. Még kicsi gyerekek voltak a most huszonéves fiúk, amikor a dupla franciaágyon ugráltak pálcika lábaikon, s ütemesen kiabálták: Musique italienne. Hát persze, Vivaldi Négy évszak c. darabja forgott a korongon. A következő évben hasonló lelkesedéssel hallgatták-ugrálták végig a musique russe-t, Muszorgszkijtól az Egy kiállítás képeit. És ez még nem minden. Matyi unokának szoprán hangja volt akkoriban, amikor elénekelte az Éj királynője áriáját a Mozart operából. S hogy folytassam a reklámember stílusában, bonusként emlékeztetek arra is, hogy az említett unoka óvodás korában felismerte a Rossini-féle Tell Vilmos-nyitányt. Ám, amikor rákérdeztem, hogy vajon ki írta ezt a szép zenét, rávágta: Tom és Jerry. (Hát, ha egyszer onnan ismerte!!!)        

Idén évtizedes pechszéria után jó időt éltünk meg a múlt héten.
A hét során régi ismerősökkel találkoztunk. Pókok, hangyák, szúnyogok, parti madarak. Mind úgy „tudják”, hogy övék az épület, a kert, egyáltalán minden Isten szép világából.
Nem is sokat tévednek.
A hét kifejezése Estelle találmánya, akinek nagyon ízlett a töpörtyű. Mint említette, kéri, hogy vegyünk a zsírgömbökből, mert az olyan jó. (Vettünk.)
Az év újdonsága az a felfújható lap, amin állva evezni lehet, a SUP. (Lehetett.)
Az év új autója a Dacia Lodgy, amit a kért és kapott kedvezménnyel érdemes volt megvásárolniuk Zs.-éknak. Az év másik autója nem új, de komfortos: egy piros Transporter. Olyannyira kényelmes és 8 személyes, hogy Domi javasolta apjának, cseréljék le hétszemélyes Opeljüket egy kisbuszra.     
A hét miséje kedden esett a nagytemplomban, Zamárdiban.
A hét Lucky Strike-ja a Balatonba veszett, majd mégis megkerült drága szemüveg.
A hét tapasztalata: Idén senki sem betegedett meg.
A hét egyik történése: Négyszer kerékpároztam le a tóhoz, és háromszor fürödtem is benne.
A szombati telefon: 50 éve a Dyekiss-Varga-Bárdosy-esküvőn vajon én voltam-e egyikük tanúja. (Nem zárom ki, de meg se erősítem. Akkor sorköteles időmet töltöttem Pápán.)
A hét során ritkán elhangzó saját megjegyzéseivel minden megmondó ember egyetértett.
A héten számos mobilkép és fényképezőgép által készült dokumentum keletkezett.
Kísértéseim ellenére sem készítettem a parton naplemente-képet. Idén is olyanok lehetett, mint a korábbi években.
Harmincvalahány fokban, forró flaszteren száguldottunk hazafelé lehúzott ablak mellett. Fütyült a szél. Azért a légkondinak van értelme a kocsikban.       
Itthon átmenetileg nincs internet, ezért a megtérés alkalmával szokásosan lejátszott Pastorale-szimfónia (ugye Beethoven VI. sz.-ja) bevezető tételét csak szintetizátoron idéztem meg. Évek óta hallgatom a megérkezés alkalmával. Próbáljátok meg! Felszabadító, örömteli, vidám és erőteljes muzsika ez.
Rekreál.
***
M. nem tankol a MOL-kutaknál, mert egy alkalommal két autónk tankjába mértéken felüli mennyiségű benzin fért bele. Reklamációjukat a hivatal elutasította, s a tank hőtágulására magyarázta, azt hangoztatva, hogy a kutak mérőit szabályosnak találták ellenőrzéskor. Nem akarom eldönteni, hogy kinek volt igaza. Mégis úgy vélem, hogy egyszeri kárpótlásuk megérte volna a cégnek, mert továbbra is a magyar érdekeltségű kútnál tankoltak volna.
***
Egy alkalommal az égen hajnalban egy tucat vadkacsa húzott át a házunk felett. Más alkalommal is ott ültem, és lestem a ritka csodát. Az jutott eszembe, hogy az erős hit csodákra képes. Csodának tekinteném, ha újra feltűnnének a ritkán látott kacsák. Azért arra gondoltam, hogy nem lehetetlen, ha hiszem. Kb. húsz perc múlva 5-6 vadkacsa húzott át a látóteremben. Ejha.
***
A Balatonba esett tárgyak megtalálásának a valószínűsége a nullához tart. Egy vízbe pottyant szemüveg megtalálásának valószínűsége ugyanilyen valószerűtlen. Hosszas keresés után K. szemüvege mégis meglett. Sokan drukkoltunk a sikerért.      
***
Ha a dolgokon olvasható feliratok alapján akarnék tájékozódni, nehéz dolgom lenne. Nem tudnám megmondani, hogy a világnak mely táján járok. Néhányat megmutatok. Super Free; Led lighting; Leinöl; no sugars; Stepway; Hausmeister; Chemin Neuf.
Van annak vagy harminc éve, hogy az Akadémia iránymutatása alapján a kereskedelmi egységekben az idegen nevek ellen folyamatos harcot hirdettek. Még a Ludas Matyi c. élclap is huzamosan kritizálta az Astoria irritáló feliratát: ASTORIA INTERNACIONÁL.
Ma meg éppen ellenkező a trend: A globalizmus jegyében (?) – talán – mindenesetre eredménnyel terjed mindenféle szöveg, ami nem magyar.

Nem is tudom, hogy mihez hasonlítsam. Olyan-e, mint egy méhkas, vagy inkább mint a darázsfészek? A nagycsalád minden kiscsalád-része felveszi a ritmust. Ti mikor jöttök? Hozzátok a…? Ne inkább mi hozzuk el? És a férjed mikor jön? De jó lesz…stb. száll az éterbe megannyi WhatsApp-közlemény.
Hát igen.
Eddig mindig jó volt.
És talán ezután is.
Bár óhatatlan a társaság darabokra esése.
Hiába a legkényesebb szegmensek pontosítása. A hivatás, a vállalt munkák, a tanulási időszakok eltérő volta, a háztatarozás, és ki tudja, még miféle – pl. vírushelyzet alakulása – beleköp a levesünkbe.  Mégis azt gondolom, hogy a generációk felnövekedése hozza az egyre nehezebben megvalósuló alkalmazkodást. Ráadásul el kell fogadnunk, hogy jól van ez így.
Jó 50 éve van nekünk egy Fiskars-sajtszeletelőnk (a „sajtvágó”). Mondom a feleségnek: Ha mi meghalunk, és még összejönnek a családok közös találkozóra, nem a tábortüzet, hanem az ötven éves sajtvágót fogják körül ülni. Az lesz a totem, a legáltalánosabban, leghosszabb ideje használt eszköz. Bár egy öreg amerikai asztali ceruzahegyező ugyanígy igényt tarthatna erre a megbecsültségre.
Hogy ki mit ül körül, az igen változó.
Vannak akik a mesemondót ülik körül,
vannak akik a szóló zenészt,
mások a celebet,
az ismert embert,
a tekintélyest ülik körbe,
a messziről jövő embert,
a viccmesélőt,
s pl. a melósok – tapasztaltuk – a tömbbe tömörült sót ülték körül, és dörzsölték hozzá a zöldpaprikát - mikor mit. 
***
Tehát egyre nehezebb az időegyeztetés. Van, aki hétfőn, van, aki csak kedden csatlakozik a csoporthoz, s akad olyan is, aki egyelőre nem tudja, mikor fog ráérni, de vágyik az együttlétre.
Ilyen körülmények között nehézségbe ütközhet akár csak egy összcsaládi fotót összehozni.
Bár áthidalható egy photoshoppal.   
***
Évek óta kísért, hogy Bernáth Aurél kötetének (Így éltünk Pannóniában) két balatoni epizódját felolvassam. Mind a kettő hátborzongató. Az egyik egy padláson végigrettegett vihar, a másik egy veszedelmes átkelés csónakkal a Balatonon égi háborús körülmények között. Korábban nálam volt a kötet, most azt terveztem, hogy kinyomtatom elektronikusan, de nem szerepel a MEK-ben. Hozhatta volna az Országút c. periodika balatoni száma.

Annyiszor elhangzik, hogy „az Isten szeretet”. Ez nem attribútuma János evangelista szerint, hanem az őt abszolúte meghatározó tény. Tehát az abszolút Levő maga a tiszta szeretet. Azonnal mellé kell tenni Jézus tanítását: Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen, és éljen.
Következőleg Isten élvezi, örömét leli benne, és kifejezetten szereti az emberek sokféleségét. Az, hogy nem vagyunk egyformák, annak az az elégséges oka, hogy a sokszínűség életszerű, az egyöntetűség maga a szürkeség. Varietas delectat. Monotónia untat.
Ha tehát Istentől akart valóság, hogy más és más karakterűek legyünk, más és más tulajdonságokkal rendelkezzünk, akkor az ő akaratával megy szembe a hozzánk képest másként gondolkozók örökös elmarasztalása, a kritika, a „csak nekem lehet igazam, csak úgy jó, ahogy én gondolom”, ne adj Isten, „azért csak úgy jó, mert én úgy gondolom” merevsége. Ez gőg, ez makacsság, ez élet nélküli.
Az emberiség két nagy tábora egyike alighanem egyet ért ezekkel a gondolatokkal. Ők úgy gondolják, hogy az a jó vita, amit el sem kezdtek.
Ám a világ másik fele éppen ellenkezőleg: Mindent érvekkel kell védeni, alátámasztani, és vitákon keresztül elérkezni a megfelelő döntésig. Ennek azonban volna egy feltétele, éspedig az, hogy a viták során kialakuljon valamiféle közös platform. No, ez ritka, mint a fehér holló.
Az anekdotabeli rabbi pl. nem szerethette a vitát. Miért is? Elmesélem.
Csöngetnek. Samesz ajtót nyit. Kohn bejelentkezik, hogy elmondja a rabbinak: Grün igaztalanul bánt vele, amiért is jogosan tartja Grünt egy gonosz aljas embernek. A rabbi Kohn kifakadására így összegezi mondanivalóját: Kohn, neked teljesen igazad van.       
Kis idő múltán újra csengetnek. Samesz ajtót nyit. Immár Grün jelentkezik be, hogy elmondja a rabbinak: Jól kitolt vele Kohn, becsapta, amiért is jogosan tartja Kohnt egy gonosz aljas embernek. A rabbi Grün okfejtését hallva így összegezi mondanivalóját: Grün, neked teljesen igazad van.       
Grün el, samesz belép. Rabbi! Nem térek magamhoz, Kohnnak is meg Grünnek is azt mondtad, hogy neked teljesen igazad van…
Mire a rabbi: Samesz, neked teljesen igazad van.   
Végül idézem Chestertont is, aki nem tartja egészséges mentalitásnak, hogy másokat akarunk megváltoztatni, a magunk szeszélyei szerint átalakítani. Nem fog sikerülni. Így ír:
„Ön kiszabadíthatja a tigrist a ketrecéből, de kérem, ne szabadítsa meg a sávjaitól. Ne szabadítsa meg a tevét a púpjától, mert attól szabadítja meg, hogy továbbra is teve maradjon.” (in: Igazságot)
***
Hajnalban az erkélyben szemlélődtem, amikor a semmiből egy tucat vadkacsa húzott át a házunk fölött és tűnt el kötelékben. Persze nem volt velem a kamera. Később körberepkedett egy atalanta lepke.

A lódarázsról mindent megtudtam, miután észleltem, hogy alattunk két panel közt húzódó résbe befészkelték magukat. Hogy mekkora üreg tátogott a szigetelés mögött, azt csak ők tudják, meg akik összeszerelték a betonelemeket annak idején. Megtudtam, hogy a lódarázs csak akkor támad, ha ellenséges mozgásnak érzékeli a kiszemelt személyt. Jelenlétükben lassan, óvatosan kell mozogni. Ha mégis megtámad egy, vöröshagyma levét vagy más savas dologgal enyhíthető a szúrt seb okozta fájdalom. Aki allergiás rá, annak ez is kevés. Orvosi, gyógyszeres segítségre van szüksége, mert a lódarázs halált is okozhat.
Arra lettem figyelmes tavasszal, hogy az említett repedésbe bebújik egy 4-5 cm-es darázs. Nyárra létszámuk úgy felszaporodott, hogy mint egy forgalmas reptéren állandósult az éppen landolni és elstartolni kívánó egyedek találkozása a rés nyílásában.
Megtudtam, hogy a darázs egy szezonra van tervezve, de ha az anya eredménnyel áttelel, akkor kezdődik elölről a cirkusz.
Summa summárum a szomszédunk méhészt hívott, aki gyilkos port szórt a fészkükbe. A mozgás megszűnt, darázstetemek borították a fehér méregport.
***
Ezek az állatok!
Hatpettyes katicát és sokpettyest is láttam már, hat lábút is, de egy lábút eddig még nem. Az erkély mellvédjén várta sorsa beteljesülését. Felfordítottam. Kalimpált az egy lábával. A többit vélhetően a szorgos hangyák tépték ki, ették meg. Megváltottam a további szenvedéstől. Egy pillanat alatt kimúlt, még annyit se mondott, hogy félkalap vagy hogy ripityom, de még annyit se, hogy nyikk.