Mickey webnaplója

Az Egyiptomban élő P. Henry Boulad SJ 2015-ös interjújából szemezgetek, mert ma ugyanúgy aktuálisak gondolatai, mint fél évtizeddel ezelőtt.
- A média ma nem az igazságot mondja, hanem tragikus módon manipulálja az embereket.
- A vallások elvesztették a lelküket. Intézményesültek.     
- A világnak még több lélekre van szüksége (spiritualitásra).
- A fogyasztói társadalomban minden olyan könnyű, semmit se tagadunk meg magunktól. Bemegyünk a nagyáruházba, nincs szükségünk semmire, mégis két teli szatyorral jövünk ki. Miért? (depresszió oldás?)
- Vissza kell térni az evangéliumi egyszerűséghez, az evangéliumi szegénységhez. A világnak megtérésre van szüksége. Nekem is megtérésre van szükségem, mindennap!
- Manapság vattába csomagoljuk az igazságot.
- A kopt keresztények évente kétszáz napot böjtölnek. Radikálisan.
- Ellene vagyok a mai áramlatoknak (mainstream), mert az embert nyomják el.
- Aki mindig a társadalomban él, feloldódik. Aki mindig egyedül van, magába zárkózik. A mai ember képtelen egyedül maradni önmagával. Azonnal előveszi iPadjét, a telefonját, leül a televízió elé. Meg kell tanulni egyedül lenni, képek, hangok, újságok nélkül.
- Nyugat mindent relativizál. Már nem küzdünk az igazságért. Ki áll készen arra Nyugaton, hogy meghaljon az elveiért?
Elgondolkoztató szavak.
***
Nehéz a nyuggerek élete
Tegnap - mint említettem – itt járt a klímaszerelő, és üzembe helyezte a légkondit. Utána gondosan kiporszívóztam, Tücsi meg felmosott.
Ma olyan ünnepi, vasárnapi hangulatom van. Rájöttem az okára. Tegnap porszívóztam, és szombaton szoktam porszívózni. Logikus, hogy ma csak vasárnap lehet.
De a naptévesztés okán nem merek fürödni menni. Még azt hinném, hogy ma van szombat.
Pedig nem.
Kedd van. Az előszobában ki van készítve a szódás rekesz. Márpedig az szerdán jön… vagy kedden...?
***
Tegnap Éva lányunk küldött néhány kirándulásos fotót. Szabadtéri előadást tartott a többieknek: Alfa-kurzust, egy vízesés mellett az erdőben. Én meg visszaírtam neki, hogy nyáron nekünk is tarthat egyet (noha erre aligha lesz mód, hiszen annyifelé kell figyelni folyamatosan, és programokat egyeztetni). Legfeljebb, ha beszélgethetünk róla. E.-nak is tetszik az ötlet, örömmel venné, ha megvalósulna.  
***
Még mindig kedd: Fiunk sógornőjének megszületett Vilma nevű lánykája. Isten éltesse sokáig szerettei körében!
Vagy ahogyan Amerikából ékezethiányban szenvedő írógéppel írták nekünk: Isten eltesse a kis jovevenyt!

- Bárdos Lajos: Amikor vagy húsz évvel ezelőtt a Városmajorban először énekelt a kar gregoriánt, a méltatlankodó hívek küldöttsége felpanaszolta, hogy ennyi énekes közt egy se akadt, aki tercelt volna hozzá. Szerintem olyan tévedés gregoriánhoz tercelni, mint egy jobbmenetes csavarra balmenetest tekerni, ill. olyan, mint magyar népdalokat gitárral kísérni.  
- Pálferi:
Öt jóra van szükség:
Jóindulatra, jó szándékra, jó akaratra, jóhiszeműségre, jóra való törekvésre.  Ha ezeket folyamatosan kölcsönösen fenntartjuk, akkor hosszú távon elégedetten és tartós szeretetben tudunk létezni.   
Hát jó, jó, jó, jó, jó…
- VD.: „Hogy a dél-amerikai illetékességű pápa migráns kérdésben rossz döntést hozott Magyarország kárára. Mért kell ezen fölháborodni? Én is hoztam Magyarország kárára. Ha Van Gogh, vagy én, egy képet elrontunk, az egész világ károsodik. Ő most hibásan tájékozódott.”
Amit a lapok írnak, lényegében annyi, hogy a pápa itt csak egy mise erejéig tartózkodik, s nem kíván tárgyalni OV-ral, sem ÁJ-sal, viszont Szlovákiában több mint három napot kíván eltölteni. Ha a hír igaz, számomra érthetetlen, hogy egy ország vezetői elől egy másik vezető elzárkózik. Ugyanis a vezetőkkel való találkozás egy nép egészének tett gesztus, függetlenül attól, hogy egyetért-e az adott állam politikusaival vagy sem. De
1. Az vesse rá az első követ, aki közülünk hibátlan.
2. Ma ez a hír terjed, de nem látunk a pápába.
3. Változhat a kép, nem isszák olyan forrón a levest, ahogy tálalják.
4. Lehet, hogy itt valami végzetes félreértésről van szó, immár nem először.
5. A bp.-i Eucharisztikus Kongresszus 1938-ban se volt probléma nélkül.
Hitler pl. megtiltotta a németeknek, hogy részt vegyenek rajta.  
Ez a világ nem tökéletes.

Ha rámenős fotós volnék, ma engedélyt kértem volna a két klímaszerelőtől, hogy munkálkodásukat megörökítsem. De nem vagyok az, és nem tettem. Helyette megérdeklődtem tőlük, hogy kérnek-e kávét. 50%-uk kért.
Tejjel, cukorral.
Vele tartottam.
A munka részükről bő két óra alatt elkészült.
Immár működik is az új légkondi, ezúttal Whirlpool. A munkások helyett a kész masináról készített fotót tudom csak megosztani. A helyén hagyott virágsztenderek feletti falrészre szerelték a kedves mesterek.
Szerelés és betonfúrások végeztével összeporszívóztak, a szemetet a masinák dobozába ürítették.
Távozásuk után aztán én is porszívóztam, Tücsi meg felmosott.
A porzsákot kidobtam, újra  cseréltem, hátha nem ette még meg a gép csapágyát a finom betonpor. 
A szükséges szekrénytologatás után az összetartozó részeket összecsavaroztam. Jól megizzadtam, pedig nem is én szereltem fel a külső és belső modulból álló monstrumot. Viszont az új készüléket bekapcsoltam, hogy segítsen lehűlnöm, ha már egyszer beköttettük.
Szerencsém volt a szelektív hulladékgyűjtőkkel. Mind a papírszemét, mind a műanyag belefért a kukákba. Csaknem meg is telt velük.
A 20 nyelvű használati útmutató könyvből kitéptem a magyar részt, hogy sose kelljen keresgetni többé a kötetnyi leírásban.
Még hátra van egy tanúsítvány szkennelése és mignon elemek beszerzése, hogy a távkapcsoló üzemképes legyen.
Immár tehát a megelőző intézkedésen túl vagyunk.
Mégse kívánom, hogy tartós kánikula alakuljon ki a nyáron.
Inkább annak örülök, hogy már június hetedike van, s eddig nem volt igazán melegünk. A forró szezonból hátralévő idő így mindenképpen kevesebb, mintha egész májusban a hőségtől kellett volna szenvednünk. Ráadásul két hét múlva kezdődnek rövidülni a nappalok. A besugárzás ideje tehát mindenképpen csökken. Persze még nem tartunk itt. A cseresznye még teljesen éretlen.
Késik a szezon.

Kicsiben.
Adva a mi házunk kb. hetven éve. pontosabb helyszín: A Szilágyiék mellékhelyisége előtti betonozott  udvarrész, alul kb. hússzor húsz cm-es mélyedés, benne televénybe ültetett (vad?)szőlő.
Guszti (kb. 10) kezében egy első kerék nélküli gyerekbicikliváz, melyen ha megpörgetem a kormányt, körbejár az első villa, amely így képes beleakaszkodni bármibe, ami felspulnizható.
Guszti meghallja, hogy a fal túlsó oldalán motoz Szilágyiné, és elhatározza, hogy komiszkodik vele. Nekünk szól, de úgy, hogy Sz.-né is hallja:
- Ez itt egy szólótőketépő gép. Nézzétek, így működik!
S forgatja a kormányt, mint a motollát, s persze nem tépi vele a szőlőtőkét, de hát mit lehessen ezt tudni a fal másik oldaláról.
Szilágyiné kiszól:
- Guszti, hallom, miben mesterkedsz. Kimegyek és lemetszem a fejedet!
- Miért? Nem csinálunk semmit!
- Hogyne csinálnátok komiszságot, hallom a gonoszkodó hangodról, hogy mire készülsz. Takarodjatok a szőlőtől!
- De Szilágyi néni kérem…
- Az emeletről Guszti papája, Zoltán:
- Nem csinálnak semmi kárt, nem kellene üldözni a gyerekeket.
- Én látom, hogy mire készülnek. Mire való ez? – így Szilágyiné.
- Azért a vacak szőlőtőkéért remeg úgy? Nem ér az semmit, magától ki fog száradni.
- De Zoli, hogy védheti fia komiszkodását?
- Úgy, hogy maga ellensége a gyerekeknek. Maga azt a hitvány kórót védi!
- Úgy gondolja? Hát vegye tudomásul, hogy nem érdekel tovább a szőlő, tőlem le is sz*hatják.
Egy hang az emeletről:
- Minél többen…
Ajtó- és ablakcsapkodások.
Morogva, immár mindenki többiek ellenségeként vonul saját odujába.
Nagyban.
Amit a patrióta oldal csinál, az támadandó. Amit a finánctőke kigondol, az szintén támadandó. Hogy mikor kinek van igaza, az alig érdekel valakit. Tüntetés jobbról, tüntetés balról. Sárdobálás nonstop. A szájtépés ugyan megy, de értelme semmi. Utálatos ez a szűnni nem akaró egymásra vicsorgás.
Nem kéne egyszer s mindenkorra abbahagyni?
Schiller álma utópia volna-e: „Testvér lészen minden ember…?”
Mikor?
***
A Róna J.-tól érkezett poénok között turkálva ezek akadtak fenn a hálómon.
- Minden vízbe mártott test sikálja ki a kádat fürdés után! – Arkhimédész feleségének a törvénye.
- Egész évben parizert ettél, de a vakcinát nem kéred, mert nem tudod, hogy mi van benne?
- Két idős haver találkozik.
Az egyik megszólal: - Képzeld egy tizenkilencessel járok!
- Hűha, hogy hívják?
- Lada Szamara.
(Nb. Én egy 24 évessel járok. Neve: Mitsubishi Colt.)
- Tegnap chilis babot készített a feleségem. Egész este csaptam neki a szelet.
- Fiam, miért mászkálsz már egy órája hátizsákkal körbe-körbe a szobában? Nincs online-órád?
- Nincs. Ma osztálykiránduláson vagyunk.

Szokásom, hogy gyermekkori zenei emlékeim után kutatok. Így találtam rá nagyon régen a Gyermekszimfóniára, amit a diákkoromban zenekarban játszottunk, s amit Haydn-szimfóniának mutatott a kottánk, s amelynek valójában Leopold Mozart a szerzője. Véletlen folytán jöttem rá a dologra. Vettem egy L. Mozart lemezt, rácsodálkozva arra, hogy, ő is írt egy gyerekszimfóniát. Ám nem ez történt. Egy és ugyanaz a muzsika, csakhogy szerzőségét illetően megoszlanak a vélemények.
Másik kedvelt találkozásom Händel Messiása, amelynek nyitótételét (Grave) és Pifa-tételét egykor játszottuk, s mindmáig igen szívesen hallgatom meg őket.
Adós maradtam tegnapig Haydn egyik zongorakoncertjével. Mi kísértünk anno egy fiatal virtuóz zongoristát. A zongoraverseny dallamára emlékeztem, a beazonosításhoz szükséges adatokra nem. Tegnap előkaptam a Brockhaus Zenei lexikont, és elolvastam mindazt, amit Haydnról ír. J. Haydn igen termékeny szerző. Munkáit A. v. Hoboken lajstromozta. Így jutottam el a zongora-koncertekhez, amelyek a Hob. XVIII. szám alatt találhatók. A youtube-on rákerestem ezekre, s találtam is. Az egykor általunk kísért koncert, a 4. számú, G-dúrban írt darab. Annak is az utolsó Presto-tétele. A meglepetésem akkor vált teljessé, amikor az igen gyors előadású darab dallamát azonosítottam. Gyorsnak tűnt a mi interpretálásunkban is, de nem ennyire. Csaknem kétszeres tempóban játszotta a művész ahhoz képest, ahogyan egykor mi.
Jártam már hasonló módon máskor is.
Ugyancsak Haydn-darabot játszott I- húgom, egy szonátát. Évtizedek teltek el, mígnem egy CD-n meghallottam ugyanezt a darabot egy pianista előadásában, aki „aprította a zongorát”.         
Egy alkalommal meg egy Scarlatti-zenéket tartalmazó CD-t vettem. Annak egyik szonátáját fiunk játszotta annak idején. A lemezen hasonlóképpen kb. feleannyi ideig tart a szonáta lejátszási ideje, mint kisdiák fiunk előadásában.
Még egy ilyen meglepetést rögzíthetek. Bartók Gyermekeknek írt sorozatából a tanulók legtöbben játsszák a Kanásztáncot. Tőlük már ismertem. Ám amikor Ránki Dezső előadásában hallgattam, az is legalább kétszeres tempóban lüktetett az általam ismerthez képest.
Ezek a nagy tempóban előadott művek szinte újjá születnek a ritmusváltás folyományaként.
Egyes vélemények szerint L. van Beethoven tempóelőírásai elhibázottaknak bizonyultak. A jeles szerző tévesen használta a metronómot. A tologatható súlynak nem a tetejénél levő értéket olvasta le a skáláról, hanem az alján levőt. Ezzel akaratlanul felgyorsította saját műveinek lejátszási idejét.
Hogy mik vannak!

Két Prokop-kötetet rendeltem meg a Bookline-tól. Csak egyet teljesítettek, amit már olvastam. Most arra lettem volna kíváncsi, hogy mi ragadott meg egykor benne, mert tavaly kölcsönkönyvként olvastam. A saját tulajdonú könyveimbe az idézni kiválasztott sorokat grafittal jelölöm. Most visszatekintve, blogomban megtaláltam azokat az idézeteket, amiket egy éve idéztem a (Pukkanó buborék) kötetből. Most legfeljebb visszajelölhetném a saját könyvembe az akkor érdekesnek megismert részeket. Persze nem teszem. Viszont el se olvasom újra. Inkább várok a még mindig hiányzó 18. kötetre (Méhecske módra). Ez a kötet az erősen idősödő művész utolsó üzenete, melynek megismerése tehát még hátravan.             
Mégsem volt felesleges hazahozni a tavaly olvasott kötetet. Kifotóztam belőle azokat a grafikákat, amelyek jellegüknél fogva alkalmasak arra, hogy felrakjam őket a FB-ra.
Csak emlékeztetőül: Amikor a tündöklő napsütésben felragyognak a színek, akkor érdemesebb fekete-fehér anyagot közzétenni, borús időben meg ellenkezőleg, élénk színűeket.
***
Ma meleg nyári napra ébredtünk, délután 81 fahrenheit fokot mértünk. Ursula nővér szerint sz*ok ezek a mai hőmérők. Ki gondolhatja komolyan, hogy 81 fokos (28C-fok) a levegő hőmérséklete.    
***
Ahogy közeledik a parlamenti választás, úgy fokozódik a sárdobálás.
Rettenetesen unom.
A vagyonosodás munka nélküli módja sokakat vonz, és fordít ki önmagukból.
Nem szeretem a folyamatos huzavonát, s alighanem akkor tennék helyesen, ha elszeparálnám magam a média minden fajtájától.
Békességre vágyom.
Barátságokra vágyom.
Általános jóhiszeműségre vágyom, az emberi méltóság tiszteletben tartására vágyom.
Magam megkísérlem ezek szerint élni, s ebben gazdagodni.
Egy lakatlan szigeten nem lehet sem aranyat enni, sem dollárért kacsalábon forgó házat venni.
De ahogyan Robinson örült Pénteknek, úgy örülhetnénk minden ármánykodásmentes emberi kapcsolatnak.  
Lesz ez valaha?   

Inflatórikus időket élünk. M.ék részleges felújításba kezdtek. Szépen haladtak rokoni segítséggel, s még tovább is együttműködve fogják a munkákat levezényelni. Milliókba fog kerülni.
Ma elhoztuk a legszükségesebb javítások után vizsgán átment autónkat. Köszönet érte nászomnak, aki a legkedvezőbb feltételeket biztosította a siker érdekében és az akciót levezényelte. Immár 24 éves a verda, de komolyabb baja nincs, ill. mégis: lassan elrozsdásodik a kasznija. Hiába, nem sivatagban élünk, és „rideg marhatartásban” részesül, azaz az utcán tartom folyamatosan.
Csak a kíváncsiság kedvéért ma összeraktam magamban, hogy mekkora napi költséggel jár manapság az, ha valaki autót tart. A luxus kategória biztos drágább, ez az öreg Mitsubishi napi 250 forintot emészt akkor is, ha egy centit se mentem vele. Ebben a vizsga, a kötelező biztosítás, a súlyadó, a gumicsere van benne, meg az időszakos kötelező orvosi vizsgálat költsége.       
Ehhez jön a benzinköltség, amit számítani se lehet többek között azért, mert a benzinár fel-le változik, és megjósolhatatlan, hogy hány kisebb-nagyobb út megtételére lesz szükség a következő időszakban.
***
Nem akartam többet lejegyezni Jézus barátja, Frans Horsthuis holland pap kötetéből, de a közeledő Eucharisztikus Kongresszust megelőző szócsaták fényében tán érdemes megidézni, aki ezt írja az ezredforduló környékén megjelent könyvében: „Európa egyháza a végéhez közeledik? – kérdeztem egy alkalommal. Erre az Úr így válaszolt: Nem közeledik a végéhez, ellenkezőleg: előre megy. Hogyan mondhatják az emberek, hogy rosszul mennek a dolgok? Nagyon is jól mennek! Európa egyházát újonnan illesztem össze, és rendezem el. Szeretem egyházamat, mely a beteljesedéséhez közeledik. Legyen számotokra fontosabb a szeretet, mint az igazhitűség. Mit is tudtok ti az igazi hitről? Ha nem éltek egymással szeretetben, nem álltok az igazság talaján.”
A könyvből kiderül, hogy mennyire rossz, hogy az egyház maga is elvilágiasodik, nagyon is ezen a földön akar berendezkedni, és biztonságát is itt véli megélni. Aki jó keresztény, annak nem a bűnökkel kell hadakoznia, hanem az élő Krisztushoz kell tartoznia: viszontszeretni azt, aki előbb szertetett minket, el odáig, hogy életét adta értünk. Ferenc pápa az intézmény egyszerűvé tételén dolgozik, a szegény egyházat kívánja megcélozni. Nincs könnyű dolga, de alighanem teljesen igaza van. Feltűnt a kiragadott idézetben az, hogy „az egyház előre megy”. Nemde a pápa egyik legsűrűbben használt kifejezése, hogy menjünk előre?
Ami a kongresszust illeti, nem a protokoll áll a középpontjában, hanem az Eucharisztia. Mindent ennek kell alávetni, s nem azon rágódni, hogy ki kit fogad, s mit nyilatkozik a politikát illetően.      

Azt hiszem, hogy az Istenre vagy a saját eszemre hagyatkozás, sok esetben egymást kizárják. Írva van, hogy a langyosakat kiköpi a szájából. Az Isten jelenlétének megtapasztalásából fakadó együttműködés meglehetősen ritka, de nem egészen az.
- Tinikoromban szembesítettek azzal a műproblémával, hogy képzeljem el, fent vagyok a trambulinon, alattam az üres medence, és Isten ígérete, hogy mire leérek, vízzel lesz tele a medence. Merek-e ugrani? Én, a kiskamasz alighanem ingattam a fejemet, mert el nem tudtam képzelni, hogy bármilyen módszerrel tele lehet tölteni a medencét a kb. fél másodperc alatt. Persze ez csak példázat akart lenni arra, hogy erős-e a hitem. Tartok tőle, hogy nem volt erősebb, mint Péteré, aki a csónakból kiszállva a vízen Jézushoz indulva kételkedni kezdett.
- A kétezres évek elején került a kezembe Frans Horsthuis könyve (Királyi úton).  A holland atya Krisztusnak azt a felszólítását valósította meg szó szerint, hogy „aki utánam akar jönni, hagyja el mindenét, amije van, és úgy kövessen.” Ő elhagyta, házát, jövedelmét, autóját, barátait, valóban mindenét, és kalandos életmódot folytatott teljesen a Gondviselésre hagyatkozva. Emlékszem rá, hogy megmorogtam, amiért pénz nélkül eljutott a Szentföldre, mondván: Könnyű úgy odarepülni, hogy barátai állják az összes költséget. Nem értettem annak az igazságát, hogy minél kevesebb a teher, annál gyorsabban haladunk. Mindent összevéve érdekes, kalandos könyv.
- Szerkesztőségi tevékenységem alatt megismerkedtem egy fiatal jezsuitával, akit a rend Rómába küldött, hogy ott folytassa tanulmányait. A kedves fiatalember gyalog kívánt volna elzarándokolni az Örök Városba. Úgy kellett ráparancsolni, hogy a szent engedelmesség nevében fogadja el a repülőjegyet. Azért a maga módján sikerült neki minimálisra csökkenteni az őt körülvevő eszközöket.
- Utóbb viszont az alighanem egykötetes írónak, a kalandjait megíró Túri Sándornak a könyve (A Zarándok. A belső én felfedezése az El Camino úton) bilincselt le. Ez az ember teljes elméjével azokra a megérzéseire figyelt, amelyeket isteni eredetűeknek ismert fel. Számos esetben ért el teljesítőképességének a határához vándorlása közben, de túlélte a pénztelen zarándokutat, az El Caminót. Leírása naplószerű pontossággal tájékoztatja olvasóját arról, hogy mikor mi történt vele, s miért.
Hol majd megfagyott a hegyek között, hol majd meghalt éhen, de mindig segítségére jött valami (Valaki). Könyvét a SZIT terjeszti.
Érdemes olvasni azoknak, akik hasonló módon megjárták ezt az utat, és talán még inkább azoknak, akik nem járták meg.
PS.: Frans Horsthuis atya megállapítása: „Ha hűségesen megtartod a parancsokat, ezáltal jó és tökéletes ember lehetsz. Elégedett lesz veled az Úr. De választhatod azt is, hogy Jézus barátja légy. Ennek sokkal jobban fog örülni, mert ilyen ember nincsen sok. Ebben az esetben Jézus fogja vállalni a felelősséget elégtelenségeidért, vagy erényeidért és azzá képez, amivé Ő szeretne. Vágyik barátságunkra.”
Ehhez aztán nincs is mit hozzátenni.
***
Mondom Tücsinek, hogy az ember nem tudja, mikor milyen minőségű zene tölti be lelki füleit, és szólal meg benne. Most pl. akaratlanul a Kacsatánc méltatlan és agyoncsépelt melódiája hangzik bennem, anélkül, hogy akarnám. Ez ebéd alkalmával történt. Most jó két óra elteltével egy másik sláger, egy Abba-produkció zenél idebent: I do, ido, i do, i do, i do... Ezh már eggyel jobb, menten el is játszottam a hangszeremen.

A Via crucis, a keresztút hossza egy forrás szerint másfél kilométer, más forrás szerint kb. 1800 méter. A kereszt vízszintes szára kb. 30 kg lehetett, amit a meggyötört istenemberrel cipeltettek hóhérai. Azért érdekes ez, mert a lakásunktól a templomig tartó út szintén kb. 1800 méter. Ameddig nincs kocsink, gyalog tesszük meg ezt a távot oda és vissza. Igaz, hogy nem vagyok meggyötörve, bár a koronavírus fertőzés miatt kissé csökkent a terhelhetőségem, és van rajtam 30 kiló felesleges súly is, amit cipelnem kell, de össze se lehet a terheket hasonlítani Jézuséval. Pusztán az út hossza az, ami emlékeztet az övére.
***
Szombaton nem egészen csak puszta szemlélői voltunk M. házátalakítása soron következő szakaszának, hanem némileg be is szálltunk a munkafázisokba a magunk módján, a magunk teljesítőképességével számolva. Ez némi testmozgással járt, de mindenképpen visszahozta azt az élményt, hogy a munka értelmes dolog, a munka kapcsolatteremtő, a munka szolidaritást fejez ki, ha úgy tetszik: a munka éltet.
Amikor a kabinet évtized óta azon fáradozik, hogy a lehető legtöbb embernek legyen értékteremtő elfoglaltsága, akkor azt hiszem, a legtöbbet teszi, amit a társadalom életéért tehet.
Olvasom a migránspolitika európai ide-oda rángató értékeléseit. Egyfelől kevésnek mondják a munkáskezet Nyugat-Európa szerte, másfelől a munkanélküliség %-aránya magas, ami érthetetlenné teszi az idegenek iránti affinitást. Hiszen az őslakosok is nélkülözik az értelmes tevékenységet.
Magyarországon létezik a nyári diákmunka intézménye (már az én tinikoromban is létezett). Szomorúan vettem tudomásul, hogy Ny.- on ez egyáltalán nincs így, a tinik sokszor program nélkül tengenek-lengenek. Szamárságokat találnak ki, el odáig, hogy esténként autókat gyújtanak fel. Meg kellene ízlelniük az értelmes alkotás jó ízét, de egyes országokban el vannak tiltva ezektől nagykorúságuk eléréséig.
Márpedig nincs ez így jól.
***
Az MTVA archiválási munkára keres kitanítható utolsó éves bölcsészeket. Közülük akarják kiválasztani azt a néhányat, akit megtanítanak e munka minden fázisára. Gondolom digitalizálni kell különféle adathordozók anyagait. A mi unokánk, Mátyás, aki Fr. o.-ban a filmes szakmát kitanulta, és vonzódik ahhoz, hogy hazaköltözzön anyaországába, talán beférne egy ilyesmi munkakörbe. Ami bennem elindította a vezérhangyát, az pl. az, hogy a munkát a közeli Kunigunda utcában kellene teljesíteni.
Ki tudja, mit hoz a jövő?!
S mit tehetek én ebben a szituációban?      

A mai evangéliumi szakaszban Jézus példabeszédet mond a gonosz szőlőmunkásokról. A végén megjegyzi: „Sose olvastátok az Írásokban: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett? az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben.” (A 117 zsoltár 22. verse)
Majd hozzáteszi: „Aki erre a kőre esik, az összezúzza magát, s akire rázuhan, azt szétmorzsolja.” (Mt 21,44)      
Nekem évtizedek óta nagyon fontos igazodási pont ez a traktus. Azért az, mert a szegletkő (Jézus és tanítása) az a fix pont, amelyet nincs az a csigasor, amely kimozdíthatna a helyéről, mert amit képvisel, aki ő maga, az a tévedhetetlen vonatkozási pont. Hozzá viszonyul minden, az ő megerősítése révén igaz minden, hozzá kell igazodnia a világnak, ha nem akar csalódni.
Azért érdekes éppen most, mert reggel misén elhangzott, de azért is, mert mai twitter-üzenetében Varga (Laci atya) püspök ezt fejti ki. Hogyan?
„Könnyű tenni a jót, amikor ezért elismernek, megdicsérnek. Nekünk akkor is szeretnünk kell, amikor ezért gúny, megvetés jár. Így lesz ’az elvetett kő, szegletkővé’.”
Attól kemény ez a lecke, merthogy Isten a teremtés kezdetén az embert saját képmására teremtette. Minden embert a saját képmására…
Be kell ismernünk, hogy olykor nagyon nehéz egyesekről elképzelni, miképpen tükrözhetik az istenarcot.
Mégis.
Innen van az obligát szeretet, a mindenkire kiterjedő szeretet.
Ugye a fán szenvedő Krisztusból e szavak törnek fel: Bocsájtsd meg nekik, Atyám, mert nem tudják, hogy mit cselekednek.
Olykor mi se tudjuk, hogy mit cselekednek mások ellenünk, de ez fordítva is megtörténhet.
Elég arra gondolni egyesek miként és miért úgy vélekednek rólunk, ahogy.
***
Az autónk szervizben és vizsga előtt. Rá kellett döbbennünk, hogy van lábunk, s képesek vagyunk menni a segítségével. 
Itt május és június határán felhők kergetik egymást, nem akar melegedni az idő, viszont olykor esik az eső.