Mickey webnaplója

Mivel vizsgáztatásra vár az autónk, és nászom műhelyébe került, a változásig gyalog megyünk misére. A korábban nagyjából vízszintesnek látszó utcákról kiderült, hogy emelkednek enyhén. Nekem már nem egészen mindegy. Minimum e héten, de amíg újra autó közelébe nem érünk, gyalogolunk. ehet, hogy ez a napi 2X1800 m-es séta (oda meg vissza) az utolsó az életünkben, mint ilyen. Évtizedek óta autóval tesszük meg a távot. Ami viszont haszon. Megvan a napi sétaadagom már a reggeli órákban.
Feleségnek kitűnő a szíve, nekem jól bírják a lábaim. Kettőnkből egy jót lehetne összeállítani. De a másikunk rosszul járna.
***
Egy ingyenes terjesztésű lapot kapok kézbe. Ez annak a lapnak a folytatása, amelynek az elődje szerkesztésére jó évtizede felkértek; természetesen ingyen, azzal a kilátással, hogy később majd fizetős lesz a munka. Gondolom, az is lett, mert a kolofon tanúsága szerint már legalább öten dolgoznak rajta. De mind mások.
Jártam már így tévéműsorral is. Amikor felkértek a korrektori munkára, nem tudtak érte fizetni. Aztán egyszer csak abbamaradt a nyersanyag küldése. Nevem még egy jó ideig szerepelt az előállítók névsorában. Majd más nevek kerültek oda. Immár fizetős lett a munka.
Még tart a havi rejtvényújságból néhány megoldandó feladat, de az érdekesebbeken már túljutottam. Arra gondoltam, hogy szabad kapacitásomat felajánlhatnám annak a kiadónak, amelynek sokat lektoráltam, korrektúráztam. Mivel a könyves cégek anyagilag elég nagy bajban vannak, akár ingyen is végezhetném ezt a feladatot, hasznosan töltve időmet. De nem lenne tisztességes, ha ezzel valakinek a kenyerét elvenném. Csak akkor működne a dolog, ha pillanatnyi időzavara áthidalása miatt lenne szüksége a cégnek átmeneti segítségre.
Én beszéltem.
***
Van technikai változás a szokásos gyógyszerek kiváltásában. Ha fogytán a pirula, emailt írok a háziorvosnak. Ő konstatálja a helyzetet, s „felhőbe teszi” a járandóságot, amelynek alapján bármelyik patikában kiválthatom a kért szert. Öt éve zavarba jöttem volna, ha valaki nekem felhőbe rakásról beszélt volna: „Miiiiíí? Mi az a felhő??? ”

Tegnap vezetés közben hallgatom a hírt, Jankovics Marcell nyolcvanadik életévében elhunyt.   Ma olvasom Korzenszky Richárdnak a közelgő jubileumra Jankovicsnak szánt festschriftbe elkészült írását.
Osztálytársak voltak.
Említi, hogy a pannonhalmi diákok a bécsi rádiót, az Autofahrer slágereit hallgatták, hisz közel voltak Bécshez.
Említi, hogy a kollégisták reggelije általában zsírosdeszka volt teával, ebédre pedig gyakorta kaptak sárgaborsófőzeléket, vagy pirított darát.
Igen, ilyen világot éltek, éltünk.
Írja, hogy igazgatójukat, Söveges Dávidot elvitték a pufajkások, és félholtra verték. Ilyen világot éltünk.
Hasonlóképpen él benne egykori tanárainak életkora. Évtizedekkel voltak fiatalabbak akkor a tanárok, mint ma az emlékező öregdiákok.
Igaz.
És a diákcsínyek.
Idézem: „Volt egy tanárunk, Havasi Lúciusznak hívták. Latint tanított – talán egy évig. Nagy lelkesedéssel beszélt arról, hogyan szeretne meghalni. Vagy szószéken, vagy katedrán. Valahonnan a hátsó sorokból valaki bekiáltotta: - Mikor látjuk? (Többen vannak az osztálytársak között, akik határozottan maguknak tulajdonítják ezt a kijelentést. Nincs bizonyítékom arra, hogy ez a közbeszólás nem Jankovics Marcelltől származik”-e.)
Többek között megjegyzi: Még megadatott, hogy befejezd a Toldi-t (ti. a rajzfilmet).
Majd lakonikusan: Előbb-utóbb követjük egymást. Ahogy az Úr elrendeli.
Nagyon igaz.
Ballagnak, ballagunk – egyre fogyatkozó számban – az idő egyirányú utcáján.
***
Franciaországban ma van anyák napja. Éva kapott egy whatsappot tőlem. Válasza nagyon szép. Köszöni az életét. Mi is köszönjük. Hálálkodásunk tehát kölcsönös.
***
Autónk vizsgázni indul.
Vajon sikerül-e neki?
Sokáig szolgált eddig is.
Nálunk 14 évet töltött az akkor már koros kocsi.
Talán kap még két évet. Sajnálnék megválni tőle elhagyni. Összeszoktunk. „Régi cseléd volt a háznál, mindig emberül szolgált hát…”
Ha megbukik, mégis másikat veszünk helyette.
Az autók cserélhetők.
Én meg még vezetnék egy darabig.   

- V. Laci atya: „Amikor már nincs több "dobásod" és megoldásod, Jézusnak még van. Meghív, hogy járj vele a vízen.” (Sógorom mondja.) Lesz ilyen (én mondom).
- Római Szent István Ház. Felújították, Németh Norbert a vezetője. Szép lett átalakítás után. Prokop-képek tarkítják tovább is a falait. A kertet is ő gondozta egykor.
- Tamagno u. mindkét zarándok-épület a MKPK tulajdonába ment át. Azt is tatarozzák egy évig. Komfortosabb lesz jövőre. Tartok tőle, hogy a meredek utcát továbbra is gyalog kell majd megmászni. Akkor pedig immár ne számítsanak rám. Nem ártana egy vízszintesen fúrt hűvös alagút a domboldalba, és egy lift beállítása, mint Esztergomban a bazilika tövében.
- Képzőművészeti kiállítás nyílik Rómában az Eucharisztikus Kongresszus okán. Nagyon elfért volna az én „képversem” (Én vagyok) is az egyik falon. De hát úgy van ez, hogy a török csillagász igazát se fogadták el, amíg saját szokott öltözékében adta elő felfedezését, mint azt megírta nekünk A. de Saint-Exupéry Kisherceg c. könyvében.  … Hadd legyenek mások csillogók – zúg bennem a régi kuplé szövege-dallama.
- Változik az autópályamatricák divatja. Most hetes, hónapos stb. matricákat lehet kapni. Alighanem nekem hónaposra lesz szükségem az autóvizsga alkalmával. mire elkészül, mire a megyeszékhelyen vizsgaidőpontot kap. Ha egyáltalán eljut odáig. A hónapos 2600ft mostanság.
- Vége a májusnak, és még igazán nem volt melegünk. Valaha azzal vigasztalódtam, hogy ennyivel rövidebb kánikula várható. Ma már ez sincs így. Hol december közepén 20 fok van, hol a sarkkörön hőség.
Lehet, hogy nem lesz rövidebb, csak időben eltolt a kánikula. Viszont átmenetileg megállt a csapadékszegénység, az aranyat érő.

Megérkezett a FülesBagoly, amelynek a legjobb viccét idehozom:
- Hogy tetszett a szótár, amit ajándékba vettem neked?
- Jaj, nagyon tetszett! Nem is találok szavakat, hogy megköszönjem.
***
És a legrosszabb:
- Hogyan sportolnak a férfiak a strandon?
- Ha meglátnak egy lányt, behúzzák a hasukat.
Elgondoltam, hogy ez igaz, de nem vicc. Viccen kívül behúzzák a hasukat. Már ha tudják.
***
P.csabán vasárnap karitászvásár, ahol olcsón lehet ezt-azt venni. Az unokák már tavaly is vettek porcelántárgyakat stb. Ma nálunk kisebb garázstakarításba fogtunk. Néhány használható limlomot összeszedtünk, melyek tipikusan olyan dolgok, amelyeket egy ilyen zsibin el lehet adni.
Jut eszembe, hogy amikor Mica kisfiú volt, velünk jött egy egyházi rendezvényre, és ott látta, hogy könyveket, folyóiratokat, képeslapokat árusítunk erősen kedvezményes áron. Addig-addig nézte, hogy mit művelünk, mígnem magához ragadta a kezdeményezést, és egyedül ő foglalkozott a vevőkkel. Felmerült bennem a kérdés, vajon unokáink nem akarnak-e immár eladni vásárlás mellett és helyett? Mint mondják, ez nem ennyire kötetlen lehetőség. Itt csak vehet a nagyérdemű.
***
Hetek óta fúj a szél, és hol tisztára söpri az eget, hol telerakja felhőkkel, szupercellával, és aranyesőt zúdít a földekre. Egyesek az aranyat kétségbe vonják.
***
A teleltetett muskátlink leveleket hoz számolatlan mennyiségben, a vásárolt friss növény tele van virágokkal. Az öregebbje tápot kapott, s azt olvastam, hogy inkább szárazságtűrő, mintsem a sok öntözés kultiválója.
***
Lassan ócskavasba megy át 25 éves Mitsubishi Coltunk. Még egy utolsó megmérettetésnek szeretnénk alávetni. Hátha kettessel átcsúszik a vizsgán.
***
Szerda helyett ma délután tényleg átjött a három unoka, hogy szülei nyugodt körülmények között vásárolhassanak mindenfélét, amit előre elterveztek. Mivel ebéd után jöttek, nem kértek paradicsomszószos makarónit, de a lefagyasztott turmixbanánból mixelt csokis fagyinak nagyon örültek. Lehet, hogy nemcsak ők, hanem én is, mi is.
Jöhetnének sűrűbben.
***
Szavak, szavak
Kérsz almát? – Kér szalmát?
Talajt akaró – talajtakaró
Rengeteg ilyen van, most ez a kettő akadt az elmémbe.
***
Mi úgy tudjuk, hogy mi lakunk ebben a kégliben. Fizettünk érte elég sokat annak idején.
A pókok azt hiszik, hogy övék a tér. A sarkokban időről időre likvidálnom kell finom hálóikat.
A darazsak azt hiszik, hogy minden az övék, pedig egy frászt.
A hangyák sincsnek tekintettel az emberre. Azt hiszik, hogy övék az erkély és övék minden virágláda.    
A molylepkék se akarják tudomásul venni, hogy semmi keresnivalójuk itt. Alkalmanként találkozom egy-egy szemtelen példányukkal, s bizony végzek velük.

Tegnap Cs. engem kért a telefonhoz. Ezt Tücsitől tudom, akivel Cs. akkor már félórát beszélt. A második félórát velem, majd a piszok telefon egyik mondata közben szétkapcsolt. Nem gondolnám, hogy Cs. vágta el a mondat fonalát, s remélem, ő se gondolja rólam, hogy megnyomtam a beszélgetés vége gombot. Nem hívott fel újra, s ebből arra következtettem, hogy ő is úgy tudta, hogy lényegében mindent megbeszéltünk, sőt beszélgetés közben néhányszor történt is erre utalás.
***
Tegnap hidegfront száguldozott az országon keresztül.
Ma napfény, csupa ragyogás, a kutyák vidáman futkároznak az árokszélen, még a rabkocsiból is vidámének hangzana, ha erre járna. Remélem, a plágiumért nem fordul meg sírjában Weöres Sándor.
A meteorológia szerint holnap esős időre számíthatunk, és hidegfront vonul át az országon.
***
Ma a tegnapi pulykahúslevest folytattuk ebédkor, no meg székelykáposztát oldalassal.
Nekem meg fogynom kellene.
Néha nem is olyan könnyű.
Jó volt, sok volt.
A készült körözöttet este alighanem kihagyom.
***
Székely János pp. könyvében sok tanulságos esetleírás található. Közülük az egyiket erősen megrövidítve itt hozom.
Érsekvadkerten ifjú káplán, ahol hittant tanít kicsiknek. Mesél, énekelteti, rajzoltatja őket, vetélkedést szervez nekik. Az első padban az óvoda réme ül magába roskadva. Ügyes, mozgékony, bátor gyerek, aki olyan magasra mászott a fákra, ahová nem mert senki utánamenni, ő meg nem volt hajlandó lejönni.
Nem szólalt meg, nem vette kezébe a ceruzát, kérdésekre nem felelt. A többi tanárnak se fogadott szót. Így ment ez egy fél évig. Aztán elkezdte dicsérni ügyességét: hogy milyen nagyszerűen tud fára mászni. Rávette egy idő után, hogy ő legyen a táblatörlő, mert hogy ő ügyes és magasra is fel tud ugarani. Élvezte. Év végére már néha mosolygott.
Nyáron a táborban végig mellettem volt, a kezemet fogta, minden mesét tátott szájjal hallgatott, élvezte.
Megnyílt.
Én meg megtanultam, hogy ha az ember érzi, hogy falba ütközött, nem áttörnie kell, hanem megkeresni a kulcsot, ami ahhoz a gyerekhez visz.
***
Második figyelmeztetés. A FB másodszor hívja fel figyelmemet arra, hogy a rendelkezésemre álló kapacitást 88%-ban már felhasználtam. Hihetőleg még ebben az évben kimerítem az ingyenes keretemet. Ha így lesz, abbahagyom mind az írott, mind a képanyagok FB-ra tételét. Nem fizetek azért, hogy további információkat tegyek a nyilvánossá. 

A Vigilia (2021/4) hozza Hargitai Rita cikkét, s a szerző benne V. Frankl megállapítását: aki szerint az élet értelmét három különféle úton fedezhetjük fel:
a) Megtalálhatjuk a munkában az alkotói érték által, amely a tevékenység és a produktum révén jön létre;
b) felfedezhetjük a szeretetben, a másik ember egyediségének s egyszeriségének élményértékében; c) rálelhetünk a szenvedés elviseléséven, az élet korlátozásaival szembeni beállítódás folytán, azaz miként viseljük sorsunkat, hogyan cipeljük keresztünket…
***
Koherenciaérzésünk akkor van, ha a világ érthető számunkra, a dolgok rendezettek, strukturáltak, a szituációk világosak.
***
Oravecz Imre idézi Márait, aki szerint mindennap írni kell, ha nem többet, legalább egy mondatot. (Azt hiszem, ezt egy idő óta túlteljesítem.)
***
Gloviczki Zoltán válaszol Lázár Kovács Ákos kérdésére, aki az oktatásról kérdezi. Ilyeneket jegyeztem meg:
Az embernek jelenleg választania kell, hogy az úgynevezett iskolára figyel, vagy a gyerek tehetségére. Ez nem jó helyzet…
Nem a tananyagért vagyunk, hanem a tananyag segíti azt, hogy kibontakozzon a tehetség.  
***
Nem értem a távfűtőket. Fűteni akkor kell, amikor hideg van. Ez a lakótelepek évtizedek óta húzódó problémája.  
A szoc. időkben az orosz trolik fűtését nyáron se lehetett kikapcsolni, ezért meg lehetett főni, sülni bennük kánikula idején.
Most viszont jó hete fázunk, mert hideg van. A fűtőtestek is hidegek. Van radiátorunk, van csővezeték, s nem romlottak el a távfűtés masinái sem. Akkor meg…
Ki érti ezt?

Tegnap megírtam, hogy megrendeltem Prokop Péter még hiányzó – utolsó – naplóját (Méhecske módra), amelyet néhány évvel halála előtt írt. Hozzám tagadhatatlanul közel áll bakafántos stílusa. Olykor egyet értek vele, olykor rajta kapom tévedésén, olykor pedig morgok, mert igen sűrűn ismétli önmagát. Úgy érzem, hogy ezek ellenére partnere vagyok. Egyrészt nem kerül szellemi erőfeszítésben megértése, másfelől változatosak témái, kicsit úgy, mint az annak idején a Dérytől olvasott Napok hordaléka. Ráadásul idős ember lévén, átérzem problémáit, s kicsit modellként is tekintek rá, ami életvezetési módját illeti. Ma már nem könnyű kedvemre való olvasnivalót találnom, mert nincs kedvem „zöngicsékkel” töltekezni (ugye Steinbeck kedves naplopóitól ered a kifejezés). Ebben megerősített a püspök Székely János egyik kötete. Valahogyan nem volt kedvem elmélyedni eszmefuttatásaiban, viszont tipográfiailag elkülönítette azokat az érdekes betoldásokat, amelyek rövid anekdoták, saját élményei vagy tanulságos mesék megidézései másoktól. Közöttük két olyat találtam, amelyekhez nekünk is közvetlenül közünk volt.
Az egyik, hogy akad egy idős ötgyerekes házaspár, akik heti egy estét, havi egy napot, évi egy hétvégét kettesben töltenek gyerekek nélkül.  Általunk is kedvelt diakónus a férj.
A másik talán még közelebbről érint. Mert elbeszéli, hogy fiatal káplán korában fél évre kölcsön kapta pap társától annak használt autóját. A pap társa sógorom volt, aki aztán nekünk adta el autóját, s mi vártuk, hogy megkapjuk Székely káplántól azt a kocsit. Ilyen kicsi az országunk.
***
Ma a fiataloknál jártunk Piliscsabán, s ilyenkor mindig kicsit visszafiatalodunk. Jókedvű találkozások ezek, kis segítséggel, kis kényeztetéssel, kis beszélgetésekkel, biztatásokkal, humorral párosítva.
Az élet él és élni akar, a palánták elültetnek, a virágok bimbóznak, kinyílnak, a fiatalok hangja tele van optimizmussal, élettel, harsánysággal, hangulatváltásokkal. S az én szemem meg fotós témákon is megakad.
***
Ma egyik saját oximoronomat idézem ide: Csak addig bírjam ki élve, míg meg nem halok.              

Egy időszakban úgy véltem, hogy érdemes egy író teljes életművével megismerkedni. Amiket leír, valamiképpen róla szólnak, és így a könyvei által valamennyire magát az írót ismerhetjük meg. Csakúgy, mint a színészt a szerepein keresztül. Ez persze eredménnyel támadható, elég csak arra gondolni, hogy egy szegedi szabó mindenét feladva, olvasmányai alapján elzarándokolt Tolsztojhoz, hogy szolgálja a nagyszerű embert. Tolsztoj két lábbal kirúgta, s koldusszegényen botorkált haza az az ember.
Mégis látok benne fantáziát.
Ennek jegyében elolvastam a nyolc kötetbe foglalt Tömörkény novellasorozatot, és csaknem minden Szabó Magda-könyvet elolvastam. Így járt velem Bernáth Aurél is, aki élvezetes stílusban írta meg könyveit. Móra Ferencet is közéjük szeretném iktatni azok alapján, amiket tőle eddig olvastam.
Utóbb Prokop Pétertől olvastam el sok mindent. Az életművéből még hiányzó kötetet megrendeltem.
Vannak aztán más típusú nekem tetsző sorozatok. A Kairosz Miért hiszek?, ill. Miért jó magyarnak lenni? sorozataiból az engem érdeklő emberekkel felvett interjúkból meglehetősen sokat elolvastam. Hasznomra voltak, értékesnek találtam azokat a vezérfonalakat, amelyek mentén életüket megszervezték.
Kicsit hasonló a Pásztorok-sorozat, mely a hazai püspökökkel készült életinterjú. Érdekes volt megfigyelni, hogy a főpapok élettörténetei mennyire különböznek egymástól. Maguk az alanyok is természetesen. Némelyikük élete kalandregény, másoké meg egyáltalán nem az. Az eddig megjelenteket mind elolvastam, némelyiket korrektúráztam is.
Valaha elolvastam Kodály Zoltán háromkötetes Visszatekintés c. munkáját. Sokat merítettem belőle. 
***
Gyerekkori élményem egyike, hogy felső tagozatosként magyarórán olvastuk Kölcsey „felsőbb nem”-ben írt prózáját, a Parainesist. Nehéz olvasmány, de nagy értékeket vonultat fel benne a szerző. A SZIT újra kiadta. Gondolom, hogy nem túlságosan magas példányszámban. Kevesen olvasnak ma ilyen hangvételű művet. Mégis fontos, hogy hozzáférhető legyen azok számára, akiknek ma is irányt mutat a reformkori költő.
***
Az egyik üzletközpont könyvesboltja kirakata előtt álltam. Három eladó támasztotta a pultot. A kirakatban cédula tájékoztatta a potenciális vásárlókat, hogy egyszerre max. 15 vevő tartózkodhat a boltban. Elképzeltem, hogy mennyire boldogok lettek volna, ha nem is 15, de legalább tíz ember tartózkodik odabent. De hát senki nem akart könyveket venni. Nagyon átalakult a piac. Ha interneten rendelem meg az új könyvet, és boltba szállítást kérek, olcsóbban megkapom, mintha helyben akarom megvenni. A boltnak mégis érdeke, hogy adminisztrálja ezeket a vásárlásokat, mert esélyt kap arra, hogy a betévedt vevő tőlük is vásárol.
***
A National Geographic magyar nyelvű képes földrajzi folyóiratra egykor előfizettem. Aztán meg nem. Nemrégiben kb. harminc számát felmarkoltam a könyvmegállóban. Össze voltak kötegelve. Itthon aztán elkezdtem lapozgatni őket és a következőkre jutottam.
1. A képek színvonala sokkal jobb, mint a mellékelt népszerűsítő szakcikkek.
2. A lap havonta jelenik meg. Nincs ember, aki ennyit képes havonta elolvasni ilyen szórt támákban.
3. Ma az interneten hatalmas tömegű kiváló minőségű fotó, videó hozzáférhető a legkülönfélébb témákban (földrajzi, néprajzi vonatkozású témákban is).
Emiatt, meg a bekerülési ára miatt ma már korántsem akkor a nimbusza a NG.-nak, de egyetlen más lapnak se, mint egykor.
Túltápláltak vagyunk látni-, hallani-, olvasnivalókból, mindenféle információkból.
Micsoda időket élünk?
Épp ellenkezőjére váltott az a trend, mint amit a vasfüggönyös időkben éltünk meg.
***
Gábor oximoronja: Én nem vetem meg az ágyam, és most megyek s megvetem az ágyam.

Május van. Az aranyeső, az aranyfa, az aranyvessző elvirágzott. A májusi eső, mint tudjuk, aranyat ér. Marad az arany eső (külön írva). Még tart a május, még tart az aranyat érő eső (még úszóink is aranyesőben örvendeztetnek meg bennünket), az eső pedig hol csendesen hatja át a mezőket és a flasztert, hol pedig zivatar formájában. Azt is tudjuk, hogy a próféta isteni üzenetében az esőhöz hasonlítja igéjét. „az én igém…, amely számból kijön [mondja JHWH]: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Iz 55,11)
A májusi esőt  sokan bírálják, hogy későn jött, hogy túl kevés, hogy túl sok, hogy nem ott esik, ahol kellene, hogy a hegyi patakok áradása mekkora kárt okozott, s volt, aki belefulladt a hirtelen lezúduló vízárba. Érdemes volna összehasonlítani ezeket a kárpáló megjegyzéseket azokkal, amelyeknek az lenne a feladatuk, hogy megpróbálják forintosítani azt a hasznot, amelyet a tavaszi esőzés ingyen a vetésekre a gazdák és így mindenki hasznára rendelkezésre bocsát. Pedig ez olyan hatalmas kincs, amit nem könnyű számba venni.
Mégse erről akarok írni, hanem arról a villámlátogatásról, amiben ma részünk volt. Négy unoka szüleivel. Hatalmas életet hoztak, és örömöt szereztek jelenlétükkel. Mindenki örült valamiknek, mindenki örült valakiknek. Ebéd, felköszöntés, ajándékok, Rita nap. Aztán, mert időre tovább kellett menniük. Kicsit a tavaszi, nyári zivatarokra emlékeztetett megjelenésük, a sűrű beszélgetések, vidámságok, búcsúzásuk. Aztán gyorsan el. És a nyolc ember életteli zajgása is el. Még a picike Mári Klári is elcsendesedett a lépcsőházban. Most újra csend van. Várjuk a következő találkozást.
***
VD írja, hogy átvette Starjánban a neki szánt életműdíjat. Mint írja btto 175 000 ft. Elgondolkoztam rajta: Mennyivel lehet honorálni egy élet alkotásait (már amennyiben egyáltalán vannak). A nemzet színészeiét, a nemzet sportolóiét, a nemzet napszámosaiét (nem tudom, van-e egyáltalán ilyesvalami), az anyák hivatásukból folyó számolatlan jótéteményeit, stb.              
Egyik érdekes tapasztalatom, hogy a papság egy része nem gondolja helyénvalónak, hogy amit hívatása diktált egy életen át, azért a társadalom adózzon valamiféle honoráriummal, anyagi elismeréssel. Alighanem a Biblia néhány citátuma áll e magatartás hátterében. A Mester a hegyi beszédben többek között így szól: „Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb!” (Mt 6, 1-3)
A pap mindezt kiváltképpen jól ismeri. Nem e világtól reméli tehát jutalmát, sőt tarthat attól, hogy ha mégis már megkapta jótetteiért jutalmát, akkor nem várhatja az igazi elismerést az Atya részéről.
Azért a nemrég idézett Halász Piusznak is igaza volt, aki szerint mélyszegénységben nehéz emelkedett lelkű életet élni.
No, meg annak a szerzetesnek is van némi igazsága, akitől számon kérték diákjai, hogy kazettásmagnója van, meg villanyborotvája, pedig szegénységi fogadalmat tett. Így reflektált a kritikára: Valóban szegénységi fogadalmat tettem, de nem koldusságit!!!  

Nem erődítmény, amiről a poszt szólni kíván, hanem az, hogy főállásban várunk.
A viccbeli gyerek két kövér ember iránt érdeklődik.  Az egyik egy nő, a másik egy öregúr.
Kérdi: - Anya, miért kövér az a néni?
- Mert várja, hogy kisbabája szülessen?
- És mit vár az öreg bácsi, az a pocakos?
- Ő a hetvenes trolit várja, gyermekem.   
***
Mi is várunk. Várjuk, hogy maszkírozás nélkül közlekedhessünk az utcán, ezért
várjuk, hogy ötmillió fölé emelkedjen a vakcinált emberek száma.
Várjuk, hogy végképp elmúljon a koronavírus-pandémia.
Várjuk, hogy fesztelenül találkozhassunk szeretteinkkel.
Vádjuk, hogy lecsillapodjanak a frontok, melyek már ki tudja, mióta rángatják az arra érzékenyek közérzetét.
Várjuk, hogy megérkezzen hozzánk unokáink egy része vendégségbe.
Várjuk, hogy eljuthassunk rendezett körülmények között a többiekhez is.
Várjuk, hogy az évszaknak megfelelő hőmérsékletre váltson az időjárás.
Várjuk, hogy egy jó fagyit elnyalhassunk.
Várjuk a nyári nagy családi találkozót.
Várom, hogy újra engem lekötő irodalomhoz jussak.
Várom, hogy valami érdekesebb fotótéma közelébe keveredjek.
Várom, hogy egy ritka érdekes témát fotózhassak, de csak egy tőkésréce húz át az ablak előtt.
Reggel várom, hogy kidobjon az ágy,
délben várom az ebédet,
este várom, hogy valami elfogadható műsorba botoljak,
éjjel várom, hogy reggel legyen már.
Végül várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet…