Mickey webnaplója

Botond Bálint: A kultúravesztés következménye c. cikkéből idézek egy mondatot. „Tömegek értelmezik csak az egyéni jogaik alapján a világot és a saját helyzetüket, nem bíznak a tudományban és a kormányukban, hanem azt hiszik el, amit elég sokszor olvastak a közösségi médiában.”
Szép új világ.
Elég, ha belegondolok, tele vagyunk számítógépes játékokkal, történetekkel, ahol minden kaotikus, a világ szögletes, hat életed van, vagy ahányat akarsz, a net ontja a nihilizmust.
Elég, ha belegondolok: az van, ami az interneten megjelenik. Megfordítva: ami nincs fent az interneten, az nincs is.
A  cikkíró megjegyzi, hogy korábban a nemzetek kultúrájából építkeztek az emberek, ma meg abból a kaotikus információdzsungelből, amely tele van szamárságokkal, egymásnak ellentmondó megállapításokkal. Próbálja csak meg valaki összerakni a net-előfordulások alapján, hogy a vakcinák jók-e, vagy sem. Márpedig a legtöbb ember  onnan keresi ki azt a stratégiát, amellyel megpróbál válaszolni a covid-19 kihívásaira.
***
Ma voltam gyógyszerbeállításon. A helyett B gyógyszerrel próbálja az orvos lejjebb vinni a tenziómat, mert a holter 160-as átlagot mutat. Mondom neki: Huszonöt éve küszködünk azzal, az orvosok és én, hogy magas a vérnyomásom.
Huszonöt éve magas, noha
huszonöt éve szedem a vérnyomáscsökkentő fajtákat.
Huszonöt éve éppoly magas, mint negyed évszázada.
Csoda-e, ha kétségeim vannak az eredményes orvoslást illetően.
Legalább húsz éve van itthon vérnyomásmérő automatám. De csak a legutóbbi időkben bólintottak rá az orvosok, hogy ez a fajta mérő nem alkalmas azoknak a vérnyomását korrektül megmérni, akiknek szívritmuszavaruk van. A kórházakban mindenütt automatával mérték a vérnyomásomat! Erre varrjon valaki gombot.
Költői kérdésem?
Ha eddig nem sikerült lenyomni a tenziómat, a jövőben vajon sikerül-e? És ha sikerül, akkor kérem szépen, örökké fogok élni?
A korrekt válasz erre: Nem.
A hívőé: Igen, de nem e világban.
(Ma reggel vettünk részt egy szentmisén, amelyet az immár 15. elhunyt osztálytársam üdvéért mutatott be egy másik osztálytársam.)
***
Tegnap L. megkapta az iskola új Yamaha trombitáját. Nagyon szép, nagyon jó, nagyon csillogó.
Sok boldog zenélésben eltöltött órát kívánok.  

Ma hajnalban találtam egy képet a FB-on. A Balaton mellett fotózták, és az ausztriai Alpok keleti nyúlványai látszanak rajta.
Ilyen az, amikor tiszta az idő, amikor a szél eltünteti a levegő szmogját, mindenféle piszkát.
Ilyen az, amikor Dobogókőről ellátni a Magas-Tátráig.
Kivételes és ünnepi pillanatok.
Egy alkalommal magam is részesültem ebben az élményben, azaz nem egészen. Készítettem egy fotót Mosonmagyaróváron a gyerekek lakásablakából. Nyugatra lőttem egy zoomot Ausztria felé. A kép érdekes hátteret mutatott. Világossá vált, hogy amit látok, az az Alpokhoz tartozó 2000 méter magas hegy: a Schneeberg. Ha megtalálom az albumokban, felteszem a FB-ra. Szép háttér, mint Ausztráliában az Uluru-szikla.
***
Az etimológiai szótárban magyar szógyököket ízlelgetve, nemegyszer meglepetésként szembesülök vele, hogy egy adott szó „eredeti” alakja alig, vagy sehogy sem emlékeztet mostani formájára. Aztán eszembe jut, hogy a banki aláírásom is mennyit változott az évtizedek során.
Szintén alig, vagy sehogy sem emlékeztet eredeti formájára.
Kezem elnehezült, írásképem reszketegebb, mint valaha.
Tegnap nálunk írta egyik házi feladatát Domi unoka. Már elsős, és az u meg az ü hangzók írását gyakorolják.
A gyakorlás rájuk is fér, mert a kisgyerek keze csakúgy nehezen engedelmeskedik a szabályoknak való megfelelésnek, mint az élet másik végét járó nagyapjuké.
De ha már Domi, aki szeret jókedvű lenni és szereti is a humort, jót nevetett azon a hatvan-hetven éves történeten, amit a minap elővezettem neki.
Még nem voltam iskolás, amikor a szomszéd gyerek, Guszti első osztályba járt. Történt pedig, hogy a haját meg kellett igazítania a borbélynak, aki szóval tartotta a legénykét.
- Aztán Guszti, jársz-e már iskolába?
- Igen, járok.      
- S mit tanultok?
- Írást és olvasást.
- Már minden betűt ismersz?
- Még nem. Most a nö-betűt tanuljuk.
- No nö mondd!!!
Hát ez nagyon tetszik Dominak.
Boldogan ismételgeti: No nö-mondd, no nö-mondd!

„Nincs már egyedül a szívem többé, glory halleluia, velem van az Úr mindörökké, glory, halleluia…” szól a gyermekdal, ami nem is csak gyermekdal.
Ez jutott eszembe, merthogy nem vagyunk immár egyedül. Velünk van az M. unoka (24), aki repatriált. Velünk voltak M.-áék is délután hatan. Szép gyermekeik szeretnek nálunk lenni, és mi is szeretjük, ha nálunk vannak. Legtöbbjükhöz közünk volt csecsemőkoruktól kezdve, s a kölcsönös szimpátia fennáll a mai napig, sőt a holnapig is. L. nem lesz matematikus, de nagyon tud trombitálni. Jó zenei készsége van. Köszönjük múló jelenlétüket. Azt élem meg, hogy tudunk egymás hasznára tenni, és hogy ez nagyon jó.
***
Egy napja elhunyt gimis osztálytársaim közül immár a 15.: J. Cs. Isten nyugosztalja őt haló porában.
***
Olvasom szorgalmasan Mórát, aki meglepően aktuális sorokat vet papírra pl. a feminizmusról. Egy mondata: „Nagymama még csak elemi iskolába járt, anya már a képzőt is elvégezte, neked már érettségid van, … s te hogy filozófiát akarsz tanulni az egyetemen, nincs, … aki ezen megütköznék. ”
Most mégse ezt akarom felidézni tőle, hanem, amit a politikáról jegyez meg.  
 „Egy új plánétát be lehetne már népesíteni a tízesztendős háború (I. vh.) halottaival és életuntjaival, s a világhatalmasok még mindig nem akarják azt mondani, hogy hála istennek, most már készen vannak vele.
Nekik még több kell, nekik e megátkozott világrész minden életrevaló férfiának rothadó teteme kell,
nekik minden virágzó asszony meddősége kell,
nekik lemészárolt nemzedékek után megfertőzött generációk egész sora kell,
nekik olyan tengere kell a vérnek és könnynek, amely még az Ararátot is tizenöt könyöknyivel felülhaladja, míg bíborruhákban, márványfalak között elmondják a Tedeumot.”
Azt üzenem a néhai írónak: Próféta voltál, szívem.
Igaza a legnagyobb sajnálatomra ma is igaz, sőt igazabban igaz, mint 90 éve volt. Mit tudott Móra a pandémiáról, a ránk szabadított covid-rémálomról, amelynek minden földlakó a potenciális elszenvedője.
***
Egy posztot így nem lehet befejezni. Álljon itt Pál apostol vigaszteli szava, aki megírta: „Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem,  (Róm 5,21)
Magunkra fordítva időhatározóval helyettesítem a helyhatározót: Mikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem. Legyen is csak így.  

Legszebb nyúl a halpiacon
Hogy a legszebb nyúl lehess a halpiacon, ahhoz legalább nyúlnak kell lenned. Ahhoz, hogy legjobb fotós legyél a bloggerek között, avagy a legjobb blogger a fotósok között, ahhoz legalább bloggernek és/vagy fotósnak kell lenned.
Évek óta mindkét műfajban tevékenykedem (majdnem azt írtam, hogy jeleskedem), de különös tekintélyt nem szereztem egyik műfajban sem. És ez így van jól. Nem hiányzik a megmérettetés, a közönség tapsa, s főleg nem esetleges irigykedése.
Csakhogy elő-előfordul, hogy téma után leselkedem. Fotós téma után, avagy éppen posztom keresi az írnivalót.
Nem lehet mindig az időjárásról írni (bár rekordot döntöget a nyárias tél), se érdekes fotótéma után szaladgálni. Kivált akkor nem, ha mozgásterületem jószerével a lakás.
Persze mehetnék a kerületben erre és arra, de hát nem teszem.
Marad a fények és árnyékok játékának a megfigyelése és lencsevégre kapása.
Ami a megírandó témákat illeti, adódhatnának az álmok, de amikor izgalmasra fordul a helyzet, inkább felébredek, mint hogy hagyjam magamat eltévedni vagy éppen fogságba ejteni.
Így év elején rengeteg tippet ont a FB a fogadkozásokra vonatkozóan. Nekem leginkább a Ferenc pápa által felsoroltak tetszenek, ami nem jelenti azt, hogy meg is valósítom őket. Talán szemezgetek belőlük.
A legkönnyebb volna megígérni, hogy leszokom a dohányzásról.
Miért is ne, immár jó három évtizede nem cigarettázom.
***
Mórától idézek egy kedves epizódot (Balázs a bürgével).
Az utca sarkán elejbe állt a Bócsa lakatos.
- Nini – azt mondja – ez meg bürge, igaz-e?
Amire Balázs azt mondja, hogy az ám […]
- Vötte kend?
- Nem.
- Akkor vagy kapta kend, vagy lopta kend.
- Kaptam.
- No, azt mögéri. Erővel, egészséggel!
Aktualitását az adja, hogy akik megértük 2022-t, nem tudtuk volna sem pénzért „vönni”, sem lopni.
Éveket lopni se lehet.
Az az igazság, hogy kaptuk: Kend is meg én is.
És az is igaz, hogy azt „mögéri”, csak legyen hozzá az, amit Bócsa lakatos kíván Balázsnak:
- Erővel, egészséggel teli!  

2022. Hm…  Már ez a naptár se a régi!
Viszont párosával számolódik. 20 22. A kettes az iskolában már elégséges. Legyen az az életben is.
És még egy.
Hm... Már ez a klíma se a régi. Tegnap 18 fok volt, és ma sem fázunk. Jól kezdődik az év. Csupa sugárzás, a nap tündököl az égen, tiszta idő van, a szél elfújt minden szmogot. Messzire ellátni.
Jó lenne, ha az előttünk álló év is tündökletes lenne.
Rajtunk is múlik?
Rajtunk is múlik.  
Az évbúcsúztató és az évkezdés tele van sablonokkal. Tévészellemességek, izgalmas filmek, kabaré, pezsgő, nagy durranások, tűzijáték, Áder János utolsó újévi beszéde, reggel mindenki alszik. A tévében közvetítés Bécsből: Újévi koncert. (vez. Daniel Barenboim)
Délben lencsefőzelék az általánosan elfogadott étel. Mi is ezt esszük. Pedig a mai pénzek, amelyeket utánoz a sok apró lapos mag, öt-, tíz-, húsz-, ötven-, százforintosok: nem sokat érnek.  
Át kellene térni a cvekedlire. A lapos tészta inkább bankóra hasonlít, s mint ilyen jobban jelképezné az év gazdagságát, amelyre oly sokan ácsingóznak.
Teszem azt, a hatoslottón 3 md ft-t nyerő valaki a nyereményén vehet hatvan házat. Minek?
Ma reggel sok ének hangzott el a misén.
Az ordináriumon (Werner- mise) kívül
- Dicsőség, mennyben az Istennek
- Istengyermek
- Ez nagy szentség valóban
- Szép kelet, szép nap, nincs benne homály
- Ó, szép Jézus, ez új esztendőben légy híveidben
- pápai himnusz
- magyar himnusz
***
Mi itthon várjuk M.-ék hazaérkezését estére
MC megérkezését holnap estére
K.-ék Tenkesen vannak.
Zs.-ék otthon.
Tegnap Estelle, a gyönyörű, 17 éves volt. Kis ünnepségen emlékeztek meg róla. Horatió is ott volt. Jó ízlése van. Köszönjük a fotókat az eseményről.
***
Kezembe került Móra Ferencnek a 30 éves írói jubileumára kiadott egyik bőrkötéses
könyve, a Nádihegedű. Éppen kilencvenéves a könyv: 1932-ben adták ki.
Ma is szép a kötése,
ma is olvasható a kötetke,
ma is a szépirodalom része.
Ma is üzen az olvasóinak. Üzen a kiadó is azzal, amilyen igényességgel elkészítette kiadványát. És hihetőleg megérte neki.

Nem is olyan rossz cím ez az óév utolsó napján. Hogy miért?
Próbálom kifejteni.
- Félreértés volt, most nincs szükség vérem megcsapolására.
- Reggel korán a könyvmegállóban ráakadtam Szakonyi Károly kötetére: Irányítószám 2000. Mivel a hozzánk költözés alkalmával anno megszüntettük házikönyvtárunk szépirodalmi részét, könyvek százait ajándékoztuk el, vagy vittük a könyvmegállóba. Így átmenetileg hiányzott ez a kötet, amelyben az Adáshiba szerepel többek között. Legnagyobb meglepetésemre a kötet belívén szerepel a Mickey név. Én írtam bele egy kölcsönzés alkalmával, hogy ha az illető nem emlékszik rá, hogy kitől kapta a könyvet, figyelmeztesse. Magyarán egy másik könyvmegállóban ráakadtam arra a kötetre, amelyet egykor kicipeltünk máshová. Milyen regényes is egy-egy könyv sorsa!
- Tegnap ködszurkáló fotókat osztottam meg. A szürkeség nyomottá teszi az embert. Kedélytelenné.
Ma reggel kisütött a nap. Mit kisütött?! Hatalmas erővel világítja meg a környéket. Néhány fényreflexet lefotóztam sebtében.    
- Hajnalban befejeztem Móra soron következő kötetét (Georgikon – Könnyeskönyv). Benne egy régi emlékem rémlett fel általánosiskolás koromból, egy verses mese: A didergő király. Nincs különösebb jelentősége, annyi mindenesetre igen, hogy a Telepes utcai iskolában legalább kétszer adták elő alsótagozatos osztálytársaim ezt a darabot egy-egy rendezvény alkalmával. A rendezvények arról szóltak, hogy néhány gyerek szereplési lehetőséget kapott, az iskola némi pénzt, a belépők árát, s néhány unásig ismételt műsorszámot vezettek elő ilyen alkalmakkor.
A vívó sportkör legényei pl. minden évben eljátszották Rostand drámájából (Cyrano de Bergerac) az orrmonológot. Cyrano verse végén csakugyan megszúrta ellenfelét. Ilyen sztenderd volt A didergő király is, no meg az Egy szem szőlő c. mesejáték, amelynek az a lényege, hogy korrupt udvaroncok egy híján mind megeszik a szultánnak szánt szőlőt. Az uralkodó nagyon megörült a halom pénzéért juttatott egy szem gyümölcsnek. Nekem már akkor nem tetszett a mese, ami ugye ötleteket ad ahhoz, hogy hogy juthassunk meg nem érdemelt javakhoz mások kijátszásával. Ez kell a tanulóifjúságnak? Vagy a szüleiknek?  (Vö. Lop ez,. Lop az, mégis gazdagok vagyunk.)
Persze ez volt az az időszak, amikor énekórán tanultuk a rémséges-szépséges orosz népdalt(?), melynek szövege szerint „jó lesz nektek szegény lányok, rossz-rossz gazdag lányok”. Csaknem arról szólt, hogy a kulákok menjenek a fenébe.
- Évértékelés? Nagyon szubjektív lenne.
Inkább Kölcsey epigrammájának a végét idézem:
Régi kor árnya felé, visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort:
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!
Reménykedünk.

Még egyet alszunk és másodjára már újévre ébredünk. Van, aki összegez. Én nem szeretem ezt a műfajt. Egymondatos összegzésem tréfára fogva így szól:
2021 a Bords Eve volt!
Egész évben ezt a margarint kentük zsemlénkre.
Az év során megírtam több mint 370 posztot, s alkalmasint több mint 500 fotót megosztottam. Hogy vajon jól tettem-e, az kérdés. Valamennyire megmutattam magamat, észjárásomat, viselt dolgaimat. Ez lehetett unalmas és lehetett építő. Úgy vagyok vele, mint mások, akiknek más a szakmájuk. Lehet, hogy nem ők sütik a legjobb kenyeret, mégis naponta megteszik, hogy dagasztanak, sütnek. Ehhez értenek, ha értenek, máshoz meg nem, vagy csak alig.
Megírtam kb. 10 cikket, korrektúráztam néhány könyvet. Ezeket mindjárt véleményeztem is. Befejeztem Prokop Péter életművének olvasását, elkezdtem Móráét olvasni.
Írtam néhány Festschrift-kötetbe és egy piarista antológiába, amely iskolájának adózik azok részéről, akik az átkosban oda jártunk.
Változatosabb fotókat szerettem volna készíteni. De ez csak úgy sikerülhetett volna, ha sokat járok sokfelé, és hagyom, hogy hassanak rám a különféle vizuális élmények. Ám ez egyre kevésbé van így. Valakinek értésére adtam, hogy koromnál fogva mostanában már egészen közeli valamiket fotózok.  Lehet persze mondani, hogy a minőség nem függ össze a látottak sokféleségével, inkább a látásmóddal, ami közelíti, vagy sem a lényeget. (Ld. VD., aki évtizedek óta egy témán dolgozik.)
***
Ma pl. a semmit fotóztam. Avagy mit lehet a ködből kihozni? Mivel az üzletközpontba mentünk a Nánási úton, mondom az asszonynak: Akkora a köd, hogy nem látom a műszerfal sebességmérője állását, ezért megyek a megengedett max. sebességnél gyorsabban.     
Egyszer hasonló lódításra vetemedtem. Egy kolleginával volt találkozásom a Batthyány téren. Köd ülte meg a Dunát. Mondom neki: Nézd, ellopták a Parlamentet. Csakugyan nem láttuk a helyén. Elrejtette a tejfehér ragyogás.
M. unokának annyira tetszik a Parlament, hogy sok fotót készített már róla. Legszívesebben olyan lakást bérelne, amelyből az Országházra lát. Ez tán a budai hegyoldal egyik lakása lehet(ne).
Tres romantique.
        

Nosztalgia
Hat évvel ezelőtt lefogytam 28 kilót. Csaknem slank lettem.
Öt éve az abbahagyatott gyógyszerek stroke-ot okoztak, a húsdiéta polipokat.
Négy és fél éve kezdtem visszahízni a leadott kilókat.
Közben a polipokat el kellett távolítani belőlem. (Vastagbél műtét)
Utána fél évig kétheti rendszerességgel kemo.
Utána két évig negyedévi rendszerességgel kontroll.
Közben félévente kolonoszkópia, ill. hasi CT.
A covid-fertőzéstől való félelem megállította a kontrollokat.
Sikerült visszaszedem a felesleges kilókat.   
Most nosztalgiázok. „Mit nem adnék, hogyha fogynék.”
De ha lehet, immár büntetlenül.
***
Az ömlesztve keresztrejtvény birkatürelmű fejtőknek való. Adva a vízszintes, és adva a függőleges meghatározások. Könnyítésül néhány betű a fix helyén szerepel eleve az ábrában. Történt pedig, hogy nekiláttam a megoldásnak. Egy ideig sikerült helyet találnom az általam elképzelt jó megoldásoknak, aztán semmi.
Arra gondoltam, hogy eltépem a rejtvényt, és kidobom a papír szelektív-tárolóba.
Mégse tettem.
Később megint ránéztem az ábrára, és a feladványokra. Sikerült újabb kockákat megtölteni.
Majd szünet.
Harmadszori nekirugaszkodásra sok minden a helyére került, némely rossz megoldás korrigálásra, de még mindig nincs kész.
Nem dobom ki.
Megvárom, amíg minden tőlem telhetőt megkap a feladvány. Végül is mindegy, hogy új rejtvénynek ugrom neki, vagy a combos rejtvényt próbálom újabb erőfeszítések árán rendbe rakni.        
***
Tegnap lefotóztam olasz kávéfőzőnket üzem közben felülről. Azért tettem, mert szeretném felszámolni őrölt kávéféléinket, a kilós maradékát és a közben kapott, de még bontatlan negyedkilósat. A két üveg nescafét ráérek utána is elfogyasztani.
Ma újabb fotózásra csábít egy csomagküldővel érkezett kávéfőző. Feleség rendelt egy német automatát karácsonyra, egy kapszulás kávéfőzőt. Háromféle kávét produkál azonos kapszulából. Sűrűt, hígat és krémkávét.
Mivel 80 kapszulával érkezett, egy ideig nem veszünk semmiféle koffeines őrleményt.    
Máris kész a fejemben a szójáték.
- Kérsz kávét, Ulla?
- Igen, kérek.
- Azonnal kapsz, Ulla. Itt egy új
  kapszula.  
  

Ma megosztottam a Szironta együttes kézi harangokkal elővezetett egyórás műsorát. Bevallom, hogy nem folyamatosan hallgattam őket. Kuriózum, tehát az ünnepi csengés-bongásban kedves lehet sokak számára. Azért mégis figyelemre méltó a teljesítményük más szempontból is. Hogy lehet ennyi, nagyjából azonos hangerősségű csengő-bongó hang között élni. Milyen lehet egy próba? Védekeznek-e az előadók füldugóval, vagy jól bírják a decibeleket? (Magamnak: egy decibeles, az kb. félméternyi vékonybeles).
Inkább hallgassátok Cseh Tamás előadásában azt a régi karácsonyi dalt, amely csaknem feledésbe merült, s amelyet apai nagyanyám még énekelt egykor nekünk kb. hetven éve. Ide csak a szövegét tudom applikálni.
Csillagfényes éjjelen
egy kis angyal megjelen,
körül repül a világon,
hogy minden lelket megáldjon.

Bár aprócska a keze,
ezer jóval van tele,
drága angyal, szórjad, hintsed
kezecskédből a sok kincset!

Hintsed ajándékidat,
kisgyermeknek babát és lovat,
a jó szülőknek jó szívére
szálljon áldás, szálljon béke!
Mivel a múlt század elején lehetett közismert a dalocska, és mivel a gyerekek babát és (hinta)lovat kapnak, polgárok köréből valónak gondolom. Akkoriban nem ment olyan jól a köznépnek. Még megjegyzem, hogy örömmel konstatáltam: Zs. lányom okostelefonján megszólaltatta a zenét, mert nagyon tetszik neki. Hasonló a gusztusunk.
Tegnap bővebb családi körben találkoztunk. Volt némi éneklés is. Én inkább csak hallgattam a többieket, azok énekét, akiknek még csengő hangjuk van.
Lecsengtek az ünnepnapok. Azt rögzíthetném, hogy csend van, de nem bennem. A fülem nonstop mondja a magáét. Kortünet, kórtünet.
JCs gimnáziumi osztálytársam igen beteg lehet, mert húga imát kért érte.
Persze megy megerősítése érdekében. Sorsa - sorsunk - emberi sors.
Egy karizmatikust ismétlek, aki szerint Isten háromféleképpen gyógyít. Imával, orvossal, halállal. Ezt némi melankóliával veszem tudomásul: és mindannyiunkra vonatkozik.     

Tegnapelőtt reggel alig lehetett a járdán állva maradni, olyan tükörjég borította az utakat. Tegnapra, mára ugyanazt jelezte előre a meteorológia. Másképp lett. Nincs jég, se a flaszteren, se az autó szélvédőjén.
Tegnap a hatoslottón akadt egy telitalálat. Hárommilliárdnál is nagyobb összeget nyert a boldog tulajdonos. De hogy boldog volt-e tényleg, ki tudja? Háromezer-millió forint az infláció ellenére is irdatlan nagy összeg, amit értelmesen nehéz elkölteni, ráadásul hatalmas felelősség is. Vajon mennyire tudja titkolni a nyertes a tényt, és ha nem, hogyan tud szabadulni a leimistáktól, akik egész biztosan rágják majd a fülét, hogy kapjanak a „zsuzsi-malacból”.
Az ötös lottó biztos ötös találatához több mint negyvenhárommillió szelvényt kell kiállítani. Ezért teljesen valószínűtlen, hogy valaki beletrafáljon az öt számba. De ha valamiképpen sikerül, akkor a nyeremény biztos. Feltéve, hogy szabályos a kitöltés, feltéve, hogy megvan a nyertes szelvény, feltéve… ki tudja, hogy még minek kell megfelelnie, hogy átvehesse az összeget.
Nemrég földrengés rázta meg Szlovéniát és Svájcot. Lényegesen gyengébb rengéseket észleltek Magyarországon is. De ki tudná megjósolni, hogy a kis rengések mikor válnak pusztító mértékűvé.
Ősszel Las Palmas szigeten szabadultak el a vulkáni erők. Házak ezrei pusztultak el. Mostanában elcsendesedett a hegy. És ha gondol egyet?
No és a covid, az átkozott. Egy éve kaptuk meg az első vakcinákat. Azóta kb. 35 000 honfitársunk hunyt el a vírus rosszvoltából. Mi kaptunk már három oltást. Egyelőre tünetmenetesek vagyunk. M. is három oltáson volt túl, amikor elkapta a fertőzést. Hetekig tartott, mire megszabadult a nyavalyától. I. nem oltatta be magát. Nem lett beteg. C. öccse sem oltakozott. Belehalt a fertőzésbe. Ki tud itt eligazodni? Még hány hullám, még hány oltás, s mi a garancia arra, hogy a szabados kísérletezők – úgy látszik, büntetlenül – nem zúdítanak a nyakunkba egy hasonló vírust vagy más szemétséget.
Még élünk.
Már nem él az engem vizsgáló egyik orvos.
Meghalt.
Én nem? mi nem?
De.
Majd.
Nem sietem el.