Mickey webnaplója

Azt fogalmazta meg valaki, hogy mindig jó az idő, csak változatos módon jó. Most pl. rohadt hideg északi szél süvít az utcánkban. Az autó ugye kint áll a vészben, állong merészen, s befagytak az ajtói. A belső pára csapódik le ilyenkor, és dermed jéggé a fémkeret és a gumiszegély mentén. Próbáltam nyitni, de nem engedelmeskedik a gazdinak.
Ez is a meteorológiai jelentés miatt fordul elő, mert a nagy hideget csak holnaptól kezdődően jósolták. A kulcs egyébként elfordult az ajtózárban, de aztán se kép se hang. Most a kocsi elvileg ellopható, ha valaki előbb kinyitja az ajtót, mint én. A következő kérdés, hogy az akku miként reagál gyújtásra. Hajlandó-e behúzni az indítómágnest?
A vad mínuszok még csak ezután következnek.
Legcélszerűbb volna levinni a kocsit a garázs elé. Ott viszonylag védett helyen volna a loggiák alatt. Ám ez csak akkor lehetséges, ha az ajtók kinyílnak, az akku meg dolgozik. No meg akkor, ha a garázshoz vezető rézsű nem csúszik embertelenül. Legalább hétfőig kellene valahogy a rendszernek működnie, mert vérvételre vagyok invitálva. Oda meg leginkább autóval szoktunk menni. Most könnyen előfordulhat, hogy HÉV-re módosul az odamenetel, ha kitart a makacs zimankó. Erre pedig minden esélyünk megvan.
Itt a lakásban ebből semmit se érzékelek. A távfűtés kiegyenlíti a komisz hideget. Azt ablakok is jól zárnak. Ha pedig ez is kevés volna, leeresztem a redőnyöket rásegítés céljából. Aludni sötétben is tudunk.
Az éjszaka havazott egy hangyányit, épp csak hogy fehérre meszelte a rétet az ablak előtt. A nap az oszladozó felhők közül itt-ott világítani kezd, nem volna baj, ha annyira, hogy kinyíljanak az ajtók az autón.
Mi történhet, ha mégse?
Az égvilágon semmi. Megyek HÉV-vel, járunk gyalog, s várjuk, hogy szerdán engedjen a zimankó. Remélhetőleg az előrejelzés pontos, és nem tart tovább a komisz téli idő.
Aztán jött a fordulat. Égi segítséget kértem. S harmadjára is lementem kiszabadítani a kocsit a rabságból.
És lám, sütött a nap, oldódott annyira a jég, hogy első húzásra feltárult az ajtó. Beültem, és indult a motor. Levittem a Coltot a garázs elé, s nem volt jegyes a rézsű. Sőt egy hirtelen ötlettől hajtva tettünk egy kört bevásárlás céljából. Ki tudja, mit hoz a holnap, a holnapután, mit a beígért szuperhideg.
***
Laci atya twitter üzenete:
Az érintés gyógyító. Akkor is, ha Jézus érint meg valakit és akkor is, ha hittel érinti bárki őt. Te is megérintheted és hittel kérheted a gyógyulást magadnak és másoknak.

Az apa dörömböl fia ajtaján: Kelj fel, ideje, hogy az iskolába siessél!
- Nincs kedvem – hallatszik odabentről -, a gyerekek szemtelenek, gúnyolnak, kitolnak velem. Gyűlölöm a katedrát. Minek menjek?
- Három okod is van rá – replikáz a kopogtató. – Először is kötelességed, másodszor is: 45 éves vagy, harmadszor - várnak, hiszen te vagy az igazgatójuk.
***
- Olvasom: szülinapra százezer ft. Ennyire magas volna az infláció?
***
- Zs. panaszolja, hogy észrevétlenül, ámde igen gyorsan repül az idő. - Mi az, hogy? – teszem hozzá.
É. lányunk (48). Isten éltesse! Én meg hetvenöt, ha kitartok. No és az év első hónapja egy pillanat alatt elhussant.
Jut eszembe az idő múlásáról a vicc:
férfi: Istenem!
Isten: Tessék, itt vagyok.
ffi: Kérhetek valamit?
Isten: természetesen
ffi: Mi neked egy millió év?
Isten: Egy másodperc.
ffi: És mi neked egymillió dollár?
Isten: Nem több, mint egy cent.
ffi: Tudnál nekem adni „egy centet”?
Isten: Várj egy „másodpercet”!
***
Más. Egy hosszas interjúban hárman vallanak arról, hogy a meghalás után miféle élményeket éltek át, mígnem visszahozták őket az orvosok az életbe. Pl. mindhárman – testreszabottan – másként élték meg az odaátot. Talán annyi volt bennük a közös, hogy nem kívánkoztak vissza a földi lét szűkös dimenziói közé. Ami a legérdekesebb meglátás egyiküktől, hogy tapasztalt sokféle rendetlenséget, összevisszaságot, de ez egyáltalán nem zavarta. Azt élte meg, hogy a keszekuszaság úgy ahogy van, rendben van. Épp így kell neki lennie.
Ez azért érdekes, mert a regnumi pap, Emődi László e világon élve jelentette ki, hogy „minden úgy van jól, ahogyan van, mert ha nem úgy volna jól, akkor másképpen volna”. Megállapítása már csak azért is érdekes, mert őt „államellenes összeesküvés” koholt vádjával évekre bebörtönözték. De ez sem zavarta különösebben. Mint mondta, „ők végzik az ő munkájukat, mi pedig végezzük a miénket” (ifjúság normális, keresztény értékek mentén történő nevelése).
Nem fotóztam, mert a mai locspocs ugyanúgy néz ki, mint a tegnapi.  
***
Hír tévé szalagcím:
PÉNTEKTŐL KAPJÁK MEG A NYUGDÍJASOK A 13. HAVI NYUGDÍJ ELSŐ RÉSZÉT.
Hozzáteszem: Robinsontól pedig a második és harmadik részét.
       

Van annak egy évtizede is, hogy óriásplakátok hirdették: Ha áram van, minden van. Egy ilyen magas labdát muszáj leverni. Meg is tettem: Ha van áram, pl. áramszünet egyáltalán nincs.
Ám ma éppen a fordítottja valósult meg. Kikapcsolták az áramot. Megnézhettük, mire megyünk nélküle.
Mivel erősen borús-esős idő van, felkapcsolnám a villanyokat, ámde áram – nincs.
Sebaj, akkor játszom a számítógépen, ámde áram a konnektorban sincs.
Vajon hány perce packázik velünk az Elektromos Művek? Megnézném a rádiós órán, ámde nem mutatja az időt.
Tücsi összevágta az ebédnekvalót, ámde megfőzni nem tudja, mert áramszünet van.
Nem baj, tegnapról sok fánk maradt. Csak meg kellene melegíteni a mikróban, ámde áram nélkül bajos...
Sétálok fel-alá, s valamihez hozzáérek, áram cikázik át az ujjam végén, ámde ez se az igazi. Most áramszünet van.
Ellépek a szintetizátor előtt, jó volna valamit játszani amíg az áramszünet tart, ámde áram nélkül ez sem működik. 
Eszembe jut a GELKA művezetője, aki az előzetes értesítésre, miszerint kikapcsolják az áramot, mérgesen kiabálta a telefonba: „Nem veszem tudomá…” s már el is sötétült a műhely. Ámde nekünk nem is szóltak előre, így még tiltakoznunk se lehetett.
Megírnám a posztot az áramkimaradásról, de hát áramszünet van. Nem tudom megírni.
Bevinném a készült fotókat a gépbe, ámde ugyanezen oknál fogva nem megy.
Csak áramszünet van, áram nincs…
…azaz van.
…Azaz nincs…
Azaz megint van, és immár már percek óta.
Most megyek, s beállítom a ké,t hálózatról működő órát…

Az okostelefont úgy kell bekapcsolni, hogy a képernyő jobboldalának a közepe felé a telefon élén levő nyomógombot megnyomjuk. Magam is így szoktam indítani. Tegnap meséli feleség, hogy a szokott gyakorlatot látva Domi unoka azt mondta:
- Nagyi, nem kell megkeresni az oldalsó gombot. Csak kétszer ráböksz a képernyőre, és bekapcsol a teló. Domi már csak tudja, végül is nagycsoportos óvodás. Tényleg működik a dolog.
***
Prokopozok.
P.: A törvényt barátaink számára, hogy mentsük az irhájukat, kimagyarázzuk, de ellenségeink esetében, hogy elítélhessük és megbüntessük őket, alaposan megszigorítjuk.
én: Íme, a mi saját mindennapi kettős mércénk. Sajnos, nagyon életszagú.
P.: Elemi illemet sem ismernek. Modortalanok, ellenszenvesek. Ordítják: az urak bűne a társadalmak átka. Jövőjüket a forradalomra építik. De ha a kocka fordulna, oda kerülnének a helyükre, akiket ócsárolva marnak. Mentesen meg tőlük az Isten!
én: Figyelmezz, figyelmezz! Kik nem ismernek illemet, kik modortalanok, kik ellenszenvesek. Kik provokálják a forradalmat? Kik marnak? Az Isten óvjon tőlük.
P.: Mindennapi kenyerünk? A tévé egyféle definíciója. Szórakoztató gyógy- és kábítószer. Elsőrangú propaganda szócső. A saját képére és hasonlatosságára neveli a képernyőre meredőket. Ha nem is a hatalom találta föl, de megnyergeli.
én: Tehetünk ellene. A tévének kikapcsológombja is van. Az tévében elhangzottakat kritikusan is értékelhetjük. A szószátyár műsorok dumáiból gyököt vonhatunk. Micáéknál tévé sincs. Van tehát élet a tévén kívül is.
P.: Az Isten háta mögötti, andokbéli misszionárius nagyobb a legnagyobbaknál.
én: Ez alighanem egy az egyben igaz. A nincstelenek között végzett szeretetszolgálatot a benne részesülőkön kívül egyedül az Isten értékeli. És ez elég is a nagy hitű misszionáriusoknak.        
                                                                               (in: Sziromszállingó)

Ma azon gondolkoztam, hogy tanultuk az iskolában táplálta belénk, tanulj, mert a tudást nem vehetik el tőled. Azt hallottuk nagyanyáinktól, hogy az a tied, amit megeszel. A jegyre való osztályzás ugyancsak azt sugallja, hogy emberi minőségeink, tehetségeink különfélék, és egy irányító hatalom tárgyilagosan be tudja mérni, hogy mit érünk bizonyos tekintetekben.
Fiatalként szembesültünk azzal, hogy verseny van, érvényesülésért folyik a küzdelem, nem babra megy a játék, a szűk keresztmetszetű hivatásokban könyöklés folyik, csaknem könyörtelen a harc (struggle for life, létért való küzdelem, sőt az érvényesülésért való küzdelem). De a versenysportok is kivétel nélkül az egyéni vagy csoportgyőzelemre irányulnak. Arra, hogy te légy a legjobb, a világklasszis, a világelső, az olimpiai aranyérmes. Nem is folytatom.
Rájöttem, hogy minket akarva akaratlanul individualista nevelésben részesítettek. Nézzük csak, mit mond róla a lexikon. Ilyeneket:
„Az individuum az egyetlen valóság, aki önmagában teljes és önmagának elégséges, mindene megvan ahhoz, hogy kibontakozhasson. Emberképe a mindenki mástól elszigetelt, énközpontú, öntörvényű ember. Az individualista elveti az ember közösségi természetét, a közösségek létrejöttének a lehetőségét is. Legfőbb törvénye az önfenntartás, legszentebb joga a szabadság. A társadalom közmegegyezés, szerződések eredménye; az ember akkor valósíthatja meg önmagát, ha függetlenné válik tőle. E felfogás szerint a közjó sem más, mint az egyéni javak összessége. Az egyén a közösségnek tett áldozattal szolgálatait mintegy megfizeti… 
Ám a keresztény emberkép ugyan elismeri az ember egyediségét, alanyiságát, de alapvető társra irányultságát is. Középpontba a személyt állítja, aki egyed fölötti kapcsolatokban él. Az ember szabadsága nem igazán függetlenség, hanem a valamire való szabadság, ti. szabadság az értékek megvalósítására. Mindazonáltal fölismerhető az individualizmus a vallásosok között is: közösségtől elszakadt, egoizmusba fordult, az Istenben csak a saját örömét és hasznát kereső lelkiségben.”
Hát ez az. Sokkal nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítanunk annak a ténynek, hogy az ember társaslény, az ember csak unokáitól kapta kölcsön a világot, s nem az övé mindenestül. Tudatosítani kellene, amit a hitvallás rögzít: hiszek a szentek közösségében, s
egymással szeretetkapcsolatban élni,
egymás javát előmozdítani,
egymás életét értékesebbé tenni.
Egymás töredékes voltát békében tűrni.
Egymást bátorítani, hogy bontakoztassa ki képességeit, tehetségét, mutassa meg szorgalmát…  

Minap másoltam le Prokop Péter egyik gondolatát: - Befirkált papírszalvétát morzsák közé söpöri a pincér. Holnap meg elönt a méreg, hogy a modern múzeumban ugyanilyen macskakaparást mutogatnak. Ki kezeli a váltót, s milyen alapon dönt, hogy ugyanaz itt szemét, amott meg remekmű? Itt alighanem erős a nepotizmus. Megjegyzem, volt már abból botrány, hogy a kiállított halmazt a takarítónő szemétnek vélte, és kisöpörte a többi szeméttel együtt. 
Most egy érdekesnek ígérkező albumot vettem a kezembe, és megerősíthetem, hogy Prokopnak igaza van.  Hogy mi szemét és mi műremek, az meglehetősen szubjektív valami. Megrendeltem és megkaptam a National Geographic magazin 1997-es keltezésű különszámát, amely nemcsak a címben (A legjobb 100 fotó) ígért képeket hozza, hanem kommentálja is őket, mégpedig bőségesen. Mivel a lap szerkesztőségének a kezén 1888 óta a fotók milliói mentek keresztül, a zsűri szokás szerint igen nehéz helyzetben volt, hogy a 100 legjobb mesterművet tálalja albumjában.
Hogy mennyire sikerült ez a törekvése, az album nézegetőinek kell eldöntenie. Nem egy fotó esetén felmerül bennem a kétség.
Ha ez a kép benne van az első százban, milyen lehet a több millió?
A képek jó része attól került az érdeklődés középpontjába, hogy a fotós egy soha meg nem ismétlődő jelenséget kapott lencsevégre. Ilyen egy hímoroszlán portyára indulásának a körülmények miatt elég homályos felvétele, ilyen egy cápa alsó fogsorának a felvillantatása természetes körülmények között. Inkább csak elképzeljük magát a cápát, mintsem látjuk a fröcskölő vízzuhatagban. Kicsit ilyen a lóverseny paripáinak képe, amint a hajtűkanyarban vágtatnak, és egyikük lába láthatóan eltörött.
Mit mondjunk arról a képről, amely igen színes, de pusztán azért számíthat figyelmünkre, mert magukat kellető férfiakat ábrázol, mindenféle maskarában, függőkkel. A szemüket forgatják, s széles nevetést erőltetnek, hogy tessenek az amazonoknak.        
A címlap képe az afganisztáni menekült nő portréjával csakugyan meggyőző erejű. Tetszik az a gesztus is, amelyet a perui pásztorgyerekről készített a fotós. A képen sír a fiúcska, mert hat bárányát elütötte egy taxi. A képet a fotós kommentálta, melynek nyomán adakozás indult. A gyerek kára megtérült, s még egy iskola felépítésére is összejött a pénz, nevezetesen 4000 dollár.
***
Görög mag nélküli narancsot eszem. Az jutott eszembe, hogy a paradicsom és az uborka azon tulajdonságának köszönhetően  kerül a „gyümölcs” kategóriába, hogy magokat tartalmaz. Nos, hát az én narancsom pedig nem tartalmaz magokat. Ennél fogva nem gyümölcs?        

Eltűnődöm az idő múlásán. Szabó Feri és Prokop Péter után én is elgondolkozom azon, hogy ha
találkoznék mindig idősnek látott apámmal, aki 49 éves korában hunyt el, ugyan minek szólítanám magam így hetvenöt felé közeledve. Persze műprobléma ez, de érdekesen világít rá, hogy mennyire relatív még az emberek közötti viszonyok alakulása is. A földet kreáló Isten egyszerre fiatal és öreg. Időnkívüli.
Azt gondolom, hogy akiknek élethossza lényegesen meghaladja az átlagos életkort, azok úgy tekinthetnek az ajándék évekre (léttöbblet?), mint az idős színész az jutalomjátékra. Ugye utóbbi azt jelenti, hogy a meghirdetett este bevétele egésze az ünnepeltet illeti. Nemcsak a taps, hanem a bevétel is. Amikor egy hosszú életet élő ember ajándékokat kap, jó kívánságokat, tortát, pezsgőt, megemlékezéseket, olybá veheti, mint színész a jutalomjátékot. Persze ez az ünnepeltség csak akkor élvezhető, ha az ünnepelt korához képest elfogadható egészségi állapotban leledzik. Mert különben úgy jár, mint az idős színész, aki így fakadt ki: Fiatalkoromban nem volt mit enni, de pedig lett volna mivel, most már volna mit enni, de nincsen mivel. (Ugye kajákra és a fogaira célzott.)
***
Az egyszeri pap – Erdős Matyi bácsi – így kárpálta tanítványát, aki nem akarta agyoncsapni a legyet: - - Mi vagy te, hindu?
Ő jutott eszembe, amikor a napokban két büdösbogarat (mezei poloska) szedtem össze a lakásban s dobtam ki papírzsebkendővel megcsippentve, ma meg egy fátyolkát. Utóbbi eredménytelenül harcolt az ablaküveggel, s nem értette, hogy ha előtte világos a tér, miért nem tudja birtokba venni. Segítettem rajta. Boldogan(?) elrepült.
Megjelenése nekem azt jelezte: Itt a tavasz. A mogyoróbarkák ráfelelték: Igen, már közeleg.
***
FB-on találtam.
„Liszt műveinek tagadhatatlan szépsége, azt hiszem, abban rejlik, hogy a zene iránti szeretet felülírt nála minden egyéb érzelmet. Néha kissé messzire megy, letegezi, sőt néha csak úgy a térdére ülteti a zenét, de mennyivel többet ér ez annál a tartózkodó viselkedésnél, amikor egyesek úgy tesznek, mintha éppen most mutatkoztak volna be a zenének. Ez utóbbi biztosan illedelmesebb magatartás, de hiányzik belőle mindenfajta hév. A féktelenség és a fesztelenség Liszt zsenijére nagyon is jellemző, s jóval többet ér, mint a tökéletesség, még akkor is, ha ez utóbbi fehér kesztyűt visel.” (Claude Debussy, 1903 )
Egyetértek Debussyvel. Liszt Ferenc csakugyan modern zeneszerző, nagy újító, aki zenekart csinált a zongorából, ha éppen kedve szottyant hozzá.         

A nap hőse Szabó Feri, (P. Szabó Ferenc SJ) aki ma kilencven éves. Isten éltesse! A Napkút kiadó online írásokban emlékezik meg róla és szűkebb-bővebb miliőjével. A jezsuiták félórás videointerjúban tisztelegnek a Sodrás u. doyen-je előtt. Az Új Ember pedig következő, vasárnapi számában közöl vele készült interjút. Isten éltesse, ahogy nálunk felé mondják. Ad multos annos, ahogy a klerikusok körében ismert. Bon anniversaire, ahogy a francia fogalmaz.
Feri számos kéziratát olvastam, készítettem elő nyomdára. Régen volt. Legutóbbi könyvével ő maga lepett meg (Az Isteni Erőtérben). A vaskos (tanulmányt, emléket, eszmélődéseket, olvasónaplót tartalmazó) kötetben foglaltak azokra a másfél évtizedes történésekre emlékeztettek, amelyeknek magam is részese voltam. Örömmel gondoltam vissza a közös élményekre.
***
Tegnap megérkezett még két megrendelt Prokop-kötet. Így hatra emelkedett az általam még át nem olvasott köteteinek a száma. Egyszer talán, ha Isten is úgy akarja, még pótlom a Méhecske módra és a Pukkanó buborék vételével. Olvasom a Sziromszállingót, és olvasásra várnak: Innen-onnan találomra, Fügefám alól és az Igaz ember módra c. kötet. Hol nagyon lekötnek, hol kevésbé az új vagy olykor ismételt témák. Keresem benne a saját észjárásommal való hasonlóságot. Tetszik, hogy akad egy szókimondó klerikus, aki „érted haragszom”-módra kritizálja az eklézsiában előforduló nyűgöket. A korunknak megfelelő egyházi művészet ritka voltát, egyesek gőgjét, cifrálkodását stb…
Felmerülhet, hogy annyira kitűnő olvasmányok ezek? Vagy ugyan miért ragaszkodom az életmű teljes megismeréséhez?
Nincs jobb válaszom, minthogy ez az én formám, stílusom. Így olvastam végig Tömörkény összes novelláját, így Szabó Magda legtöbb könyvét, Bernáth Aurél írásait, Karinthy köteteit, Gárdonyi szép könyveit, de hűséges olvasója vagyok Deske virtuális naplójának, és még néhány blognak, amelyek nem biztos, hogy a legjobb magyar nyelvű blogok, de nekem tetszenek. 
Bevallom, hogy Mórának tartozom még azzal, hogy sok-sok kötetén átrágjam magamat.  Hogy tervemet megvalósíthassam, még elég hosszan kell élnem.
Én benne vagyok.
***
Ma Esztergályos Cecília egy tévéadásban megerősítette, hogy a konok fülzúgás nem halálos kór. Úgy fogalmazott, hogy miközben egy trafóház zúgásával él, a doktorok szerint kutya baja sincs. Persze nincs is, csak éppen úgy zúg a füle, mint aki egy trafóház mellett létezik. Az enyém pedig felerősített városi utcazajra emlékeztet. De rá se rántok. Különben is olykor abbamarad, hogy egy zenei frekvenciának adja át a stafétabotot.
Hajnali blogom előre hozva.

Forrásom Prokop Kavicsdobáló c. vaskos kötete.
- Nem minden haj tetves, de a tetű a hajban tenyészik. Bizonyos állások alig szabadok a romlottságtól, mely azokban sarjadzik. Ezt a Szörényi-lemez így fogalmazza meg: Ha te állnál ott, ahol én álltam, nem lennél már ártatlan. Karinthy pedig óv tőlük: Tetvestől ne kérj kucsmát (in: Így írtok ti, Balkáni közmondások)
- Eljutunk-e egyszer a felekezetek utáni kereszténységhez? A kérdés jogos. Már eddig is volt rá precedens. Amikor bármely keresztény felekezethez tartozót lenyakaznak, a vártanúság egybetereli őket. Mind Krisztusért áldozza életét.
- Különleges vallásos sznob, aki a kereszténység első helyeit kitüntetésekkel, rangokkal véli elfoglalhatni. Többször kifakad a csömböllékekre vadászó klerikusok miatt, Utalva a puritán istenfiára, utalva assisi szentjére. 
Íme, egy másik kritikus megjegyzése: Lócitromból aligha építenének Kölni dómot. Rendjelek, selymek, bíboranyagok, aranyláncok, a pompa csillogása, ékköves gyűrűk… ha a „boldogok a lelki szegények” kerítéseit elfogadjuk, önellentmondó kisiklások. Hányszor eszembe jutott, hogy Ferenc pápa ruházatának egyszerűsítése hogyan érinthette azt a szabódinasztiát, amely a pápákat időtlen idők óta ellátta a legkülönfélébb öltözékekkel. Bizony hatalmas erőfeszítés kell a puritánság visszaállításához.
- Apám-anyám kifürkészhetetlen szerelméből és is csak véletlen volnék? Pontnál is semmibb, aki mégis mindezt le tudom írni. Ezt válaszolja meg valaki! Megválaszolni nem lehet, talán nem is kell. Egyszerű: A Gondviselés akarata teljesült minden egyes ember létrejöttével. Ma az idézet vége így hangzana: Erre varrjon valaki gombot!
- Írásaink csalások. Húsz eset közül azt jegyzem ide, ami nekem tűnt föl, a többit elhallgatom. Esetleg igazságtalanul – pontosan, ahogy az irányított sajtó. Ez a kijelentése minden írással foglalkozót elgondolkoztathat. Érzékeny lelkiismeret kell a pontos megfogalmazáshoz és igaz íráshoz.
- Befirkált papírszalvétát morzsák közé söpöri a pincér. Holnap meg elönt a méreg, hogy a modern múzeumban ugyanilyen macskakaparást mutogatnak. Ki kezeli a váltót, s milyen alapon dönt, hogy ugyanaz itt szemét, amott meg remekmű? Itt alighanem erős a nepotizmus. Megjegyzem, volt már abból botrány, hogy a kiállított halmazt a takarítónő szemétnek vélte, és kisöpörte a többi szeméttel együtt. 
- Egy igaz ima is megfordíthatja az életet. A nem kizökkentő, sablonos sóhajok szalmakazlában nem sok öröme van Istennek s haszna a figyelmetlen seppegőnek. Merész kijelentés. Nem mindenkinek adatik meg a misztikus élmény, sem a nagyon személyes kontaktus az imában. De hogy Isten miképpen vélekedik az ilyen-olyan szándékkal létrejövő kapcsolódásokhoz, azt szerintem ember fia reálisan meg nem tudja ítélni. Gyanítom, hogy téved a szerző. Viszont a „seppegő” szó nagyon tetszik nekem.
- Az igaziság nevében még az igazságot is föladhatom. Nekem van igazam? De egy mosollyal rábólintok a másikéra. Az megérdemelné, hogy undokságaival eltiporjuk, de a gusztustalan hernyót is a jó Isten teremtette, s szép lepke lesz belőle. Az ítélkezés joga a Teremtőé. Mi egyként vagyunk egymásnak testvérei. Nem a mi dolgunk az ítélkezés. Írva van: Ne ítélj, hogy ne ítéltessél!
- Ars poetica: Magam meghatározása: festői eszközökkel kimondott gondolat a célom, mely a természettől kölcsönzött, de az utolsó lényegig leegyszerűsített formákba öltözködik. A kijelentés elmondja valóban azt a kulcsmondatot, amely a pap-író-festő eljárásmódjára jellemző. Kicsit Egri József gyakorlatára hajaz. A Balaton festője is addig-addig egyszerűsítette képeit, ameddig az egyáltalán lehetséges volt anélkül, hogy a kompozíció veszítsen értékéből. 

***
ISTEN ÉLTESSE A BALÁZSOKAT!
 

Jézusnak a jeruzsálemi templomban való bemutatásának ünnepe. Elég sokan részt vettünk a misén. Áldoztatáskor adódott egy kedves jelenet. Libasorban vonulunk ilyenkor előre. Többek között a fiatalasszony is, aki sokszor eljön reggel a misére, s hozza magával 3-4 év körüli kislányát, a gyermekcse pedig a babáját. Tehát elöl jött az asszony, utána babája, aki kapott egy kis keresztet a homlokára, s aki felnyújtotta játékbabáját, aki szintén kapott egy kiskeresztet.
Ami nagyon tetszett, az áldoztató eljárása, aki benne volt a mókában, és a kislány akciója, aki játékból elhiszi, hogy műanyag testű babája élőlény. Odasúgtam feleségnek: Ez volt az a pillanat, amit le kellett volna fotózni.
Nos, a pillanat elmúlt, fotó nincs, csak ez a néhánymondatos emlékezés, amely nem tudja megmutatni a kislány copfját, piroskockás kapucnis kabátját, sem ártatlan arcocskáját. Muszáj elképzelnetek.
***
A FB szerint a nyiroködéma a vízszintbe tevés folytán reggelre elmúlik, napközben előjön. Ellene dolgozik a mozgás (órás séta) kiváltja a sok ülés, mozgáshiány, túlsúly. Kialakulását a húsos étrend és a cukorbetegségre szedett gyógyszer előmozdítja, a hússzegény étrend (zöldségek gyümölcsök) és a fogyás késlelteti. Némileg ellentmond neki, hogy hús-zsír diétám idején erősen fogytam, és lábam is karcsú volt.
Mégis azt gondolom, hogy van benne valami.
A fogyás mindenképpen jó, mert mozgékonyabbá tesz, ami a nyirok arányos eloszlásához kell. 
***
Isten éltesse Timothée unokát születésnapján (22) és Szabó Ferit, akinek holnap lesz a születésnapja (90)! 
***
Hosszasan kitartva az olvasásban (456 o.) és kitartva a 90 dekás könyvet, ma befejeztem Prokop P.  Kavicsdobáló c. munkájának olvasását. Sajátos a humora, a hangvétele, a felütései. Egy rá jellemző megfogalmazást hozok csak most. Ezt írja: Zárkózott természet ki ne adja kézjegyét grafológusnak, mert az kibelezi. Szó se róla, van igazsága.
***
Zene. Arvo Pärt, Salve Regina.
https://www.youtube.com/watch?v=nOX5ex7PIu8