Mickey webnaplója

Mostani posztjaimat nem is én írom, hanem mások szép gondolataiból tallózom. És bőven akadnak.
Petrás Mária a Mértékadónak: (Az lesz, amit a jó Isten akar.)
- Ha ez a világ el tudná érni azt a szintet, ahogy ők (névtelen szentek, akik között felnőttem) éltek, máshol tartanánk. Tudták, mi a dolguk … Bele tudtak nyugodni abba, el tudták fogadni, ha valami nem sikerült… és boldogok voltak. …egy asszonynak tényleg mindent tudnia kellett… Édesanyám az örökölt módszerekkel akart gyógyítani… Gyógyszerek nélkül nem is ment ... másképpen. Hittek abban, hogy a beteg meg fog gyógyulni. Az évszázados évezredes keleti hagyományok szerint gyógyított.
- …Mária-harangra ébredtünk…amikor kicsi voltam, komolyan úgy gondoltam, hogy a jó Isten neve Mária, mert mindenre azt mondták: Megsegít a Mária.
- Úgy éreztem, hogy szolgálni kell ezt a világot, amelybe születtem, és amely felnevelt.
- Erdélyi Zsuzsannának a Hegyet láték, lőtőt lépék, gyűjtése  csodálatos. …,megteremtette a jó Isten segítségével ezt a hatalmas értéket…
- Ha az ember imádkozik, akkor már nincsenek kérdések – lenyugszik és elcsendesül.
- Óriási erő van a hitben. Sokat segít, ha az ember tudja, merre kell fordulnia.
- Kívánom, hogy az eucharisztikus kongresszus mindenkinek hozza el a lelkét megmozgató fényt. Ha az ember nyitott az Istenre, kapni fog meghívást… hogy követhesse ezt az utat.       
Így fogalmaz, ezeket üzeni a mai magyaroknak, mindenkinek a moldvai csángó művészasszony.
***
Ürge-Vorsatz Diána az Új Ember különszámában vall életéről, amely egyes vonatkozásaiban összeér saját – regnumi – közösségünkkel. A cikk alapján szemezgetek, nem szó szerinti e közlésem, de tartalmilag helyes.  
- Kamaszkoromban tértem meg... Igyekszem keresztény szellemben nevelni hét gyermekemet.  
- Átérzem tudósként annak a nagyszerűségét, hogy felelősséggel tartozom a jövőnek is.
- Kamaszkoromban barátnőm elvitt a domonkosokhoz és Diószegi atyához...
- Gitáros miséken és remek programokon vettünk részt. Később Kemenes Gábor atyához irányítottak a többiek, és igazuk volt; nagyon jó fej volt, a leglehetetlenebb időpontokban is leült velem beszélgetni a kétségeimről… rengeteget segített.
- Amerikából hazatérve férjemmel és a kisgyermekünkkel otthonra találtunk, messze az ifjúkori helyektől. Felkerestük a helyi plébániát, ahol egy ismerős nevet láttam kiírva: Kemenes Gábor. Csodálatos adomány számomra, hogy fiatalon engem vezetett, és most gyermekeimet bízhatom rá, mert Isten pont erre vezette a szálakat. …
- A gyermekeknek mutassuk meg a természet csodáit; vigyük minél gyakrabban kirándulni őket.
- A Regnum és a cserkészet közösségeit azért is szeretem nagyon, mert táboraikban visszavezetik a fiatalokat a vad természetbe. Elérik, hogy még a legkényesebb gyerek is meglegyen mobiltelefonja nélkül, a patakban fürödjön, és rácsodálkozzon a természet bőkezűségére és csodálatosságára.
Stb, stb…
***
Csütörtökön Kós Károly Gálok c. kötetkéjével végeztem. Meglehetősen dermesztő képet rajzol a Havasok életéről, múltjáról és jelenéről, ami persze régen múlt immár. Jó írás az övé. Balladisztikus.
***
Cs.-reggel Mica a 8B-vel laudest énekelt a MEK-en. Láttuk a szertartást videón.
Elvi mosolygós képet küldött Ritáról, aki először maradt anyja nélkül az óvodában. Hatalmas dicséretet kapott. Okos, ügyes kislány, sok ilyet szeretnének az óvónők. Maradjon is ez a véleményük.    
Mosolygós a kép, hogyne volna az, hiszen csokoládé fagylalttal a kezében nevet az uncsika. 
***
Este gépem előtt üldögélve részt vettem a bazilikabeli szépségesen zenés, és az ünnepeltet felséges módon imádó közösségek akcióján. A kórushangzás és egyáltalán a zenék keverése, levezénylése közel tökéletes volt.  Megosztottam FB-oldalamon.

Fáradtra olvastam a szememet. Mivel kedden egy szatyor könyvvel tértünk haza a bazilika tövében rendezett könyvhétről, hozzáláttam az élvezkedéshez, az anyagok befogadásához. Így írhatnék Petrás Mária vallomásáról vagy egynémelyik NEK nagykövet megnyilatkozásáról, regnumi kapcsolatairól, de nem teszem. Talán majd máskor. Inkább a Kairosznál 2017-ben megjelent interjúkötetnél ragadok le, a Lukács László piaristával készült beszélgetőkönyvnél.
A Miért hiszek?-sorozat kötetkéit rendes szokásom szerint – mint korábban, úgy most is – egyvégtében elolvastam. Kortársunkról szól, az irodalmat szerető szerzetesről.
A kötet a személyes élményei leírásával kezd érdekessé lenni. Az induló elméleti tapogatódzások kevéssé rendítettek meg.
Vannak azért érdekes megfogalmazások ezek között is.
- Ratzinger: Senki sem képes arra, hogy akár a kétely, akár a hit elől végérvényesen elmeneküljön.    
- A nagybeteg teológus Guardini: Ha Istennel találkozni fogok, nekem is lesz hozzá néhány kérdésem: Miért szenvednek az ártatlanok, és miért a bűn?
- K. Rahner: A teológia akkor igazi, ha „térdeplő teológia”. A szentek és misztikusok a legigazibb teológusok.
- Lukács L. piarista tanárai részben az enyéim is voltak: így Kovács Mihály, Pogány János, Varga László, de ismertem én is Sík Sándort, Magyar Istvánt, Szemenyei Lászlót, Albert Istvánt.
- Meglep, hogy – mint írja – 1991-ben az Esztergomból Bp.-re hajózó II. JP pápát magára hagyták a magyar főpapok. (Szerintem nyelvtudásbeli problémáik állhattak a háttérben. Lukács L.-nak ez nem volt akadály.) Ő írta meg a pápa magyarok előtt elmondandó beszédeit.
- Én is kint voltam azon a misén a Hősök terén, ahol II. JP a világon elsőként kiállt Gorbacsov mellett, akit az oroszok letartóztattak.
- A halálosan beteg II. JP-t a korabeli technika méltatlan állapotában mutatta sokszor. XVI. Benedek részben azért vonult félre, mert nem kívánta összeroskadásának lépéseivel traktálni a világot.
- LL kijelenti, nem szereti azokat a főszerkesztőket, akik a saját írásaikkal tömik tele az általuk szerkesztett lapot, bár Németh László lapja is egyszemélyes lap volt. Ő a Vigilia vezércikkére korlátozta ebbeli tevékenységét.
- A rendszerváltáskor öt célt tűztek maguk elé. Az OLI létrehozását, a püspökkari titkárság, a sajtóiroda, a karitász beindítását és a világiak tanácsát létrehozni. Utóbbiból nem lett semmi.   
- A kötetke végén visszanéz a megtett útra és így értékeli a múltját: dolgoztam, írtam, tanítottam, nem a magam életét éltem, hanem a feladatokét. Most kezdek rájönni, hogy elmúlik minden teljesítmény… Nem a teljesítmény a fontos, hanem a létem. Magamat kell odaadnom a jó Istennek, ahogy és aki vagyok… Hogy azt ember a földön mit bütykölt össze, az igazából másodlagos. 
- Pascalt idézi: Jézus csak egyszer szorult részvétre: „virrasszatok és imádkozzatok”, de minden barátja aludt, és minden ellensége ébren volt. Miközben ezek aludtak, ő megváltotta őket.
- Zárásképpen a kötetkéből Weörest idézem: „szolga csak egy van: Isten, s uraktól nyüzsög a végtelenség.”
Elgondolkoztató szavak, elgondolkoztató mondatok, citátumok.
Örülök e gondolatgazdagságnak.

Jó volt a magnyitón találkozni Farkas Olivér igazgatóval.
Jó volt kezet fogni Spányi püspökkel.
   ”      a vonósnégyes játékát hallgatni (Vivaldit játszottak.) 
   ”     meghallgatni Sarbak Gábor könyvismertetését a kiadványok egy részéről.
   ”      üdvözölni egykori szerkesztőtársamat, Czigány Györgyöt.
   ”      találkozni Kindelmann Győzővel.
   ”      beszélgetni volt kollégámmal, Elmer Istvánnal.
Jól esett, hogy Sajgó Krisztián megkínált a sajtósoknak szánt könyvcsomaggal.
Jó összeállítás a kupac könyv. Sokukat szerettem volna megszerezni.
Néhányat még választottam hozzájuk.
Kedvünkre falatozunk ez ünnepi alkalommal.
Kedvemre fotóztam az előadóteremben és a külső tereken is.
 Jó volt együtt utazni Beran Ferenccel.  
   ”        összefutni I. húgommal a bazilika előtt.
   ”       annyi mosolygós ismerőst üdvözölni, s ismeretleneket is.
Jól elfáradtunk a sok-sok pavilon meglátogatása során.
Jó volt szembesülni azzal, hogy kaphatok új feladatokat.
Néhányat a helyszínen választottam.
Érdekesség, hogy a Rejtelmes sziget c. kötetet kézbe kaptam. A régi, piros Verne Gyula-sorozat ép példánya volt a veretes metszetekkel.  9000 ft-ot azért nem adtam a látvány birtoklásáért.
Mivel két évben nem tartottak májusi könyvhetet, ezúttal meglepően gazdag választékkal rukkoltak elő a kiadók.
B.M. félig komolyan megkérdezte, hogy nincs-e elkészült könyvem a könyvhétre, összegyűjtött sorozataim pl. kiadhatók volnának. Azt válaszoltam neki, hogy én írni szeretek, és nem szívesen kopogtatok szerkesztőségekben az ilyen-olyan munkáimmal. A kiadás legyen az ő gondjuk.
***
A fesztiválok, népszerű rendezvények elválaszthatatlan része a hangos muzsikálás. Ezt be kell kalkulálni azoknak, akik részt vesznek eme alkalmakon. Viszont a hangos zene meglehetősen ellehetetleníti a beszélgetéseket.
Az üzletközpontokban is egész nap szól a zene. Nem is értem, hogy bírják az eladók, akiket senki nem kérdez arról, hogy miféle zenét szeretnek hallgatni. Hozzáteszem, hogy nincs az a zeneféle, amit több éven át egész nap jó szívvel hallgatnék.   

Szeptember 6.
Rita első napja az óvodában.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus második napja.
A kilátogatásunk 0.dik napja.
Holnap Szent István könyvhét a Szent István bazilika előtt, meg a Vörösmarty téren. Megnyitó a Szentkirályi utcában.
Miért is veszünk részt rajta?
Csak…
Csak azért is! Így döntöttünk.
Csak találunk ott jóféle könyveket.
Csak találkozunk ismerősökkel.
Csak lesznek érdekes műsorok a téren.
Csak szép időnk lesz.
Csak ne essen az eső!
Csak ketten megyünk.
Csak addig maradunk, ameddig lábunk bírja.
Csak ameddig kedvünk tartja, addig maradunk.
Csak 14 óráig.
Csak kimegyünk, majd csak hazajövünk.
Csak úgy dől majd rólunk a veríték.
Csak egyszer van nálunk könyvhét is meg NEK-rendezvény.
Csak rajta! – biztatom magamat, hogy meg ne gondoljam azt a menést.
Csak nagyon el ne pilledjünk a jövés-menésben.
Csak bírjuk erővel a csatangolást.
Csak induljunk már, várom az órát.
??? Csak azért is!!!
***
Valaha a BSzKRT vonaljegy 50 fillérbe került.
Valaha a BVV vonaljegy 1.-ba került.
Valamikortól 2.-ba.
Valaha valamikortól kezdve egyre drágább lett.
Valahogy a kezembe akadt egy vonaljegy. Rajta az ára 170 ft.
Ma a tízes tömb ára 3000, tehát egy vonaljegy legalább 300 ft.
Éppen hatszázszor nagyobb összeg, az általam ismert legkisebbhez képest.  
***
Egyik bloggerina antropomorf kifejezéseket gyűjtött össze. Elég sokat. Még megtoldottam jó néhánnyal, mert megtetszettek. Ilyenekkel: cipő talpa, kabát ujja, kép háta, hajó bordája, kötélszív, föld köldöke, kardántengely csuklója, füzetoldal, ház homloka, paprika ere, a város tüdeje... Pótlólag megtoldom még eggyel: füstcsőkönyök.
***
Az Én vagyok-grafikám fekvő alakban előnyösebb. A héten naponta felteszem, a NEK tiszteletére.

Osztálytalálkozón voltam. 16 életkoptatta ember, zömmel 75 év körüliek. Háború utáni nemzedék tagjai, akik ínséges körülmények között születtünk. Senki sem merte közülünk azt mondani magáról, hogy ő aztán egészséges. Hatalmas lakomán vettünk részt Pali osztálytásunk s felesége, Ági jóvoltából. Bemutatták a reneszánsz tartalmas ételeit, italait.
Hab a tortán, hogy közszemlére tettek ki egy emlékkönyvet, amely az 1938-ban Bp-en rendezett Eucharisztikus Kongresszusról készült. Egy apámtól maradt fotó szerint ő ott volt azon a kongresszuson. A képen az ünnepi díszbe öltözött a Hősök terén támasztja biciklijét. Végiglapoztam a sok-sok képet és írást tartalmazó kötetet, természetesen apám nevét, vagy fotóját kerestem benne. Nem ok nélkül, akkor ő ugyanis a rövid életű EMSZO egyik vezető személyisége volt. Ez a szervezet a munkásosztály felemelkedésén dolgozott a vonatkozó pápai enciklika alapján. Nos, nem találtam rá személyesen, de közvetve igen. Az EMSZO-nak volt egy lelkesítő kongregációs himnuszuk. Apám és húga, valamint a sógora hozták össze a dal szövegét és a zenéjét. Ezt énekelve vonultak fel az egyik legelső blokkban. Kép is van róluk. A 25 000 ember dalolva lépeget a kongresszus helyszínére. Apám nagy valószínűséggel közöttük lépkedett.
A mostani kongresszusra regisztrálni lehetett. Megtettük. A QR-kódom mellett szerepel születésem ideje. Olvasom: 2021. szeptember 24. Ezek alapján még meg se születtem, csak a kongresszus végeztével fogok. Nem akadok fenn persze rajta, hiszen pl. a SZIG-em érvényessége 2065-ig szól. Akkor leszek (dehogy leszek) 119 éves.
Hadd mondjam el, ha elfogadják a QR-t, akkor messziről láthatjuk az eseményeket. Ha nem fogadják el, akkor még sokkal messzebbről. 
***
Arra ébredtem, hogy valaki azt mondja, hogy ezután szólószabadságot helyes mondani, nem pedig szólásszabadságot. Mondom neki, előbbi a szóló ember szabadságát jelölné, utóbbi pedig a szólásnak a szabad voltát.
Előtte meg azt álmodtam, hogy valaki szóvá teszi: Minek tettem fel a FB-ra egy középkék égboltot ábrázoló képemet, amelyen még egy valami, egy légypiszoknak látszó repülőgép fedezhető fel. Olyasmit válaszoltam, hogy tudom, a kép nem jó, de én csináltam. Ez viszont a néhai biblikus professzorral folytatott vitámra utal. Kifogásoltam a Bibliája tördelésében mutatkozó logikátlanságot. Ő angyali arccal azt válaszolta, hogy igazam van, de a sorrend marad, mert ez az ő újítása.
Néha érdemesebb felébredni, mint tovább aludni.
    

Amikor kórusra jártam, a szólamhoz tartozók ugye elkülönültek valamelyest. A közös éneklés egyik alapvető feltétele, amire figyelnünk kellett, hogy megszólaláskor halljuk a saját hangunkat, de halljuk a mellettünk lévő tag hangját is. Ettől remélhető a kórushangzás, amikoris mindenki azonos erősségben intonál. Nincs tátikázó, de ordító valaki se, akinek kilógna a hangja a tömegből. Ez jutott eszembe, amikor a más vélemények elviseléséről olvastam.
Az egymással való közlekedés akkor normális, ha lehet hallani az én hangomat, de meghallgatom azt is, akinek a véleménye különbözik az enyémtől. Nem kell elfogadni, de tudomásul kell venni, hogy létezik más vélemény is. A párbeszéd attól lesz kulturált és moderált, ha a saját álláspontom hangoztatása nem tolakodó, csupán arra utal, hogy ezt vagy azt én másképpen gondolom. Bunkósággal sokszor fogunk találkozni, de ne vegyük át ezt a stílust.
Az ember ugyanis Isten képmására van teremteve, ennélfogva kapott méltósága mindenki máséval azonos.
A zenei képet továbbfejlesztve, a nemzetek kultúrái úgy különülnek el egymástól, mint a zenekar szekciói. Alapesetben külön ülnek a vonósok fajuk szerint, külön a fúvósok fajuk szerint, és a ritmusszekció is. Nem szokásos a zenészek keverése, mert az könnyen kakofóniához vezetne.
Ugyanígy vannak a nemzetek is. Külön kell élniük valamennyire egymástól, mert eltérő szokásrendjük, eltérő hagyományaik, eltérő viseletük, eltérő vallásuk, eltérő civilizációjuk, eltérő viselkedéskultúrájuk van. Eltérnek a természeti adottságaik, eltérőek életvezetési rendjük, eltérő a jogalkotásuk, a népművészetük, az építészetük és még sok minden. Ennélfogva jobb, ha térben is elkülönülnek egymástól, azaz mindenki marad a helyén. Különben kavarodás lesz belőle. A különféle kultúrák hatnak egymásra, de vigyázni kell a hatás mértékére. Mind csak úgy tudja megtartani saját identitását, ha őrzi, fejleszti, érti, műveli a sajátját, és érdeklődéssel fordul a tőle különböző felé anélkül, hogy feladná saját vonásait.
Beethoven írt magyaros temperamentumú zenét, mégis német zene volt az övé, nem magyar.
Az ínségesek, bajbajutottak megsegítése közös felelősségünk, de rossz eszköze az eltérő civilizációkhoz tartozók invázióra ösztökélése.           

Csütörtökön egyformán kutyaütő volt a folyamatosan támadó angol és a folyamatosan védekező magyar focicsapat az első félidőben. A második félidőben rájöttek az angolok, hogy klasszissal gyorsabbak, technikásabbak nálunk. A felismerést tettek követték. Nosza, rúgtak négy gólt. Mondom feleségnek. Két dolog egyértelműen pozitív a vereségünk dacára. A stadion bevétele, és az a tény, hogy mi nem térdeltünk le a pályán. Végül is minden embernek azonos a méltósága.
***
Pénteken hajnalok hajnalán keltem, s mentem vérvételre. A korábbi alkalommal negyedik szúrásra sikerült megcsapolásom. Némileg tartottam hasonlótól, de ezúttal megúsztam. Igaz, hogy előtte háromnegyed liter vizet ittam, hogy írói vénám helyett vérvételre alkalmas vénám legyen.
***
Mária Klára unoka hosszas eredménytelen próbálkozások után megindult négykézláb előre. Nagy fejlődés ez: Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Mári (Marcsi) lánynak.
***
Minap szöget ütött a fejembe, hogy Joe Biden biztosan látta a Forest Gump c. filmet.
Miért gondolom?
Mert Gump és Joe eljárása kísértetiesen hasonlítanak egymásra.  
A film futásepizódjából veszem a szövegmintát.
- „Minden különösebb ok nélkül elhatároztam, hogy futok egy kicsit. Miért ne menjek el az utca végéig”, miért ne menjek el a város végéig stb.
Végül elment az Atlanti óceántól a Csendes-óceánig és vissza – többször is.
- Futottam 3 év 2 hónap 14 nap és 16 órát.
- Azt hiszem, most hazamegyek, elmúltak a futásnapjaim.
- És akkor velünk mi lesz? – kérdezték a követői.
De nem kaptak Gumptól érdemleges választ.
***
Nagyban hasonló valósult meg.
- Az USA elhatározta, hogy „demokráciát telepít” Afganisztánba.
- Elment oda – távolabbra, mint az Atlanti-óceán.     
- Követőkre talált a NATO-szövetségesekben, a katonák elkísérték az ázsiai országba.
- Lehúztak ott 20 évet.
- Elmúltak a „demokráciateremtés” évei, napjai. Biden gondolt egyet, hazavezényelte katonáit.
- És akkor velünk mi lesz? – kérdezték a NATO katonái?
De nem kaptak Joe-tól érdemleges választ.

Mindenkit előbb-utóbb utolér, akinek gépjárművez.-i jogosítványa van. Elérkezik abba a korba, mikor firtatják az orvosok: egészségileg alkalmas-e még arra, hogy autót vezessen.
És elkezdődik a vesszőfutás:
egyik szakorvostól a másikig,
egyik rendelőtől a másikig,
egyik kívánságától a másikig,
egyik időpontegyeztetéstől a másikig.
Egyik sorszámtépő automatától a másikig.
Engem négyfelé küldtek: labor – kardiológia – diabétesz – neurológia (az öt éve engem ért stroke miatt). Elég, ha csak az egyik szalmaszálban megbotlok, okuk van bevonni a jogosítványomat.
Picit zavar ez a megfelelési kényszer, picit zavar, hogy ítéletet akarnak mondani felettem, aki miatt a közel negyvenévi vezetése okán nem kellett senkinek sem kórházban kikötnie.  Magyarul, nem okoztam baleseti sérüléseket senkinek. Mégis védenem kell a státuszomat.
A törvény az angol gyakorlatra hajaz, amelyről N. Parkinson, angol közgazdász ír. Az öreg vezetőket a világ legtávolabbi részeire szervezett konferenciákra nevezik be. Töressék csak megfáradt testüket az orvosi vizsgálatokkal, a védőoltásokkal, az utazás kényelmetlenségeivel, míg rá nem unnak a vesszőfutásra, és míg nem kérik nyugállományba vonulásukat a cégüktől.
Ilyesfajta szórakozás ez. A nyugdíjas ráér, totyogjon csak el a rendelőkbe, várja ki a sorát, aztán majd csak lesz valami.
„Jaj, anyám, én nem ilyen lovat akartam.”
Még két évet szeretnék vezetni. Aztán kocsim a rozsdatemetőé, magam meg ellennék már nélküle. Nem lesz könnyű akkor sem a lemondás. Persze azt meg is kell érni, most meg meg kellene szerezni a jogsi folytatását.
De miért megy ez ilyen nyögvenyelősen?    
***
Hogy miért is ilyen rossz szájízűek az előző sorok? Hiszen még a gimnáziumban tanultuk, a decrescendo nem jön magától, azt meg kell csinálni, ill: Gyerekek, a savanyú almát is meg kell enni!
Jut még eszembe J., aki nevetve meséli, hogy alig várta, hogy megszabaduljon a jogosítványtól, a kocsi körüli hercehurcáktól. Lám, van ilyen is. De akkor hogyan oldja meg a meredek utcán lakó J. a napi bevásárlást egyre fakultabb állapotában?
Nem akarok elébe vágni persze a történéseknek. Lesz, ami lesz. Ez ügyben is fatalista vagyok.
Végtére is: Ahány ház, annyi baj lehet – csapok össze két közmondást.   

 Szeptember elseje valahogyan éles választóvonal az előtte és utána következő történéseknek. talán azért alakult így, mert mérsékelt a külső hőmérséklet, ami kedvezőbb a tanulás okozta terhelés elviseléséhez. Ugye „a kilencedik hónapban vagyunk” mától kezdve, és ez egy másik értelemben is a még megvalósulatlan reménykedés ideje, azaz, hogy minden szép lesz, jó lesz, az élet élhetően fog alakulni.
P.csabán immár két unokánk indult iskolába, egy meg óvodába fog járni. A negyedik karon ülő. Ugye a szülők terhelése elég nyilvánvaló. A negyedikes könyv és munkafüzet csomagjába belelapozgattam, hogy képbe legyek, mivel és milyen módon foglalkoznak. Szemet szúrt, hogy minden kiadvány gazdag képanyaggal rendelkezik. Ez több kérdést is felvet. Az első szerintem, hogy ha minden tárgy minden könyve illusztrációkkal teli, majdnem terhest mondtam, akkor nem marad helye a gyermeki fantázia kifejlődésének. A tankönyv megmondja, mit hogyan kell elképzelni.
Adódik, hogy vizuális civilizáció tagjai vagyunk mindahányan.  Körbe vesznek bennünket az internetről leszedhető, az okostelefonokból töméntelen mennyiségben ömlő jó minőségű képek, videók, stb. Ezek függvényében felmerül a kérdés, kell-e a tankönyveknek ezekkel konkurálniuk, és egyáltalán van-e esélyük arra, hogy versenyben maradjanak az előbbiekkel. Nincs válasz, és nincs megoldás sem. Úgy látszik, hogy fogyasztói igényeink kielégítése, komfortzónánk követelődzései ellehetetlenítik az egyszerű formákhoz való visszatérést a lényegre törekvés jegyében.
Egy dolog bántotta zeneszerető valónkat. T. kezembe nyomja a hittan munkafüzetet, a Magnificatnál kinyitva. Forrásként az internet van megjelölve. A korrekt meghatározás az lett volna, hogy dallam és szöveg: Dienes Valéria. Egy gyereknek mindez nem mond semmit akár, de hát a könyvet felnőttek hozták össze.
Egy másik észrevételem: emlékszem középiskolás koromban már sokszor volt a héten hat óránk. Na de nem általános negyedikben. Unokám órarendje szerint a héten négyszer van hat tanórájuk, egyszer öt. Igaz, hogy a héten négy tornaórájuk és két énekórájuk van. A készségtárgyak valamit enyhítenek a nyomáson. Mégis azt gondolom, hogy ez akkora teher a gyerekeknek, hogy szerintem nagyon meg kell szűrni ilyen körülmények között, hogy járjanak-e különórákra, és hányra.
A fiataloknak csak egyet ígérhetünk, ha szükségük van segítségünkre, hívjanak, jövünk.     

A közelmúltban írtam a kitüntetések lélektanáról, fogadásáról, felajánlásáról. Tovább gondolva a dolgot eljutottam a szentjánosbogártáborok harmonikáiig.
Röviden.
A táborok végén az egy csoportba tartozók nevével mindenkihez eljut sorban egy üres lap, amire egy-két sorban feljegyzi, hogy a név gazdájának milyen jó tulajdonságát ismerte meg, mit köszön neki. Majd behajtja a papírt és továbbadja. Mindenki mindenkiről ír. Az írások csak a név gazdájához jutnak el, akinek – gondolom – roppant jól esnek a köszönő szavak, és elelcsodálkozhat azokon a visszajelzéseken, amelyek jó tulajdonságait veszik számba.
Ilyesféle harmonika jönne össze az idők során, ha a publicista, a blogger, összesöpörné azokat a pozitív visszajelzéseket, amelyeket hozzá intéztek mások. (Van, aki rendre leközli ezeket – a kritikus megjegyzéseket is.)
Ugyanaz történne, mint Kabos egykori kabaré jelenetében. K. Laci, a szerelő minden nőt nagyságos asszonynak titulál. Kérdőre vonják érte: Nahát, de ilyet – szocializmusban … Mire Kabos: Ha egy nő nagyságos asszony volt negyvenöt előtt, és én megemlékezem róla, örül neki. Ha meg nem volt az, még jobban örül neki.
Valahogy így van ez.
Most kivételesen néhány nekem szóló dolgot megosztok azzal, hogy az embernek önérzetére applikált ékkövekként hatnak ezek – vagy, mert megérdemeltem, vagy mert nem, de tudom is én, hátha mégis…
Nézzünk néhányat:      
- Kézszorítás a különlegesen magas szintű gondolataidért…
- Mick után mindig nehéz újat írni egy adott témáról.
-  Halas vagyok a hibak jelenteseert.
- Köszönöm ezt a kis kínai tusrajzot. (Kicsi, de remek.) Elteszem emlékbe, s alkalmasint elő fogom venni. 
- Nagyon jól esett a segítséged!
- Ojjé! Köszi!!
- Köszönöm a beszámolót!!!
- Nagyon köszönöm – ezt így valóban senki más nem mondhatta volna. 
- Mikulás! Isten éltessen! Áldjon meg az Úr szép népes, egyre szaporodó Családoddal. Ma déli misémbe foglallak.
- Great image! Dada.
Most elszegem azzal, hogy ideidézem Sárközi Márta örökbecsű kritikáját, aki egyik levelében említi: „meglátogattuk Liptákékat… ahol minden tenyérnyi falfelületen képek vannak, hogy Gabusnak szeretettel Bernáth Aurél, Gabusnak hálából Egry József és Gabusnak hódolattal Leonardo da Vinci.”
Hát igen. Erről van szó. Az önfényezés indulata az emberrel egyidős valami.
Azért általában kerülöm anélkül, hogy hamis alázatosság űzne távol tőle.
Most az egyszer kivételt tettem. 
Ígérem: soha többé!
***
Cs.-t sikeresen megműtötték. Deo gratias!
***
Ennyi véletlen nincs.
Ebédnél kérdezem M. unokát, hogy volt-e a Pompidou központban, s hogy tetszik neki. Igennel válaszolt, és azt mondta, hogy leginkább nihilizmussal szembesült. Így inkább a Louvre-ot szereti látogatni. Kedvence Caravaggio, de nagyon kedveli a régiek közül H. Boscht, az újabbak közül meg S. Dalít. Még beszélgettünk, amikor T. azt mondta, hogy szeretné nekiadni Bosch albumunkat. M. örömmel vette a mesterről szóló képes monográfiát. Este nézem a tévét. Egy spanyol dokumentumfilm ragadja meg figyelmemet. S. Dalí életéről szól. Együtt néztük végig. 
Nincsenek véletlenek. Olyan gondviselésszerű volt az egész.