Mickey webnaplója

Meglátogattuk a mosonmagyaróváriakat. Ezúttal M. unokám vezetett és igen kiválóan. Gyorsan odaértünk, s utóbb gyorsan haza. A rokonsággal nagy, felszabadult és hosszas angol nyelven folytatott beszélgetés kezdődött. Mindent tisztáztak, mindent megbeszéltek, amit csak akartak. Én és T. hallgattuk a szófolyamot, de érteni vajmi keveset értettünk belőle. Leginkább annyit, hogy a társalgás jókedvű, és sok mindenben megegyeztek. Péteken este másfélórás sétát tettek a fiatalok. Velük tartottam. Amire számítottam, be is következett. Az ő sétatempójuk nekem könnyű stafétát jelent. Azért meg-megálltam fotózni is, és tartottam velük a lépést, mert számolnom kellett azzal, ha lemaradok, aligha érem utol őket. A kellemetlen érzés ellenére kár, hogy nem csinálom ezt mindennap. Biztosan jót tenne.
Elhaladtunk a vár mellett, el Sissi szobra mellett, és nem ültünk le a Habsburg herceg padjára őfelsége bronzszobra mellé.
A közelmúltban csak éjszaka jutott eszembe, a gyerekkoromban alkalmazott DDT-tartalmú por neve, amelyet légyirtáshoz pumpáltunk egy alupumpából (gezarol). Séta közben pedig sokáig nem jutott eszembe annak az írónak, költőnek a neve, akinek a mellszobra előtt most nem mentünk el. Azt tudtam, hogy Tibor, azt is, és hogy szláv vezetékneve van. Az arca is megjelent előttem, és mégis csak az abc-n elindulva találtam rá gy-betűnél a megoldásra. Persze, hogy Gyurkovics Tiborról van szó. A kutyafáját a feledékeny fejemnek!
Szombatra motorcsónakos túrát terveztünk a mosoni Dunán, de szándékunkat keresztezte a hidegfront s az eső. Talán majd legközelebb.
Kellő empátiával vettem tudomásul, hogy nemcsak az én hallásom szelektív, hanem másé is. Bizonyos frekvenciákat nehezebben hallok meg, másokat meg jól. Nem értem az elhadart, nem kellően artikulált hangokat, a halk beszédet.
Aki velem akar kommunikálni, annak kissé meg kell emelnie a hangját. Inkább kevesebbet szóljon; de azt hangosan tegye. Mindketten jobban járunk. Én azért, mert megértem a mondókát, a beszélgető partnerem pedig azért, mert nem kell megismételnie mondandóját, s így elkerüljük azt a malőrt, amibe sokan beleesnek. A csak kicsit halló nagyothallók közötti látszólagos párbeszéd egy darabig elvan az értettem, helyeslem, bólogatok rá, igen szavakkal történő reflektálással, de kipukkad egy olyan kérdésen, hogy hány óra is van? Ugyanis nem jó rá az igen válasz.
                         

- Olvashatnék kedvemre, csak azt kellene kitalálnom, hogy mivel kezdjem.
- Nézhetnék tartalmas videókat, pl. a NEK előadásait, de vajon melyikkel kezdjem.
- Ehetnék spagettit vadasmártással oldalassal, ehetnék fagyit, vagy zacskós tésztalevest garnélaízesítéssel vagy darakását. Utóbbival kezdem (da rakása, azaz tejbegríz).
- Írhatnék az öreg sofőrök alkalmassági vesszőfutásáról, mely határidőket szab, de melyek az eü leterheltsége vagy rendszere miatt (ki tudja, melyik) csaknem teljesíthetetlen. Ha bevonnák a jogosítványomat, akkor ezután csak biciklivel okozhatnék baleseteket. A rolleresekre, az, elektromos biciklivel, sőt egy-kerekűvel száguldozókra semmiféle megszorítás nem vonatkozik. A fene érti ezt.
- Írhatnék a világszerte dívó parlamenti választások körül erősödő hisztériáról. Két dolog lehet veszedelmes a globalista háttérhatalom miatt a jelenlegi kormányra, ha veszít és ha nyer. Az erőszakos koloncoktól vajmi nehezen szabadulhat. Undorító és igen unalmas naponta szembesülni azokkal a pokoli manőverekkel, melyekkel szembe találkozom nap mint nap. Persze utoljára a remény hal meg.
- Írhatnék a könyvélményeimről, de először olvasni kellene.
- Vagy arról, hogy késik az újabb megbízásom (lektori munka volna). Éreztem én ezt minden bizalmam ellenére.
- De az is érdekes, hogy M. unoka intenzív magyar tanfolyamán haladgat a nyelvismeretben. Jót nevetett a viccen, mely így hangzik. Doktor úr, nem tudok menni. Na ne, mondja! Akkor hogy jött ide? Jönni tudok, csak menni nem.  (A franciában nincs két ige erre a mozgásnemre.) Megjegyzem, M. egy alkalommal említette, hogy sajnálta, mennyi poént mondok, melyeket nem ért, és melyeket nagyon nehéz lefordítani. Most örül, hogy egyre több jókedvű mondást megért.
- Mit is írhatnék? Csak így tovább, csak így tovább. 
***
Meglepetéssel olvasom: Kb. nyolcvan éves sógorom, akiről évtizedek óta semmi hírem nem volt, a föld túlsó végén megszólal és üzen az alapítványt támogató soraival. Ezt írja: »A Védett Társadalom Alapítvány megalakulására mérhetetlen szükség volt. Tűrhetetlen, ami a világban megy. Minden gondolkodó embernek fel kell állni, mert "vétkesek közt cinkos, aki néma." 25 éves koromig otthon éltem, azóta Ausztráliában, néhány évet Dél-Afrikában és Rhodesiában. "Szabad ésszel nem adom hitvány módon a szolga ostobát." Otthon is, idegenben is ez vezetett.« (Czakó László, Sydney)
Hihetetlen az ő következetessége. Tényleg ilyennek ismertem meg 1956 után.

Bevezetés
Vásárlás, elhagyott nyári cuccok visszaszerzése, unokázás, gyógyszerkérés, székek visszaszolgáltatása a kölcsönzőnek, s ha belefér, Móra-kötetek kölcsönzése.
Függőben: Jön-e a szódás, és ha igen, mikor.
Feladat, lehetőség, terv: a NEK-szekcióülésein egymással párhuzamosan elhangzott gondolatok
meghallgatása archívumban.
Tárgyalás
A vásárlás rendben megtörtént, elmentünk a nyáron nyaralóban felejtett holmikért. Amit találtak, azt elhoztuk s továbbítjuk a gazdájának.
Az unokázás megtörtént. Én autóval mentem pesztrálni a gyerekeket, Tücsi utánam vonattal, mert indulásig nem jött meg a szódás, akire minden szerdán várni kell. (Nincs ez így jól.)
A gyógyszerkérésemet leadtam, választ kaptam, mehetek érte a patikába.
Azért is mentem kocsival, mert két összehajtható fémvázas széket kértünk kölcsön a pápai misére. Visszavittem.
Ami még érdekes, felkerestem Pcsabán VP-t, aki ígérte, hogy odaadja összegyűjtött Móra-köteteit, mert szeretném mindet elolvasni. Nekem is vannak Móra-könyveim, de zömmel más tartalmúak-címűek, mint emezek. Lesz mit olvasni hónapokig. 
A szódás végül hamar megérkezett, sajnos nem tudtuk telefonon utolérni, ezért indultam el autóval külön. T. vonatja csaknem egy időben érkezett meg velem. Pcs.-ra.
Azt hiszem, a szellemi töltekezésnek semmi akadálya. Egyre-másra találkozom azokkal a videofelvételekkel, amelyek a NEK során elhangzó előadások anyagát hozzák. Tervezem meghallgatásukat. Sokat jelentettek nekem azok a találkozások, amelyekben részem volt a kongresszus három kiválasztott programja során. Várakozással tekintek előre, s remélem, hogy minden színvonalas beszámolót meghallgathatok. Úgy vagyok a dologgal, mint egy-egy baráti, rokoni összejövetellel. Valakikkel sikerül szót váltani, másokkal meg nem. Mindig érdekelt volna, hogy a többiek egymás között mikről tárgyalnak, mikről beszélgetnek. De csak töredékét tudtam nyomon követni, lévén a találkozók egyszeri és meg nem ismételhetetlen történések. Az eucharisztikus kongresszus anyagaitól több szerencsét remélek. Ezeknek ugyanis tényleg lesz (van) kép- és hanganyaga.         
Befejezés
Lám, adódik esély értékekkel való töltekezésre, tartalmas anyagok megismerésére.
Vagy ahogyan Göre Gábor fejezi be a róla szóló történeteket:
Mejhöz hasolló lyókat kívánok Göre Gábor bíró úr. ÖMAF, azaz ögye mög a fene.

Felejthetetlen napok után vagyunk.
A Szent István-könyvhét megnyitója,
a bazilika előtti sokadalom,
a margitszigeti családinap találkozásai,
a N.közi Eucharisztikus Kongr. vasárnapi pápai zárómiséje felejthetetlen élménye,
a régóta húzódó regnumi csoporttalálkozó megvalósulása,
s tegnap Soma =(Somogyi Sándor) gyémántmiséje a budakalászi Szent Kereszt felmagasztalása-templom búcsúnapján.
Lakonikus életrajza:  
„Somogyi Sándor született Szegeden, 1937. február 7.,
szentelték Budapesten, 1960. március 19.
Egyházi beosztás nélkül 1960–92, közben
szabadságvesztés 1965–66, és 1970–74,
kisegítő lelkész Bp.-Józsefvárosban 1992–2012.
Nyugállományban 2012. augusztus 1-től.”
Közöm:
Gyalogos és kerékpártúrák együtt, regnumi fiatalokkal.
Nyári táborozások asszisztensként éveken át különféle hazai hegységekben.
Együtt gondolkozás a regnum jövőjéről.
Egy epizód: „Soma, te mit csinálsz itt?” – így Kisberk püspök Budakalászon a szoc. időkben.
„Rendetlenkedem” – hangzott a válasz.
„Csak rendetlenkedjél továbbra is, bár megvédeni nem tudlak.”
Igen, Ilyen világot éltünk.
Két regnumi perben ítélik el, soha nem fogadta el bűnösségét, mivel nem is volt az (szervezkedés, államellenes összeesküvés). Természetesen rehabilitálták a koncepciós perekben való ismételt elítélése miatt.
14-én az ő tiszteletére telt meg a karcsútornyú templom. Jó volt vele és tisztelőivel, ismerősökkel és barátainkkal találkozni.
A templomhoz fűződő személyes élményem, egy fiatalkori böjti elmélkedés éjszakai virrasztás során. regnumi szervezésben.
Szép volt,
felemelő volt,
rég volt,
igaz volt.  

Jó volt találkozni kor- és sorstársainkkal, a Nomádokkal.
Mindnyájunk sorsa más,
mindenkié emberi,
mindenkié érdekes,
mindenkié kalandos,
mind a hazafelé tartó emberek sorsa.
Mesélünk, de többnyire halkan.
Hallunk, de többnyire kevéssé.
Törődünk a mieinkkel, s valamelyest másokkal.
Törődünk másokkal, s a mieinkkel is.
Ellene vagyunk az okoseszközöknek, s használjuk őket.  
Ha késve is, közösségileg megemlékeztünk arról, aki hazatért az atyához, most imádkoztunk érte.
Sokunknak volt, lesz születésnapja.
Van, aki még, s van aki már nem vállal hivatalos munkát.
Sokunknak hasonlóképpen alakul a napirendje.
Sokunkat éltetnek ránk nevető unokáink.
Körtepálinkából kétféle volt.
Borból is. Egy fehér, egy piros. Mindenki a pirosat kérte, mert az édes.
Nem volt igazán édes.
Villányi volt, s pohárnyit ittunk.
Megállapíthattuk, hogy mindenki másképp csinálja.
Mégis mindenki valamennyire hasonlóképpen csinálja.
Örültünk egymásnak, s a lehanyatló napsugárnak.
Hazaindulás előtt bevettem az esti gyógyszereket.
Befértünk két autóba mind, akik hazamentünk.
Reméljük, egy hónap múlva újra összefutunk.
Vagy már holnap Soma gyémántmiséjén.

Érdekes sorsuk van a szentségtartóknak (monstrancia). Szentségimádáskor kikerülnek a szentségházból (tabernákulum), majd az imaalkalmak végén újra bezáratnak a szentségházba. Itt őrződnek az újabb alkalomig. Vannak igen díszes monstranciák, s vannak puritánok. Újabban csak egy forgalmaznak olyant, amely egy méretes köralakú aranykeretből áll talppal és fogónyéllel, ebbe kerül a szentostya. Valamikor ilyenről álmodtam, ma már nem egészen.
A korábbi, napsugarakat idéző díszítések nemcsak a kegyelem áradását jelenítették meg, hanem egyben Krisztus testére is mutattak. És ennek is van értelme.
Hiteles története van az 1938-as NEK-en használt monstranciának. Mivel Pacelli bíborosnak végig kellett vinnie a szentségtartót az Andrássy úton, olyant kerestek, amelyik könnyű. Rátaláltak a szociális testvéreknél. Máig megvan, s használják e szerzetes nővérek.
Az idei NEK szentségtartója szellemesen két részből áll. Egy messziről is jól látható fix részből, és egy abból kivehető hordozható részből (Lenzser-Mezei Kata alkotása). Számos alkalommal láttuk, ahogy beillesztik a kézben hordozható részt a nagy keretbe. Hogy mekkora a kézben hordható rész súlya, nem tudom. Mindenesetre formája letisztult, kicsit a minimal artra hajaz.
Ma utoljára felteszem a FB-ra búcsúzásként s korábbi ígéretemhez híven saját alkotásomat, amely ha lehet, még inkább nélkülöz minden felesleges elemet. Kb. 30 éve ötleteltem ki, hogy a Bibliában található, és Jézusra mutató „Én vagyok ”-idézetekkel körberakok egy elképzelt fehér ostyát. Ezek a fenti módon mutatnak befelé Krisztusra, kifelé pedig „sugározzák” a belőle fakadó megváltó szavakat. Így állt össze az én monstranciám, amelyet egykor a Zászlónk c. regnumi lap mutatott be.
Tegnap a NEK zárómisén ráláttunk a pápára onnan, ahol mi ültünk-álltunk. Igen aprócskának látszott Ferenc pápa, mert azért viszonylag nagy távolságból néztük. Mozgását jól ki lehetett venni. Jelen volt, először, és számunkra nagy valószínűséggel utoljára. A jelenség szűk három óra hosszat volt látható, hogy aztán hosszasan eltűnjön a szemünk elől, csakúgy, mint a monstranciák, amelyek két szentségimádás között eltűnnek a tabernákulumban.
Isten áldja Ferenc pápát, és Isten áldjon bennünket is!          

A nap természetesen a pápalátogatás jegyében zajlott le. Éjjel elgondoltam, hogy a tegnapi szúró napsütés ellenére veszem a bátorságot, és elmegyek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, amelyet Ferenc pápa celebrál sokadmagával. Előbb azt gondoltam, hogy feldobok egy pénzt, s ha fej, elmegyek. Aztán azt, hogy akkor is elmegyek, ha írás. Reggel jókor bejelentettem ebbeli szándékomat. Tücsi, aki tegnap alaposan elfáradt, s lemondóan nyilatkozott részvételi szándékát illetően, most döntésem nyomán azt mondta: Ő is eljön. Megdöbbent arckifejezésemet látva, félig viccesen a karizmatikusok szlengjét használva azt mondta: „azt kaptam”, hogy menjek.
És jött.
És mentünk.
Mentünk HÉV-vel, villamossal, az Oktogontól pedig gyalog a Rippl Rónai utcáig. Majd regisztrálás és a  fémdetektorral való megkezelés után tovább az Andrássy út beszájadzásáig, csaknem a Hősök teréig. Ott kaptunk egy helyet egy „foglalt” padon, majd egy óra várakozás után magam egy plakátoszlop tövében landoltam. Ott követtük a nap vonulásának függvényében az előbbre araszolást végig árnyékban maradva, mígnem elénk telepítettek egy kerekesszékes matrónát. Tőle aztán nem követhettük tovább az árnyék vonulását. Viszont enyhe szellő segített a hőség elviselésében. Egyébként is lekötött bennünket a ritka szép és rendhagyó mise, amelyen a De Angelis gregorián mise tételei hangzottak fel, meg különféle szép dallamok tökéletes előadásban, tökéletes kihangosításban. Reméljük, hogy a kongresszus beszédei, a pápa köszöntője és homiliája, a magyarokhoz intézett búcsúüzenete mind-mind meg fog jelenni valamiféle könyvalakban. Addig marad a közhelyszerű vicc, melyet állítólag elsütött a pápa, s amely így hangzik: Miért nem fognak a mennyben magyarul beszélni az üdvözültek? ???
Mert a magyart megtanulni képtelenség, és az örökkévalóságig tart.         
Megjegyzem, hogy a térről vissza a Nagykörútig egyre hömpölygőbb tömegben jöttünk, viszont árnyas utcán mindvégig. Meg is jegyeztem Tücsinek a lelkes tömegben haladva: Nyertünk! Hajrá Ferenc ...(város)...pápa!
Az első kombinóra felfértünk, s a HÉV-en ülőhelyünk is akadt. Így lett vége a félkilenckor kezdődő, és kb. két órakor véget érő akciónknak.
A készült képekből bőségesen fogok mutatni a FB-on. Plébániánkról valaki már jelezte, hogy összegyűjtené az elkészült fotókat mindenkitől, aki részt vett az 52. NEK-en.    

Tegnap, 11-én volt 20 éve annak, hogy leomlottak a WTC ikertornyai. Vannak verziók a hogyanra. Hagyjuk is. Eme hír nem vetett árnyékot a margitszigeti családi napra, amelyet a héten folyó és ma befejeződő Eucharisztikus Kongresszus jegyében szerveztek meg. Hatalmas tömeg kereste fel a szigetet, mi is. Első közelítésben azt tudom mondani, hogy olyan élményt nyújtott, mintha a pünkösdi máriaremetei rendezvény kiterjesztett mása volna. Hogyne, hiszen 70 közösség mutatkozott be egy-egy sátorban, sátorrészben. A programoknak se szeri, se száma. Lehetett vállalkozni erre is, arra is, ha úgy hozta kedvünk, és lehetővé tette a sokaság. A nagyszínpadon állandóan folyt a műsor, hol zenekarok léptek fel, hol beszédek hangzottak el. A tarka forgatagban a legérdekesebb mégis a találkozások meglepően nagy száma volt. Gondolom nem csak én voltam így vele. Számos régi ismerőssel, baráttal, szerzetessel, fiatallal találkoztunk, akik hosszabb-rövidebb ideig közös cselekvéseink társai voltak. Mi tagadás, jól elfárasztott minket a kitartóan sütő nap. A nagyréten kevesebb az árnyék, mint Máriaremetén. Nem is vártuk meg a programzárást, hanem du. kettőkor elpilledve hazaközlekedtünk.
Itthon együtt töltöttük a nap második felét a piliscsabaiakkal. Egyiknek mesélni kellett, a másikkal leckét írtunk. Mindent összevetve jól el voltunk együtt.
A napi fáradalmak folytán eszünkbe se jutott, hogy a fáklyás felvonuláson és a főpapi misén részt vegyünk. Már nem a mi egészségi állapotunknak való. Este a tévé előtt ülve kísértük figyelemmel az eseményeket, a tömeg felvonulását a bazilikától a Hősök terére. Közben hússzor meghallgattuk a Bangha B. eucharisztikus himnuszát (Győzelemről ünnepeljen napkelet, és napnyugat). Sok igen szép snittet mutatott a tévé. Sajnos ezek látványértékéből gyököt kellett vonni: a róluk készített fotók minősége nem adja vissza az eredeti látvány szépségét. Inkább csak dokumentál valamit, ami szép volt.
Hosszas töprengést követően ma úgy véltem, hogy ott a helyem a záró szentmisén, jóllehet messziről fogom követni a történéseket, de ha nem megyek el, többé nem tehetem. Jó harminc éve is kint voltam a II. János Pál által koncelebrált zárómisén. Akkor is elfáradtam. Emlékszem, olykor a járdaszegélyen üldögéltem. Remélem, ma sem lesz baj.  

           

Évtizedekkel ezelőtt a helyi plébánia megkért olvasmányok elemzésére, s azokról való beszámolók készítésére. Először Böngésző néven tallóztam a lapokban, majd később váltottam Esszencia címre. Mivel mindig én írtam, előbb-utóbb ellanyhult az érdeklődés irántuk. Most azon kapom magamat, hogy az Eucharisztikus Kongresszus naponta megihlet, s spontán kivonatolok nekem tetsző írásokat. Ma is ezt teszem. Az ÚE-ben Böjte Csabával készített interjúból adok ízelítőt. Csaba testvért évtizedekkel ezelőtt ismertem meg egy máriabesnyői konferencián. Egy teremben aludtunk. Fiunk pedig többször alkalmi nevelő bácsiként segített Kovásznán. Nos, mit mond Isten humoros embere?     
- Ferences kisebb (minorita) testvér lettem, mert mint mondani szoktam, nem vagyok olyan okos, mint a jezsuiták, se olyan jámbor, mint a bencések.
- Először húsz gyerek befogadására kaptam engedélyt. De amikor jött a következő, senkinek nem volt szíve őt elküldeni. Ha húszat kihúzok a vízből, nem mondhatom a huszonegyediknek, hogy vigye el az ár.
- A miatyánkot nem azért kaptuk, hogy azért imádkozzunk, hogy amikor a világ összedől, ne fájjon annyira. „Jöjjön el a te országod!” - ezt nem csak imádkozzuk, tenni is kell érte.
- Ha lettek volna kétezer évvel ezelőtt tudósok, vizsgálhatták volna napestig, akkor se találták volna meg a kis Jézusban az Istent. A gyermek Jézust csak hittel lehet átölelni, nem pedig tudománnyal.
- Nem csak azért bízom Ferenc pápában, mert az egy szerzetesnek jól áll. Én zsigerből is ott állok mellette.
- Jézus mindenkit hív. A gazdag ifjú megtartotta a parancsokat, de otthon maradt. Aki Jézussal tartott, az szentté vált… Nekünk is el kell indulnunk.
(Csak remélni tudom, hogy itt a jó testvér nem szó szerint érti az elindulást, mert nagyobb túrákra már nem futja erőmből. Abban bízom tehát, hogy ki-kit a tehetségei szerinti indulásra biztatja a szerzetes.)
- Az is igaz, hogy ő fejest ugrott a bizonytalan jövőbe. Tíz évig élt gondozottjaival együtt hivatalos engedély nélkül. Több mint hatezer gyermeket nevelt fel munkatársaival.
- Volt úgy, hogy négy nővel indult bevásárolni, s azok elengedték a fantáziájukat. Mindenféle élelmiszert vásároltak. A kasszánál izgultak, vajon elég lesz-e a Csaba testvérnél meglapuló rengeteg aprópénz. Kiszámolták, és lejre, banira annyi pénzük volt, mint az áruk összege. Meg is jegyezte Csaba tv: „Uram, tudtam, hogy jó vagy, de hogy ilyen egzakt legyél, azt nem néztem volna ki belőled.”
- Mint mondja, ma sokkal gazdagabbak az emberek, s az ország, nincs szükség újabb gyermekotthonra.    (Hála Istennek!)
***
Az eucharisztikus kongresszus során a különféle helyszíneken párhuzamosan annyi értékes gondolat hangzott el, hogy nincs az az ember, aki befogadhatta volna. Viszont volna értelme kiadni az előadók szájából elhangzottakat. Kisebb formátumú rendezvények rendre élnek az ilyen lehetőséggel. Remélem, hogy ez a gondolat nemcsak bennem fogalmazódott meg. 

Mostani posztjaimat nem is én írom, hanem mások szép gondolataiból tallózom. És bőven akadnak.
Petrás Mária a Mértékadónak: (Az lesz, amit a jó Isten akar.)
- Ha ez a világ el tudná érni azt a szintet, ahogy ők (névtelen szentek, akik között felnőttem) éltek, máshol tartanánk. Tudták, mi a dolguk … Bele tudtak nyugodni abba, el tudták fogadni, ha valami nem sikerült… és boldogok voltak. …egy asszonynak tényleg mindent tudnia kellett… Édesanyám az örökölt módszerekkel akart gyógyítani… Gyógyszerek nélkül nem is ment ... másképpen. Hittek abban, hogy a beteg meg fog gyógyulni. Az évszázados évezredes keleti hagyományok szerint gyógyított.
- …Mária-harangra ébredtünk…amikor kicsi voltam, komolyan úgy gondoltam, hogy a jó Isten neve Mária, mert mindenre azt mondták: Megsegít a Mária.
- Úgy éreztem, hogy szolgálni kell ezt a világot, amelybe születtem, és amely felnevelt.
- Erdélyi Zsuzsannának a Hegyet láték, lőtőt lépék, gyűjtése  csodálatos. …,megteremtette a jó Isten segítségével ezt a hatalmas értéket…
- Ha az ember imádkozik, akkor már nincsenek kérdések – lenyugszik és elcsendesül.
- Óriási erő van a hitben. Sokat segít, ha az ember tudja, merre kell fordulnia.
- Kívánom, hogy az eucharisztikus kongresszus mindenkinek hozza el a lelkét megmozgató fényt. Ha az ember nyitott az Istenre, kapni fog meghívást… hogy követhesse ezt az utat.       
Így fogalmaz, ezeket üzeni a mai magyaroknak, mindenkinek a moldvai csángó művészasszony.
***
Ürge-Vorsatz Diána az Új Ember különszámában vall életéről, amely egyes vonatkozásaiban összeér saját – regnumi – közösségünkkel. A cikk alapján szemezgetek, nem szó szerinti e közlésem, de tartalmilag helyes.  
- Kamaszkoromban tértem meg... Igyekszem keresztény szellemben nevelni hét gyermekemet.  
- Átérzem tudósként annak a nagyszerűségét, hogy felelősséggel tartozom a jövőnek is.
- Kamaszkoromban barátnőm elvitt a domonkosokhoz és Diószegi atyához...
- Gitáros miséken és remek programokon vettünk részt. Később Kemenes Gábor atyához irányítottak a többiek, és igazuk volt; nagyon jó fej volt, a leglehetetlenebb időpontokban is leült velem beszélgetni a kétségeimről… rengeteget segített.
- Amerikából hazatérve férjemmel és a kisgyermekünkkel otthonra találtunk, messze az ifjúkori helyektől. Felkerestük a helyi plébániát, ahol egy ismerős nevet láttam kiírva: Kemenes Gábor. Csodálatos adomány számomra, hogy fiatalon engem vezetett, és most gyermekeimet bízhatom rá, mert Isten pont erre vezette a szálakat. …
- A gyermekeknek mutassuk meg a természet csodáit; vigyük minél gyakrabban kirándulni őket.
- A Regnum és a cserkészet közösségeit azért is szeretem nagyon, mert táboraikban visszavezetik a fiatalokat a vad természetbe. Elérik, hogy még a legkényesebb gyerek is meglegyen mobiltelefonja nélkül, a patakban fürödjön, és rácsodálkozzon a természet bőkezűségére és csodálatosságára.
Stb, stb…
***
Csütörtökön Kós Károly Gálok c. kötetkéjével végeztem. Meglehetősen dermesztő képet rajzol a Havasok életéről, múltjáról és jelenéről, ami persze régen múlt immár. Jó írás az övé. Balladisztikus.
***
Cs.-reggel Mica a 8B-vel laudest énekelt a MEK-en. Láttuk a szertartást videón.
Elvi mosolygós képet küldött Ritáról, aki először maradt anyja nélkül az óvodában. Hatalmas dicséretet kapott. Okos, ügyes kislány, sok ilyet szeretnének az óvónők. Maradjon is ez a véleményük.    
Mosolygós a kép, hogyne volna az, hiszen csokoládé fagylalttal a kezében nevet az uncsika. 
***
Este gépem előtt üldögélve részt vettem a bazilikabeli szépségesen zenés, és az ünnepeltet felséges módon imádó közösségek akcióján. A kórushangzás és egyáltalán a zenék keverése, levezénylése közel tökéletes volt.  Megosztottam FB-oldalamon.