Mickey webnaplója

1. Bányász mozi. Melósok, pereg a híradó. Rákosi tépegeti a búzakalászokat a mezőn. Mosolyog. Melósok felállva tapsolnak egy kövér kopaszt kivéve, ak szerényen mosolyogva ülve marad.
   Rászólnak a többiek: - Állj föl, kopasz, és tapsolj, mert különben elvisz az ÁVÓ.
   2. A szesztilalom idején, valahol Szibériában, két muzsik hűtőházat épít,
   azaz szögesdróttal körbekerítenek egy kunyhót. Egyszerre az egyikük
   felkiált:
   – Gyere gyorsan, Vologya, találtam egy üveg vodkát, igyuk
   meg!
   – Ne ordíts, te őrült, elvisznek!
   – Innen? Hová?…
   3. – Mi a különbség a szovjet és az amerikai AIDS között?
   – Az amerikai halálos. A szovjet legyőzhetetlen…
   4. Brezsnyev és Koszigin utaznak haza Nasszer temetéséről. Brezsnyev megszólal:
   – Te, Alekszej! Láttad Nasszer kezén azt a szép aranyórát?
   – Nem, mutasd!
   5. Kohn és Grün 1963-ban találkoznak az utcán, megörülnek egymásnak:
   – Kohn, te még élsz? 56-ban láttalak utoljára.
   – Nemrég szabadultam.
   – Te jó ég! Hát mit követtél el?
   – Én? Semmit!
   Mire Grün rosszallólag:
   – Kohn, Kohn, ne akarj engem átverni. A semmiért csak három év járt!
   6. 56. Döntik a Sztálin-szobrot, ami nyolc méteres kolosszus. Ám nem olyan egyszerű, mert vas sín merevítése van. Rángatják kötéllel, inog a szobor, és egyre többen skandálják sportszerűen, mintha a szobornak drukkolnának: Tartsd magad, Jóska! Tartsd magad, Jóska!
   Jóska persze utóbb megadta magát.
   ***
   Hajnalban
   fekszik
   fülel
   felül
   feláll
   ***
   Dobolnak
   Dobolnak az afrikai tam-tam dobosok
   Dobolnak a jazz-zenészek
   Dobolnak a könnyűműfaj ritmusszekciói
   Dobolnak az ideges emberek
   Dobolnak a híradások alatt
   Dobolnak a reklámok alatt
   Dobolnak a meccsközvetítések alatt
   Dobolnak a forradalmi megemlékezések alatt
   Dobolnak a meteorológiai jelentések alatt
   Dobolnak a műsorok végén lefutó szövegek alatt
   Dobolnak a versmondások alatt
   Dobolnak a dobolás alatt
   Dobolnak, dobolnak, dobolnak...
   Kikapcs
   ***
   Zene.
   Még mindig 56-ra emlékezve Beethoven Egmont-nyitány.
   https://www.youtube.com/watch?v=pkxXFLRmqvw 
   

Közös blogunk témája: Szól a rádió. Valamit írtam arról, hogy miért szeretem máig a rádiózást. Korábban sípoló csöves készülékeket, később a zúgó tranzisztorosokat, utóbb az adásokat önmaguk értékes voltáért.
1956-ban Telefunkenünk volt, csöves világvevő rádió. Az ötvenes években ezt hallgattuk. Az adások propagandisztikusak voltak. Nálunk a két adó, a Kossuth és a Petőfi a kommunista pártot éltette, a Szabad Európa a Nyugat civilizációját, s a honi történések kritikáját sugározta.
1956. október 23-án forradalom tört ki a korábbi bp.-i tüntetés nyomán. Örkény István ekkor dobta ki a rádiót – tán az Astoriából – azzal, „hogy hazudtunk reggel, délben, meg este. Hazudtunk minden hullámhosszon”. A harcok miatt a rádió szükségmegoldásként átmenetileg a Parlamentből közvetítette adását, s mivel zenei anyaga nem volt, ismét és ismét a Beethoven Egmont-nyitányát sugározták, olyannyira, hogy később a forradalmat idéző állandó zene lett ez az opus.
De ha már.
Itt újra felidézem a forradalmi napok idején adott slágert: Oly távol messze van hazám…  Oly sokszor ment, hogy teljesen elcsépeltté lett. Egyik késő este pedig morbid módon egy később beteljesült próféciaként Ozmin áriáját hallom a Mozart-operából: „Az lesz majd a kéjes óra, majd ha áll az akasztófa, és a gége megszorul…”
Akkoriban dívott az Ahogy lesz, úgy lesz/Sará, sará küldfödi melódia is.   
A Szabad Európa egyik rovatának a szignálja egy Schubert F-moll Moment Musicaux volt annak idején. (Amikor a szolfézsoktatás újraindult, Éva néni valamiért éppen ezt a zongoradarabot játszotta el nekünk kéretlenül. Később öngyilkos lett. Barátját – úgy mesélték – kivégezték a megtorlások során.)
Az Amerika hangja egy harsány indulóval indított (olyasféle hangvételű dallal, mint az USA himnusza), amikor egyáltalán a fading és a kitartóan vernyákoló adás-zavarás mögül előbukkant.
Emlékezetes slágereket hallottunk a nyugati adókon: pl. Presley Peace in the valley c. dalt, amelyet 57-ben Ed Sullivan tévéadásában énekelt el, kérve a hallgatóságot, hogy a magyaroknak gyűjtsenek adományokat, mert leverték igazságos forradalmukat, szabadság harcukat? (Attól függ, honnan nézzük az eseményeket: Mivel az oroszok számos tankhadosztállyal támadták az országot, repülőik bombázták Bp.-et, inváziónak, háborúnak kell nevezni, ami ellenünk történt.)
***
Zene. Legyen Schubert F-moll Moments musicaux.   
https://www.youtube.com/watch?v=-9NfUChA49s&list=RDA5_uAD1npUY&index=4

Hajnalban kapom a hírt, hogy Keith Jarrett (anyai ágon magyar származású) amerikai pianista két stroke után hihetőleg többé nem léphet fel, nem adhat koncertet. Halványan pedig arra emlékszem, hogy magyarországi koncertet is tervezett mostanában. Ő volt az a szóló jazz-zongorista, aki úgy nyilatkozott évtizedekkel ezelőtt, hogy egy jó koncerthez három dolog kell, egy jó zongora, egy jó akusztikájú előadóterem és lelkes, értő közönség.
A családunk szívébe a Kölni-koncert hanglemezével lopta be magát. Számos alkalommal végighallgattuk a folyamatos improvizálásokból álló korongot.
Már valamikor megírtam, hogy egy időszakban évenként egyszer lebicikliztünk Paksra Bp.-ről. Csakugyan le, hiszen a Duna folyása mentén kerekeztünk lefelé. Jól elfáradva érkeztünk sógorékhoz, húgomékhoz, ahol  minden alkalommal halászlével fogadtak, s a megérkezéskor fáradalmainkat a Kölni-koncert meghallgatásával próbáltuk feledtetni.
Hogy vártuk, hogy végre hanyatt dőlhessünk, s átadjuk magunkat a játékos hangzás élvezetének. A lemezen Jarrett felkap egy-egy témát és boncolgatja, körbeírja, megmutatja közelről – változatokkal. Nem mindenki szereti ezt az ostinato-szerű lépegetést hangvirágról hangvirágra. Mi szerettük.
***
Zene.
Legyen a Kölni-koncert. Eredetiben nem megy, mert nem engedi a youtube, csak másnak az előadásában. De hát az is visszahozza a hangzásvilágát. Hallgassunk bele.
https://www.youtube.com/watch?v=onhM1YUJiKs
  

Egyre inkább foglalkoztat az a gondolat, hogy noha introvertált vagyok, hiányozik a társadalmi érintkezés, a kapcsolatok. Na, nem arra gondolok, hogy kórház, orvosi rendelő, maszkos alakok, hanem épp ellenkezőleg. A szokott társaságok, kiscsoportok, rokonlátogatások, kötetlen beszélgetések. A legalapvetőbb kérdésre szeretnénk tőlük választ kapni: Hogy vagy, hogy éled meg a bezártságot, van-e értelmes elfoglaltságod? Hogy szolgál egészséged? Miben lehetek hasznodra? Fertőerdőben járunk, s keressük a kivezető utat, miközben könnyen lehet, hogy még csak egyre beljebb hatolunk.
Igaza van azoknak, akik információ-túltengésről beszélnek. A szoc. időkben nem láttunk ki a nekünk tartott szemellenzőktől. Emlékeztetőül a szovjet humor: A központi csatorna a pártkongresszust közvetíti. A kettes csatornára váltó továris képernyőjén egy gumibotot lóbáló rendőr vonja össze a szemöldökét: Elvtárs! Nem kapcsolsz azonnal vissza a kongresszusközvetítésre?
Ma nem győzzük a fejünket kapkodni, hogy az érvek és ellenérvek bozótjából merre vágjuk ki magunkat. Nem akar a tézis és antitézis fenekedéséből kialakulni a szintézis, annál is inkább, mert hogy sokféle észjárású dolgokban kellene rendet vágni, s mi van akkor, ha megvezettek bennünket a részkérdésekben? Sokan összekeverik a relatív igazságokat abszolút igazságokkal.  A pártok egymásra mutogatnak. A szemlélő pedig válassza ki közülük a hiteleset. (A bibliás embereknek annyival könnyebb, hogy van fix kapaszkodójuk. A Fentvaló kinyilatkoztatásai jottányit sem vesztenek érvényességükből az idők során. Vagy másképpen: Krisztus a szegletkő (a fix igazodási pont), ő az út (járjunk a nyomában), az igazság (nem téved, mert abszolút a tudása, és nem is téveszt meg, mert feltétlenül igazmondó) és az élet (mert ő létezik az idő kezdetén, s országának nem lesz vége).
Napok óta foglalkoztat, hogy kiszálljak-e a FB-ból, mert igaza van Földi Lászlónak, aki váltig hangoztatja, hogy ingyen kiszolgáltatjuk magunkat a világ leghatalmasabb adatgyűjtőinek, akik személyiségünk minden rezdüléséről tudnak, ráadásul hatásos eszköz van a kezükben, amellyel megvezethetnek bennünket.
Hát nem tudom.
Nincs igazán rejtegetnivalóm.
Ha úgy tetszik, azt is mondhatom, hogy akik látnak engem, ugyan mit látnak?
Másfelől az is munkál bennem, hogy posztjaim hasznára lehet azoknak, akik hajlandók bele-belenézni.
Még nem döntöttem véglegesen.
***
Zene.
Unokáinknak is. Egy gyermekdalfeldolgozás gyermekkórussal, Kertem alatt…
https://www.youtube.com/watch?v=RBQ2gLo-GgA

Éva és Francois ma éppen 25 éve házasok.
Az úgy volt, hogy 1995. április elsején reggeliztünk. Csöngettek. Ajtót nyitottam. Az ajtóban pedig egy francia fiú állt fázósan. A hóesés ellenére csupán egy posztó tiroli kabát volt rajta. Egészen Győrig stoppolt, majd Győrbe érve nem vette fel senki, vonatra szállt. Kelenföldtől taxival jött. 1800 ft-ja (akkor az még erős pénz volt) bánta, de megérkezett – igazi húsvéti meglepetésként. Mosolygott, én meg azt mondtam neki: Bonjour Francois. Ekkor Éva felsikoltott az örömtől. Mert utánajött akit szeretett, és aki őt szerette.
Telt-múlt az idő.
Történt azon a nyárelőn, hogy leszálltak a HÉV-ről, mert valahonnan jöttek, és én is leszálltam, mert valahonnan jöttem én is. Ők egymás kezét fogva vidáman trécselve vágtak át a réten, én mögöttük haladva örömmel konstatáltam, hogy milyen erős a közöttük vonzódás.
A dátumra nem emlékeszem, csak a tényre. Az étkezőben ültünk együtt, Fr. beszélt, Éva fordított: Arra gondoltunk, hogy megházasodunk… S kérdőleg néztek ránk. Én azt válaszoltam, hogy jól gondoltátok. Tegyétek meg!
Boldogok voltak. Utóbb – augusztusban – megesett a tanácsi esküvő is itt, Óbudán. Mint férj-feleség utaztak Franciaországba. Ott Éva apósa szorgalmazta, hogy tartsák meg mielőbb az egyházi esküvőt.
Nos, erre került sor Lyonban, 1995. október 21-én.
Szép volt, jó volt, bensőséges volt.
Évának Tücsi sikerített menyasszonyi csokrot.
Francois azt mondta, hogy oui, Éva azt, hogy igen, és megköttetett házasságuk az Isten színe előtt.
Telbisz Kati szolgáltatta a zenét. Bach-partitát játszott egy szál hegedűn, részletekben.
P. Fülöp ez alkalommal kalocsai hímzéses oltárterítőt használt.
Majd a százhatvan főre kalibrált lagzi következett, diszkóval, rokival, parfétortával, dús gazdag vacsorával, magyar pálinkával, tokaji aszúval és nemes francia itókákkal        
Saint-Sorlin-en-Bugey-ben. A kúria mellett folyik a Rhône, a svájci határ folyója.
Ha már ott jártunk, lesétáltunk a francia-svájci határra rácsodálkozni a szemközti magas svájci hegyoldalra.
Némileg pihenten indultunk haza másnap este különféle autókkal – mi a Skodánkkal.
***
Prokop Péter: „Isten az abszolút van, aki nem tud nem lenni.” Megfogalmazása elgondolkoztató: valamit állít, amiből következőleg az ellenkezőjét tagadja. Még hozzáteszi: „akit ideáiddal tömködsz, minél inkább zaklatod, mint érzékeny csigabiga annál inkább elhúzódik előled”. Van igazsága.
Grószi albérlőjének, Izsák bácsinak a megformálásában: „Ez így van, és nincs másképpen.”  
***
Zene. Bach 3. hegedűpartita.
https://www.youtube.com/watch?v=5tjl07RmEQg

Menjünk vagy ne menjünk? This is the Question.
Ez a kérdés, válasszatok. Az orvosok egy része kitart amellett, hogy akinek érzékenyek az ízületei, az jól teszi, ha güzülteti őket, tornásztatja, s arra serkenti, hogy olajozó anyagot termeljenek a berozsdásodott részek. Az orvosok másik része műtétet javasol, és kipucolja az oda nem való törmelékeket, majd szükség esetén protézist ültet a kopott alkatrészek helyére. Eddig a térdízületekről meséltem. Ám hasonló a helyzet a csípőízületekkel is. Jól sejtettem, hogy a combcsontok aránytalan érzékenységéről van itten szó, azaz a forgókról, amelyek a combnyakkal ízesülnek vápájukba. Azért utánanéztem a neten.
Abban maradtam magammal, hogy a séta mindennapos tevékenység. Nem úgy van az, hogy fél évig nem sétálunk, majd nyakunkba vesszük a környéket. Akinek edzésben vannak az ízületei, azoknak kellemes időtöltés a séta. Hogy kopott ízületekkel hosszú gyaloglásokba kezdjünk, az kétféle kimenetelű lehet. Vagy olajozottá válik a sétálás, vagy egyre keservesebb megpróbáltatássá. Persze a puding próbája, hogy megesszük. Úgy lehet, hogy a napi mászkálásé is hasonló. Vagy belejövünk, vagy végképp leszokunk róla.
Ma átmentünk Újpestre a hídon. Odafelé jó volt, de visszafelé már nem.          
Kellemesen elfáradtunk mindketten. Ilyenkor legalább mobilt viszek magammal, s tücsköt-bogarat lefotózok, hogy legyen munícióm a napi FB-ra rakott fotókhoz.
Itthon egy kicsit pofozgatom a nyers képeket, s selejtezem is azonnal őket. Bizonyára vannak köztük olyanok, amelyek „csak nekem szép”-ek, mint Petőfinek az alföld.
Meglepve tapasztalom, hogy a hidat összemázolók között akad néhány esztétikus is. Az apró falragaszfélék között is. Ezekre is kiterjed figyelmem.
***
A FB-on szembejön velem egy orvosi előadás, amely teljes mellszélességgel elítéli a gyógyszervegyészetet, aminek a profitnövelés a mozgatója a gyógyítás helyett. Aztán fogom a marék esti adagot, és nem a legjobb érzéssel tüntetem el magamban.
Eszembe jut az autógyártás mai arculata. A kocsik ma védenek karambol esetén, de totálkárosak is lesznek, mert úgy vannak konstruálva, céllal elgyengített alkatrészekkel, hogy cserélni kelljen az autót a balesetek következtében. Nehéz a tisztán látás, talán nem is lehetséges, mert kaotikus a gazdasági mainstream. (Azért a gyógyszereket nem hagyom el, mert viszonylag tartják állapotomat, ha meg nem is gyógyítanak.)
***
Zene.
Azért választottam az All Together Now c. Beatles-slágert, mert gyors lépkedésre emlékeztet lüktetése, azaz egy iramos sétálásra. 
https://www.youtube.com/watch?v=SM8S4Y7FPMk

Életkorommal, időbeli rendszertelen életmódommal, egészségi állapotommal függ össze? Nem tudom. Tény az, hogy az engem jobbára érdeklő kötet olvasása közben is lecsukódik a szemem, kikapcsolok. Időbeosztásom rajtam múlik, a kötelező pirulákat rendszeresen szedem, az idő kerekének a visszafordítása csak egy ízben történt meg tudomásom szerint, amikor az ószövetségi Hiszkija király halálosan megbetegedett. Izajás közbejöttével azonban meggyógyult, sőt értésére adták, hogy az Úr tizenöt esztendővel megtoldotta életét. Ő bizonyságot kért s kapott: Izajás kérte az „Urat s az visszatérítette az árnyékot Ácház napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már lement, hátrafelé, tíz fokkal.” (Vö. 2Kir 20) Az én nappalaim is rövidülnek, éjszakáim meg hosszabbodnak, de nem igazán, mert amikor kivet az ágy, akkor ki is kelek belőle. Erre utalnak a hajnal előtt megosztott posztjaim, amelyeket általában már előző este elkészítek, hogy mikorra a napilapok megjelennek, az én posztom is olvasható legyen.
Ma bérmálták Ágostont, aki immár István is lett. Isten éltesse s vegye körbe kegyelmével.
***
Az a gyerekkori történet jutott eszembe, hogy az akrobata napjában elbújt a templomban, és mutatványaival kedveskedett az Úrnak az éj csendjében. Valaki mesélte, hogy ő meg táncolt egymagában a zárt áldozatbemutató helyen. (Neked táncolok, Uram) …és aki zenélni tud? … Nem is rossz ötlet!
Lám, az égi ki mit tud!
Don Boscóról szól az a történet, hogy az utcán lófráló gyerekeket megszólította, és kikérdezte, hogy mihez értenek? Volt, aki azt mondta, hogy az égvilágon semmihez se ért. A szent nem fogadta el a válaszát. Hát fütyülni csak tudsz?! A gyerek tudott fütyülni. Immár ketten fütyültek, és kötöttek barátságot. Fütyültek a nyomorult körülményekre, s együttműködtek az értékek mentén.
Bár mindenki őszintén törekedne közös platform megtalálására, közös hang megtalálására, s felhagyna kamaszos makacsságával a jóindulat jegyében.
***
Prokop könyvei sok-sok illusztrációt tartalmaznak. Közöttük sok a vonalas ceruzarajz.
 Kedvem volna ráengedni színezni szerető unokáimat, hogy kedvükre színezzék vonaltól vonalig ezeket a fekete-fehér grafikákat. Hátha kedvük volna hozzá. Színes ceruzánk van dögivel. Csak mostanság ők nincsenek nálunk a dög járványhelyzet miatt.
A covid nevű parazita is befejezhetné már a pusztítást. Végül is meddig még?
Nincs új a nap alatt:
  „Gád elment Dávidhoz és tudtára adta. Így szólt: „Jöjjön-e három évig tartó éhínség büntetésül az országra? Vagy azt akarod, hogy három hónapon át menekülj ellenséged elől, ő meg üldözzön? Vagy legyen három napig pestis országodban? … Dávid a pestist választotta… Akkor az Úr pestist küldött Izraelre, reggeltől a megszabott időre. A csapás lesújtott a népre, és hetvenezren meghaltak a népből Dántól egészen Beersebáig.” (Vö. 2Sám 24,13.15)
***
Zene. Ide most valami fütty kellene. Van a törököknek egy füttynyelvük, amit egymástól távol élő hegyi lakók alkalmaznak. Most mégis Hacki Tamást idézem.

https://www.youtube.com/watch?v=gTn_TjROLts  

Még mindig bírom Prokop Péter stílusát, annak ellenére, hogy lépten-nyomon ismételi önmagát. Nem számoltam, hány esetben csodálkozik el azon, hogy apja-anyja ivarsejtjeinek a találkozási esélye csaknem a nullához közelített abból a szempontból, hogy éppen ő szülessen meg. Jól ki van ez találva – álmélkodik, s van is igaza, tényleg jól ki van ez találva. Mivel a szerző most olvasott szövegét nyolcvan éves korában tette írógépbe, nem kell csodálkoznunk rajta, hogy ismételi önmagát.
Én hetvennégy vagyok. Azt gondolom titkon, hogy én is ismétlem önmagamat, nem mindig és nem mindenben. Különösen korábban éberen őrködtem azon, hogy amit egyszer már megírtam, abba ne akadjon bele ismételten, aki veszi a fáradságot és olvassa blogomat. Azóta mintha lanyhulna ez a gondosság részemről.
Mi történt?
Ismétlés a tudás anyja.
Igaz. De amikor Józsi bácsi elmeséli, hogy mi történt vele a spanyol polgárháborúban, meglepő részletességgel adja elő, mert jól emlékszik mindenre, csak arra nem, hogy negyedórával korábban már elmesélte ugyanezt.     
Ma mégis ismétlem magamat, részben mert már minden lényegest elmondtam, részben, mert jó poénok voltak olykor-olykor a LudasMatyiban. Az egyik leírás szerint valaki gyermekjeggyel (35 fillér) utazott vonaljegy (50 f.) helyett, sőt átszálló (70 f.) helyett is, mert azt olvasta az újságban, hogy a főváros minden kifizetett jegyhez mégannyit kénytelen pótolni, hogy ne legyen deficites a villamos közlekedési üzletág FVV (ma BKK). Az utast elkapta az ellenőr, akinek hiába magyarázta az utas, hogy azért utazik gyermekjeggyel, hogy a FVV deficitje kevesebb legyen. Az ő jegye után utazásonként csak 35 fillért kell pótolnia a főv.-i tanácsnak.     
A másik poén arra épült, hogy a jegyek hátulján lévő szöveg szerint a jegyek átruházása tilos. Ketten utaznak a villamoson, beszélgetnek. Jön az ellenőr, mutatják a jegyeket, majd megjegyzik: Nem vette észre. Az ellenőr társát küldi rájuk, aki alaposan megvizsgálja a jegyeket, visszaadja s hallja: Ez se vette észre. Rájuk küldik a szuperellenőrt, aki szintén nem tapasztal kifogásolnivalót. Leszálláskor megkérik a két utast, ugyan mondják már meg, hogy mit nem vettek észre? Mint említettem, a két pasas átruházta egymásra a jegyét, amit nem is vehettek észre. A cikk nyilván kritizálni kívánja a szőrszálhasogató, fontoskodó megfogalmazásokat.         
***
Packázásunk a covid-járvánnyal.
Ha lehet, nem találkozunk senkivel.
Temetésekre nem mentünk, sokáig misére sem.
Közért helyett házhozszállítást kértünk.
Ma már megyünk misére, magunk vásárolunk, ha kell.  
Senkivel nem találkozunk, ha nem feltétlenül szükséges, találkozunk másokkal, ha úgy ítéljük meg, hogy szükséges. Hazajőve kezet mosunk, ha nem felejtjük el. Nem szoktuk elfelejteni.
Nem szabályosan vesszük le-fel a sokáig használt (egyszer használatos?) maszkunkat.
Nem szívesen számolunk azzal, hogy talán még nem estünk át fertőzésen. Ám lehetséges, mert valamikor február végén piszok kemény influenzával kínlódtunk. Viszont kénytelenek vagyunk tudomásul venni azt is, hogy többször is elkapható a fertőzés.
Mindent egybe véve azt mondhatom kellő szerénységgel, hogy ÉLNI ÉLETVESZÉLYES.
Különösen napjainkban.     
***
Zene. „Majd alszom én, ha véget ér a kín…” Verdi, Don Carlos, Fülöp király áriája.
https://www.youtube.com/watch?v=PFG-gYZV4RA

A nap hírei részint közismertek, részint tán nem. A covid-fertőzöttek száma egyre emelkedik, ugyanígy a kórházban ápoltaké és a lélegeztetőgépre kötöttek, valamint az megholtak száma. Isten a tudója, hogy meddig még. A fél világ fohászkodik a járvány lefutásáért.
Pénteken Levi unoka nyakkendős kiscserkész lett.
Szombaton temették 10 órakor Wekerlén Egri Beát, a család régi, kedves barátját. Isten nyugosztalja! Empátiával gondolunk a gyászolókra.
Ágoston bérmálása vasárnap történik meg.
Pénteki hír, hogy egy párizskörnyéki történelemtanárnak egy terrorista elvágta a nyakát. Az történt, hogy a támadó gyermeke otthon elmesélte, hogy a tanár a sajtószabadságot védelmébe vette, és a Charly Hebdo szabadszájú újságból képeket mutogatott nekik. Erre a tanuló papája kést ragadott, lefejezte a tanárt, s közben Allahu akbart kiáltott. Őt pedig a rendőrök lelőtték kiáltozás nélkül.
Az eset elgondolkoztat. A másvilágra küldött tanárt meglehetős gyorsasággal követte támadója. Megállnak az irgalmas-igazságos Isten előtt a szőnyeg szélén. A tanár hitét nem ismerem. Ő az 1789-es szlogent – szabadság, egyenlőség, testvériség – alkalmazta. Talán abszolutizálva a sajtószabadságot, ami persze nem igaz és nem is jogos. A mohamedán meg megölte, ami a legkevésbé sem jogos (vajon tudta-e, hogy mit cselekszik, miközben istenét élteti).
A kérdések kérdése, hogy hogyan dönt Isten ügyükben?
Nem is olyan könnyű rá a válasz.
***
Hajnalban a Dienes Valéria által megfogalmazott Magnificat szövegrészlet merült föl emlékezetemben: / Magasztalja lelkem az én Uramat.../
/ mindenható karja, csak egyet suhint, / s a kevélykedőket széjjelszórja mind./
/ Letöri a gőgöst képzelt magasán, / alázatos hívét áldja trónusán, / éhezőknek étket tele kézzel ád, /de a gazdagoktól zárja kapuját./
Micsoda prófécia. Nemde ez vár a mai gőgösökre, a felfuvalkodottakra, akik úgy vélik, mindenkit megvehetnek kilóra? Nem félnek a végső elszámolás mindenképpen bekövetkező tényétől? Vakok.  
*** 
Zene. M. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei.  Csak az első tételét kívántam zenéül, de az egész kínálkozott. Már egy rész meghallgatása is értékelendő, hát még az egész – így a bezártság idején.   
https://www.youtube.com/watch?v=Sq7Qd9PSmR0

Végére érvén PP a Vén ág is hoz virágot c. kötetének, még egyszer nekiveselkedtem, hogy megragadjam néhány gondolatát, mintegy „leszopogassam a húst a csirkecombcsontról”. Néha furcsán fogalmaz, néha nekem érdektelen témáról ír, viszont olykor szembesít a valóság egy-egy nekem érdekes szeletével. Nos, ezekből válogattam még egy csokorra valót.
Művészsors. „Szögezem új falakra képeimet. Mögöttem egy hang nyöszörög: ne folytassa, elemi iskolásaim is különbeket rajzolnak.” Nekem is van a falamon olyan kép, amelyikről egyik kritikusa azt mondta, hogy ő különbet fest ennél. Megjegyzem: Van Gogh nem tudta eladni a képeit, Csontváryét pedig egy hozzáértő mentette meg a szemétbe dobástól.
Hallatlan kontrasztok. 1347. Megszületik Sienai Szent Katalin szüleinek 24.! gyerekeként. Szép lány... és analfabéta. Mégis 155 levelet diktál a pápának, 137-et fejedelmeknek, nemeseknek. 30 évesen megtanul írni-olvasni, 33 éves, amikor meghal.
Az újszülöttre várás izgalma. Fiumicinóban gépbe szállva az a remény élteti Prokop Pétert, hogy Ferihegyen még röptében kezébe nyomják a nyomdából melegen kikerült újabb kötetét.  Mint írja: „szorongatom, mint a forró cipót, …élvezem, mikor belenyitok a lapok közé, és falom új ruhájába öltöztetett, szinte nekem is szokatlan szövegemet.” Ismeretes, hogy Kosztolányi is ott topogott hajnalban a nyomda előtt, ha a napilap írását hozta. Ő akarta először látni. Ismerem ezt az érzést. Érdekes adalék. „Tours-i Szent Márton nem hosszában vágta ketté köpenyét, mint ábrázolni szokták, hanem keresztbe. A felső rész maradt magának, az alsó lebernyeg pedig takaróul a meztelennek.” Logikus. Nemde?  
Színekről. Michelangelo korában 12 színben tervezgettek. Az üvegöntők másfélezer tónust készítettek raktáraik számára. Ma se szeri, se száma a színeknek. A vörös a vérnyomást fokozza, a narancs izgalomra, forradalomra lelkesít. Az erdő zöldje békére hangol, a kék a végtelenbe, misztikába húz, a lila a vágyak ösztönzője.
Ars poetica és összegzés. „Stílusom különlegességét még nem analizálta senki. Nem elvontan gondolkodom, hanem képeket halmozok egymás után… ismertlenség és közöny volt osztályrészem…szegényesen élek, de megérte.” A jezsuiták cenzora érdekesen cikkezett. Amikor egyik rendtársa puritán anyagával találkozott, rácsodálkozva jegyezte meg, lám, így is lehet írni. Nem akart ennél kritikusabb lenni.
Anekdoták
1. - Bácsika, ne nyissa ki annyira a száját, mert kiugrik az állkapcsa.
- Azért tátom ki, hogy bele tudjon menni.
- Jó, jó, csak a fogómmal, magamnak nem szükséges beletelepednem.
Nb. Az Isten gyógyít, de a doktor szedi be a tiszteletdíjat.
2. Karambol, tömeg. Az újságírónak nem sikerül odafurakodnia a baleset színhelyére. Hogy írjon róla? Ekkor ötlete támad, felkiált: „Az áldozat apja én vagyok!” A nyüzsgők utat nyitnak neki, ahol aztán megpillantja az áldozatot. Egy véres szamár fekszik az út szélén. Teherautó gázolta el.
***
A templom vázájában hatalmas csokor.  Alul áttekinthetetlen tömegben apróbb virágok, középütt három szál napraforgó, felettük kinyúló ágasbogas perjeféle, úgy fest, mint egy égre tárt kéz. Az alsó traktus káosza saját tarka földi létünk. A három tökéletes napraforgó a Szentháromság leképezése. Az égre tárt kar könyörgés a végtelen messzeségben lakó Istenhez, mert az imádkozó nem veszi észre, hogy benne lakik a mindenség.
***
Levi ma kiscserkész nyakkendőt kapott.
***
Zene. Rá emlékezve a Cserkészinduló. Sose voltam úttörő. A szoc. időkben is a cserkészindulót fújtuk otthon. Apánktól tanultuk.
https://www.youtube.com/watch?v=_Bb2K8YhVBU