Mickey webnaplója

Május 14. történéseiről dióhéjban
Az EP néhány üdítő kivételtől eltekintve összevissza hazudozott Magyarországról.  Tanúsíthatom, mert hallottam. Én itt élek, s meg tudom különböztetni a demagógiát a tényektől.
Az EP OV gyötrését kívánta volna, de nem kapta meg. Bár a protokollja nem tiltja a helyettesítést, a miniszterasszony persona non gratának minősült a szemükben. Milyen világ felé tartunk?
Egymásnak feszülnek a birodalmi és a nemzeti azonosságot akaró erők. Bár nem fogalmazzák világosan, de a gesztusok árulkodnak. Olyan ez, mint a csendes szellentés: csak a bűze van jelen.  
A pápa a világ vallásosait imára és böjtre kérte, hogy múljék el a COVID-19 keserű pohara világszerte.
Akár fel is izgathatnám a gyalázatos politika miatt magamat, de nem teszem. Inkább focimeccseket nézek. Ott legalább látom, kibe ki rúgott bele, s büntetik-e miatta. Magamra nézve próbálom Szt. Pio állásfoglalását tartani. Mint már kétszer megírtam: „Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet.”   A világon eluralkodó gonoszt csak imával és böjttel lehet elűzni. Racionális megoldás nem létezik. A feladat adva!
***
Egy szócikkgyűjtemény – szótár egyik érdekessége, hogy hány szót hoz. Ugyanígy érdekessége lehet az is, hogy hányat elhagy.  Bármilyen furcsa, de ez a több. Mégpedig a szavak számának a végtelensége miatt. Nem hiszed? Számláljunk! Akármeddig jutottál, van eggyel nagyobb szám nála, az pedig új szó.
Másodszor akad kezembe a Szólások könyve. Kinyitottam a G-betűs szavaknál, s érdekelt, tudok-e olyan szót, amellyel kapcsolatos szólás nincs a kötetben. Persze, hogy tudtam, különben nem ragadnék le ennél a témánál.
Garas. Hiányzik közülük: Fogához veri a garast.
Gatya. Nem közismert, én Szabó Feritől hallottam többször: Essen le róla a gatya!
Gázban van – írja a könyv. De maga a gáz van, tök gáz, arra utal, hogy baj van, meg hogy valami nagyon rossz, kellemetlen, ciki. Ám erre nem tér ki a kötet.
Gebe. Olyan sovány, mint egy gebe – írják. Azt csak kitalálni lehet, hogy ha valakire azt mondják, hogy gebe, akkor sovány lóra gondolnak, mert a gebe maga sovány ló jelenésű.
Gomb szócikk: kihagyja a ma terjedőben lévő „erre varrjon valaki gombot” szólást, ami ugye valami lehetetlenségre utal.
Güzü. Csak nekem mondta valaha egy kereskedő ige formájában húszéves Wartburgomra utalva: „Az ilyen öreg kocsit güzültetni kell.” Arra gondolt, hogy addig kell nyúzni, amíg össze nem roskad.   
***
Zene: Mást akartam idehozni, mégis a pánsíp mellett döntöttem.  Családi vonatkozása is van. Éva még kicsi lány volt, amikor hazahoztam egy lemezt, a román népművészeti napok alkalmával. Hallgatja a a kicsike, és megszólal: „Apa, sír a zene.” Ez a zene valóban sír. Én Bartóknál is találkoztam a kezdőmotívummal. Álljon itt akkor egy népdal (doina) Gheorghe Zamfir előadásában.  https://www.youtube.com/watch?v=V4UM67d3A94
 

Mostanra két vonatkozásban is úgy érzem magamat, mint Mikes Kelemen. Először: miként ő évekig levelezett, én meg blogolok, gyártom posztjaimat naponta. Másodszor: Miként ő is, én is száműzött vagyok, csak nem Rodostóba, hanem saját lakásomban rostokolva.
Édes Néném! – írhatnám én is elképzelt rokonomnak. Édes FB-on szörfölő – írom a sötétbe lőve. Mi más is volna a rendszeres ilyen-olyan publicisztika. Lövés a sötétbe. (S hogy kit talál el, arról jobbára lövésem sincs.)
Megpróbálok elemi dolgoknak örülni, hiszen sem lehetőségem, sem állapotom nem tesz lehetővé, hogy megmásszam a Mont Everestet.    
Tehát elemi örömök.
Mindjárt adódik néhány. Van székem, van asztalom, rajta a billentyűzet és egyéb fene, ami által írhatok, ami által közölhetem magam a világgal, ami által zenét vagy szöveget hallgathatok, írást olvashatok, képet, videót, filmet nézhetek, amelyen keresztül üzenhetek a bolygó tetszőleges részére, ahonnan jövő információk vesznek körül. Van lámpám is, nehogy éjszaka ne tudjak kommunikálni.  
Lakásunk távfűtött, bár most nyitva-tárva az ablak, s behallatszanak az énekesmadarak, időnként a vasút basszusától kísérve. Enyhe széllé szelídült a front vihara, elállt az eső is. 
Ajjaj. Elkalandoztam. Elemi örömeimhez tartozik, hogy érzékelem magam körül a világot. Van enni- és innivaló, van hozzá étvágyam is, látom a rét zöldjét, a fák lombját, hallom a városból ideszüremkedő zajokat. Tapintom a megfelelő billentyűket, s ha derékszögben elfordulok, a szintetizátor billentyűit is nyomkodhatom. Szeretem az elemi ízeket (uzsonna egy zsemle margarinnal) kis őszibaracklével leöblítve.     
Tüdőm beszívja a friss réti illatokat. Szívem zakatolását nyomon követhetem fülzúgásommal párhuzamosan. Nem kell pulzusszámláló. Elég tíz másodpercig kontrollálnom a fülem és az óramutató segítségével a szívhangomat. Nyugalomban 50 és 65 között ugrál.
Kéznyújtásra tőlem a Könyvek könyve, A KÖNYV, a Biblia. Amit nem érek fel ésszel, oda elkalauzol a hit. A forrás eligazít, és sose vezet félre.
Ha megejt mások ínsége, elektronikusan utalhatok, utalhatunk pénzt mások megsegítésére.
Nem is folytatom.
Egyhangú ez az élet? Talán igen, ha összehasonlítom a kimozdulásból adódó pluszokkal. De élhető, s hálás vagyok érte.
Ha azt írnám, hogy minden tökéletes, hazudnék. Sokáig laktunk együtt a fiatalokkal. Ők is és az unokák is hiányoznak. Hallom, hogy a bezártságot mennyire unják.
Találtam egy verset: UNOM MÁR a címe. Gondolkoztam rajta, hogy felhívom a kicsik figyelmét rá, de még megtanulnák. S az nem kell. Inkább legyen vége hamar ennek az ebzárlatnak.
***
Zene: G. Rossini: Tell Vilmos-nyitány.
Egyszer hallgatja M. unoka. Kérdezem a kis okostól: Mi ez a zene? Ő: Guillaume Tell overture, mondja ő, a kis francia. Helyes. És ki írta? Mire ő: Tom et Jerry (A rajzfilm kísérőzenéjeként ismerte). Álljon itt csak a vágta részlet. https://www.youtube.com/watch?v=j3T8-aeOrbg      

Valamiért gondolatban az általunk szervezett agapénál kötöttem ki. Utánanéztem, kereken tizenöt éve indítottuk el a plébánián. Először heti, majd kétheti, utóbb havi gyakorisággal. Először a kertben, utóbb az alagsori teremben. Először gondviselés-szerűen akadt a kezembe a „desszert”-ként felolvasott Kőleves c. népmese. Ez allegóriája volt az agapénak. Attól lesz ízes és laktató, ha a népek tevőlegesen részt vesznek benne, s hozott dolgaikkal fűszerezik a megvalósulást.
Lett, ami lett, mi felettünk eljárt az idő. Meglepő módon az utolsó tervezett alkalom már elmaradt a koronavírus-mizéria következtében.
Mivel még hihetőleg ősszel se fog tudni újra indulni, érdemes elgondolkozni a folytatáson, illetve az abbahagyáson. Ahogy mondani szokták, mi ketten elmeséltük már valamennyi viccünket. Az a szűk kör, amelyik a hátán vitte a találkozókat, dönthet a folytatás mellett, dönthet a megreformált folytatás mellett s dönthet a befejezés mellett is. Nekünk mindenesetre át kellene adnunk a stafétabotot az aktívabb korosztálynak. Érdemes ezen elgondolkozni. Most még sok idő van az esetleges újra indulásig.
***
Most igazán ráérek meglévő könyveink között turkálni. Mivel a polcon hevert a Szólások könyve (Tinta K.), belelapoztam. Megtetszett mindjárt az előszó első mondata: „Az emberi nyelv kreativitása leginkább abban mutatkozik meg, hogy a beszélő képes olyan mondatokat, mondatsorokat alkotni és megérteni, amelyeket előtte soha senki nem fogalmazott meg. (A tegnapi posztcímem – Nyárfavatta – ilyen lehet.) De eszembe jutnak kollégáim egyedi szókapcsolatai is: Ny. Lajos egy értekezleten vetette fel egy öndicséretet tartalmazó felszólalás után, hogy az illető vezető előtt „megemelem a kalapomat, s utána mindjárt vissza is teszem a fejemre”. Ezek után részletezte, hogy miért tartja üres lufinak a látszateredményt felmutató kolléga megfogalmazását. Egy másik, vendégeket várva megemlítette, hogy „nem csinál nagy flacnit belőle”. Hadarása hevében nem vette észre, hogy két főnevet zagyvál egybe. Nem csinál nagy faksznit belőle, ill. nem akar flancos fogadást csapni.
Hát ezek az igazi gyöngyszemek. Amik ha elterjednek, szólások, közmondások lesznek, amik határosak a közhelyekkel. 
Néhány érdekességet idehozok. Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel! – írja, s joggal. Én gyerekként nem foglalkoztam karddal, de mivel a karom rövid volt, azt gondoltam, hogy rövid karomat kell egy lépéssel megtoldanom. Tévedtem.
Az állás szócikk ezt írja: „Nyugdíjas állás – olyan jó, v. biztos megélhetést nyújtó állás, hogy betöltője onnan mehet nyugdíjba.” Ha igaza van, akkor itt jelentésváltozás tanúi vagyunk. Korábban tudomásom szerint a nyugdíjas állás azt jelentette, hogy a cég (pl. MÁV) fizet a dolgozó után a nyugdíjbiztosítónak, ezért az alkalmazottai (öregségi) nyugdíjra jogosultak. A hatvanas évekig a mezőgazdaságban dolgozók nem kaptak nyugdíjat!
Lám, érdekes elmélyedni a részletekben.
***
Most lazításul jöhet a klasszikus bendzsó-párbaj. Számos feldolgozása közül a filmbeli megoldást választottam. Két perc után kezdenek belejönni. https://www.youtube.com/watch?v=Uzae_SqbmDE 

Varga László a szeretetről
Május 11-én késő este beszélt a Mária-rádióban Laci atya a szeretetről. Talán élete legrövidebb lelkigyakorlatát tartotta. Gondolatmenetét megpróbálom kivonatolni.
- Ha Isten megvonta volna egy pillanatra is szeretetét a világtól, a világ megsemmisült volna azon nyomban.
- A világ a szeretetben fog kiteljesülni.
- A világot racionálisan, vagy hittel lehet szemlélni.
- Aki racionálisan szemléli, töredékesnek látja, annak a szeme megakad megannyi nyomorúságon, rossz dolgon.
- Aki hittel, bizalommal tekint a világra, az egészben látja a világot, benne a szeretet megannyi művét, a természet szépségeit, emberi mivoltunk gazdagságát, a jó kibontakozását.
- Mária megbotránkozhatott volna szülési körülményein, menekülésük ínségén, hogy fiát bolondnak tartják. Ehelyett örült a pásztoroknak, a három királyoknak, fia tanításának, természetének, feltámadásának stb. Jézussal közénk jött a szeretet.
- A szeretetben hívők ellenszélben találják magukat. De tudják, hogy Isten a szeretet. (1Jn 4,10)
- Jézus bátorít mindenkit: Ne féljetek!
- Korunk tragédiája, hogy a rációra alapoz, és nem a hitre. Korunk kishitű. Akik a tapasztalatra alapoznak, azokban felnagyítódik a rossz. Pedig a bűn elmúlik. Szeretet viszont örökké van és lesz.
- Isten szeretet. Ha hiszi valaki, meg fogja tapasztalni szeretetét, ha nem, akkor csak a töredékes valóságot tapasztalja meg.
- A kérdés: merem-e hinni, hogy Isten tényleg a szeretet?
- Merem-e hinni, hogy úgy szeret, ahogy vagyok?
- Olyan, mint a nap. Nem érdekli, hogy valaki bűnös, vagy sem, ingyen süt mindenkire.
- Isten válaszra vár. Őt nem befolyásolják szeretetében sem a bűneink, sem jótetteink.
- Közénk jön, tanításával, az evangéliumával. Egyesülünk vele, s ő egyesül velünk az Eucharisztiában. -    - Aki életét adta mindünkért, vágyódik viszontszeretetünkre.    
Újra olvasva látom, hogy ez csontváz töménységű. De hát egy poszt nem lehet hatoldalas.
***
Ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy megismételjem Laci atya twitter-bejegyzését, mert beszédjére hajaz: „Isten lakást vett bennünk. Belülről szeretne átformálni bennünket, mint a magzat az édesanyját, akinek mindene a szíve alatt lüktető élet körül forog.”

Tegnap írtam Newmanról, s másféloldalas körmondatáról, amely szerkezete olyan világos, hogy végig gond nélkül értelmezhető, mondandója átlátható. Most mégsem ezt idézném, mert ez poszt. De breviáriumából szemezgetek, ha már belefeledkeztem hosszas szobafogságunk idején a bő lére eresztett mondanivalója végigolvasásába. Amit mond, az jó és időtálló. Mivel 180 éve vetette papírra, kétségtelenül így van. Sok mindenről összeollózott a kötet.
Mi a szeretet?.
Évtizedekkel azelőtt egy társaságban Szent Ágostont idéztem: Ama et fac quod vis! Szeress, és tégy amit akarsz! Valakiben ez ellenérzésre talált.
- Mi az, hogy szeretet? – tette fel a kérdést. – Megfoghatatlan valami.
(V.D. válasza: A pék kenyeret süt. A pék szeret.)
Nos, Newman bíboros válaszai ezek:
- A szeretet bizonyos értelemben minden erény egyben…
- A szeretet mindig az újjászületés jele
- ... belefonódik minden kiválóságba…
- A szeretet a szentség első eleme.
- A szív gerjedelme, ezért megértjük, hogy miért lehet meg a gyerekekben, akik anélkül, hogy tudnák, követik a bennük lakó törvényt…
- A hit hősöket teremt, a szeretet szenteket szül…
- A szeretet építi a hitet, nem a hit építi a szeretetet…
- A szeretet hozta Krisztust a földre.
- A szeretet a másik neve a Vigasztaló Léleknek. 
Közelebb hozta volna meggondolásaival a szeretet lényegét?
Talán.
Szent Pál szerint „a szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.” (Vö. 1Kor 13,4skk.)
Szent János szerint „Az Isten szeretet.” (1Jn 4,9)
Utóbbinak igaza van, ennélfogva a szeretet – miként maga az élet – végtelen, ezért befoghatatlan. Csak közelíteni lehetséges és kell is. Varga László püspök (Laci atya) gondolata is erre hajaz:
„Isten lakást vett bennünk. Belülről szeretne átformálni bennünket, mint a magzat az édesanyját, akinek mindene a szíve alatt lüktető élet körül forog.”
Lám-lám, a koronavírus árnyékában töltött mihaszna idő akkora hasznot támaszt, amekkorát engedünk neki. Bocsánat, amiért ilyen „sűrű” lett a poszt.
***
Lazításul a végén visszatérek gyerekkorunkba, amikor a katonát „kacsesztának” mondtuk. Azt hittem, hogy ez egy csehes hangzású beütés, csak a minap jutott eszembe, hogy a minőség oroszul kácsesztva. A Rákosi-korszak és az orosz szavak használata valahogy feltételezték egymást. Nem igaz?
***
Zene. Legyen ezúttal nemcsak szép, de magyar is. Kodály Z. Háry János, intermezzo: https://www.youtube.com/watch?v=9eNCxNandrY

Gyerekkoromban kapart a tollam. Most kapar a torkom, mert vattát köpnek a nyárfák, a szél pedig gondoskodik arról, hogy mindenhova jusson a mikroszálakból, s én is vattát köpjek.
Mondják, hogy „csípi a szemét”. Sok minden csípheti „a sok szemét”. Most a szememet a fent említett nyárfa megannyi vattaszálacskája csípi. Vörösre dörzsölöm a szememet, tudván tudva, hogy semmit sem ér. Még legjobb sűrűn kiöblíteni csapvízzel.
Így hát köszönöm, jól vagyok sok-sok aquincumi polgárral együtt, akiknek taknya-nyála éppúgy egybefolyik a nyárfákból zuhatagként leomló vattacsomók következtében. Eddig is így volt minden évben, de talán sose írtam róla.
Mindig van olyan dolog, ami először lép az ember életébe.
Tegnap hallottam Csiától először életemben, hogy annyira meglepő volt a dolog, hogy a „kopaszok haja is égnek állt tőle”.
Ma szintén hallottam valamit először – Dr. Kránitz M.-tól –, aki a mise során – tekintettel a fertőzésveszélyre – nem mondhatta, hogy fogjatok kezet, s „béküljetek ki szívből egymással”! Ehelyett igen helyesen azt mondta: „Hajoljatok meg egymás felé.”
Mi itt élünk a lakás négy fala között továbbra is.
Panaszra azonban nincs okunk. Mehetünk fürdőbe, tusolhatunk, amikor akarunk.
Napozhatunk az erkélyen, friss kenyeret ehetünk pékké avanzsált feleségem jóvoltából.
Városnézésen vehetünk részt, amennyiben szeretnénk megtekinteni a Városfal utcát, vagy a kies Lőpormalom utcát.
Ha kell, feltekinthetjük a nap felkeltét, és éjszakai kirándulást tehetünk a balkonra, most jó fényviszonyokat produkál hozzá a szuperhold.
Szörfölhetünk – no nem a Balatonon – hanem az interneten.
Ugyanott meglátogathatunk e-könyvtárakat vagy hangversenyekre kapcsolhatunk.
Újságért sem kell mennünk a sarokra, a FB megannyi politikai szólammal ellát bennünket, ha szeretnénk, ha nem.
A déli erkélyről szemünkkel elkalandozhatunk a Hármashatárhegyre.     
Útközben szajkóval, szarkával, rigóval, verébbel, galambbal találkozhatunk a szomszéd kertjébe tekintve, a patak medre fölött pedig nemritkán vadkacsák (tőkésrécék) húznak a Duna felé.
Az erkélyen szorgos hangyákat leshetünk meg örökös tevékenységükben. Lábunkról apró pókot pöccinthetünk le, ha nem bírván magával megtelepszik rajtunk olvasás közben.
A balkon famellvédjét szépen tarkázott darazsak eszegetik. Azt hiszem, valahol sejteket építenek, s a korhadt farészecskéket ehhez használják fel.
Kell ennél több?
Napozunk …  azaz szél támadt … s mindjárt esik.
Úgy kell annak, aki a Duna mellett lakik, éppen a fronthatárok környékén. Itt mire kimondom, hogy kánikula van, máris lenullázza egy hidegfront kijelentésem hitelét.
***
Olvasom szorgalmasan a Newman-breviáriumot. Ne kívánjátok, hogy idehozzam egyik mondatát. A jeles körmondat éppen másfél lapon át mondja barokkosan a magáét. A rá következő mondat csak szűk egy oldal.
***
Zene. Nem könnyű a választás, mert lelki szemeimmel látom, hogy aki a FB.-ra téved, az többnyire nem érdeklődik semmi iránt, ami egy percnél hosszabb vagy nem indul azonnal. Ezek után adódik, nem tehetek ki senkit Mozart G-moll szimfóniájának, mert hiába szép, nagyon hosszú. De még Beethoven 7. szimfóniájának gyönyörű második tételének se, a magyaros negyedik tételről nem is beszélve. Hát akkor mi legyen? Mivel napindítónak teszem, temperamentumosnak illik lennie. Mondjuk Zorba, aki odaszól társának: „Táncolni kell, uram. A zene majd csak megjön valahonnan!”
S lőn.   https://www.youtube.com/watch?v=kG12C1oX5Eo

Az erkélyen süt a nap, vagy ha korán megyek ki, világít a hold, susognak a levelek vagy bömböl a szél, a madárhímek már hajnalban keresik a tojókat házasodás céljából. S emiatt igen cifra szólózásba kezdenek. Legalábbis a feketerigók.
Én meg üldögélek s olvasok,
vagy napozom,
bóbiskolok vagy csak
figyelem a fű növését messziről,
a fák lombosodását és
a madarak röptét.
A fészket rakók fontoskodását,
a kotlási időszak elvcsendesedését.
A kikelt fiókák megreggeliztetését, amely azonnal tízóraiztatásba csap, hogy átadja helyét az ebédeltetésnek. Aztán csendespihenő kezdődne, ha nem kellene az uzsonnáról is gondoskodniuk a madárszülőknek. Utána aztán alig várják, hogy beesteledjen, mert addig folyvást a vacsorára kinézett tücskök-bogarak, egyéb élőfehérjék előteremtésén fáradoznak. Pl. fáradságos munkával huzigálják a földből a gilisztát, amely azonban valamiféle rejtélyes oknál fogva vonakodik fő fogássá válni.
Így telik a napjuk.
Az enyém meg úgy, hogy csendesen figyelem a madarak életét.     
Költői kérdéseket teszek fel magamban, mert valami csoda, amit művelnek.
Bizton állíthatom, hogy nem végeztek építészmérnöki karon, s engedély nélkül építkeznek általuk önkényesen elfoglalt területen. Emlékezetem szerint a fenyőfán galambok kezdtek fészeképítésbe, és most dolmányos varjúpár eteti a fiókáit ugyanott.
Honnan az építőmesteri tudásuk?
Honnan tudják, hogy nekik szaporodniuk kell, s éppen úgy, ahogyan az megvalósul.
Honnan tudják, hogy a tojásokat testhőmérsékletükkel melegíteniük kell?
Honnan tudják a tojások, hogy erre nekik a héj alatt fejlődniük kell?
Honnan tudják a madárszülők, hogy nekik a kikelt fiókákat etetniük kell?
Egyáltalán honnan szerzik tapasztalatukat, hogy mellső végtagjuk segítségével lehetséges a levegőben repülniük?
Mi késztette őket olyan végtagok kifejlesztésére, amelyekkel elemelkedhetnek a szilárd talajtól, ágtól?
Honnan tudták, hogy a tollakkal fedett végtagjuk, ha íves, felhajtó erő keletkezik általuk, mert a külső és felső és alsó felületük különbsége ezt lehetővé teszi.       
Honnan tudják, hogy melyik rovar, kis emlős vagy kétéltű alkalmas táplálkozás céljára.
Honnan tudják a fecskék, hogy hogy kell sárral tapasztott fészket készíteni?
Honnan tudják, hogy milyen a jó összetételű vályog, amely tényleg alkalmas fészeképítésre?
Honnan tudják a szövő madarak, hogy hogy bánjanak a rendelkezésükre álló anyagokkal?
Honnan tudja a nádasban fészkelő madár, hogy a víztől mekkora távolságba kötözze meg hajlékát?
Ne firtassuk. Tudja, mert az a dolga.
Az én dolgom meg a csodálkozás, ha akarom, s a vállvonogatás, ha nincs affinitásom ilyesmiken gondolkozni.
***
Ez egyszer könnyűzenét teszek közzé. A több száz Beatles-sláger legtöbbjét szívesen hallgatom. Nagyon keveset pedig nem.  Ha egyet kell közülük választani, akkor ez a temperamentumos rock-szám a nyerő mind közül. Nem tudom, hogy miért. A többi is klasszis zene. L. Bernstein saját bevallása szerint szintén szívesen hallgatta a gombafejűek zenéjét egy-egy fárasztó nap után pihenésképpen.
https://www.youtube.com/watch?v=7pwd8gap470&list=TLPQMDkwNTIwMjA-tBbKE-3HQw&index=2    

Megkérdezték az öreget…
- Mi a méreg?
- Bármi, amiből a szükségesnél több van, az méreg. Lehet az hatalom, lustaság, étel, ego, becsvágy, hiúság, félelem, harag vagy bármi más.
- Mi a félelem?
A bizonytalanság el nem fogadása. Ha elfogadjuk a bizonytalanságot, akkor kalanddá válik.
- Mi az irigység?
- Nem fogadjuk el a jót a másikban. Ha elfogadjuk a jót, akkor ihletté, ösztönzéssé válik.
- Mi a harag?
- Nem fogadjuk el azt, ami felett nincs hatalmunk. Ha elfogadjuk, akkor toleranciává válik.
- Mi a gyűlölet?
- Nem elfogadni az embereket, ahogy vannak. Ha feltétel nélkül elfogadjuk őket, szeretetté válik.
Jó közelítésben igazak.
***
A minap  - mint megírtam - videoklipben három unokánk sorra eljátszották – kezükkel két oldalt összenyomva a fejüket – ezt a mondatot: Vezető bácsi, tessék már kinyitni az ajtót. Az az ötletem támadt, hogy viszonzásul visszaküldjük nekik a nagyi és a magam játékában ugyanezt az egy mondatos jelenetet. Utóbb kiterjesztettük egyéb unokáinkra, gyerekeinkre is. Volt, aki már meg is küldte, milyen az, amikor a vezető bácsi rácsukja a fejére a busz ajtaját. Évek óta készült totál fotó a közös nyaralásunkról. Idén, ha egyáltalán lesz, nem vagy nemcsak fotót kellene készíteni, hanem rövid videót, s az egész banda együtt játszaná el a vezető bácsit és összelapított fejét. Nem lehetetlen, és jó móka lenne. Vicces.
***
8-án nem a győzelem napját ünnepeljük, hanem G. születésnapját. Próbálkoztam telefonon, nem ment, megírtam jókívánságaimat email-ben, az elment. Mindezt kora délután telefonon is megbeszéltük. Ennek során kitértünk arra is, hogy – bár konferenciabeszélgetésre készül a család apraja-nagyja, ebből valahogyan ki kell maradnom, mert – számítógépemen nincs kamera. A többiek laptopon keresztül zoomolnak egymásra.
Érzem, hogy egyre inkább távolodom a számítástechnikai kütyük ismeretétől, s ez már alighanem nem is vált irányt.
Így volt ez régen is, így volt ez már Bach mesterrel is, akit nem vonzott a hegedű-vibrato, de azt hiszem a crescendo-decrescendo lehetősége sem.
***
Vannak olyan politikai alakok, akiknek a képében nem szívesen gyönyörködöm. Próbálok is mindenkit rávenni arra, hogy az acsarkodók képe utálatos, nekik meg ingyen reklám, ha folyton mutogatják őket.  Nem kellene. Ugyanígy zavar, hogy éppen negyvenedjére találkozom a vallásgyalázó karikatúrával. Nem akarom látni, mégis folyton belebotlom.
Óhatatlanul egy vadnyugati vicc jut eszembe eme gyakorlat kapcsán:
A farmer és a cowboy állnak az ivóban. Beszélgetnek.
F.: Látod azt a pasast, akinek kalap van a fején? Nagyon utálom. C.: De hát mindenkinek kalap van a fején.
F.: Azt, akinek piros nyakkendője van. C.: De hát mindnek piros…
F.: Hát aki nadrágtartót visel. C.: De hát mindenki…
F.: Előkapja coltját. Lelő hatból öt álldogálót. Egy marad állva. – Na – mondja –, ez az az ember, akit én úgy utálok.
***
Legyen vidám zene, amelyet a Kwai folyó hídja angol hadifoglyai fütyülnek munkába menet. Olyan makacs vidámság folyik belőle, mint az a makacsság, amellyel az angol hajókonvojok masíroztak az óceánon a német tengeralattjárók mindennapos támadásai ellenére. https://www.youtube.com/watch?v=sRSpElDfSio

„Nincs másik olyan tisztán angyali szeretet, mint amit egy apa érez a lánya iránt. A feleségünket vágyakozva szeretjük, a fiainkat ambícióval, de amit a lányaink iránt érzünk, arra szavak nincsenek.” (Elség Edvin)
A FB-on talált mondat megtetszett, mert igaz. Eszembe jut fiunk, akinek két fia és egy lánya van. Rita levesz a lábamról – mondja. Engem is levettek annak idején. Igaz, hogy három lányunk volt. s az is igaz, hogy utánuk sokára született fiunk is, és ő is levett a lábamról. De ez lehet a kivétel.
Ma is szeretjük őket, ha bizonyítani alig is tudjuk, hiszen mind távol költöztek tőlünk. Én főleg az égiekkel beszélek róluk, feleség velük is mindentudó telefonja által. Ma is érdekes videoklipet mutatott a három unokáról, akik egyesével eljátszották – kezükkel két oldalt összenyomva a fejüket – ezt a mondatot: Vezető bácsi, tessék már kinyitni az ajtót.
***
Én Varga Lacival és Papp Miklóssal tartok, akik elmélyedésre buzdítanak. Így horgonyoztam le az alig egy éve szentté avatott Newman bíboros köteténél: a breviáriumánál.  Nyelve ma is érthető, igazságai pedig jobbára ülnek. Érdekes megjegyezni, hogy az ősatyák írásai, vagy a mai szenteké a lényeget tekintve csaknem azonosak. Nem fogott ki rajtuk az idő, nem is foghatott ki, hiszen a hittételek nem változtak, legfeljebb hangsúly-eltolódást lehetne kimutatni köztük.
Szívesen megosztok néhány gondolatot az olvasottakból.
- A hit Isten adománya, mely egyben a hinni akarás folyománya is. Lehet tépelődés, egy könyv olvasása, templomba való betérés következménye, melyre talán csak egyszer kapunk meghívást életünkben. Legtöbben azonban beleszülettünk – teszem hozzá.
- A hit egy tan, melyet igaznak ismerünk el, mert Isten igaznak mondja.
- Más hinni, amire egy élő tekintély oktat, és más elővenni egy könyvet, tetszés szerint használni, fölötte állni, vagyis úrrá lenni felette. Az előbbiben aláveted magad, az utóbbiban pedig ítélkezel. Előfordul, hogy ezek miatt valaki sose lesz hívő, mert hiányzik belőle az a tulajdonság, amely által közeledhetne az Egyházhoz.
- A hit valaminek a tanúskodás alapján való elfogadása.  
- A racionalista önmagát teszi a maga központjává, nem Teremtőjét; nem megy az Istenhez, hanem úgy viselkedik, mintha az Istennek kellene hozzá jönnie.
***
Most Isaac Albeniz Asturias c. szólódarabjára esett választásom. Fiatal lány gitározik a természetben üldögélve. Mind az előadónak, mind a darabnak méltósága, tartása van.
https://www.youtube.com/watch?v=kV-3lhEftbg

Bentről kifelé nézve azt látom, hogy egyesek nagyon óva intenek a császkálástól, mások fittyet hánynak a koronavírusnak.
Aztán azt látom, hogy a bezártság feszültséges. Szaporodnak az ingerült megjegyzések a kibertérben és azt hiszem, nem csak abban.
Aztán azt látom, hogy bizonytalanságot okoz a rendkívüli intézkedések megannyi elvarrhatatlan szála.
Azt is látom, hogy egymásnak ellentmondó véleményeket hangoztatnak egyesek a virológia részkérdéseiről. Már megvan az ellenszer, nincs meg, van elég lélegeztetőgép, az Isten óvjon mindenkit attól, hogy rá kerüljön, mert roncsolja a tüdőt.
Aztán a tévé kéjelegve mutogatja, hogyan szúrják a tűt a páciensekbe, a véradókba. Muszáj ezt mindennap mutogatni?
Aztán azt is látom, hogy a vallásellenes karikatúrát naponta többször megosztják tiltakozásuk hangoztatásával. Nem ismerik a régi mondást? Mindegy, mit mondanak, csak rólunk beszéljenek.    
Aztán a nem kívánatos politikai emberek arcképét is naponta százszor látom. Ugyanaz a szitu, mint feljebb. Ennél jobb ingyen reklám nem is létezik. Politikai öngól. Miért csak én látom?
Aztán unásig tele vagyunk kért és kéretlen virtuális műsorokkal. Ezek hirdetik magukat, és egyáltalán nem biztos, hogy érdemes rájuk időt pazarolni. Általánosságban azt mondhatom, hogy soha annyi ingerrel nem akartak bennünket bombázni, mint a vesztegzár ideje óta. Aki uszul a szemek kandiságát folyamatosan valamivel táplálni, most bő lehetősége adódik rá. Nagy kísértést jelent ez azoknak, akik hajlandók volnának elmélyedésre.
Azt olvasom, hogy egyesek bírálják az on-line szertartásokat. Tegyék, ha tudnak helyette jobbat. Senki se hiszi, hogy egyenlő értéke volna a biomechanikus részvétellel, de azt se gondolja senki, hogy normális időket élünk.
Bentről kifelé azt látom, hogy ez a vírusos nyavalya nem madárinfluenza. A szárnyasok önfeledten trilláznak, raknak fészket, s viszik csőrükben serdületlen fiókáiknak a biolánc alsóbb fokáról szerzett élő fehérjét.
Jó lenne, ha mindenki moderálná magát, és örömmel nézne a ki tudja milyen hosszú kifejlet (f)elé.
Az élet régen se volt habos torta. Jól példázza ezt Esterházy János mártíriuma, amelyet ma Böjte
Csaba vezetett elő. Hány megnyomorított élet bánta a társadalmakon végzett kísérleteket!!! Uram, irgalmazz!
Abba is hagyom. Aki él, az éljen, ha lehet, ne féljen, tartson ki, s írja alá a kisebbségek jogairól szóló petíciót, mert az idő lejár, és elég későn kapcsoltak ötös-hatos fokozatba a népek. Ráadásul az EU szervere is kifeküdt az aláíróostrom folytán. Hogy mi lesz ebből?
***
A „melyik gombot nyomtad meg” históriájának utolsó epizódja velem esett meg, április 26-tól máig rejtve maradtak blogbejegyzéseim. Immár pótoltuk a hiányt, bevallom nekem fel se tűnt, hogy nem érkeznek kommentek írásaimhoz. Azt gondoltam, hogy úgy mint régen az íróasztalfióknak írtak egyesek, most kicsit ilyen a körülöttem eluralkodott némaság.  Mint kiderült, ennyire nem rossz a helyzet.
***
Elhatároztam, hogy az emberi méltóságot újra egy kifejező zenével illusztrálom. A berlini erdőben felépített amfiteátrumban felcsendülő szépséges Massenet-zenével, a Thaïs meditációjával hódolok.
https://www.youtube.com/watch?v=6X2Nvx--k1U