Mickey webnaplója

Ma valaki minden hozzászólni vágyótól azt kérte, hogy írja le, miben határozná meg, mivel jellemezné, hogy fejezné ki egy szóban: VILÁG. Az én egy szavam (meg volt vele elégedve, én is) ez: ISTENÉ.
Benne minden történés is. Tegnap arról írtam, hogy mindnyájan valamilyen fokban rokonai vagyunk egymásnak. S ezt erősítendő Beethoven-Schiller Örömódájának zanzásított flashmobját osztottam meg.
Ma megint J. Ratzingert idézem, aki nemcsak pengeéles pontossággal fogalmazó elméleti szakember, hanem igazgyöngy megfogalmazásai vannak lényeges dolgokról. Ezt írja: „Az ember létezése nem önmagába zárt
mondász (egyediség), hanem másokra való vonatkozás a szeretetben és a gyűlöletben, ezekben megvalósulva; a saját létezésünk bűnként vagy kegyelemként van jelen a többi emberben. Az ember soha nem pusztán önmaga, vagy pontosabban fogalmazva: másokban másokkal, mások által önmaga. Hogy a többiek átkozzák vagy áldják őt, megbocsátanak neki és bűnét szeretetre változtatják át, mindez része az ő saját sorsának.” Így valahogyan.
Ha gyermekünket, unokánkat beleset éri, az ő szenvedésük nekünk is fáj. Hányszor volt alkalmam beteglátogatók arcán felismerni a nem titkolt együtt szenvedés jeleit. Hányszor tapasztaltam, hogy egy arcon, egy kidolgozott kézen miképpen jelenik meg az illető egész sorsa.  
Az „együtt sírunk, együtt nevetünk” végigkíséri életünket, s a síron túlra is átcsap. Ezt éljük meg, amikor elhunytjainknak az Úrral való találkozását imáinkkal kísérjük, nekik örök boldogságot kívánva. Ezért kívánunk életre szóló boldogságot az ifjú párnak esküvőjük alkalmával, s valamennyi embernek, akiknek az életére áldást kérünk, amikor leírjuk, vagy elmondjuk: Isten éltessen!
Tovább megyek. Ha nem is gondolunk rá, jó kívánságunkat fejezzük ki: Adjon Isten…, mármint jó napot vagy akár mi mást. Áldjuk, akinek kívánjuk.
Milyen jó lenne, ha együtt zümmögne az emberi „méhraj”, ha együtt építenék az emberek a világot, amely ugye az ISTENÉ. De amelyet úgy kellene óvnunk, mint a termeszek óvják saját várukat.
Persze ez nem megy, mert a jóra vágyás mellett a rosszra hajlás tanúi, elszenvedői, olykor művelői is vagyunk. Mégis tudatosítanunk kell, hogy az isteni miliő részeseiként az országa építésére hívott meg a Teremtő.  Ezen kell dolgoznunk hangyaszorgalommal, megalkuvás nélkül.   
Ezért tetszik Böjte Csaba kitartó tevékenysége, ezért volt olyan nagy az apró Szent, Kalkuttai Teréz anya. Modellek bőven akadnak, már csak el kell mozdulni jó irányba.
***     
Zeneként Bárdos Lajos Azt hirdeti a nap c. vegyes karra írt motettáját szerettem volna mellékelni, de szégyenszemre nincs fent a youtube-on. Így váltottam C. Franck 150. zsoltárjára. Legyen akkor ez.
https://www.youtube.com/watch?v=-ik4tRKNoOc

A nehéz olvasmányomat Joseph Ratzinger neve fémjelezi. Kötetéből ollózom azt a részt, amelyet érteni vélek. „Minden ember önmagában és önmagán kívül létezik; mindenki egyidejűleg a másikban is létezik, és ami az emberiségben történik, az kihat az egész emberiségre; ami az emberiségben történik, az az emberrel is történik. Krisztus teste ezért azt jelenti, hogy minden ember egyetlen szervezet, és ezért az egész sorsa minden egyén sorsa is egyben. Jóllehet az életéről való döntése a halálban saját földi ténykedésének lezárultával együtt áll fenn; ennyiben tehát már most ítéletre jut, és betölti önnön sorsát. Ám végső helyét csak akkor lehet majd meghatározni, amikor felépült az egész szervezet, amikor minden történelem szenvedésének és tetteinek a végére ért. Az egész egybegyűjtése olyan cselekedet, ami vele magával is történik, ezért csak a végítélet ítéli bele az egyént az egészbe, s jelöli ki igazi helyét, amelyre csupán ebben az egészben tehet szert.”
- Hogy mindenki mindenkinek valamilyen fokon rokona, az egy Hegyi Klára megosztotta anyagból kitetszik. Ő is idéz: „Ha úgy érzed, hogy jelentéktelen vagy, gondolj arra: két ember, apád és anyád szerette egymást, hogy te megszülessél. És ugyanígy szerette egymást négy nagyszülőd, 8 dédszülőd, 16 ükszülőd. Ha 25 évet számolunk egy generációra, 500 év alatt 1 048 576 ember szerette egymást, hogy te megszülethess.” (Gene Britton)
- Nekem ugyanezért az jut eszembe, hogy mennyire rokonai vagyunk egymásnak – tettem hozzá.
- Már csak azért is, mert itt az 1400-as évekig visszamenőleg bő 1 milliárd felmenőt ír, de akkor a világ teljes népessége is mindössze 350 millió fő körül alakult – írja ifjabb Gy. M.
Minden értékelés arra mutat, hogy őseink közösek. Ezért ha akarom, okafogyott minden szeretetlenség felebarátaink iránt, hiszen innen-onnan rokonok vagyunk, ha tetszik, ha nem.
Mindenesetre a teológus Ratzinger megnyilvánulása engem egy kicsit a hangya-, termesz- vagy méhtársadalomra emlékeztet. Ott jól látható a rokoni mivolt és a szervezet zárt közösségjellege. Nemde hasonló sors vár ránk, amikor betagozódunk a nagy egészbe? 
Ami pedig a kölcsönhatást illeti, minden inger hat ránk, és minden ingerünkkel hatunk környezetünkre. Ezért fontos, hogy ingereink szeretetteliek legyenek, és ugyanezért az is, hogy ne tegyük ki magunkat romboló ingereknek, mert az előzőek összekovácsolnak, az utóbbiak pedig leépítik emberi kapcsolatainkat.       
***
Ehhez a gondolatsorhoz minden örömzene társítható. Bár kissé elcsépelt az a flashmob, amivel egykor az örömódát feldolgozták, mégis alkalmas a fenséges zene az emberi méltóság kifejezésére, amelyet vázolni szerettem volna. https://www.youtube.com/watch?v=GBaHPND2QJg

Valamiért megbízott bennünket a pap bácsi, Kemenes G., hogy vidéken készítsük elő a terepet, s a hangosítást rendezzük be egy találkozó indulására.
A felkérés a Fűrész utcai  (Zugló) lakásunkban ért engem. Délután öt óra tájban vártam az indulást. Valamiért elfelejtettem az órára nézni, s arra jöttem rá, hogy késésben vagyok. Azonnal át kell bicikliznem Emilhez, aki a Cz.-ék Nagy L. kir. úti-házában lakott valamiféle rejtélyes okból (valójában a Varsó u.-ban. Megjegyzem, hogy ráadásul idén elhunyt. Isten nyugosztalja!) Mentem egy megállót villamossal, és Emil éppen akkor ért le a kapuhoz egy hatalmas szerszámos ládával. Nem is egyedül mentem, hanem Csia öcsémmel, aki szintén vállalta a kalandos utat. Gyorsan elmondtam Emilnek, hogy késésben vagyunk, mert kezdődik a foglalkozás, de ő megnyugtatott: csak délután kettőre kell elkészülnie a hangosításnak. (Eszerint mégis reggel lett volna?) Mondtam neki, hogy oké, csak hazaszaladok bicikliért, mert autónk nincs, és a foglalkozás harminc-negyven km-re van a fővárostól. Így is tettem. Otthon elvégeztem szükségemet, (nem igaz, de erről később), valaki megjegyezte, hogy a pottyantóba nem így kell pisilni. másik valaki maga elé engedett, mert látta, hogy szaladnom kell. Szaladtam. De előbb rövidnadrágra cseréltem a hosszút, mert várhatóan nagy melegben kell tekerni. Már az utcán voltam, amikor eszembe jutott, hogy az eseményt beharangozó újságot korábban megvettem, és K. G. kérte, hogy vigyük le neki. A kredenc tetejéről levettem a napilapot, amelyben nem találtam a cikket, mindenesetre a hónom alá csaptam, és újra elindultam a Nagy Lajos király útjára, hogy találkozzam a két fickóval.  
Ekkor felébredtem.
Az óra fél négyet mutatott. Nem voltam a pottyantósban, ezért sürgősen felkerestem a legkisebb helyiséget a lakásunkban (nem pottyantós).
Még megjegyzem, hogy Csia 70 éves, és Amerikában él, viszont az újság igaz. Valaki tényleg újságot kért barátnőjétől, mert 1991-ben szerepelt egy képen, ahogy a pápa kezéből egy rózsafüzért vesz át. Sok újságot megvettünk annak idején, lehet, hogy nekünk is megvolt, de alighanem kidobtuk lakásrendezéskor.
Lám, idők és terek, valós és valószínűtlen élethelyzetek hogy egybemosódnak az álomban.                 
***
Sétálnom kellene napi 10 000 lépést. Mivel a lakásban tartózkodunk, megszámoltam, hány lépés a lakás, ha minden helyiséget körbegyalogolok. Kétszáz lépés adódott. Ez azt jelenti, hogy 50-szer kellene végigcserkésznem a lakást naponta, ha teljesíteni szeretném a normát. No, ez nem megy.
***
Szegény Fekete István, aki erős bagós volt világ életében, infarktusai után napi három cigi elszívására kapott engedélyt. Meg is jegyezte, hogy nagyon utálja a dohányzást, ennek a három ciginek a kivételével. Kettévágta őket, hogy hatszor gyújthasson rá, s amikor nem figyelték, titkon elővett a belső zsebéből még egy-egy cigit, hogy kielégítse csillapíthatatlan szenvedélyét. Megértem, mert komisz vonzódása van a bagósnak a cigihez. Én már csak tudom. Élénken emlékezem rá. Hiszen évekig arra ébredtem, hogy álmomban cigarettázom, de megébredve ujjaim között nem volt se égő, se elhamvadt cigaretta.  
***
Zene. Ahogy az ébredés és álom átmenete két dimenzió, úgy a komolyzene és jazz közti átmenet is az. Art Tatum a világ tán legtehetségesebb jazzpianistája Dvořák Arabesque-jét adja elő. Art Tatum vak zenész volt. A felvétel 1939-ben készült.  https://www.youtube.com/watch?v=LbYG5_jhOQY

„Van Gogh őrült volt, mint Schumann (és Csontváry és Gogol és Nietzsche), de én az európaiak között az őrülteket rokonszenvesebbnek tartom. A józanoknak mindig azon jár az eszük, hogyan vegyék ki a másik zsebéből a pénzt, vagy a másik kezéből a kancsukát.
Itt nem valamilyen különleges és ritka, kiókumlált gyarlóságról van szó. Nem bűnről. Nem tévedésről. Nem valamilyen technikai vagy tudásbeli tökéletlenségről. Nem. Itt kérem, az egész embernek generálőrületéről van szó.
Van Gogh rájött arra, hogy a mi szemünk a profán látásban rongált fals szem, amely a valóságot nem is látja, csak valami eltorzult hártyát, amit a fényképezőgép felvesz. Mi mindnyájan a prózaiságban félig megdermedt lényünkkel (szemünkkel) olyan világot látunk, amelyik a valóságoshoz nem is hasonlít. Érvénytelen. Ahhoz, hogy az ember a valóságot lássa, azt a hazugságot, ami a realitás, fel kell gyújtani. Ahhoz, hogy az ember józan legyen, meg kell őrülni. Van Gogh a világot felgyújtotta és megőrült, hogy a valóságot olyannak lássa, mint amilyen. Az, amit mi őrültségnek nevezünk, sokkal közelebb áll a normálishoz, mint az, amit mi józannak nevezünk. Ez a kép így persze még semmi. Ez még csak festmény. Mindössze csak művészet. Az olajfaliget nem ilyen. Ó, az olajfaliget borzasztó! Hogyan fogjon hozzá, hogy az egészet ki tudja mondani? Kimondani azt, amit kimond. Kimondani a kimondhatatlant. Az egészet egyszerre. A barázdát, a sárga tököt, az ágakat, a szalmaszéket, a lombot, a kérget, a füstöt, a köveket, az asztalkendőt, a szakállas arcot, a napot, igen, a napot.” (In: Hamvas Béla, Silentium)

Szerintem itt Hamvas a bal féltekére alapozott civilizáció ellen ágál. És van is némi igazsága, de ha valaki ellene beszélne, annak is volna némi igazsága.
Ám az igazuk mellett ágálók többnyire abból indulnak ki, hogy én tökéletes vagyok, ha a másik mást mond, ő csak tökéletlen lehet. Igaz ez politikusokra éppúgy, mint szomszédok marakodására. Óhatatlanul egy háromszemélyes történet kér szót magának belőlem:
Kohn elmondja a rabbinak, hogy a Grün hogy átvágta. Kéri, hogy a rabbi adjon neki igazat.
A rabbi válasza: Kohn, neked teljesen igazad van.
Majd jön Grün, és elmeséli a rabbinak, hogy Kohn hogy átvágta. Kéri, hogy a rabbi adjon neki igazat. 
A rabbi válasza: Grün, neked teljesen igazad van.
Mindkét párbeszédet végig hallotta a samesz, ezért ő is a rabbihoz fordul: Rabbi, amikor Kohn szidta a barátját, te azt mondtad: Kohn, neked teljesen igazad van.  És amikor Grün szidta a barátját, akkor meg azt: Grün, neked teljesen igazad van.
A rabbi újra megszólal: Ne is folytasd, samesz, neked teljesen igazad van.
PS. Remélem, a rabbi a feleknek azt is lelkükre kötötte, hogy szívják el a békepipát.
***
Mi mást ajánlhatnék zenének, mint a peacepipe-ot. Játszik: The Shadows. https://www.youtube.com/watch?v=PAVWgZzDey8

A korábbi években készült fotókat nézegetve általában az látszik, hogy a május lényegesen melegebb hónap volt az ideinél. Az is látszik, hogy jöttek-mentek, egymást érték a zivatarok, égi háborúk. Most meg a vetések kiszáradnak, ha ez a pangás folytatódik. (Mégiscsak ki kellene mélyíteni a folyómedrek árterületeit, hogy aszálykor is jó termésre számíthassanak a mezőgazdászok. Nem ártana, ha lennének ilyen vízpuffereink, amelyeket szükség szerint bevethetnénk.) Tehát idén hűvösebb az idő, ami egyébiránt örvendetes is, ha arra gondolok, hogy a kánikula, ha lesz is, eddig elkerülte régiónkat. Ez pedig mindig nyereség is.
Ami a covid-vírus-veszélyt illeti – nem múlt el. A franciák meghosszabbították a kijárást tiltó szigorú időszakot. A többi állam lazít, de lehet, hogy nem jól teszi. Mai hír, hogy Kínában újból felütötte fejét a fertőzés, és nagy szigorúságot rendeltek el.
Védekezés.
Izrael és valamelyik skandináv állam bejelentette, hogy megvan már az ellenanyag, az USA is hatalmas erővel keresi a tömegesen beadható vakcinát. Nem a rosszmájúság mondatja velem, hogy nagyot lehet vele kaszálni majd a világpiacon.
Egyelőre sok az ismeretlen, és nagyok a gazdasági visszaesések. „Egyszerűbben kéne élni” – mondja a régi sláger. Sokan pontokba szedték, hogy miképpen kéne az öko-lábnyomunkat csökkenteni. Hát majd meglátjuk. Illúzióim nincsenek, de magam is szeretném, ha kevesebb vacak között élnénk, és jobban odafigyelnénk arra, hogy elröppenő életünket miféle kapaszkodók mentén és célért éljük.
***
Czigány György anno a szerkesztőségben említette, hogy annak idején irodalmi pályázat nyertese volt, melyet a Zászlónk c. regnumi lap hirdetett meg. Érdemes lenne utána kutatni, hogy ki mindenki lett irodalmár az ifjúságot megszólító újság hatására. Mindezt azért írom, mert Valló László könyvében megemlíti, hogy Fekete István első zsengéi megjelentek a Zászlónk 1917. szept. 15.-i számában. Láttam, négy ötsoros versszakból áll, s csak annyi derül ki, hogy kaposvári illetőségű a vers szerzője. Itt legszívesebben abba is hagynám az életéről szóló beszámolót, de nem teszem, mert rá akarok világítani arra, hogy 1986-ban – tehát néhány évvel a rendszerváltás előtt – milyen állapotok uralkodtak hazánk irodalmi berkeiben.
Ezt olvasom a kötetben 1917-ről: „Oroszország lesz a világ legboldogabb állama. A magyar hadifoglyok mind bolsevikok. Minden nép előrébb van, mint mi. De majd összefogunk! Nem kell katona. A kaszárnyából kórház lesz, kórház meg iskola. Az erdőben parkok üdülők a munkásságnak. Mi fogunk diktálni. A paraszt földet kap, a munkás magas fizetést. Békét kötünk mindenkivel. A fegyvereket beolvasztjuk, a katonaposztót kiosztjuk a népnek. Ellenség se lesz. Mindenki hazamegy, és ha a tisztek és grófok meg a papok (nem maradhattak ki, ugye) háborút akarnak, hát csak verekedjenek egymással. A népnek nincs ellensége.” (54. o.)
Hogy Trianon miért következett be, ezen lamentál: „Mit tettünk rosszul, miben vétkeztünk, miben hibáztunk?” Nem akartam hinni a szememnek. Mi voltunk a hibásak, hogy levágták országunk kétharmad részét és igazságtalanul szétosztogatták a sorban állók között. (86. o.) FI.-t félreállítják. Többféle kétkezi munkát kénytelen vállalni. Uszálykísérői munkás is volt. „…egyik rosszul működő veséje miatt gyakran betegeskedik” olvasom (137. o.) Valló László kezét nyilván kötötték, hogy le ne merje írni: Fekete István fél veséjét az ÁVO leverte.
Viszont akad egy értelmes igazgató: Bölöni György, akinek a kiadók packázásairól szóló levelezést Fekete István felmutatta, ezért mellé állt, és művei kiadása mellett tört pálcát. Ez OK. Ekkor lép a képbe Boldizsár Iván negédes szövegével: „- Te nem is tudod, mit írtál!” Micsoda átlátszó képmutatás... (138. o.)   
Lehet, hogy szamár vagyok, amiért idecitálom a hazugságokat. De hát közelmúltunk politikáját ismernünk kell annak durva fordulataival együtt. Nem dughatjuk fejünket a homokba.
***
Zene: Legyen a Schubert Ave Maria a 100 éve született Karol Wojtyla előadásában. https://www.youtube.com/watch?v=wef9WlotQRc


     

- Ezt már többször elmondtad – hallom enyéimtől, akik jogosan felemlegetik, hogy amit meséltek, maguk is el tudnák mesélni nekem. Igazuk van. Talán mégsem az érelmeszesedés vezet ilyenkor, hanem az, hogy életem során kikristályosodtak gondolatok, történetek, amelyek anekdotaszerűen előhúzhatók, ha a helyzet úgy kívánja. Persze megpróbálok elhallgatni… ha tudják, hát tudják. Mentségemre legyen, hogy a jövő történéseiről kevéssé tudok beszámolni. Nem vagyok sci fi-író. Ma azért tettem egy ilyen extrapolálást. Látom az ajtófélfán, hogy gyermekeink, unokáink ekkor meg ekkor ekkorkák voltak. Nem voltam rest, jó magasra téve a jelzést odavéstem, hogy nagypapa 2050. o1. o1-én ekkora lesz.
Régen se szerették a gyerekek, ha a felnőttek ismétlik magukat. A falusi iskolában így kezdte volna meséjét az egykori tanító: - Tudjátok, gyerekek… s nem folytathatta tovább, mert a lelkes gyermekcsapat kórusban kiáltotta: - TUDJUK.
A tanító meglepődött, majd így folytatta: Ha tehát tudjátok, akkor nem mesélem el. És ezzel befejezte a foglalkozást.
Ma próbálkoztam egy nehéz, elméleti könyvvel, de nem sokat értettem belőle. Ha majd mégis megértem, lehet, hogy megidézem. Figyelmemet akkor egy emészthetőre fordítottam: Valló László Emlékké válok magam is. Fekete István élete (Móra, 1986). Ebből idézek: A fiatal írót három tárgyból buktatták meg. A cselédlányuknak elmondta, aki megkérdezte: És most mi lesz? – Elbujdosom… és úgy is tett. A hideg, csikorgó éjszakában útnak indult. Majd megállapodott egy istállóban felhalmozott szénakazalnál. Ott éjszakázott és majd meggebedt a hidegtől… Amikor a kakas kukorékolt, a pajta kapuja előtt a holdfényben egy ember állt (ti. az író rendkívül szigorú apja), aztán megszólalt:
- Pista! Pista fiam!
- Tessék édesapám!
- Gyere, fiam, hazamegyünk… én csendesen sírdogáltam hazáig. Erre az éjszakára és apám meleg kezére emlékszem, amíg csak élek, de talán még azon túl is…
Vannak ilyen élmények.
***
1. Ágoston unoka kicsike gyerek volt. Anyja egyszer szalonnát pirított serpenyőbe. Amikor elfordult, Á. a finom illatoktól vezérelve belenyúlt a forró serpenyőbe, majd összeszorított fogakkal távozott, miközben egyre azt hajtogatta: anya megmondta, anya megmondta, anya megmondta, mármint, hogy a tűzhely megégeti a kezét.    
2. Amikor gyepálják a vallásosokat, a PC-beszéddel azonosulni nem kívánókat, a vallásuk miatt üldözöttek mellett felszólaló államvezetőket, most pl. a magyarokat, a szlovákokat, a lengyeleket, az jut eszembe, hogy
Jézus megmondta, Jézus megmondta, Jézus figyelmeztette övéit:
„Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. S ezt mind az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem. 
… és még: Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál.” (Vö. Jn 15)
Jézus megmondta…
***
Zene. Élményem volt ugye, mint említém, hogy a Frère Jacques nótát a világ minden nyelvére lefordították és énekelik kánonban. Nos, ez túl szimpla ahhoz, hogy zeneként ajánljam, de eggyel komolyabb már, amit most favorizálok: Az oroszlán úr aludni készül. Szerzője, az afrikai Solomon tíz shillinget kapott a stúdiótól nótájáért. A dal Anglián keresztül az USÁ-ba került, majd onnan indulva világkarriert futott. Szinte minden nyelven énekelik. Itt angolul. https://www.youtube.com/watch?v=tYLQcT8DyLU     

„Ma gyakran minősítik fundamentalizmusnak, ha valakinek az Egyház Krédója szerinti tiszta hite van. A relativizmus ugyanakkor az egyetlen elfogadható megatartásnak tűnik a mai elvárások szerint. A relativizmus viszont abban áll, hogy az ember hagyja magát ide-oda rángatni és »minden ideológiai széltől sodortatni«. Egy olyan relativizmus diktatúrája felé megyünk, amely semmit sem ismer el bizonyosságként, és végső kritériumnak semmi mást nem tart, mint saját egóját és saját vágyait.” (Joseph Ratzinger 2005. ápr. 8. homília) In XVI. Benedek és R. Sarah: Szívünk mélyéből c. kötet SZIT. 2020.
Felütésnek ez olyan komoly és tekintéllyel rendelkező gondolat, hogy itt a posztot nyugodtan abba is hagyhatnám. Ám adódik, hogy világunk ideológiailag meghasonlott.
Egyrészt vannak kreacionisták másrészt vannak evolucionisták.
Vannak szuverén államban gondolkodók és vannak globalisták.
Vannak istenhívők és vannak mammonhívők.
Vannak kizsákmányoltak és vannak kizsákmányolók.
Vannak békességszerzők és vannak békétlenséggerjesztők.
Vannak társadalomépítők és vannak társadalomrombolók.
Vannak őszintén fogalmazók és vannak political correct halandzsázók.
Vannak a politikai életben nyílt sisakosok és vannak hazudozók.
Vannak egységteremtők és vannak a káoszteremtésben érdekeltek.
Vannak munkából megélni akarók, és vannak nyerészkedők.
Vannak éhező-szomjazó milliárdok és vannak dúsgazdag százak.
Vannak értékteremtők és vannak zavarosban halászók.
Vannak ártatlan áldoztatok és vannak fegyverrel fenyegetők.
Vannak ártatlan szenvedők és vannak markukba röhögők.
Egyszer eldől a harc a két tábor között, de addig ide-oda tolódnak a frontvonalak.
Nagyon romantikus ez az angyalok és ördögök páros, mégis megkérdezem:
Nem unalmas már egy kicsit?
***
Zene? Hm. Brahms 6. magyar táncát L. Bernsteinnel egykor élmény volt hallgatni. Táncolva vezényelte tévésorozatában. De mivel vele csak kóstolót találtam a youtube-on, más interpretálást választottam. Ez is jó megjelenítés. Vezényel: Nikolaus Harnoncourt.
https://www.youtube.com/watch?v=cgnKpPL0hzk

A régi anekdota szerint a sétáló úr felkiált az ácsnak, hogy nem jól szögeli a léceket egymáshoz. Az ács mérges lesz és lekiált: - Ért is maga hozzá, maga laikus!
Az úr visszakiált: - Mi az, hogy laikus?
Az ács újra: - A laikus azt jelenti, hogy hülye.
Hajnalban lefotóztam az északi oldal virágait, mert olyan szépen alakultak a fény-árnyék viszonyok. Raknám a soros albumba, de csak foltok jelennek meg a kép helyett. Addig gyötröm a kamerát, amíg ki nem írja, hogy olvasási hiba. Megkerestem hát a rendkívül nagy tudású fényképezőgép könyvecskéjét, mely szaknyelven írt 130 oldalas kötet. Ha melléveszem, hogy az én gépismeretem bőven elférne egy lapon, akkor nem vitás, hogy ez ügyben laikus vagyok. Viszont mindjárt a 98. oldalon megtaláltam az olvasási hiba szócikket.
3 okot sorol.
Formatálni kell a külső memóriakártyát vagy
kontakt-hiba, vagy
a gépben a hiba, de akkor szakműhely.
Szerencsémre megtaláltam a régi kártyát.
Azt visszatéve fotóztam, majd sikerrel beolvastattam az albumomba az elkészült fotót, s megállapítottam, hogy hála Istennek, nem a gép mondott csütörtököt szombaton délelőtt.
Így semmi akadálya, hogy továbbra is készítsek az erkélyünkről képeket a fű növéséről. 
***
Arisztid megáll a kirakat előtt, és megakad a szeme egy táblán:
„Amit nem lát a kirakatban, megtalálja a boltban!"
Bemegy és megkérdezi:
- Tessék mondani, a Tasziló itt van?
- Már miért lenne itt?
- Meeet a kiakatban nem látom!
***
Zene. A skót dudások zenéjére hajaz egy P. McCartney-szerzemény, amely lassú, és amelyben megtalálom a méltóságot. Előadja a Wings együttes.
https://www.youtube.com/watch?v=EH7I-WV0LZA

Ezek tükörmondatok, az a varázs bennük, hogy oda-vissza ugyanazokból a hangokból építkeznek. Grétsy László szerint „a palindrom oda-vissza ugyanúgy olvasható szó, kifejezés. Például: ’Ön, Agárdi Anikó, icipici ókínai drága nő!’ A palindrom legfőbb űzője Lápi Pál volt, aki dr. Dolányi Kovács Alajos.”
Jó régen élt. Lehet palindrom mondat is (Indul a görög aludni; Géza, kék az ég! és társai), de annak van értelme, ha a mondatnak oda-vissza tényleg értelme van. Az általam leghosszabb, még elfogadható ilyen Kun Erzsébettől ismert: „Kis erek mentén, láp sík ölén, oda van a bánya rabja, jaj, Baranyában a vadon élő Kis Pálét nem keresik.” Ám ezt is lehet überelni, csakhogy nehéz, mert igaz, hogy egymásután lehet vetni szavakat úgy, hogy visszafelé is szavakká legyenek, de egy határon túl teljesen öncélúvá lesz a móka.
Szavak, szavak, szavak, visszafelé is csak szavak, szavak, szavak, kötés nélkül, értelem nélkül. Különösen nem jól sül el, ha az értelmetlenség egyféle értékrendre van kihegyezve. Jól érvel Szabó Tibor, amikor arra kéri barátját, hogy olyan palindromra törekedjen, ami érdeklődő gyerekeket nem botránkoztat meg. Nemrég kaptam egy anyagot, melyet feltettem, majd aztán elolvastam. Az a bajom vele, hogy magam elkötelezett vagyok a keresztény értékek mentén, és a palindrom összefüggéstelenül, de rendre beletűz ilyeneket: áldozó, szentavató, vallás, Péter, kőszikla, zsolozsma, imád, pápaság, kenyér, regula, szószék… nem is folytatom. Nem az a bajom, hogy ezek a szavak szerepelnek benne, hanem az, hogy összefüggéstelen asszociációfélék láncolatában követik egymást. Akkor meg minek. Előfordulásuk környezete semmitmondó. És ez nem jó így.         
Látom azt is, hogy a vége-hossza palindromok esetén – joggal – rövid szavakra vadásznak a szerkesztők, mert azokból könnyebb oda-vissza olvasható új építőkocka-elemeket varázsolni. Ám talán ezekből is adódik az a sok tücsök-bogár. Megígértem, hogy felteszem blogomba az érkező palindromokat. Most módosítom az ígéretemet. Csak akkor teszem fel, ha tetszik is.    
Mindent összevéve a palindrom a nyelv zseniálisan rugalmas megjelenítése: nyelvi akrobatamutatvány. De akkor legyen az.
Szerintem ez az az eset, amikor a kevesebb több. És most indul a görög aludni.

Két embert hallgatva az általuk felvetettekhez akarok hozzászólni. Böjte Csaba úgy fogalmazott, hogy a karantén idején háromszögben közlekedtek az ágy, a hűtőszekrény és a tévé-számítógép között. Én négyszög mentén mozogtam, talán mert királyi vér buzog bennem. Ahová ők is gyalog jártak, oda én is. Ajjaj, ötszögben mozogtam. Kijártam az erkélyre is olvasni… Avagy hatszögben, mert mindennap megnéztem, hogy jött-e valami pozitív a postán.
Hát nem igazán.
Többnyire csak elszámolások, olykor csekkek.
A magánlevelezés csaknem kihalt, különösen a virnyáktámadás óta.  
A másik maradandót OV-tól hallottam, aki rövid eszmefuttatásban vetette össze az elméleti és gyakorlati embereket. Elmosolyodtam, mert azt mondta, hogy ha az elméleti ember megházasodik, biztos lehetsz benne, hogy neked kell összeszerelned a bútort, amit vásároltak. Ha disznóvágás van, ez a típus vacsorára jön, de ezt senki se bánja, mert legalább nincs láb alatt, amíg a többiek dolgoznak. Az elméleti ember viszont kitűnő tanulmányokat fog összehozni.     
Így van ez, ha kisarkított is a szöveg.
Így van, hiszen mi, jobbára elméleti emberek, Nagybörzsönyben a pap méteres tűzifáit szalagfűrésszel kandallóméretre vágtuk, utána hosszú nyelű fejszével (utánanéztem: a fejsze a hosszú nyelű, a balta a rövid nyelű) felaprítottuk télire. A folyamatot időről időre megszakította az a tény, hogy a páternek az elszakított fűrészszalaggal el kellett mennie a falu hegesztőjéhez, a fejsze nyelével és külön a vasával pedig a bognárhoz, hogy nyelezné meg az általunk szétbarmolt szerszámot. A bognár ez alkalmakkor nem felejtette el megjegyezni, hogy „Páter, megjöttek a budapesti Herkulesek?” Nem tévedett soha. Mindig azon a héten kérdezte, amikor megjöttünk.
Gyula barátom, aki hentes, disznóvágásra magával vitte vidékre négy barátját. Volt közöttük doktor és más értelmiségi. Részletesen elmagyarázta, hogy négyen megragadják az állat lábait és egyszerre széthúzzák, hogy ő leszúrhassa. Hogy mit műveltek a többiek, nehéz rekonstruálni, de Gyula megsérült, amikor az állat kiszabadult a négy markos legény fogságából.
Bizony az elméleti ember nem ér rá gyakorlativá válni. Tinikoromban Frici bá mesélt egy nagyszakállú tudósról, aki sok kötetet hozott össze a különféle gabonák különféle tulajdonságairól, termesztési sajátosságairól. Egy ízben vidékre kellett kocsiznia, s megakadt a szeme egy végtelen, sárgába hajló mező láttán. Érdeklődött a kocsistól, hogy miféle mező az, ami ilyen aranysárga színű. A kocsis ostorával rábökött a mezőre.
- Arra gondol, uram?
- Igen, arra.
- Az egy búzamező.
Mire a tudós: - Jé, ilyen volna, amiről annyit írtam? Még életemben nem láttam búzamezőt.
***
Pistike a szentmise után vizsgáztatja apukáját.
- Apa, ha figyeltél, meg tudod mondani, hogy hívták azt a kisgyereket, akit Jézus az ölébe vett.
- ???
- Hát Dedek. Nem az volt az evangéliumban, hogy engedjétek hozzám a kis Dedeket?
***
Olyan zenét kerestem, amelyben az elméleti és a gyakorlati ember munkája összeér. Typewriter Leroy Anderson Martin-tól.
https://www.youtube.com/watch?v=g2LJ1i7222c