Mickey webnaplója

Meghallgattam a Holló Lászlóval készült rövid interjút, kb. 8 perc. De felér egy több napos lelkigyakorlattal, mert láttat.
Azt láttatja, hogy a vallását „gyakorló” keresztény jól megvan magában.
Azt érzékelteti, hogy Isten nélkül is le tudjuk élni az életünket, mert születésünkkor már megkaptunk minden szükséges képességet ahhoz, hogy életünket levezessük.
Keressük Istennel a kapcsolatot?
Talán.
De mindig ott kötünk ki, hogy saját erőnkre támaszkodunk: Majd mi megoldjuk a gondokat [bár azt imádkozzuk, hogy legyen meg a te akaratod, közben a saját akaratunkat tesszük, az övét fel se ismerjük].  
És ez a baj.  
Isten a vele való teljesség megélésére hívja az embert. A vele való kapcsolatra teremtett bennünket.
A buzgó keresztény megtesz mindent, amit jónak vél. De téves ez az elképzelés.
A jó hozzáállás: Elfogadok mindent, amit az Isten ad. [Kellermayer M. megfogalmazása szerint az ember istenfüggő]
Erre vagyunk meghívva. Tőle várok el mindent, és nem: „majd én”.
***
Egy másik interjúban Dér Katalin arra kéri beszélgető társait, hogy vonatkoztassák magukra a zsoltárszövegeket. Pl. gyakran mondják el a 23. zsoltárt (Dávid zsoltára).
„Az Úr az én pásztorom,
nem szenvedek hiányt, 
zöldellő réteken legeltet.
A nyugalom vizéhez terel,
és felüdíti lelkemet.
Az igaz úton vezérel engem, nevéhez híven. 

Ha sötét völgyben járok is,
nem félek a bajtól, hisz te velem vagy.
Botod, pásztorbotod biztonságot ad. 
Számomra asztalt terítettél,
ellenségeimnek szeme láttára.
Fejemet megkented olajjal,
s a poharam színültig töltötted. 
Kegyelmed és jóságod vezet
életemnek minden napján,
s az Úr házában lakhatom örök időkön át.”
És meglátják, hogy tényleg nem szenvednek hiányt, és tényleg felüdíti lelküket, ha tiszta szívvel irányítására hagyatkoznak. 

Nem véletlen a cím. Fiatal házasok voltunk, amikor is Ingmar Bergman filmjét (Jelenetek egy házasságból) vetítették. Nosza, megnéztük az Ugocsa moziban. Megragadott minket a film egyik jelenete: Johan és Marianne fehér háziköntösben ülnek a szobában, és konyakballonból iszogatják a finom nedűt. Később lett fehér házikabátom is, de elég gyorsan beszereztük a konyakballonokat. Ettől kezdve Ilyen szűkülő nyílású testes-talpas poharakból iszogattuk a Napoleon-brandyt. Élveztük, hogy az orrnyálkahártyánkon keresztül miként lesz úrrá rajtunk egy könnyed mámor.
A konyakballonokról jut eszembe, hogy akkoriban szerettünk el-eljárni a Haas és Czjczek üvegszaküzletbe (Bajcsy Zs. 23.) Kezdtük feltölteni háztartási edényekkel konyhánkat. Tetszett az ott található formagazdagság és színbőség. Hol hosszú nyakú likőrösökön akadt meg a szemünk, hol egy formás teáskészleten, a Szaturnusz porcelánkészleten, a csókolózó galambpárt ábrázoló bögréken. Ott vettük a két üvegkelyhet is, amelynek a szára is befogadta a pezsgőt. Érdekes látvány volt a talptól felfelé vonuló buborékok tánca.
No, és valóban ott vettük a 3 dl-es és 5 dl-es konyakballonokat. Mára már szinte valamennyi összetörött. (Előfordul ilyesmi fél évszázad során, négy gyerek felnevelése közben.)
Mégis jó szívvel emlékezem ezekre a formás tárgyakra.           
Azóta újabb ballonokat vásároltunk. Minap pedig egy Napoleon Waterloo nevű 30 fokos szeszes italt. Már 6 fokkal hígabb, mint amit egykor ittunk.
Érdekességkét megemlítem, hogy néhány napja cukrászok megismertettek a Napóleon-tortával. Oroszok készítik, és valamiért nem Kutuzov-torta a neve, mint ahogy logikus volna.
Emlékeim szerint Waterloonál sem Napóleon győzedelmeskedett, a brandy mégis róla neveztetett el.
Furcsa.   
***
Olvasom Veres Péter könyvecskéjét (Az Alföld parasztsága) és bajom van vele. Lehet, hogy igazságai vannak az írónak, bár a néprajzi összefüggéseket sehol nem bizonyítja, inkább csak határozottan és magabiztosan bírálja a parasztok életmódját. Ott értem leginkább tetten az írót, ahol lesajnálja a parasztokat, azok dalismereti hiányai miatt.
Magabiztosan kijelenti, hogy Bartók és Kodály elkéstek a népdalgyűjtéssel.
Honnan veszi?
A magyar népdalkincs-gyűjtemény egyedülálló a világon. Több százezer népdalt jegyeztek le a gyűjtők. Ugyanígy a táncaikról is lehangoló a véleménye. Honnan veszi? A táncházmozgalom nem élne meg, ha a magyar népi tánckultúra hanyagolható lett volna.
De nem így van.
Japántól Amerikáig terjed azok érdeklődése, akik belevetik magukat a népi tánc-kultúránkba.
Nem hiába támadták kritikusai az általa fennen hangoztatott tényeket. Az író viszont mindvégig mereven ragaszkodott a maga igazához.
Kár.

A könyvmegálló számomra kincsesbánya. Elém hozott antikvárium meg-megújuló készletekkel, no meg vissza-visszaköszönő elfogyni nem akarókkal.
Néha túlcsorduló a választék, néha meg nem. A meglepetések helye.
Meg nem unom, most már kb. egy évtizede a benne való turkálást. Korábban Molnár Gábor brazíliai vadászélményeit feldolgozó kötetet hoztam el, olvastam el, most két Széchenyi Zsigmond vadászkönyvét. (Hengergő homok, ill. Ünnepnapok c.-t).
Előbbi helyszíne az afrikai homoksivatag. Hasonló ahhoz, mint ahol de Saint-Exupéry társával a sivatag foglya lett, s ahol majdhogynem szomjan haltak, még mielőtt éhen haltak volna. Tegnap olvastam el az író pontos leírását arról, hogy miket éltek át. Milyen az, amikor a teljes kiszáradás határán vízhez jutnak, és milyen azok sorsa, akik nem jutnak hozzá az éltető elemhez. Hogy felértékelődik az élethez szükséges folyadék.
Megemlítem még, hogy magammal hoztam Veres Péter könyvét: Az Alföld parasztsága. (1941) Érdekel ez a szociografikus feldolgozás.
Van hát mit olvasni.
Sokat olvasok?
Talán.
De hát ki mondja meg, hogy mi a sok?
Tegnap pl. elolvastam Elmer Istvánnak a nemrég elhunyt Kipke Tamásra való visszaemlékezését.
Jó barátok voltak.
Megragadott egy különös mondat: Kipke adós maradt a fő művével.
Vajon tervezett ilyet?
Ezen gondolkodván beugrott egy kép a biológiából.
Vannak egyszikű és kétszikű növények. A kétszikűek gyökere fő gyökérből áll és mellékgyökerekből. Az egyszikűeké – gondoljunk pl. a hagymákra – mellékgyökérzetből, bojtos gyökérzetből áll. Azt hiszem, hogy nem lehet a kétszikűeket az egyszikűek elé rangsorolni pusztán eltérő tulajdonságaik miatt.
Hasonlóképpen nem lehet senkinek adósa a „fő művel” az, akinek a tollából egyenletesen csorog a tinta, és folyamatosan tisztességes színvonalú „mellék” műveket ír.
***
VD. naplójából:„…gyanúsan lezárt csomag … ennek még valami baja eshet. Hát igen, hat sötétbarna mignon. Vészhelyzet, még megromlanak. Itt beavatkozásra van szükség.” MIGNON. Mindjárt hat!!! Csokis!!! Nyammm!!!

Kipke Tamás egyik haikuja:
Egyre kevesebb
az, ami hiányzik – de
az egyre jobban
***
(Megtudtam, Kipke Tamás – dr. Marik Józsefhez hasonlóan – nem kívánta betegségében elfogadni az orvosi protokollt. R.I.P. Ami nekem beragadt: Egy fiatal ápoló említette, hogy ő nem volna hajlandó kemo-terápiának alávetni magát. Egyik osztálytársam se. Ő él, maga mesélte, hogy nem érdekli az orvosi látlelet: Él és nem érzi rosszul magát a bőrében.) 
A. de Saint-Exupéry:
Egy házban nem az a csodálatos, hogy menedéket, meleget ad, hogy birtokba vehetjük a falait. Hanem az, hogy lassan lerakja bennünk a kedves emlékei táplálékát.
És még:
Az ember birodalma bent van, önmagában.
Aztán még:
Olyan nehéz lányból asszonnyá lenni. Hogyan élhetnek az új házban? … Úgy éltek, az egyetemességgel, a mindenséggel kapcsolódva. De jön egy nap, amikor a lányban fölébred az asszony. És akkor jelentkezik egy ostoba alak… És az ostoba alak elviszi a hercegnőt – rabszolgaságba.
S ha még ez sem volna elég:
Koccintani! Jót koccintani valakivel, aki leugrik a tevéről, s arcán csurog a verejték. Hat hónapon át ezért a pillanatért éltek… Néhány nap óta – mert érzik az áldott nap közeledését – fáradhatatlanul kémlelik a tetőről a látóhatárt, nem látják-e meg a finom porfelhőt, amely a közelgő mozgószakasz nyomán bodrozódik… Micsoda Pazar tömör megfogalmazások elemi életérzésekről.
***
S most a próza: április 19.  Elkezdődött a nyárfák „havazása”. Megjelentek az első levegőben úszó légiesen könnyű vatták. Egy részük az orrunkban fog kikötni. Remélem, gyorsan túl leszünk rajta.   


 

Nem gondoltam volna, hogy ilyen mély hatással lesz rám A. de Saint-Exupéry regénye, az Éjszakai repülés. A történet egy százéves sztori, a repülések hőskorából. A szerző maga is pilóta lévén szakszerűen ír a korabeli műszaki dolgokról, hangárról, repülőgépekről, amelyekben majd megfagytak a pilóták és a rádiósok. (Az az igazság, hogy ma már nehéz elképzelni, melyik korabeli szakszó pontosan mit takar.)
Beszél a futárszolgálat igazgatójáról, bemutat nekünk egy pilótát, aki ifjú házas, és akinek éjszaka kell továbbítania a postai küldeményeket Dél-Amerikában. Az elemek összeesküdnek ellene. Nincs rádiókapcsolat, nem tudja, merre jár, nem tudja, hegynek ütközik-e a következő pillanatban vagy a földre zuhan, hiszen a kontinensen egy ritka erős ciklon felhőrengetegében vakoskodik. Felhúzza a gépet a felhők fölé, amikor rájön, hogy az óceán fölé sodródott. De hogy pontosan hol van, semmi támpontja nincs, csak a csillagos ég. Üzemanyaga fél órára elég. Ha lejjebb megy, a felhők miatt vak sötétség fogadja, és kényszerül valahogyan földet érni. Erdőben-e, városban-e, az Andok szikláihoz csapódva-e? Sorsa a szinte biztos halál. Tehetetlen a rá váró ifjú feleség s a földi személyzet. Nincs telefonkapcsolat, nincs rádiós kapcsolat se. Semmi sincs, csak az elkerülhetetlennek látszó vég, amely rövidesen be is következik.
Félelmetes, hogy végül is valamiféle hasonló tragédia áldozata lett maga az író is a 2. világháború során.
Nem tudjuk még csak megközelítően sem felmérni, hogy mennyit ér egy emberélet.
Elég arra gondolni, hogy a török-szír földrengésnek hány halottja volt, hányakat sikerült kimenteni, s mi lett a többiekkel. Ahány magára maradt halokló, annyi tragédia.
És ott van még a jelen háború, amelynek számolatlan orosz és ukrán ember a többnyire vétlen áldozata. Jobb, ha nem tudjuk, mit hoz a jövő, mert lehet, hogy elszörnyednénk.
Isten mentse meg az emberiséget az eszkalálódó világégéstől.
***
Egy nagyon emberi idézet a szerzőtől: „A kertész azt mondta nekem: »Tudja … ásás közben néha belepett a verejték. Reumám hasogatta lábamat, és én szitkozódtam szolgaságom miatt. És ma, látja, szeretnék ásni, ásni! Olyan szép dolog ásni!  Az ember olyan szabad, amikor áshat! És ki fogja megnyesni a fáimat?«
Parlagon hagyott egy földet. Parlagon hagyott egy planétát. Szerelem kapcsolta minden földhöz és a föld minden fájához. Nemes volt, pazarló, igazi úr…” 

                                

         

T. kocsit keres. Gondolkozott új Toyotán, használt Toyotán, piros Toyotán, halványkék Toyotán.
Tanácsot kért M.-tól, F.-től, J.-tól, R.-tól.
M. azt javasolta, hogy ne vegyünk újat, és ne is lízingeljünk. Használtat vegyünk.
F. azt javasolta, hogy várjunk türelmesen, mert a piros autóról nincs szervízadat, a kék is ki tudja, milyen.
J. azt javasolta, hogy ne vegyünk Toyotát, mert hamar rozsdásodnak és szervízigényesek.
A Toyotát korábban Balázs javasolta, mert az olyan jó kis városi kocsi.
J. ígérte, hogy egy öreg ember autójának utána néz. Hátha alkalmas.
Bevallom, nekem tetszett az új és a használt piros autó, a halványkék is, bár az csak háromajtós.
Hogy melyik alkalmas, arról viszont halvány fogalmam sincs.
A cukrom föl-le ingázott. Menjünk B.keszire, menjünk a Mocsáros-dűlő túlsó oldalára, kérjük meg M.-t, hogy szállítson oda és több szem többet lát alapon segítsen dönteni.
Amit folyamatosan állítok, hogy egy használt autó jóságát megítélni nem tudom, lévén 15 000 alkatrészből áll, és fogalmam sincs, hogy mik a legfontosabb kritériumok.
T.-nek elmondtam, hogy 50 keresztrejtvényt meg tudok fejteni, mert ahhoz értek, de a kocsivásárláshoz nem. Annak a lepapírozásához is elég kevés érzékem van.
Engem simán átverhetnek pl. egy karambolos kocsival. (Megtették már apámmal is, aki sok havi fizetésén vett egy használt zongorát, amelynek repedt volt a tőkéje.)
Tehát türelem.
Amit én a Toyotáról tudok, azt mutatom: „a toyota” visszafelé olvasva is „a toyota”.
Eddig csak az autókról esett szó.
A sofőrről nem.
November végéig van érvényes jogosítványom.
Hogy az orvosok engednek-e tovább vezetni, azt most csak a jó Isten tudja egyedül.
***
Ha egy fa kidől, messze hangzik. Nő az erdő, ki hallja? – idézi BG BA.-t. (kirgiz mondás?)

  

A. de Saint-Exupéry írja az Éjszakai repülésben: „A törvények a tapasztalásból bontakoznak ki. A törvények ismerete soha nem jár a tapasztalás előtt.”
Igaza van.
Talán mai nyelvre fordítva a társadalom jólétét befolyásoló politikai cselekedeteket mindig tárgyilagos hatástanulmányoknak kell megelőznie. A cselekedetek nem előzhetik meg a hatástanulmányokat. Uram bocsá, az pedig teljesen ostoba és felelőtlen magatartás, hogy el se készül hatástanulmány egy korábbi rendet semmibe vevő és felforgató gyakorlatot megelőzően.
Már pedig ez történik a magyar fővárosban az autósok megőrjítésével, a közlekedés ellehetetlenítésével, a parkolási díjak, idők és lehetőségek káoszával.
***
Még ugyanebben a regényben egy másik nagyon magvas megfontolás: „Ha az emberi életnek nincs értéke, mindig úgy teszünk, mintha valami többet érne, mint az emberi élet… De mi?”
Hát ez az!
Nesze neked arab tavasz, nesze neked majdani „forradalom” és valamennyi háború!!!
***
A tartós élelmiszer azért jó, mert akkor is lesz mit enni, amikor már nem lesz, mit enni.
Tudom, ez most, ma cinikusan hangzik, és ne adja Isten, hogy éhínség törjön a világra.
***
Ma senki nem ment át a Duna fölött drótkötélen.
***
A németben a zöngés mássalhangzó nem hasonítja a zöngétlent. Dresden. Ott Dreszden a helyes ejtés. Itt Drezda, mert nálunk meg hasonít.  
***
A cékla igen szép hangalakú szó. Nekem nagyon tetszik a hangok sora és sorrendje is. Szebb, mint a fülolaj:
c-é-k-l-a, valahogyan nagyon zeneinek érzem.
***
Az új helyesírási szabályzatban olvasom: a Batthyány nevet battyányinak kell olvasni.
Hát nem: battyáni  a helyes ejtés. (Vö. Szabadbattyán településnév). 

A posztokra is igaz lehet, hogy vagy igen sűrűre fogott, mert bele kell gyömöszölni egy blogbejegyzésbe a túlontúl sok mondanivalót. Ekkor sokféle találgatásra adunk okot. Olyan lesz a poszt, mint egy ballada a hozzá illő homállyal.
De ha csak kicsi ablakot nyitunk a világra, és mondandónk elférhet egy körmondatban, akkor kitérhetünk a legapróbb részletekre is. Érzékletes leírásunk nyomán nem marad sok helye a fantáziának.
Olyan ez akkor, mint egy képregény-részlet, vagy mint egy jól illusztrált kötet.  
***
Késik a tavasz. Ha a közelmúlt forró nyaraira gondolok, eszembe jut: milyen nosztalgiával emlékeztünk vissza akkoriban a koratavasz hűvösségére.
Nekem kamaszkoromban akkor indult a tavasz, amikor a kerékpárokat előkészítettük a szezonra. Megkentük a láncokat, a tengelyeket, áttöröltük a küllőket, beszívtuk a gumiköpeny semmi mással össze nem téveszthető szagát, a pumpa olajos szagát, és nyeregbe pattantunk. Megkerestük a biciklizésre alkalmas nyugodt helyeket, és hallgattuk a kerekek surrogását a földutakon.
Aztán… aztán egyre szűkebb köröket tettünk. Már nem mentünk Paksra cangával, már nem kerékpároztam le Balatonra, csak Szentendrére, csak Budakalászra. Utóbb addig se. Valahányszor hazaérkeztem, dőlt rólam a víz, pulzusom az egekben.
Rájöttem, hogy kevés a kitartó akarat az edzéshez. Jó erőnlét is szükséges hozzá.
A hanyatlás pedig előbb vagy utóbb, de kikerülhetetlenül bekövetkezik.
Marad az, hogy az erkélyről nézem, ahogy mások karbantartják kerékpárjukat, és nyeregbe pattannak.
Ma már se biciklink, se autónk.
(Már megint jól jártam. Nem kell a második félévre befizetnem a gépjárműadót.)
Éva szerint lízingeljünk egy másikat.
Új autót az én koromban? Hm.
Csak úgy merném megtenni, ha a garázsban tartanánk.

Mindennek megvan a maga oka. Elhatároztam, hogy a szépen nyíló tulipánokról fotót készítek. (Esett az eső, becsukódtak a szirmok). A tulipános fotókat akarom feltenni a FB-ra annak ellenére, hogy minden tizedik FB-képen tulipánok vannak. Erről az önfejűségről jutott eszembe a Theo énekese, aki egy stadionnyi emberrel közölte, hogy ugye a Mathilda c. szerzeményét akarják hallgatni. A válasz nem nagyon érdekelte. Elkezdte tehát „közkívánatra”: Mathilda…
Sajnos mindez misén cikázott át bennem, azaz hogy nem egészen. Az énekes neve nem jutott eszembe, csak annyi, hogy neve A-val kezdődik, és keresztneve alighanem Paul. Ezen méláztam eredménytelenül. Aztán gondoltam egyet. Most az Eucharisztiát veszem, és méltánytalan ilyen csacskaságokkal foglalkozni. Még a helyemre sem értem, amikor beugrott: se nem A-val kezdődik a neve, hiszen Belafonte és nem is Paul, hiszen Harry. Deus ex machina. Deo gratias!
Visszakanyarodva a tulipánokhoz: Ugye, a tulipános képeket akarjátok, hogy megosszam?!!!
Naná!
***
Bezzeg az én időmben nagyanyám emlegette, hogy „bezzeg az én időmben” volt az ő nagyanyjának a visszatérő mondása, és „bezzeg a mai fiatalok”… mondta ő, mondta a szépapja, mondta már Seneca is.
***
Kedden fiatalodtam, mert D. unoka, aki nászoméknál töltött néhány napot, és kétszer is úgy szólított: Feri papa, aki lényegesen fiatalabb nálam. Aztán a D.-val történő focizás után lábam emlékeztetett rá, hogy mégsem fiatalodtam. Sőt ... öregszem. A foci a kerti asztal alá gurult, és eltartott csaknem fél percig, mígnem valahogy alápréseltem magamat, és kihalásztam a labdát.
***
Szerdán gyalogoltam a HÉV-ig, meg vissza. Aztán fel a lépcsőn másfél emeletnyit. Olyan érzésem támadt, mint egykor, amikor több órás túra végén megtámadtuk Ágasvár kilátóját.
A lábaim…

 

Vettünk egy üveg rizlinget.
Savanyú bor ez.
Ha meg nem cukrozod, összehúzza a szádat (ha megcukrozod, esetleg akkor is).
A reklámszöveg szerint letisztult ízvilágú elegáns száraz bor, a legszebb rizling kiválogatása által (persze). Citrusosság, bergamott, grapefruit és keserűmandula játékos kavalkádja jellemzi (maradjunk abban, hogy a grapefruit maga is citrusféle, tehát maga is a „citrusosság”-ot képviseli.)
Hát tudja a fene!
Leginkább savanyú, amire ugye Laci bá, a fonyódi borszakértő is csak annyit mondana, hogy valami szó is elhangozzék:
Mi tagadás, bornyi bor.
***
Karinthy is jellemezte az általa ismert világot. Ezt írja egy édességről (Olyan csavart cukor):
„Mintegy tizenkét centiméter hosszú, kis rúd, ami csavarmenetekkel van ellátva. Piros és fehér színe van. Íze a pörkölt faltörmelékhez hasonlít.”
***    
Tegnap olvastam egy humoros kitételt a Páduai Szent Antallal kapcsolatban.
Tudni lehet, hogy szentünk prédikált a halaknak.
A tréfáskedvű cikkíró szerint a pompás beszéd után hálából a halak úszóversenyt rendeztek.
Mint írja: Az aranyhalacska ért elsőként a célba, a remény hal meg utoljára. 
Akinek füle van, hallja meg!
Akinek esze van, értse meg!
***
Bob Marley azt mondta: „Egy jó dolog a zenében, ha megüt, nem érzel fájdalmat.” A zene gyógyító.
Ma már több igazságot nem akarok írni – se másolni.