Mickey webnaplója

Az értelmező szótár nem ismeri azt az igét, amellyel oly gyakran él egy szakácsfogásokat bemutató tv-műsor. Ez pedig a megillatol ige.
Pontosan lehet tudni, mit jelent, megszagol, szagmintát vesz, ellenőrzi, hogy a kívánt illata van-e az elkészült ételnek, italnak.
Igazából a megszagol igével azonos folyamatról van szó, de valahogy mégis különbözik ez a megillatol az előzőtől.
Hangulatában más, de még kicsit tartalmában is.
Azt feltételezi – joggal –, hogy az elkészült fogás kellemes illatú. (Ellentétben a korábbi időkből visszaköszönő megbűzöl igével, ami épp az ellenkezőjét sejteti.)
Mivel tegnap kiruccantunk Piliscsabára, volt alkalmunk megillatolni számos virágot.
A természet ugyanis hozza a formáját.
Lehet béke, lehet vad háború is akár, a rózsa illatos marad, a gyümölcsfák virága illatos marad, a jácint illatos, és amelyik virág nem illatos, az legalább szép színű.
És ebből nem enged.
Szerencsétlen az ember a maga káini gesztusokra hajlamos természetével, mert belerondít a harmóniába, káoszt szül a rend helyébe, de talán nem is egészen így van.
A szétdobáló (diabolosz) viszi rossz utakra az embert.
A gonoszság kívánja feldúlni a teremtést.
Húsvét után vagyunk.
Megtörtént a nagy visszatekintés, a tápászkodásokon is túl vagyunk.
A természet „feltámadása” napjainkban történik.
Jól tesszük, ha
a szépre nézünk, ha
az élet értékeit vesszük számba,
kiülünk a napra,
örülünk az életető esőnek,
hálát adunk azért, hogy
újra kinő a fű,
szárba szökken a gabona,
virágzanak a fák,
tarkává lesz a rét,  
mi meg illatolunk.
Bele-beleszagolunk a jó levegőbe.   

Mivel foglalkozik egy nyugdíjas?
Többnyire vár.
És a várakozás után valami történik az időssel, valamibe kezd, valamin részt vesz, valamit készít.
Ma mi (mami meg én) speciel vendégeskedtünk M.-éknál. Voltak oly kedvesek elénk jönni autóval a vasútállomásra, majd az együtt töltött nap végén vissza is vittek a vasúthoz.
Napközben híreket cseréltünk, és játszottunk az unokákkal.
T. mesét olvasott, én fociztam D.-val.
Egy doboz tartalma ismerősnek tűnt. Benne elfért mindaz, ami a Mitsubishiből megmaradt. Egy elég jó autórádió, egy kerékanyakulcs, portálkefe, láthatósági mellények stb.
Autónk kiszenvedésével egy korszak fejeződött be.
Mivel nem autóval mentünk, ott hagytuk a dobozt.
Eltávozásunk alkalmával R. unoka (óvodás lányka) leszedett egy-egy fürtös gyöngyikét, és átnyújtotta nagyanyjának és nekem.
Arra gondolok, hogy mekkora érték az ajándéka.
Senki nem biztatta a kedves gesztusra.
Többet ér a hivatalos kitüntetéseknél.
Úgy örültünk neki, mint a festő barátunk, amikor meglátta a keresztrejtvényben: magyar festő négy betű, és az ő neve volt a megoldás.
Mondanom se kell, hogy elfáradtunk a nap folyamán.
D. egyre nagyobb gólkülönbséggel nyeri meg a focizásokat.
Az evangéliumi tanítás kapcsolatunkra is vonatkozik.
Neki növekednie kell, nekem meg kisebbednem kell.
Bár az élet vastörvényei szerint ez önmagától beálló folyamat:
Ő növekedik tíz másik unokánkkal együtt, mi meg kisebbedünk.
Nincs ebben semmi kivetnivaló.   
Kopásainkkal szembesülve be kell látnunk, hogy az elcsendesedés folyamata nem is olyan egyszerű valami.
    

Ha már kimentem tejért, zsemléért a Római térre, bekukkantottam a könyvmegállóba.
Találtam is kedvemre valót.
A. de Saint-Exupéry: Éjszakai repülés c. kötetét, és egy óvodás unokáimnak való mesés-verses antológiát.
Visszavihettem volna a végigolvasott könyvet (Mészöly Miklós: Pontos történetek, útközben), de szétszáradt és darabokra esett, így a szelektív gyűjtő martalékává lett.
***
Ha már ott jártam, a patikából elhoztam volna a felhőbe tett gyógyszereimet, de csak részben volt készleten. Holnapután mise után újra mehetek, hogy felszedjem a tartozásukat.
***
Ha már hazaértem, a lépcsőházban futó pillantást vetettem a postaládánkra.
Látszott, hogy levél érkezett.
Móni írt, immár egymaga (felnőttek a gyerekei), kedves sorokat húsvétra.
Értékelem kitartását, kedvességét, szépen formált kézírását.
Ezúton is köszönöm neki.
***
Ha már április 11. a költészet napja, mint javíthatatlan pacifista,
egy kétsorossal üzenek a puskaporos világnak.
Plakátra való kiáltásom a teljes leszerelés érdekében,
az általános emberi méltóság visszaállítása érdekében.
Ordítva mondom a béke megteremtése érdekében:  
a béke megőrzése érdekében,
(Vigyázat, durva lesz!!!)
LŐSZERT?
LÓSZART!

Hogy hányszor hallatszott trombitaszó templomunkban, nem tudom.
Én az itt töltött 34 év során két alkalommal hallottam.
Először akkor, amikor szilveszter környékén Budapesten találkozott a taizéi közösség.
Történt pedig, hogy akkor a vasárnapi misén megjelent egy lengyel cserkészcsapat.
Úrfelmutatáskor felállt egy trombitás fiú, és érces hangokkal üdvöztölte a történést.
Majd amikor a pap megáldozott, újfent megfújta trombitáját.
Másodszor pedig most húsvét vasárnap.
Bent a templomban két trombitás és egy harsonás fújta el a Charpentier Te Deum indító dallamát.
Majd a körmenet alkalmával még háromszor megismételte a produkciót, s visszatérve a templomba újfent megszólaltatta, hogy azután a himnuszt elővezesse, meg valamiféle kivonulási dallamot, mint kiderült Purcell kompozícióját.
Természetesen nagy sikert arattak, és ami itt szokatlan, megtapsolták a hívek a produkciót.
S ami még szokatlanabb: Olyan erőteljes ez a hangszer, hogy ettől kezdve egész nap a fülemben szólt az általuk elővezetett zene.
A nap egyik érdekessége, hogy már megint 51. házassági évfordulónk volt, hiszen húsvét vasárnap esküdtünk, hogy jóban, rosszban…
...és ugye az mozgóünnep. (A tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap.)
De régen volt,
de fiatalok voltunk.
De nem tudtuk, miféle közös életünk lesz.
De nem bántuk meg.     
Ugye?

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 13

Én is világot hódítani jöttem
s magamat meg nem hódíthatom,

csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.

A költőnek e hangsúlyos mondanivalójú versét szánom húsvétra minden kedves olvasómnak.
S hogy mennyire hangsúlyos, azt az mutatja, hogy a pápák magukat servus servorumnak, a szolgák szolgájának nevezik.
Mi meg amikor szervusszal köszönünk, az alászolgája (alázatos szolgája) köszöntés lerövidítésével élünk. 
De vajon gondolunk-e arra, hogy mit jelent?
De vajon képesek vagyunk-e környezetünket maradéktalanul szolgálni?
A kérdés jogos, és csak sejthető, hogy mennyire nem teljesül.
Saul, aki üldözte az őskeresztényeket, Paulként a Feltámadottat hirdette. Találkozott vele.
Ez ad nekünk is alapos reményt. 
***
Húsvéti ajándékom.
Játszom a magyar wordle-t. Beírom: JÁTÉK.
Kiírja: Megfejtette!!!
Másodszor járok így.
Nahát!
  

A harangok Rómába mentek.
Kereplő nincs a mi templomunkban. Se kalapácsos, se racsnis.
Csend van.
Csütörtök este felolvasnak négyen elmélkedést. Azon elmélkedem, hogy vajon mit olvastak, mert halkan mondják saját szövegüket. Én meg már kicsit nagyothalló lettem. Nem hibáztathatok senkit. De magamban azzal intézem el a dolgot, hogy rejtőzködő a mi Istenünk.
Csend van.
Nagyszombaton nincs liturgia az est beállta előtt.
Csend van.
Akik közelebb laknak vagy autóval közlekednek, szentsír-látogatást tesznek, ha akarnak. Ott
csend van.
Nekünk már sok az oda-vissza négy km. Itthon töltjük az időt. De itthon is
csend van.
Hamarosan a magyar gregoriánról szóló előadás kezdődik a tévében. Addig
csend van.
Hangos a csend. Bár az én fülem folyamatosan cseng. Már hozzászoktam. Pont olyan, mint amikor
csend van. 
Holnap szokásom szerint meghallgatom a beat-misét, amelyet 1960-as években adtunk elő. De még
csend van.
É.-ék Franciaországban, Zs.-ék Mosonmagyaróváron, K.-ék Ráckevén, M.-ék Homokkomáromban.
Csend van.
T. a telefonját nyomogatja, én a billentyűzetet. Mindkettő készülék csendes.
Csend van.
Lelkem csak az Úrnál csendesül el, nála béke vár, csak nála lelhet nyugodalmat lelkem. Nála béke vár.
- mondja a taizéi nóta. Benne
csend van.
Szelíd ez a csend.
Szélcsendes az idő,
csendes eső esik,

- Jószerével negyedév óta úgyszólván állandóan az foglalkoztat, hogy miért nem megy az autónk, miért nem javítható meg? Miért kell(ene) vénségünk előtt másikat vennünk, miért? Kell vennünk egyáltalán? Nem elég lízingelni, nem elég rábízni minden utunkat mások készségességére, avagy naponta taxit igénybe venni?
Elektromos roller? Az se rossz. Mindjárt kettőt kellene venni, mert ha egyre ketten ráállnánk, az menten összerogyna alattunk.
Öreg kocsim kimúlásával párhuzamosan a saját vezetői engedélyem megújításának esetlegessége is ott motoszkál folyamatosan agyamban. Utóbb már két alkalommal is rezgett a léc. Most november végétől lesz-e két újabb évre vezetési engedélyem? Mindkét oldal kétségeket vet fel: az objektív és a szubjektív is. Velem vannak ezek a gondok éjjel és nappal. Nem igazán sikerül levetkőzni őket, pedig alighanem jó lenne.
Megmondta Szt. Pio: Ne gyötörd a lelkedet! Hát persze, hogy ne!
De hogy kell azt csinálni?
Talán úgy, mint a Ne gondolj az elefántra! néven elhíresült közhely esetében.
Jálics Ferenc szerint a nem kívánt gondolatok (kísértések) elűzése értelmetlen és lehetetlen feladat. Amit érdemes tenni: „Ránézni” a nem kívánt gondolatokra, és mintegy tudomásukra hozni, hogy nem baj, ha vannak, de most másra szeretnénk figyelni.
- Érzékeink tompasága némi humorra is alkalmat adhat. Képzeljük el a színtévesztő festőt. Képét ő másképpen látja, mint mi. Ahhoz, hogy úgy lássuk, mit ő látta, színtorzító szemüveggel kellene látnunk a képet. Persze ez nem lehetséges, mert nem tudjuk, hogy színtévesztése milyen fokú, és miféle korrekció láttatná velünk az általa látottakat.
- Fülünk is megadja magát. Korosztályom tagadhatja, hogy nagyot hall, de ez nem változtat a tényen.
Egy-egy (nagycsütörtöki) elmélkedés csak akkor képes hatni a hallgatóra, ha eljutnak a hangok fülébe. Ha nem, akkor a szövegek elmondása nagyjából értelmét veszti, mert elhal, mielőtt bárkire hathatna. Mondatja valaki: aki süket, vegyen hallókészüléket. Ez is igaz.
- Az egyszeri asszony nem tűrte a főztjét érő kritikát. A levese nem lehetett túl sós, és kész. Történt, hogy csöngettek, s míg kiment a nő ajtót nyitni, levesébe belekomiszkodtak a bent ülők egy kávéskanál sót. Így álltak bosszút a makacs szakácson.
- Egykori betegtársam a 413-as kórteremben napi négy-öt fokhagymát rágott el. Kérdésemre bevallotta, hogy igen, tőle, a velem szomszédos ágyból jön a szag. Értésemre adta, hogy rendes szokásává vált, mióta nem jár társaságba. Nem igazán értettem okfejtését lévén négy beteg a szobában.
- A műsorvezető egy lelkészt és egy pszichológusnőt kért fel beszélgetőpartnernek. Majd többek között a lélektanásznak elmesélte, hogy Pilinszky mit mondott egykor Popper Péternek: „Azért utállak benneteket, pszichológusok, mert azt hiszitek, az embereknek problémáik vannak, amiket meg kell oldani, de ez tévedés: Az emberek tragédiákkal néznek szembe, és irgalomra van szükségük.”
Na, ez betalált.
Az ökölvívásban úgy hívják, hogy övön aluli ütés.
A szólás szerint pedig: eltalálta szarva közt a tőgyét.     
Talán akaratlanul, de durva tapintatlanság az efféle viselkedés.
   
    

De Mello két szösszenetét még megosztom némileg kiegészítve saját gondolataimmal:
- Mi a szeretet?
- Mentesség a félelemtől - mondta a mester.
- Mitől félünk?
- A szeretettől.
A szeretet és a félelem egymás ellentétei. „A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben”. (1Jn 4,18)
Nincs okom vitatkozni Szt. János apostollal.
Félünk-e a Szeretettől?
A kérdés jogos. Az Isten szeretet – írja megint csak János apostol. A Bölcsesség könyve meg azt, hogy „Az istenfélelem a bölcsesség kezdete.” A próféták majd belehaltak az Istennel való találkozásba. Jogos hát a felvetés, de figyeljük meg, mit mond a szerző! A bölcsesség kezdete. Innen a kapcsolat elstartolhat a félelemnélküliség irányába s jó esetben el is startol.
***
A következő dolgok semmisítik meg az emberiséget:
1. az elv nélküli politika,
2. az együttérzés nélküli fejlődés,
3. a munka nélküli jólét,
4. a csend nélküli tanulás,
5. a félemmel teli vallás és
6. a tudatosság nélküli istenimádás.
ad 1. Pozitív program ígérete nélkül üres lufi mindenféle politikai vagdalkozás.
ad 2. Fejlődés a vakvilágba? Minek, kinek? A fejlődés nem öncélú.
ad 3. A munka nélküli jólét az önzés melegágya. Nekem minden jár minden ellenszolgáltatás nélkül.
ad 4. A háttérzaj/zene a könnyebb feladatokban serkentőleg hathat, de az elmélyülést ellehetetleníti. Az alapos bevéséshez, az osztatlan figyelemhez a zavaró ingerek lehető legteljesebb kizárása az út.
ad 5. Az istenhit és a félelem kapcsolatáról ld. fent.
ad 6. de Mello külön kötetet írt ezzel a címmel: Ébredj tudatára! Már hogy annak a tudatára, hogy Isten közegszerűen jelen van köztünk, és körbevesz minket gondviselő szeretetével. Akkor is, ha nem érzékeljük, akkor is, ha nem akarjuk tudomásul venni, akkor is, ha kétségeink vannak – akár mindjárt Isten létezésében. Tudatosan törekednünk kell a hozzá való közeledésre.
Ez nem megy zsigerből.
  

Napok óta valamiket megosztok A. de Mello jezsuita pap írásaiból. Nevezetesen A csend szava c. munkájából. Indiában élt ez a szerzetes sokféle felekezet híveit akarta megszólítani. Egyes rövid sztorija csíp, mint a karikás ostor, és csattan is, mint az ostor sudara. Ezekből még néhányat ide másolok, s melléjük teszem asszociációimat.
Közlés
A tanítványok egyszer az olvasás hasznáról vitatkoztak. Egyesek időveszteségnek tartották, mások nem értettek ezzel egyet. Amikor a mesterhez fordultak, ő ezt kérdezte:
- Olvastatok-e már olyan írást, amelyikben az előző olvasó margóra firkált megjegyzése legalább olyan gondolatébresztő, mint maga a szöveg?
A tanítványok igenlően bólintottak.
- Az élet is ilyen szöveg – mondta a mester.
Magam is széljegyzeteket teszek az általam olvasott kötetekbe. Ezek a széljegyzetek azok a gondolatok, amelyek vagy szimpátiámat, vagy ellenérzésemet fejezik ki, esetleg saját tapasztalatommal egészítik ki a szövegeket. Az én életem tükrei bizonyos mértékig. Válaszok a hozzám képest másra, az én viszonyulásom egy adott életmegnyilvánulásra.
***
Ahogy fölösleges a késtől azt kérni, hogy saját magát vágja el, vagy a fogtól, hogy magába harapjon, ugyanúgy fölösleges Istentől kérni, hogy mutassa meg magát.
Így lehet, de tagadhatatlan tény, hogy istenkeresésünk állandó, és Szt. Ágoston szavaival élve „nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik benned, Istenünk”.   
***
Titokzatos dolog az életszentség. Minél nagyobb, annál kevésbé lehet észre venni. A szentek ritkán sikeresek köznapi értelemben. Befelé nyitottak, ahol megérnek az örökkévalóságra. Megmondta plébánosunk, a legjobb senkinek lenni.   
Illetve: A szent csak addig szent, amíg nem tudja, hogy az.
Sőt, mi több, a legnagyobb szentek végtelenül bűnösnek tudták magukat.
***
Ítélet
- Hogyan bocsássak meg másoknak?
-  Ha senkit sem ítélnél el, sohasem kellene megbocsátanod.
Jelenits piarista szokta emlegetni, hogy tanári pályafutása során kénytelen volt megannyi ítéletet hozni, és ő ezt rettenetesen nem szerette.
Az elítélést úgy hívják a hétköznapokban, hogy pletyka. Az el nem ítélés roppant nehéz.  
***
A kritikus szavai ne csüggesszenek el! Kritikusnak még sosem állítottak szobrot, csak a kritizáltaknak.
Meglepő, de annál igazabb megállapítás. Az egykori kereskedő is úgy tudta: Mindegy, hogy mit mondanak, csak beszéljenek rólunk.  
***
Nem a tűz forró, hanem te érzed annak.
Nem a szem lát, hanem te.
Nem a körző rajzolja a kört, hanem a műszaki rajzoló.
Nem a ló mondja, hanem az ember, hogy nyihaha – teszem hozzá.
Nem a kakas, az ember mondja: kukurikú – jegyzi meg Weöres Sándor.
***
Szócséplés
Mi az? Mit keresel? - kérdezte a mester egy tudóstól, aki vezetésért jött hozzá.
- Az életet – hangzott a válasz.
- Ha élni akarsz, a szavaknak meg kell halniuk.
Amikor később megkérdezték, hogy mit akart mondani, ezt felelte:
- Eltévedtetek, és csak bolyongtok, mert a szavak világában éltek. Szavakon éltek, s megelégedtek a szavakkal, pedig a lényegre volna szükségetek. Az étlap nem fogja az éhségedet elütni. Egy képlettel sem csillapíthatod a szomjadat.
A betű öl, a lélek éltet – írja Szent Pál.

Ma van Zsuzsánk születésnapja. Isten éltesse!
Ma temették el Mitsubishi Coltunkat. Élet huszonhat évet, ebből minket szolgált tizenhét évig.
Öreg korára megbokrosodott, s mint Bálám szamara,
akkor hagyott cserben, amikor neki tetszett.
Ami neki tetszett, az nekünk nem.
Megváltunk tőle egyszer s mindenkorra.
Béke rozsdáira!
Kitarthatott volna még legalább addig, míg a gazdája.
Nem így történt.
A „hogyan tovább” több lehetőséggel kecsegtet.
Vagy – miként Feri javasolja – átnyergelünk taxira alkalmanként, szükségletenként (naponként).
Vagy – miként a francia Bruno papa tette – halála után jó karban tartott autót örökített a fiatalokra.
Vagy gyalogosan mozgunk, amíg vagyunk.
Vagy gondviselésszerűen megoldódik kocsitlanságunk.
Hogy valaki hosszú távon szállítgasson bennünket, az elképzelhetetlen valamiféle laza megállapodás nélkül.
De hátha elfekszik valahol egy kihasználatlan verda? Sose lehet tudni.
Automatikusan felvetődik bennem persze az is, hogy immár két alkalommal nyögvenyelősen kaptam eü. hozzájárulást a további vezetéshez, és előfordulhat, hogy idén Katalin-napkor véget vetnek ebbeli lehetőségemnek.
Most mindenesetre magamra nézve találónak érzem Móra szögényemberének megállapítását:
„Le vagyok csökkentve, kéröm szépen.” És még nem tudom, hogy a csökkentés végleges-e, vagy csak átmeneti.