Mickey webnaplója

Reggeli mise. Öt gyerek és négy felnőtt ül előttünk. Egy mozgékony kislány, aki felkapaszkodik a padról és lezuttyan. Ötször, tízszer, az előtte ülő kisebb fiút célozva mutatványával. Van nála egy hurkapálca is bűvészcsillaggal a végén. A fiú felé mutatja. Túl közel amannak a szeméhez. Félelmeim vannak. Aztán a lányka megpróbál felmászni az előtte lévő pad háttámlájára, majd felhagy vele. Később halkan fütyül. Igen, ő olyat is tud. Apja rendre inti. A fiúnál egy még kisebb fiúcska is vándorol. Hol az apja, hol az anyja karjában köt ki. Még pelenkás. Kerek, szép, formás kis pofija van, és az a kék szempár. Maga a végteleség, az örökkévalóság. Belemélyeszti szemét a miénkbe. Elmosolyodik. Lerakja elénk húsos pracliját, végig simogatom tenyere hátát. Örül neki. (Jut eszembe Jézus intése: Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az örökkévalóságba.)
De hát nem ezért jöttünk ma ide. Jézus ünnepélyes Jeruzsálembe vonulásáról emlékezünk meg. A tömeg hozsannázik, de ott vannak megbújva azok is, akik az életére törnek. Jézus azonnal kiszúrja őket. Arca egyszerre boldog és tán fájdalmas is. Hogyne.
Tudta ő, hogy mi vár rá. Ember is volt, lehettek félelmei, szorongása, de végtelen emberszeretete is. Az evangélium ma Jézus szenvedéstörténet, „amint leírta minékünk e könyvbe Szent Máté”.
Közeledik Jézus önfeláldozásának a napja. A természetben pedig az ilyenkor szokásos megújulást érzékelhetjük. A fák rügyei pattanásig feszülnek. Egyesek már túl vannak a rügyfakadáson. A rét a kertek tele a magújuló élet jeleivel. Jézus tudja, hogy meg kell halnia. És azt is tudja, hogy halála után jön feltámadása a halálból az örökkévalóságra. Szent Pál csak később jön rá erre a tényre. Levelében (1Kor 15,17–20) így fogalmaz: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek… Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül.” Erre a feltámadásra emlékezünk majd épp egy hét múlva.        
Ma 51 éves házasok vagyunk naptár szerint. Április 2-án volt esküvőnk. Jövő vasárnap pedig újra 51 éves házasok leszünk, minthogy abban az évben húsvét vasárnap április 2-ra esett.
Talán nem érdem a hosszú közös élet, de kétségtelenül egyfajta teljesítmény.   

A könyvmegállóból elhoztam A. de Mello kötetkéjét (A csend szava). Rajta az átragasztott címke. Először (2001) 520 ft volt az ára, majd fogyott, mert 780-ra kerekítették, utóbb leárazták 620 ft-ra, Hogy végül a könyvszekrényben kössön ki immár ingyen.   A kötet új. Látszik, hogy senki nem forgatta. Eddig én se, de most pótlom. Ez a Korda kiadású sorozatnak azon egy tagja, amelyet nem én lektoráltam. Most elolvasom.
***
Az üzletközpontból hazafelé tartok. A buszmegállóban egy nyugdíjas megszólít. Elég halk ahhoz, hogy ne értsem, de hozzáhajolva értem már, hogy mit akar. Gyenge, és szeretné, ha felsegíteném a banyatankját (gy. k.: kerekes bevásárló táska, kosár, tudom is én, mi.) Megígérem neki, hogy segítek. Meg is emelem a pakkot. Nem túl nehéz, fog az menni.
Jön is már a 106-os járat. A nyugdíjas társ a lelkemre köti, hogy előbb én szálljak fel a buszra a pakkal, s csak azután ő. Így is teszek. Nagyon hálás, köszöni szépen. Mondom: Nincs mit…
Magamban meg azt gondolom, hogy azért fordult hozzám kéréssel, mert megbízik bennem. És azért kéri, hogy előbb én következzek a buszra, mert mégsem bízik bennem.
Igaza is van.
Mert vagy harminc éve bevásárlás után a parkoló kocsink mellé álltunk a gurulós bevásárló kocsival, és a tíz lépésre lévő burgonyakereskedőtől vettünk még egy zsák krumplit. Míg mi a burgonyát vizsgáltuk, valaki eltolta a kocsinkat vagy 6000 ft értékű élelmiszerrel. Nem találtuk meg a tettest.
Úgy jártunk, mint Micimackó barátja, Füles, aki joggal panaszolta: „mikor ma reggel kijöttem, még ott volt a házikó. És mikor visszamentem, már nem volt ott. Nem volt ott, és ebben nincs semmi különös, hiszen csak Fülesnek a házáról van szó. De azért egy kicsit csodálkoztam.”
Mit mondjak?
Annak idején m is kicsit csodálkoztunk saját naivitásunkon, jóhiszeműségünkön, hogy ne mondjam, felelőtlenségünkről.  Ma persze már legyinthetünk nyugodtan: Spongyát rá!
Több is veszett Mohácsnál.

Egy email: Megjelent a Parlando idei második száma. Ő ad nekem témát ma. A gazdag tartalomjegyzéket olvasgatva meglepetéssel tapasztaltam, hogy hány ismerős névvel találkozom, s a kortárs zenészekhez miféle közöm volt.  Megosztom a poszt olvasóival ez a névsort.
†Jeney Zoltán komponista Sáry László barátja. Utóbbi írt misét, melyet kórusunk énekelt.
†Arányi-Aschner György. Bécsben élt zeneszerző. A Távlatokba írt cikkem kapcsán egy ideig levelezésben álltunk egymással.      
Rév Lívia pianista. A Chopin-művek leghűségesebb tolmácsolója. Interjú kötetét olvastam.
Keuler Jenő. A testvérem sógorának (Czakó László, Sydney) fiatalkori barátja.
Gergely Ferenc: Feleségével egy kórusban énekeltünk.
Tardy László: A beat-mise hozott össze bennünket, aztán évekig kórusában énekeltünk.
Szalay Olga: Szerkesztőtársam volt a jubileumi album (1000 – 2000) létrehozásában.
Virágh Endre orgonaművész. Húgom járt a kórusába, olykor helyettesítette is a Belvárosi tpl-ban.   
Keönch Boldizsár: szólóénekes volt a Mátyás-templomban. Unokaöccse a piarista gimibe járt.
Bárdos Lajos: Még vezényelt a Mátyás-templomban minket széles mozdulatokkal. Együtt ünnepeltük tán 70. születénapját egy Szilágyi fasori presszó karzatán.  
Kodály Zoltán: Szeretem Visszatekintés c. háromkötetes művének gondolatgazdagságát, értékekre nevelését.
***
A nap hírei kapcsán jut eszembe:
Inter duos litigantes tertius gaudet.
Hogy így van ez az ukrán-orosz háborúban. Nos, ki a harmadik?  
***
Kaptam, megosztok néhány viccet.
Haldoklik az öreg Kohn. Mondja a feleségének:
- Asszony, ha meghalok, minden vagyonomat temesd el velem!
Pár nap múlva a temetés után áll a sírnál Kohnné és a barátnője. Azt kérdezi a barátnő:
- Ugye, nem voltál olyan hülye, hogy minden vagyonát eladtad, vettél egy nagy gyémántot, és betetted abba a kis dobozba az urad mellé?!
- Nézd, én mindig engedelmeskedtem az uramnak. Most is ezt tettem. Eladtam minden vagyonát, betettem a számlámra, írtam neki egy csekket, ha beváltja, beváltja, ha nem, nem...
Kohnné meghal. A temetés után Kohn egy ötszázast dug a búcsúztató rabbi zsebébe, aki ezt nagyon kevésnek találja, s kissé bosszúsan mondja:
- Nem akarok erőszakos lenni, Kohn úr, de tudnia kell, hogy minél mélyebb a gyász, annál többet illik adni...
- Komolyan mondja? Akkor adjon vissza négyszázat.
Mi a különbség a Halloween és a Valentin-nap között? - A Halloween egy tökről szól, a Valentin-nap pedig kettőtökről.
Ráálltam a mérlegre, és kiakadtunk. Ő is, meg én is.
Fogász/politikus mondja: Az a baj a világgal, hogy mindig a gyökerekre kerül a korona.
Az okos nő mindig tudja, hogy mikor hallgasson. Tudja. De nem bírja ki.

Szabó Péternél láttam egy rövid német videót. Felváltva látunk egy-egy képet egy ajtórés mögött jobbra-balra rohangáló asszonnyal (*). A másik képen férje (-) ül egy fotelben. Párbeszédük megél képek nélkül is. Megjegyzem, pszichológiai könyv példa-dialógusa lehetne akár. (Vö. férfiak „üres doboza ”)
Változtatás nélkül hozom a szöveget. Legyen ma ez a poszt.
* Hermann, mit csinálsz?
- Semmit.
* Semmit? Miért?
- Mert most nem csinálok semmit.
* Abszolút semmit?
- Semmit.
* Tényleg nem csinálsz semmit?
- Nem, csak itt üldögélek.
* Csak ott üldögélsz?
- Igen.
*De akkor csak csinálsz valamit? Nem?
- Nem.
* Gondolkozol valamin?
- Nem, igazán nem.
* Nyugodtan elmehetnél sétálni egyet, hidd el, nem ártana.
- Nem.
* Hozom a kabátodat.
- Nem kell, köszönöm.
* De túl hideg van odakint ahhoz, hogy kabát nélkül sétálj.
- Nem megyek sétálni.
* Hiszen az előbb akartál.
- Nem. Te akartad, hogy menjek el sétálni.
* Én? Engem aztán nem érdekel, hogy elmész-e sétálni vagy sem.
- Jó.
* Én csak azt mondom, hogy nem ártana, ha elmennél sétálni egyet.
- Nem. Biztosan nem ártana.
* Akkor mit szeretnél csinálni?
- Csak itt akarok üldögélni.
* Te tényleg teljesen megőrjítesz!
- Én?
* Először el akarsz menni sétálni, majd mégsem. Majd azt akarod, hogy hozzam a kabátodat, de aztán mégsem kell. Akkor most mit akarsz csinálni?
- Csak itt akarok üldögélni.
* Na, most meg hirtelen csak ott akarsz üldögélni.
- Nem. Nem hirtelen, mindvégig csak azt szerettem volna.
* Ott üldögélni?
- Igen, csak itt üldögélni, és relaxálni.
* Ha valóban csak relaxálni szeretnél, akkor nem beszélnél hozzám megállás nélkül.
- Mostantól akkor meg se fogok szólalni.
* Egyébként most pont lenne időd valami olyat csinálni, amit szeretsz.
- Igen.
* Olvasol?
- Most éppen nem.
* Miért nem olvasol valamit?
- Majd később, talán egy kicsit később.
* Vegyél magadhoz egy magazint!
- Először szeretnék még egy kicsit itt üldögélni.
* Vigyem oda neked az újságokat?
- Nem kell, köszönöm.
*Most azt akarod, hogy kiszolgáljalak? Egész nap fel-alá rohangálok. Állj fel, és vidd oda magadnak az újságokat!
- Nem akarok most olvasni.
* Előbb még olvasni akartál, most meg nem akarsz olvasni.
- Csak szeretnék itt üldögélni.
* Azt csináld, amit szeretnél.
- Azt csinálom.
* Akkor fejezd már be nekem ezt a nyafogást! Hermann! Süket vagy?
- Nem.
* Hiszen nem is azt csinálod, amit szeretnél, csak ott üldögélsz!
- Azért üldögélek itt, mert éppen ehhez van kedvem.
* Ne legyél ennyire agresszív!
- Nem vagyok agresszív egyáltalán.
* Akkor miért kiabálsz velem.
- Nem kiabálok veled.

… és így tovább, és így tovább, sine fine.

Vannak érdekes emberek, és vannak, akik körül csend honol. Nem történik velük olyasfajta látványos megjegyeznivaló, mint a nyüzsgettyűkkel. Egy régi ismeretségről akarok emlékezni. Tán őket nem zavarja (remélem), az őket érintő életteli epizódok pedig humorosak.
Adva három testvér: Nevezzük őket Mikinek, Andrásnak (már csak az ért is, mert így hívták őket), no és a harmadik Zoli, akivel mindig történt valami.
1. A kertjükben laphinta állt. Alatta vályú, ahogy kell. A fiúk taposták ki a hintázások során. A hintán Z. Mivel korábban esett, a vályú (horhos) tele van esővízzel (pocsolya). A hintázó Z. addig-addig nyüzsög a hinta falapján, mígnem kifordul alatta, s ő immár alul leng erősen kapaszkodva a tartókötélbe. Igen. Leng, és feje minden kilengésnél megfürdik az egyre koszosabb vízben. Ő meg ordítja:
- „Fordítva tettetek a hintába, fordítva tettetek a hintába…”
-2. Szanaszét szórt játékok. Anyja pöröl a rendetlenséget látva. Kéri Z-t szépen, csúnyán, normál hangerővel és kiabálva. De Z. nem mozdul. Teljes hát a kudarc. Anyja cselhez folyamodik.
- Z.-kám, mit kellene mondanom, hogy engedelmeskedjél? Mire Z.: - Hát számoljál!
Anyja: - Egy, kettő, három. Z. pattan, s villámgyorsan rendet rak.
3. Z. még alig beszél, de jól ismeri az autómárkákat (fiú). Ez Zsiguli, ez Trabant, ez Opel, ez Ford, ez Wartburg, ez meg egy Skoda. Ekkora siker hallatán valaki megkérdezte:
- És téged hogy hívnak?
Z. elgondolkodik, majd kivágja: - BABA.
4. Elütötte vagy csak majdnem(?) egy motoros az utcán.
Kérdezték tőle: - Hogy történt az eset?
Z. elmesélte:  - Amikor jobbra saladtam, jobbra jött, amikor balra saladtam, balra jött.
***
Tegnap megnéztem-hallgattam egy tévéműsort. Főleg a helyesírásról szólt, de akadt más érdekesség is. Megismerkedtem a különféle hátrányos helyzetű gyermekek problémáival,
a diszlexiával (olvasási nehézségek)
a diszgráfiával (írási nehézség)
a diszkalkuliával (számtangondok)
a diszortográfiával (helyesírási problémák).
A diszkoszvetés nem használ ellenük? – teszem fel magamban a kérdést. El kellene vetni maguktól ezeket a hiátusokat, a hátrányokat pedig diszkvalifikálni, és kész.

Mára virradóra a szokásosnál is kevesebbet aludtam. Az időjárási front miatt, orrom eldugulása folytán? Nem tudom. Nem is olyan fontos. Mindenesetre talán elég ok arra, hogy ma könnyebbre fogjam posztomat. Elöljáróban megjegyzem, hogy visszanézett fotóim szerint ma egy éve Szekszárdon voltunk egy borásznál (Vida). Tíz éve pedig Frauenkirchenben az osztrákoknál.   Átlátogattunk Eisenstadtba (Kismarton) is, megismerkedni Haydn papa városával.
Most pedig lazítok:
Van, ami van, és van, ami nem.
L. van Beethoven, volt is, lesz is Beethoven
van ish nem van itthon.
van itatum vanitas. (hiúságok hiúsága) Karinthy szerint: Van itt dátum? Van itt frász.
van Houten kakaó – nincs is
van iliaízű puding csakugyan van
van dalizmus nincs van, de nem is hiányzik
van ádium nem van
van Gogh volt, nincs
Van-couver van, de nem itt
Van da Igen, van, többnyire Lengyelországban
van Dyck-barna: van ilyen szín
van Allen-övezet van állítják a hozzáértők
van akinek van, s van, akinek nincs (pl. szerencséje, pl. párja…)
van (teve) egypúpú, van kétpúpú, van négypúpú, sőt több
van szerencsém, mondják, de ha idézőjelbe kerül, éppen nincs szerencsém.
Van Isten. Tényleg van.
van azaz vagyon. Ha meg nincs vagyon, akkor szegénység vagyon.
van minden jóban valami jó
van minden rosszban valami rossz
Van mindennek vége, ennek a posztnak is vége van, vagy ahogy Gita mondta volt: slusszpaszta!

Ma sógorom, Vigyázó Laci famunkáinak a kiállításán vettünk részt Szentendrén (egy idősek napköziotthonában). Ehhez fogható munkákat Németh Kálmán kiállításán láttam utoljára vagy hatvan éve, emlékezetem szerint az Ernst Múzeumban. Németh Kálmán szerette a rigmusokat, a fafaragás humoros lehetőségeit. Pl. később Berda József költő barátjának a fejfájára ezt véste:
„Itt nyugszik Berda Jóska. / Álmát őrzi egy kóbor korcsa kutya.”
Laci tárlatán hasonló gondolatisággal találkoztunk. Megpróbál elvont tartalmakat kifejezni a faanyagok természetéből adódó lehetőségek kiaknázásával. A humor és a gondolatok át- és átjárják faragásait, szobrocskáit, maszkjait, ajándéktárgyait.
Egyben jó ízű találkozásra is alkalmat adott ez a megnyitó.
Írtunk a vendégkönyvbe. Néhány fotót készítettem, megosztom a FB-on őket.
***
Mindennap szembesülök a FB-on saját fotóimmal, amelyeket az eltelt évek során épp azon a napon tettem közzé, amelyiket a naptár mutatja. Megmosolyogni való, hogy a különféle években felpakolt képek csaknem azonos témákat hoznak.  Pl. a vadszilvafa virágzása évente megjelenik, s kb. mindig azonos időben. De sokszor az időjárást mutató fotók is ismétlődnek. A március végi képeken általában már tavaszelejei idő megnyilvánulásai mutatkoztak.
A tíz éve készült képek viszont vastag hótakarót ábrázolnak. Visszajött a tél akkor. És mintha ma is ismétlődne a helyzet. A meteorológia lehűlést ígér, egyelőre hideg szelek fújnak, hideg eső veri az ablakot és az autók szélvédőjét. Lehet, hogy idén is visszatér a tél?
Az ember elgondolkozik azon, hogy van-e értelme évenként megismételni a korábbi eseményeket, állapotokat?
Ugyanott lakunk, ugyanolyan házak, ligetek, panelek között.
Nem kellene már abbahagynom leképezésüket?
***
Yuja Wang, kínai pianista tolmácsolásában meghallgattam Bartók 1. zongorakoncertjét. A hol elmélázó, hol erős emóciókat felmutató művésznő produktuma elkápráztatott. (Azért több anyagból készült ruhát vehetett volna magára.) Még meghallgattam tőle Rimszkij-Korszakov Dongójának zongoraátiratát.
Ilyen fergeteges tempóban még senki se interpretálta ezt a darabot. Én legalábbis nem tudok róla.

Lekapok egy Dsida Jenő kötetet a polcról. Jobban szeretem a prózát, mint a nekem túl tömény verseket. Bár Dsida üdítő kivétel. Kedvencem a Tekintet nélkül c. verse. Most mégis egy másikból idézek: Születésnapi köszöntő édesanyámnak.
Ha van Isten az égben
- S hogy van, tudom ám!
Ugy ma áldjon meg Téged
Édes, jó Anyám!
S most érek el a lényeghez. Olvasom olaszországi útinaplóját, s rájövök, hogy már olvastam.
Leveszek ezért egy másik könyvet (Collins: Isten ábécéje).
Belelapozok.
Meglepve tapasztalom, hogy itt is-ott is aláhúzások vannak benne. Bizony ezek saját jelöléseim. Még ha csak az elején volnának, ráfognám, hogy belelapoztam. De a végén is vannak! Eszerint végigolvastam már.
Azért keresem meg rendszeresen a könyvmegállót, hogy olyasvalamit találjak ott, amit még sose olvastam. Így tegnap elhoztam egy spirituálékat feldolgozó kottát és Kunszabó Ferenc Gyarapodásunk története c. kisprózáját.
Egyvégtében elolvastam.
Benne egy mondat sajnos általános érvényű jelen civilizációnkra nézve is: „Miért olyan nehezen kapjuk meg, ami jár?” Ezt a nyolcvanas évek elején kérdezi. Most 2023-ban ugyanezen háborodunk fel joggal az EU eljárásmódjának szemtelenségeit tapasztalván.
A kötet témája napló, amely hűségesen tárgyalja a hivatalok packázásait, s az alkalmazott célravezető, taktikus magatartást, amelyet az író rendre bevet ellenük.
De nemcsak a hivatalokkal szemben.
Adva egy megnyerő modorú kazánszerelő is, aki pénzt csal ki az íróból azzal a szöveggel, hogy príma fűtéscsöveket vesz rajta a fűtéskorszerűsítéshez. A pénzt elteszi, majd hosszú időre eltűnik. Viszont szeretné, ha az író reklámozná azt a kazánt, amelyet ő tervezett. Mikor a véletlen összehozza őket, az író megpendíti, hogy a főszerkesztő kis csúszópénzt kér a reklám megjelentetéséért. A mester átadja a pénzt, a reklám soha nem jelenik meg. Így kerül vissza az összeg az íróhoz.               
Mindent egybevetve fülembe cseng a szoc. kabaré világából a szöveg: „Nem bunda, csak umbulda.”
Nagyon nem hiányzik.
***
Megint átállítottam az órákat. Eggyel kevesebbet: A Mitsubishi órájával nem kell törődnöm.

Négy éve írtam, de ma is meglepett frappáns mivoltával. (mappás frivol ta???)
A világ első szelfije
Megfestette, megrajzolta, mert megírta Petrolay Margit. Többnyire ez a kép ugrik be, ha a FB-on meglátok egy szelfit…
„Istenem, de szép is vagyok! Szép lapos a fejem, két gurgula szemem, a szám majdhogy körül nem éri a fejemet. Karmos lábaimmal ugrok, mint a bolha, szép hangomért irigyel a fülemüle! (Még sincs feleségem!)
Brekk.”
                   (in: A világszép kecskebéka)
Ma az ambóról elhangzott, hogy a siker és a boldogság egymás ellentétjei. A siker (három napig tart) után leggyakrabban a kiégés következik, ami a sikerhajhászt újra és újra cselekedetekre hajtja, hogy magán tartsa ismételten és ki nem alvó módon az érdeklődést, hogy nyomban bekasszírozhassa az újabb elismerést. Lettlégyen az sok pénz, vastaps, kitüntetés.
S hogy ne lankadjon az érdeklődés iránta, ritmusosan időnként egy-egy szelfivel ajándékozza meg a nagyérdeműt.
Egész valóm tiltakozik ellene.
A legjobb a semminek látszás boldogságában élni – hangzott el ez is az ambóról –, teljes szívvel az élet felé fordulni. Megragadni a mindenkori jelen szépségét, aromáit, lehetőségeit, kapcsolatokból adódó gondolatcseréket, és igen, az ölelkezések, érintések emberi méltóságot erősítő gesztusait.
Van még tovább?
Igen.
A Gondviselésbe való bizalom.
Minden úgy van jól, ahogy van (Emődi);
Járj az Úr útján egyszerűen (Pio);
Ne félj, csak higgy! (a Názáreti)
Akkor mára ennyi, meg még annyi, hogy ma Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe van. Tessék rászámolni kilenc hónapot és dec. 25-nél tartunk, Jézus születésnapjánál.
Halkan jegyzem meg, hogy az én születésem napja ennek a fordítottja: szeptember 24. Tessék visszaszámolni kilenc hónapot, és szent este napját, december 24-t kapjuk eredményül.

K. és R Skóciában vannak. K. feltett egy képet a Fb.-ra. Mint írja, „egy másik világba vezető kapu”.
Jut eszembe: Ha az embernek kaputt, mindjárt talál egy máshová vezető kaput.
De nem erről akartam írni, hanem az elveszthetetlen és az elveszthető kulcsokról.
Elveszthetetlen kulcs a violinkulcs és a basszuskulcs. (A tenorkulcshoz soha életemben nem volt közöm, a másik kettőhöz igen.)
Ami érdekes lehet, hogy én hegedűsként mindig egy sorban olvastam a kottát, és mindig G-kulcsban.  A basszus szólamot énekelve viszont a basszus (F) kulcsban írt kottát csak úgy tudtam értelmezni, hogy ugyanaz, mint a violinkulcsos, csak két hanggal lejjebb van írva. Ha láttam, hogy egy kereszt az előjelzés, azaz G-dúrban írt kotta, akkor úgy olvastam, mintha E-dúr-ban állna. Nem tudom, érthető-e, amit írtam, mindenesetre sokat nem érdemes vele foglalkozni.
Amit a poszt-cím jelez, az az elveszthető kulcsokról szól. Ha a kulcs elveszett, akkor keresgethetem, mert volt kulcs, nincs kulcs: „slussz” kulcs.
Persze a slusszkulcs az autó indítókulcsa. Nos, a Mitsubishi Colt egyetlen kulccsal nyitja-zárja az ajtókat, és indítja a motort. Jaj, annak a sofőrnek, aki bennfelejti a slusszkulcsot az autóban. Csak miután bezárta az ajtókat, jut esszébe, hogy a slusszkulcsot is bezárta. Ilyen esetben vagy keres egy betörő szakembert, vagy megkeresi a pótkulcsot. Persze, ha az eredeti kulcs számát tudja, reszelnek neki újat. Nos, én egyszer Mosonmagyaróváron bezártam a kulcsot az autóba, és megtaláltam a pótkulcsot Dobogókőn. Egy teljes napom ment rá az oda-vissza utazásra.
Utóbb meg valahol elhagytam a pótkulcsot. Sikerült azonban a Master Mintnél lemásoltatni az eredetit. Már a megléte nyugtatólag hatott rám. Most, hogy roncstelepre kerül az öreg Colt, eltűnődök rajta, hogy szükségem volt-e a pótkulcsra egyáltalán?  
Válaszom: Igen.
Egyszer zártam rá a slusszkulcsra az ajtót. Majd zsebemből előkotorásztam a másikat, és visszaállt lelkem nyugodalma.
Most, hogy vége van az autónknak, leszedtem a kulcskarikáról a slusszkulcsot.
Kacattá vált.
Kidobhatóvá.
Igazán most lett slusszkulcs.
Tényleg, nem tudtok egy eladó autót? Nem baj, ha jó, csak olcsó legyen.