Mickey webnaplója

Még a köd képe is más, ha az ember kimozdul otthonról.
Igen lelkesített P.csabán a helyi mise. Zsúfolásig tele a templom, vagy húszan ministrálnak, és értettem a prédikációt.
Elsősorban is azért, mert hangosítás van.
Mind a mikrofonok, mind a hangszórók működnek – és jól működnek. (Nem úgy, mint az öreg viccben, amikor is a pap nincs megelégedve a hangosítással, s azt találja mondani: Baj van a mikrofonnal. Mire a hívek: És a te lelkeddel.)
A hangosítás jelentősége nem elhanyagolható, különösen akkor nem, ha a hívek zömmel az idősödő korosztályból kerülnek ki.
Vidám, játékos napot zártunk. Bőven akadt megbeszélnivaló a rokonlátogatás során.
Köszönjük is az invitet! „Jó volt magiknál” – összegezte egykor GB tőlünk távozva.
Szavait elloptam, mert csakugyan jó volt náluk.
A szolmizálásról szó esett. L. emlékeztetett a régi kabaréra. A dollárral ügyeskedőt szolmizálásért ítélték el.
Azt szolmizálta, hogy do llá re la dó.
Mire én: A kocsmában meg azt kérdik: Mi ti szóó?
Domi unokánk csakugyan elénekelheti a nevét. Pusztán egy nagy terc a távolság neve két szótagja között.
Nincsenek régi viccek, csak újszülöttek vannak. Egy újszülöttnek minden vicc új.
Már amikortól kezdve megérti.
Fogadjunk, hogy átlátok a falon.
Mutatom Dominak a szalvétára írt Á-betűt a falra tapasztva.      
Megértette.

Nagy nap van ma.
Számos unokánk közül a legkisebb, Mária Klára ma két éves.
Isten éltesse!
S ha majd latinul megtanul, ezt is megérti: Spiritus Jesu Christi, Spiritus caritatis, confirmet cor tuum. (De, jaj! Lehet, hogy nem lesz latinos! Inkább ideírom a fordítást: Jézus Krisztus Lelke, Szeretet Lelke erősítse meg a szívedet!)
Ma hazahoztam haldokló autónkat a szerelőtől. Többször nekilátott, hogy rájöjjön, mitől makrancos a Colt, de kéthetes ottlét után feladta. Azt mondta, hogy a kocsi általában indul és működik. Néha azonban továbbra is leáll. Nagy László verse motoz bennem (nekem a kérés nagy szégyen, akkor is adj, ha nem kérem…), ha arra gondolok, milyen zsenánt kétnaponként parkolásra alkalmas helyre tolni a verdát, miközben az emberek fejüket csóválják: Miért nem csináltatom meg a kocsit.
És milyen hervasztó hazaaraszolni valahonnan gyalogszerrel azzal a tudattal, hogy később – egyszer – majd csak újra elindul, és megy, ameddig ő akarja.
Míg a szerelő kapujában vártam bebocsátásra, tekintetem egy zörgőfára esett, amelynek a déli oldalon elhelyezkedő ágai teljesen zöldek voltak a mohától. A fa mögé néztem, hogy ugyan mi van akkor az északi oldalon?
Semmi.
Egy apró mohatelepet se találtam.
A közismert valóság úgy szól, hogy az északi irány meghatározásában eligazítanak a fák, amelyeknek északi oldala mohásodik.
Ha eme zörgőfa alapján akarna valaki tájékozódni, éppen ellenkező irányba indulna el, mint kellene.
***
Elkezdtem olvasni Kellermayer Miklósnak Az Igazság c. könyvét.
Mindjárt az első lapon érdekes mondatra akadtam P. Barsi Balázs OFM ajánlásában. „Ha egy henger alakú poharat leképezünk egy papírlapra, akkor vagy kört kapunk, vagy egy téglalapot. A henger alakú pohár viszont se nem kör, se nem téglalap. Ha az embert rávetítjük az állati-biológiai szintre, akkor, bár ezt megtehetjük, de számoljunk azzal, hogy az ember lényege eltűnik.”

Elkezdtem összegyűjteni a gyerekkorunkban dívó csúfolódó versikéket. Néhány eszembe jutott, de tudván tudom, hogy sokkal többfélét mondogattunk vagy legalábbis értettünk meg. Nem mindegyiket mondogattuk, elég sok anális kitétel található közöttük. Nem igazán szellemi kincsek, inkább csak némi információ arról, hogy régen miket vágtak egymás fejéhez a gyerekek.
Még gondolkozom rajta, hogy egyáltalán posztoljam-e. Sajnos nem csak a szépre emlékezünk. Voltak csúnyaságok is a versikék megfogalmazásaiban.
Régen…
Igen.
Régen messze csatangoltam a lakástól, ez meglátszik egykori fotótémáimon.
Régen jobban benne voltam a társadalom forgatagában, ez meglátszik korábbi írásaimon.
De rég volt már a régen is.
Most a panelben töltöm-töltjük napjainkat, hónapjainkat, éveinket.
Mozgásigényünk meghaladja mozgóképességünket.
Amikor több változatban szembesültem a fogyasztói társadalom kritikájával, tárgyilagosan meg kellett állapítanom, hogy akarva-akaratlanul részese vagyok annak minden korlátozottságával.
Minap kapott feleség okostelefonjára egy információt arról, hogy 2022-ben hány lépést tett, hány km-t utazott, hol, mely településeken fordult meg stb, stb.
Valósággal beleborzongtam abba a tudatba, hogy a nagytestvér csakugyan figyel minket, tárolja az összes elpöttyentett adatot rólunk.
Nem mintha volna félnivalóm. Ahhoz már túl öreg vagyok, meg egyébként is.
Valahogy nem szimpatikus mégse nekem ez a Huxleytől előre vetített „szép új világ”.
Nem hiányzik az Orwelltől megálmodott „újbeszél” sem, amely a szavak eredeti jelentésének ellenkezőjét mantrázza, de sőt a „szeretetminisztérium” sem hiányzik kínzókamráival.
Az anyagi jólét ellenére combos feladat vár szép számú unokáinkra, ha továbbra is ilyen ellenszélben kell vitorlázniuk, s az örök igazságokat akarják képviselni, megélni ebben az elembertelenedett közegben.
Kyrie eleison, Christe, eleison, Kyrie eleison!

Nemrégiben leírtam a teledobált, majd rendbehozott kút történetét. Ismeretségi körömben magam is találkoztam ezzel az esettel egész valóságosan.
Az illető nem használt kerti kútját praktikus meggondolásból telehordta nem használt kacatokkal, szeméttel. A kút csakhamar megtelt törmelékkel, talán rozsdás ereszcsatorna-darabokkal, kövekkel, faágakkal, tudom is én mikkel. Telt múlt az idő, és barátunk rájött, hogy a vízdíj jelentős mértékben megtakarítható lenne, ha a saját kútjából szerezné be a kertlocsoláshoz szükséges vizet.
Nosza, hozzáfogott a káváig érő lomok, hulladékok eltakarításához. Kiemelte a fémeket, a faágakat, a köveket, majd lejjebb haladva maga is eltűnt a kútgyűrűkben. Egyre keservesebb munkával járt az egyre mélyebbről kiemelendő szemét kitermelése. Viszont napról napra közelebb került kitűzött céljához. Ez megsokszorozta erejét. Fáradságát végül is siker koronázta. Leért a kút aljához. De sok iszapot kellett még kilapátolni ahhoz, hogy megcsillanjon az olyannyira áhított víz. Még néhány napot a kút elmélyítésével töltött, majd búvárszivattyút telepített a kútba. A munka végeztével nagy belső megelégedés töltötte el.
Nem hiába.   
Ezután a kertet kristálytiszta vízzel locsolta teljesen ingyenesen.
Azért tértem vissza ehhez a képhez és történethez, mert jól jellemzi az ember életkori sajátosságait. Az élet első szakasza a töltekezés, melyet a környezetünkkel kapcsolatos döntések kora követ. Könnyen hozunk látszólag értelmes döntéseket, amelyek valójában tékozlók, pazarlók, átgondolatlanok, viszont pillanatnyi kényelmünket, hóbortunkat szolgálják: Élünk bele a világba. Idősödve szerencsés esetben rádöbbenünk tévedéseinkre, s próbáljuk felváltani érettebb megoldásokkal. A talmit felcserélni az igazival, a pazarlást az takarékossal, a téveszméket az igazakkal, ingereink csiklandozását az igazság megismerésével.
Előbb-utóbb rátalálunk az életadó vízre, mely a „folyóparton élő fákat” ellátja, élteti.
Ha megcsillan a kút bőven áradó tiszta vize, többé semmiféle hordalékkal nem tömjük el.
És a rátalálás örömét többé senki el nem veheti tőlünk.   

Megannyi alapvetően komoly blogbejegyzésem után egy kis lazításra hívom az olvasót. Kaptam, válogattam közülük, s bevallom, korábbról már ismertem őket.  
Nos, ezeket gondoltam érdemesnek megosztani:
Senki sem tökéletes, belőlem is hiányoznak a hibák! : )
Az idegbaj öröklődő betegség. Én is a gyermekeimtől kaptam.
Szeretem az extrém sportokat, mert közben rengeteg új embert ismerhetek meg: mentősöket, balesetiseket, gyógytornászokat ...
Sosem értettem, miért szopják a babák az ujjukat. Aztán megkóstoltam a bébiételt.
Kétféle ember létezik: az egyik mindig megmondja, mit gondol, a másiknak meg vannak barátai.
A főnök a munka oroszlánrészét már elvégezte: üvöltött.
A tökéletes férfi hajlandó órákat várni, míg a barátnője két perc alatt elkészül.
Az idő a legjobb tanár, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli.
Az áram alatt lévő alkatrész éppen úgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt, csak más a fogása!
A pince ott kezdődik, hogy bor van benne. Ha nincs, akkor az csak egy gödör.
A borászok szerint a bort ivás előtt levegőztetni kell. Hagytam neki három másodpercet, remélem, hogy vett egy jó nagy slukkot.
A sör nagyon kevés vitamint tartalmaz. Ezért kell belőle sokat inni.
A pálinka nem adóbevallás, amit egy évben csak egyszer kell kitölteni.
Amire most szükségem van, azt nem lehet szavakba önteni. Csak pohárba.

Mottó: „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek ,
mert még azt sem tudjuk,
hogyan kell helyesen imádkoznunk.” (Róm 8,26)
Nem könnyű olvasmány Jacques Philippe könyve (Tanulj meg imádkozni, és megtanulsz szeretni). Tegnap a végére értem. Sokfélét sorol, ez a sokszempontúság koncentrált figyelmet követel. Elég sok dolgot aláhúztam. Most csupán három mondatát emelem ki.
Az első elég szörnyű szembesülés. Ezt írja: Korunk embere gyakran a természettől elszakítva él, és …mesterséges, virtuális világ foglya, képzelgéseinek kivetülése, ahelyett, hogy a teremtés kapcsolatrendszerében élne. Emiatt olykor elszakad az Istentől (és saját magától is). (82)
Erre erősít egy francia és egy magyar adattal:
2011. a franciák 3h32’-et töltenek naponta a képernyők előtt.
2019. a magyarok napi 4h26’-et töltenek előtte.(65)
Váltsunk pozitívra.
Az imában egyszerű szavakkal fejezem ki Istennek, hogy mi lakik a szívemben.
Kicsit úgy kell tenni, mint a madár, amely egyes pillanatokban a szárnyával verdes, máskor meg csak vitorlázik szépen… Lehet, hogy csak annyit kell tennem, hogy figyelem a Lélek rezdüléseit. (69)
A Jézus-ima egyik lehetséges szövegváltozata:
Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!
Ez az orosz eredetű folyamatos ima megfogott engem. Ahogy mondogattam, megszólalt bennem
ritmusban, dallammal: „e” hangról indult a dallam:
Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!
e   e     gisz e  gisz   e    a  a    a    e   e   (dallam)
u   –     –     –   –     –   tri o la    u   –   (ritmus)
Magam is meglepődtem ezen a fejleményen.
Azért írom le abszolút hangokkal, mert ezeken szólt bennem.
Ellenőriztem a billentyűsömön.

†Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa
A jó pápától, aki kb. 60 könyvet írt, az alábbi idézetekkel búcsúzom (A Názáreti Jézus 1. rész.). 
„A Nyugat által nyújtott pusztán technikai-anyagi elvekre épülő fejlesztési segélyezés, amely nemcsak mellőzte Istent, hanem a mindent jobban tudás kevélységével elszakította tőle az embereket, ez tette igazán a harmadik világot harmadik világgá a mai értelemben…
A történelmet nem lehet Istentől eltekintve, pusztán anyagi struktúrákkal szabályozni. Ha az ember szíve nem jó, akkor semmi más se lehet jó. A szív jósága pedig végül csak attól jöhet, aki a Jóság – aki maga a Jó. (45)
Az úgynevezett modern világképnek alapdogmája, hogy Isten egyáltalán nem tud cselekedni a történelemben, következésképpen mindazt, ami Istenre vonatkozik, át kell helyezni a szubjektív tartományba. Ekkor a Biblia már nem Istenről, az élő Istenről beszél, hanem már csak mi beszélünk, és mi határozzuk meg, mit tehet Isten, és mi mit akarunk, és mit kell tennünk…
Mivel a pusztán étellel való jóllakás nyilvánvalóan nem elegendő az embernek, annak, aki nem akarja bebocsátani Istent a világba és az emberbe, az érdekfeszítő izgalmak csiklandozását kell nyújtani, amelyek borzalmai a nézőkben pótolják és háttérbe szorítják a vallásos megragadottságot… (47)
Ne kísértsd Uradat, Istenedet! (MTörv 6,16)
Mit is tehetnék hozzá!
Santo subito!

Ha új életet kezdhetnék, alighanem megpróbálnék az életnek kizárólag a szép oldalával foglalkozni. Egyszerűen azért, mert a lét pozitívabb a nemlétnél, következésképpen, ha a létre gondolok, vagy annak valamelyik elemére, összetevőjére, szükségszerű, hogy szépnek és pozitívnak lássam.
De hát tegnap is mi történt?
Az egyik fajta szózatjáték első ötbetűjét beírom: RÉTES. Az utolsó betű zöld. Beírom a második öt betűst: HÍVÁS. Mind az öt stimmelt. A megfejtés 36 sec. alatt megtörtént. Kicsit zavart, hogy ilyen hamar véget ért a játék.
Na, tessék! Annak kellett volna örülni, hogy ilyen eredményesen ráéreztem a megoldásra.   
Más.
A fotózás. Tegnap rálőttem a nappaliban kétszer egy-egy témára. Idős amerikai rokonom, aki maga is rengeteget fotózott, és akinek művészeti vezető státusa volt, mint már oly sokszor, tegnap is megdicsérte a két képet. „Genius. But don’t let it go to your head… keep observing, creating.” Zseniális, De ne hagyd, hogy a fejedbe szálljon. Továbbra is megfigyelés. Alkotás. A másikra pedig: „Astonising”, azaz lenyűgöző.    
Szavain el-elgondolkozom. Vajon mekkora a realitása. Amatőr fotós vagyok, témáim beszűkültek, az egykilós gépet ritkán használom, mobillal lövöldözök.
Szavainak mindenesetre súlya van előttem, hiszen hozzáértő embernek kell őt tartanom.
Más kérdés, hogy a digitális technika elterjedése óta úgy teremnek a jó képek a világon, mint fű a réten. Magyarán nincs túl nagy jelentősége annak, hogy a jó gépek milyen szépen dolgoznak.
***
Autónk még mindig a szerelőnél. egyelőre nem találja a hibát. Még egy vizsgálatot kéne kérnünk tőle: Ellenőrizze a testkábelt. Egyes vélemények szerint valószínűleg az kontakthibás.
***
Az orvos előírta pirulákat beszedtem. Ő úgy vélte, hogy három nap alatt kitisztul a tüdőm. Jelzem, letelt a három nap. Várom a teljes felépülést.

Egy gyors döntés: leszedtük a karácsonyfát. Visszakerültek dobozukba a karácsonyi fények, kiöntöttük a fa alatti tartóból a vizet, a fát a szokásos módon az ablakon kiakolbólítottuk.
Ez évenként ismétlődő kétszemélyes rutin. Tücsi a gerelyhajító, én meg a garázsok előtti fogadó. Ügyelek arra, hogy éppen senki ne tartózkodjék a terepen se gyalog, se autóval. Lentről már csak a 30 méterre lévő gyűjtőhelyre kell vonszolnom a fát.
Utána porszívózás.
T. a dekorokat szedegette le az ablakokról. Jól elfáradt.
De én is. A bútorok egy részét is át kell mozgatni ilyenkor a korábbi helyükre.  
Napok óta megy egy filmsorozat, a Korona hercege. Az összeesküvők már megitták a mérget a csészéjükből és kidőltek, ahogy illik. Általában elalszom nézés közben, de nem bánom.    
Nem szoktam sokat foglalkozni az időjárásról való beszámolóval. Egyszerűen tudomásul veszem, hogy jár az idő, és kész.
De most…
Kint ragyog a nap, plusz 21 fokot mutat az erkély hőmérője, trikóban lehet(ne) napozni. Az égen hatalmas kondenzcsíkok mutatják, hogy jó formában vannak a légitársaságok.
Hogy mi lesz ebből?
Ma az újabb antibiotikumsorozatnak is vége. Holnapra meg kell szűnjön a hörgőgyulladásom.
Mit is ír Szent Ágoston? A jövőt bízd az Istenre!
Ebéd. Lencsefőzelék. Szeretem.
A kocsink továbbra is a szerelőnél.
Uff...

Jacques Philippe könyvében olvasom:
Aki naponta kitart az imában, hasonlít ahhoz az emberhez, aki falun házat vett, kerttel saját kúttal. Tán már száz éve nem használták ezt az eltömődött kutat. Az ember azonban arra gondolt, hogy biza jó volna, ha a kút újra működne.
Így hát ásni kezdett.
Először kellemetlen volt a munkája. Száraz leveleket, kútba dobott köveket, sarat, mindenféle gusztustalan szemetet szórt ki belőle. De nem adta fel. Folytatta kínkeserves munkáját. Végül a kút alján egyszer csak megcsillant a víz. Tiszta vízre talált, melynél üdítőbbet el sem lehet képzelni.
Így van ez velünk is, bennünk is.
Sok súlyos ormótlan s szennyes dolog található ott.
De eljön a nap, amikor mélyebben csodás és tiszta forrásra lelünk: Istenre a szívünk mélyén, ahol egész valónk meg tud tisztulni, újjá tud születni. Aki hisz, bennem, belsejéből - az Írás szava szerint - élő víz folyói fakadnak. (Jn 7,38) A lélek középpontja Isten. Ebből a centrumból kiindulva kell élni, ahelyett, hogy lelki sebesüléseink perifériájáról közelítenénk: félelmeink, keserűségünk, agresszivitásunk és vágyaink alapjáról. (68)
Nehezíti, hogy korunk embere gyakran a természettől elszakítva él, szűkös aszfalt-, beton- és képernyővilágban tengődik. Mesterséges, virtuális világ foglya. Képzelgéseinek kivetülése, ahelyett, hogy természetes kapcsolatrendszerben élne. Emiatt olykor elszakad Istentől és saját magától is. (82)
De ha felfedezzük őt önmagunkban, akkor megszabadulunk a külvilág gazdagsága utáni kielégíthetetlen sóvárgástól, mely annyira jellemző korunkra. (90) 
Ez olyan tömény, hogy itt be is fejezem.