Mickey webnaplója

Van abban valami gondviselésszerű és megnyugtató, ami plébánosunk telefonja nyomán rendeződött.
Elromlott a kocsink. Vén az autó. Én itthon gyengélkedek, a kocsi pedig egy szerelőnél rostokol. Miklós fiunk érdeklődött, hogy ismerjük-e őt, és megbízható-e? Bennem az a remény élt, hogy igen, mert valaki vagy tíz éve dicsérte. Említettem is jó ismerősünknek, hogy ugye te dicsérted. Mire tagadta: - Azt se tudom, hogy ki ő.
Közbevetem, hogy feleségem telefonon tárgyalt vele és említette, hogy miséről jövet cserbenhagyott bennünket a kocsi. Megjegyeztem az asszonynak, hogy ez nem közömbös információ. Vagy pozitív, mert maga is hívő, vagy negatív, és szitkozódni kezd, mint a maszek szódás néhány éve.
Nos, plébánosunk megkérdezte, hogy ki szereli az autót, amely immár nincs a Zaránd u.-ban. Mondjuk, hogy ki és hol lakik. Mire ő: - Péter szokta hozzávinni az autómat, hogy vizsgáztassa le. Kiváló szakember.
Hm. Tényleg. Péter a templomból… Ő említhette nekem vagy tíz éve, hogy ott lakik egy jó képességű szerelő.
Íme, fény derült a titokra, jól emlékezem a dicsérő szavakra, megvan, hogy kitől ered, bízvást elmehetek hozzá azzal, hogy megerősítse: Ennek az autónak nincs esélye (netán van?) még egy eredményes műszakira.
Ezzel több dolog el is dőlhet.
Hála Istennek! Hála a Gondviselésnek!
Ezt így  hiperpasszív állapotomban meg nem álmodtam volna.   
***
Csütörtök. Eltemették XVI. Benedek, emeritus pápát (95). Szép életet élt. Istennél találjon nyugalmat!
Ma követtem vén autómat, és magam is elmentem az egészség szervizbe. Joggal jelentkeztem be az orvosnőnél. Hörghurutom visszafejlesztésére antibiotikumot írt, továbbá nyákoldó Ambroxol szedését. Javasolt laborvizsgálatot is, mert már régen voltam vérvételen.
Ez igaz. Okkal óvakodom a vizsgálatoktól, mert nekiesnek kopásaimnak, amiket vagy sikerül, vagy nem megállítani. Elég sok sebből vérzik az idősödő ember szamártestvére.
Én se vagyok kivétel.
***
Cs. írja, hogy szomorú nap a mai. Igaz, 23 éve hunyt el anyánk (77). Isten nyugosztalja!

Egy tegnap olvasott jóízű kijelentés hasonlóan eligazító, mint Szt. Pióé (Járj az Úr útján, és ne gyötörd a lelkedet!)
A tegnapi így szól:
„Bízd a múltat Isten irgalmára,
         a jelent Isten szeretetére,
        a jövőt Isten gondviselésére.”
                                (Szent Ágoston)
 Váli Deske így fogalmaz: „Istennel köszönőviszonyban vagyok.”
Jacques Philippe pedig ezt írja: „Avilai Teréz megjegyzi, hogy az ördög mindent megtesz azért, hogy eltérítse a lelket a hűség útjáról…az imával csak az idődet vesztegeted. Inkább holnap imádkozz, ma halasztást nem tűrő dolgok várnak rád, nagy kár volna elszalasztani ezt a szép műsort a tévében, s akkor mit fognak gondolni rólad…”
J. Ph: úgy véli, hogy „Nyugaton a templomok részben a túl sok hideg és hosszadalmas szertartás miatt néptelenedtek el, ezek más érzelmet nem tudtak kiváltani, mint unalmat…”
Párhuzamosan megjegyzi, hogy Nyugaton olykor túl nagy hangsúlyt kap a lelki élet intellektualizálása.”
Magannyi megfontolást érdemlő kijelentés.
***
Próbálok a nagyon fajsúlyos gondolatok mellé tenni néhány habkönnyű poént is, amik a napokban jöttek velem szembe:
A skót lányát feleségül kérik:
- Elvennéd a lányomat akkor is, hanem adnék egy penny hozományt sem?
- El én.
- Akkor én nem adom hozzád. Elég hülye van már a családban.
***
A skót kisvárost földrengés sújtotta. Az egyik romház alatt sértetlen, de sokkos embert találnak, aki egy üveg whiskyt szorongat. A mentő rászól:
- Igyon egy kortyot, attól mindjárt jobban lesz!
- Nem, nem… Ezt rendkívüli alkalmakra tartogatom.
***
Orvos: - Gratulálok, Szabó úr, az utóbbi három hétben nagyon sokat javult a memóriája.
- Elnézést, de nem Szabó vagyok, hanem Kovács.
- Na, látja!
***
Pistike második osztályba jár: Egyik nap lihegve rohan haza az apjához:
- Mindent tudok. Megmondták a fiúk. Te vagy a Mikulás, a Jézuska és még a gólya is.
***
A főnök irodájából üvöltözés hallatszik. A kint várakozó ügyfél megkérdi a titkárnőtől:
- Mi történik odabent?
- A főnök Londonnal beszél.
- És miért nem hívja fel őket inkább telefonon?

Olvasom valahol: Hálalistával kezdem az évet.
Félreolvasom: halállistával kezdem az évet.
Alakját tekintve igen hasonlít egymáshoz a két mondat, és könnyű félreolvasni: Halállistával kezdem az évet. Ugye, december és január a családunk múltjában elég kritikus időszak volt, apánk, anyánk, húgunk elhunyta, de a sor a médiának köszönhetően megállás nélkül folytatódik. Csak a legismertebb embereket említem, akik a napjainkban hunytak el: Pelé, a kiváló brazil és XVI. Benedek pápa, a kiváló német (santo subito). Kiválóságuk aligha vonható kétségbe.   
Miért mindig az elhalálozást kürtölik világgá? Talán, mert a média rendes hétköznapi gyakorlatának a középpontjában a folyamatos meghökkentés áll. Mi sem egyszerűbb, mint leírni, hogy elhunyt a neves személyiség, hogy hányan vesztek oda a (sár)lavinában, a földcsuszamlásban, a cunamiban, az orkán erejű szélben, a hóviharban, a hurrikánban, a sarkvidéki hideg betörésétől, a sújtólégrobbanás következében, a földrengés miatt…
A föld népessége a statisztikák szerint ezeknek ellenére egyre növekedik. Csakhogy senki nem tudja, hogy a felnövekvő generációk mely tagjai válnak utóbb ismertekké, zsenikké… Egyáltalán semmit nem tudunk még róluk, hiszen nem fűződik a nevükhöz élmény, értékelhető tapasztalat.
Egy azonban elmondható: Nemüktől, rasszuktól, kultúrkörüktől, nemzeti hovatartozásuktól függetlenül mindnek azonos méltóságuk van, hiszen az Isten képmására teremtettek.  
Jó lenne, ha a politikusok is belátnák ennek igazát, és elmélyülne bennük az a filmjelenet (még akkor is, ha nem történt meg a valóságban), amely az első világháború két ellenséges erői között karácsonykor a barátság egy focimeccsben kulminál. Barátokká lesznek, s gyanítom, értelmetlenné válik előttük, hogy egymást gyilkolják.
De említhetném azt az angol mentést is, amelyben egy elsüllyesztett német hadihajó legénysége részesült. Ezek az emberi méltóság igaz leképzései, megerősítései. Sokkal több kellene ma belőlük.
Tegnap az fogalmazódott meg bennem, hogy „a hőre keményedő civilizáció” korát éljük. És ennek nemcsak az általános felmelegedés az oka, hanem a Teremtőtől való elfordulás, az eláltalánosodó közöny is. Nagy azoknak a felelőssége, akik ráhatással bírnak az általános elidegenedés ügyére.

Krónikussá avanzsáló hörghurutomat immár strepsils-szel kezelem. Szopogatom második napja a kék édességet, de egyelőre nem tapasztalok látványos javulást. Eddig tétlenül néztem a koreai végeszakadni nem akaró sorozatot, és azt, hogy a lakásra ráférne egy alapos porszívózás. Párhuzamosan eszembe jutott Füst Milán elhíresült mondása, miszerint élni nem muszáj, de a mészárosszámlát ki kell fizetni. Hát kiszippantottam az ünnepről visszamaradt kiszippantanivalókat.
Már két napja jól teljesített az öreg Colt, ezért harmadjára is elmentünk vele misére. Odafelé nem is történt semmi baj, de visszafelé megint megbecstelenített. Nemcsak kinézetével, hanem megátalkodottságával is. Keresztben állt a Zaránd utcában. Négyen tolták útpadka mellé. Immár szóltunk a szerelőnek, aki akut cserélt benne karácsony előtt.
Jólélekkel vállalta, hogy helyreállítja az autó üzemképességét. Már szégyellem megmutatni, mert egyre inkább egy roncsra kezd emlékeztetni. Most várom, hogy hívjon. Egyelőre csendes a telefon.
***
Tegnap a félig telt pohár víz szemléletmód mellett döntöttem.
Nézzük, hogy ezek az említett hírek hogyan válnak pozitívvá.
-  Hörghurutom figyelmeztet kopásaimra. Ez jól van így. Hetvenhat évet lehúztam, azt hiszem, ép elmével, hűséggel, néhány alapelv következetes betartásával.
- A koreai sorozat olyan méla. A szereplők folyton álmodoznak, gondolkoznak. Képes vagyok otthagyni, pedig igen színes kosztümökben villognak, és a szolgálólány üdvöskének csinos pofija van. Csak nem győzöm kivárni, hogy történjen valami. Azt hiszem, pozitív, hogy képes vagyok felállni a képernyő elől a vége-hossza nincs történet megtekintését mellőzve.
- A porszívózás eredményessége miatt pozitív. Addig kell vakarni a szívófejjel a padlót, amíg az eredmény nem látványos. Megtörtént.
- Az autóm mutatja az öregedés fázisait. Nem baj. Végül is jól szolgált az elmúlt másfél évtized alatt. Semmi és senki sem tart örökké ezen a világon. És ez is jól van így.

 

A tiszta lap 2023. De hogy valóban tiszta-e, az nagy kérdés. Vannak kétségeim. Múlt évről elöl hagyott könyveim itt sorakoznak olvasásra várva. Kellermayer: Az igazság. Szénássy A.: Lelkigyakorlat túl az ötvenen, és még a Nyolc Boldogság közösséghez tartozó Jacques Philippe két könyve. Szeretteim ilyenekkel leptek meg karácsonyra. Rám vár még két vaskos rejtvényújság a feladványaival. Rám vár a porszívózás is, mert a kosz nincs tekintettel az újévre.  
Többször idéztem Weöres S. 66 c. versét. Most is kiveszek belőle egy részt: „Csak azért nem járok óvodába, / mert köhögést kapnék.” 
Hihihi, nem is jártam óvodába, mégis köhögést kaptam, fojtó száraz, kitartó köhögést. A Tantum verde nem űzte ki, az Ambroxol nem broxszolta ki belőlem a köhögést. Most a szokott Strepsilshez folyamodtam. Adok neki három napot, hogy tűnjön el ez a szomorúságot okozó nyavalya.
Mondom a feleségnek, a múlt évszázadban nem gondoltam, hogy megérem a 2000-t.
Most 2023-at írunk. De durva.
Persze továbbra is igaznak tudom: Lehet, hogy most veszem az utolsó lélegzetet, lehet, hogy egy perc múlva dobban utolsót a szívem. A pakliban mind ezek benne vannak.
Úgy futottunk neki az újévnek, hogy a tévé elé láncoltuk magunkat. Hát csinálták a fesztivált. Aztán egyszer csak eszembe jutott: lehet, hogy a rádióban már nincs is kabaré? Bekapcsoltam. Volt. Éjfél után pedig Sachmo énekelt a világról.
Élmény a Mitsubishi vezetése. Valahol kontakthibás. Ezért óvatosan vezetgetem, nehogy leálljon útközben. Azért néha megteszi. Olyankor megbirizgálom a vezetékeket, hátha helyreáll a kontakt. És megtörtént már néha. A kocsit leíró könyvtől nem lettem okosabb. Már a legkisebb hiba felfedezésekor azt ajánlja, hogy vigyem márkaszervizbe. Egyszer majdnem vittem. A hátsó ablak 160 000 ft lett volna.
Abban maradtam magamban, hogy jó szerszámmal a hülye is tud dolgozni, jó autót a hülye is tud vezetni.   
Tegnap érkezett: „Lehetsz mérges, hogy a rózsák közt tüskék vannak, de akár boldog is lehetsz attól, hogy a tüskék között rózsák vannak. (A félig tele, félig üres pohár esete.)
2023-ban szeretném, ha a rózsákra figyelnék a tüskék között, és a félig teli pohárra.
Mindenkinek sok örömöt 2023-ra! 

Elmúla a bájgli, az utolsó mákos volt. De nem múla el a gyengeségem. Hangom soha nem ismert mélységeket ér el. Mondom feleségnek: Ha utánoznom kellene Csákányi László hangját, nem kellene tennem semmit. Épp olyan recsegő basszusom van.
De nem vagyok vele egyedül. M. unoka tegnap megérkezett Franciaországból. Az ő hangja is elment férfias irányba.
A szilveszter egyebekben szürke, és itt-ott ködös is. A léghőmérséklet inkább tavaszi, plusz tíz fokon felüli lesz napokig.
Az évváltás kettesben ér majd bennünket. Reméljük, hogy idén kevesebb pukkancsot lőnek fel, lévén hogy drágábbak lettek.
Az autónk reggel megint eljátszotta, hogy nem akar semmit, leginkább menni. Egy jótét lélek annyit állapított meg, hogy jó az aksi, csak nem kap benzint a motor. A tápszivattyúnál kell keresni a bajt. Mivel fogalmam sincs, hogy melyik a tápszivattyú, elkezdtem birizgálni a különféle vezetékeket és megindult a verda.
Írás közben érkezett a hír, hogy maghalt a 95 éves emeritus pápa, XVI. Benedek, Joseph Ratzinger. Nyolc évig dolgozott pápaként. Magválasztásakor plébánosunk mosolyogva jegyezte meg: „Jó kis pápánk van.” A hitről szóló könyvét még a múlt évezredben olvastam, a Jézus Krisztusról írt trilógiáját utóbb. Mondják, hogy gyorsírással írta könyveit, és úgyszólván nyomdakészen kerültek ki keze alól az ívek.
Isten nyugosztalja!
Szilveszter másról is nevezetes: Estelle unokánk születésnapja. Most éppen a 18. Már autók vezet, már készül az érettségire, miként Á. unoka is idehaza.
Hogy az év vidáman záródjék, ideteszem Domi magánszámát, amit az iskolában adott elő. Az őszről esett szó, Petőfi verséről is. A kis huncut a háta mögül előkapott egy száraz levelet, miközben szavalt: „Itt van az ősz...” Ezután megint a háta mögé rejtette, majd előhúzta a levelet a verset folytatva: „Itt van újra.”  Volt sikere.
Nem cifrázom tovább: mindenkinek B. Ú. É. K!

A két ünnep között vendégekkel foglalkoztunk és velünk is vendégként foglalkoztak mások.
Örültünk nekik, örültek nekünk.
Ma reggeli után felajánlottam segítségemet (vonathoz kísérés kocsival). Elbúcsúztunk tőlük, elrakodtunk, befejeztük a tegnapi gulyáslevest, bevettem a szokásos tucatnyi pirula mellé egy köhögésoldót.
Úgy látszik, napokkal ezelőtt túl sokat énekeltünk, túl sokat beszéltem, túl sok emberrel találkoztunk. Ki tudja, kiben mi lakik vírusilag, bacilusilag.
Persze ez oda-vissza igaz.
Mindenesetre nem sok hangom van, de ami van, az a basszus irányába tolódott el.
Mondom: Elmentek egyesek napokkal ezelőtt, és mi hazajöttünk két napja, majd az újabbak is elmentek ma délelőtt, harapni lehet a csendet.
Nem zavarok senkit, ha a gyógyszerek között kell matatnom.
Feltöltöttem a rádió aksiját és az okostelefonét.
Megfejtettem néhány rejtvényt,
megoldottam a háromféle szózatjátékot,
összekeresgettem a puzzle darabkáit és
elbuktam a mahjongg játékot.
Autónk egymásután harmadszor is elszállított bennünket két km-re, misére. Örömöm egyelőre tart. Az autórádió továbbra se szól, és nem tudom, van-e köze ahhoz, hogy a kocsi időnként durcás lesz, és tetszőleges helyeken megáll. 
Ideje elrendezni a sorsát, és pótlásáról gondolkozni.
Egy másik használtra gondoltam.
Mint tegnap már megírtam nem baj, ha olcsó, csak jó legyen.
Igazi nyugger vagyok.
Azt hittem, hogy csütörtök van, de nem. Már péntek van, és holnap szilveszter.
Kedves unokánk 18. születésnapja.
Ez úton is Isten gondviselő szeretetét kívánom neki, hogy óvja meg életét a keserűségektől, és hogy mindig optimizmussal tekintsen a jövőbe. 

A szellem kiereszttetett a palackból.
Kínával jól kitolt a Covid.
Hallom, szegények közül negyedmilliárd a fertőzöttek száma, és még koránt sincs vége a járvány terjeszkedésének.
Feltételezésem szerint mi már akkor elkaptuk a kórt, amikor évekkel ezelőtt elindult.
Aztán háromszor oltottak,
aztán mégis elkaptuk mindketten,
aztán a pozitív teszt igazolta sejtésünket,
aztán utóbb negatív tesztet produkáltunk,
aztán jött a postcovid-szindróma.
Már nem izzadok,
már nem ráz a hideg,
már nincs lázam, de
folyamatosan kapar a torkom,
folyamatosan köhögök, és ha bármiféle bajom támadna ezeken kívül is, mind a covidra fogom.
Meg is van rá a jó okom.
Érzésem szerint nincs ma a világon egyetlen orvos se, aki felelősen ki merné nyilatkozni, hogy ez és ez a tünet fogható a covidra, és semmi más nem.
Senki nem tudja, mit szabadítottak az emberiségre.
Köhögök= covid,
gyengébbnek tudom magamat=covid
elromlott az autóm=covid
Lejár a jogosítványom=covid : )
Gyerekkoromban az iskolaorvoshoz évente leparancsoltak minden osztályt, a miénket is. Gatyára és trikóra kellett vetkőznünk. Az iskolaorvos végignézett a társaságon. Mind lúdtalpasok vagytok. Holnapra hozzatok SZTK jogosultsági papírt, és én lúdtalpbetétre adok engedélyt.
Most az orvoslással foglalkozó társadalom végignézheti az embertömegeket, és megállapíthatja, hogy mindenki covidos volt, éppen az vagy lehet a jövőben.
Akik már voltak, azok cipelik a postcovid-tünetek megannyi fajtáját, mint életük meggyengítését és esetlegesen megrövidítését.     
De jaj annak, aki kitalálta ezt az átkozott vírust, és gondoskodott róla, hogy az egész emberiség sorsát megmételyezze.
***
Élünk, és amíg élünk, bízunk Istenben és szárazon tartjuk a puskaport.

Ma nekiestem a rejtvényújságoknak.
Először az öt pályázati rejtvény kulcssorait írtam be, aztán levadásztam négy olaszmódra szerkesztett feladványt, és megfejtettem közülük hármat. A kihívás „profiknak” szólt.
Vagy az vagyok, vagy ez a fajta profiság csak amolyan díszprofiság, mint a díszdoktori cím.
Díszdoktor vagyok, ha nekem adják.
Ugyan ennél is van lejjebb: A hamburgerkészítés „egyetemi” diplomája.
Ma már a szavaknak nincs az a valós értékük, mint egykoron volt.
Laza, lebutítós mindent relativizáló korban élünk. A szavak értelmét is divat relativizálni.
Persze senki nem mondja, hogy kötelező beállni a sorba. Mondhatom a magam igazát akkor is, ha nincs benne köszönet.
A nihilisták hangja sokkal erősebb. Nehéz volna megmondani, hogy miért.
De nem is ezt akartam megírni. Ennél még az is élményszerűbb, hogy kint süt a nap, hogy reggel minden kocsiablak be volt fagyva. A tegnapelőtti tizenötfokos meleg után kicsit húzós ez a hőmérsékletesés.
Apropó. Kocsi. Kezd kirothadni alólunk az autónk. Jóllehet nem sok rossz mondható el róla. Tizenöt évet szolgált minket, előttünk első gazdájánál 11-et. Ha jól számolom 26 éves ez a verda.
Hol hajlandó menni, hol nem.
Ma reggel nekilódult a világnak, és épségben haza is hozott bennünket.
De makrancos, de szeszélyes, de capriccoso.
Én meg nem szeretem az ilyet.
Nincs valakinek egy megunt eladásra váró autója méltányos áron?
Nem baj, ha jó, csak olcsó legyen.
Hátha megkapom még két évre a jogosítványt.
Elvégre még csak 77 éves leszek.
Hej, haj!

Érdekesen indult a mai napunk.
Éjfél után is néztük még a kétrészes hollywoodi filmet, a Ben Hurt, majd lefeküdtünk.
Szerintem az érkező hidegfront miatt elég nyugtalan éjszakánk volt.
Nem igazán segített elaludni az a tudat se, hogy az autónk megmakrancosodott.
Hol megy, hol nem, de inkább nem, mint igen, és a legváratlanabb időkben és helyeken áll meg, csakúgy, mint egy csökönyös szamár.
Reggel fejtörést okozott, hogy a csaknem két kilométerre eső templomba elzarándokoljunk-e vagy se. Mármint gyalogszerrel.
Mivel eléggé tanácstalanok voltunk, azt javasoltam, hogy dobjunk fel egy pénzt, döntsön az.
Abban maradtunk, hogy a fej jelenti a menést, az írás a maradást. Feldobtam a fémtízest, leesett és fejet mutatott.
Elmentünk.
Jól tettük: János-nap van, és plébánosunk is János, aki nagyon nem szereti az ünneplést.
Nekem a régi kabaré jutott eszembe: „Énekeljek, vagy lőjek?”
Azért valahogyan csak megéltettük őt.
A mise során pedig arra gondoltam, hogy „a Fej” maga Jézus, az Írás meg a ránk maradt tanítása – elsősorban az evangéliumok.
A mi életünk pedig az érem harmadik oldala, a pénz éle.
A Fej és az Írás között folyik életünk, gurul a születéstől a másvilágig.
***
Tegnap olvastam valakitől, hogy a prédikációk végét lehet tudni, csak azt nem, hogy hogyan alakul közben, hogy utóbb az üdvösségre utalva befejeződjön.
Érdekes.
Többnyire igaz is, de hát kell ennél jobb perspektíva?