Mickey webnaplója

„Ha megunja furulyáját, előveszi bőrdudáját. Belefújja búját a birka bőrébe, szélnek ereszti belőle.”
Ez a nótaszakasz emlékeztet arra, amit csaknem naponta csinálok.
Jobbára itthon téblábolok.
Ha éppen nem sétálok, akkor hol játszom a számítógépen, hol pedig írok valamit, hol a forgószéket átirányítom a digitális billentyűs Yamahához, és beleverem búmat, örömömet, engem foglalkoztató dallamokat, régi és még régebbi slágereket, beatszámokat, klasszikus és romantikus zenéket, ritkábban jazzt, és elvagyok velük, mint a befőtt.
Ezek a zenék bennem élnek, és régi idők szépségeire emlékeztetnek.
Akkor is, ha nem egészen pontos az én „interpretációm”.
A zene elvont külön világ.
A megfogalmazások világa megint egy külön világ.
Sokszor rácsodálkozom a nyelvhasználat árnyaltságára.
Miféle elvont tartalmakat képes az ember szavakba önteni.
Gondolhatok a Cz. G.-féle menést kifejező több mint ezer szavára, vagy egyszerűen csak arra, hogy a szeretetre és a szerelemre kétféle szavunk van. Mi mindent idéznek fel a szavak!!!

Nem tehetek róla, baromira utálok orvoshoz menni. Ne kérdezzétek, hogy miért. Magam előtt se egyértelmű az oka.
Mivel két hónap késéssel rászántam magam a féléves kontroll időpontkérésére, és mivel az időpont a mai napra szólt, hetek óta esz a fene: közeledik az időpont. Ma aztán utol is ért.
Sokat gondolkoztam rajta, hogy kinek milyen szerepe van egy kontrollvizsgálatban.
Az asszisztens lebonyolítja az EKG-t, a vérnyomásmérést, megkínál tenziominnel, s úgy bocsát a szakorvos elé.
Aztán az orvos vagy elfogadja a műszerek kimutatta adatsort anélkül, hogy különösebb beavatkozásra akarna rábeszélni, vagy ellenkezőleg.
És mi a szerepe a páciensnek? (Jelen esetben nekem.)
Próbáltam beleélni magamat abba, hogy az orvos a munkáját végzi. Ha megjelenek előtte, akkor rajtam, ha nem akkor máson. Óvatos empátiával foglalkozik velem, veled, vele.
Én meg a beteg vagyok, a tűrő, a páciens. Várom az ítéletét.
Utólag A tanú c. film egyik mondata alapján fontolgattam a szerepemet: „Milyen legyen a figura? Csináljunk naivat, csodálkozót, a nép egyszerű gyermekét?” Milyen legyen saját figurám?
Mivel nem esznek meg, nem érdemes nagyon beleélni magamat valami „tűrő” szerepbe.
Vagy azt állapítják meg, hogy találkozunk félév múlva, és nincs több tennivaló, vagy azt, hogy változott az állapotom, de akkor se kell azon nyomban döntenem a további hogyan felől.
Ez rendezi valamelyest állapotomat.
De tovább megyek a megfontolásokkal.
Nekem nem kell megfelelnem semmiféle elvárásnak. Jogom van olyannak lenni, amilyen vagyok. (Mustó P.)
Segítségemre jönnek mások is.
Kellermayer M, aki sokszor fogalmazza meg: Minden más ember törvényfüggő, az ember viszont istenfüggő élőlény.  Azaz az ember felette áll a fizikai törvényeknek. A transzcendensre nyitott lény, a szerető Isten jelene előtt folyik élete, és ez ad biztonságot – „egytelen hajszál sem esik le a fejünkről a Gondviselő  tudta nélkül”.
Pio atya mondása: „…ne gyötörd a lelkedet”.
Emődi: „Minden úgy van jól, ahogyan van…”
Ezekkel a megfontolásokkal vonultam a rendelőbe: Lesz, ami lesz.
Ők mértek,
nem kínáltak tenziominnel,
mondtak,
írtak,
fogunk még találkozni, ha Isten is úgy akarja,
szedjem a pirulákat…
Itthon megmértem a súlyomat.
Nem rettenetes a látott eredmény, de jót tesz egy kis önmérséklés. Próbálok fogyni.  

Jávor Béla sok mindenkit (közismert embereket) megkeresett azzal, hogy meséljenek róla, melyik a kedvenc elbeszélésük, és miért. Majd, ha jól emlékszem, közli is az illető elbeszélést. Azt hiszem, ha engem kérdez, kapásból mondanám, hogy
legkedvesebb novellám O’Henry: Háromkirályok ajándéka. Egy fiatal párról szól, akik kölcsönösen áldozatot hoznak azért, hogy megajándékozzák egymást. Mit mondjak? Sikerült nekik. 
De nemcsak legkedvesebb novella létezik és nemcsak novella lehet legkedvesebb.
Legszörnyűbb novellát Kosztolányitól olvastam. Miklóska a címe, és arról szól, hogy a Balaton vizébe dobálgatja az apa a fiát, az elmerül, és a tóba fullad.
Legkedvesebb regényem is van: Gárdonyi Egri csillagok.
Legkedvesebb drámám: Albee: Nem félünk a farkastól.
Legkedvesebb versem: Arany, Toldi.
Legkedveltebb műfajom az igényes viccek, anekdoták, amelyek kedves csattanóval mulattatnak, vidámságot hozva életembe.
Legalapvetőbb könyvem a Biblia. Egyetlen könyv se hasonlítható hozzá. Megtanít emberi méltósággal élni.
Legkedvesebb eposzom: Zrínyi: A szigeti veszedelem.  Patinás szép magyar nyelvezetéért kedvelem.
Legszórakoztatóbb novellasorozatom: Karinthy, Tanár úr, kérem.
Legmeglepőbb regény számomra: Szatmáry: Kazohinia.
Leggazdagabb általam ismert életműsorozatom Móra Ferencé és Tömörkény Istváné.
A legszebb kisregény nekem: Hemingway: Öreg halász és a tenger.
Legromantikusabb regény: Sienkiewicz: Quo vadis?
Biztos volna tovább is, de nem mondom tovább. Elég egy posztnak ennyi.
***
Bezzeg az ő idejében…
„Rossz idők járnak. A gyerekek nem tisztelik a szüleiket, és mindenki könyvet ír” – kesereg Cicero.   







  

Régóta mondogatom, hogy mindenkinek megvan a maga módszere arra, hogy magán tartsa mások figyelmét. Ez bizony igaz.
Sokféle módszer van, pl. a beszédesség.
Az a fajta, aki saját szómenését nem hagyja megszakítani.
Ha megszólalsz, azt mondja: Még nem fejeztem be. (Arra várhatsz.)
Vagy figyelmeztet: Ne felejtsd szavadat…
Vagy a mondatok végén nem ereszkedő a hanglejtése, ahogy várható volna, hanem ellenkezőleg: emelkedő, mintegy ezzel is arra utalva, hogy még nincs vége és nincs vége, és soha nincs vége.   
Vagy: Csak egy mondatot hadd mondjak még… Számolhatod az egyet. Tegnap kilencszer egyet számoltam… Nem is voltak rövid mondatok.
Egy másik módszer a harákolás.
A harákoló harákolással hitelesíti jelenlétét. Ez nem afféle csendes torokköszörülés, hanem hirtelen és erős, mint a közvetlen közelben lecsapó istennyilára következő égzengés. A hangerőre nem lehet panaszunk.
Van tenor és basszus harákoló. Kinek mi adatott.


 

Szembetalálkoztam az ország szó eredetével: ország–uruszág–uruság, végső soron úrság, királyság értelmű.
A magyar hol él vele más államok megnevezésében, hol nem.
Pl. Lettország és Észtország esetében igen, Litvánia és Jugoszlávia esetében nem.
A miatyánkban is országot mondunk. Valójában itt is uralmat, királyságot jelent.
Ti keressétek az Isten országát – szól a felhívás, azaz az Isten uralmát.
Milyen is az?
Tökéletes. Mert életteli, mert a jóság aspektusából tekint a teremtett világra, szeretni akarja az élőket és minden teremtett létezőt, amire a Teremtés könyve így utal, amikor kijelenti: „Isten látta, hogy ez jó, ez nagyon jó.”
Érdemes megfontolni ezeket a szavakat, és csatlakozni látásmódban hozzá. Minden, ami van, jó és nagyon jó.
Immár vagy harmadszor idézem ide az egymondatos bölcsességet: „Minden úgy van jól, ahogy van, mert hanem úgy volna jól, másképpen volna.”
Kb. ez fedi le azt a nézőpontot, ahogyan és ahonnan a Teremtő néz teremtésére.
Amikor azt mondjuk, hogy jöjjön el a te országod, akkor arra kell gondolnunk: akkor jön el az ő urasága, uralma, királysága, ha, mi „alattvalói” a jóság aspektusából szemléljük a teremtést, a történéseket, a világot. És ilyenként is bánunk vele.
Ez feltételezi, hogy humorral felelünk a minket ért inzultusokra, kerüljük a kritikát, empátiával próbáljuk megérteni környezetünket.  
***
Kedvenc viccem:
Grün a  pályaudvaron: Szervusz, Kohn! De rég láttalak. Aztán hova-hova?
- Miskolcra.
- Hát idefigyelj Kohn! Ha te azt mondod, hogy Miskolcra utazol, akkor biztos lehetek benne, hogy Kecskemétre vonatozol, ám most  történetesen tudom, hogy te valóban Miskolcra készülsz. Akkor meg miért hazudsz?
***
A vicc mintájára:
- Miért is jöttünk ide?
- Zoknit vásárolni. 
- Ahá! Hát ide figyelj! Ha te egyszer azt mondod, hogy zoknit venni készülsz, akkor biztosra vehetem, hogy végig akarod nézni a környék boltjainak teljes választékát. Ám történetesen most csakugyan zokniért jöttél. Akkor meg miért hazudsz.

Mustó Péter SJ könyvéből (Csendben születik az élet) szemezgetek.
- Isten hat és működik bennünk, körülöttünk akkor is, ha nem gondolunk rá, és nem érezzük jelenlétét. 5. o.
- Az életnek jó, hogy vagyunk … sikerülni akar bennünk. 7. o.
- Minden Istentől jön. Az is, ami nem tetszik. 29. o.
- Ha elfogadom az életet, anélkül hogy tiltakoznék ellene,…az életöröm növekedni fog bennem. uo.
- Ami van, annak szabad lennie, azt Isten megengedi, hogy legyen. 32. o.
- Fájdalmas az, ha nem érdeklődnek irántad, ha viszont érdeklődnek, az éltet. 36. o.
- A barátságot nem gyakoroljuk, hanem éljük. Az életet sem lehet kipróbálni, csak élni lehet. 45. o.
- Sokszor kérjük Istent, hogy hallgasson meg minket, de mikor hallgatjuk meg mi őt? 46. o.
- „Bűvös ereje van a szónak, ezért óvatosan válassza meg az ember, a szavait, és ki ne nyissa a száját a rosszra. A kimondott átok a levegőben repdes, és bárkire szállhat.” (Talmud) 47. o.
- Jálics atya intelme: „Csak mondjad Jézus nevét. Ne kérj!” 53. o.
- Akik szoktunk imádkozni, tudunk Istenhez szólni, de nem tanultunk meg igazán Istenre figyelni. uo.
- Nem körülöttünk forog a világ, szolgálatra születtünk, az élet szolgálatára. 58. o.
- A meditálás segít, hogy növekedjék bennünk az életöröm, az életkedv, és ez… sose hagyjon el bennünket. 61. o.
Szalézi Szent Ferenctől idézi:
„Ha a szíved kószál és szenved,
vidd vissza óvatosan a helyére,
és helyezd gyengéden Istened jelenlétébe.
És ha soha semmi mást nem csináltál egész életedben,
csak a szívedet hoztad vissza,
s helyezted ismét Isten jelenlétébe,
– bár az újra meg újra elszaladt, miután visszahoztad –,
akkor már nem éltél hiába, akkor az életed beteljesedett.” 11– 12. o.

Arról már írtam, hogy milyen önbecsapás az órák átállítása. De nem csak azzal csapják be az európai, amerikai – nyugati civilizációban élő társadalmakat, hanem még sokféleképpen.
- Pl. az eszelős árfeltüntetésekkel. A 4000 ft-os áru 3999 ft. Szemtelen megvezetésnek élem meg.
Parasztvakításnak, polgárpukkasztásnak.
- Pl. az állandósított inflációval, amelyet természetesen bérfejlesztésekkel kompenzálnak. Semmi értelme.
Polgárpukkasztás, parasztvakítás.
- Pl. azzal, hogy történéssé hazudják a cselekvéseket. Minduntalan szembe találkozom ezekkel a megfogalmazásokkal: változik, emelkedik, módosul az ár. Nem változik, változtatjuk, nem emelkedik emeljük, nem módosul módosítjuk az árakat, a tarifákat. Az áremelés nem istencsapása, hanem tudatos emberi beavatkozás. A megfogalmazások nem ezt tükrözik.
Ezért azok is polgárpukkasztások, parasztvakítások.
- Pl. az állandó akciókkal, amelyek során az akciós ár fölé hazudnak egy sosemvolt magas árat. Különben is ne tévedjünk: minden akció azért lehetséges, mert már más árukban megfizettük az árkülönbségeket. Már az akciós újság és mindenféle reklám létrejötte is csak azért lehetséges, mert a cégeknek futja rá. Miért futja, mert már korábban megfizettük e költséget is, tehát
(polgárpukkasztás, parasztvakítás).
Próbáljuk mind ezek ellenére kikapálni tudatunkból a minket semmibe vevő húzásokat, és emberi méltóságunknak megfelelő életet produkálni, emberi tartásunknak megfelelően élni.
***
Egy blogban olvasom: boltkóros. Tetszik ez a holdkóros mintájára készült fogalom.

Néhány napja tudom, hogy jelenleg már az emberiség összlétszáma meghaladta a 8 milliárd főt. A 8 md főhöz ugyanannyi törzs tartozik és négyszer annyi végtag is. A 8 md fele férfi, a fele nő. A 4 md nőből kell a nősülőnek kiválasztania a megfelelő partnert, akit az Isten neki szánt. Ez nem könnyű, mert a fiatalok ismeretségi köre meglehetősen határos. Redukáltatik a számba jöhető lányok száma néhány tucatra. Ezekből kell tovább finomítani a lehetők körét. Végül fennmarad a szűrőn egy-két alany, akik a leányvásáron részt vesznek.
Óhatatlanul a Ford egykori reklámszlogenje jelenik meg képzeletemben: T-modellünket az Ön kedvenc színében szállítjuk, amennyiben kedvenc színe a fekete.
***
Korábban született Farkas G., egykori osztálytársam kötelező olvasmánnyá tette, hogy egy másik osztálytársunkkal, Blanckenstein M.-sal készített hosszas interjút elolvassuk.
Jelentem sikerült.
BM hetvenöt éves és ötven éve pap. Eredményes, tartalmas múltat tudhat magáénak. Minden időkben naprakész ötletei voltak-vannak.
Figyelemreméltó, hogy kitér arra: a ma gyerekeinek a nyelve olyannyira más, hogy ez már akadálya a velük folytatott értelmes párbeszédnek.  
Muszáj továbbadni a stafétabotot – teszem hozzá.
***
Az ambó előtt szép csokrot találtam. Az egyik nemes krizantém olyan szépe sugaras volt, mint egy szentégtartó: biomonstrancia. Gyorsan le„telefonáltam”. Jó lett a fotó.
***
A vonatmegállóban öntapadó matricákat találtam. Arra agitálnak, hogy a népszámláláskor valljuk magunkat ateistának, ill. vallástalannak. Miért? Aki az, megfogja tenni, aki pedig vallásos, azt fogja nyilatkozni. Nemde olyan ez, mintha a fradi-szurkolókat arra akarnák rávenni, hogy az UTE-nak szurkoljanak.    
***
Tegnap M. unoka elautózott Mátészalkára dolgozni és vissza. Ma nem tudná megtenni az utat, akkora a köd, és kelet felé talán még nagyobb.

Amikor én még gimnazista voltam, mesélte osztályfőnökünk, hogy volt neki egy tanártársa, egy piarista, tudós ember, aki hatalmas cetligyűjteményt hozott össze élete során. Az íróasztalán tartotta abc-s rendben. Egy alkalommal nem találta az asztalon a cédularendszert. A segítő testvér rendet rakott nála, elégette a fecnianyagot a szoba kályhájában. Az életműve veszett oda a tudós embernek. Sose készült el az általa megálmodott enciklopédia.
Ezen méláztam, amikor elolvastam a deske.news mai anyagát. Ezt írja: Porig égett a maglódi festőművész, Babos László otthona: egy élet munkája vált a lángok martalékává, mindene odaveszett.
Csak néhány rajz és grafika darabja maradt meg a rengeteg műalkotásból, amit Babos László készített 60 év alatt, aki most is egy kiállításra készült. Sejtésem szerint a korábban eladott képei megmaradtak másoknál, de hát a veszteség akkor is óriási.
Megírta nekünk ezerévekkel ezelőtt a Prédikátor, hogy minden csupa hiábavalóság. Ma van, holnap nem lesz. Az ember pedig gyászolhatja a munkáját, amelyről egyedül csak az Isten tud, aki a rejtekben is lát.
***
Olvasom Lőrincze Lajos nyelvelő könyvecskéjét. Az foglalkoztatja többek között, hogy a germanizmusok nem mindegyike haszontalan, s hogy a nyelvészek közül a szigorúbbak minden germanizmust kiölnének, ha képesek lennének rá.  A kiadós esők szókapcsolatból a kiadós az germanizmus. Az ausgiebig átvétele. De ilyen a mire föl, jól jön ki, tartsd a szádat stb.
A szabály – azt írja – az, hogy a létigével (van, volt lesz,) és az ige határozói igenevével alkotott szerkezet germanizmus.  Hozzáteszi, hogy akik ebben hisznek, nem gondolnak arra, hogy ha valóban igaz volna ez a törvény, akkor senki se beszélne jól magyarul! Olyanok mellett kardoskodnak, hogy a fiúkkal való táncolás sem megengedett, ahelyett, hogy kimondanák: nincs megengedve. Ahol erőltetett, ott persze kerülendő: pl. el van aludva, meg van érkezve a vendég, el lesz futva a tolvaj, vagy a macska fel lesz futva a fára, s egy jelenkori: Az a munkatárs, aki be van rúgva, az ki lesz rúgva.   
Még megjegyzem, hogy Lőrincze nem érte meg az elangolosodás divatját.
Mit szólna hozzá, ha még ma is élne?
***
JCs góbévicce: 
Na, Áron bátyám, jó fogat húztam-é ki?
Jót, fiam, mert a rossz még megvan.

M. unokával a sakkról kezdtünk el beszélgetni.
Van hozzá közöm, persze leginkább gyerekkoromba visz vissza a téma. Elég gyorsan megtanultam a szabályokat, és azt is, hogy a cél a király mattolása.
Játszottunk parasztáborút is, amikor a táblán a gyalogokat határozott rendben át kell vonultatni a tábla túlsó felére, és természetesen ebben az esetben is „az győz, aki előbb”. Játszottunk ezen kívül ún. franciasakkot is, aminek fordított célja van. Ütésre kell kínálni a sakkfigurákat. Itt az győz, akinek hamarabb elfogynak a bábúi. Az unásig ismételt felszólítás: Üss!
De játszottunk a magunk amatőr módján igazi meccseket is. Máig emlékszem egy szitura. Már alig volt bábum a táblán, amikor mérgesen felkiáltottam: Na, most aztán kaszabolok! Ám nem volt már mivel kaszabolni. Csúfos vereséget szenvedtem. Olyan is előfordult, hogy a vesztes fél felborította a táblát. Szerterepültek a figurák. Be is fejeződött a mérkőzés.
Talán főiskolás voltam, amikor egy barátommal leültünk sakkozni, és zsinórban hétszer nyertem egymásután. Neki felment a láza (megmérte), nekem meg elment a kedvem a sakkozástól. Nem azért barát a barát, hogy kellemetlenül érezze magát társaságomban. Ami viszont érdekes, hogy NL főiskolás társam mágneses sakkot hozott az iskolába, és rávett, hogy játsszam vele. Játszottunk. Játszottunk óra előtt, óra alatt, szünetben és menzára menetel közben is a lépcsőházban. Nagyon sok meccs követte egymást, és nem fáradtunk bele.
Felnőttként nem vonzott már a sakk. Nem érdekelt, hogy nyerek-e vagy vesztek. Akkor meg minek?
Nem úgy két cimborám, akik alig várták, hogy snell-partit játsszanak egymás ellen. Természetesen sakkórával. Természetesen csaknem folyamatosan verték az órát, mert időre ment a dolog. Szegény óra.
A csúcs egyfajta piás sakk-készlet, a snapszsakk. Két barátom is azt kapta tőlünk kerek születésnapjuk alkalmával. A figurák, nagyjából stampedlik, melyeket kezdésre megtöltöttek valamiféle snapsszal, likőrrel avagy pálinkával. A leütött figurákból ildomos kiinni azt, ami bele volt töltve. A játszma végén nem izgat senkit, hogy nyert-e vagy veszített.
Végül megemlítem HI nyelvi leleményét: „A sok sakk, az sakksokk.”
***
Ma a hiszekegy egyik kitételén méláztam el: „aki az Atyától született az idő kezdete előtt.” Induljunk ki abból, hogy idő azért van, mert anyag van, annak mozgása van, és a mozgások egymásutánja jelöli ki az időt. Az idő kezdete az anyagvilág kezdete. Logikailag tehát az örök szellemi létezőből (Atya) fakad a Fiú, majd az Isten létrehozza, megteremti az univerzumot. A nagy BUMM-mal elindul az anyagvilág szétterjedése, és megszületik az idő.  Következésképpen „az örök jelenben, mintegy az anyagvilág megteremtése előtt…”