Mickey webnaplója

Véleményem a valóságról, annak egy-egy kiragadott darabkájáról. Főleg irodalomszeretetem, vallásom, kedvelt zenéim, saját élettapasztalataim lenyomatai ezek a rövid írások, amelyeket naponként megfogalmazok. Tehát egyfajta napló, füves könyv, önéletírás, (családi) eseménytár, benyomásaim laza szövésű összegzése mindarról, ami körülvesz. Reményeim szerint fotóimmal tarkítva.

Friss topikok

Utolsó kommentek

2020.05.31. 23:07 emmausz

Újra tervezés

A helybenjárás idején naponta hallgatjuk Böjte Csaba prédikációit. Pünkösdkor képszerűen ecsetelte a Lélek munkálkodását a lelkiismeretünkben, hogy eszünkbe juttatja, hogy mit kell tennünk, mi volna a leghasznosabb. A szerzetes most is új célokon töri a fejét. Eddig arccal az anyátlan-apátlan gyerekek nevelése töltötte ki az életét. Anélkül hogy ezzel felhagyna, most egy kápolnát szeretne építtetni a Hargitán, ha jól emlékszem, egy elvonulós helyet, ahol mindenki betájolhatná magát, hogy merre tovább. S ha ő elhatározta, akkor abból kápolna lesz.
Nekem régi emlékeim jönnek elő. a mostani borongós cudar pünkösdön. 1997-ben a karizmák ünnepén szűk negyedórát szerepeltünk a remetei pódiumon. Fújt a szél, vágott a szemergő hideg eső, s mi próbáltuk kibírni rövidujjú ingben, ernyő nélkül a mikrofon mögött. Reggel kifejezetten derűs időben, melegben indultunk, de délben egy kemény hidegfront érkezett.
Túléltük.
***
Amikor a piaristákhoz jártunk, reggel órakezdés előtt rendszeresen elmondtuk a lélekhívó imát, hogy értelmes dolgokkal és eredményesen töltekezzünk. Egy alkalommal matekóra előtt álltunk. Becsöngettek. Megérkezett P. Pogány, a piarista matektanár. Elkezdte velünk a szokásos imát, s végignézve az osztályon azzal szembesült, hogy a társaság jó része a füzetére mered napi leckét próbálja memorizálni, némileg joggal, mert Pogány János szigorú tanár volt. Az ima felénél tartottunk, amikor leintette a társaságot ezt harsogván: „Imádságot abbahagyni, ez nem imádság, ez istenboszantás! (sic!) Leülni, felelés!”
***
Olvasom Latinovitsot. Rendesen kritikus a Ködszurkálóban.  Persze igaza volt. Pl.: „Az álművészek csuklyás besurranók, akik hatalmat követelnek, akik rendeletekkel kormányozzák saját jólétüket, akik – mint a rák a sejteket – pusztítják az igazi művészt: a halhatatlant a halálba kergetik. Ezek kompromittálják a céheket, a munka szentségét, ezeket kell kiseprűzni a színházi életből.” Az embernek óhatatlanul eszébe jut, hogy ez mintha ma se volna másképp. Az ilyenek fenekednek az olyanokra, az olyanok kikérik maguknak, s riposztoznak. Nem hasonlítunk mi a mérgezett egerekre? S nem kellene abbahagyni ügyesen megválasztott retorikával, ami eredményesen veszi fel a harcot a békétlenkedőkkel. Erre alighanem a humor, a meghökkentés a legjobb eszköz, némi égi segítséggel párosítva.
Addig (ismét Latinovits) „A halál közel kaszál a színházakhoz. Nem a temetéseken kell keresett szavakat felolvasni, hanem az élők között kell rendet teremteni.” Nem új ez a gondolat sem. Egyszer Kodálynak a tudomására hozták, hogy nagy beszéd hangzott el egy neves ember temetésén. Kodály csak legyintett: Hja, kérem, temetni nagyon tudunk. Nyilván arra gondolt, hogy elsősorban az élőket kellene tisztelni, nem (csak) a halottakat.
Valakinek feltűnt, hogy az országházi felszólalások rendre azzal kezdődnek, hogy „tisztelt” képviselő, s a legritkábban tisztelik meg egyes felszólalók valóban a társaikat. Inkább a tiszteltet kellene elhagyni, s helyette valóban a tisztelet hangján szólni, s nem fordítva.
***
Trianon kapcsán Huckleberry Finn kalandjainak egy epizódja kísért. Így szól:
„- Adj egy pofa bagót, Hank! - Nem tudok adni; csak egy kicsi maradt magamnak is. Kérj Billtől...
Ha kölcsönkérnek egy pofa bagót, …a foguk közé veszik a dohánytekercset[lepény], és úgy próbálnak letépni egy darabot [harapás]. Olykor a lepény tulajdonosa búskomoran nézi, és azt mondja, mikor visszakapja: - Tudod mit, inkább azt add vissza, amit leharaptál, és a többit tartsd meg magadnak!”
Ha a harapások mértékét tekintem, mintha ismétlődött volna az epizód mondanivalója.

***
Zene. Legyen ez egyszer egy ismétlődő taizéi kontemplatív ima. Elhangzott pl. Beton (Balás Béla) püspöki beiktatási miséjén is Esztergomban 1993-ban. „Spiritus Iesu Christi, Spiritus caritatis confirmet cor tuum.” Jézus Krisztus, a Szeretet Lelke erősítse meg szívedet. Azt hiszem, a jó kívánság mindnyájunkra ráfér.
https://www.youtube.com/watch?v=-l6xaeottu0
                   

  

Szólj hozzá!


2020.05.30. 22:57 emmausz

Pünkösdre

Öröm, erő, szeretet
„Nem kell, hogy mindig igazam legyen, mert nekem is terhes már. Szeretném, ha egyszer nem lenne igazam. Szeretnék egyszer kicsit önző lenni, bölcsen vigyorogni akkor, amikor mások harcolgatnak. Az afférok kis vacak igazságok” – jegyezi meg Latinovits, és sajnos igaza van, amikor szeretné, hogy ne mindig legyen igaza.
Vele ellentétben Besenyő Pista bácsi rosszul tűrné, ha nem neki volna igaza: „- Igaz? Igaz. És kérem, máris igazam van. Azzal, hogy megállapítottam, már megint igazam van: 2. Amíg idejöttem, már háromszor volt igazam. 5. S most is igazam van: 6. Ha nem szólok semmit, akkor is igazam van. Hét. Annyiszor van igazam, ahányszor csak akarom. Nyolc.” Ugye nem kell mondanom, hogy Besenyő Pista bácsi Laár András kabaréfigurája. Mindenesetre a férfivilág tele van a tökéletesség látszatát fenntartani akarókkal. Latinovits már-már belefárad ebbe is. Ködszurkálás az ő igazsághajszolása is.
Hozzám közelebb áll az az önvallomása, amely így hangzik:
„Az embereknek mosolyra, örömre, erőre van szükségük, szeretetre van szükségük, hogy éljenek, dolgozzanak, és higgyenek abban, hogy van értelme az életüknek és munkájuknak.” Kell-e pünkösdre szebb kívánság, mint az övé? Hogy jelenünket csakugyan az öröm, az erő, a szeretet, az élet, a munka, a hit, az értelem hassa át.
Erős hasonlóságot mutat a Lélek ajándékaira. Sorolom őket: bölcsesség, értelem, jó tanács, lelki erő, tudomány, jámborság istenfélelem. Ezek nagyjából az Izajás által felsoroltak. Illő, hogy pünkösdkor számot vessünk létezésükkel.
Bár idesorolhatnánk Pál Galatákhoz írt levelének fontos kitételét is. Pál kinyilvánítja, hogy a Lélek gyümölcse a szeretet, a szeretet uralmának a jelei az öröm és a béke, megnyilvánulásai a türelem, a kedvesség és a jóság, kiteljesedésének a feltétele a szelídség és önmegtartóztatás (önuralom?). (Vö. Gal 5,22)

Pünkösdkor ezeket ünnepeljük, ezekre számíthatunk, ha készek vagyunk fogadni a Lélek ajándékait. Ezekben tobzódhatunk, ha lerázzuk magunkról a civilizációs mocskot, port, hamisságokat, megtévesztéseket, rágalmakat… Nem is sorolom tovább.
Hát akkor most erősödjünk, tápászkodjunk, kapaszkodjunk a jóba, az igazba, a szerethetőbe.     
***
Hosszú kihagyás után maszkot húzva elmentem FülesBagoly rejtvénylapot venni. Átfutottam a füzetet, de egy viccét se találtam elég jónak ahhoz, hogy idemásoljam. Viszont három feladványt azonnal megfejtettem. Vagy könnyebbek voltak (nem hiszem), vagy kipihenten fogtam hozzá a megoldásokhoz. Ez utóbbi valószínűbb.
*** 
Szombat este Cape Canaveralról két fős legénységgel űrhajót indítottak. A FOX News közvetítette, s a PC-n rengeteg hozzászólás üdvözölte az eseményt. Érdemes lenne az ide felpakolt Chuck Norris-poénokat összesöpörni. Kettőt nyakon csíptem a sokból. 1. Ch. Norris esővízből is képes hóembert készíteni. 2. Fogd be a pofád Ch. Norrisról!
A kilövés egyébként parádés volt, a helyszínen végignézte Trump elnök.           
Ünnepi zene? Döntöttem. Illő is, ismert is az első harmada, magasztos is: Charpentier Te Deum.
https://www.youtube.com/watch?v=I3LIlzPtsmw

Szólj hozzá!


2020.05.30. 02:57 emmausz

Csak röviden

Gyerünk, gyerünk, gyerünk, mert gyors az élet – szólt a múltban valamelyik operettben. A 21. sz-ban, ha lehet, még sokkalta gyorsabb az élet. Akik a FB-ot böngészik, mintha állandóan valami jobbat keresnének, s csakugyan szinte folyamatosan görgetik az újnál újabb, illetve az már ezerszer látott-olvasott információkat.
Lám, a blog rövid szó. a poszt is az. A poszt legyen rövid tartalmában is. Most megpróbálom több műfajban.
Vers: Weöres:
A kőbéka lassan ment / A kő-béka lassan ment. / Kitépték az éjfél szőrét, / lenyúzták a hajnal bőrét. / A kő-béka lassan ment./
Hát ez is hosszú. Nézzünk rövidebbet:
- „Szőnyegevő sötétség”  vagy
- „Hóló” vagy
- „Tojáséj”
Paródia: „Most abbahagyom a versírást, mert eszembe jutott valami.” (Karinthy)
Regény-zanza: A Pál utcaiak kiverték a vörös ingeseket a grundról, ahová ezek után nagy házat emeltek a felnőttek. (Molnár Ferenc)
Elbeszélés: Dögüjj meg, kutya! - mondta a csóré vendég a lagzin, s úgy is lett. (Móricz Zs.)
Foci: Az angol-német meccseket jellemzi egy angol: Kilencven percig tart a fej-fej melletti küzdelem, majd a németek győznek.  
Politika: A nyílt sisakos küzdőnek kevés esélye van a győzelemre.
Cinizmus: Megveszlek kilóra.
Globalizmus - szuverén államok. A kettő nem megy egyszerre.
Történelem: Az idők során valamennyi birodalom kudarcot vallott. Azért újra és újra megpróbálnak  egy újabbat összetákolni.
Történelem (G. szerint): Abban az időben nagyon sanyargatták a szegény jobbágyokat. 
Kémia: Minden kémia az anyagi világban. Vagy te mást tudsz?
Szótár: szócikkek ábécérendben.
Enciklopédia: Ugyanaz, de témák szerint.
Közmondás: Igazság egy mondatban. Az ellenkezője is igaz sokszor. Pl. szemesnek áll a világ, kontra: szemtelenek még inkább.
Vicc. pl. Süketek párbeszéde. 1. beszélő: Ismered a Kovácsot? 2. A Kovácsot? 1. Kit?
Egy poszt legyen rövid, különben senki nem olvassa el rohanó korunkban. S most meglepve konstatálom, hogy a rövidekről szóló írásom máris hosszú lett.
Ki fogja így elolvasni? Pedig még nem is írtam ezer és egy féle rövidről.
***
Egy zene is legyen rövid. Próbálkozom a Zarathustra-nyitánnyal. Szerintem jó rövid. https://www.youtube.com/watch?v=dfe8tCcHnKY

Szólj hozzá!


2020.05.29. 04:43 emmausz

Játsszunk orvosost!

Beteg neve: Mitsubishi Colt
Születési dátum: 1996.
Lakcím: mint az enyém
Vizsgálat időpontja: 2020. V. 28.
Epikrízis: 35 000 km-t futott, garázsban tartották. (Azóta nem.)
Anamnézis: Különféle balesetek: törve eleje, motorháztető is, a hátsó ajtó, a bal hátsó traktus, meghúzva a jobb oldal, kipufogó resectio, olajcsere, három ízben akkucsere, futóabroncsok operatioja, félévenként cseréje.
Gyógyszerei: 95-ös benzin folyamatosan, fékolaj, 1x 20 év alatt, sebváltóolaj 2x. Javallt a hidegvizes lemosás szükség szerint.      
Oktánszám érzékenysége nem ismert 91-esen felül mindennel működik.
Megtett 70 000 km-t, átlagban havi egy tanktöltéssel számolva.
Korábbi vizsgálatok során apró javítások, majd utóbb és többször szerelőcsere – elutasítás miatt.
A karosszéria rozsdásodást mutat, melyet egyre nehezebb kezelni. Üléshuzata feslett, kalaptartója repedt, törött, felfüggesztése nem megoldott. A kocsi szerelési naplója hiányzik, működő kocsiemelője sose volt. Dísztárcsái kopottak, több helyen sérültek.
A kocsi vizsgálatára saját kérésére került sor.
A pandémia miatt elrendelt karantén során a hosszas kényszerű állás következtében akkumulátora lemerült.
Diagnózis: A kocsin az általános leépülés jelei mutatkoznak. Ez százféle meglepetést okozhat.
Alkalmazott terápia: Elektromos feltöltés, majd próbaútra bocsátás. Ennek során a feltehetően nem eléggé feltöltött akku kontroll-lámpája kijelzett. Majd gáz adagolására kialudt a lámpa. Fékezésre az olajszint jelző is kigyulladt, plusz az akku kontroll-lámpája.
Átmenetileg biztonságos helyre került, mert az említettek hatására, vagy anélkül, elment a szervokormány is, és a kocsi irányítása komoly nehézséget okozott. Ezen csak a lendület segítette át, s újra kormányozhatóvá lett a verda.
Aktuálisan jól van (álló helyzetben a garázs előtt). Indításra készségesen válaszolt, öt percig alapjáraton ment kifogástalanul. Az ékszíjak működnek, az akku talán magához tért, a végzett olajszintmérés a normál tartományt mutatta.
Javallat: Für alle Fälle kap egy liter olajt. Gyógy-próbaútnak vetjük alá, s figyelemmel kísérjük reactioit.
A további kezelés mikéntjét a próbaút kimenetelétől tesszük függővé.
Vizsgálatra előjegyezve 2021 júliusában.
Rp. 1l motorolaj.         
Pecsét, dátum, olvashatatlan aláírás
***    
Lógik a szeren – ferdítem Karinthyt.
Az úgy van, hogy az étkezőben a székemmel szemközti falon lóg az a naptár, amelyet karácsonyra kaptunk, s amely a család múltévi fotóiból van összeszerkesztve. Május hónapra egy négyosztatú képsorból három viszonylag nyugalmas pozícióban mutatja utódainkat. De a negyedik… A negyediken Francois fára mászik. A csaknem vízszintes vastag ágat alulról kulcsolja lábával, keze is fogást talál feljebb. Feje vörös az erőlködéstől, legalábbis a képen meglehetősen sötét. Ő, aki egyébként erős ember, immár huszonnyolc napja csimpaszkodik a fába. Hogy hogy bírja ki, nem tudom. Én már rég leestem volna.      
***
Zene. Ide valami autós zene kellene. Lehetne Gershwin, de az hosszú. Legyen Y. Montand. Les routiers.   
https://www.youtube.com/watch?v=TCT8z2LfhwM

     


Szólj hozzá!


2020.05.28. 02:38 emmausz

A Deák-anekdoták száma kb. 400

Mivel szeretem a humort, és mivel valaki Deáknak tulajdonította a FB-on megosztott anekdotát, miszerint a román ember ugató nyelvnek nevezte a magyart (Deák arra kérte, akkor mondja románul, hogy adj kilenc tojást. Persze nem tudom idézni, de meglehetősen ugatós a lefordított mondat.), megpróbáltam utánanézni, hogy csakugyan Deáktól származik-e a fenti poén. Nem találtam a nyomára, így el kellett fogadnom, amit úgyis tudtam: ha egy történetet el kell adni, legjobb, ha a haza bölcsének a szájába adják.   
Ilyen közismert sztori a következő: A távozó vendég majdnem Deák kalapjában búcsúzik. Ám észreveszi, hogy nem az ő kalapját tartja a kezében, ezért így szabadkozik: Azért fordulhatott elő, mert körülbelül egyforma fejünk van. Deák erre azt válaszolta volna: Lehet, hogy körül egyforma, de belül nem.
Nos, a román poénra nem találtam rá, de egy Deák-anekdotákról írt elemzésre igen: Deák Ferenc és az anekdoták világa (in: 2000 c. lap. 2003/10 szerző: Voigt Vilmos). Innen szemezgetek.
Egy pesti újság 1870-ben az itt következő tréfás történetkét közölte. „Deák Ferenc a tavaszi napok beállta óta ismét rendes vendége a Városligetnek. Legújabban azonban az állatkertet látogatja, s különösen egy új vendég, a bozontos medve nyerte meg hajlamát. Deák Ferenc fölzsemlyézve szokta fölkeresni a medve-ketrecet: esernyője végére szúr egy-egy darabot, s úgy nyújtja be pártfogoltjának. A minap ismét egy nagydarab zsemlyét tűzött az esernyő végére; hanem a mackó ezúttal nagyon udvariatlanul viselte magát, mert nemcsak a zsemlyét, de az egész esernyőt is bekapta a ketrecbe, s darabokra szaggatá. Az „öreg úr” jóízűt nevetve mondá: – Ejh, ejh, hát a medvevilág is tud hálátlan lenni! És esernyő nélkül távozott.”
Eddig a történet. Deák Ferenc, mikor baráti körben felolvasták előtte, ezt mondta rá: A dolog igaz. Magam láttam. Csak az a kis különbség van benne, hogy nem annyira velem történt, mint egy öregasszonnyal. Aztán nem is medve volt a ketrecben, hanem majom. Aztán nem is az esernyőt kapta el, hanem az asszonyság kalapját. Az asszonyság nagyon sajnálta a kalapot; de hogy valamit szólt volna, azt nem hallottam… Egyéb részleteiben az egész történet való – végezte alig észrevehető mosolygással.
Ez ugye egy közismert, nemzetközi vicc-konstrukció. (Legtöbben így ismerjük: „Megkérdik a jereváni rádiótól, igaz-e hogy Moszkvában az utcákon Mercedes-autókat osztogatnak…”)
Az anekdoták hitelességére vonatkozik Deák Ferenc e mondása: „Úgy vagyok a Deák Ferenc-adomákkal, mint a Deák Ferenc utcával. Enyim az egész utca; de egy ház sem az enyim belőle, aztán meg a Deák Ferenc keserűvízzel, a melyet se nem csinálok, se nem iszom.”
Neki tulajdonítják, a következő történet csattanóját is. Amikor társaságában a többiek élcelődtek Gyulai Pál kis termetén, Gyulai végre felcsattant: – Ej, látni nálam kisebb termetű embert is!
– De nem ingyen! – szólt közbe az öregúr nagy gonoszul a bajusza alól.
Álljon itt még Orosz István anekdotája, amelyet édesapjától hallott. Ő maga is hozzátette, hogy Deák nem járt Párizsban, ám ez mit sem változtat az anekdota érvényén:
Deák egyszer Párizsban járt. Szokott, kissé kopott, pecsétes, kirojtolódott mellénye volt rajta. Az utcán felismerte egy ifjú magyar, odament, és azt mondta:
– Hát tekintetes úr, ön, aki a legtiszteltebb ember, a haza bölcse, miért jár ilyen ócska ruhában?
– Hagyjad, fiam! Itt engem senki sem ismer!
Máskor Deák Pesten sétál, ugyanez a kopott öltözet van rajta. Az előbbi ifjú magyar itt is arra jár, odamegy hozzá és azt mondja:
– De hát tekintetes úr, miért ez az ócska ruha megint?
– Hagyjad fiam! Engem itt mindenki úgyis ismer!”
***
Zene. A zenei humornak számos esete ismert. Haydn búcsúszimf.-ja, Mozartnak szánt zongoradarabja, amelynek eljátszásához kellett a muzsikus orra is. legyen itt újra Rossini, ezúttal A sevillai borbély nyitánya, de a King’s Singers előadásában. https://www.youtube.com/watch?v=SrXJnMvg9uI

Szólj hozzá!


2020.05.27. 01:51 emmausz

Pozitív – negatív

Mindenki előtt ismert az a lélektani közhely, hogy a pesszimista félig üresnek látja azt a poharat, amit az optimista félig telinek lát. És azt is, hogy a pesszimistáknak igazuk van, de úgy nem lehet élni.    
Olvastam, hogy a magyarnak elég társaságban bedobni, hogy nehéz az élet, és ez aztán megindítja a társalgást. Mindenki hozzátesz valamit, ami miatt kesergésre van oka. Ha ugyanezt egy más civilizáció emlőin felcseperedett hallja, azonnal rákérdez, hogy mi bántja, miért gondolja, hogy nehéz az élet, és miben vár segítséget.
Hiába mondta illetékes elvtárs, hogy elvtársak, ne mindig a rosszat…
Még az optimisták is negatívan fogalmaznak: Nincs semmi baj. Minden szava negatív, jóllehet a mondat maga pozitív kicsengésű.
Magam a hatvanas évektől folyamatosan azt hallottam, hogy elvtársak, még három nehéz év előtt állunk. Olyan volt ez, mint a csúszózsaluzás. Minden évre újabb három nehéz év következett, újévi áremelésekkel.
Volt egy olyan pesszimista nyilatkozó is, akinek nem volt igaza. BA SJ emlegette, hogy „ugyan már, az a három év, ami nekem még hátra van…” Hála Istennek, éppen ötször három évet élt még az atya. Nagyon kedveltem őt.
Érdekes módon csaknem értelemzavart támaszt az egészségügy, ahol a pozitív nagyon is negatívat jelent, és ami negatív egyedül az pozitív. Ha egy leleted pozitív, az azt jelenti, hogy a normálistól kórosan eltér. A negatív lelet a lehető legpozitívabb tartalommal bír. Nincs kóros elváltozás a vizsgált területen.
Kicsit sajnálom, hogy Lélekváró pünkösd előtt támadtak bennem ezek a gondolatok, igaz, hogy egy blogoló írta, hogy országunk csodaország, de a magyarok kifürkészhetetlen okokból orrlógatók, és említette a fenti „nehéz az élet” példát.
Egyházi népénekeink jelentős része molljellegű; nótáinkra is bizonyos fokig rátelepszik a búsmagyar jelleg. Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem, stb.
A kis népek sorsa, hogy időről időre megpróbálnak rátenyerelni a nagyobbak. Ha így van is, éljünk azokkal a gyakorlatokkal, amelyek követhetők a nagyok szokásaiból, és álljunk ellen a hitványaknak. Hiszen nem kötelező benyakalni a rossz gyakorlatukat. Tartásunk önbecsülésünket erősíti. (Ami nem öl meg, az erősít.)
Isten bocsássa meg nekünk kifogásolható mentalitásunkat, és segítsen is ugyanő megszabadulnunk tőle. 
***
Ketten fagyiznak. Együtt se idősebbek 12 évnél. Egyikük vidám, másikuk nem. A vidám abbahagyja a fagyi nyalását és így szól: „Ha nem tudsz ölülni, legalább löhögjél!”
Ez, azt hiszem, alkalmas zárógondolatnak.
***
Zene. Rossinit hívom segítségül, hogy villanyozza fel a kedélyünket muzsikájával. A tolvaj szarka nyitány. https://www.youtube.com/watch?v=KYfaKAIf-SU&list=RDKYfaKAIf-SU&start_radio=1&t=16
 

   

Szólj hozzá!


2020.05.26. 04:17 emmausz

Universum ludens

Az erkélyen üldögélek, várom az alapos zuhét, hogy azt kihasználva lemossam a port autóm kasznijáról. De nem esik. Ülök hát, s fotózom a megunhatatlan felhőket, s fotóznám a megunhatatlan madarak röptét, de lomha a gépem, lomha a kezem, ők pedig kijátszanak fürgeségükkel. Ülök és olvasok. Most újra a Latinovitsra emlékező Összegyűjtött írásokat. A könyv ihlette a poszt címét. Idézem: „Más megoldás nincs, a dolgozó társadalom mellett mindig volt, van és lesz egy játszó társadalom. (Kosztolányi)” Így van. Boldog az az ember, akinek a hobbija a munkája. Nem érez fáradtságot, kiesik az időből, a jelenben alkot, s csodálkozik a teremtett világ szépségén, párhuzamosan hozzáteszi a magáét. Műveli. Latinovitsnál maradva – kicsit belenézünk abba, aki ő volt. Ilyeneket ír (ilyet szól): „a …trotechnikus az mindig Elek” (játékos); foci, laufméta (játékok). Asztalosinas koráról megjegyezi: „Felsöpröm a műhelyt, helyre kerülnek a szerszámok, mágnesre ragadnak az elgurult szögek. Este van. Feszülnek az izmok, az agy nyugodt. Mindennap tettünk valamit. Nyugodtan alszik az ember, akár a bölcsőben, akár a koporsóban. Fontosak vagyunk és pontosak, akár az órák.” (Idill. Nemde?)    
Hídépítő korában többek között megemlíti a „szögecselőket”. Karinthy is Címszavak a Nagy enciklopédiához. Tudta, hogy létezik ez a szakma?
A homo ludens. kezdő színész koráról: „Nem törődtünk a pénzzel, csak a munkával, csak a játékkal… Ismertük, becsültük és szerettük egymást.”  (Aha, lenni, nem birtokolni.)
Kosztolányi legszebb tíz szavát említi: „láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vár, szív, sír.” Nem rossz. Ha nekem kellene összehozni, zavarban volnék. A szavak gazdagsága-hajlékonysága-rugalmassága, ami engem megejt, a magánhangzók sokasága, a hangrendi illeszkedés. Hogy értelme van-e, az a hangzástól független. Pl. kanáriölelés. (hétféle magánhangzóval operál).
Tóth Árpádtól idézi: „egy percem lett vón: megmutatni a Fenségeset. Az Istent. A már tova-fordult a Fény. És ennyi az egész.” Ehhez képest Székely J. püspök Mécs Lászlót idézi: Csak ennyi az egész. (Ezek a költők!!!)
És ezek a szavalók: Említi, hogy a tévében elszavalta Illyés Gyula versét, (Óda a törvényhozóhoz). A „jelen lévő költők gratuláltak, többek között Váci Mihály… Egyik szaklapunk kritikusa azt írta, hogy széttördeltem a verset úgy, mintha ott jutnának eszembe a sorok, indiszponált lehettem.” Nekem meg az jut eszembe, hogy Menuhin szerint azért nem könnyűek a Bach darabok, mert nem lehet őket fütyülni. Debussy szerint meg azért könnyűek, mert fütyülhetők. Azt már a könyvben találom, hogy „Le Corbusier-nak, az összeférhetetlen építésznek van egy marseille-i háza, amit egy Bach-fúga matematikájára tervezett.”
Zárásképpen két mondata: Érdemes lenni, tenni, élni. Másutt „az egymásba olvadás vágyáról” ír.
Remélem odaát már részese utóbbinak egyediségére szabottan.
***
Zene. Bachról lévén szó, legyen itt egyik kedvencem. Vajon Le Corbusier megtalálta volna ennek a matematikáját is? https://www.youtube.com/watch?v=ed7lui0SGvI  

Szólj hozzá!


2020.05.25. 04:15 emmausz

Muníció mára

Naponta Böjte Csabát hallgatjuk-nézzük – on-line. Ha színész volnék, kitűnő anyaggal rendelkeznék ahhoz, hogy hitelesen utánozhassam az ismert szerzetest. Taglejtései, szóhasználata, sajátos hangsúlyozása, visszatérő fordulatai jól felhasználhatók lennének. De hát – talán még nem mondtam –, nem vagyok színész.
Mint már írtam róla, a teológus Ratzinger könyvében (Végidő) próbáltam elmélyedni. Amit leír, az hatalmas tudásanyagából való következetes merítés: vallástörténeti, összehasonlító, elgondolkoztató gondolatsorok halmaza, fegyelmezett mederbe terelve. Elmegy a 21. századig felhalmozott tudásanyagok ismertetéséig, a teológiai iskolák tételeiig, a görög filozófiából átvett fogalmakig, és a történetszemléletű bibliamagyarázatokig. Az egyik kétezer éves, a másik mai, s a kétezer éves és még régebbi szövegeket próbálja elemezni. Számolnia kell a különféle források különféle szóhasználatával, az ógörög filozófia esetlegességeivel. Végtére hozzáteszi saját sejtéseit. Igen. Sokszor sejtéseit, extrapolációját, véleményét. Becsülettel elismeri, hogy a tudás megáll egy ponton, ahol már nincs tovább: érvényessége végeszakad – a hitnél. A tudáson túl van a hit, a kinyilatkoztatás, a próféciák, a jövendölések. Szokták mondani, hogy a Biblia mélységesen mély forrás, amely mindig új arcát mutatja, s a könyv szellemének értelmében jó élni. De az egyes szavakon lovagolni fölös dolog. Nekem azt mondja a végső kérdésekről szóló kötet, hogy el lehet mélyedni a részkérdések megválaszolásában, de felcsigázott érdeklődésünkre érdemi válasz csak odaát várható. Máig fülemben cseng utolsó óráit köztünk töltő kedves barátom válasza, melyet arra a kérdésre adott, hogy hogyan néz elébe az elkerülhetetlen végnek. Azt válaszolta, hogy nincs benne félelem, de izgul attól, hogy mi lesz odaát.
Visszatérve az emlegetett könyvre, volt már hasonló tapasztalatom. J. Vanier írt egy könyvet Közösség címmel, majd jelentősen átdolgozta. Arra a következtetésre jut, hogy az ember társaslény, és ilyenként közösség nélkül képtelen civilizált életet élni. Ám fejtegetései végén mégis azt állapítja meg, hogy az ember magányos egyediség. Mint írja, közösségek keletkeznek, topon vannak, majd bomlásnak indulnak. Lám, egy látszólag egyszerű kérdésre sincs egyértelmű és megnyugtató válasza annak az embernek, aki évtizedekig közösségek létrehozásán fáradozott (Bárka, Hit és fény).
Csak halkan jegyzem meg, hogy a magány maga a pokol, és az ember üdve a letisztult közösségben áll. Ratzinger is így látja: „Ha Krisztus testének minden tagja szétválasztások nélkül nyitott a másikra, semmi sem szab határt azon szeretet közelségének, mely által biztosan elérhetjük a mások emberben Istent, és Istenben a másik embert.” És még:
„Ez nem jelenti az én feloldódását, hanem megtisztulását, ami egyszersmind beteljesíti legmagasabb rendű lehetőségeit.” Odaát adás lesz, továbbajándékozás, egymásból élés. „Ott mindenki a maga módján látja Istent, s a maga egyedüliségében fogadja be az egész szeretetét.”
Itt abbahagyom, mert rendkívül tömény szöveg, ez meg csak egy árva poszt.                       
***
A zene is közösségi tett. Valaki kifejez vele valamit, remélve, hogy sokakat elbűvöl vele. Engem máig Beethoven 7. szimfóniájának második tétele bűvöl el. Végtelen mélységei vannak. Ezért megunhatatlan.   https://www.youtube.com/watch?v=J12zprD7V1k

Szólj hozzá!


2020.05.24. 03:29 emmausz

Egyszavas képlet

Ma valaki minden hozzászólni vágyótól azt kérte, hogy írja le, miben határozná meg, mivel jellemezné, hogy fejezné ki egy szóban: VILÁG. Az én egy szavam (meg volt vele elégedve, én is) ez: ISTENÉ.
Benne minden történés is. Tegnap arról írtam, hogy mindnyájan valamilyen fokban rokonai vagyunk egymásnak. S ezt erősítendő Beethoven-Schiller Örömódájának zanzásított flashmobját osztottam meg.
Ma megint J. Ratzingert idézem, aki nemcsak pengeéles pontossággal fogalmazó elméleti szakember, hanem igazgyöngy megfogalmazásai vannak lényeges dolgokról. Ezt írja: „Az ember létezése nem önmagába zárt
mondász (egyediség), hanem másokra való vonatkozás a szeretetben és a gyűlöletben, ezekben megvalósulva; a saját létezésünk bűnként vagy kegyelemként van jelen a többi emberben. Az ember soha nem pusztán önmaga, vagy pontosabban fogalmazva: másokban másokkal, mások által önmaga. Hogy a többiek átkozzák vagy áldják őt, megbocsátanak neki és bűnét szeretetre változtatják át, mindez része az ő saját sorsának.” Így valahogyan.
Ha gyermekünket, unokánkat beleset éri, az ő szenvedésük nekünk is fáj. Hányszor volt alkalmam beteglátogatók arcán felismerni a nem titkolt együtt szenvedés jeleit. Hányszor tapasztaltam, hogy egy arcon, egy kidolgozott kézen miképpen jelenik meg az illető egész sorsa.  
Az „együtt sírunk, együtt nevetünk” végigkíséri életünket, s a síron túlra is átcsap. Ezt éljük meg, amikor elhunytjainknak az Úrral való találkozását imáinkkal kísérjük, nekik örök boldogságot kívánva. Ezért kívánunk életre szóló boldogságot az ifjú párnak esküvőjük alkalmával, s valamennyi embernek, akiknek az életére áldást kérünk, amikor leírjuk, vagy elmondjuk: Isten éltessen!
Tovább megyek. Ha nem is gondolunk rá, jó kívánságunkat fejezzük ki: Adjon Isten…, mármint jó napot vagy akár mi mást. Áldjuk, akinek kívánjuk.
Milyen jó lenne, ha együtt zümmögne az emberi „méhraj”, ha együtt építenék az emberek a világot, amely ugye az ISTENÉ. De amelyet úgy kellene óvnunk, mint a termeszek óvják saját várukat.
Persze ez nem megy, mert a jóra vágyás mellett a rosszra hajlás tanúi, elszenvedői, olykor művelői is vagyunk. Mégis tudatosítanunk kell, hogy az isteni miliő részeseiként az országa építésére hívott meg a Teremtő.  Ezen kell dolgoznunk hangyaszorgalommal, megalkuvás nélkül.   
Ezért tetszik Böjte Csaba kitartó tevékenysége, ezért volt olyan nagy az apró Szent, Kalkuttai Teréz anya. Modellek bőven akadnak, már csak el kell mozdulni jó irányba.
***     
Zeneként Bárdos Lajos Azt hirdeti a nap c. vegyes karra írt motettáját szerettem volna mellékelni, de szégyenszemre nincs fent a youtube-on. Így váltottam C. Franck 150. zsoltárjára. Legyen akkor ez.
https://www.youtube.com/watch?v=-ik4tRKNoOc

Szólj hozzá!


2020.05.23. 04:38 emmausz

Testvér lészen

A nehéz olvasmányomat Joseph Ratzinger neve fémjelezi. Kötetéből ollózom azt a részt, amelyet érteni vélek. „Minden ember önmagában és önmagán kívül létezik; mindenki egyidejűleg a másikban is létezik, és ami az emberiségben történik, az kihat az egész emberiségre; ami az emberiségben történik, az az emberrel is történik. Krisztus teste ezért azt jelenti, hogy minden ember egyetlen szervezet, és ezért az egész sorsa minden egyén sorsa is egyben. Jóllehet az életéről való döntése a halálban saját földi ténykedésének lezárultával együtt áll fenn; ennyiben tehát már most ítéletre jut, és betölti önnön sorsát. Ám végső helyét csak akkor lehet majd meghatározni, amikor felépült az egész szervezet, amikor minden történelem szenvedésének és tetteinek a végére ért. Az egész egybegyűjtése olyan cselekedet, ami vele magával is történik, ezért csak a végítélet ítéli bele az egyént az egészbe, s jelöli ki igazi helyét, amelyre csupán ebben az egészben tehet szert.”
- Hogy mindenki mindenkinek valamilyen fokon rokona, az egy Hegyi Klára megosztotta anyagból kitetszik. Ő is idéz: „Ha úgy érzed, hogy jelentéktelen vagy, gondolj arra: két ember, apád és anyád szerette egymást, hogy te megszülessél. És ugyanígy szerette egymást négy nagyszülőd, 8 dédszülőd, 16 ükszülőd. Ha 25 évet számolunk egy generációra, 500 év alatt 1 048 576 ember szerette egymást, hogy te megszülethess.” (Gene Britton)
- Nekem ugyanezért az jut eszembe, hogy mennyire rokonai vagyunk egymásnak – tettem hozzá.
- Már csak azért is, mert itt az 1400-as évekig visszamenőleg bő 1 milliárd felmenőt ír, de akkor a világ teljes népessége is mindössze 350 millió fő körül alakult – írja ifjabb Gy. M.
Minden értékelés arra mutat, hogy őseink közösek. Ezért ha akarom, okafogyott minden szeretetlenség felebarátaink iránt, hiszen innen-onnan rokonok vagyunk, ha tetszik, ha nem.
Mindenesetre a teológus Ratzinger megnyilvánulása engem egy kicsit a hangya-, termesz- vagy méhtársadalomra emlékeztet. Ott jól látható a rokoni mivolt és a szervezet zárt közösségjellege. Nemde hasonló sors vár ránk, amikor betagozódunk a nagy egészbe? 
Ami pedig a kölcsönhatást illeti, minden inger hat ránk, és minden ingerünkkel hatunk környezetünkre. Ezért fontos, hogy ingereink szeretetteliek legyenek, és ugyanezért az is, hogy ne tegyük ki magunkat romboló ingereknek, mert az előzőek összekovácsolnak, az utóbbiak pedig leépítik emberi kapcsolatainkat.       
***
Ehhez a gondolatsorhoz minden örömzene társítható. Bár kissé elcsépelt az a flashmob, amivel egykor az örömódát feldolgozták, mégis alkalmas a fenséges zene az emberi méltóság kifejezésére, amelyet vázolni szerettem volna. https://www.youtube.com/watch?v=GBaHPND2QJg

Szólj hozzá!