Mickey webnaplója

- 1788-ban készül el a G-moll szimfónia (K. 550). Schumann értékelése: Mozart G-moll szimfóniájában minden hangjegy színarany, minden tétel kinccsel ér fel.
- A Musikalische Realzeitung M. zongorajátékáról: „Már szinte gyakorlással sem képes valamely művet jobban eljátszani, mint amikor első ízben játssza.” Megjegyzem, hasonlóra Kistétényi Melinda volt képes.
- A német sajtó írta M.-ról: Boldog az a művész, akinek egyetlen hibája abból áll, hogy túlságosan tökéletes.
- Mozart leveléből: Most tulajdonképpen már semmitől sem kell többé reszketnem. Most már tehetségemnek sem tudok örülni. Milyen szép az élet!... Derűs lélekkel kell az embernek fogadnia, amit a gondviselés kiosztott reá. Így én is befejezem temetési énekemet. Nem hagyhatom befejezetlenül.
Mások róla:
- Niemetschek: Kicsi volt, és ha eltekintünk nagy, tüzes szemétől, arca sem árulta el lángelméjének nagyságát. Tekintete szórakozott, kivéve, ha zongoránál ült: Ilyenkor megváltozott egész arckifejezése... Szép gyermek lehetett, azonban hatodik életévétől kezdve ülő életmódhoz volt kötve, hiszen már ebben az időben komponált… Közismerten éjnek idején játszott és komponált legszívesebben, s mivel a munka is igen sürgős volt, mindenki könnyen elképzelheti, mennyit szenvedhetett emiatt egy ilyen finom szervezet.
- Sógornője: Mindig jó kedélyű volt, de legjobb hangulatában is nagyon elgondolkodó; az embernek erősen a szemébe nézett, és mindenre, lett légyen akár vidám, akár szomorú az, meggondoltan válaszolt.
- Orvosai: Vízkóros volt nagy daganattal, reumatikus gyulladásos lázat kapott agyvelőgyulladásos tünetek között hunyt el.
- Kocsis Zoltán jegyezte meg róla: Mozartot nem szeretik a pianisták. Tudniillik tökéletes zongoradarabokat írt. Ha a zongorista becsülettel eljátszotta, interpretációjával akkor se tudott semmit hozzátenni az  elkészült műhöz. Ha meg nem, akkor meg csak magát hibáztathatta.

12 éves koromban kaptam karácsonyra egy könyvet: Ha Mozart naplót írt volna.
1. Alighanem hogy túl fiatalon olvastam el ezt a kis kötetkét.
2. Mozart alighanem írt naplót, vagy ha nem is, elég sokat írt ahhoz, hogy levelezéséből képet kapjunk arról, milyen is volt e zenei zseni észjárása. Ceruzával a kezemben olvastam újra, s emlékezetes részekre bukkantam.
- 14 éves, amikor Rómában miután Allergi Misererejét meghallgatta a Sixtus-kápolnában, hazamenve hibátlanul lekottázza.
- Bolognában összefut egy Pallavicini grógffal. Három napot töltenek együtt.
- Vizsgáztatják. Egy antifónát kell sokféle szempontot figyelembe véve négyszólamú művé fejleszteni. Másoknak ez három órába telt, neki fél órába.
- Mozart humoros gyónása: Én, Johannes Chrisostomus Amadeus Wolfgangus Sigismundus Mozart bűnösnek vallom magamat…mert tegnap és tegnapelőtt C.-nél éjfélkor mentem haza, … este tíztől egészen könnyen verset faragtam, méghozzá csupa disznóságot, és ráadásul bűnöztem is gondolattal, szóval és – de nem – cselekedettel nem… Be kell vallanom, igen nagy örömet leltem bene.”
- Apja korholja: Tréfás hangnemben válaszolsz, pedig ez az első lépés a bizalmaskodás felé, amelyet ne keressünk e világon, ha azt akarjuk, hogy becsüljenek bennünket.
- Anyám könnyű és szép halálának a látványa: … elképzeltem magamban, milyen boldog lesz egy szempillantás múlva … bárcsak együtt távozhatnék vele ugyane pillanatban az élők világából.
- Jól élni és boldogan élni két különböző dolog, az utóbbira én nem is lennék képes…  
- Aki magasabb rendű tehetséggel van megáldva tönkremegy, ha mindig ugyanazon a helyen marad.
- A kalapos királynak nem tetszik Mozart zenéje: „Kedves Mozart, túlságosan szép ez a mi fülünk számára, túl sok benne a hangjegy.” Mozart válasza: „Pontosan annyi, felség, amennyire szükség van benne.”
- Esz-dúr kürtkoncertjének kottájára ezt írja: Wolfgang Amadeus Mozart ezennel megkönyörült a Leitgeb nevű szamáron, ökrön és bolondon, Bécsben 1783. május 27.én. Ignaz Leitgeb kürtös, Mozart barátja volt.
Lehet, hogy még folytatom.

Olvasom, hogy J. S. Bach minden
kotta kéziratát azzal kezdi, hogy Uram, segíts,
és azzal fejezi be, hogy soli Dei gloria.
Így persze könnyű.
De miért csak neki?
Miért ne kezdhetném magam is azzal, hogy Uram, segíts!
Hiszen a nap hajnalán beleférhet az, amit az egyszeri öregasszony lefekvéskor mondott: Jézus, segíjj! (Biztos székely volt, azok tájnyelve ilyen.)
Egy ilyen megalapozott indulás után már könnyű a napi rutin.
Reggel reggeli.
mise – mi is
Fotó, ha adódik téma
utazás, ha adódik felkérés
vásárlás, ha szükséges – és szinte naponta szükséges
jigsaw puzzle – szemtornaként
szózat játék – szellemi tornaként
reggeli – szalonnás tojásrántotta (csaknem mindig)
Kávé hosszú lére eresztve (fél liter) + gyógyszerek
poszt írása, amikor megtaláltam a témát
olvasás, ha van értelmes könyv
nescafé, csapott kávéskanálnyi, hosszú lére eresztve (fél liter)
ebéd  
utána nescafé, csapott kávéskanálnyi, hosszú lére eresztve (fél liter)  
napozás, ha süt a nap az erkélyre olvasással
fotók megdolgozása, beillesztése válaszok az esetleges pc.-megkeresésekre
korai vacsora + gyógyszerek fél liter teával leöblítve
olvasás, néha séta
tv-híradó, várva azt, hogy kitört-e  a béke ( sok blabla nem igazán köt le)
tisztálkodás,
esti rádiózás, ha van kedvemre való műsor valamelyik adón
ide kell jönnie a soli Dei gloriának
alvás
Éjjeli őrjárat szükség szerint
    
 


  

Hosszú könyv az A. Schweitzeré (Életem és gondolataim). Megtudhatja belőle a ma embere, hogy a fehér orvos száz éve miféle problémákkal küszködött a gaboni Lambarénében. Száz és száz esetet sorol a helyi történésekből.
Van, nem is kevés olyan gondolata, amely máig érvényes. Néhányat ide hozok.
- A gyógyult operáltakról írja: „Hiszem, hogy találok majd elegendő embert, aki – mert maga is testi szenvedéstől szabadult meg - háláját azzal akarja leróni, hogy adakozik a hasonló bajban szenvedőknek.”
- Az éhínségről. „Amikor az élelem fogytán volt, a bennszülöttek megették a vetőkukoricát. Aztán az éhező lakók elvándoroltak arra a vidékre, ahol még akadt némi élelem, és letarolták az ültetvényeket. Most már senkinek sincs kedve vetni, hiszen minden a fosztogatók kezére jutna. Az emberek várják, hogy sorsuk beteljesedjék.”
Évekkel ezelőtt vitába keveredtem azzal a fickóval, aki váltig állította, hogy
akinek forrása, ásott kútja lesz, az túlél,
akinek saját kertje lesz, az túlél,
aki ismeri a kézművességeket, az túlél.
Én a fentiek rémét vázoltam fel, hangoztatván, hogy nem fogják tétlenül nézni a fosztogatók, hogy másoknak van valamijük.
- Sch. már-már kétségbeesetten felkiált: „Micsoda fajankó vagyok én, hogy ilyen vademberek orvosa lettem!” Samesze, Joseph szelíden megjegyzi:   „ Hát ami igaz, az igaz, a földön nagy fajankó vagy, de a mennyekben nem!”  
A végső elszámolásnál csakugyan elhangzik: „amit a legkisebbeknek tettetek, nekem tettétek”. 
- A helyiektől olykor megkapja a magáét. Mint írja: „Magam is cipeltem a gerendákat. Észreveszek egy hófehér ruhába öltözött feketét, az egyik beteget jött meglátogatni.
- Halló barátom - kiáltok oda neki -, nem jönnél egy kicsit segíteni?
- Én értelmiségi vagyok, és nem hordok fát – hangzik a válasz.
- Szerencsés fickó vagy! – válaszolok neki. – Én is értelmiségi akartam lenni, de nem sikerült.”
Mint ismeretes, orvosként, íróként, professzorként, orgonistaként, teológusként is nevet szerzett magának Albert Schweitzer. Itt a Bach-kutatótól idézek olyan gondolatot, amellyel vén fejjel csak most szembesültem. Azt írja: „A zenei nyelvben a ritmusok körülbelül a mássalhangzók funkcióját töltik be, és hogy a hangközöknek és a harmóniáknak a magánhangzók szerepe jár, mert a ritmusoknak zengést adnak.” Igen jó a hasonlat.
***
És akkor egy saját megfigyelés.  Olvasás közben óhatatlanul találkozom azzal az esettel, hogy a sorokban egyes szóközök bizonyos képekké állnak össze. Ferde egyenest, félkört, görbe vonalakat mintáznak. Volt rá eset, hogy a képződött fehérségbe berajzoltam azt a vonalat, amelyet beleláttam. Ma meg egy ferde vonalfélévé álltak össze a két sorban elhelyezkedett betűk. Ezek voltak
 szavakban elültetve:  
                        jd
                   gf
Biztosan nem vagyok egyedül az ilyesféle megfigyelésekkel.
     

Petőfi így ír:
Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem. 
Szerelmemért föláldozom.
Az életet,
Szabadságért föláldozom. 
Szerelmemet.
Lehet, hogy igaza volt, lehet, hogy nem.
Aki az eke szarvára tette a kezét, ne nézzen visszafelé.
Ha már felesége volt, lehet, hogy szabadságát vele közösen kellett volna megélnie.
Ha elhatározta, hogy a magyar szabadságért akarja életét áldozni, lehet, hogy jobb lett volna, ha nem nősül meg.
Előfordulhat, hogy a kettőt arányosítva éli meg valaki. Itt észnél kell lenni.
Halottam egy férfiról, aki a szegény afrikaiak éhezését úgy akarta megoldani, hogy nagy családja jövedelmét csaknem teljesen feláldozta, annyit adakozott, hogy saját családja szűkölködött.
Olvastam, hogy Prohászka egyik beszéde olyannyira a missziók felé fordította egy asszony érdeklődését, hogy elmondta a szónoknak: Ott hagyja férjét és négy gyerekét, és misszióba megy. A püspök nagyon határozottan tiltakozott szamársága ellen. Magának megvan a missziója a saját családjában. Mit képzel?
Vigyázni kell az elköteleződésekkel.
Csak egy életünk van, és amikor meghozzuk felelős döntésünket, és életmódot választunk a lehetőségek közül, akkor egyben azt is eldöntöttük, hogy a többit nem választjuk.
Amikor valakivel házasságra lépünk, akkor döntésünk arról is szól, hogy a többi emberrel nem kötünk házasságot.
Hány ember lenne jó zenész, aki tehetséges kutató elme is egyben. Döntenie kell, hogy a zene lesz életpályája, vagy a tudomány. Mindkét változatra találtam példát.
Freund Tamás kiválóan játszott fúvós hangszerén. De felhagyott azzal, hogy a zenélésből éljen meg. A tudományos kutatást választotta, mert felmérte, hogy jó színvonalon a kettőt nem győzi.
Benkó Sándor a jazz mellett maradt, s ejtette mérnöki képesítését. Ő is jól felmérte, hogy melyik töltheti be egész életét.
Ha nem is vagyunk ilyen különös tehetségekkel megáldva, legtöbbünk családos felnőtt. Tudnia kell dönteni, hogy hol az a határ, amelyet már nem tolerálhat a gondjaira bízott közösség, a saját családja. Tudnia kell, hogy családjával kapcsolatosan elsődleges kötelességei vannak.    
 

Az ötlet Kosztolányié, aki szerint a tíz legszebb magyar szó a következő:
Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.
Szépek, szépek, mondhatni, persze lehet rajta vitatkozni.
Illyés szerint szebb az elalél.
Móra rátódít. Szerinte az alelölülő. 
A turisták neki adtak volna igazat, mert szerintük a cipőfűző viszi el a pálmát.
Bennem megszólal a kritikus: cipőfűző az, aki a cipőt fűzi. A pertli az meg egy fonal – cipőmadzag.
De ha már cipőfűző és elölülő, feltűnő, hogy az ü, az l, és az ö hangokat preferálják sokan.
Pl. akik szerint a fülolaj a legszebb hangzású. Mivel teljesen emberfüggő az, hogy melyik szó igazán szép, lehetetlen igazságot tenni ebben a kérdésben.
Mégis gazdagíthatom a képet, mert egy Sissi-videón (magyarul tanulunk) külföldi fiatalok szólalnak meg, akik magyarul tanulnak. Az ő válogatásukat másolom ide.
Miket is kedvelnek?
Uborka, forradalom, mókus, gyönyörű, mosolyogni, mosoly, cselekedeteitekből, paradicsom, káposzta, Azt a mindenit!, zongora, hóember, megmagyarázni, csókolom, puszi, bekuckózik, köszönöm, testvér, nővér.
M. unoka most birkózik a nyelvvel. Neki a például szó tetszik, az általában és a szerintem.
Kicsit bővítem a kört.
A külföldiek által kedvelt magyar kajákat is összeírtam:
Első helyen a pörkölt áll, de a lángos, a túróscsusza, az Erős Pista, a túrós táska, a paradicsomleves, a marhapörkölt, a gulyásleves, a csirkepaprikás, a töltött káposzta, a dobos torta, a bableves, a gyümölcsleves, a Túró Rudi,  a zserbó, a palacsinta, a szilvás betyár és a franciakrémes neve is előfordult a kedvencek között.
Bevallom, a legutolsó a kedvencem, de jöhet a többi is. Egyiket se utasítanám vissza.

Reggel konstatáltam, hogy a fa alatt parkoló kocsi teteje tele van rügyekkel, mézharmattal, s a fél helikopterre emlékeztető terméssel. Indultunk misére, s hagytam koszosan a tetőt. Odaérve viszont volt időm még letakarítani a szélvédőről és a kocsitetőről a ragadós katyvazt. Aztán a csomagtartóból előhalászott portálkefét nem vissza, hanem a nyitott ajtón bedobtam a hátsó ülés elé. Zártam az utasteret s bevonultam, mint aki jól végezte dolgát. Kifelé jövet a kulcscsomót nem találtam a zsebemben, csak az autó pótkulcsát. Nem baj, mondtam magamban, már máskor is előfordult, hogy a slusszkulcs bent maradt a kormány tövébe döfve… Ám ott se volt. Ekkor döbbentem rá, hogy a csomagtartó kulcslyukában fityeg. Nem kellett senkinek a fél óra hosszat szabad hozzáférésű indítókulcs ellenére sem a Colt. Azért nem nagyon csodálkozom. Kinek kell egy 26 éves autó.    
Tegnap megnéztem egy filmet. Ébresztő a címe. Sok tudott, sejtett, ill. kevéssé ismert tényre hívta fel a figyelmet. Jószerével a deep state leleplezése volt a témája.
Mégse erre szeretnék reflektálni, hanem arra a gondolatra, mely szerint, ha a legsötétebb szobában meggyújtok egy gyertyát, eltűnik a sötétség, oszlik a homály, és eluralkodik a fény. Fordítva nem igaz. Ha egy világos szobába sötétséget akarsz vinni, nem fog sikerülni.
Ez a különbség a jóság és a gonoszság között. Ez segít eldönteni, hogy melyik oldalt érdemes szolgálni, a jó vagy a rossz oldalt.   
A film kitér azokra a módszerekre, amelyekkel hipnotizálják a világot a csúcson lévők.
Ilyenek a tévécsatornák, melyek jószerével 4-5 mammutcég irányítása alatt állnak.
Ilyen a FB,
ilyen a panem et circenses, az emberiség folyamatos szórakoztatása, elandalítása,  
ilyenek az információkkal csaknem kizárólag a bal féltekét teletömő iskolák… stb.
Ismerek olyan értelmiségit, aki a lakásában nem tűri meg a tévét.
Ismerek olyan értelmiségit, aki nem használ számítógépet.
Az okostelefon feltalálója eltiltotta gyermekeit a használatától.
Ő tudta, hogy miért.
Van élet a birodalmakon kívül,
az EU-n kívül,
a civilizációnkon kívül,
a mindent beszabályozni kívánó rendszereken kívül,
a gyógyszerbizniszen kívül,
a fegyverkereskedelmen kívül,
a hazug civilizáción kívül.

Előkerült néhány anyai nagyszüleink által megfogalmazott levél, mégpedig abból a korból, amikor épp csak rátekintettünk Isten szép, de háborútól megtépázott világára. 46 őszén születtem. A levél 1946. december 1.-i keltezésű, és anyai nagyanyám keze írása.
„Kedves gyermekeim!   
Első névnapjára a kis Mikinek sok szerencsét és boldog gyermekkort; a jó Isten áldása vezérelje egy hosszú életen át a ti örömötökre. Nagyon szeretném látni, hogy tud-e már mosolyogni…”
A levelet lefotóztam és kiraktam az unokák rajzai alá a szekrényfalra. Jó volt szembesülni öreganyám kedves szavaival.
S hogy mi lett jót kívánó gondolataival?
- Inkább szerencsés voltam, mint nem.
- Boldognak mondhatom-e gyerekkoromat? Az első 10 évet bizonyára. Emlékeimre visszanézve a többi is meglehetősen kiegyensúlyozottnak tekinthető.
- Jóslata bevált. A jó Isten áldása kitapintható egész életem folyamán.
- Hosszú élet? Igaz. 75 évet betöltve nem mondhatom, hogy rövidre sikerült az életem.
- Hogy mennyire szüleim örömére, azt ők tudnák megmondani, ha még meg tudnám őket kérdezni.  
- Hogy mikor mosolyogtam először nagyszüleimre, ki tudja?
Bizonyára megtettem. Jó, szeretetteli kapcsolatom volt anyámmal, s bizonyára szüleivel is. Szerettem náluk nyaralni Dombegyházán. Ez többször is megtörtént. Két helyen voltunk náluk. Az első ház szomszédja Jóska bácsi átjött beszélgetni, s minket megmosolyogni. Rajzoltunk neki rádiót. Ő a füléhez tette, és visszaadta azzal, hogy „nem szól a rádigó”.
A másik ház a Béke utcában volt. döngölt földpadlójú ház, budival, az udvaron gémeskúttal, javítóműhellyel, benne öregapám saját készítésű szerszámaival. Egy dolgot említek itt. A kerékpárbelsők akkor egymásra lapolt formában készültek. Az összeeresztésnél nehézkes volt a lyukak beragasztása. Nagyapám megoldotta. Elvágta keresztben a hibás részt. Egyik végét visszahajtotta és megkente ragasztóval. Majd a másik véget laposra nyomta és egy fahenger segítségével betolta a visszahajtott végű gumiba. A hengert eltávolította, a mandzsettaszerű visszahajtást megszüntette, és jól összenyomta a ragasztós részt az alácsúsztatott másikkal. Minden ragasztása sikeres volt.
Azért időztem el a gondolatnál, mert az érsebészet alkalmazhatná a módszert. Az ereket hasonló módon össze lehetne passzítani. Gondolom, létezik olyan anyag, ami ragasztóként szerepelhetne a folyamathoz.
Visszatérve nagyapánk műhelyéhez, máig az orromban érzem a gumiragasztóoldat benzines illatát.
Szerettem akkor is, szeretem mindmáig.         

A rákoskeresztúri temető első ránézésre inkább erdőre hasonlít, amelyet többé-kevésbé elomló kőszobrok tarkítanak. Ettől mélabús, ettől romantikus a térség.
Persze a főbejáratnál fél kilométernyi áruda kínálja a szebbnél szebb, és drágánál drágább virágokat, palántákat. Megugrottak az árak itt is.
Hogy még tarkább legyen a kép, percenként jelenik meg egy-egy landolni készülő repülőgép jobbára a hasát mutatva, no meg kiterjesztett szárnyait. Mindig megkap, hogy az a tudomisén hánytonnányi fémtömeg miért nem zuhan a fejünkre. Persze tudom, rátámaszkodik a levegőre, meg felhajtó erő, meg sebesség, de akkor is.
Érdekes lenne megtudni, hogy a temetőben hány ember teste nyugszik.
És az is érdekes lenne, hogy napjában hány élő látogatja meg a holtak sírjait.
A temető, tehát, mint írtam, leginkább romantikus erdőre emlékeztet.
Miért is?
Nagy élet nyomaira figyelhetünk fel. A párjukat kereső és találó madarak hangos éneke szól, lepkék folytatják részeg dülöngélésüket a levegőben. Vadon terem itt-ott a gyöngyvirág, de nyílik a madártej virág, az orgona.
Hát hogyne.
Tavasz van.
Az útmenti fák összeborulnak. Zöld alagutat képeznek az alattuk járók fölé.        
Vadul burjánzik a vegetáció, nem szab határt neki semmi és senki.
A sírok között szöszmötölve óhatatlanul a közhely jut az ember eszébe.
Itt nyugszom én,
Olvasod te,
Olvasnám én,
Nyugodnál te.
Élők reflektálunk az elmúlásra, tudván tudva azt, ami „halál”-biztosan bekövetkezik.
***
- A góbé így morfondírozik: - Azért kell kettesével inni a pálinkát, mert ha egyet iszunk, akkor az a gyomrunkat marja, de ha kettőt, akkor egymást marják.
- Párját ritkítja!  Tessék mondani, ez most pozitív, vagy éppen ellenkező megállapítás?
- Milyen a 3D-s medve? Mutatom: MEDDDVE.
- Ma gömböt ültetek. Miért? Mert a kocka már el van vetve. 

Albert Schweitzer könyvét (Életem és gondolataim) olvasom újra. Kalandos az élete, és megkapók a gondolatai. Utóbbiakból idézek:
- Megvettem a bennszülöttektől egy fiatal halászsast, hogy megmentsem az állatot kegyetlenkedéseiktől. És íme, most döntenem kell, vajon a sast ítéljem-e éhhalálra, vagy pedig naponta jó néhány apró halat öljek meg, hogy életben tartsam a madarat. Ez utóbbi mellett döntöttem, de minden nap kényelmetlenül érzem magam azért, mert saját felelősségemre feláldozom az egyik életet a másikért.
- Az ember – akár a többi lény – állandóan arra kényszerül, hogy a saját életét és az életet általában más életek árán tartsa fenn.
(Azért megesszük a halat és a csirkét, a disznót, a bárányt, a pulykát, a marhát, stb… - teszem hozzá.)
A. SCH. hosszas töprengés után jutott arra a felismerésre, hogy az erkölcs az élet tisztelete. Ezt azután többször hangoztatja könyvében.
- A szeretet aktív erkölcse és szellemisége következtében az élet tiszteletére alapozott világnézet lényegében rokon a kereszténységgel és minden szeretetet hirdető vallással.
- Leibniz szerint a világ nem jó, mégis a létező világok legjobbika.
- Magáról írja: Az irgalom szolgálatában állhatok, láthatom munkálkodásom sikerét, a szeretet és jóság számtalan tanúbizonyságát élvezhetem, hűséges munkatársaim körében élek… független emberként dolgozhatom abban a korban, amelyben oly sokak sorsa a függőség…
- A tényt, hogy körülményeim oly sokféle módon kedvező feltételeket teremtettek tevékenységemhez, kegyelemnek tekintem, amelyre méltó akarok lenni.
Albert Schweitzer 90 évet élt, tizenötször tért vissza a francia gyarmatra, Gabonba, ott is Lambrénébe, hogy saját kórházában gyógyítsa a helyieket. 1965. szept. 5-én hunyt el ugyanott