Nem az én gondolataim az itt következők, hanem Béri Renátóé, aki egy lelki napon többek között így beszélt Istenről:
- „A Szentháromság dinamikus: az Atya adja magát a Fiúnak a Szentlelken keresztül. A Szentháromságban »isteni tánc« zajlik. Úgy kell elképzelni, ahogy a fizikai valóságban is: minden mozog, minden folyik, a részecskék, a bolygók, a csillagok, minden él, táncol.
- A háromszemélyű Isten be akar vonni a táncába, és oda nemcsak egyedül állhatok be, hanem többen is megtehetjük.
- A Szentháromságot inkább körkörösen képzeljük el, mint piramis-szerűen. Isten egyfajta körtáncban él, és a teremtés első pillanatában kinyílik ez a körtánc: az ember meg van hívva, hogy csatlakozzon hozzá.
- Istenben áramlik a szeretet, úgy is mondhatnánk, hogy Isten a szeretet flow-ja.
- Tágas keresztény élet a miénk, és ha ezt látjuk, máris gyógyítja sebzettségünket. Hiszen egyedül nem megy – még Istennek sem.
- Ha látnánk saját életünkben azt, hogy a Jóisten megnyitja nekünk a maga körét, befogad minket oda, akkor sokkal inkább át tudnánk magunkat adni az ő táncának.
Hatalmas! Nem?
***
Ma a szokott féléves szertartás. Gumicsere téliről nyárira. Ám ilyenkor le is törlöm a karosszériát lucskos textillel, hogy mégse kelljen pironkodnom vén autóm állapota miatt. Jó, a talpunk alatti gumiszőnyegeket is falhoz csapdosom, hogy lejöjjön róluk a sok méltatlanság.
A szertartás a következő.
A megállapodott idő előtt 5 perccel megjelenek a szomszédban lévő gumisnál. Az ő irányításával felállok a leeresztett kocsiemelőre. Nála hagyom a kulcsot azzal, hogy nincs semmi fakszni: A kerekeket le lehet csavarozni, az indításhoz sem kell más, csak az indító kulcs. Majd megígérem, hogy egy óra múlva jövök az autóért. Ez azért jó, mert addigra kiállnak vele az udvarukból. Nekem egyszerűbb onnan elstartolni. A gumicsere ára szűk 2000 ft, guminként.
Félévre letudva ez a gond.
***
Esik a gyémántnál értékesebb eső. Nagyon kell a földeknek.
Nem méltatlan, hogy a hírekben nem említik, hogy a gazdaságokat nagy-nagy haszon érte, amelynek forintértéke kb. százötven millió forint, s ha azt veszem, hogy egy esetleges éhínséget akadályoz meg, akkor értéke ki sem fejezhető számokban?
De.
2022.04.27. 16:18 emmausz
Gondolatok húsvét után (isteni kóló – mondom én)
Szólj hozzá!
2022.04.26. 09:42 emmausz
Ó - IÓ – CIÓ – ÁCIÓ – LÁCIÓ – FLÁCIÓ – NFLÁCIÓ – INFLÁCIÓ
Tabi László egyszer már a negyvenes években megénekelte: „Kedden a déli órákban elterjedt a híre annak, hogy a zsír kilója már 90 000 pengőbe kerül. Az a körülmény, hogy egy kiló zsír ára 100 000 pengő, élénken mutatja, hogy a fogyasztóközönség mennyire ki van szolgáltatva a feketepiacnak. Ki tud manapság 120 000 pengőt adni egy kiló zsírért? Mert nemcsak a zsír kerül 135 000 pengőbe, de a drágaság minden vonalon ijesztő. S ha meg is veszi valaki ezt a 165 000 pengős zsírt, pusztán zsírból táplálkozni nem tud. Lehetetlen állapot, hogy amikor egy kiló zsír 180 000 pengő, a fizetések nem emelkednek megfelelő arányban. 215 000 pengőt csak az tud ma zsírért adni, aki feketézik. Mert a kisember számára ez a 238 000 pengő bizony nagy pénz, 296 000 pengőért sokat kell dolgozni, s míg valaki megkeresi azt a 367 000 pengőt, amibe egy kiló zsír kerül, ugyancsak elfárad. Valamikor 470 000 pengőért, vagyis egy kiló zsír áráért sarokházat lehetett vásárolni. Ma egy kiló zsír áráért, 540 000 pengőért már csak egy háromnegyed kiló zsírt lehet kapni. Itt tenni kell valamit! A 768 000 pengős zsírt csak az tudja megfizetni, akinek van annyi pénze, hogy egy kiló zsírért 920 000 pengőt adjon. Mert bizony ma ennyibe kerül fél kiló zsír.”
Ha szerényebb mértékben is, de az infláció nagyon is jelen van a rendszerváltás óta is.
A 40 filléres zsemle hamar 1 forint lett, és nagyobb és könnyebb is lett (térfogatnövelő).
Az üzletközpontban 2 ft volt, de fölé írtak 7 ft-ot, mert igazolni akarták, hogy most akciós áron kínálják. Nem akarom cizellálni, ahogy Tabi, csak megjegyzem, hogy a szendvics-zsemle ára nemrég 23 ft volt, de a kereslet élénksége folytán emelték az árát 27, majd 33 ft-ra. Már nem csodálkozom semmin. Azon se, hogy ma ugyanennek a zsemlének az ára 39 ft. Lesz az még így se.
Még ide kívánkozik a Pál utcai fiúk c. regény egyik epizódja. Az olasz törökmézes árat emelt.
Ráadásul kisebb darabért kellett többet fizetni.
A diákok tiltakoztak ellene.
Az olasz így replikázott:
- Hát most kisebb, hát most drágább.”
Sokkal jobbat ma se tudnak mondani az okosok:
„Hát most háború van, hát most infláció van.”
Szólj hozzá!
2022.04.25. 13:46 emmausz
Itt a tavasz
Itt van, akkor is, ha leírom, és akkor is, ha nem. Gyerekkorom németleckéihez visz vissza a cím:
Der Frühling ist da!
Lompos felhők úszkálnak a kék égen, mint hab a madártejen. Ha takarják a napot, fázom az erkélyen, ha félrekotródnak, éget a napsütés. Minden növény kizöldült és új lendülettel építi fel önmagát. Nem törődik a klímaváltozással, csak teszi a dolgát, ahogy kell.
Gondolom, az a tőkésrécepár is, amelyik a patak felett szeli a levegőt, mégpedig példás tempóval.
Weöres Sándor Téma és variációk c. verse harsány hangon hirdeti és foglalja össze ezt az életteli történést. Ide csak a témát hozom, noha a verset igazán a variációk teszik játékossá.
„Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik.”
***
A nappal első fele elment.
***
Mínuszos hírek.
- Keleten tovább folyik a halálos iszapbirkózás a különféle súlycsoportok között.
- Ide ezrével jönnek a menekültek.
- Az EU támogatja Ukrajnát, mert nem EU-tag.
- Bünteti Magyarországot, mert EU-tag.
- Franciaországban nincs változás. Macronnak újabb öt év adatott politikájának folytatásához.
- Szombaton temetik P. Pákozdit Felsőkrisztinában.
- M.-ék belépőket vettek a cirkuszba, mert az ottani látványosságok nem halálosak, ellentétben a harctéri cirkusszal és a nemzetközi politikai cirkusszal.
- Cz. L. annak idején egy okostojást imigyen ápolt le procc stílusa miatt:
Tudja mit? Vegyen magának egy keljfeljancsit és azzal szórakozzon, ne velem!
Hány megélhetési politikus érdemelne hasonló megfogalmazást nyomorult állásfoglalásai miatt?!
***
Egy Móricka-vicc poénja jut eszembe: Ami van, az tragédia, de nem baj, a baj az, hogy kocsim ramatyul néz ki a rárakódott sivatagi por miatt, és nemsokára a szerelőhöz kell vinnem gumicserére.
De nem így!!!
Szólj hozzá!
2022.04.25. 04:34 emmausz
Jó könyv - A viskó
Három napja, ápr. 22.-én idéztem P. Young: A viskó c. könyvéből.
Engem nagyon megfogott.
Ma befejeztem a kötet olvasását, és nem állom meg, hogy további néhány gondolatát meg ne osszam.
Az első az, amit az ellenségszeretetről ír: „A megbocsátás nem felejtést jelent, Mack. Azt jelenti, hogy elengedjük a másik ember torkát.” Nekem ahá-élmény. Korábban hallgattam Pécsi Ritától (Meg is idéztem): „Az ellenségszeretet minimuma: Ereszd el a nyakát!” Kísérteties a megfogalmazásbeli hasonlóság.
Még folytatom.
„Mack, mivel te fontos vagy, minden fontos, amit teszel. Minden alkalommal, amikor megbocsátasz, az univerzum megváltozik. Minden alkalommal, amikor megérinted valakinek az életét vagy lelkét, a világ megváltozik. Bármilyen kedvességet vagy szolgálatot teszel, legyen az akár látható, akár láthatatlan, az én céljaim megvalósulnak, és valami véglegesen megváltozik.” (Ez a pillangó-effektusra hajaz.)
Jézushoz Mack: „Most már minden igazi kincsem benned van elrejtve. Azt akarom, hogy te legyél az életem! Mire Jézus:
- Vagyok.
Young idézi az alábbiakat, én is ezt teszem a regénytől való búcsúzásképpen:
„A hit soha nem tudja, merre vezetik, de ismeri és szereti azt, Aki vezeti.” (Oswald Chambers)
„A Földön árad a Menny, és minden bokor Isten jelenlététől lángol, de saruját csak az veszi le, aki látni is képes, a többiek csak csellengenek csöndben s csipkét csipegetnek.” (E. B. Browning)
***
Húsvét után a miséken gyakorta elhangzik az alleluja. Pl. a legvégén. Istennek legyen hála, alleluja, alleluja.
Így kijelentőmódban, és nem így: ALLELUJA, ALLELUJA!!! Persze. Így szoktuk meg.
Mindenesetre éppoly suta, mintha valaki a meccsen normál hanghordozással jelenté ki, hogy hajrá Fradi.
Szólj hozzá!
2022.04.24. 16:33 emmausz
Irgalmasság vasárnapja
Ma az irgalmasság vasárnapja van.
Mégis inkább a háború irgalmatlanságáról olvashatok FB-on, s nézhetem az eseményekről szóló képeket.
Az irgalmasság azóta került reflektorfénybe, hogy a szentté avatott lengyel Fausztina nővér naplójában felfedi látomásait. Megjelent neki a feltámadott Krisztus, s felfedte, hogy irgalmazni akar a bűnösöknek. A jelenés alakjának képi megvalósítását kérte és kapta. Az elkészült képen A Feltámadott áll, jobb keze felemelve, balkeze a szívére mutat, ahonnan egy balra mutató piros sugár, és egy jobbra mutató fehér sugár indul ki. A halvány sugár a vizet jelenti, ami a lelket tisztítja meg, a piros a vért, amely a lélek élete. ... Boldog, aki ezek árnyékában él.'' (Napló 299) A lelket a keresztség és bűnbánat szentsége tisztítja meg, és legbőségesebben az Oltáriszentség táplálja. A két sugár tehát a szentségeket és a Szentlélek összes kegyelmét jelenti – amelynek bibliai jelképe a víz –, valamint az új szövetséget Isten és ember között, amelyet Jézus az Ő vére által kötött. A kép nemcsak az Isteni Irgalmasságot ábrázolja, de emlékezetünkbe idézi az Isten iránti bizalom és a felebarátaink iránt tettekben megnyilvánuló szeretet kötelességét. A kép aláírása Jézus akaratából: „Jézusom, bízom Benned.”
Faustyna Kowalskát II. János Pál avatta szentté, s lett az ő nyomán a húsvétra következő vasárnap az irgalmasság vasárnapja. Krakkóban óriási bazilika hirdeti az ünnep méltóságát.
Voltunk benne.
Gyönyörű.
Megjegyzem, hogy egy alkalommal éjszakai színes fotót láttam egy angol országútról. Ott baloldali a közlekedés. Balról a távolodó kocsisor piros lámpái, jobbról a közeledő kocsisor fehér fényszórói látszanak. A távolban mintha találkozna a két fénycsóva. Nekem a Krisztus-kép sugarait idézték.
***
- A világban ukrán területen folyik a küzdelem két nagyhatalom között, s folyik az ukrán vér.
- A meteorológia itthon égi háborút jósol.
- A mi lelkünkben az öreg indián története szerint két farkas lakik. A jó és a rossz. S hogy melyik fog érvényesülni? Amelyiket eteted – mondja az indián.
Etessük hát a jót, ameddig tehetjük.
Szólj hozzá!
2022.04.23. 10:04 emmausz
Találkozunk
A FülesBagoly megfejtve két kivétellel. Az egyik egy színészarc. Találjam ki, hogy kicsoda, s írjam nevének betűit a számozott kockákba. A számok alapján kitölthető a rejtvény.
Mivel nem ismerem fel a filmszínészeket, eleve hagyom a csudába a feladványt.
A megkevertük c. feladványt sokszor megoldom, most nem ment. Ha egyszer téves sorokat ír be az ember, a káosz egyre nagyobb. Azt visszacsinálni legfeljebb radírral lehet. De én tintával dolgozom. Hagytam hát a fenébe.
Viszont a Szózat-rejtvény harmadik sorában már a megoldást írtam le.
Mondják, hogy a rejtvényfejtés jó demencia ellen. Úgy látszik, ott még nem tartok. Bár fenyeget a régi LGT-szám: „Csak ki kell várni! Mi is leszünk szeni-szeni, mi is leszünk szeni-szeni, mi is leszünk szenilisek!”
A kereskedelemből ismert Marshall-kereszt írja le a folyamatot. A szenilitás görbéje felfelé ível, a rejtvényfejtés görbéje ellenkezőleg: lefelé. A kettő valahol keresztezi egymást.
***
A mai nap témája egyébként nem ez. Rokonlátogatás esik négy unokával és a hozzájuk tartozó szülőkkel. M., aki szülő, bár nem szült, ma 38 éves (én éppen kétszer ennyi vagyok). M. Születése óta épp annyi idő telt el, mint ahány éves most ő. Vannak ilyen egybeesések.
Őt Isten éltesse és a többieket is, akiknek éppen nincs születésnapjuk.
Az ünneplés kölcsönös.
Senki se ölelheti meg magát.
Most tehát várunk rendes szokásunk szerint.
Reggel indulnak.
Már talán úton is vannak, hiszen itt a tízóraizás ideje.
Szólj hozzá!
2022.04.22. 18:48 emmausz
Szó-zat
A tegnap ide citált gondolatoknak ma is a hatása alatt vagyok. Az a baj ezekkel a szép mondatokkal, hogy meg kellene tanulnunk őket kívülről, és naponta el-elmondogatni, ébren tartani. Különben elhomályosulnak, elfelejtődnek, noha éltetniük kellene minket.
Persze adódik, hogy oly sok értékes mondatot megfogalmaztak már mások, hogy kötetekre menő sokaságot kellene megjegyezni, vagy elolvasni.
Az pedig lehetetlen.
Arról nem is beszélve, hogy a szép megfogalmazások olykor egymásnak ellentmondók, egymás hatását részben vagy egészben kioltják, és combos feladat józanul és következetesen megragadni a legfontosabbakat.
Marad tán az a kevésbé rokonszenves gyakorlat, mely szerint a legfontosabb gondolatok valahogyan beépülnek az ember tudatalattijába, és ösztönösen hatnak, amikor a szükség úgy hozza.
Csak remélem, hogy ez tényleg így is van.
Ma reggel szívem figyelmeztetett rá, hogy idős vagyok és megkopott. Naná, hogy állapotomat a megkergült időjárásra fogtam, ami nem is kergült meg, csak az évszakhoz képest hűvös és hidegfrontos. Megpróbáltam különféle pirulákkal visszanyerni szokott formámat, ami részben sikerült is. Lehet, hogy kétszer annyit kellene innom, mint amennyit valójában iszom.
Szomjasak a földek, kell nekik az eső. Most, hogy alkonyatkor kinézek az ablakon, látom, hogy zuhog odakint. Gyorsan készítettem néhány fotót dokumentálásképpen. Igazi tavaszi zápor lehelt életet a sarjadó növényekbe. Lehet, hogy én meg a vastag felhők miatt gyengélkedtem?
Ki tudja?
OV a pápánál járt. A pápa velünk van. Krisztus embere értékek őrzője és felmutatója. Ha Isten is úgy akarja, jövőre a pápa nálunk fog járni. Van, aki így mondja: nálunknál.
***
Rákaptunk feleséggel a Szózat c. rejtvényre. Ötbetűs szavakat kell néhány próbálkozás után kitalálni. Éjjel amúgy is felkeltem, hát ránéztem a játékra. Két betűt megtaláltam az ötből, és ezek jó helyen is álltak - a szó végén.
Egy darabig gondolkoztam a lehetséges megoldáson, aztán az álmosság rávett, hogy keressek szavakat a szóvégmutató szótárban. Nagy nehezen rátaláltam a megfelelőre. Ezzel az apró svindlivel éltem, majd újra elkotródtam aludni.
Éjjel mégiscsak az a legfontosabb.
Szólj hozzá!
2022.04.22. 04:32 emmausz
Nekem jelen kell lennem benned…
Olvasom Young könyvét, The Shack (A viskó). Sokan ismerhetik. Egy apa lányát megöli egy sorozatgyilkos. Az apa felkersi a viskót. Ott szembe találja magát a Szentháromsággal. Nem olyannak képzeli őket. Két nő és Jézus. Párbeszédeikből szemezgetek. Sarayu (nő, Szt. Lélek):
„Én ige vagyok. Vagyok, aki vagyok. Leszek, aki leszek….Élő, dinamikus, mindig aktív, és állandóan mozgásban lévő vagyok. Én a létező ige vagyok. És mivel létezésem lényege az ige, sokkal inkább az igékkel vagyok összhangban, mint a főnevekkel. Olyan igékre gondolok, mint megvall, megtér, él, szeret, reagál, növekszik, arat, változik, vet, fut, táncol, énekel és így tovább. Én megadom neked a reagálás képességét, és te azzal reagálsz, hogy szabad vagy szeretni és szolgálni….
Minden egyes pillanat más és más, és egyedi és csodálatos. Mivel én magam vagyok a te reagálási képességed, nekem jelen kell lennem benned…
Ha te meg én barátok vagyunk, akkor kapcsolatunkat áthatja egyfajta várakozás. Amikor látjuk egymást, vagy amikor távol vagyunk egymástól, ott vibrál a levegőben az együttlét, a nevetés és a beszélgetés várakozása. Ennek a várakozásnak nincs konkrét meghatározása; eleven és dinamikus, és minden, ami kialakul az együttlétünkből, az valami különleges, egyedi ajándék, amelyen senki mással nem osztozunk. De mi történik akkor, ha ezt a várakozást felcserélem elvárásra. Ebben a pillanatban már be is lépett a törvény a kapcsolatunkba. Most már azt várom el tőled, hogy olyan teljesítményt nyújts, ami kielégíti elvárásaimat. Élő barátságunk gyorsan lezüllik szabályokból és követelményekből álló halott dologgá. Többé már nem rólad és rólam szól, hanem arról, hogy mit kell a barátoknak tenniük, vagy mi a felelőssége egy jó barátnak...
Papa (szintén nő, aki az Atya): „Ahhoz, hogy valaki elvárásokkal legyen, arra van szükség, hogy az illető … megpróbálja ellenőrzés alatt tartani mások viselkedését a neki tetsző eredmény elérése érdekében…
Bennem van az állandó és eleven várakozás a kapcsolatunkat illetően...
Én téged akarlak, teljesen és mindenestül, a napodnak és lényednek minden részletét.”
Jézus: „Én minden dolgod középpontjában akarok lenni. Ha benned élek, akkor együtt élhetünk át mindent, ami veled történik. Piramis helyett, sokkal inkább egy állandó mozgásnak a középpontja akarok lenni, ahol az életedben minden hozzám kapcsolódik, de együtt mozog a széllel... előre-hátra, ki és be, a létezés egy hihetetlen táncában.”
Kicsit hosszú lett a citátum, de nagyon mély. Engem nagyon megfogott az a mondat: ha valaki elvárásokat támaszt, az illető … megpróbálja ellenőrzés alatt tartani mások viselkedését a neki tetsző eredmény elérése érdekében…
Leben und leben lassen.
Innen lehet indulni.
Elvárás helyett várakozás, vágyódás, humor, kölcsönös tisztelet - a felek különbözőségének békés elfogadása, megélése.
No és bennük, velük, általuk élni.
„...Nekem jelen kell lennem benned…”
Szólj hozzá!
2022.04.21. 13:26 emmausz
...általuk nagy boldogság árad az emberiségre... (Szt. Pio)
Pietrelcinói Szent Pio összefutott az akkor még fiatal Karol Wojtylával, és értésére adta jóslatát, miszerint egyszer ő lesz a pápa. Úgy is lett.
Karol Wojtyla II. János Pál néven pápa lett (később pedig szentté avatták), és 2002-ben kitüntette Orbán Viktort. Gesztusát a következőkkel kommentálta: „Nem azért kapod, amit tettél, hanem azért amit majd tenni fogsz.”
Ma a pápa magánkihallgatáson fogadta a min.elnököt. Úgy tudni, azért, mert kulturáltnak, megbízhatónak tartja és valamiféleképpen a béke követét látja benne. Nagy elismerés ez. A kérdés immár az, Orbánnak vajon az azóta eltelt időszakban végzett munkáit értékelte-e II, János Pál, vagy a Ferenc pápával történt megbeszélés nyomán teljesül olyasvalami, amire vonatkozhatott a szent pápa kijelentése.
De ha már Szent Pio, álljon itt az ő jövendölése Magyarországról:
„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra.” Sokáig csak a Marana Tha c. lap egyik száma jelentett forrást e próféciához. Utóbb kiderült, hogy valamelyik Pio-írás tartalmazza.
A jövendölések – mint tudjuk – meglehetősen homályosak szoktak lenni. Ez is közéjük tartozik. Magam úgy gondoltam, hogy Orbán Viktorra utalnak a megállapítások.
Találkoztam aztán olyan véleménnyel is, hogy Kindelmann Erzsébetre, és az általa alapított Szeretetláng mozgalomra vonatkozik.
Nem akarom eldönteni a kérdést.
Ami pedig a prófáciát jelenti, a ránk váró sok szenvedéstől szívesen eltekintenék, az európai páratlan dicsőséget nem bánom, sőt…
Adja Isten, hogy megérjem!
***
Az audienciáról megjelent már a tájékoztatás. “Minden idők legnagyobb humanitárius akcióját bonyolítjuk. Ez elismerést és tiszteletet vált ki mindenhol a világban” – hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint ezt a Szentatya is megemlítette és arra biztatott, hogy “ezt a jó szokásunkat ne adjuk föl”. Hozzátette: a Vatikán és a magyar állam közötti legfontosabb egyetértés pedig a családok tekintetében alakult ki.
“Mi mindannyian azt gondoljuk itt Rómában, a Vatikánban is és Budapesten is, hogy a korunk legfontosabb közössége a család. Ez a végső mentsvár és a végső menedék a modern ember számára, ezért minden erőnket annak érdekében kell mozgósítani, hogy ezt a közösséget, a modern kor legfontosabb emberi közösségét, a családot megvédjük és megerősítsük, és ebben számíthatunk a Szentatyára” – fogalmazott Orbán Viktor.
Szólj hozzá!
2022.04.20. 10:15 emmausz
Szóval, cselekedettel, mulasztással
Légy az, akiből árad a nyugalom.
Légy az, akire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hol kérik a kezed.
S menj oda, hol fázik a szeretet.
(Gárdonyi Géza)
Az író négy féle tanácsa. Soronként egy. Rám vonatkoztatva:
1. Belőlem addig árad a nyugalom, amíg ki nem hoznak a sodromból.
2. Próbálom elképzelni, hogy akad-e valaki, akire nem hat a hatalom. Magam azért próbálom tartani a tisztes távolságot.
3. A kezemet vagy nyújtom, vagy nem. Ha valamit eleve kudarcosnak ítélek, oda alighanem nem nyújtom a kezemet. Voltak már ilyen állásajánlatok: Ugye, te tudsz három-négy nyelvet; ugye van mérlegképes könyvelőid, ugye eljössz beszélgetni a rádióba a zenéről, ugye elmeséled életedet a jubileum alkalmából. Hát nem tudtam, ugye nem volt, nem is vállalkoztam az interjúra sem, viszont minden kérőt biztosítottam arról, ha cikket kér a lapjába, elég hamar megkapja.
Ami a 4.-et illeti: Futkoshatnék reggeltől estig, éjjel és nappal, hogy teljesítsem ezt a kérést, és kabátot dobjak a fázó szeretetre. Szerintem a teljesítés koncentrikus körök mentén valósul, és kifelé haladva akarva-akaratlanul lanyhul.
Bőven akad még tennivalóm e téren.
***
Most az autómat szerettem.
Időpontot kértem gumicserére,
feltöltöttem a víztartályt nyári szélvédőfolyadékkal,
kiszedtem a motorháztető alá szorult növényi hulladékokat,
feltöltöttem a hidraulikát olajjal. Majd
jól becsaptam az ajtót.
***
könyvmegállóból magammal hoztam Parkinson: Parkinson törvénye c. könyvét. A szerző közgazdász, aki humorosan ír a bürokrácia mindennapjairól. Ismereteivel segíti az irodai kartársakat. Szerintem M.-nak el kellene olvasnia, ha szabadságra megy.
Utolsó kommentek