Mickey webnaplója

I. Csaba jelentkezett vasárnap de. a templomban, hogy keresztelési időpontot egyeztessen Sch J-sal, aki osztálytársam volt. 
Gy. I. mögöttem ült a padban. Egyszer csak előrehajol, hogy gratuláljon 75 éves nekem. Majd hozzáteszi, ő januárban nyolcvan lesz. 
Kezdődik a mise, melyet papunk a 90 éves KK-nak címez, ma ez a miseintenció.
Isi sógor közli., hogy Bermuda a százéveseiről tablót készít. Még 25 évet kellene élve kibírnom ahhoz, hogy egy hasonló témájú tablón szerepeljek.
Ennyire optimista nem vagyok, de a hatóság igen, amikor SZIG-emet 2065. lejáratra datálja. Akkor leszek/lennék 119.
***
Márfi Gyula: „A kereszténység akkor durva, ha eltér Krisztustól, az iszlám pedig akkor, ha követi Mohamedet.” Szellemes.
***
Vasárnap folytatódott a családi találka a p.csabaiakkal. Jót játszottak, majd lesétáltak a Duna-partra. Mentem is volna velük, meg nem is. Az ő sétájuk nekem staféta, mellé 27 fok van árnyékban. Mivel feleség se kívánt jönni, magam se mentem. Viszont kaptam születésnapomra egy olyan karórát, amelyik figyelmeztet rá, ha túl sokat ülök egyfolytában. Az óra kérlelhetetlen. Estig háromszor dörömbölt a csuklómon. 
Kérdezem: kell ez nekem?
Abba is hagyom a poszt írását, mielőtt megint rám szól. 
Heuréka!!!
Mivel két cikket kell megírnom a napi posztokat nem számítva, nem érzem magamat bűnösnek, ha leveszem az órát, engem ne fenyegessen, mint a keljfeljancsi Tömörkény emberét. Ülőmunkát vajmi nehéz állva végezni.
Még megjegyzem, hogy az éjjel nem keltett fel, hogy túl sokat alszom. Ez szép volt tőle.

Olyannyira, hogy beléptem a hetvenhatodik évembe. Ha pap volnék, most kapnám felmentésemet a szolgálat alól (nyugállomány). 
Abba is hagyom az élet jelenlegi szakaszáról szól gondolatokat, mert az élet eleje is foglalkoztat, lévén egy csecsemő unokánk. Arra gondolok, hogy a nemzeti nyelveken kívül létezik egy csecsemőnyelv is, melynek a szótára meglehet, hogy csak mássalhangzóval kezdődő szavakat tartalmaz. A teljesség igénye nélkül elkezdem számba venni a babanyelv szókincsét.   

a
baba, bébé, bibi,
cica, cici, cumi
csecse, csicsí-csicsí, csacsi, csüccs 
dada, dádá, didi, Dodó, duci
e
Fifi, füfü (forró),
Gigi, Gaga, gágá,
Gyagya,
haha, hehe, hihi, hohó, huhhuhu (kutya)
i
jojó,
kaka, Kokó, kuka,
Lala, Lili, Lulu
mama, maci, Mimi, Momo,
Nana, nini, nono, nünüke
nyanya, nyam-nyam, Nyónyi, nyunyuka
o
ö
papa, pancsi, pápá, paci, papi, Pepe, pipi, poci, popó,
r
süsü
Sziszi, Szoszó, szisza (cica)
tata, tente, Titi, Totó, tötö (kalapács), tütű (autó, nem ital)
u
ü
vau-vau,
Zizi,
Zsazsa, Zsizsi, zsozsó,    
Kész a szókészlet, de igen hiányos.
Ötlet, javaslat?

Mindenki az év valamelyik napján született, ugyanakkor, amikor egyes hírességek (+ hírtelenségek is).
Párhuzamosságok szeptember 24-én.
Valaha Fogolykiváltó Boldogasszony napja volt, majd
Szent Gellért ünnepnapja,
szerénységem születésnapja, de ami érdekes: Isten vagány szentjének, a jezsuita
Godó Mihálynak is a születésnapja.
Ő korábban született nálam 33 évvel, és ötven éves voltam, amikor elhunyt. Ugyanúgy karácsonyi ihletés, mint én és még nagyon sokan mások.
Persze mindenki valamelyik napon született, másokkal együtt ugyanabban az évben, vagy akármelyikben. S ha nem születtek, akkor meghaltak a kérdéses napon. Mivel az évnek 365 napja van, ennyiféle változatban fordulnak elő ezek az események.
Godó Mihály különösen is kedves nekem, mert mindig humoránál maradt. Kemény mezőségi ember volt. Kisiratoson született (anyám Dombiratoson). Csaknem két évtizedet töltött a román börtönökben, embertelen kínokat állt ki, s rablógyilkosok közé vetették, remélve, hogy köztük megsemmisül. Nem ez történt. Közülük sokakat megtérített, s nem is akarta a börtönt elhagyni, mert közöttük jobban érezte magát, mint a képmutató kintiek között. 
***
A NEK-ről sok érdekes kép és videó született. Ezek közül egyik a Hősök terén készült. A magas oszlop tetején álló Gábriel anagyalt mutatja, amint egyik kezében a magyar koronát tartja. Jó ez a képkivágás, de még érdekesebb a videó, ugyanezzel a részlettel. Egy alsókar az ég kékjében, mely az arany színű koronát tartja. A koronáról lógó láncokat fújja a szél. Ez a mozgás normál körülmények között – szabad szemmel – egyáltalán nem látszik.
Olyan ez a videó, mint az a másik, amely megmutatja, ahogy a Marson a szél fúj. Az ember rádöbben, hogy az ottani porvihar attól függetlenül létezik, hogy eme videó előtt emberfia még nem látta soha. Mire utal ez? Arra, hogy nemcsak a földünknek vannak jelenségei, hanem az egyéb égitesteknek is. Függetlenül attól, hogy érzékeljük-e, vagy sem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy minden mindennel összefügg. A látható és a láthatatlana valóságok egyetlen ÉLET részei, s valamiképpen hozzájárulnak a teljességhez, valamiképpen hatnak egymásra.
Vagy említhetném az emberi tekintettől elzárt – fel nem fedezett – állat- és növényfajokat, gomba- és kaktuszfajokat. Lehet, hogy egyszer megismerjük őket, de az is lehet, hogy tönkretettük jó részüket, mielőtt kilétük kitudódott volna.
Ide kellene még sorolni azokat a civilizációkat, kultúrákat, amelyek azelőtt kipusztultak, hogy a tudomány feldolgozta volna őket. Elvesztek örökre történetestül, világnézetestül, dallamkincsestül, mindenestül. Kihalt a nyelvük, melyen egykor kifejezték magukat.
Nagy veszteségek ezek. 
Az újak felfedezése pedig mindig ünnep, mindig gazdagodás. Varietas delectat.  

Eltelt megint egy nap, és én nem kerültem a PC elé estig. Láttuk két legkisebb unokánkat P.csabán, szórakoztattuk őket, majd du hazatértek az iskolások is. Autóval mentünk, s jöttünk. Egy darabig utoljára, mert lejárt a jogosítványom. Azt csak a jó Isten tudja, hogy mikor lesz érvényes folytatása lévén, hogy ide-oda küldözget a háziorvos szakvélemények beszerzése ügyében, és az eü fogadókészsége kissé lassú. M.-éknál szerelő dolgozott, az alsó szinten alkalmi ruhaturi működött az egyház jóvoltából ingyenesen. Ez bonyolította meg a fiatalok életét. Hoztak-vittek s délutánra felszámolták a kirakodó vásárt. Azért írom le ennyire részletesen az eseményt, mert segít a családosokon, akik a gyerekek folyamatos növekedése miatt állandóan ruhacserére kényszerülnek. Másrészt láttam a textilpiac egy szeletét, és csak erősödött bennem az a felismerés, hogy mérhetetlenül több textília forog a világban, mint amennyire szükség van. Mindössze elosztási anomáliák lehetnek ez ügyben, illetve a legújabb divat utáni lihegés, s a nincs egy rongyom állandó jelenléte.
Bizony, hogy a világ tele van rongyokkal. Csak éppen pazarló módon történik felhasználása, kizsákmányolva mind a természetet, mind a harmadik világban csaknem rabszolgamunkát végző dolgozókat.
***
Szívós erős és kitartó Levi unoka, aki most 30 kilós, és aki a földszintről felvonszolta az emeletre a 24 kilós boksz-zsákot. Nemcsak fölcipelte, hanem a bordásfalra fel is rögzítette. Ehhez meg kellett emelnie a zsákot, amit úgy oldott meg, hogy picit megemelte a zsákot, s újabb és újabb könyveket csúsztatott alá, mígnem elérte a kívánt magasságot.
Illő a gratuláció.
***
Én is kaptam egy előzetes gratulációt csüt. reggel, bár csak 24-én dukál nekem. Akkor leszek 75. Elég kerek szám, bár inkább lennék 57, amely nem kerek, de még kevés kopást hoz elő az az életkor.
Magamra is érvényes, hogy ezt megérni nem érdem, de teljesítmény.
***
Anyánktól kérdezte valamelyikünk, amikor 75 volt, hogy milyen érzés 75 évesnek lenni. Ő azt mondta: Majd ha odaérsz, megtudod. Jelentem odaértem. Megtudtam. Az a tapasztalatom, hogy mindenki másképpen kopik.
***
Volt nekünk egy agglegény telefonközpontosunk a Sodrás utcában – Isten nyugosztalja –, aki annyira szeretett rímeket faragni, hogy neve napjára helyettünk megírta saját felköszöntőjét. Emlékének adózom, amikor megidézem opusát:
// Ünnepi dalomat zengem: / a Jóisten éltessen engem! / Nem vagyok se pap, se kántor, / Csak Kékes Jóska és Sándor. //
/ Híres utca ez a Sodrás, /Itt vagyok nyugdíjas portás. / Nem mindig jár itt az eszem, / Aki nem szól, „HOLD”-ra teszem. //
/Beosztásom mégis rangos, / Itt egy soproni kékfrankos. / Kiáltunk, hát mind, hogy: Ácsi, / Éljen soká Jóska bácsi! //

Immár az örökkévalóságban él, kimondhatatlanul soká.
Ami pedig engem illet ezen a napon. Te Deum, laudo…!

Ősz van már / Füstöt kerget szét a szél / Ősz van már / Száraz levelet küld felém / Itt ülök a szobám ablakában / És figyelem, hogy múlik az élet / Á...... / Ősz van már / - énekli Szörényi.
Szerettem ezt a számot az Utazás c. lemez egyik dalát, mert jó kis melankolikus hangulatot áraszt. Az évszakok váltása témaként alighanem közhely, írásainknak mégis visszatérő tárgya. Ez tán azért van, mert az idő múlása fölött nem tudunk napirendre térni. Berezsenyitől Petőfiig mindenkit megihletett az idő múlása. Némi megdöbbenéssel nézünk az idő múlására.
Idén – mondják, akik értenek a meteorológiához – az egyik legmelegebb nyár után vagyunk. Nos, ennek e legmelegebb nyárnak az utolsó hajnalán fagyott egy magyar falucskában.
A vadgesztenyék kopognak a parkoló autók tetején, a parlament őszi acsarkodása elkezdődött tegnap. A gyerekek iskolába járnak, az óvodások óvodába, a beszoktatás alatt lévők fele pedig otthon, mert azonnal elfertőződnek egymástól.    
Emlékezetem szerint minden évszak 21-én indul a napéjegyenlőség okán, de a téli nyári napfordulók alkalmával is. Most a google közli, hogy ma (09, 22.) van az ősz első napja. Volt, amikor 23-n indult az őszi szezon. Mindegy is. Érezzük, látjuk, tapasztaljuk a változásokat. A fűtés szerencsére elindult a lakótelepen. Legalábbis a házunkban.
***
Ott sokasodnak az új könyvszerzemények az asztalomon kiterítve. Mivel együtt sokak és témáik eléggé szórtak ma úgy határoztam, hogy több könyvbe is beleolvasok, hogy a témák keveredjenek, és ne keveredjek az egysíkúság unalmába. A Hyppolit, a lakáj főszereplőjének, Schneider úrnak a kijelentése lett szlogenemmé, aki ugye azt mondta: „Ebbül is egy kicsit, abbul is egy kicsit.” Így hát kezembe vettem újra a #jó éjtpuszit,  de megmerítkeztem egy Herman Ottó-válogatásban is, mely Lackfi folyamatos nyelvújító hajlandóságával szemben éppen a ma már kikopott, veretes szóhasználatával lopta be szívembe magát. Egy kiragadott mondatát idehozom: „A magyarhoni síkokon, hol a madár kivált őszkor szokott számosan előjönni, sokszor volt alkalmam körülte vizsgálódni.” …és így tovább.  Mellévettem még egy szemlélődős könyvet, melyet P. Dr. Aczél László Zsongor írt, s megmerültem Mikszáth novelláiban is.
Hab a tortán a NEK videóinak folyamatos élvezete. Ma a kárpátaljai görögkatolikus lét közelmúltjába vezetett be egy onnan jött, sokat tapasztalt atya. Mint véltem is, igen sokat szenvedtek a SZU nyomulása miatt.     
***
Szembesültem Karácsony G. választási reklámjával: aki szerényen megállapítja, hogy ő fogja legyőzni OV-t. „Szavazzon rám!” Nem volt módom odaírni, hogy ahhoz előbb meg kellene bolondulnom.
***
Megtekintettem Áder János államelnök kongresszusi előadását. Korábban is tiszteletre méltónak ismertem, mégis nagyot nőtt a szememben mind kulturáltságát, mind élő hitét illetően – ha lehet ilyet mondani.

Nekiveselkedtem elolvasni Lackfi János #jóéjtpuszi kötetét. Ceruzával megjelöltem azokat a nyelvi leleményeket, amelyek olyan egyedülállóvá teszik a költő opuszát. Elhatároztam, hogy a számomra legérdekesebbeket megosztom egy posztban.
„Ja, nem”.
Amikor a
Ja, nem
c. fejezet végére értem, előrelapoztam, és megakadt a szemem egy rigorózus kitételen:
„E kiadvány a kiadó írásos engedélye nélkül sem részben, sem egészben nem másolható, nem sokszorosítható, nem tárolható visszakereshető rendszerben, nem tehető közzé sem elektronikus, sem más formában.”
(Csak remélem, hogy ez a megidézett közleményre nem vonatkozik, mert íme, nincs írásos engedélyem a kiadótól, és posztom elektronikus formában jelenik meg.) Pedig milyen érdekes lett volna, ha közzéteszem szókincse sajátos képviselőit, nemde?
Ja, nem.
Vagyis… egyetlen szót nem értettem. Egyik költeményében ez szerepelt: pölö. Ilyen szó nincs is a magyarban (A szóvégi ó, ő mindig hosszú – szól a szabály).
Kérdem feleségtől:
- Mi az, hogy pölö?
- Nem érted? – így ő. – A pölö a például rövidítése.
- Ahá!!!  
*
Azért mégis érdekelne, hogy hány recenzió fog készülni a Szent István Társulat publicisták számára összeállított könyvcsomagjának e jeles darabjáról, azaz hány újságíró veszi a fáradságot, hogy írásos engedélyt kérjen a kiadótól a kötet megidézésére.
Magam – törvénytisztelő ember lévén – leteszek a szavakban-kifejezésekben való mazsolázásról.
Különben is: Jó bornak nem kell cégér. Mindenki vegye csak meg a könyvet.
Nem drága: 3500 Ft.
***
A mmóvári látogatásunk utóhangja: „Jöhettek báárrmikorr!!!! Mi is nagyon jól éreztük magunkat. Még egy napig tartott utána az öröm, amikor egymásnak beszámoltunk róla, hogy ki kivel miről beszélgetett M. unoka! Szóval duplán jó volt.”

Aki korunkbeli, és panaszkodik, annak megpróbálom értésére adni, hogy kopik a testünk, és ez természetes. Deskénél olvasom ezt a mondatot: „A magam gyöngeségét pedig próbálom úgy fogadni, ahogyan Jézus az első elesést. Türelmesen, fölháborodás nélkül, szinte derűsen.” Lám, így is lehet. Az idősödés kopásainak okai végül is a misztikába tartanak. A végső kérdésekre nincs jó magyarázat, csak a bizalom és a remény elfogadása.
Ma is mi van velem? Alapból izomlázam van, mert három napja jó tempóban sétáltunk MMóváron kilométereket. Ehhez jött hozzá átmenetileg a szemkáprázás, amely harminc éve jelentkezett először. Időről időre utolér, és kb. negyed óráig tart. Gondolkodom rajta, hogy mi okozza. Talán az édességek egy határon túl. De nem igazolt ez se, hiszen sok alkalommal kerülök ilyesmi közelébe anélkül, hogy káprázna a szemem. Mindegy is. Múló valami. Söprögetek a szobában. Egyszer csak a fülzúgásom felerősödik. Hidegfront? Na, nem. Kinézek az ablakon, s látom, hogy a söprőgép közeledik. Vele együtt a zúgás is.
Megkönnyebbültem. Azért jobb, ha csak halkan zúg a fülem.
***
Tegnap óta keresem a hírt Tardy karnagy jubileumáról. Egyet találtam, amely utal a 80. életévére. Eszerint júl. 22-én volt a születésnapja. A várbeli ünneplést talán az indokolja, hogy csak mostanra lett készen a neki szánt Festschrift. Végül nem jutottam el a Mátyás –templomba. Érdekelt volna Laci, ő maga, és az egybegyűltek. Kiket ismerek meg a hosszas elmaradásom után, és érdekelt volna az ünnepi kötet kinézete – és tartalma – is.
Mindegy, ez a hajó elment.
***
A NEK anyagai, videói hozzáférhetők. A nyitó miséjé 4 órás,  másfelet megnéztem, meghallgattam belőle. Nem bántam meg. Folyt. köv.
Farkas atya rész vett az 1938-as bp.-i kongresszuson is.
Apám 27 évesen volt jelen ott.
Mi T.-vel két rendezvényre mentünk ki, meg a zárómisére.
M. pedig a csütörtöki laudest énekelte társaival együtt.
T. említi, hogy vaskos kötetet szerkesztenek az összes elhangzott anyagból.
Érdemes lesz megvenni, mert korunknak fogalmaz meg a ma nyelvén sok minden értékes tartalmat.            

Az ember nem érti magát. Felhalmoz egy csomó könyvet olvasásra előkészülve, majd egy olyat folytat, amit már egy hónapja elkezdett. Ez a kötet jelesül Mikszáth-novellákat tartalmaz. Legutoljára Lapaj, a híres dudás történetét elevenítettem fel újraolvasásával.
A balladaszerű szomorútörténetben olyanokat olvasok, mint amit Emődi L. bácsi is mondott (Minden úgy van jól, ahogy van, mert ha nem úgy volna jól, akkor másképpen lenne). Nézzük most Mikszáth megformálásában: „Minden úgy van jól, ahogy van. Az ember a halina, a kunyhó, a pipa, sőt még a duda is ki van téve a mulandóságnak, az enyészetnek, hanem a határ – az örökkévaló. Itt volt mindig, és itt lesz mindig a maga helyén. Ámbár a folyóvíz olyan nagy potentát, hogy még abból is elvisz egy darabot, ha tavaszi áradáskor nekirugaszkodik.” Megjegyzem, hogy némileg hasonló a gusztusom Theodore Roosevelt amerikai elnökéhez, aki a világszerte népszerű Mikszáth-regényt, a Szent Péter esernyője c.-t olvasta és szerette.
Bár Esterházy emlékezetem szerint fitymálta, én úgy vélem, hogy a magyar szerző kvalitásánál fogva bízvást mellé állítható pl. a lengyel Sienkiewicznek.
Most otthagyom a könyvet, mert meg akarok emlékezni Tardy Lászlóról, aki 80 éves.
19-én, vasárnap este a Mátyás-templomban ünneplik szentmise keretében s azt követően. A tiszteletére írt kötetkében írásommal részt vettem, s arra készültünk, hogy T.-vel együtt felmegyünk a Várba az ünnepségre. De ugyanaz történt, mint p. Somogyi jubileumi miséjén. Akkor magam mentem Budakalászra. Most ha egyedül mennék, nem volna senki, aki T.-t este misére vigye. (Matyi unoka itt köhög a mellettem lévő szobában, erősen megfázott. Hagyományos módon teákkal kezeli magát, kezeljük őt, de kap gyógyszert is meg vitaminokat is.)
Visszatérve az ünnepelthez, jó okom van róla megemlékezni, mert sok szépséges művet tanított be a kórusnak, mert el-eljárt velünk gyalogtúrákra, templomokba spontán énekelni (esztergomi bazilika és Ócsa, Mélykút, egyesekkel kölni dóm is). Tanította a serdülő ifjúságot szolfézsra, elénk élte Magdival a házasságot, megismertetett pl. Bárdos Lajossal, ismertté tette a kórust a BM és a bp-i fiatalok előtt a beatmisékkel, és az abonyi misével. Rávezetett a klasszikusokra, a Schütz-passióra, a Luba misére, a Dufay-misére, egy Caldara misére gondolok, vagy a hazaiak közül, Scheiber M, Sáry László, Sáry József, Halmos László, Ottó Ferenc stb. miséire gondolok. Számos szép motettát fújtunk el sok alkalommal, pl. egy Prohászka-Dienes Valéria orkesztika-bemutatón.
Aztán, aztán úgy adódott, hogy négy gyermekünk született, s autó híján - plusz utóbb behajtási engedély híján - egyre messzebb került tőlünk a Mátyás-templom. Szép volt, felemelő volt, izgalmas volt, életszerű volt, életigenlő és vidám volt, forradalmi tett is olykor ez a kóruséneklés.
Hányszor énekeltük több szólamban:
„Ez jó, ez nagyon jóóóóóóóóóó!”
Mit is írhatnék?
Köszönöm – köszönjük.
És még:
Kedves Laci: Ad multos annos!!!      

Meglátogattuk a mosonmagyaróváriakat. Ezúttal M. unokám vezetett és igen kiválóan. Gyorsan odaértünk, s utóbb gyorsan haza. A rokonsággal nagy, felszabadult és hosszas angol nyelven folytatott beszélgetés kezdődött. Mindent tisztáztak, mindent megbeszéltek, amit csak akartak. Én és T. hallgattuk a szófolyamot, de érteni vajmi keveset értettünk belőle. Leginkább annyit, hogy a társalgás jókedvű, és sok mindenben megegyeztek. Péteken este másfélórás sétát tettek a fiatalok. Velük tartottam. Amire számítottam, be is következett. Az ő sétatempójuk nekem könnyű stafétát jelent. Azért meg-megálltam fotózni is, és tartottam velük a lépést, mert számolnom kellett azzal, ha lemaradok, aligha érem utol őket. A kellemetlen érzés ellenére kár, hogy nem csinálom ezt mindennap. Biztosan jót tenne.
Elhaladtunk a vár mellett, el Sissi szobra mellett, és nem ültünk le a Habsburg herceg padjára őfelsége bronzszobra mellé.
A közelmúltban csak éjszaka jutott eszembe, a gyerekkoromban alkalmazott DDT-tartalmú por neve, amelyet légyirtáshoz pumpáltunk egy alupumpából (gezarol). Séta közben pedig sokáig nem jutott eszembe annak az írónak, költőnek a neve, akinek a mellszobra előtt most nem mentünk el. Azt tudtam, hogy Tibor, azt is, és hogy szláv vezetékneve van. Az arca is megjelent előttem, és mégis csak az abc-n elindulva találtam rá gy-betűnél a megoldásra. Persze, hogy Gyurkovics Tiborról van szó. A kutyafáját a feledékeny fejemnek!
Szombatra motorcsónakos túrát terveztünk a mosoni Dunán, de szándékunkat keresztezte a hidegfront s az eső. Talán majd legközelebb.
Kellő empátiával vettem tudomásul, hogy nemcsak az én hallásom szelektív, hanem másé is. Bizonyos frekvenciákat nehezebben hallok meg, másokat meg jól. Nem értem az elhadart, nem kellően artikulált hangokat, a halk beszédet.
Aki velem akar kommunikálni, annak kissé meg kell emelnie a hangját. Inkább kevesebbet szóljon; de azt hangosan tegye. Mindketten jobban járunk. Én azért, mert megértem a mondókát, a beszélgető partnerem pedig azért, mert nem kell megismételnie mondandóját, s így elkerüljük azt a malőrt, amibe sokan beleesnek. A csak kicsit halló nagyothallók közötti látszólagos párbeszéd egy darabig elvan az értettem, helyeslem, bólogatok rá, igen szavakkal történő reflektálással, de kipukkad egy olyan kérdésen, hogy hány óra is van? Ugyanis nem jó rá az igen válasz.
                         

- Olvashatnék kedvemre, csak azt kellene kitalálnom, hogy mivel kezdjem.
- Nézhetnék tartalmas videókat, pl. a NEK előadásait, de vajon melyikkel kezdjem.
- Ehetnék spagettit vadasmártással oldalassal, ehetnék fagyit, vagy zacskós tésztalevest garnélaízesítéssel vagy darakását. Utóbbival kezdem (da rakása, azaz tejbegríz).
- Írhatnék az öreg sofőrök alkalmassági vesszőfutásáról, mely határidőket szab, de melyek az eü leterheltsége vagy rendszere miatt (ki tudja, melyik) csaknem teljesíthetetlen. Ha bevonnák a jogosítványomat, akkor ezután csak biciklivel okozhatnék baleseteket. A rolleresekre, az, elektromos biciklivel, sőt egy-kerekűvel száguldozókra semmiféle megszorítás nem vonatkozik. A fene érti ezt.
- Írhatnék a világszerte dívó parlamenti választások körül erősödő hisztériáról. Két dolog lehet veszedelmes a globalista háttérhatalom miatt a jelenlegi kormányra, ha veszít és ha nyer. Az erőszakos koloncoktól vajmi nehezen szabadulhat. Undorító és igen unalmas naponta szembesülni azokkal a pokoli manőverekkel, melyekkel szembe találkozom nap mint nap. Persze utoljára a remény hal meg.
- Írhatnék a könyvélményeimről, de először olvasni kellene.
- Vagy arról, hogy késik az újabb megbízásom (lektori munka volna). Éreztem én ezt minden bizalmam ellenére.
- De az is érdekes, hogy M. unoka intenzív magyar tanfolyamán haladgat a nyelvismeretben. Jót nevetett a viccen, mely így hangzik. Doktor úr, nem tudok menni. Na ne, mondja! Akkor hogy jött ide? Jönni tudok, csak menni nem.  (A franciában nincs két ige erre a mozgásnemre.) Megjegyzem, M. egy alkalommal említette, hogy sajnálta, mennyi poént mondok, melyeket nem ért, és melyeket nagyon nehéz lefordítani. Most örül, hogy egyre több jókedvű mondást megért.
- Mit is írhatnék? Csak így tovább, csak így tovább. 
***
Meglepetéssel olvasom: Kb. nyolcvan éves sógorom, akiről évtizedek óta semmi hírem nem volt, a föld túlsó végén megszólal és üzen az alapítványt támogató soraival. Ezt írja: »A Védett Társadalom Alapítvány megalakulására mérhetetlen szükség volt. Tűrhetetlen, ami a világban megy. Minden gondolkodó embernek fel kell állni, mert "vétkesek közt cinkos, aki néma." 25 éves koromig otthon éltem, azóta Ausztráliában, néhány évet Dél-Afrikában és Rhodesiában. "Szabad ésszel nem adom hitvány módon a szolga ostobát." Otthon is, idegenben is ez vezetett.« (Czakó László, Sydney)
Hihetetlen az ő következetessége. Tényleg ilyennek ismertem meg 1956 után.