Mickey webnaplója

Eucharisztikus kongresszus interneten?
Érdekes gondoltot fedett fel ma a méltán népszerű pap bácsi, Böjte Csaba. A ma szentjének Szent Klárát vezette elő prédikációjában, aki a klarisszák alapítónője, s aki hosszasan élt és hosszasan betegeskedett. Olyannyira, hogy bár vágyott misén részt venni, de bajai ellehetetlenítették számára a személyes jelenlétet. Ám segítségére jött a Lélek. Lelki szemeivel látta mintegy a falra vetítve a helyszínt, s a hazatérőknek idézte az ott elhangzott beszéd szövegét.
Így a televízió megjelenése idején, valamikor az 50-es évek elején XII. Pius Szent Klárát nevezte meg a tévé védőszentjeként.
Mivel meghatározhatatlan a jelen világjárvány időtartama, BCs tv., aki az echarisztikus kongresszus egyik nagykövete, azt javasolja, hogy digitális világunk, a távoktatás elterjedése korában szervezzék meg hozzáértők, hogy a kongresszust elektronikus úton az egész világ nyilvánossága elé vigyék, s így a mai technika eszköztára jóvoltából valóban hassa át az egész földkerekséget. Ne a tömeget hozzuk egy helyre, hanem a tömegeknek vigyük lakásába a kongresszust. Ez egyelőre persze csak felvetés.
***
Április 2-a sokféle nevezetességet hordoz.  Pl. az autisták világnapja, 1927-ben ezen a napon halt meg Prohászka pp. De 2005. április 2-án halt meg az azóta szentté avatott II. János Pál pápa is. 15 évvel később üres a Szent Péter tér, ami 2005-ben nem volt üres. Annyira nem, hogy hatalmas tömegek indultak Rómába, elsősorban is talán Lengyelországból, de a világ minden tájáról. Híre ment ugyanis, hogy Karol Wojtyla halálosan beteg. Egyesek felépüléséért, csodáért imádkoztak. Mások a megerősítéséért. A jó pápa feszülettel a kezében hunyt el e napon 21,37 perckor.     
A legkülönfélébb tévériporterek méltatták a pápa életét és életművét. Az esemény engem is a képernyő elé szegezett. Késő este megérkezett felségem, akinek ezt mondtam: II. János Pál szent volt. T. látva, hogy a tévét nézem, megkérdezte. Ki mondta ezt, s mikor? Mire: Én, most.
Emlékszem, hogy mutattak egy lengyel egyetemi kollégiumot késő este, amelynek a kivilágítását a lakói beállították. Mivel sokemeletes épület volt, minden világítást lekapcsoltak, s csak azokat hagyták égve, amelyek az épület falán világító keresztet alkottak. Helyénvaló gesztus volt az akkor.
Dziwisz, Krakkói bíboros érsek felhívással fordult a világhoz, hogy ma, április 2-án este 21,37-tel kezdődően forduljunk a szent pápához, hogy segítsen közbenjárásával a világot pusztító vírusjárvány megállításában.
Még van idő addig, aki teheti kapcsolódjon bele.
 

48 éve együtt
Ma már elmondhatjuk, hogy nem engedünk a 48-ból.
Bár csaknem fél évszázad telt el azóta, jól emlékszem arra a napra, esküvőnk napjára. Már felhoztuk a csokrot, már felcipeltük a hidegtálakat, akkor még nem reccsent meg lépteim alatt a körgang betonja, (vagy 30 kilóval voltam kevesebb), akkor ott sétált Feri felesége Piri a marokba férő hamutartóval, és megjegyezte, hogy nem érti, miért nem vagyok ideges, hiszen a mi esküvőnk lesz. Nem látszik rajtam az eksztázis semmi jele. Már nem tudom, mit válaszoltam neki, de igaza volt.
Csakugyan nem voltam ideges, se zaklatott, se tudom is én mi. A feltételek adottak voltak, a keretek világosak és követhetők. Az esküvőt mi akartuk. Miért is kellett volna kukorékolnom?
Aztán megesett a nagy eset. Sulyok G. misét celebrált, a Kárpáti testvérek ministráltak, a kórus énekelt, a násznép gratulált, ateista kollégám megjegyezte, hogy milyen dolog már egy kehelyből áldozni. (Ma a COVID 19 támadása idején nem merném megkockáztatni magam se.) Mi igent mondtunk, a Moszkvics elszálított, a buli megvolt, Hencidától Boncidáig folyt a bor, a fotós a frissen elkészült képeket árusította a felnőtt ünneplők körében.
Azon a napon négy ismerős, baráti pár esküdött templomban, mi voltunk közülük az egyik. Ugyanott előttünk Boriék, másutt később Idáék, Gabiék. Nekik is kijár az emlékezés, noha az egyik házasság elég gyorsan váláshoz vezetett.        
Aztán… aztán eltelt 48 év.
Ide idézem ez alkalommal a jezsuita NP-től hallott mondást:
48 közös év nem érdem, de teljesítmény.
Így valahogy van, magam is így gondolom.
Ma koccintunk, s bizalommal nézünk a hátralévő időre.

Mondjak egy viccet? Kilátszik a slicced – skandáltuk boldogan április elsején.
Az alapvicc persze mindig az volt, hogy valamilyen cselekvésre bírjuk társunkat, s ha beugrott, el ne mulasszuk megjegyezni gunyorosan: Hihihi: Április bolondja, május szamara.
El nem maradt azon a napon a figyelmeztetés: - Te, lóg a cipőfűződ! S jaj volt neki, ha megnézte.
A gyerekcsínyekről említést tesz Karinthy a Tanár úr kérem-ben.
Két gyerek kölcsönösen felfedezi, hogy a hátára cédulát tűztek SZAMÁR VAGYOK felirattal, és egymásra mutogatva egymáson röhögnek.
Vagy meggyőzik társukat, hogy a Frölich kéreti, hogy szünetben menjen fel hozzá a tanáriba. Lesik a hatást.
Vagy a nagy szemétládába bebújik osztálytársuk, s óra alatt sejtelmesen megemelgeti a láda fedelét a fejével. Az osztály meg pukkad. Majd a tanár kiszólására – Auer mit forgolódik, mint egy sajtkukac – kitör az obligát nevetés.
Vagy egyikük bekúszik óra alatt a pad alá, s társait birizgálja.
Vagy valakinek pillanatragasztóval rögzítik az íróasztalán elöl hagyott tárgyait, székét leragasztják a padlóhoz.
Hajnalban kifestik arcát, bekenik tízóraiját fogpasztával.
Folpackkal látják el a vécédeszkát.
Elintézik, hogy a forgószék leüléskor sípoló hangot adjon.
Nem állítom, hogy ma is a gyerekek meglepetések feletti örömével fogadnám az ugratásokat.
Alighanem fapofával megjegyezném: Hehehe, ez jó vicc volt!
Én a szavakkal szoktam játszani: Április bolondja – Lada Szamara.  
***
Még megjegyzem, hogy 48 éve egy nappal később, másodikán tartottuk az esküvőnket, akkor húsvét vasárnap volt. Tegnap megjegyeztem, hogy ha még két napig élünk, akkor megünnepeljük 48. házassági évfordulónkat. Ha 10 év és két napig élünk, akkor az 58.-at, s ha 52 év és két napig élünk, akkor a 100. házassági évfordulónkat.

Egy régi LudasMatyi karikatúra ugrik be a nonstop frontváltozások kapcsán. Adva egy hosszú sárga villamos rajza, oldalán a jól olvasható felirat: VILLAMOSPÓTLÓAUTÓBUSZTPÓTLÓVILLAMOS.
Nálunk az időjárási frontok ugrálnak el folyamatosan. A meteorológusok nem győzik magyarázni, hogy a melegfront után jött hidegfront éppen most hagyja el az országot, de már jól körvonalazódnak a következő melegfront görbéi. Aztán alaposabban szemügyre veszi a mozgó frontvázlatot, s mutatja: Nyugat-Európa felett jól kivehetők azok az örvényszerű rajzolatok, amelyek a soron következő sűrű frontváltozásokat ábrázolják. Tudom: Elment a hidegfront, alábbhagyott a fejem zúgása, s a kapuk előtt a melegfront. Aha, azért kezdek szédülni.
Tessék mondani mikortól is fog újra erősebben zúgni a fülem? És meddig?
Hogyhogy meddig? A mögötte tornyosuló melegfront betöréséig.
És ez így megy időtlen idők óta.
És ezt érzem kb. 25 év óta.
Úgy váltják egymást a frontok, mint a fal a burkoló papírt: ta-pé-ta-pé-ta-pé-ta-pé…
Vagy mint a zónázó vonatok követik egymást: zó-ná-zó-ná-zó-ná-z…
***
Azt vettem észre, hogy egyre hosszabbak a posztjaim. Bevallom azonnal az okát. Sokkal több időt töltök mostanság a gép mellett, mint amikor kimehettem az utcára kedvem szerint. Mindazonáltal megpróbálom féken tartani grafomániámat. Már csak néhány tréfás szöveget biggyesztek ide. Emailen jöttek s aktuálisak a szobafogság időszakában.
-        Min jársz munkába mostanában? Szobabiciklin...
-        Munkába járáshoz sebváltós szobabiciklit és sebtapaszt keresek.
-        Villanyszerelő mondja: Vírus esetén jobb, ha szigetelve vagy, mint ha földelve… (egyet értek)

Gyerekkorom egyik meghatározó olvasmányélménye volt Molnár Gábor könyve, Az óriáskígyók földjén. Később még sok könyve a kezembe került meglehetősen félelmetes leírásokkal a kaboklókról (brazil favágók), az indiánokról, a brazil alvilág figuráiról. Még később derült ki számomra, hogy ezeknek nem résztvevője volt a szerző, hanem alighanem a korábbi élményeinek fantáziadús feldolgozásai, kivetítései. Valójában egy baleset megvakította, s könyveit „labor körülmények” között írta. Mégis van valami hasonlóság az ő leírásai és az általam most elolvasott mű, Kolumbia fővárosának, Bogotának utcagyermekei, rablói, gyilkosai életét elénk vázoló kötet között. Utóbbit P. Mustó Péter SJ írta. (Meglepve olvastam a címlapján a nekünk szóló dedikációt, aminek kedves szövegét 2009-ben írta a szerző.) Mustó Péter igazából embermentő misszióban vett részt, amelynek jelentősnek mondható művei keletkeztek. Olyan világba kalauzol el könyvével, amelynek szereplői súlyosan sérült, nyomorgó nagycsaládok (10-18 gyerek nyomorog egy anyától, ki tudja hány férfitól származva) kiskorú kivetettjei, hajléktalanok, akik rablással keresik meg a napi betevőt, a napi drogot, s kötődésük nagyon lassan bontakozik. Bűntudatuk nulla, mert élni kell, enni kell, szexelni kell, ezért előbb kell lőni vagy kést rántani. Nem részletezem. Nagyon nehéz terep ez, nagyon nyugodt vérmérsékletű missziósok számára.
Párhuzamosságok jutnak eszembe.  Teréz anya indiai, majd az egész világra kiterjedő gondoskodása, Böjte Csaba, aki összegereblyézett egy-két ezer nyomorgó gyereket, hogy kiemelje őket a slumból, az ellehetetlenülésből, de eszembe juthat a plébániánkról startoló háromgyerekes házaspár, Gábor és Melinda is, akik Peruban valósítanak meg életközösséget a helyi indiánokkal.                   
S bevillan Prohászka egyik megjegyzése, amit közöl a Soliloquiában. Valaki megjegyezte a püspöknek, hogy valójában mintegy kalitkában nőtt fel, nem ismerte meg közelről a mélyszegénységben élők nyomorúságát. Ottokár püspök megerősíti, hogy ez jószerével így történt.
Persze nemcsak a jó püspökre nézve igaz, igaz rám nézve is. Igaz, hogy nagycsaládban növekedtünk mi heten testvérek, de tisztes körülmények között az Európában mégis csak valamilyen fokon megvalósuló elviselhető közegben. Szerényen, de bérből-fizetésből.  
Amiről tudósít P. Mustó, az a világ jelentős részének a mindennapi közege, amire az éhezés, a nyomor, a piszok, az egészségtelen víz, a fegyveres erőszak legváltozatosabb formái, a perverzitás, a kizsákmányolás, a rabszolgaság ténye egyaránt megtalálhatók. Ha a zsúfolt slumokban elszabadul a vírusos pokol, ki állítja meg?  Rágondolni is rossz.
MÉGIS.
Talán éppen ez a napjainkban zajló világjárvány téríti észre a nemzeteket, hogy térjenek magukhoz, térjenek észre, rázzák meg magukat és vállaljanak  társadalmi méretekben szolidartást.
Kérjük Urunkat!
***
Deskénél olvasom:
Margaréta, hogy elrabolták, lóháton, vágta közben megpucolta a zöldséget.
Vannak ilyenjei. Csak nevet nem adott nekik. Mert ezek szentenciák, fricskák, elméncségek, maximák, deskiádák, poénok, csattanós kijelentések. Sok hasonlót közölt már a deske.hu lapjain.
***
Talán feltűnt, hogy a vírus-támadás kapcsán felmerült anyagokat megosztom, s várom, hogy valaki összegyűjtse őket csokorba. Jó lenne, és vidító, utólag is annak, aki látja-olvassa őket.
Nem magamra gondoltam. 

A kilencvenes évek első felében lehetett, amikor még Keszthelyi Ferenc volt a váci püspök, s aki meglátogatta Máriabesenyőn a teológiai napok rendezvényét, s aki értésünkre adta, ha meg vagyunk elégedve a szervezéssel, mondjuk el mindenkinek, s ha nem, mondjuk el neki. Nos, ide Máriabesenyőre keveredtem magam is, és valamiért ide keveredett egy fiatal ferences szerzetes is, aki Böjte Csaba néven mutatkozott be, s akivel egy légtérben aludtam, aludtunk akkor éjszakánként valahol a földszinten vagy alagsorban egy erre az alkalomra berendezett közös teremben. Én igazán a jezsuita Távlatokat képviseltem, propagáltam, s próbáltam rá előfizetőket találni. Ő egészen mást képviselt. Ha tehát én az elméleti írásbeliséget, ő a gyakorlatiasságot, az élet kikövetelte cselekvéseket hirdette; akkoriban fogadott Dévába kallódó gyerekeket, s tartott erről, ennek szépségeiről és hallatlan nehézségeiről egy nagyon nevezetes előadást. Gondolom, hogy elindult valamiféle anyagi támogatása is már ott, akkor.
Aztán telt múlt az idő, s egyre sűrűbben hallatott magáról a gyerekotthonokat szervező és vezető Böjte Csaba. Utóbb ott voltunk Csobánkán, amikor a helyi romos kastély felújítását megcélozva a szabad ég alatt buzdította a megjelenteket, hogy ki-ki tehetségéhez mérten járuljon hozzá egy szépen induló közös ügy támogatásához.            
Majd felnővén fiunk, Miki, ellátogatott Szovátára, és nevelő bácsiként segített Böjte Csaba kedvezményezettjeinek.
Böjte Csaba mindig szívből beszélt. Szívből beszélt most is a hét végén. Két on line-miséjének a prédikációját hallgattam meg. Az első Ferenc pápának a Laudato si enciklikájára alapozott, s arról szólt, hogy a Naphimnusz szerzőjéhez méltón forduljunk a teremtett világhoz, amelynek nem a végét látja közeledni, hanem a világot megrázó ragály megpróbáltatásai utáni megújulás szép vízióját kivetítve – cselekvésre, önellátásra ösztönözi virtuális hallgatóságát.
Vasárnap pedig arra tért ki meglehetős részletességgel, hogy Európa ma már sokkal szelídebb, mint az ókorban volt, vagy akár, mint néhány évszázada. ennek oka a krisztusi etika, amely ezt a földrészt mind jobban áthatotta. Reménységgel tekintett arra, hogy egy megtisztulást követően a keresztény értékek mentén tovább fejlődik kontinensünk.  Vissza kell találnunk a gyökerekhez, nem magyarázkodni, hanem radikálisan megvalósítani a krisztusi eszményeket.
Meglepett, hogy az idősödő pap bácsi több ízben mennyire elérzékenyül az általa felidézett emlékek nyomán. „Könnyek adománya”? – mint Loyolai Szt. Ignác esetében?
Szívesen megidézem az Assisi Szent Ferenc által írt Naphimnuszt Sík Sándor fordításában, hiszen olyan szép. Ez a költemény kezdődik így: Laudato sí.
NAPHIMNUSZ
Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás
És minden áldás.
Mindez egyedül Téged illet, Fölség.
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.

Áldott légy, Uram, és minden alkotásod.
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja és ránk deríti a Te világosságodat.
És szép ő és sugárzó nagy ragyogással ékes:
A Te képed, Fölséges.

Áldott légy, Uram, Hold nénénkért,
És minden csillagaiért az égnek.
Őket az égen alkotta kezed
Fényesnek, drága szépnek.

Áldott légy, Uram, Szél öcsénkért,
Levegőért, felhőért, minden jó és rút időért.
Kik által élteted minden Te alkotásod.

Áldott légy, Uram, Víz húgunkért.
Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.

Áldott légy, Uram, Tűz bátyánkért,
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.

Áldott légy, Uram, Földanya-nénénkért,
Ki minket hord és enni ad,
És mindennémű gyümölcsöt terem,
Füveket és színes virágokat.

Áldott légy, Uram, minden emberért,
Ki szerelmedért másnak megbocsát,
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert Tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.

Áldott légy, Uram, a testi halálért, a mi testvérünkért,
Akitől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak!
És boldogok, kik magukat megadták
Te szent akaratodnak.
A másik halál nem fog fájni azoknak.

Dicsérjétek az Urat és áldjátok
És mondjatok hálát neki.
És nagy alázatosan szolgáljátok!
                  (Sík Sándor fordítása)
Böjte Csaba mintha azt mondta volna, hogy Isten várja, hogy gyönyörködjünk abban, amit alkotott, s abban, aki alkotta. Ő mindent odaadott, annyira szeret minket. Krisztus életét adta az emberért szeretetből.

Talán még nem késő összeszedni azokat a „humorzsákat”, amelyek a koronavírus pandémiája nyomán keletkeztek. Az eddigiekből szerintem egy vastag füzetrevalót lehetne szerkeszteni, és tartok tőle, hogy még egy darabig elővezethetők újabb ötletek.
Azzal kellett volna kezdenem, hogy egyáltalán nem tartom viccesnek ezt a világjárványt. Hét évtizedes múltamra visszatekintve hasonló sohasem fenyegette a világot. Mivel egyelőre nincs hatásos ellenszere a járványnak, arra gondolok, hogy most a társadalom a „kínjában nevet”-formulával állt elő. A humor szó legveretesebb értelmében éppen ezt jelenti. Többen vannak, akik meglehetős rendszerességgel közzétesznek egy-egy karikatúraszerű képet, és mellé egy frappáns szöveget. Összefoghatnának annak érdekében, hogy egy vaskos gyűjtemény álljon össze a poénokból. Kortörténeti csemege lehetne.
Ide csak a legutóbbit hozom: „Kutya bérelhető. Napi 8-10 óra sétát kibír. 1000ft/óra. Érd. privátban.” Itt nincs rajz, csak szöveg, ami arra utal, hogy a kijárási korlátozások nem vonatkoznak a kutyasétáltatókra.
Párhuzamosan találkoztam egy vénember gumimaszk ábrájával, ami azt cifrázza, hogy a 65 éven felüliek vásárolhatnak csak reggel 9 és 12 óra között. Ezért kell elmaszkíroznunk magunkat, ha sürgősen venni kell valamit alkalmatlan órában.
Ugyancsak ma találkoztam a FB-on egy piás ember képével, ilyesfajta szöveggel: Most piálási tilalom van érvényben?  Mielőtt rákérdeznél: a kijárási szót tévesztette el.
***
Ja, és lécci, ne felejtsétek el hajnalok hajnalán valamennyi órátokat (az autóban levőt is) egy órával előbbre lökdösni, különben úgy jártok, mint az egyszeri ember a szállodában.
A recepció feltelefonál a 203-as szobába:
- Uram, Ön kért reggel öt órára ébresztést?
- IGEN.
- Na, akkor húzzon bele, mert már hat óra van.         
***
„Ha mi valóban tudnánk imádni Istent, igazából semmi sem nyugtalanítana minket. A nagy folyók nyugalmával haladnánk át a világon.” - olvasom az Assisi szentjéről szóló könyvben. (P. Eloi Leclerc O.F M.) Egy szegény ember bölcsessége)
***
Szombaton hallgattam Böjte Csaba tv. prédikációját a dévai templomukból. Hosszan beszélt s akármilyen hihetetlen, még tovább hallgattam volna. Ő maga is utalt arra, hogy kissé hosszas a mondókája, de hát nem ráérünk mostanság, amikor a tévé vagy a számítógép előtt üldögélve hallgatjuk, hogy mi is volt Assisi Szt. Ferenc életében, és mi van ma, miket kellene megfontolnunk, hogy színvonalasabb életet éljünk s hagyjunk fel fogyasztói szokásainkkal. Sokfélére kitért, s erőst nívósnak kaptam, ahogy a témák közben jobbra-balra sirült.  Visszahallgatható.   https://www.magnificat.ro/portal/index.php/hu/
***
Végül egy érdekesség. Pio atyának van egy próféciája a magyarokról. Nagyon pozitív, de nem találtam olasz nyelvű forrását. Egyedül a Marana Tha c. lapra hivatkoztak, hogy ott jelent meg a 2007-es évfolyamban. Néhány napja olvasom, hogy Pietrelcinói Szt. Pio szentté avatási dokumentációjában szerepel a kitétel, tehát feltehetően csakugyan mondta az olasz szent. 

Nekem relatív abszolút hallásom volt, ma meg abszolút relatívvá lett a hallásom. Úgy is mondhatom, hogy csak kicsit hallok, mert kissé nagyot hallok, és úgy is, hogy csak nagyot hallok, kicsit nem. A dolog teljesen szabályos, írva van – ezért is szeretem a Prédikátor könyvét. A szerző az öregedésről allegóriában emlékezik meg.
„…elközelegnek az évek, amelyekre azt mondod majd: nem tetszenek nekem; 
- mielőtt elsötétül a nap és a világosság, a hold és a csillagok [látás gyengülés],
- és mielőtt az eső után visszatérnek a felhők; amikor megremegnek a ház őrzői, és megrokkannak az erős férfiak [testi gyengeség];
- amikor az őrlőlányok kevesen lévén már nem dolgoznak [fogatlanság],
- és az ablakokban kinézők homályba borulnak [hályog];
- amikor bezárják a külső kapukat, és halkabbá válik a malom zaja [halláskárosodás];
- amikor elcsitul a madarak hangja, és minden dal elhallgat [süketülés]; 
- amikor félnek a magaslatoktól, és ijedten járnak az úton [szédülés, keringési zavarok];
- amikor a mandulafa virágzik, a sáska jóllakik, a kapor kipattan, az ember meg örök hajlékába tér [halál]
- az utcán már jönnek-mennek a siratóasszonyok; mielőtt elszakad az ezüstkötél, megreped az arany gyertyatartó, megpattan a forrásnál a korsó, s összetörik a kúton a kerék; és a por visszatér a földbe, ahonnét jött [temetés],
- az éltető lehelet meg az Istenhez, aki adta [feltámadás].  (Préd 12,1b–7)
A sorrend csaknem változatlan.
Nekem most a halláscsökkenés miatt jutott eszembe megidézni a Prédikátort. Tapasztalva az egyes frekvenciák kiesését a beszédből az általam jobban hallott hangmagasság színtelenné teszi a beszédet akkor is, ha értem. Úgy kezdődött, hogy először azt hittem, hogy a vásárolt új tévének ócska a hangszórója. De a hiba nem a készülékben volt, hanem bennem. A zenébe pedig az egyes felhangok erősségkülönbsége zavar be.
Mostanában azon gondolkozom, hogy a hallott információkból mi a több: a pozitív vagy a negatív kicsengésű hír. Merthogy ha a pozitívak vannak többségben, akkor szegényebb lettem, mert nem érzékelem maradéktalanul őket, de ha a negatívok, akkor jól jártam, mert elmegy a fülem mellett az a szószátyárság, amellyel megpróbál elsősorban a média, de a FB is hatni rám. Legjobban hang kikapcsolása mellett szeretem nézni a rangosabb futballcsatákat. Nem röstellem, Pálos Antal SJ is kedvelte idős korában.  
***
Megvolt az Urbi et orbi-áldás.    A Szent Péter tér üres, az eső hol lanyhábban, hol erősebben esik.
Furcsa húsvét elé nézünk (távolról a tévé képernyőjén keresztül).
Ma találtam rá négysorosomra, ami passzolhat a római eseményekhez:
Tested vétele
lelkem étele     
kettőnk élete
immár közös.

Tegnap befejeztem harmadik cikkemet a héten. Kettő belőlük váratlanul ért, s gyorsan kellett a felkérésre reagálnom, a harmadikra nem, de megihletett, s azt is gépbe vertem. Ugyancsak befejeztem Fekete István Derengő hajnal c. regényét. Találkoztam benne a már emlegetett Isten megáldjon! köszöntéssel, s a népies őtet szóval két ízben is. Ugyancsak kétszer fordul elő a regényben az elkövetkezik szó, amely bőven beleférne Czakó G. menni igét helyettesítő gazdag szó-tárába (ha ugyan nincs már benne). Mindent összevetve azt vélem, hogy FI ma nem így írná meg fordulatos, cselekménygazdag regényét.
Mára kicsit ejtőzöm. Kell is, mert a koronavírus-járvány nem akar lanyhulni-enyhülni. Egyre szedi áldozatait, amiről a legszenvtelenebben megfogalmazott híradás is stresszt generál. Csókay doktor pedig éppen a stresszektől óvna mindenkit, merthogy nagyon károsan hat a testi-szellemi egészségre. A kör itt be is zárulhatna. De nem zárul be. Március 28 és április 11. között kijárási korlátozás lép életbe. Az öregek csak délelőtt, a fiatalok csak délután vásárolhatnak, kereshetik fel a patikákat. A veszélyes emberi kontaktok számát kívánják tovább ritkítani. Ritkulnak a tömegközlekedési járatok is. Ablakomból rálátok a helyi buszokra, az esztergomi vonatokra. Keresztül lehet rajtuk látni, annyira nincs utas a kocsikban. Egyébként nagyon helyesen.
Várjuk az élelmiszerszállítmányt fiunktól, s cserébe a nagy tételben vett zöldségből gyümölcsből vihet a gyerekeknek.
Önkorlátozásunk egyelőre változatlan. Eddig se mentünk ki az utcára egy kivétellel, most se tesszük.
A pápa este hatkor megáldja a világot s Rómát. Urbi et orbi áldását közvetít a tévé, teljes búcsúnyerési lehetőséggel. A szentségek konkrét vételére nincs lehetőség.
Holnap tehát indul a kijárási korlátozás, és vasárnaptól óraátállítás van. A nyári következik, amikor kevesebbet alhatunk, mert az órák egy órával többet fognak mutatni. Igazából nem érdekel. A nyugger akkor fekszik és kel, amikor akar. Addig alszik, amíg ki nem veti őt az ágy. De hát befél az befél – mondta Tömörkény, a szabály az szabály – mondom én.
***
Végül egy német rövidhírből fakadó poén, mert nem tudtam neki ellenállni.
Nur 1 Packung, áll a toalettpapír-halmaz oldalán (a felszólítás egy német üzletközpont fotóján). A hír így szól:
„Jelenetet rendezett egy szupermarket pénztáránál egy 54 éves német nő, miután a koronavírus-járvány miatt bevezetett új szabályt betartva az eladók nem engedték, hogy egy csomagnál több toalettpapírt vásároljon. A rendőrök bilincsben vezették el” – írja a Magyar Nemzet.   A németet felelősségre vonták tettéért, mert hát nagy mennyiségű wc-papírt akart venni.
Innen üzenem nekik.
Ne korlátozzák! A WC-papír nem ér semmit. Kitörölheti vele a s*ét.

Móra megírta és Csehov is megírta, hogy amikor a fogad fáj, mindenki orvossá alakul. Igaz, Csehov a lónevű felcser minéműségét hajszoltatja a fogfájós környezetével. Közben viszont ő is kap tanácsokat. A fogfájás komoly dolog. Egy háborús vicc szerint két baka találkozik, s panaszkodnak. Képzeld egyik lábamat ellőtték. Az semmi, mondja a másik, nekem fáj a fogam.
Most azt mondom mégis a falábúra és a fogfájósra, hogy az semmi, mert akiket a pandémia vírusa, a koronavírus komolyan elkap, az az életével játszik. Alul, felül, kívül, belül, kanül, branül, csövek, a látvány is ijesztő, hát még elviselni.
De nem is erről kívántam szólni, hanem a drótpostán és az interneten érkező tanácsokról. Teszem ezt azért, mert a világjárványnak egyszer vége lesz, és feledésbe merülnek az innen-onnan záporozó, tízszer megismételt tanácsok.
Rossz a vírusra az algoflex, de jó rá az algopirin, rossz rá a nurofen, de jó rá a rubophen. A vöröshagyma minden bacit magába szív (a vírust is?), a 60 fokos inhalálás megöli a vírust, maradj otthon, csak a kiskertedben sétálgass, de ne érintkezz senkivel.  Hatásos rá az intravénás C-vitamin, nem ér semmit se a C, se  D-vitamin ellene. Kolorokin a megfelelő szer ellene, mondja Trump elnök, mások tagadják. Jajgat a világ, mert nincs elég maszk, nincs elég lélegeztetőgép, nincs elég oxigéncsatlakozó, nincs elég kórházi fekvőhely, nincs elég… semmiből nincs elég. De mennyi lenne elég?
Nyilatkozott a virológus, a nyugdíjas főorvos, a brit szakorvos, a jó ég tudja, milyen orvos, de tanácsaik részben egymásnak ellentmondanak, részben nagyon eltérőek. Láthatunk különféle Gauss-görbéket, de nem leszünk tőle vidámak, se okosok.
Márc. 25-én délben az egyházak jó része együtt imádkozott Ferenc pápával (mi is), hogyha Isten is úgy akarja, legyen vége a világjárványnak. (Vö. fiat voluntas tua sicut in caelo et in terra.) 
Az orvosok nagyobb része óvatosan nyilatkozik, mert bár megvan a vírus génkódja, de hatásos ellenszerekkel egyelőre csak kísérletek folynak.
Ezért terjed el az az általános érvényű felszólítás, hogy maradj otthon. Abból lesz a legkisebb baj. Talán. Remélhetőleg az idő nekünk dolgozik.
Jön a nyár. A tokiói olimpiát már eltolták tán egy évvel későbbre. A hotelek, panziók üresen állnak. Már azt kezdik pedzeni, akik egyáltalán becslésekbe bocsátkoznak, hogy a nyári programok átalakulása napirenden van. Jó, ha a nyár végére megindul nemzetközi idegenforgalom. Nesze neked sok-sok bakancsprogram, nesze neked családok éves találkozói.
Csaknem hihetetlen ez a bizarr valóság.
Az EU-nak pedig egy problémája maradt a Deutsch Tamás szerint, a jogállamiság helyzete Mo.-on. Úgy látszik, az uborkák görbülete beállt már a szabványban előírt mértékre.
Szegény világ, szegény EU, szegény gazdagok, szegény mi.
„Ne feledkezzél el szegény magyarokról… ”