Mickey webnaplója

Jobb hírekre vágyom.
Tegnap erős földrengés Zágrábban,
reggeltől esett a hó,
a tévében egy téma kering: a covid-19 vírus.
A parlament hozta méltatlan formáját.
Egységben a kétség. Miközben rajtunk a nehézség. „Gratulálok” azoknak, akiket megillet, és azoknak is , akiket a gratulációm csakugyan megillet.
Mi tartjuk az önkéntes karantént.
Magam keresem az értelmes hang-, kép-, írásanyagokat, mert a négy fal nekem is négy fal.
Sajnálom a fertőzötteket, szurkolok a közigazgatásban közellátásban dolgozókért, nyomon követem a tett erőfeszítéseket, s
nem értem a rebelliseket, akik azért is sétálgatnak, terjesztik a kórt.
***
Gyermekeink többek között egy közlekedős mesén nőttek fel. Visszatérő szövegekből állt:
Menjünk talán villamossal? Nem, nem, nem lakunk mi olyan messze … menjünk talán… nem, nem, nem lakunk mi olyan messze etc.
Ilyesmi szöveg felnőtteknek akad a Bibliában is: „Hegyeket tépő, sziklákat sodró hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte”, s megszólította Illést az Úr.   (Vö. 1Kir 19,11-13)
Csupán stílusában hasonló az olvasnivalóm keresése.
Vásáryval végeztem, próbálkoztam Bernáth Auréllal, de nem sikerült mostani állapotomban vele töltekeznem,
elővettem egy történelmi tárgyú regényt, de nekem nem mondott semmit,
A Vége a Gutenberg-Galaxisnak? c. kötetet újfent félretettem. Poros már sajnos. 35 éve kellett volna végigolvasnom. Bár lehet, hogy akkor se…
Dér Katalin bibliai témájú elemzéséhez sem volt most türelmem, pedig több értelmes kötete vár olvasásra.
Végül – amire nem számítottam – Fekete Istvánnál kötöttem ki.
Amiket ír, megelevenednek előttem, s ott vagyok az általa lefestett szituációkban. Most egy ideig van munícióm tehát. Értem, amit ír, ízes tájnyelven beszélteti szereplőit, dunántúli kifejezésekkel élnek.
Egykori szerkesztőségi munkatársunk rendszerint így búcsúzott tőlünk: Isten megáldjon! Nem értettem, miért cifrázza, miért nem úgy fejezi ki magát, mint mi: No, Isten áldjon!       
Hát azért nem, mert Somogyból jött, s ott az általa használt formula a szokásos. Fekete Istvánnál viszontlátom az Isten megáldjon köszönést.
Kedves olvasóm. Most Isten megáldjon!
Én megyek folytatni a Fekete István-könyvemben (Éjfél után) való elmélyülést.

A tegnap híre, hogy Chicago érseke elrendelte, hogy a város harangjai napjában öt alkalommal szólaljanak meg, s hívják imára az embereket a vírusjárvány miatt. Reggel 6-kor 9-kor, délben, 15 és 18 órakor egy akarattal kérik az Ég urát, hogy legyen vége az inváziónak.
***
A nap felfedezése részemről, hogy a Covid vírus neve visszafelé olvasva jószerével egy szemtelen ige: DÍVOK, azaz divatba jöttem értelemmel bír. Ideje volna, hogy mielőbb kimenjen a divatból.
***
Ma sem mozdultunk ki. „Elhatároztam, hogy nem megyek ki, sőt – bent megyek ki.”
***
A nap filmjét FB-oldalamra feltettem. Marc Antoine Charpentier francia zeneszerző (1636–1704) életéről szóló kétórás film ez. Tele főleg a mester zenéjével. Többször is felhangzik benne Te Deuma, amelyet a Játék határok nélkül c. tévés játéksorozat szignáljaként használták többek között.
Ami engem megfogott, az az, hogy Charpentier nem röstellt az olasz Carissimitől tanulni. Nem vágyott túlságosan elismerésre.  A hivatalos muzsikusi állást Lully töltötte be XIV. Lajos udvarában, és tett is róla, hogy más ne kívánja zavarni köreit. Charpentier szintén udvari zenész lett de Guise hercegnő szolgálatában. Médea címmel a görög mitológiára épülő operát ír, amelynek a szereplői egy-egy ismert közszereplő (a Napkirály és alattvalói) karikatúráját megrajzoló mű. Nagyon jól sikerült, ezért nem szerették, pedig korának hű képét foglalta zenébe. Charpentier Lully halálát 17 évvel túlélte. Mégse kellett a Versailles-i udvarnak. Charpentier élete utolsó 11 évében kifejezetten egyházi zenét írt. Miséket, motettákat, stb. Akkor a Sainte-Chapelle-nek dolgozott, amelyet jezsuiták irányítottak.
Ami szépség megragadott a filmben, talán az, hogy a megszólaltatott zenéket széparcú fiatalok szolgáltatják, énekesek és hangszeresek, a konzervatórium növendékei. Nem tudtam betelni produkciójukkal. A film címe: Aki sosem lett a király zenésze: Charpentier és Versailles (magyar felirattal) 2005.
***
Ceterum censeo: Maradj otthon!

Hány gombócot tudsz megenni éhgyomorra?
Ötöt.
Hehe, csak egyet, mert a többit nem éhgyomorra eszed.
Papp Jancsi, a poénlövő is felteszi a kérdést barátjának, mire a válasz:
Négyet.
Kár – így Papp Jancsi –, mert ha ötöt mondtál volna, lett volna egy jó viccem számodra. 
Ezt a  viccet már leírtam más alkalommal, de hát most van aktualitása.
III. 18-án FB-ra feltett posztomat (Ebzárlat dögrovás nélkül) a „szakértők” diszkvali-fikálták. Mint válaszoltam nekik …fikálták. Ilyen alapon minden posztomat a szemétbe dobhatnák, mert magam nem sokat változtam észjárásomat tekintve. De mivel megtörtént a dolog, kihúztam magamat. Azért mégiscsak valami, a mainstream-mel szemben prédikálni igaz dolgokat. Kezdtem hát jól érezni magamat.
Ekkor jött a meglepetés.
Reggel viszontláttam a FB-on a diszkriminált posztomat. Korábbi örömömet elvették ezzel a gesztusukkal?
Hiszen már elképzeltem, hogy kikeresem A tanú c. munkából Bástya et szavait:
- „Mi az? Hát Bástya elvtársat már meg se akarják gyilkolni?! – Én már szart se érek?!”
Nos, ezért kezdtem a faviccel. Ha tényleg diszkvalifikáltak volna, tudtam volna egy jó összehasonlítást A tanú-beli jelenettel.
Valójában letörölték, visszatették és újra törölték fenti posztomat, mert ezért vagy azért, vagy tartalmi kifogás miatt (?) nem kívánják látni.  Mégse vagyok alábbvaló Bástya et.-nál.
Megpróbálnak leradírozni?
Ámbátor… 
Lehet, hogy csak a technika ördöge töröl, s törli a törlést, majd újra töröl (sine fine ad libitum).
***
Ceterum censeo: Maradj otthon!

A Civilkör c. tévéműsorban nyíltan beszéltek a mintegy megvalósult 3. világháborúról. Én kicsit erősnek tartom a kifejezést, de sok vonatkozásban igaz. Sajnos csak a végét kaptam el a beszélgetésnek, ahol arról volt szó, hogy a globalisták az ezzel ellentétes véleményen lévők épelméjűségét vonják kétségbe, miközben más szavakkal, de a műsor résztvevői kifejtették, hogy a globalizmus lejárt lemez.
***
Érdekes megállapítást tesz Varga László, a misztikus püspök, aki azt hangsúlyozza, hogy a kényszerű leállás jó lehet azoknak, „akik elsősorban intellektuális kapcsolatban állnak Istennel. Pótolhatják olvasmányaikat, és értelmük útján mélyebb kapcsolatba kerülhetnek vele.” Ami tetszik, hogy nem tartja a misztikát kizárólagos útnak, ami a hegycsúcsra vezet.
***
Még érdekesebb egy népszerű olasz történet, amely, mint a népmese, „szájról szájra" terjed. Egy blog arról szól, ahogy egy olasz ateista orvos tanúságot tesz megtéréséről:
„Soha, a legsötétebb rémálmomban sem gondoltam, hogy valaha látni és megélni fogom ezt, ami három hete történik itt nálunk a kórházban. Ez a szörnyűség egyre duzzad, és egyre megállíthatatlanabb. Az elején csak páran jöttek, aztán  százával… és már nem is orvosok vagyunk, hanem szelektálók… El kell döntsük, hogy ki éljen, ill. ki menjen haza meghalni (…). Két hete, én és kollégáim ateisták voltunk. Ez volt a normális: Mi a tudományban hittünk, ezt tanultuk. A tudomány pedig kiiktatja Isten jelenlétét. Mindig kinevettem a szüleimet, akik templomba jártak. Kilenc napja, hogy egy 75 éves pásztor került hozzánk komoly légzési problémákkal. Volt nála Biblia, és ebből olvasott a haldoklóknak, miközben a kezüket fogta. Mi már pszichikailag és fizikailag is ki voltunk merülve, és el voltunk keseredve. Mikor időnk volt, leültünk és hallgattuk.
Beismertük: mint emberek elértük határainkat, többet nem tudunk tenni!
Naponta egyre többen halnak meg. Ki vagyunk merülve, két társunk meghalt, és a többiek is alig állnak a lábukon. Rájöttünk, hogy az ember tudása véges, és szükségünk van Istenre! Elkezdtünk imádkozni, amikor csak adódott pár percünk. Hihetetlen, de megrögzött ateistaként oda jutottunk, hogy Istennél békére lelünk! Kérjük, segítsen kitartani, hogy ápolni tudjuk a betegeket. Tegnap meghalt a 75 éves pásztor, és mint még soha (pedig 120 halottunk volt az utolsó három hét alatt), mindannyian kikészültünk. Mert az öreg pásztor, amíg velünk volt, olyan békét hozott, amit már nem is reméltem, hogy megtalálunk. A pásztor elment az Úrhoz, nemsokára mi is követjük. Hat napja nem voltam otthon, nem tudom, mikor ettem utoljára, és rájöttem, milyen haszontalan voltam itt a földön. Fel szeretném ajánlani a segítségemet másoknak, az utolsó leheletemig. Boldog vagyok, hogy Istenhez tértem, miközben körbevesz embertársaim szenvedése, halála”.
Eddig a történet. Magam a reménytelenség ellenére remélem, hogy hazatérhet családjához, és jóllakhat.
Adja Isten, hogy így legyen!

Tudtam, hogy bennem van a hiba. Olvasok egy könyvet az írásbeliség elterjedéséről a nyomdászat megteremtéshez kapcsolódóan (Vége a Gutenberg-Galaxisnak?), mely kötet a televíziózás, számítástechnika stb. elterjedése miatti paradigmaváltásról elmélkedik. Rettenetesen szószaporító, kevés használható információt felölelő kötet. Azért van bennem a hiba, mert a kötetet 1985-ben adták ki, amikor még alig volt flopi-lemez, még tán el se indult hódító útjára az internet, az email kapcsolat, s gyerekcipőben járt a mobil telefon. Ami akkor még nem volt vagy alig volt, az ma már nincs – vagy múzeumi kincs.
Mit akarok akkor a könyvtől?
Amiért tetszett, hogy könnyű papírra készült, nagy betűs kiadvány. Viszont tartalmát tekintve nem jobb, mintha mondjuk a WIN95 szoftver leírását lapozgatnám, vagy éppen a ZX Spektrumét. 
Abba is hagyom.
Csak az a baj, hogy a híradások, no meg a FB beszűkültek a korona-vírusra, s ezektől is már a falra mászom. Különösen a FB kever rendesen. A feltett szamárságok egymást érik a lapon. Egyetlen használható ötletem támadt mindössze, egy reklámterv, melynek fejbe kólintó szövege mindössze hat szóból áll, és így hangzik:
MARADJ OTTHON! MELYIK SZÓT NEM ÉRTED?
Ha ez se használ, akkor nincs tovább. Illetve van, de az már statáriális eszköz, katonaság által kikényszerített helyben járás. Lehet, hogy megérné. Amikor grafikusan ábrázoltan találkoztam az egymással érintkezők különféle sokaságaival, akkor nemcsak az tűnt szembe, hogy ha kevesebben találkoznak egymással emberek, akkor elhúzódik a fertőzési folyamat, hanem az is, hogy a fertőzési esetek száma lelappad. Magyarán sokkal kevesebben lesznek áldozataivá a nyomorult vírusfertőzésnek, mintha nagy tömeg az, amely fittyet hány a megbetegedés valószínűségére. Lehet, hogy mégis ki kellene kényszeríteni az otthon maradást?
Közben kitavaszodott. Igyekeztem fotózni, mert egy újabb hidegfront visszahozhatja a télutót.
Még jó könyvet keresek. Ez a mai program.

Imacsata, imalánc, imaközösség. Nem én találom ki a szókapcsolatokat. A virtuális világ szülöttei ők, az internet dobja elém naponta végeláthatatlan sorban. Egymást érik a didaktikus megfogalmazások. Sokan mondják meg, hogy én mit csináljak.
Miért?
Azt feltételezik, hogy korábban nem imádkoztam?
Vagy azt, hogy ha csatarendbe állva együtt zúgunk a mennybe, akkor más lesz az összhatás?
Nem lenne elég szívből kinyilvánítani, „legyen meg a te akaratod (a koronavírussal kapcsolatban is), amint a mennyben, úgy a földön is”, esetleg hozzásuttogva: „ha lehet, múljék el ez a pohár, de ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te”.
Hol a bizalom Isten jóságában?
Egyebekben pedig újra és újra Pio atya intésével hozakodom elő: „Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet.” Mi lehet ma ez az egyszerű út? Amennyire csak lehetséges, MARADJ OTTHON! Én is itthon maradok. A többi nem a te dolgod és nem az én dolgom (ha csak nem az elhárításban, közigazgatásban, közellátásban dolgozol, élelmiszer, patika, szállítás eü. stb).
Este fél nyolckor, este hét órakor legyünk együtt lélekben!
Kérdezem: Nem mindegy, mikor?
Nem mindegy az imaszöveg megfogalmazása?
A kilencednél nem több a kitartó huzamosabb ima?
Szerintem ezek jogos felvetések.
Miért akarunk mindent intézményesíteni?
Miért nem bízunk jobban egymásban?
Miért nem bízunk a Gondviselésben?
Mondom én, aki egyebekben jelölte magát a térképen, hogy imádkozik. Teszi is. Továbbá egy kilencedet is felvállalt azonkívül, hogy naponta kéri az Égi segítséget a baj elhárítására.
Laci atya:
Szent József a bizalom embere. Elfogadta az Atya bizalmát, aki rábízta Máriát és a gyermek Jézust. József pedig rábízta magát Isten szavára, akaratára. Ez a bizalom ment meg minket is!     
Nahátakkor.
***
Két kitétel a Gutenberg-galaxis kötetből:
- Az írásbeliség (könyvnyomtatás) adta az nyugati embernek: képes részvétel nélkül cselekedni. (214.)  
- Meglepő, amit Leibniz ír 1680(!)-ban: Az emberek megutálhatják a tudományokat... a könyvtömeg napról napra növekszik… szinte meghaladhatatlanná lesz a zűrzavar; végtelenül sok szerző lévén mindegyiküket az általános feledés réme fenyegeti; hirtelen elenyészik a dicsőség reménye, amely oly sok embert lelkesít arra, hogy dolgozószobájában munkálkodjék. Talán éppen olyan lealacsonyító dolog lesz szerzőnek lenni, mint amilyen tiszteletre méltó volt korábban. Bár ha a művek jól vannak megírva, elősegítik az elme és a nyelv formálását is. Szándékuk gyakran, hogy jóra bírják korunk emberét… (241. 242.)
Mit tudott ő arról, hogy az írásbeliség hova tendál 2020-ra? Semmit.
A mérhetetlenül sok írás csakugyan nem igényelheti, hogy az örökkévalóságig megmaradjon az emberek emlékezetében. Reményem szerint annyi haszna mégis lehet egyes írásoknak, hogy az embereket egy-egy témában elmélyítsék.    

Akkor folytatom. Most, hogy célszerűen ebzárlat keletkezett, folytatom a számomra mondanivalót tartogatók felkutatását lesoványított könyvállományunkban. Most, mert nem találtam meg Herman Ottó kötetét, az egykor félbehagyott könyv olvasását (Vége a Gutenberg-galaxisnak pro és kontra) folytatom. Azért hagytam abba egykor, mert tartalmilag egy szabályozott gondolati körből nem léphetett ki (1985-ben jelent meg), és leírásai kissé körülményesek voltak. Viszont gondolatébresztő megállapításokat is felvonultat, amelyek tetszésemre vannak. Mivel az önként vállalt karantén  várhatóan hosszas lesz, újólag nekiugrottam a kötetnek.
Érdekes a szerző McLuhan kijelentése: „Észak-Amerikában a bal oldali agyfélteke olyan mértékben uralkodik még, hogy az élethez nincs is időnk, mi mindig csak készülünk az életre, de soha nem jutunk el odáig valójában. És a tetejébe még büszkék is vagyunk rá... A Jobb oldali féltekét csaknem kizárólag a harmadik világ használja. A civilizált ember 2500 éve használja a bal oldali féltekét anélkül, hogy a jobb félteke valaha is veszélyeztette ezt a helyzetet. A bal oldali félteke tartja ellenőrzése alatt a jobb kezünket. Ez a lineáris, logikus és elemző gondolkozás a vizualitás féltekéje. Emlékeztetőül: az agy bal oldali féltekéje szervezi  látást, a szóbeliséget, a logikát, a matematikai készséget, a szakaszosságokat, adja az intelligens kontrollt, a mennyiségi szemléletet, az aktivitást, az elemzést, az írás-olvasást, a jelek értelmezését szervezi. Vele szemben a jobb félteke a holisztikára, zenére, hangokra, szimbólumokra, a párhuzamosságokra, az érzésekre, az intuícióra, kreativitásra, hitre, a minőségekre a recesszivitásra, az arcfelismerésre, az elméleti sorozatok felismerésére van kitalálva.
A nyomtatás a bal féltekét helyezi előtérbe, az a domináns, a jobb félteke recesszív, háttérben marad. (Nb. a féltekék törzsünk, végtagjaink ellentétes oldalait szervezik, irányítják.)   
Ugyancsak ebben a könyvben olvasok a kínai nyelv sajátosságairól, amely logikai, gondolkodásbeli különbségekben mutatkozik meg. A kínai nyelvben nincs szófaj: egy szóról csak a mondatbeli összefüggés alapján feltételezhetem, hogy névszó-e vagy ige. Az alany/állítmány formula nyelvészetileg nem igazolható a kínai nyelvben. Egy további jellemző, mivel a kínai nyelvben minden szó változatlan alakú – nincs igeidő. A kínai logikában nem lehet azt mondani, hogy A egyenlő B-vel, legfeljebb azt, hogy A kapcsolatos B-vel, de ez egyúttal azt is jelentheti, hogy A része B-nek, de azt is, hogy A azonos is meg nem is B-vel. Így a kínai logika nem ismeri a definíciót, sem az osztályozást. Következőleg nem ismeri az ok-okozati összefüggést sem. Mégis jól elboldogultak a kínaiak a másságos nyelvükkel. A középkorig találmányaikkal előbbre jártak a Nyugathoz képest.
Hadd tegyem hozzá, hogy az idézett könyv megjelenése óta szintén az élre törtek immár világviszonylatban is bizonyítva ősi kultúrájuk célszerű voltát.           
Ezek után hogyne lenne érthető, hogy a mosolygós büfés az iránt érdeklődik magyar kuncsaftjától: „Elvisz? Ide megesz?” Én bírom őket.
Mára talán ennyi.

Keresem a karantén szinonimáit. A karantén ugyanis olasz fogalom, a pestis járvány idején keletkezett, a negyvennapos helyben járásra utalt. Nos, a helyben járás sem rossz kifejezés, de a vesztegzár a hivatalos. Az ebzárlat tréfás, a kijárási tilalom ennél a fokozatnál szigorúbb valami. A lényeg, a lényeg. 60-on felül nem javasolják az orrunk utcára dugását. Próbálunk ehhez alkalmazkodni. Most jól jön, hogy a lakás elég tágas ahhoz, hogy elkülönüljünk akár, ha éppen ahhoz van kedvünk. Mivel az idő melegszik, kiülünk a verőfényre az erkélyre is napközben. Életmódunk hasonlít Titi unokáéhoz, akiről megírtam, hogy apja Fr. kérdőre vonta egy Balatonnál nyaralás alkalmával: Mit lustálkodsz a hintaágyban? Titi visszakérdezett: Miért, nem szabad? Fr.: De, szabad. Titi: Jó, akkor folytatom.
Mostanában gyakran eszembe jut ez a bölcsesség, mert korábban, ha akartam, sétáltam, ha akartam, turkáltam a könyvmegállóban, ha akartam, lementem fotózni, a reggelt misével kezdtük, s szükség esetén bevásárlással folytattuk. Ma féken kell tartani mozgásra irányuló valamennyi ingerenciánkat. Marad a helyben járás. A bezártság egyik következménye, hogy valamennyire viselkednünk kell. Óhatatlanul figyelünk arra, mit tesz éppen a másik. Mivel foglalkozik, megzavarható-e vagy sem. Minek örülne, mi idegesíti, hogy kerülgessük egymást anélkül, hogy egymásba botolnánk stb. Mi tetszik, és mi  nem a másik viselkedésében?
A nagyböjt ideje jó alkalom egymás különbözőségének jó színvonalon történő elviselésére eme bezárt körülmények között. Közel fél évszázad közös múlttal a hátunk mögött nehéz újat mondanunk egymásnak. A régi nótára meg senki se kíváncsi. Nehezíti a dolgot, hogy tudomásom szerint a zsenik gondolatainak max. 5%-a tekinthető eredetinek, és én nem vagyok zseni. A nem zsenik életvitelük során 90%-ban követik tudatalattiból felkecmergő szokásaikat, magyarán csaknem teljesen ösztönösek. A maradék 10%-ának az 5%-ánál is kevesebb a tudatosság mértéke.
Ez sem segít.
Ezért van az, hogy olvasáskor jelölöm a nekem tetsző gondolatokat, s többnyire a forrás megjelölésével adom tovább, hogy valamit kapjon a posztolvasó is.
Most pl. a Sugárzó emberek c. 1981-ben Bécsben megjelent kötetből emelek ki néhány aláhúzott gondolatot. Biztos tele van a könyv hasonlókkal, de nincsenek aláhúzva, csak azok, amiket Gabrielle Bossis jegyzett fel. Ezekből szemezek:
- Minden léleknek azt az életet adom, ami legjobban Hozzám vezeti.
- A nagy hideg után olyan kevesen köszönték meg Nekem a hőmérséklet enyhülését.     
- GB Igyekeztem számba venni vétkeimet. – JKr: Miért számolsz? Én nem számolok.
- Ha erőt adok neked, és megtartod magadnak, megmarad. Ha továbbadod másoknak, megszázszorozódik. Legyen meg tehát benned ez a bátorság.
- Amikor imádkozol, hidd, hogy meghallgatást találsz. Akkor egészen másképpen fogsz imádkozni, és Nekem tetszésem telik benne.
- Minden cselekedetedbe helyezd bele jóakaratodat a magad kis részeként – és minden mást Tőlem várj.
- Emlékezzél, én az leszek számotokra, aminek hisztek. Add magadat határtalanul, és Én adni fogom magam neked határtalanul.
- Ki a tiszta? Csak bűnösök vagy megtisztultak vannak. (Ez már a seregben is így volt: Nincs tiszta körlet, csak tisztított.)
- Keresni kell Engem; nem egyszer, kétszer, hanem szüntelenül, mert gyöngeségetek szüntelenül elveszít!
- Én szünet nélkül teremtek. És ez értetek van. Ha nem tartanálak fönn benneteket, nem lennétek többé.
Több nincs aláhúzva. Talán nem is baj. Így is elég tömény szöveg (mintegy látomás párbeszéde).
  

Miközben egyre hangosabb a felszólítás: MARADJ OTTHON! Ülj a kanapén, ülj a babéraidon.
Ez fokozatosan következett be nálunk. Március 14-én, szombaton még összefutottunk a tesókkal névnapozás céljából. Nyolcan ültünk asztalhoz egymástól 80 centire. De már nem tömegközlekedéssel érkeztünk T.-vel a tett színhelyére. Ugyanaznap reggel misén vettünk részt, és vásároltunk is az üzletközpontban.
Március 15-én begubóztunk. Plébánosunk döntésünket bölcsnek nevezte. PC-n néztük a piliscsabai misét.
16-án, hétfőn tejfölt, cukrot, vajat meg abonettet vettem a helyi közértben.
Ma alighanem leviszem a szemetet.
Ülünk egy-egy könyvvel a kezünkben, egy-egy tévéműsort nézünk vagy a mobiltelefon videóüzeneteit.
Ma a Kútvölgyibe kellett volna mennem. A hozzánk közelebb eső Margit Kórház nem fogad járóbetegeket csak halaszthatatlan ügyekben. Ezt kiterjesztettem a Kútvölgyire is. Továbbá értékeltem, hogy a 60 –on felüliek ne menjenek sehová, ha igen, személygk.-val. Feltételezédem szerint lepattantam volna a rendelőről, de meg azt latolgattam, ha megyek kontrollra, vélhetően ugyanúgy járok, mint negyed éve. Megmondják, mikor kell legközelebb jönnöm, hjelyette esetleg az úton vagy a rendelőben megfertőződhetek.
Egyébként is utálok orvoshoz szaladgálni. Egyetértek Bagdi Sándorral, aki ragyogó aforizmákat alkotott. Ide illik közülük legalább három: Irtózom a betegségektől. Majdnem úgy, mint az orvosoktól. Csaknem így vagyok magam is. Egyszer felfedeznek valamit, és többé nincs menekvés. Én viszont bizalommal tekintek a jövőbe. A pszichiáterek még nem tudtak segíteni rajtam. Jelen helyzetemben pedig különösen is igaz a harmadik szentencia: Nagyon barátságos tudok lenni. Csak ne zavarjon senki…
Itt abba is hagyhatnám helyzetünk elemzését, de muszájok leírni (ez milyen ragozás?), hogy nincs az a vad választási kampány, amely ilyen kitartóan és ilyen tömegesen ontaná a valódi és az álhíreket. Honnan ez a feltűnési viszketegség? Honnan ez a hisztérikus grafománia?
Nincs békeidő.
Igaz, hogy statárium sincs, de a világméretű járvány idején kellenek a megbízható kapaszkodók. Ehelyett ma mindenki orvos, mindenkinek van egy jó tippje, egy jó receptje, egy jó tanácsa, egy elindított imahadjárata, egy teológiai okfejtése a gondviselés mibenlétéről, egy vélt vagy valós fotó a helyzetkezelésről. Pl. Miféle gyógyszer kell a koronavírus fertőzés esetén? A kérdés attól bizarr, hogy aki megfertőződött, azt kórházba viszik, és ott nincs módja saját magának eldönteni, hogy a terápia részeként milyen gyógyszert kapjon. Akkor meg nem a mi dolgunk, hogy ezzel foglalkozzunk.
Itt abba is hagyom.
Megyek kezet mosni.
***
Néhány napja BG nyomán összeszedtem a napsorolókat. Az általam ismert hármat és egy negyediket. Később eszembe jutott, hogy az interneten biztos vannak sorolóversikék. Voltak. Több mint harmincat számoltam össze. Az pedig ugye nem a posztok szokásos mérete. Hát hanyagoltam.
Lám, úgy jártam vele, mint a svéd gyerek a versben:
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.

Természetesen Prokoptól. (Minek írt annyit? Amúgy a prokop horvát szó, árok értelmű.)
Tehát
1 Sajnos eljön az idő, amikor azon problémázom, hogy lusta vagyok-e vagy fáradt. (285.) Esetleg tohonya?
2 Szellemes kérdezőnek könnyen adhatsz érdekes válaszokat. (igen) Van, akikkel élvezet társalogni, mert kölcsönösen termékenyítik szellemvilágukat a beszélők. Másokkal nehéz, mert mindenen fennakadnak. A legnehezebb azokkal, akik mindenkire rászólnak, aki jelenlétükben megmukkan mondván, hogy még nem fejezték be mondandójukat. Nem is fejezik be, ameddig csak nyitva a szemük. 
3 Vendéglátás ürügyén a meghívott miatt, nehogy higgye, mintha kinézném szájából a falatot, példát adandó, illik derekasan tányéromra pakolnom. Önvédelemre fedezet-e, ha fogyókúrám folyamatosan tovább tolódó dátumát a mai nappal ismét elodázom. (317.) Nagyon ismerős. Holnaptól fogyókúrázom. De hát mindig csak ma van. Ha tegnap nem kezdtem el fogyni, ma se teszem, a majd holnap pedig csak duma.
4 Kezünk reszketését próbáljuk titkolni ideig-óráig. Mint orrunk elcsöppenését, meg ne lássák, kendőt rántunk. Társaságban zsebben szorongatjuk összecsukott tenyerünk. … Az az átkozott kanál a legintrikusabb kikiáltód. A kör sugara ugyanis a központ közelében csak kis ívet rajzol, de amennyivel messzebb tolódik a centrumtól, annál kilengőbbek távolságai, s kinagyítja ujjad bizonytalan remegését. (278.) Biz ez így van. Húsz éve még viccelődtünk azon, hogy jobb az Alzheimer-kór a Parkinsonnál, merthogy jobb elfelejteni fizetni a sörért, mint reszkető kézzel a felét kilötyögtetni.
Ma már mindkettőt másként látjuk, látom. Nekem is mintha kissé remegne már olykor a kezem. Most a többieket figyelem. Nem vagyok egyedül, és kortársaim közül többnek lényegesen jobban remeg a keze.  Micsoda perspektíva. Ja és a memóriám se a régi.  
5 Az imával nehezen boldogulok. Fogalmam sincs, mi fán terem a misztika. Templomban is hiába erőltetem… Napi gondjaimra haza jár az eszem… Hajlam kérdése is a problémád. Ha tetteidet hited irányítja, dalosak a hétköznapjaid, mert örülsz, hogy a rád bízottakat szolgálod, megnyugodva Atyád akaratára hagyod sorsodat….többet érsz az önző áhítatúnál… Legalábbis a zsűri a díjat felezi, s neked, az alázatosnak ítéli. (332.)  Örök probléma a párbeszéd Istennel. Elképzelhető, hogy egyeseknek megadatik. De az a kivétel. Nemde?
6 Aki van, gondolok rá, szívem beledobban. Szólok hozzá, a párbeszéd egyoldalú marad... Lelkiismeretem huzaljain át telegrafál. (336.) Íme, P.P. válasza korábbi felvetésére. A dialógus eszköze a lelkiismerete.
7 Írni, mesélni muszáj, miként röpülni a madárnak. Kényszerképzet, ha nem kell senkinek. Ha pusztába kiáltott szó marad is, mint a prófétáé. (337.) Valóságos ars poetica.
8 …és a kötet utolsó mondata: Az örökkévalósághoz képest, csak pillanatra kipattanó szikrák vagyunk, hogy ahonnan kivillantunk, annak ragyogásába visszatérjünk. (341.) Legyen ez a végszó, hogy a médiából vett közhellyel éljek.